Yrsa Sigurðardóttir: Az utolsó rítus

Ez bizony egy gyenge krimi.
Ettől még lehet az Izlandi krimiirodalom kirobbanó tehetsége, a kettő nem zárja ki egymást, hisz ha azt mondanák, hogy Debrecen harmadik legjobb krimiírójának művét fogom olvasni, az attól még ugyanilyen gyenge lehetne és Izlandon sem laknak többen.
Szerethetetlen főhős, wtf gondolatokkal, pár oldalas nyomozással, na szóval ennél jobb krimit ír a legtöbb ember, de hát nem kell Izlandon jó krimiírónak lennie egy embernek sem, de még ott sem ő az első. Ja, és egyébként Izlandon van az egy főre jutó legtöbb Nobel-díjas író is, 1 fő:)

Tom Rose: Mindenki szereti a bálnákat

Ez sem az, aminek ígéri magát. A filmhez semmi köze, ezt látatlanban elmondom, mert már az előzetesben is úszkáltak a bálnák közt búvárok meg love story meg ilyesmi.
Ebben nincs love story. Vagyis egy mellékszálon van, kb. említés szintjén, de nem a filmben ábrázolt karakterekkel, hanem sokkal távolabbi szinteken.
Ez egy dokumentumkönyv, semmi regényes. Mindenkinek szánták, szóval nagyon alap minden, ha végbambulod is az oldalakat, akkor sem vesztesz semmit, mert utánna úgyis még 40x elismétli ugyanazt.
Történet nincs, lévén 88-ban sem volt ez egy történet. Ráköltöttek 5 millió dollárt két selejtes bálnára, hogy kihozzák, akik utána jobb esetben elpusztultak 2 hét múlva, rosszabb esetben továbbadták a selejtes génjeiket. Mindeközben gyerekek pusztultak el tűzben a bálnáktól pár kilóméterre, károsították a környezetet a bevetett gépekkel és hát máshol meg éheznek. De reklámidőt adott a híradókba, merchendise termékek születtek, szóval valahol visszajött azzal, hogy több sört adtak el a reklámok hatására, de ez akkor is csak egy csinált sztori, nincs mögötte semmi.
Ettől még rengeteg adatot megtudhatunk Alaszkáról, a bálnavadászatról, erről a pár napról és az előtte-utána lévő évek eseményeiről. Akit érdekel a téma, Alaszka, vagy a bálnák, az nyugodtan olvassa.

Michael Ridpath: Fagyos múlt

Hát-hát. Gyengébb, mint az első rész, sőt szerkezetileg, történetileg gyanúsan emlékeztet az izlandi krimiírók gyöngyének egyik szintén nem túl jó krimijére.
DE! Benne éltem, utcáin, épületei előtt jártam, a főszereplő befordult a sarkon rendőrautóval, szóval személyes okokból most mehet a fünf:)

H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft legjobb művei

Nem tudom milyen Lovecraftot olvasni, mert ez nem nekünk szól, hanem 100 évvel ezelőtt élt embereknek. Ők olvasták, mi max megnézzük, mit olvastak, de már nem érthetjük. Vagyis érthetjük, ami nekünk még leesik, egy dögunalmas, semmiről nem szóló, nulltörténetes, atmoszférát körülményesen teremtő könyvet. Lehet ez régen nem volt így.
Cthulhu önmagában egy zseniális dolog, érthetetlen, hogy miért nem dolgozzák fel filmben úgy, hogy Lovecraft történeteinek kb 4%-át használják, a többit figyelembe se veszik és hozzáteszik a maradék 96%-ot rendes, pörgős, vérengzős szörny formájában. Nade majd jön, ami késik nem múlik.
A könyv két részre osztható. Az elsőben a Cthulhu dolgok vannak, erre 1 csillagot tudok adni, a fent leírt dolgok miatt. Hát komolyan olvastam vagy 5 oldalt fél óra alatt és nem tudnék visszamondani belőle semmit, hogy mégis mi történt. A második felében az egyéb novellák vannak, ezek már határozottan jobbak, némelyikbe még ötletmorzsákat is találtam, bár az meg logikai dolgok miatt verte ki a biztosítékot. A lényeg, hogy ez most 2012-ben egy nulla, a kiadók visszadobnák, vagy kihúznák 90%-át, hogy terjengős, történetet nem előre vivő, sőt nélkülőző novellák, próbáld újra Howard.

Jean-Christophe Grangé: A lelkek erdeje

Vártam Grangé-t magyarul már jópár éve és hát ennél jóval többre számítottam.
A főhős egy kőbuta nő, aki megtenné egy párfejezetes mellékszereplőnek, de főszereplőnek semmiképp. Egyszerűen nem érdekel, hogy miket huncutkodik illegálisan beszerzett pszichológusi hangfelvételre és jajde magányos és otthon szürcsöli a zöld teát és várja a szőke herceget. Nem érdekel. Megérdemelén simán, hogy lekannibálozzák, ez az egyetlen pozitív vég, de persze elmarad.
Elvileg egy nyomozás van a központba, gyakorlatilag ez nem nyomozás. Ez a csaj mint mondtam nem egy iq húszár. Kati néni a másodikról is ugyanennyit tudna elérni, max nyelvbéli nehézségei lennének. De lökik innen oda, mondják, hogy most menny ide, most nézd meg ezt, azt tudtad, hogy ez meg ez az amaz, gyakorlatilag kérdeznie sem kell, körbeküldik a megoldásra. Ami egy olyan gyanúból tevődik, ami minden valamire való kriminél kiderülne, hogy hamis nyom, nehogymár pont az és pont akkor van ott és már a 10. oldalon mondja, hogy ez a gyilkos és az is lesz. A hűdenagy csavar meg szintén már az elején tudnivaló, már mondtam, mondom ezt ne, nehogymár. De és de és de. Nulla azaz nulla a krimihez való értése a fickónak, úgyanennyit ér a karakterépítése. Ami valamennyit érhet az a lendületes írás és a látványos trancsír, de az sem átlag feletti, csak hát azt elvárjuk egy Grangé-tól.
Jókedvemben 3 csillag, talán ennyit sem érdemel. De azért még picit bízom a többi kötetben.

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Úton

Az a baj ezekkel, hogy nem egyben jelenik meg, ezért egyrészt nem emlékszem az első kötetre, másrészt nem úgy van benne, mint a sorozatba, szóval teljesen összekeveredik a kettő és csak némely szereplő csinálja azt, amit várunk, mások csinálnak mást, holott a sorozatban már nincsenek is. Na, mindegy, ettől függetlenül is közepesnél valamivel jobb.

Steve Berry: Nagy Károly nyomában

Steve Berry a legátlátszóbb író. Az ember olvassa és közben nem a cselekményt látja maga előtt, hanem, hogy a csávó most épp melyik szállóban szállt meg anyagot gyűjteni, aztán átment a múzeumba körbenézni, majd a temlomba és aztán hétvégére már lefoglalt egy másik wellness-t kicsit arrébb. Nagyon nem titkolja, meg jól is teszi, meg minden valamirevaló modern író elmegy oda, amiről ír, de másnál azért a cselekmény vagy kalandosabb helyeken, vagy felsőbb körökben játszódik, nem ennyire középszeren.
De a hangulat jó, könyvben úgy tűnik imádom a téli helyszíneket, karácsonyi vásárt, ilyesmi. Van kis Antartktisz is, ami szintén jöhet. Kicsit talán hosszú, több helyen untam már. Összességében egy szimpla Berry, ami meg erős középszer, de sajna jobbakat ritkán fordítanak le magyarra.

Kovács András Péter: Médialom

KAP könyveiről annyit, hogy langyik. Nem tudom miről szólt az első kötet és nem fogom tudni jövőre, hogy miről szólt ez, mert egyrészt nem szólt semmiről, másrészt meg minek. Humorosnak nem humoros, nem is érezném, hogy KAP könyvben az akar lenni, de hát az Ulpius ráerőlteti, ezért könnyed borító, Dumakönyvtár alá. Ha nem KAP írná, akkor nem jelenthetett volna meg a második kötet, mert semmitmondó az első. Kellemesen semmitmondó, nincs vele semmi baj, csak, hogy minek? De ő KAP, tehát jönni fog a harmadik kötet is ősszel. Nem baj ez, csak minek, vagy ezt már mondtam?
Azt meg hülyeség, hogy minden stand up-osnál összehasonlítgatja mindenki a könyveket a szóbeli előadással. Bár KAP inkább író, mint előadó, de az írásait ő vagy más tehetséges ember adja elő és ott jóval több esélye van működni. Itt csak írás van, másnál még inkább és az kevés. Úgyis mindenki a karaktert és azt az előadásmódot szereti és sajnos ezt is keresi.
Na, ennyi, nem rosszabb, mint az első, bár mint mondtam, nem tudom mi volt az elsőbe:)

Dr. Bartha András: Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról

Hát csak a címe miatt olvastam, meg mert audiobook, meg mert valaki itt olvasta, akit figyeltem. Mindegy, nem akarom mentegetni magam.:)
A nők sárkányok. Tény. Mind? Biztos nem. Mind? Igen:) Ez persze nem azt jelenti, hogy szimpatikus dinoszauruszok tűzokádóképességgel, ez asszem csak valami téves hasonlat lehet:)
A nő nem csoda, és legkevésbé habos sütemény. Hozzáteszem ez nem is baj. Néhány férfi és a nők nagyrésze viszont ezt gondolja. Tévesen. Semmivel sem különbek, pláne nem jár nekik kötelezően több nap is virág (csak, hogy belekeverjem az aktualitásokat is:) (egyébként virág senkinek sem járna soha, brutálszokás, de csokira lefordítva van olyan eset, hogy lehet adni:) Nem tudom ki ez az Bartha András, de valami idős ember lehet, aki tévesen gondolkodik, ellenben jó témának gondolta (az is), mondanivalója viszont nem volt sok, de erre már írás közben jött rá, így lett egy rövid valami, sefüle, sefarka írás.
Nem vicces, egyet sem nevettem, vagy mosolyodtam. Igazából értelme sincs, adjuk oda a témát a Pease házaspárnak megoldja jobban.
Ettől még igaz, amit leír és sajnálatos, és nem vicces, ahogy a nők többsége látja. A férfiak nagy részét elnyomják, másik részénél a férfi nyomja el a nőt és akkor a nő bepanaszolja a bíróságon, hogy verik. A harmadik rész, mert remélem van ilyen és a modernséggel együttjárva egyre több, akik jól megvannak egymás mellett, nincs zsarolás, házsárt ésatöbbi a házasságba. Én naívan hiszek ebben, úgyanakkor tudom, hogy nincs kétszámjegyű százalékban ez jelen, tehát igen nagy kalandszellem kell belevágni. Másrészt pedig amelyik férfi engedi, hogy felette sárkányok uralkodjanak, az meg is érdemli. Ezt a nők is tudják, ezért is csinálják, próbálgatják a határokat, aztán ha nem érik el hatalmukat, akkor tovább lépnek és megtalálják akin működik. Nem mindegyik, ismétlem:)
De ez így már nem könyvleírás lett:) Na, mindegy, ez nem könyv, 90 oldalas könyv nincs. Jó téma, rosszul és kevésbé kifejtve. Két és fél csillag és még még jó voltam hozzá:)

Karl Pilkington - Egy idióta külföldön

Fülszöveg:
Mi történik, ha egy kelletlen utazót arra kényszerítenek, hogy felkeresse a világ hét csodáját?
„Még sosem kellett oltást kapnom utazás előtt. Nem szoktam extrém helyekre járni. Azt szeretem, ha a vakációm olyan, mintha otthon lennék, csak más környéken. Mint amikor Cotswolds vidékén voltunk, és nem kaptunk zsírszegény tejet, csak teljeset, és ez majdnem elég volt ahhoz, hogy sarkon forduljak és hazamenjek. Szóval ez elég nagy megpróbáltatás lesz nekem…”
„Nagyon vidám.”
Empire Magazine
„Ennél mulatságosabb könyvet még nem olvastam.”
Heat
„Idiótán jó.”
Sunday Mirror
„Boldogabb lett volna a középkorban, falusiként, akik sosem utaztak a közvetlen környéknél messzebb.”

Karl Pilkington-t még a Ricky Gervais-sel és Stehpen Merchant-al készített podcast-ok óta ismerem, amiből azóta animációs filmet is készítettek. Majd jött az Idióta külföldön, aztán a második része. Mindjárt bemutatják a harmadikat és közben a Derek-ben, mint színész is játszik.

Bírom Karl-t. Hogy mennyire kitalált, mennyire minden őszinte, azt nem tudom, hajlok affelé, hogy a legtöbb dolog őszinte.

Hogy idióta lenne? Lehet, az IQ-ja tényleg 80 körüli, a világlátásában sokminden gyerekes, de mint tudjuk a gyerekek őszinték és kíváncsian néznek a világra ez csak előnyére válik a műsornak, vagy adott esetben a könyvnek.

Karl Pilkington tehát egy élő Forrest Gump vegyítve és átültetve a mai átlagemberek életébe. Furcsa világlátással, amivel kapcsolatban sajnálattal kell közölnöm, hogy nagyrészt felismerek magamban is, úgyhogy abszolút nem elítélendő.

Jelen könyv Az egy idióta külföldön első évadának könyves verziója. Ez nem azt jelenti, hogy azt olvashatjuk, amit már láttunk, sőt! A könyv kifejezetten kiegészítő kötet, a műsorelemek nagy részéről csak említést tesz és a köztes időt, a véleményeit, gondolatait önti írásos formában. Namost én nem idézek könyvekből, de ha valaki szokott és fogékony erre az éleslátásos, facsart logikás, de igaz és humoros dolgokra, akkor a könyv felét ki fogja írni idézetként. A sorozaton szétröhögtem magam, féltem, hogy a könyv egy nagy csalódás lett. Nem lett az, néhol hangosan felnevetős, néhol megmosolyogtatós, néhol persze kárörvendős, hisz erre épít a sorozat. És emellett kapunk egy őszinte útleírást, nem pedig egy a nap sütött, a szállás jó volt, az emberek kedvesek féle féligazságot.

A könyv jó, ajánlom mindenkinek és őszintén remélem, hogy a kiadó behozza Karl többi könyvét is magyarul, én biztosan elolvasnám!

 

Jean-Christophe Grangé: Költöző gólyák

Fülszöveg:
Svájcban és Európa más országaiban a költöző madarak minden évben elhagyják a fészkeiket, hogy a telet melegebb vidékeken, Afrikában vészeljék át. Aztán tavasszal visszatérnek délről, és megint elfoglalják régi lakhelyüket. Csakhogy 1991 tavaszán egy nagyobb csapatnyi gólya elveszett útközben. És bár az ifjú Louis Antioche igen kevéssé ért a madarakhoz, mégis valamiféle becsületbeli ügynek érzi, hogy a felkutatásukra induljon. A kellemesnek ígérkező ornitológiai túra azonban hamar rémálomba fordul, Antioche lépten-nyomon Bulgária cigánytáboraiban, Izrael napsütötte kibucaiban, a közép-afrikai őserdőben holttestekbe botlik. A Bíbor folyók szerzője a Farkasok birodalma és A lelkek erdeje után ez alkalommal is izgalmas, földrészeken átívelő utazásra invitál, amelynek során ahogy azt tőle megszokhattuk meglepő bonyodalmakba keveri főhősét, hogy végre fény derüljön a múlt titkaira. Jean-Christophe Grangé 1961-ben született Párizsban. Eredetileg irodalmár, de hamar az újságírás felé vette az irányt. Hosszú éveken át volt a Paris Match, a Sunday Times és National Geographic munkatársa. Riportjai és cikkei bőséges alapanyagul szolgáltak 1994 óta megjelent bűnügyi regényeihez.

Grangé-ra én már jó pár év óta kíváncsi voltam, vártam, hogy végre megjelenjenek magyarul is a könyvei, mert anno nagyon tetszettek a könyveiből saját maga írta filmjei. A Farkasok birodalma, a Bíbor folyók és még a Vidocq-ba is fel lehetett fedezni ezt az irányt, sőt a pocsék Bíbor folyók folytatásban is megvoltak az ujjlenyomatai. Nyilván arra a Grangé-ra az ember kíváncsi, hisz azokban a filmekben minden megvan, ami a jó thriller-be meg kell legyen, feszültség, erőszak, nyomozás, rejtély, mindez körítve egy fajta franciás hozzáállással. Grangé tud, egyedi.

Gondoltam.

De nem az. A Grangé filmadaptációk eredetije mind jó és remek (a fenti kettőről beszélek csak), hozzák azt a színvonalat, amit a filmben láttunk, de hozzáadnak annyit, amennyi a jó filmadaptációk után is azért benne szokott maradni a könyvekben. Aztán jött a Sziklatanács titka című film, ami egy borzalmasan gyenge semmiség. Aztán megjelent a Lelkek erdeje című könyv, aminél rosszabb thrillerrel ritkán találkoztam. Grangé-nak volt egy ötlete, esetleg kettő és ehhez hozzájött, hogy annyi gusztustalan vagdalkozást könyvben az ember nem tapasztalt. Ennyi. Aztán rájött, hogy írásból szeretne megélni, de ez nem így megy. Mert nem volt több ötlete és nem is próbálta a két sikerének receptjét átültetni és ismételni. Nem, próbál új és új történeteket írni, de nem tud. A lelkek erdeje és a Költöző gólyák is egy vérszegény mű (nem szó szerint, mert a vérrel nem spórol.) A fő hiba, hogy nincsen benne karakter. A főhős egy nyámnyila valaki mindenféle személyiség nélkül. Ugyan nem idegesítő, mint a Lelkek erdejének női főszereplője, akinek a halálát kívántuk 10 oldal után, de olyan kis senki, oda nem való szereplő.

A történet két rejtély után nyomoz, ami a végén persze összeáll eggyé. A kettőből a gólyás azt mondom igen ötletes, még nem olvastam ilyet, jó ötlet, bravó. De nem játszik vele jól és Grangé olyanról, hogy szerkesztő nem is hallott még. Az egész könyv felét egy szerkesztő gond nélkül kihúzza. Tényleg szükség van tíz oldalakon keresztül a cigányokról, aztán a zsidókról értekezni, ha nem viszi előre a történetet, nincs hangulatteremtő szerepe és csak egy pici epizódban tűnnek fel cigányok és zsidók? Nem, nincs értelme, kuka. Persze akkor 150 oldallal kevesebb lett volna a mű, de ez előnyére vált volna.

Epizód szinten sajnos a Lelkek erdejéből vesz át részeket (vagy fordítva, nem tudom melyik volt előbb), nem a másik kettőből és azt is húzza, és aztán nem tudja lekerekíteni. Az úgynevezett slusszpoén, csakúgy, mint a Lelkek erdejében legkésőbb a könyv felénél tudatosul az olvasóban, mégha a főhős csak a végén jön is rá, mert hát butácska szegény.

Emellett igen furcsa, hogy a mondjuk körülbelül 5 nagyobb epizódszereplő egyikének halálakor, aki mondjuk majdnem barátja volt még csak annyit se mond, hogy szegény, vagy sajnálom, hanem nulla reakcióval zuhanyozik tovább.

Grangé tehát nem az, akinek szeretnénk, hogy legyen, igaz az egy túl magas elvárási szint is számára. Részemről nem várom a következő Grangé könyvet, lehet elolvasom, de sokat ezek után már nem várok tőle.

A műre úgy 60%-ot tudok adni, mert nem fáj és rossz, mint a Lelkek erdeje, egyszerűen csak gyenge.

Philip Carter: A csontoltár

Nehéz ügy, van itt minden. Megtudjuk ki ölte meg Kennedy-t, Marilyn Monroe-t, nyomozunk a Fiatalság Forrása után, kiderül Raszputyin bácsi miért hallt meg olyan nehezen és a többi és a többi. Mindemellett kapunk egy-egy tökéletes férfi és női karaktert, jó pár gonoszt. Kimaradnak a meglepetések, fordulatok, de van akció bőviben. Az ellenségek könnyen hallnak és a borítóval és a hátoldali ajánlással ellentétben kb. 50 oldal játszódik Magyarországon, de azért kedvem lett elugrani Szentendrére. Semmi extra, ajánlott, ha semmi extrára nem vágysz, csak kis középszeres szórakoztatásra, egynek jó.

Lőrincz L. László: A föld alatti piramis

Újraolvastam, mert most kijött a folytatás és nem árt ilyenkor.
Hát mit mondjak, valami ilyesmire emlékeztem. Vannak negatívumai. Az egyiptologiához kicsit is szagló embereknek ez nagyon le van butítva, egyszerűen nem így működnek a dolgok. A másik, hogy a szerkezete csapnivalóan rossz. Túl hosszú bevezető, aztán egy bazinagy naplórészlet, ami nem lehet napló, mert így nem ír naplót senki. És aztán még egy pici és a befejezés fél oldal. Az írótól, akinek egy befejezés 80 oldal szokott lenni idegesítően. Szóval inkább valami közepes hosszúságú lezárás kellett volna, ez csak ilyen upsz oldal alja, akkor itt be is fejezzük. Ettől még jó, de nem olyan jó. Várom a folytatást, hogy merre felé kanyarította a sztorit Laci bá.

David Foenkinos: A feleségem erotikus potenciálja

Érdekes kis könyvecske.
Franciásan szürreális, kissé abszurd, csöppnyi erotikával. Szóval félig Csokoládé félig Amélie.
És várom a jelentkező kisleányokat, akik lemosnák az ablakomat:)

Gerald Durrell: Életem értelme

Egyrészt a címnek semmi köze a tartalomhoz. Durrellnek nem élete értelme volt az állatkerti takarítófiú szerepe, csak szükséges rossz, még hasznosnak sem ítélte a könyv végén. Viccesnek nem vicces a könyv, ellenben nagyon személeletes, megmosolyogtató leírásokkal teli. És hát továbbra is szívesen dolgoznék állatkertbe.

Alan Glynn: Csúcshatás

Hüm, érdekes, pergő, agymegmozgató kis könyv. Négy és felet akartam adni, de aztán a vége nem sikerült. Legalábbis nekem a film vége jobban bejön és azzal együtt a sztori is több a filmben. Meg hát a hibája, hogy Genadij egy teljesen felesleges száll lett itt. Értem mi a célja, vagy mi lenne a célja, de gyakorlatilag feleslegesen vesz fel tőle pénzt, hülyén kezeli utána is a helyzetet és úgy összességében is nem túl okos azzal együtt, hogy túl okos. Persze ettől még irigylésre méltó meg minden, és hasonló esetben lehet én is bevenném (az elsőt nem, de ha azt mégis valahogy, akkor a többit), de előbb leüllnék gondolkodni, ha már úgyis van mivel és akkor nem lennének benne csapdák.
Ettől még jó könyv, ajánlom.

Simon Tofield: Simon's Cat legsajátabb könyve

Ez most komoly?
Egy srác lerajzolja, ahogy körülötte semmit nem csinálnak a macskái és eladja vígjátéknak? Ki nevet azon, hogy kergeti a macska a farkát, vagy a verebeket, vagy, hogy széjjeltépi a bevásárlószatyrot? Szerintem már a 4 évesek sem és élő macskákról beszélünk, nem pedig minden kreatívitást, humort nélkülöző rajzolt macskákról. Garfield vicces lenne, ha nem lenne szövege? Nem hiszem, de 10-20%-ban lehet működne meg jól meg van rajzolva.
Simon macskája nem. Ez egy gyenge történet, nullhumor, nullötletesség, igazából csak néztem, ha 4 kockával több lenne vagy 2-vel kevesebb egy történet, fel sem tűnne.
Egy szerencséje van, kevesebb, mint 10 perc alatt kiolvasható.

Wilbur Smith: Afrika szarva

Will Smith tud írni, ez nem kétséges, szeretem a könyveit. Annak ellenére, hogy minden könyvébe ugyanaz a pasi szerepel más névvel és hát a nők sem túl változatosak. Ezúttal nem egy sorozatba tagozódó részt kapunk ,hanem egy különálló és modern sztorit, amiből nincs túl sok az író rovásán, de a helyszín továbbra is Afrika.
A könyvnek vannak hibái persze, a karakterek sablonosak, tökéletessek, a gondolkodásuk erőssen megkérdőjelezhető, a tetteik és reakcióik nem igazán életszerűek, stb-stb.
A sztori egyszeri kiszabadítós kommandózás több fejezetben, igazából, hiába 500 oldal, kb olyan olvasmányos, hogy 200-nak sem tűnik.
Nem mondom, hogy mínőségi vagy bármilyen történelmi lenne, csak egy sima akciókönyv, de annak mindig elsőrangúak a Smith könyvek. Olvastam már viszont tőle jobbat is, szóval 4 csilli.

Szászi Móni: A Besenyő család kalandjai

Lehet, hogy csak fáradt vagyok, de nekem tetszett:)
A rajzok zseniálisak, a szöveget a szereplők hangjával olvasom és bár ismert és fárasztó poénok vannak benne, de ott van a végén az a DE:)

George R. R. Martin: Királyok csatája

Hát nézzük, miben is más, mint az első rész:
-a fantasztikum ellemek 1%-ról 5-6%-ra nőttek
-az egyik kedvenc szereplőm szerepe 5x-ösére nőt, öröm volt, hogy minden második fejezet szinte róla szólt
-egy másik kedvenc szereplőm viszont teljesen el lett hanyagolva, kb 50 oldalt kapott, holott az elsőbe ő volt a legérdekesebb, bár tény, hogy akkor és most is teljesen kívülálló a történetben és az egész fantáziavilágban is.
-ebben a részben is úgy tűnik, hogy nem történik semmi
-az elsővel ellentétben itt nem hall meg senki, akinek valaha credit-je lett volna, persze a háborúk áldozatokkal járnak, de nem nevesíthető áldozatokkal, szóval Martin nem kegyetlen, nem értem mit beszélnek, akik, ezernyolcszáz oldal alatt egy Stark hallt meg, na bumm, bármely könyvet olvasok ennél többen pusztulnak
-igazából a címben említett csatában egy db király sem játszik szerepet a harcmezőn, az egyik bent szórakozik, a másik távolból nézi, de erről sem tudunk igazából meg semmit, szóval mások csatáznak helyettük, de ettől még ez a harcjelenet igen jó lett
-meglepődés, csavar a végén, stb-stb hiányzott
-ettől még a vége mindenképp izgalmas
-az egészt áthatja továbbra is az a hangulat, amit szeretek
Ellenben egy hónap alatt olvastam ki, ami sok, úgyhogy kora nyárig nem megyek tovább a sorozattal, de mindenképp folytatva lesz, várom, hogy mik, hogy alakulnak, bár igazából érdekelni nem nagyon érdekel:)

Brain Storming: Hepilepszia

Hűha, hát gyors brain storming itt nálam egyedül:
-kíváncsi vagyok ki, kik és, hogy rakták össze, egyértelműen egy része csak magyarul működik, más részén érződik, hogy nem találták meg a jó magyar fordítást
-90%-ban értelmetlen, szójátékon alapuló, antikreatív dolgok, naponta 50 ilyet tudok, de csak néha merem publikálni
-sok ismerős netes gyűjtés és jópár egészen jól megvilágított poén, de tényleg 2 oldalon bőven elférne és minden idézetes könyvben van ennyi
De a lényeg, hogy ezt a könyvet bármely 2-3-6 ember megalkothatta volna, ha összezárják két órára brain stormingolni tabuk nélkül, de az ízlés keretén belül maradva – legtöbbször. És, hát reméljük ennél azért szellemesebb vagyok – legtöbbször:)

Arnaldur Indriðason: Kihantolt bűnök

Nem volt jó. Unalmas és nyomasztó, mint az író másik könyve, amit olvastam, bár ez talán egy fokkal jobb, kevesebb második világháborús visszatekintés van benne, de alapvetően ez is félig a múltban játszódik.
Kriminek nem mondanám. Egyrészt nincs benne gyilkosság, csak a visszatekintésbe, igazából nyomozás sincs benne, mert jön a néni és elmond mindent. Igazából két soros a története. Igazából unalmas mert már az elején tudunk mindent, semmi meglepődés, fordulat, izgalom. Egyhangú, borús izlandi rendőrségi mindennap, amikor még ügy sincs igazából. Nem az én világom és igyekszem meggyőzni magam, hogy Izland nem csak ilyen.

Frei Tamás: A bankár

Hát-hát, nézzük csak.
A könyv jó, Frei tud írni, ezt már bizonyította egyszer. Hogy ettől ő lett egyből a konspirációs-thrillerek mestere, azt kétlem, de hát nem kell a reklámdumákat sose elhinni.
Az első könyvhöz képest talán még több Frei Dossziét kapunk, még kevesebb történést. Igazából talán 3-4 akció van benne, a történetet két sorban össze lehet foglalni, ha kihúzzuk a magyarázatokat, akkor nincs 100 oldal a könyv. Ez egyrészt jó, mert okos könyv, én nem figyelem annyira a történéseket, hogy tudjak mindenről, vagy ilyen érthetően megvilágítsák az összefüggéseket. Nem feltétlenül mindenhol helyesen vagy pontosan, de szerintem 90% környékén az úgy van, úgy lehet, ahogy Frei gondolja. Akit viszont untat a politikai, gazdasági összefüggésrendszer vázolása az unalmasnak találhatja a könyvet, mert hát sablonos és kevés a thriller-akció része, bár ami van, az helyén van. Adrienn karaktere továbbra is felesleges, gondolom szintén azért van mert KELL bele, de igazából az előzőben és ebben sem nagyon szerepel, funkciója nincs, szerepet sem nagyon kap és ráadásul még unszimpatikusabb, mint az első részben.
A címszereplő rendben van, de hiányzik a végéről egy fejezet, inkább csak utalásos lezárással.
Az időrendben viszont biztos van hiba. Értem, hogy fikciós, de azt akarja elhitetni, hogy naprakész és maga a háttér valós is, mégha Magyarország kicsit alternatív-Magyarország is.
DE, Ferihegy, az már nem Ferihegy, lehet, hogy év elején még az volt, de a regény nem 2011-ben játszódik, mert visszautal 2011 nyarára is. 2012-ben viszont már nem Ferihegy ez biztos és az is biztos, hogy nem játszik a Miami Atlanta ellen januárban, ami szintén elhangzik és 2011-ben működne, 2012-ben viszont már nem.
Szóval tetszett, de vannak hibái. Az nevetséges, hogy néhol megjelent, hogy de jó lenne filmben látni, mert nem lenne jó. A téma csak a magyarokat érdekli, érinti, ez könyv sem fordításban, sem filmben nem élne meg külföldön. Itthon viszont működik és csakis könyvben, lévén a magyarázatok nem filmesíthetők és annélkül ez egy gyenge történet, azzal együtt viszont egy erős, okos könyv, ebből a szempontból talán jobb, mint az első, összességében talán viszont valamivel gyengébb. Nálam 4 csillag, talán 4,2:)

Lengyel Dávid – Kuba Richárd: Holtak világa – A jóslat

Hát nehéz ügy, de megígértem, hogy minősítem.
Szóval az elején én akartam rá adni 5 csillagot, mert magába szippantott, hogy zombis, magyar, itt játszódik és abszolút életszagú.
Aztán pár stílusbeli hiba levont fél csillagot, mert a híradókban nem beszélnek így, plusz néhol máshol is nem odavaló szó került bele.
Aztán a közepe felé kezdett laposodni a történet (bezárkózás meg ilyesmi), ott nagyon untam, ahogy a szereplők is. Ezért még mínusz fél csillag.
Majd kitörnek, átmennek a másik helyre, de hát itt is olyan elkapkodott minden, nincsenek a karakterek kialakítva rendesen, tesznek meglepő és váratlan dolgokat, de nincs előkészítve, nincs magyarázva.
És hát nincs cselekmény, két kitörés van, azok rendbe is vannak, de ez nagyon kevés, nem pörög az egész.
Így megállt 3,5-nél, ami egészen nem rossz, sőt. A könyv olvasható, ha én ilyet írnék, már büszke lennék magamra első könyvesként, és biztos lesz még jobb is.
Ja és A Jóslat alcímet túlzásnak tartom, mikor a jóslattal kb 2 mondatba foglalkoznak és annyit is érdemel persze, de nem meghatározó momentum.
És nem kell ennyire életszagúnak lenni, hogy csak pókerezzen a lánytesókkal kéremszépen. Lehet izé… hát olvassanak persze, azt máris nem unják magukat annyira:)
Ennyi, jó volt, sok sikert, várom a folytatást.

Boyd Morrison: Bárka

Na kérem, ezt nevezem igazán szórakoztató irodalomnak. Ahogy a könyv ajánlója is írja, hogy Preston, Rollins és Reilly mellett méltó konkurens, teljesen egyet tudok érteni. És mivel Preston meg Rollins nálam igen előkelő helyen vannak és a két Reilly könyvet is elolvastam, bár azok annyira nem jöttek át, de ez a Morrison könyv nagyon is.
Az elejétől a végéig nincs megállás, jobbnál-jobb üldözési jelenetek, érdekes technikai megoldások, kincskeresés, stb-stb.
Akik kikapcsolódni akar és olyan könyvet keres, amiről azt hiszi, hogy nem fogja tudni letenni (én nem hiszek benne), annak tudom ajánlani. Ja és a borító is szép:) Ja és ma 300 oldalt olvastam belőle, ez minimum idén rekord, de lehet 10 éves rekord is:)

George R. R. Martin: Trónok harca

Hm-hm.
Nézzük a pozitívumokat, abból van több, bár már mindenki elmondta: remekül megírt fantasy, épp elegendő fantasy elemmel, nem viszi túlzásba, kb 1%, ami nem lehetne egy jó történelmi regénybe, de az is a hasznára van. Érdekes fejezetszerkesztés, baromi jó hangulatteremtő.
Az egészt leginkább a Lost sorozathoz hasonlítanám. Van pár rejtélyes felütés, ami engem személy szerint érdekel és kíváncsi vagyok mire fog kilyukadni a történet. Aztán persze valószínűsítem, hogy megfárad, az igaz izgalmaknak nem sikerül majd jó és érdekes magyarázatát adni, de hát ne legyen igazam. Ez egy bevezető rész, gyakorlatilag nem történik benne semmi, amit ne lehetne 200 oldalba is megírni. Szóval bár szerintem kevés a történés, kevés a fordulat, meglepetést sem a sorozat, sem a könyv nem okoz és igazából egyenlőre érthetetlen az, amit sokan mondanak, hogy állandóan meghal valami főszereplő, főleg, akit szeretünk, mert mire meghal, aki meghal, addigra én már rég nem kedveltem, sőt így a végére még a 2-3 szimpatikus szereplőt sem sajnálnám, bár érdekel, hogy mi lesz velük, de sajnálni nem fogom egyiket sem, izgalmat meg egyenlőre csak a sárkányos csaj jelenthet, szóval a tél közeleg és én baromi nagy csatákat és meglepetéseket várnék a második kötetre. Ámen.

Paul Dini – Dustin Nguyen: Batman – Hush szíve

Hát nekem a történet összevisszának és hiányosnak és ellentmondónak tűnt, de lehet én nem figyelek.
Viszont volt benne egy denevérbarlang az összes eddigi kütyüvel és járművel meg egy robot T-rex-szel, szóval viccelsz? Jó ez!:)

Julian Barnes: Anglia, Anglia

Hát nehéz ügy.
Mivel kétszer szerepel a címben kedvenc országom, így muszáj volt elolvasni, meg dontpanic ajánlotta vagy valami hasonló.
Nem vicces könyv, nem mosolyodtam el egyszer sem rajta, de szerintem nem is ez volt a cél.
Vannak benne unalmas részek, vannak benne gusztustalan részek, de azért nem sok.
Szatíra, talán. Gondolatok az élet kisebb-nagyobb kérdéseiből vagy értelmesen kifejtve, vagy az olvasóra bízva a keresését, mindenképp.
Kis Jurassic Park is (szigeten egy világ létrehozásra – komplett rendszerek – káoszelmélet), kicsit majdnem posztapokaliptikus újrakezdős (bár én nem szeretném, ha Anglia ide jutna), kis angliai kifigurázás, stb-stb.
Nem tudom megmondani, hogy tetszett-e vagy sem, annyi bizonyos, hogy érdekes könyv, nem feltétlen az 500 ft-os kategória, ahol most tart, egy olvasást megér mindenképp.

Michael Ridpath: Sűrű árnyak

Teljesen egyszerű könyv, viszont ritkán hibázik az író, szóval gördülékeny, jól megírt, izgalmas sztori. Mindez viszont nem lényeges, hanem a fontos, hogy tényleg eszébe jutott az az egyszerű ötlet, ami előbb-utóbb nekem is eszembe jutott volna, hogy hát az izlandi keresztnevek azok tényleg hasonlítanak, sőt néhol meg is egyezhetnek a Gyűrűk Ura egy-egy szereplőjével (persze nem véletlenül). Szóval a sztori a Gyűrűk Ura körül kavarog, mindeközben Izlandon, amit egyre érdekesebbnek találok, szóval vélhetőleg előbb jutok el oda közelségből fakadóan, mint Új-Zélandra, de a terv adott, a regényt meg ajánlom.

Bíró Szabolcs: Az ötödik parancsolat – és egyéb történetek

Bíró Szabolcsot bírom így ismeretlenül is, meg ajándék könyv és az ilyen ló fogát ne kritizáljuk, de ezt a két dolgot most ne keverjük a szintiszta véleménnyel, legyen az még oly negatív is.
A címadó novella alkotja a 85%-át a könyvnek. Lehet más mást olvasott, de én erre 2,5 csillagnál többet nem tudok adni. Az egészre egy szó igaz: amatőr. Jó, jó, Szabolcs egy ifjú író, bontogatja a szárnyait, ne várjuk el tőle sokat. De ha javulni akar (talán már javult, hisz ez nem legújabb könyve tudtommal), akkor íróként kell kezelnem. A műben semmi sikeres atmoszférateremtés nincs, nem tudom beleélni magam a sztoriba, pedig ez ilyen terjedelemnél is követelmény, a sztori mondatról-mondatra akadozik és hát leginkább az a baja, hogy a főhős nem abba a történetbe van, amiről szól a könyv. Inkább az volt az érzésem, mint amikor az elhagyatott vasútállomáson jártunk. Érdekesnek érdekes, de nem kell nekiállni kommandózni, bújdosni, mert senki nem figyel. Okok nélkül túlreagál mindent a Pál testvér. A fordulatok ezerszer olvasott sablonok, szinte várható, hogy egy ilyenfajta félreértés meg egy amolyan kell és a végén persze egy 5 szereplősnél nem nehéz kitalálni, hogy ki a hunyó és aztán lezárni ugyanúgy, mint A Katedrálist, hogy csak egy példát hozzak. Unalmas, sablonos, nincs jól megírva. A maradék részben kisebb és egy nagyobb novella van, a kicsik még rosszabbak, a nagyobb, több részesbe láttam fantáziát, van amelyik része jó is, de összeségében az sem jobb egy közepesnél. Ja és nem hiszem, hogy egy pap azt mondaná valaha is, hogy én most csak loptam, de te megszegted az 5. parancsolatot! Hát a lopás tiltása is szerintem része a 10 parancsolatnak és nem hiszem, hogy a vallásos emberek rangsorolnák, hanem mindegyik egyformán fontosnak tartják tiltani. Meg volt egy mondat, ami nem volt rendben ragozásilag, de azt most meg nem mondom, hogy melyik:)
Mindegy, kell egy ilyen kritika is a sok álleesős után, Szabolcsnak meg sok sikert a továbbiakba, majdnem biztos, hogy fogok még tőle olvasni, mert az irány nincs távol tőlem, de lehet várok még egy 10-15 évet, hogy érettebb stílussal találkozzak.

Dr. Tóth András: Ősember a pénztárcámban

Hát ennél jóval többet várna az ember, merthogy ez így semmi, semmitmondó prospektus.
Hogy igazat ír-e le? Valószínűsítem igen, olvastam én is a felhasznált irodalmát, értelmes elméletek, bár Morris és Pease sokkal érdekesebben és jóval több humorral tudja ezt tárgyalni.
Hogy mond valami újat? Nem, ezt mind tudja szerintem mindenki, legalábbis nekem újat, rámutatót, bármi hasznosat nem tudott mondani.
Hogy helyes-e a következtetései? Van olyan eset, amikor igen. Számomra? Nem. A fő következtetés, hogy akkor lesz nekem jó, ha 70 évesen salsát tanulok és mögöttem vagyonok hevernek, mégha ezért adott esetben 70 éves koromig mindenről le is kell mondanom (a dühítő persze, hogy nem, ne mindenről mondjak le, csak, hogy 3 helyett 4 évente cseréljem a kocsit, ne a Bermudákra, hanem csak Tunéziába menjek nyaralni és 109 centis tévé helyett 82-est vegyek 2 évente, hát könyörgöm a gyengébb verziót sem tudnám megengedni még nagyobb időszakra sem és én középosztály vagyok, szóval sokan ennél is kevesebből gazdálkodnak). Hogy az embernek három fő célja van, a saját lakás, a gyerekei támogatása (felsőoktatásba és lakásba is többmilliók) és a nyugdíj. Hát közölném, hogy nekem egyik sem szerepel a terveim vagy fontossági sorrend között. Plusz én sem kaptam támogatást felsőoktatásba és lakásvásárlásba sem.
De akkor ki a célcsoport? A min. 250 nettót keresők? De gondolom max 600-ig, mert affelett már nem hiszem, hogy van olyan hozzá nem értő, aki nem tervez pénzügyeket, nincsen megtakarítása a leírt és súgalt formák szerint. Tehát ez a szűk kör aki olvassa el a könyvet, bár valószínűsítem nekik is van eszük, egy részük legalább közgazdász, aki ért a pénzhez is.
Az átlag olvasó viszont állítom, hogy nem keres ennyit és nem tudja hasznosnak nyilvánítani még akkor sem, ha a leírtak szerinti a preferenciarendszere.
Persze Mórickás vicckönyveket is el lehet adni valakinek, mégha 10 év felett már az ember rámodja, hogy ezeket már mind hallotta, tudja és hülyeség új könyvet kiadni róla. Ez igaz erre a könyvre is. Viszont Andrásnak sem lehetett benne két hétnél több munkája, én is kiolvastam egy óra alatt, de azért nevetséges ráírni, hogy 2500 ft, hisz értek az 500-as kategória.

Ray Bradbury: Szép arany almáit a nap

Rossz könyv. Rossz novellák. Az egészről az a benyomásom, hogy Bradbury egy világtól megcsömörlött ember, aki kiírja minden nyűgét, bánatát, úgy próbálván beállítani az eseményeket, hogy neki adjunk igazat, bólogassunk, hogy hej de igaza van a főhősnek. De nincs így, egyrészt általában nincs igaza és így idegesítő, hogy a történet igazat ad neki, másrészt viszont a történetek 70-80%-ában még történet sincs, nincs hangulat, nincs mondanivaló, nincs sztori, elkezdődik, vége van, de már fél oldal után unom. Komolyan azt vártam, hogy érdekes, néhol sci-fis novellagyűjteményt kapok, hát nem azt kaptam. Egy novella miatt kezdtem bele, az megérdemli a 3 és fél, 4 csillagot, de sok fél csillagos és sok két csillagos mellett a végső kettő is bőven elég, mostanában biztos, hogy nem fogok több Bradbury-t, bár elképzelhető, hogy írt ő értékelhető dolgokat is, de nekem ez szenvedés volt.

Sceurpien: Szörpi

Mindenképp nem csak az értékelhető, hogy rövid:) De tényleg vannak benne értékelhető novellák, számos jó ötlet, néhol túlcsorduló sziruposság, de néha még az is tetszett. Összeségében csak azért nem, mert más Dick-hez meg King-hez meg Hornby-hoz szoktam, de nekem jobban bejön, mint Bradbury:)

Gerald Durrell: Állati történetek

Durrell-t is utálom, ez van. Minden könyvét olvastam (kivéve amik az elmúlt 5 évben késve jelentek meg nálunk) és hát imádtam. És hát most audiobook-ban ezt a két kis régi történetet „újraolvasással” is imádtam. Akkor sem fogom minden könyvét újraolvasni, mert erős leszek és hiába kétlem, hogy szerethetőbb, viccesebb történeteket fogok-e találni még akár kis számmal is az életemben, amit még nem olvastam. Ezért utálom, és egyébként meg minden tiszteletem Geraldé. Két rövid, humoros felnőtt történet, aki ügyes szerezze be, szánjon rá kb. egy órát és ha el se mosolyodott egyszer sem, akkor jelezze nálam és kitalálunk valami mást a betegségére:)

Rejtő Jenő (P. Howard): Mi újság Wagner Úr?

Rejtő az egyik legokosabb magyar író volt, mert a humorhoz bizony kell ész, kell bölcsesség. Humorosan írni, hát ahhoz pedig még kell egy nagy adag irodalmi, írói készség, egy ráérzés, egy meglepő, mindig kicsavart, de mégis egyszerű világkép és ezek ügyes használata.
A könyv minden mondatát olvastam már legalább 5-6x, de ettől még ez a best of is ütött, tudok nevetni rajta századszor is. Szóval Rejtőbe is van bőven annyi bölcsesség, mint egy Coelho könyvbe, csak a nagy különbség, hogy Rejtő könyvben más is van és ezért utánozhatatlan, utolérhetetlen.

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Előrebocsájtom, hogy nem 100%-osan én választottam, hanem ajánlották, meg véletlen volt audiobookban. Ez a másik, hogy audiobook, ami egyenlőre bár jelen könyvnél bejött, de nem hiszem, hogy bármely műnél sikerülne hoznia az 5 csillagot. Rejtőnél sem.:)
De azért lement és nem bántam meg, bár hozzáteszem, hogy két helyen elvesztettem a fonalat (25 meg a 35 fejezet környékén:) A lényeg, hogy ez egy ponyva. Ami nem lenne baj, csak ne kezeljük szépirodalmonak, mert nem az. Szórakoztató irodalom és abból is a közepes fajta. Kevés akcióval, kevés humorral, néhol unalmasságba fulladó párbeszédekkel, a kornak megfelelő erős férfi sovinizmussal, csepnyi Lynch-es beütéssel a végére. A fél pont plusz az axolotl-ök miatt jár, bár csak jelképes, mert nincsenek is benne axik, csak valami mutáns cuccos, ami nem is hasonlít leírásból (fogadok egy százasba, hogy csak képet látott axikról és csak szemből, szóval igenis van hátsó lába az axiknak méghozzá prima:). Szóval egynek jó, közepesnél picit jobb mű és persze a Szerb bejelentkezés a végén tényleg jó volt, abból az író abszolút szimpatikus, csak nekem ez nagyon ingerküszöbalatti mű minden értelemben.

Sue Townsend: Adrian Mole folyó ügyei

Tulajdonképpen minimálisan emlékszem csak a korábbi részekre, de nekem úgy tűnt, hogy ugyanazokkal a sablonokkal dolgozik az írónő. Ellenben ebben a világan és stílusban van otthon, tehát jól hozza a karaktereket, a könyvet meg bárhol befejezhette és bárhol be is fejezte.

Dr. Seuss: Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt

Egyrészt nem tartom könyvnek az olyan nyomtatott dolgokat, amik szövege 1 A/4-es oldalon elférnek.
Másrészt bár az eredetit nem ismerem, de a filmet igen és gondolom annak narratív szövege részben az eredeti szövegen alapult, szóval ebből kifolyólag kijelenthetem, hogy Tandori Dezső, nemhogy nem szellemes fordításában gyönyörködhet a kedves olvasó, hanem, hogy végszenvedheti a fordító borzalmas munkáját. Van egy sejtésem, hogy a szöveg eredetiben rímel. Így meg nem és nem is nagyon dolgozott rajta, hogy rímeljen, vagy szellemes legyen, olyan, mintha google translete fordította volna az egészet. Szóval fércmunka, bár tényleg fél óra lehetett lefordítania Dezsőnek, és a kiadás sem az a nívós valami, szóval gondolom ezért ilyen. A Görcs-re megmár kitértem, hogy azt nagyon nem kellett volna lefordítani.

Christopher Moore: Csak egy harapás

Tökéletes szórakozás, a ma élő író közül talán a legviccesebb, akit ismerek. Maga a könyv is talán jobban tetszett, mint a második rész, de most mindenképpen jókor kezdtem el és hamar be is faltam. Tényleg nagyon jó, csak ajánlani tudom!:)

Kormos Anett: Dumaszínház

Akiket kedvelek ezek közül, azokról újat nem igazán tudtam meg.
Akiket meghallgatok, de nem kedvencek, azokról szereztem plusz infót, van, akit pozitívabban ítélek meg ezután, van, akit negatívabban.
Akiket meg eddig sem bírtam, azokról még több infót tudtam meg, ami miatt továbbra sem bírom a nem csak a humorukat, de az embert sem.
Kormos kérdezési stílusa a nagyon sablonostól, az oda nem illőig terjed, de összességében átlagos. Igazából nekem elég lett volna az interjúk mp3-ban, a könyv formátum semmit nem ad hozzá, a munkafüzet részét nem olvastam, csak bele-bele, az felesleges idétlenség.
Akit érdekel a stand-uposok egy részének élete, annak élvezhető és gyors olvasmány, ha meg csak a Showder Klubból ismerik őket, akkor esetleg plusz információval is szolgál e sajnos mostmár nem rétegműfaj szereplőiről.

John Ajvide Lindqvist: Hívj be!

Hát lehetett volna ezt a könyvet is jó sok felé kanyaríntani, nem biztos, hogy ez a verzió lett volna a legjobb. Mindenesetre az író tud írni, olvasmányos könyvecske. Azért én tényleg meghagytam volna a vámpírt kislánynak, bár persze így még csavart egyet a durvaságok irányába, úgyhogy megértem, csak nem szeretem:)

Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Az elveszett cirkáló

Micsoda marhaság volt ez kérem szépen!:)
Korcsmáros rajzai zseniálisak, nagyon szépen fel van újítva, színezve, bőven nemzetközi színvonal, szinte rajzfilmként pereg az olvasó előtt ez a remek Rejtő történet. Csillagos ötös, remélem sikerül egy olvasásra megszereznem a többi kötetet is.

Jeffery Deaver: Az igazak törvénye

Sablonos, a vége meg felháborítóan klisé, kb. a 30. oldalon mondtam, hogy nagyon remélem, hogy nem ez lesz a vége, de valószínűsítem és hát az lett.
Mintha nem is Deaver írta volna, a főhőst meg a végére már nem is kedveltem.
Ennyi, leggyengébb Deaver eddig, de hát nem lehet mindig top színvonalon írni.

J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei

Nem jókor talált meg, tényleg 1-2 oldalanként olvastam hónapokig. a sztory sem áll össze teljesen, legalábbis valahogy nálam van egy szakadék a vége felé a történetben. néhol furcsán leírt vagy fordított mondatok is lassítottak meg a sok hasonló név. De úgy egyékbént sem hiszem, hogy izgalmas sztory lenne.

Beck Mihály: Humor a tudományban

Humorról írni nem vicces tevékenység, de olvasni biztos nem az. Igazából humoros történeteket vártam, anekdotákat a tudósvilágból. Hát nem azt kaptam. Unalmas, talán 2-3 ötletes alfejezet van benne, de nevetni egyszer sem nevettem sajna.

10 könyv, 10 mondat 2.

Matthew Reilly: A halál hét csodája : Ekkora sz@rt! Egyértelműen rajzfilm és nem könyv, de ki a célcsoport? 
Lewis Perdue: A Tesla-hagyaték : Hát ez csalódás volt, Teslához semmi köze, sablonos, zagyva menekülős, egyszóval gyenge, így megkérdőjeleződőtt, hogy a többi Perdue könyvet elolvassam-e, pedig mindnek érdekes a témája.
Douglas Preston – Lincoln Child: Halálos kísérlet : unalmas, kiszámítható, hosszú, kicsit csalódtam 
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Az előretolt helyőrség : Hát ez nem a legerősebb története Rejtőnek és a rajzok is kezdetlegesek, valahogy most ez nem jött át annyira.
John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak! : izgalmas, mint egy zombifilm, ahol a zombik csak ülnek és tévét néznek 
Gerald Durrell: Istenek kertje  Hát ez másodszorra is erősen kacagtató!
Szerb Antal: Budapesti kalauz : teljesen felesleges „könyv”
Julie Bell – Boris Vallejo: Imaginistix : wow, nagyon tudnak! 
Bill Watterson: Tele a világ kincsekkel : intelligens , sokkal több, mint, aminek látszik, ja és vicces is
na, de elég ennyit rólam, Kázmérék ismét jók voltak:) 
Charlie Huston: Félholtak : Mintha a Sin City-t vámpírokkal írta volna meg Fluor Tomi. 

Bud Spencer: Különben dühbe jövök

Nem vagyok egy nagy Bud Spencer & Terence Hill rajongó, de én is ezen nőttem fel és amíg nem kell megnézni újra valamelyik klasszikust, addig örömmel nosztalgiázom rajta. Ellenben tavaly megnéztem pár újat és igencsak kerestem róluk egy könyvet, de akkor még nem volt. Aztán pár hónap múlva kiadták ezt, yuhé. Sceurpien-től meg megnyertem, szóval thanx neki.
Ez nem könyv, ahogy sok másik mostanában megjelent könyv sem az (pl. Szütyiő), ez csak egy könyvelőzetes, legalábbis nagyon karcolgatja csak a témát, minden jó részből csippent egyet, de semmit nem fejt ki, semmibe nem megy bele mélyen. Gépelve ez is egy 100 oldal A4-es, tényleg olyan, hogy este leül Carlo nagypapa és mesél az unokáknak egy kissé szerkesztett tartalomjegyzék alapján. Kellemes mese, ajánlom!
Lényeg a lényeg, hogy továbbra is várnék egy rendes, terjedelmes könyvet, vagy legalább még egy ugyanilyet Terence Hill-től, mert ezek jó sztorik, érdekes élet és talán egy profi életrajzíró ki is tudná szedni még Bud papából ezeket, vagy újságcikkekből, stb-stb.
Egyébként ügyesen hallgat el dolgokat, de azért minden filmjét azért forgatta, mert milliós váltókat kellett kifizetnie évről-évre, de, hogy azok életvitelének melyik részéből születtek, azt ki tudja, mert ő aztán tényleg nem szerencsejátékozott:) Egyébként az Önképe tetszik, aztán, hogy mennyire felel meg a valóságnak, azt meg nem tudhassuk, amíg nem jelenik meg róla és nem tőle egy könyv.

Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije

Szóval a könyv nem fogott meg, nem nekem szól, nem szól semmiről, kusza zagyvaság, ami nélkülöz minden humort, sőt mély gondolatokat sem nagyon.
Két dologhoz tudnám hasonlítani. Egyrészt a Galaxis Útikalauz az szerintem merített ebből, hasonlóan zagyva, de tele humorral, stílussal. A másik az meg Philip K. Dick egy-két gyengébb darabja, azok szoktak ennyire elvontak és zavartak lenni. Biztos bele lehet magyarázni sokmindent, de hadd ne kelljen.

Matthew Reilly: A bálvány

Hát-hát. Bevallom már egyszer félreraktam, de most újra a kezembe került és megfogott meg én is őt. Kezdetben Indiana Jones-nak tűnik és aztán még inkább belelendül és pörög ezerrel, de aztán el kell ismerni, hogy ez az az Indy mozi, amit McG rendezett. A legolcsóbb ponyvamegoldásokkal operál, minden fejezet végén a főhőst lelövik, levágják a fejét, stb-stb, de a 2. után már tudható, hogy hát a puska nem működik, a folyót megállította más, közbenyilaztak, stb-stb. De azért jó, a Múmiát is azért szerettük, mert ritka a kalandfilm mostanában és hát könyvben is ritka a szórakoztató kaland a szokásos dzsungel, romok, bálvány, misztikus lények, kódex vonulatban. Szóval aki kincsvadászos könyvet keres, és nem vár sokat, annak elsőrangú szórakozás.

Jeffery Deaver: A kék halál

Közel tökéletes könyv, mások biztos azt mondanák, hogy letehetetlen (nincs ilyen), izgalmas, fordulatos, olvasmányos, egyenlőre még mindig meg tud lepni Deaver, pedig azt hittem már kiszámíthatóvá vállt, de még csak úgy 10%-ban látom előre, nade még van pár tőle.

Jeffery Deaver: Hideg hold

A szerző jól szórakozik az olvasóval, egy szavát se kell elhinni, fordulat, fordulat hátán, és amikor már rájön az ember mit csinál, akkor azért még csavar egyet a dolgon.
Ellenben nincs egyértelműen lezárva, gondolom folytatása következik, de akkor is.
Nagyon jó írói stílus, engem meg megvesz a hangulatával (esős, havas időben ügynökök és nyomozók véres bűntények után kutatnak, hát van ennél jobb?