2012. Világvége előtt és után

Eljött hát az utolsó nap idén (10 nap késéssel, de hát nem tudom elégszer ismételni csalódásomat ez év végével kapcsolatban, szóval egy helyes maja lány kapja be), úgyhogy következzék a szokásos éves könyves statisztika.

Szeptember 28-án, 3 hónapja indítottam útjára ezt a blogot. 92 bejegyzést írtam azóta, nagyrészt építkezve az eddigi molyos szöveges értékeléseimre.

10 recenziós példányt kaptam ezalatt a 3 hónap alatt, így ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Gabo, Libri, Metropol Média és Egmont kiadóknak, hogy láttak fantáziát a blogba és megtámogattak engem érdeklő könyvekkel, remélem továbbra is megtartják jó szokásukat és más kiadók sem lesznek továbbra is elutasítóak (ez utóbbiban nem bízom).

Bár más blogokon lehet nem sok, nekem ezalatt a 90 nap alatt 375 oldallátogatóm volt, ami szerintem egész pofás.

És most nézzük, mit is olvastam.

Idén 97 könyvet olvastam el, ami csak picivel marad el a tavalyi 101-hez képest. Viszont 30.996 oldalt, ami majd 900 oldallal több, mint a tavalyi mennyiség.

Mindehez hozzátenném, hogy az év 227. napján ez a szám 41 könyv és 14.000 oldal volt, tehát én se hittem volna, hogy onnantól meg tudom duplázni a tempót, de meg tudtam.

Átlagosan 319 oldalasak voltak a könyvek, ami ugyan több, mint tavaly, de nem kiemelkedő, szóval hiába volt jó pár tégla, azért a képregények is képviseltették magukat. Jövőre még több téglám lesz, hát meglátjuk.

Átlagos megjelenési idő 2008, ami továbbra is azt jelenti, hogy egyre inkább az új könyveket olvasom, mintsem a régieket. 22%-a az olvasmányaimnak idei és 55%-a a 2011/2012-es évből való, tehát több, mint fele. Az idei érték alulmarad a tavalyi azévihez képest, de ha az utóbbi két évet vesszük, akkor növekszik.

Napi 84 oldalt olvastam, ami 2001 óta rekord. Ha hozzávesszük, hogy ebből az utolsó 140 napban kb. 160 oldalt, akkor meg főleg. Nem, én se tudom, hogy mikor olvasok ennyit, mert elvileg nem tudok visszaemlékezni olyan napra 5-nél többre, amikor 80 oldalt is elolvastam volna, pláne többet és már két napja nem olvastam semmit és még ma be kell fejeznem egyet, ami már beleszámítódott az átlagba, szóval érthetetlen, de a számok nem hazudnak.

Magyar szerzők 13%-ban képviselték magukat idén. 8-34% között szokott mozogni a számuk, szóval ez inkább kevesebb, mint több, de általában azt jelenti, hogy mennyi Lőrincz Lacit olvasok abban az évben.

Felmerült Nita Könyvgalaxis egyik karcában, hogy a férfiak férfi írókat, a nők női írókat olvasnak(-e), ami részben így van szerintem, továbbra is tartom, hogy a férfi írók nagy része embereknek ír, a női írók nagy része pedig nőknek. A női és férfi írók számát nem ismerem, de ha csak a molyt vesszük figyelembe, akkor erősen kételkednék, ha azt mondanák, hogy a férfiak súlyos többségben vannak (szépirodalomban talán, de új kiadású szórakoztató irodalomban nem gondolnám). Viszont női olvasó többség van a molyon tagadhatatlanul, így onnan szedni statisztikát túl bonyolult lenne, mindenesetre én úgy gondolom, hogyha ugyanannyi női és férfi író és olvasó lenne, akkor kb. háromszor annyian olvasnának férfiakat, mint nőket.

Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs női író, aki remek történeteket ír és nem csak nőknek, vagy ne lenne férfi, aki többségében férfiaknak ír, sőt vannak férfiak, akik csak nőknek írnak és talán nők is akik csak férfiaknak, de ilyenről nem tudokJ A lényeg, hogy nálam a női írók 4%-kal képviseltetik magukat és hát nem a legjobb 4%-kal mondjuk így finoman.

Az újraolvasás idén csak 3% volt. Erről nincs túl hosszú idősorom, de én kevésnek gondolom, elöljáróban úgy tűnik jövőre ez a szám emelkedni fog (tavaly 10% felett volt), pedig ennek csökkentése is a cél.

Hát ennyit az idei évben az olvasásomról. Jövőre mérhető minőségi mutatókat is behozok, sajnos most a moly technikailag nem szolgálhat ezekkel a mutatókkal, pedig az adatok benne vannak, csak nem tudom kinyerni. Mindenesetre azt kell mondjam minőségileg nem a legjobb könyveket olvastam, lettek új kedvencek, lett pár ötcsillagos szórakozás, de a többség (emlékeim szerint) továbbra is középszer, talán ezt kellene csökkenteni a következő években.

Mindenkinek, aki egyszer is ide tévedt olvasásban gazdag új évet kívánok!

Banksy: Wall and Piece - A fal adja a másikat

Banksy-ról egy éve még nem is hallottam. Aztán elkezdtem szervezni, tervezni a 2013-as Nagy Utazást, aminek központja Bristol lesz és hát egyből elém került a neve.
Aztán nemrég úgy volt, hogy lesz Banksy kiállítás Pesten és ha jól értem volt is, de úgy, hogy nem volt egy Banksy mű sem. Hát mindenképp rendhagyó kiállítás lehetett.
A téma, a grafitizés, street art, underground és hasonlók igen kényes és megosztó, a legtöbb ember még mindig alapból elutasító vele szemben és rongálásnak fogja fel.
Az esztelen, minden kreativitást nélkülöző tagelés és tehetségtelenségét nagyvilág elé táró fiatalság firkálmányait én is lenézem, megvetem, kapják el őket és fújják le.
De vannak ma már olyan tehetséges művészek, graffitisek, akik kreatívak, művésziek, alkotnak és nem rongálnak. Nem tudok neveket mondani, de biztos mindenki látta már a neten a műveiket, le a kalappal.
Banksy nem ez a csodaszép, színes-szagos művészieskedő valami, de nem is a céltalan tagelők egyike.
Banksy (akiről nem tudunk semmit) abszolút kreatív, fricskázza a rendszert, véleményt alkot, stílust teremt és ki is áll mellette. Nem mondom, hogy minden rajza tetszik, de nagyon sok ötletes van köztük. És mindezt úgy 6-15 perc alatt fújja fel, tilosba járva, nem semmi.
A könyv egy album Banksy műveiből. Nem tudom mi alapján lettek válogatva, mert bristoli talán egy kép van, a 90% londoni, de valószínű ez egy a sok albumja közül, viszont talán az első, ami magyar nyelven is megjelent. A képeken kívül kb. 3-4 oldal szöveg található a műben, némelyik személyes élmény, a mű születéséről, vagy vicces levelek, amiket kapott, hogy most már el lehet húzni más kerületbe, mert túlságosan felsrófolja az ingatlanárakat egy-egy műve.
Az utolsó fejezet tetszett talán legjobban. Banksy lemásolta egy-egy múzeum stílusát, hozzáadta a saját stíluselemeit és műveit kirakta az adott múzeumban. Van, hogy 2 óra alatt észrevették, hogy hahó, ez nem is idevaló, van, hogy két hét kellett hozzá, míg a British Museum-ban vagy a Louvre-ban eltávolították a nem oda való képet. Megmosolyogtató, jó album.

Vavyan Fable: Szennyből az angyal

Nem vagyok egy Fable rajongó, bár tudom, hogy vannak férfiak is, akiknek tetszik, de hát akkor sem ők a célcsoportok.
Nehezen rázódtam bele a stílusba, de sikerült, viszont még így is nehezen emészthető összevisszaság, jelentékeny szellemesség, némi politikai felhang, szimpatikus életvélemény, zavaró tájbeszéd és nulla ünnepi hangulat.
Egynek jó.

Arnold Schwarzenegger: Emlékmás

Ez a könyv volt blogolásom eddigi legkeményebb menete. Hozzáteszem, nem volt rossz menet.
A Libri kiadótól kaptam és becsülettel és gyorsan vég akartam olvasni, hogy írhassak róla. A becsület sikerült, a gyorsaság - hááát - lehetett volna gyorsabb is. Ennek viszont egyetlen oka volt: a terjedelem.
Terjedelem miatt meg még nem panaszkodott ember, ha többet kapunk, mint vártunk, akkor csak örül.
Furcsa dolog ez Schwarzeneggerrel, hogy nem is gondolkodtam, hogy ez engem érdekel-e. Pedig elolvasnék egy Stallone könyvet? Nem. De Arnold valahogy más, két A kategóriás akcióhős volt a 80-90-es években, de Sly-tól mégis mindenki csak a Rocky-t meg a Rambot mondaná, itt meg azért Conan, Terminator, Emlékmás és még tucatnyi film.
Szóval, mint filmkedvelőnek, ezt muszáj volt elolvasnom.
Hogy komolyan vegyük a feladatot időzítettem pár Arnold film újranézést is, így Conan-tól a Hatodik napig, az Ikrektől kezdve a Feláldozhatók 2-ig több film lepörgött, illetve az összes filmje előzetese és háttérnek az összes beszerezhető filmzene. Hát igen, mondom, hogy komolyan vettem:) Sőt, erős késztetésem volt, hogy el kéne menni Graz-ba, és megnézni a múzeumot, kár, hogy nem találtam embert, aki jönne, meg vinne, kocsi nélkül ez meg lehetetlen.
Nade mostmár tényleg a könyvről:)

A könyv nagy, szerteágazó, de nem mindenre kiterjedő. Mivel nagyrészt önéletrajz (gondolom azért segítettek neki megírni, a köszönetnyilvánítást sosem olvasom el, ha hosszú), így vannak elhallgatott részek, vannak súlypont áthelyezések és a könyv szerkezete is azt mutatja, hogy mit tart Arnold fontosnak, vagy mit szeretne hangsúlyozni.
Amikor elkezdtem olvasni, mondom, milyen jó ötlet, hogy a gyerekéveket egy gyerek stílusába írta meg. Namost úgy belemerültem, hogy utána már erre nem figyeltem, hogy ez szándékos, vagy vég körbelengi a könyvet, hogy nem egy nyelvmesterrel, író emberrel íratták meg.
Arnoldot a könyv elolvasása előtt jobban kedveltem, mostmár inkább felületesen ismerem, legalábbis, amit megosztott magával és annyira nem kedvelem.
Mivel a filmjei közt is húszonévek teltek el, így kijelenthetjük, hogy Schwarzenegger borzalmas színész és ez nem csak a Conan-ban látszik, hanem úgy is marad, fejlődése színészi játékban nincs. Persze nem ezért szeretjük és persze a Terminatorban nem kell beszélnie és máris jól "játszik".
Arnold nem egy hegyes ceruza, ahogy mondani szokás, ellenben kitartása, testi adottságai, szerencséje irigylésre méltó.
Jó példaképeket, jó célokat határozott meg és kiderült, hogy képes is bejárni ezt az utat, mindenképpen kemény (de számára élvezetes) munkával.
A könyvben egy dologról esik kevés szó, ez a filmek. A könyv kb. 25%-a szól a filmekről, szerintem ez nagyon kevés, hisz végülis ezért veszi meg a legtöbb ember. Persze logikus, hisz életében sem játszott sokkal nagyobb szerepet a filmek, de akkor is.
Tehát gyermekévek után jön a testépítés és marad is a könyv feléig. Hozzánéztem az Acélizom című filmet is, már majdnem lementem kondiba, de ettől még, hogy a testépítés sport lenne, az számomra nevetséges, a balett sem sport, akkor ez sem, a testépítés a szépségversenyek férfi verziója, hasonló szellemi kvalitások és egyesek számára pompázatos testek mutogatása, de ennyi.
A könyvnek előnye és hátránya is, hogy friss. 2012 augusztusi az eredeti megjelenése és így egész új infók is vannak benne. Viszont ez rányomta a bélyegét a kiadásra, mert elkapkodottnak érzem.
Nyilván én sem ismerek sok adatot, de elég sok elgépelés van, van, hogy egy oldalon két évszám is hamis, van, hogy ugyan értelmes a szó, de hát szövegkörnyezetbe értelmetlen, de sejthetjük mi lehetett ott, mielőtt helyesírásilag ellenőrizte a korrektor.
Eztán jönnek a filmek, amiket elég felületesen kezel, 2-3 filmről szól csak több oldal, a többségéről egy-egy mondatot mond, vagy annyit sem, van, amelyiket meg se említi, vagy tényleg csak egy félmondatba visszautalva rá.
Eztán meg jön a politika (bár vég jelen van), ami érdekes volt számomra, de hát ez meg politikailag van megírva, természetesen ő csaj jó döntéseket hozott, ahol bukott, ott más volt a hibás.
Szóval tényleg az derült ki, hogy ő inkább testépítő, aztán családi ember, aztán politikus (abban a családban szinte ugyanaz a kettő), aztán üzletember és utolsó részt mozisztár, persze mi meg a mozisztárt szeretjük, így talán kevés az az arány, ami azzal foglalkozik.
Összességében itthon szerintem hiánypótló könyv (kint folyamatosan jelent meg Arnold életrajzok, tehát ott annyira nem tartanám hiánypótlónak), rajongóknak kötelező, akit csak a filmjei érdeklik, az ember annyira nem, annak nem ajánlom, ahhoz túl hosszú.

Winkler Róbert - Márton és Micike az autószerelő műhelyben

Úgy tűnik a véletlen úgy hozta, hogy most egymás után két gyerekeknek (is) szóló könyvet postolok, de ezért tényleg csak a véletlen, vagy a karácsony közeledtét meglovagoló kiadók működő piaci modelljei okolhatók.
Winklert (és Bazsót) is nagyon kedvelem, minden időben és adón néztem a Totalcart (ami egyébként jelenleg is a legjobb magyar tévés operatőri munkával rendelkezik szerény véleményem szerint), olvastam kutyás könyveit és az Ezeröcsit is a második legjobb rádiós műsornak tartottam, amíg tartott.
Winkler ezúttal fogta a két eddigi könyves témáit az autókat és a kutyákat és mindezt összekutyulva tálalta a kisfiúcskáknak.
A címadó történeten kívül még beljebb kerülünk a műhelybe, van itt gumis és fényezős is.
A mesekönyvek történeteit (amiket vagy húszonikszéve hallottam vagy egyáltalán nem ismerem) nem tartom sokra, egyszerű mondatok, egymondatos történet, mindez 26 oldalon, szóval nem egy irodalmi teljesítmény.
De ennek ellenére van benne humor és van benne tanítás, ami gondolom célja is a mesekönyveknek. Bevallom, tőlem ne kérdezzék ezt ki, mert előbb mondom vissza a Tesz-vesz-város dolgait, mint a műhely összetevőit, szóval nekem már nem annyira fogékony az agyam, mint a páréveseké, főleg, akit érdekel is az autószerelés, de garantáltan meg lehet belőle tanulni dolgokat és a rajzok és a megnevezések segítségével még képet is kapunk róluk.
A rajzok nekem nem tetszettek, de ez ízlés kérdése, funkciójukat betöltik.
Hát mit kéne még elmondani róla.
Húgom anno panaszkodott, hogy, hogy lehet elkérni 2-3 ezret egy 10-30 oldalas mesekönyvért, teljesen egyetértek, túl vannak árazva. De ha úgy vesszük, hogy a gyereknek ezt el lehet többször olvasni, mert kis lüke és nem kell, hogy hónapok teljenek el két ismétlés között, akkor behozhatja az ár/oldalszám arányt.
Egyébként meg ez 2 ezer, tehát neten rendelve okosba megvan 1500-1600 ft-ból, tehát nem kap kétszer csokit a gyerek és kap egy remek kis könyvet, szóval nem is gáz az az ár. Szóval tütümániás kiskópéknak erősen ajánlott:)

Angry Birds - rendkívüli bejegyzés az Egmont kiadó támogatásával

Be kell valljam, hosszú ideig óckodtam az Angry Birds-től, merthogy én egyáltalán nem játszok számítógépes játékokat, egyáltalán mi ez, kinek van erre ideje, meg miért bántják a disznókat a madarak, hát vége a madár-influenzának, vagy nem?
Aztán kijött nemrég az Angry Birds Star Wars, ami meg SW, tehát azért megnéztem mi is az. És hát boldogan jelente, hogy a Tatooin pálya kipörgetve, a Halálcsillag is elkezdve, pedig tényleg alig játszok. Hát, de tényleg!:)
Hogy jobban megismerjem a karaktereket, meg hát szeretem a tojást, így kértem az Egmont kiadótól egy példányt, ebből a szakácskönyféleségből, hogy meglessük, mi is ez.
Jelentem, itt van előttem, félig átolvastam, és nem tudom mi ez:) Tegyük hozzá, hogy az Angry Birds sem tudom, hogy mi, oké játék, de kinek? Nekem úgy tűnik, hogy 4-80-ig mindenkit meg tud fertőzni, nem feltétlen gyerekjáték (én 30 vagyok bytheway). Hogy a könyv kinek szól azt se tudom eldönteni. A körítés mindenképp gyereket céloz meg, hisz a süldő lányok besértődnek, hogy a rántotta két disznóra van pórciózva. Ugyanakkor a receptekben már nincs hülyítés, egyszerűen úgyan, de ugyanúgy van leírva minden, ahogy egy receptkönyvbe dukál. A legegyszerűbtől a feleslegesen át, az egész komoly, de azért tojást is tartalmazó receptekig mindent tartalmaz a könyv.
De miért tojás? Tényleg a köcsög malacok elvették a gonosz madarak tojását és abból van? De hát itthon meg csak csirkés van, az meg nem repül malacra, szóval nem teljes a zűrzavar, de majdnem:)
A rajzok stílusa nekem nem tetszett, egy letisztultabb, a játékhoz hasonló grafika talán jobb lett volna. A receptek jók, nem egyet, kinéztem, hogy meg kéne valósítani (de hát mondom, nekem bonyolult sajtosburritót csinálni is). A tojásos kaják (desszert és ital is), után még tojásos játékokat is ismerhetünk meg.
A könyv kiadása teljesen rendbe van, vastagborítós, vastaglapos, jó nyomatok, végülis a főzéssel ismerkedő dühös madár rajongóknak biztos a konyhapolcán a helye.

A kiadó még küldött egy úgynevezett firkakönyvet is (ebből megjelent már állítólag a zöldmadaras is). Azt hittem ez egy színező, de nem az. Hanem tényleg firkakönyv, ott van egy féligkész rajz, malacokkal, madarakkal, pályaelemekkel és hely, hogy firkálgathass. A borító szerint 3-tól 103 éves korig, de valahogy én már nem sok kedvet látok a rajzolgatáshoz, viszont szívesen megnéznék egy hiperkreatív, rajzos emberkét, hogy mit tudna vele alkotni. Na majd egy ilyen gazdát keresek neki.:)

Michael Paterniti: Mr. Einstein sofőrje

Einstein az a létező személy, akiről a legtöbb könyvet olvastam. Életrajzokat, életrajzi ihletettségű regényeket, dokumentumkönyveket, idézetes könyveket, saját írását és regényeket.
Einstein az akiről a legtöbb rossz könyvet írták, ami a regényeket illeti. Talán nincs is olyan, amelyik jó lenne.
Ez sem kivétel, bár nem regény, hanem egy semmitmondó dolognak egy semmitmondó utazásban való részévételét meséli el. Semmi nem történik. Senkivel. És közben lötyög az agy a csomagtartóba, ami tökmindegy kié meg nem is agy, hanem agydarabkák.
Rettenetesen untam!

George R. R. Martin: Varjak lakomája

Rossz döntés több okból. Nem értek egyet a szerkezettel, nem értem miért kellett egy kötetetbe bevállogatni az unalmas, érdektelen szereplőket, aztán a másikba a többit, mikor az időrend ugyanaz, a különböző szálakkal meg darabszámra sem sokkal kevesebbszer találkoznánk, ha rendes sorrendet tartott volna.
Így most az van, hogy a semmitmondó 700 oldal utáni utolsó 100 oldal cliffhenger-einek megválaszolására 1500 oldalt és éveket kell várni, addigra meg úgyis elfelejtjük.
Mint mondtam a végefordulatféleségek érdekesek, várom a folytatást, de ettől még ez rétestészta.

Neil Gaiman: Ne ess pánikba!

Könnyű azt mondani! Néha ok nélkül, néha teljes joggal, de hát muszáj, de persze igyekezzünk!
Azt nem tudom, miért Gaiman írta meg, bárki megírhatta volna, megtartja a teljes dokumentarista stílust, ami nem is baj. És közben a téma az Útikalauz, amiről én szívesen és bármikor olvasok. A könyv létezésének szükségszerűségét megkérdőjelezem, de ha már van, örülök és tetszett:)

Mérő László: Mit gondol a golyó?

Mérő eddigi könyvei (egyet még nem olvastam) mind egytől-egyik okos és emellett szellemes írások. Ezen könyvbe összegyűjtött művei, legalábbis ami az első 75%-ot illeti, nem azok. Minden érdekességet, intellektust, stílust és értelmet nélkülöznek. Azt se mondanám, hogy nem értek egyet a leírtakkal, egyszerűen ezek nem történetek, nem gondolatok. A maradék, utolsó 25%, viszont hozza, amit elvárhat az ember Mérőtől (bár újdonságot nem hoz az eddigi könyvei olvasása után).

Thilo Mischke: 80 numera a Föld körül

Kíváncsian fogtam bele a könyvbe több okból kifolyólag. Egyrészt mostanában rákattantam, hogy az egy remek életcél, hogy egyszer egy kört is csináljunk a gömbön lehetőleg cikk-cakkost és hát ha én ennél visszafogottabb is vagyok, olvasni nyilván még jobban szeretek arról, hogyha lányok is szerepelnek, nem csak múzeumok egy utazásban.
A történet valós alapon nyugszik, Thilo tényleg elment 2 éve erre az útra, aztán, hogy mi történt, azt nem lehet tudni, de nyilván vannak egyezések a történet és a valóság között, márcsak azért is mert néhol tényleg életszagú. Az utazás nem úgy sül el, ahogy el lett tervezve, kimaradnak, átértékelődnek célpontok és hát adott ország állampolgárnőivel nem is nagyon találkozik. Viszont találkozik és kerül intim kapcsolatban túristákkal, de az ember jobban kíváncsi lenne egy helyire, nem? A fogadás is átrendeződik idővel, kezdetben tartja a tempót (90 nap, 80 nő, 16 ország), aztán már befárad mindenbe és orrba-szájba osztogatja a sorszámot már annak is, akivel egy sört ivott meg. Aztán meg el is felejti a sorszámosztogatást, mert átmegy szerelmesbe, majd nemibetegbe, majd megint szerelmesbe és itt cut, szóval azt már nem mutatják, hogy a szerelme átmegy majd nemibetegbe stb-stb.
Hogy jó-e a könyv? Nem. A csávó nem tud írni, újságíró, talán az újságírók nem is nagyon tudnak írni regényműfajt, vagy az a baja, hogy német, vagy csak egyszerűen nem tud írni, esetleg gyengén fordították, de vég olyan érzésem volt (főleg az elején), hogy olyan, mint ami németet én fordítok magyarra, hogy értelme van, de olyan túl egyszerű, mégis idegen, egyáltalán nem hömpölygően olvasmányos.
Nyilván a szex miatt veszik meg, akik nem azért, mint én, hogy részben útikönyvként is haszonosítsák (lehet Rio-t kihúzom az én listámról, Izland meg pont olyan, mint ahogy emlékszem, mégha azt nem is jegyezte meg, hogy a reptér Keflavikban van és nem a fővárosba), nyilván nem fog 80 csajjal lefeküdni, 320 oldalban az túl tömény is lenne, nem is lenne hihető és nem is hiszek benne, hogy 80 féle történetet ki lehet találni erre az egy témára. De azért van szex is, van utazás is, szóval mindenki megkapja, amire befizetett, mégha a végére teljesen el is felejti a csajt, akit el akart felejteni, de még a felejtést is elfelejti, szóval kicsit lezáratlan, de akit érdekel, gondolom rá tud googlizni, hogy most melyik csajjal van.

Star Wars – A Jedi útja

Nos az író (akinek személye annyira titkos, hogy nincs is) sajnos nem nézte meg a szótárba, hogy mi is a szerepjátékkönyvek deffiniciója. Szóval okés, hogy oldalanként lapozni kell, de nem választási lehetőség alapján, egyszerűen minden oldal alján oda van írva, hogy most lapozz a 32-re onnan a 24-re, onnan a 152-re, semmi választás, vagy több száll, vagy ilyesmi. És még primitív és logikátlan is. Aztán a végén választani kell és bumm sith leszek, áucs.

Bihari Viktória: Tékasztorik

Nézzük csak észrevételeimet:
-az „író” önképe a könyv alapján teljesen megfelel a valóságnak
-ez nem írás, lejegyzés és kiszínezés, anyukám is csinálja
-amikor halkabb a zene a fülesembe, vagy kifogy, akkor hallom, hogy a lánykák a villamoson összevissza vihognak a nagy semmin, világos, hogy ezen bepisilnek, ettől még a kötetben humor nem lelhető fel, szellemeség 2-3 alkalommal
-ha a fele igaz lenne, amit leír magától, sűrgőssen be kéne csukni a bolondokházába, de sorok között olvasva azért ez inkább csak ezt mondtam volna dolgok, meg ezt tettem volna dolgok, egyébként csöndes meghúnyászkodás és mindenen vihogás
-a legalkoholistább antialkoholista, akiről hallottam
-a történetek nagy része kb. olyan leírás, hogy lementem a boltba, vettem egy tejet, jaj de hülye vagyok, kakaót vettem, kac-kac illetve bejött egy csávó és jajdebuta, kac-kac.
-a lejegyzővel már mindannyian találkoztunk, ő ül a postán, ő szolgál ki a CBA-ba, ő trécsel a fodrásznál, ő várja két tescos szatyorral a buszt és igen ő szolgál ki a tékába (vannak még tékák?), tökmindegy ki írja le, amit leírt ezen a szinten, ilyen sztorikat legalább 100.000 magyar nő le tudna írni.
-jelentsük ki a lejegyző nő semmivel sem különb a lejegyzett sztorik szereplőitől, egy külsőleg-belsőleg-agyilag-érzelmileg alsóbb kategóriába sorolható személy, ami abszolút nem baj, ebben a közegben is mozog, le is írja, amit lát, ez tök jó dolog, mindenki megteheti akinek kis közléskényszere is van. Hogy ezt kiadják, hát istenem, az előszó alapján, nem ő akarta, hát én nem is bántom vele. Hogy minden szart kiadnak, az meg nem is a kiadó hibája, ha visszajött a kiadás összege, akkor hajrá. Hogy erre van igény, hááát.
-én nem ismerem a blogot, de figyelembe véve, hogy vélhetőleg a célcsoport egyezik a szereplőkkel, nincs tele a szereplők kommentjével?
-ha könyv lenne reklamálnám, hogy miért nem dolgozott tördelő, szerkesztő és hasonló rajta, de hát ez nem könyv, fogták a html-t, beszúrták a szerkesztőbe, még egy sorkizártat se nyomtak, azt mehetett a nyomdába azt kézcsókom.
Lényeg a lényeg, hogy könyvként nem kezelhető, blogkötet, egész jó borítóval és semmi más pozitívummal. Örülök, hogy rövid volt legalább.

10 könyv, 10 mondat 4.

Bill Watterson: Kázmér és Huba képeskönyve lusta vasárnapokra : van, hogy a fekete-fehér film is ugyanolyan jó, ha színesbe és nagy képernyőn nézzük, nem? (egyébként nem:)
Robert Kirkman – Charlie Adlard: Szívügyek : A szívügyek gyakran egy szopáson múlnak…:)
A sztori továbbra is érdekel, a rajzok fenomenálisak, még-még-még.
David Foenkinos: Nathalie második élete : Kedves kis szellemes, szerelmes kisregény. Olyan jólesően könnyed, a lehető legsablonosabban is kicsit egyedi. 
Allen Sharp: Sherlock Holmes megoldatlan esete : Nem igazi lapozgatós könyv, kicsit lusta volt az író, így nincs túl sok variáció, inkább csak kihagyhatsz részeket, de csak egy út van, arra mindig visszavezet, de véget írt párat, de az is csak inkább megszakítás, mint igazi vég.
Endrei Walter: Sherlock Holmes furcsa esete a feltalálóval : Vannak könyvek, amikre a legjobb jelző, hogy feleslegesek, irodalmilag nullák és nem kár értük, hogy 20 év múlva már csak 2 db lesz egy-egy gyűjtőnél belőle. Ez is egy ilyen.
Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény : Galaxis útikalauz némi Candide-dal, tessék olvasni többen, nem baj, hogy régi:)
Arnaldur Indriðason: Hideg nyomon : Az eddigi legjobb Indridason (4-et olvastam), jó volt a hangulata, a végén igencsak belelendült a nyomozásba is, Iceland forever ésatöbbi. Ajánlott skandikrimi.
Arnaldur Indriðason: Távoli hangok : Arnaldur-tól talán ez, ami legjobban tetszett, jól vegyíti a sötét történetet némi humorral, még sötétebb flashback-ekkel és persze a krimi száll sem rossz, bár a bűnöst hamar ki lehet szúrni, de a szállodai háttér mindenképpen egyedivé teszi a könyvet.
Réz András: Hangos szorongásaim : Ezt már olvastam, de most pár év után újrahallgattam. Sokkal összeszedettebb, mint a második kötet, látszik, hogy van szerkezete és arra van felépítve az egész, ez hiányzik a második kötetből. Talán több is a vicc és érdekesség, szóval egyértelműen ajánlom, bár a hangkeveréssel még dolgozhattak volna, előtte hallgattam meg egy tévés interjút, sokkal jobbra van kikeverve.
Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary : Sok új dolgot nem lehet belőle megtudni, a sztorik közül is volt, amit már máshol olvastam, meg kb. ezt várjuk. Az rejtély, hogy mennyi pénzemnek kéne lennie, hogy milliós környékű napidijú lakosztályt foglaljak valaha (lottoötösből nem vállalnám be) és, hogy még ezután mi mindenért kell külön fizetni (mondjuk ez nem teljesen derült ki), konkrétnak sok helyen nem konkrét, túl sok munka nincs benne (vagy nem kéne lennie benne), stílusában gyenge, de legalább rövid.

Paul McEuen: Spirál

Ötcsillagos történet, hiába bírom, ha egy írónak van valami tudományos múltja, jelene, kis gógyi a fejecskéjébe és össze tud hozni egy hibátlan kis tudományos-akcikönyvecskét. A fél csillag levonás a korrektúra hiányosságaiért, máig nem tudom, hogy a főellenségcsajt vajon megülni akarták vagy megölni.

Stephen Fry: Hazudozó

Stephen Fry-t bírom. Nem ismerem eléggé a munkásságát, de a megszólalásait, konferanszait, pár filmszerepét bírtam, jó, hogy felolvassa a HP-t és, hogy Adams-től sokat tanult.
De. Ez egy fos.
Kb a 250. oldalon egymástól független apró történetek során megszámlálhatatlan fickó szopja le a másikat és ennyi. Nem érdekel, hogy Fry meleg, de ez nekem már sok. Nem vicces az egész könyv, egy félmosolyra elegendő poén sincs benne, történet nothing és aztán a végén átmegy az eddigiektől függetlenül valami krimiszállba, de annak sincs se füle, se farka (ha lenne, leszopná a fickó). Nyelvi leleményeknek nyomát találtam, de ez édeskevés. Értékelhetetlenül rossz könyv, Fry-t mint írót kerülöm a továbbiakban, legalábbis a fikciós részt, az önéletrajzát szívesen olvasnám, ha jó.

Lőrincz L. László: A piramis gyermekei

Kezdjük azzal, hogy nem akartam elhinni, hogy annyira rossz, mint mondják. Ez lenne a legrosszabb LLL könyv? Azt kell mondjam az utóbbi 20 évben minden kétséget kizárólag ez az.
Nézzük mi is a baja: a könyv 700 oldal. Kezdődik 200 oldal bevezetővel, aminek nulla köze van a folytatáshoz, nulla a történet és minden szereplő szempontjából. Teljesen felesleges más történet. Eztán következik 80 oldal, amiben elmeséli az első részt minden részletre kiterjedően, plusz az előző 200 oldalt, hátha átaludtuk. Eztán pedig nem történik semmi. Utána sem. A könyvben nem történik semmi és vége.
Ezenkívül az egész egy olyan mű, mintha bezárnánk egy éppen írni tudó valakit, hogy írjon, hiába mondja, hogy összesen két mondatos története van, mert elfelejtette odaírni az első rész utószójába. Ja és netet sem kap. Merthát az ember azért elvárja, hogy a kalandregényekbe kis történelmet, kultúrát csepegtessenek. De semmi. Egy uralkodó, egy évszám, egy bármilyen kulturális vagy történelmi dolog sincs benne. Sőt! Amikor már azt hinnéd, hogy most jön, akkor a szereplő azt mondja, hogy á, most nem jut eszébe, majd utánanéz, meg ilyesmi. Haló! Már az első kötetből világos volt, hogy LLL annyit tud Egyiptomról, mint a szembe Gazsi és 8 gyereke, aki látta egyszer a Múmia visszatért. Még ábrázolási hülyeségeket is beszél. Aztán bár próbálja elkerülni minden esetben, hogy évszámot mondjon, de hát tudjuk, hogy az első rész egy arab-izraeli háborúban játszódik, tehát legkésőbb a 70-es évek (de semmiképpen nem a 90-napjainkig, lévén az első regény 86-os, tehát ez max 87-es lehet történetileg). Erreföl bánkódik, hogy Berlusconi mit szólni ehhez meg ahhoz? Hahó, Berlusconi még seholsem volt ekkor?
És a többi és a többi, a történet lyukas, ezt próbálja a véletlennel magyarázni, a szereplők feleslegesek, a főszereplő gyerekes picsogó. Egy szó, mint száz, nem akarok folytatást, ezt se kellett volna már megírni.

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Akartam szeretni, jó is, nem mondom, de nem az a hűde élmény, amit kerestem, vagy várható lett volna tőle. Oscar története szép, megható, gyönyörűen megírt. És a könyv 40 százaléka. A maradék fárasztó, érdektelen, kb 10%-ot emelő, de sokkal többet elfoglaló nagyszülős szál. Nem érdekelt.
Tetszettek az ötletes technikai megoldások, Oscart bírtam, de azt kell mondjam a film változtatásai és egésze nekem jobban bejött. Lehetett volna ebből akár kedvenc könyv is, de ahhoz túl nagy volt az elvárás.

Arnaldur Indriðason: Vérvonal

Arnaldur bátyó továbbra sem tud meggyőzni, hogy jó író lenne. Minden könyve közepesnél is rosszabb, gyakorlatilag unalmasak egytől egyig. De! Izlandon játszódnak és rövidek, ezért olvasom, tessék, ezek az indokaim:)
Viszont megnéztem most egyből utána a filmet és az viszont remek. És mivel ugyanaz, mint a könyv, lehet az én készülékemben van a hiba.
Szóval a film remek, a színészek többsége jól hozza a figurát, a zene valami nagyon király atmoszférikus-kórusos valami, nagyon illik. És hát Izland 100%-ig, szóval nem úgy, ahogy a 101 Reykjavik 30% Reykjavikot tartalmaz, itt tényleg átsüt az ország a filmen. Viszont csak erős idegzetűeknek ajánlom, mert igen durván take away bárányfejet zabál a nyomozócsávó, guszti:)

Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik

Több is, kevesebb is, mint az első rész. Egyrészt ez egy félkönyv, a harmadikkal van együtt, csak gondolom széjjel lett szedve terjedelmi okokból, de az úgy egy sztori, az első meg külön egy, ennek tehát itt nincs igazi vége. Műfajilag is változott, jobb is, rosszabb is, egy szóval más.:)
A fő mondanivaló nálam, hogy mennyire félrevezető a sajtó, mennyire higgyünk nekik vagy mások véleményének és mennyire hagyatkozzunk a saját benyomásunkra.
Lisbeth tartja el a könyvet, remek karakter (bár persze egyértelműen szeretni vagy utálni nehéz lenne), mégis az első harmad után eltűnik jó hosszú időre és megkockáztatom, hogy a nyomozgatás is kicsit túl van írva. De ettől még kis hibáktól eltekintve az írási stílus nagyon jó, a részletekbe való elveszés nekem mindig öröm, főleg, ha érdekes, szóval bejövős, hamarosan folytatjuk…:)

Eric Weiner: A boldog zarándok

Abszolút érdekes könyv volt.
Az író embert az elején nem igazán kedveltem, ez a végére sem változott, de azért már nem zavart annyi dolga, mint az elején.
Alapvetően a könyv boldogság része egyáltalán nem érdekel, nem hiszek a boldogságban, nem vágyom rá, és hát a könyv sem ad rá definiciót még talán azt se mondja, hogy az egy jó dolog, tehát alapvetően ez csak egy indok, hogy az ember utazhasson könyvírásra specializálva. Hisz jó dolog, ha én tömeggyilkos vagyok és az okoz boldogságot, ha tömeggyilkolok? Világos, hogy a tömegnek nem, nekem igen. Ha létezik boldogság, akkor persze gondolkodás, sőt értelem nélkül könnyebb elérni, üllhetünk a fűben egész nap és azt se tudjuk kik vagyunk és mi vagyunk a legboldogabbak, egy egyszerű agyműtéttel elérhető, mégse vállalják be sokan. Ettől persze én maradnék a mátrixba, mintsem a csatornákban kunfuzva, de mégse nyomnám 24 órán keresztül a stimulálógombot, mégha az lenne is a legjobb nekem, és a thailányokat is 2 nap után hazazavarnám.
Na, a lényeg, hogy el nem gondolkodtat, újat nem mond, viszont utazós könyv, tökjó helyekre megy el, ahol jártam vagy akarok majd, ottani érdekességek szerepelnek a könyvben és ezért érdemes. Mivel azon belül már nemzeteket általánosít, így amit mond annak egy szavát se kell elhinni, hisz nincs olyan, hogy a moldovaiak szomorúak, a svájciak fatöküek és a thai-ok nem gondolkodnak, valamint Amerika a leggazdagabb ország. Természetesen ez mind hazugság, de hát nem üthetek meg mindenkit, aki általánosítani mer, mégha erős késztetésem is van:)
De olvassátok el, nem kell félni tőle na:)

Jo Nesbø: Hóember

A könyv egy gyenge krimi, a könyv első harmadába lehet tudni ki a gyilkos, felénél ez már teljesen biztossá válik, egyszerűen még a lehetőségét sem hagyja meg, hogy más legyen. Innentől minden lépést 10-15 oldallal előbb lehet tudni, minden fordulat nem fordulat, hisz tudjuk, hogy itt ez lesz, aztán ez és aztán emez, semmi meglepetést nem okoz, a teljes utolsó 150 oldal vázlatát tudja előre az ember. Olvastam már gyengébb krimit, de keveset. Rossznak persze nem mondanám, a főszereplő szimpatikus, de tényleg mintha alvajárna, nem egy jó nyomozó és a történetben is csak sodródik (bár ennél rosszabb sodródást is olvastam pl. Grangé-nél), de értelmetlen, és mint krimi nem állja meg a helyét. Plusz persze hiányoltam belőle az erőszakot, gyilkosságot, mert elhitették, hogy ezzel lesz tele, de nem, alig valami és hát mind megjósólható minden szinten. Szóval nem fogok több Nesbo-t olvasni valószínű.

Stieg Larsson: A tetovált lány

Nem több, mint egy átlagos krimi/dráma, hiányoznak belőle a fordulatok, a cselekmény egysíkú és rövid. Ennek ellenére remekül van megírva, hangulatteremtés, karakterek, stílus mind mind ötöst érdemel. Szóval így második nekifutásra nagyon tetszett és várom a többi kötet olvasását.

Alexander von Schönburg: Pénz nélkül gazdagon

-egyetértek, hogy a munka nem életcél, bár nem találkoztam még olyan opcióval, hogy többet dolgoznék többet keresnék, sem fordítva. Ha ilyen lenne, valószínű többet dolgoznék egy ideig. Ugyanakkor én sem értem miért azonosítanak be a munkával? Nem mindegy mi a foglalkozásom? Most így hívják, 5 éve máshogy hívták, nem lehet engem a munkám alapján meghatározni az csak egy tevékenység, amiért adnak pénzt és az élet csak utána kezdődik, a munka nem része, max annyira, mint az alvás (egyébként szeretném a kettőt összehozni, idősporolás végett is)
-igen, az otthon dolgozni dolog jó, kár, hogy nincs rá lehetőség
-a munka már valóban elfogyott nagyrészt, ideje lenne meglépni (ahogy néhol már meglépték), hogy pl. péntek is már szabadnap, sőt a 8 óra sem szükséges, a gazdaságot élénkítené, ha csökkentenénk a munkaórákat, növelnénk a jövedelmeket, lévén ezt a termelékenységi szint bőven tartható és fejleszthető kevesebb munkával is, hisz ezért fejlődtünk eddig.
-azért az írónak más fogalmai vannak, mint nekünk. Úgy értem, hogy az ő szegénység fogalma nekünk egy közép vagy magasabb osztály. Sosem voltam még olyan szegény, amennyire ő a lesüllyedést gondolja, ahhoz azért kétszer ennyit kéne keresnem. Ahogy írja is, egy munkanélkülinek joga van 45 nm-es lakáshoz Németországba, poor you.
-abban téved, hogy úgy állítja be, mintha minden célja a boldogság keresése lenne. Hülyeség, nem azért vesz valaki autót, nagyobb lakást, vagy utazik valahova, mert boldogságot keres. Úgyanmár. Én pl. azért utazok, mert kaland, értelemszerű, hogy kényelmetlenebb, mint otthon, de új helyeket lehet felfedezni, pár jó képet készíteni és addig is nem a mindennapok malmát öröljük.
Igazából nem értem, hogy mire akar rávenni. Mondjunk le mindenről, ami nem érték. Oké, ne menj a Seychelle szigetekre és ne vegyél iPad-ot és akkor lesz csomó pénzed és meghallsz és lesz csomó pénzed. Nem értem a rációt. A racionális elme pont annyit költ, amennyit keres, a mázlista racionalista mégtöbbet.
Ettől eltekintve a könyv ötlete jó, az írásmóddal is elégedett vagyok és a leírtak 85%-val egyetértek, mégha tudom, hogy ez a többségnél 25% is lenne.

Robert Ludlum – Eric van Lustbader: Bourne – A leszámolás

Ezekkel a hivatalos hamisítványokkal kapcsolatban úgyanaz a véleményem, mint az Underworld filmekkel kapcsolatban.
Most olvastam ki (a filmet két napja láttam), foggalmam sincs miről szólt ez vagy bármely korábbi része. Ennyit ér. Azt se tudom, hogy ez egy történet, vagy egy bevezető, de mindenképp úgy tűnik, hogy 5. résznek is csak egy felvezető. Szóval sekélyesen, semmitmondó, nem ér semmit:)

Jean-Christophe Grangé: Farkasok birodalma

Na ugye, hogy tud Grangé, ez már sokkal jobb, mint a folyós. 100%-osan filmszerűen, sodró lendületű sztory, ami ugyan kicsit kevés, kicsit lapos és eléggé kiszámítható, de a stílus miatt élvezetes. Ami miatt így nem lehetett volna belőle mozi, hogy az összes szereplőt kinyírja (ebből nálam kuriózum, általában ki szokott derülni, hogyha a főszereplője meghal és még van 150 oldal, akkor nem is hallt meg, de itt, minden főszereplő feldobja a tappancst és úgy is marad:)

Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Ez mi ez?
Oké, értem, akinek tetszik, vélhetőleg azoknak a Mester és Margaríta is tetszett és a Mátrixot is szívesebben olvasnák könyvbe.
De ez kéremszépen nem világvége könyv, nem apokaliptikus történet, nem kalandregény és hát úgy nagyrészt semmi. Hétköznapi orosz kisember képzelégései, aztán a végén egy csavar, ami vagy van, vagy nincs, vagy magyarázat vagy nem (és már majdnem tetszett, amikor elrontja), pár értelmes gondolat és jópár haszontalan. De a lényeg, hogy unalom, unalom, unalom. A belső regényben is, amire az ember nem izgulna fel, hanem vég se olvasná, ez meg képes belebolondulni egy semmibe.
Na, mindegy, nem az én regényem, ennyi, aki pont ezt keresi, annak tetszeni fog, csak nem tudom, ő, hogy fog rátalálni, mert más polcra van dugva.

10 könyv, 10 mondat 3.

Martin Baxendale: Túlélési útmutató Facebook függőknek : rövid volt, ezért jár a fél csillag
Gerald Durrell: Madarak, vadak, rokonok : A könyv (minden Durrell) még mindig csodás, évek után szinte új élmény. Hogy benne jártam még plusz neki, szóval mindenképp kedvenc.
Jeffery Deaver: Bármi áron : Hát igen, azt kell mondanom mindenki maradjon a kaptafájánál, Deaver írjon Rhyme-regényeket, ez a Bond sajna gyenge. 
Michael Jan Friedman – Robert Greenberger: Hús és vér : Tömény hentelés, az elmúlt évek legjobb Predi regénye. Talán. 
George R. R. Martin: Kardok vihara : A sorozat legjobb része (eddig legalábbis), és nem véletlenül itt is a legjobb fantasy-ként van megjelölve:) 
Bradley Trevor Greive: Rossz napom könyve : Végülis egy jópofa powerpoint feketefehérbe, kinyomtatva. Jópofa, bár pont azt csinálja, amit utálok, emberi érzéseket próbál állatos képek alá rakni. De azért jó. 
Star Wars – Az elveszett légió : Sajnálom, de ha egy Alien van előttem és választhatok, hogy beadok neki egy injekciót vagy felboncolom, akkor fel fogom boncolni. Így a könyv, mondjuk azt, hogy nem 200+ oldalas volt nekem tegnap:)
Ben Mezrich: Szex a Holdon : nem győzött meg
David Foenkinos: Boldogság esetén : Kicsit túl életszagú, nem vicces, de szellemes, a narráció és a francia légkör miatt kicsit Amelie-s.
Jean-Christophe Grangé: Bíbor folyók  : Minden benne van, amit egy krimitől elvárhatunk, nyomról-nyomra, két szálon, a gyilkos nyomában loholva. A vége talán kicsit kapkodós lett, de még mindig jobb, mint a rétestésztanyújtásos, szóval jöhetne a mostanában beígért új Grangé könyv. 
 
folyt.köv. 

Anthony Horowitz: A Selyemház titka

Szeretem Sherlockot, a visszafogott zsenialitásával az egyik legjobb irodalmi karakter szerintem. Nem tökéletes, vannak tulajdonságai, amikkel nem tudok egyetérteni, de egy műfaj, egy irodalmi típus megalkotása fűződik megjelenéséhez.

Doyle-t, annyira már nem kedvelem, de ez nem ide vonatkozó témaJ.

A legtöbb történetét többször is elolvastam és még így százegynéhány év után is megfelelő olvasnivaló mindenkinek, aki szereti a rejtélyeket és a megoldásokat.

A régi filmes, sorozatos megjelenésekhez nem volt szerencsém, az új filmeket nem nagyon szeretem, viszont a BBC új sorozatát annál inkább tartom zseniálisnak, ahogy az amerikai remake-t már semennyire sem.

Többen megpróbálták az évek alatt folytatni a történeteket, azt kell mondjam kevés sikerrel. Lett belőle sakknovella, német történet, tibeti történet, összehozták Einsteinnel és még biztos ezeregymásik, amihez nem volt még szerencsém.

Anthony Horowitz is hosszú évek óta dolgozott egy folytatástörténeten, ami most megjelent magyarul is. És, hogy milyen?

Nem rossz, azt kell mondjam. Az író egy az egyben hozza Doyle stílusát, nem akar megújúlni, nem akar belevinni semmi sajátot vagy eredetit, hanem a megszokott stílusban és időben létrehozni egy új történetet. Tehát a stílus csillagos ötös.

A történet? Hát az más tészta, mert abban sincs eredetiség, a fő száll semmi érdekeset nem tartogat, pedig Watson majd berosál, hogy akkora szörnyűség és miegymás fog mindjárt történni, hogy ihaj. De nem történik, legalábbis a XXI. Században ez már nem egy meglepő dolog, amire kihegyeződik a történet. Ennek ellenére Sherlock Sherlock és működik a dedukció, vannak nagyon jó pillanatai a könyvnek, Doyle-hoz képest talán kicsit véres, ahhoz képest amennyire lehetne meg vérszegény, földhözragadt történet.

Mégis azt mondom, hogy ajánlom, mert egy nem olvasott Sherlock sztori, ha eldugjuk Doyle könyvei közt, akkor lehet nem is lehet észrevenni, hogy más írta, legfeljebb nem a legerősebb műve lenne.

Yrsa Sigurðardóttir: Az utolsó rítus

Ez bizony egy gyenge krimi.
Ettől még lehet az Izlandi krimiirodalom kirobbanó tehetsége, a kettő nem zárja ki egymást, hisz ha azt mondanák, hogy Debrecen harmadik legjobb krimiírójának művét fogom olvasni, az attól még ugyanilyen gyenge lehetne és Izlandon sem laknak többen.
Szerethetetlen főhős, wtf gondolatokkal, pár oldalas nyomozással, na szóval ennél jobb krimit ír a legtöbb ember, de hát nem kell Izlandon jó krimiírónak lennie egy embernek sem, de még ott sem ő az első. Ja, és egyébként Izlandon van az egy főre jutó legtöbb Nobel-díjas író is, 1 fő:)

Tom Rose: Mindenki szereti a bálnákat

Ez sem az, aminek ígéri magát. A filmhez semmi köze, ezt látatlanban elmondom, mert már az előzetesben is úszkáltak a bálnák közt búvárok meg love story meg ilyesmi.
Ebben nincs love story. Vagyis egy mellékszálon van, kb. említés szintjén, de nem a filmben ábrázolt karakterekkel, hanem sokkal távolabbi szinteken.
Ez egy dokumentumkönyv, semmi regényes. Mindenkinek szánták, szóval nagyon alap minden, ha végbambulod is az oldalakat, akkor sem vesztesz semmit, mert utánna úgyis még 40x elismétli ugyanazt.
Történet nincs, lévén 88-ban sem volt ez egy történet. Ráköltöttek 5 millió dollárt két selejtes bálnára, hogy kihozzák, akik utána jobb esetben elpusztultak 2 hét múlva, rosszabb esetben továbbadták a selejtes génjeiket. Mindeközben gyerekek pusztultak el tűzben a bálnáktól pár kilóméterre, károsították a környezetet a bevetett gépekkel és hát máshol meg éheznek. De reklámidőt adott a híradókba, merchendise termékek születtek, szóval valahol visszajött azzal, hogy több sört adtak el a reklámok hatására, de ez akkor is csak egy csinált sztori, nincs mögötte semmi.
Ettől még rengeteg adatot megtudhatunk Alaszkáról, a bálnavadászatról, erről a pár napról és az előtte-utána lévő évek eseményeiről. Akit érdekel a téma, Alaszka, vagy a bálnák, az nyugodtan olvassa.

Michael Ridpath: Fagyos múlt

Hát-hát. Gyengébb, mint az első rész, sőt szerkezetileg, történetileg gyanúsan emlékeztet az izlandi krimiírók gyöngyének egyik szintén nem túl jó krimijére.
DE! Benne éltem, utcáin, épületei előtt jártam, a főszereplő befordult a sarkon rendőrautóval, szóval személyes okokból most mehet a fünf:)

H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft legjobb művei

Nem tudom milyen Lovecraftot olvasni, mert ez nem nekünk szól, hanem 100 évvel ezelőtt élt embereknek. Ők olvasták, mi max megnézzük, mit olvastak, de már nem érthetjük. Vagyis érthetjük, ami nekünk még leesik, egy dögunalmas, semmiről nem szóló, nulltörténetes, atmoszférát körülményesen teremtő könyvet. Lehet ez régen nem volt így.
Cthulhu önmagában egy zseniális dolog, érthetetlen, hogy miért nem dolgozzák fel filmben úgy, hogy Lovecraft történeteinek kb 4%-át használják, a többit figyelembe se veszik és hozzáteszik a maradék 96%-ot rendes, pörgős, vérengzős szörny formájában. Nade majd jön, ami késik nem múlik.
A könyv két részre osztható. Az elsőben a Cthulhu dolgok vannak, erre 1 csillagot tudok adni, a fent leírt dolgok miatt. Hát komolyan olvastam vagy 5 oldalt fél óra alatt és nem tudnék visszamondani belőle semmit, hogy mégis mi történt. A második felében az egyéb novellák vannak, ezek már határozottan jobbak, némelyikbe még ötletmorzsákat is találtam, bár az meg logikai dolgok miatt verte ki a biztosítékot. A lényeg, hogy ez most 2012-ben egy nulla, a kiadók visszadobnák, vagy kihúznák 90%-át, hogy terjengős, történetet nem előre vivő, sőt nélkülőző novellák, próbáld újra Howard.

Jean-Christophe Grangé: A lelkek erdeje

Vártam Grangé-t magyarul már jópár éve és hát ennél jóval többre számítottam.
A főhős egy kőbuta nő, aki megtenné egy párfejezetes mellékszereplőnek, de főszereplőnek semmiképp. Egyszerűen nem érdekel, hogy miket huncutkodik illegálisan beszerzett pszichológusi hangfelvételre és jajde magányos és otthon szürcsöli a zöld teát és várja a szőke herceget. Nem érdekel. Megérdemelén simán, hogy lekannibálozzák, ez az egyetlen pozitív vég, de persze elmarad.
Elvileg egy nyomozás van a központba, gyakorlatilag ez nem nyomozás. Ez a csaj mint mondtam nem egy iq húszár. Kati néni a másodikról is ugyanennyit tudna elérni, max nyelvbéli nehézségei lennének. De lökik innen oda, mondják, hogy most menny ide, most nézd meg ezt, azt tudtad, hogy ez meg ez az amaz, gyakorlatilag kérdeznie sem kell, körbeküldik a megoldásra. Ami egy olyan gyanúból tevődik, ami minden valamire való kriminél kiderülne, hogy hamis nyom, nehogymár pont az és pont akkor van ott és már a 10. oldalon mondja, hogy ez a gyilkos és az is lesz. A hűdenagy csavar meg szintén már az elején tudnivaló, már mondtam, mondom ezt ne, nehogymár. De és de és de. Nulla azaz nulla a krimihez való értése a fickónak, úgyanennyit ér a karakterépítése. Ami valamennyit érhet az a lendületes írás és a látványos trancsír, de az sem átlag feletti, csak hát azt elvárjuk egy Grangé-tól.
Jókedvemben 3 csillag, talán ennyit sem érdemel. De azért még picit bízom a többi kötetben.

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Úton

Az a baj ezekkel, hogy nem egyben jelenik meg, ezért egyrészt nem emlékszem az első kötetre, másrészt nem úgy van benne, mint a sorozatba, szóval teljesen összekeveredik a kettő és csak némely szereplő csinálja azt, amit várunk, mások csinálnak mást, holott a sorozatban már nincsenek is. Na, mindegy, ettől függetlenül is közepesnél valamivel jobb.

Steve Berry: Nagy Károly nyomában

Steve Berry a legátlátszóbb író. Az ember olvassa és közben nem a cselekményt látja maga előtt, hanem, hogy a csávó most épp melyik szállóban szállt meg anyagot gyűjteni, aztán átment a múzeumba körbenézni, majd a temlomba és aztán hétvégére már lefoglalt egy másik wellness-t kicsit arrébb. Nagyon nem titkolja, meg jól is teszi, meg minden valamirevaló modern író elmegy oda, amiről ír, de másnál azért a cselekmény vagy kalandosabb helyeken, vagy felsőbb körökben játszódik, nem ennyire középszeren.
De a hangulat jó, könyvben úgy tűnik imádom a téli helyszíneket, karácsonyi vásárt, ilyesmi. Van kis Antartktisz is, ami szintén jöhet. Kicsit talán hosszú, több helyen untam már. Összességében egy szimpla Berry, ami meg erős középszer, de sajna jobbakat ritkán fordítanak le magyarra.

Kovács András Péter: Médialom

KAP könyveiről annyit, hogy langyik. Nem tudom miről szólt az első kötet és nem fogom tudni jövőre, hogy miről szólt ez, mert egyrészt nem szólt semmiről, másrészt meg minek. Humorosnak nem humoros, nem is érezném, hogy KAP könyvben az akar lenni, de hát az Ulpius ráerőlteti, ezért könnyed borító, Dumakönyvtár alá. Ha nem KAP írná, akkor nem jelenthetett volna meg a második kötet, mert semmitmondó az első. Kellemesen semmitmondó, nincs vele semmi baj, csak, hogy minek? De ő KAP, tehát jönni fog a harmadik kötet is ősszel. Nem baj ez, csak minek, vagy ezt már mondtam?
Azt meg hülyeség, hogy minden stand up-osnál összehasonlítgatja mindenki a könyveket a szóbeli előadással. Bár KAP inkább író, mint előadó, de az írásait ő vagy más tehetséges ember adja elő és ott jóval több esélye van működni. Itt csak írás van, másnál még inkább és az kevés. Úgyis mindenki a karaktert és azt az előadásmódot szereti és sajnos ezt is keresi.
Na, ennyi, nem rosszabb, mint az első, bár mint mondtam, nem tudom mi volt az elsőbe:)

Dr. Bartha András: Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról

Hát csak a címe miatt olvastam, meg mert audiobook, meg mert valaki itt olvasta, akit figyeltem. Mindegy, nem akarom mentegetni magam.:)
A nők sárkányok. Tény. Mind? Biztos nem. Mind? Igen:) Ez persze nem azt jelenti, hogy szimpatikus dinoszauruszok tűzokádóképességgel, ez asszem csak valami téves hasonlat lehet:)
A nő nem csoda, és legkevésbé habos sütemény. Hozzáteszem ez nem is baj. Néhány férfi és a nők nagyrésze viszont ezt gondolja. Tévesen. Semmivel sem különbek, pláne nem jár nekik kötelezően több nap is virág (csak, hogy belekeverjem az aktualitásokat is:) (egyébként virág senkinek sem járna soha, brutálszokás, de csokira lefordítva van olyan eset, hogy lehet adni:) Nem tudom ki ez az Bartha András, de valami idős ember lehet, aki tévesen gondolkodik, ellenben jó témának gondolta (az is), mondanivalója viszont nem volt sok, de erre már írás közben jött rá, így lett egy rövid valami, sefüle, sefarka írás.
Nem vicces, egyet sem nevettem, vagy mosolyodtam. Igazából értelme sincs, adjuk oda a témát a Pease házaspárnak megoldja jobban.
Ettől még igaz, amit leír és sajnálatos, és nem vicces, ahogy a nők többsége látja. A férfiak nagy részét elnyomják, másik részénél a férfi nyomja el a nőt és akkor a nő bepanaszolja a bíróságon, hogy verik. A harmadik rész, mert remélem van ilyen és a modernséggel együttjárva egyre több, akik jól megvannak egymás mellett, nincs zsarolás, házsárt ésatöbbi a házasságba. Én naívan hiszek ebben, úgyanakkor tudom, hogy nincs kétszámjegyű százalékban ez jelen, tehát igen nagy kalandszellem kell belevágni. Másrészt pedig amelyik férfi engedi, hogy felette sárkányok uralkodjanak, az meg is érdemli. Ezt a nők is tudják, ezért is csinálják, próbálgatják a határokat, aztán ha nem érik el hatalmukat, akkor tovább lépnek és megtalálják akin működik. Nem mindegyik, ismétlem:)
De ez így már nem könyvleírás lett:) Na, mindegy, ez nem könyv, 90 oldalas könyv nincs. Jó téma, rosszul és kevésbé kifejtve. Két és fél csillag és még még jó voltam hozzá:)

Karl Pilkington - Egy idióta külföldön

Fülszöveg:
Mi történik, ha egy kelletlen utazót arra kényszerítenek, hogy felkeresse a világ hét csodáját?
„Még sosem kellett oltást kapnom utazás előtt. Nem szoktam extrém helyekre járni. Azt szeretem, ha a vakációm olyan, mintha otthon lennék, csak más környéken. Mint amikor Cotswolds vidékén voltunk, és nem kaptunk zsírszegény tejet, csak teljeset, és ez majdnem elég volt ahhoz, hogy sarkon forduljak és hazamenjek. Szóval ez elég nagy megpróbáltatás lesz nekem…”
„Nagyon vidám.”
Empire Magazine
„Ennél mulatságosabb könyvet még nem olvastam.”
Heat
„Idiótán jó.”
Sunday Mirror
„Boldogabb lett volna a középkorban, falusiként, akik sosem utaztak a közvetlen környéknél messzebb.”

Karl Pilkington-t még a Ricky Gervais-sel és Stehpen Merchant-al készített podcast-ok óta ismerem, amiből azóta animációs filmet is készítettek. Majd jött az Idióta külföldön, aztán a második része. Mindjárt bemutatják a harmadikat és közben a Derek-ben, mint színész is játszik.

Bírom Karl-t. Hogy mennyire kitalált, mennyire minden őszinte, azt nem tudom, hajlok affelé, hogy a legtöbb dolog őszinte.

Hogy idióta lenne? Lehet, az IQ-ja tényleg 80 körüli, a világlátásában sokminden gyerekes, de mint tudjuk a gyerekek őszinték és kíváncsian néznek a világra ez csak előnyére válik a műsornak, vagy adott esetben a könyvnek.

Karl Pilkington tehát egy élő Forrest Gump vegyítve és átültetve a mai átlagemberek életébe. Furcsa világlátással, amivel kapcsolatban sajnálattal kell közölnöm, hogy nagyrészt felismerek magamban is, úgyhogy abszolút nem elítélendő.

Jelen könyv Az egy idióta külföldön első évadának könyves verziója. Ez nem azt jelenti, hogy azt olvashatjuk, amit már láttunk, sőt! A könyv kifejezetten kiegészítő kötet, a műsorelemek nagy részéről csak említést tesz és a köztes időt, a véleményeit, gondolatait önti írásos formában. Namost én nem idézek könyvekből, de ha valaki szokott és fogékony erre az éleslátásos, facsart logikás, de igaz és humoros dolgokra, akkor a könyv felét ki fogja írni idézetként. A sorozaton szétröhögtem magam, féltem, hogy a könyv egy nagy csalódás lett. Nem lett az, néhol hangosan felnevetős, néhol megmosolyogtatós, néhol persze kárörvendős, hisz erre épít a sorozat. És emellett kapunk egy őszinte útleírást, nem pedig egy a nap sütött, a szállás jó volt, az emberek kedvesek féle féligazságot.

A könyv jó, ajánlom mindenkinek és őszintén remélem, hogy a kiadó behozza Karl többi könyvét is magyarul, én biztosan elolvasnám!

 

Jean-Christophe Grangé: Költöző gólyák

Fülszöveg:
Svájcban és Európa más országaiban a költöző madarak minden évben elhagyják a fészkeiket, hogy a telet melegebb vidékeken, Afrikában vészeljék át. Aztán tavasszal visszatérnek délről, és megint elfoglalják régi lakhelyüket. Csakhogy 1991 tavaszán egy nagyobb csapatnyi gólya elveszett útközben. És bár az ifjú Louis Antioche igen kevéssé ért a madarakhoz, mégis valamiféle becsületbeli ügynek érzi, hogy a felkutatásukra induljon. A kellemesnek ígérkező ornitológiai túra azonban hamar rémálomba fordul, Antioche lépten-nyomon Bulgária cigánytáboraiban, Izrael napsütötte kibucaiban, a közép-afrikai őserdőben holttestekbe botlik. A Bíbor folyók szerzője a Farkasok birodalma és A lelkek erdeje után ez alkalommal is izgalmas, földrészeken átívelő utazásra invitál, amelynek során ahogy azt tőle megszokhattuk meglepő bonyodalmakba keveri főhősét, hogy végre fény derüljön a múlt titkaira. Jean-Christophe Grangé 1961-ben született Párizsban. Eredetileg irodalmár, de hamar az újságírás felé vette az irányt. Hosszú éveken át volt a Paris Match, a Sunday Times és National Geographic munkatársa. Riportjai és cikkei bőséges alapanyagul szolgáltak 1994 óta megjelent bűnügyi regényeihez.

Grangé-ra én már jó pár év óta kíváncsi voltam, vártam, hogy végre megjelenjenek magyarul is a könyvei, mert anno nagyon tetszettek a könyveiből saját maga írta filmjei. A Farkasok birodalma, a Bíbor folyók és még a Vidocq-ba is fel lehetett fedezni ezt az irányt, sőt a pocsék Bíbor folyók folytatásban is megvoltak az ujjlenyomatai. Nyilván arra a Grangé-ra az ember kíváncsi, hisz azokban a filmekben minden megvan, ami a jó thriller-be meg kell legyen, feszültség, erőszak, nyomozás, rejtély, mindez körítve egy fajta franciás hozzáállással. Grangé tud, egyedi.

Gondoltam.

De nem az. A Grangé filmadaptációk eredetije mind jó és remek (a fenti kettőről beszélek csak), hozzák azt a színvonalat, amit a filmben láttunk, de hozzáadnak annyit, amennyi a jó filmadaptációk után is azért benne szokott maradni a könyvekben. Aztán jött a Sziklatanács titka című film, ami egy borzalmasan gyenge semmiség. Aztán megjelent a Lelkek erdeje című könyv, aminél rosszabb thrillerrel ritkán találkoztam. Grangé-nak volt egy ötlete, esetleg kettő és ehhez hozzájött, hogy annyi gusztustalan vagdalkozást könyvben az ember nem tapasztalt. Ennyi. Aztán rájött, hogy írásból szeretne megélni, de ez nem így megy. Mert nem volt több ötlete és nem is próbálta a két sikerének receptjét átültetni és ismételni. Nem, próbál új és új történeteket írni, de nem tud. A lelkek erdeje és a Költöző gólyák is egy vérszegény mű (nem szó szerint, mert a vérrel nem spórol.) A fő hiba, hogy nincsen benne karakter. A főhős egy nyámnyila valaki mindenféle személyiség nélkül. Ugyan nem idegesítő, mint a Lelkek erdejének női főszereplője, akinek a halálát kívántuk 10 oldal után, de olyan kis senki, oda nem való szereplő.

A történet két rejtély után nyomoz, ami a végén persze összeáll eggyé. A kettőből a gólyás azt mondom igen ötletes, még nem olvastam ilyet, jó ötlet, bravó. De nem játszik vele jól és Grangé olyanról, hogy szerkesztő nem is hallott még. Az egész könyv felét egy szerkesztő gond nélkül kihúzza. Tényleg szükség van tíz oldalakon keresztül a cigányokról, aztán a zsidókról értekezni, ha nem viszi előre a történetet, nincs hangulatteremtő szerepe és csak egy pici epizódban tűnnek fel cigányok és zsidók? Nem, nincs értelme, kuka. Persze akkor 150 oldallal kevesebb lett volna a mű, de ez előnyére vált volna.

Epizód szinten sajnos a Lelkek erdejéből vesz át részeket (vagy fordítva, nem tudom melyik volt előbb), nem a másik kettőből és azt is húzza, és aztán nem tudja lekerekíteni. Az úgynevezett slusszpoén, csakúgy, mint a Lelkek erdejében legkésőbb a könyv felénél tudatosul az olvasóban, mégha a főhős csak a végén jön is rá, mert hát butácska szegény.

Emellett igen furcsa, hogy a mondjuk körülbelül 5 nagyobb epizódszereplő egyikének halálakor, aki mondjuk majdnem barátja volt még csak annyit se mond, hogy szegény, vagy sajnálom, hanem nulla reakcióval zuhanyozik tovább.

Grangé tehát nem az, akinek szeretnénk, hogy legyen, igaz az egy túl magas elvárási szint is számára. Részemről nem várom a következő Grangé könyvet, lehet elolvasom, de sokat ezek után már nem várok tőle.

A műre úgy 60%-ot tudok adni, mert nem fáj és rossz, mint a Lelkek erdeje, egyszerűen csak gyenge.

Philip Carter: A csontoltár

Nehéz ügy, van itt minden. Megtudjuk ki ölte meg Kennedy-t, Marilyn Monroe-t, nyomozunk a Fiatalság Forrása után, kiderül Raszputyin bácsi miért hallt meg olyan nehezen és a többi és a többi. Mindemellett kapunk egy-egy tökéletes férfi és női karaktert, jó pár gonoszt. Kimaradnak a meglepetések, fordulatok, de van akció bőviben. Az ellenségek könnyen hallnak és a borítóval és a hátoldali ajánlással ellentétben kb. 50 oldal játszódik Magyarországon, de azért kedvem lett elugrani Szentendrére. Semmi extra, ajánlott, ha semmi extrára nem vágysz, csak kis középszeres szórakoztatásra, egynek jó.

Lőrincz L. László: A föld alatti piramis

Újraolvastam, mert most kijött a folytatás és nem árt ilyenkor.
Hát mit mondjak, valami ilyesmire emlékeztem. Vannak negatívumai. Az egyiptologiához kicsit is szagló embereknek ez nagyon le van butítva, egyszerűen nem így működnek a dolgok. A másik, hogy a szerkezete csapnivalóan rossz. Túl hosszú bevezető, aztán egy bazinagy naplórészlet, ami nem lehet napló, mert így nem ír naplót senki. És aztán még egy pici és a befejezés fél oldal. Az írótól, akinek egy befejezés 80 oldal szokott lenni idegesítően. Szóval inkább valami közepes hosszúságú lezárás kellett volna, ez csak ilyen upsz oldal alja, akkor itt be is fejezzük. Ettől még jó, de nem olyan jó. Várom a folytatást, hogy merre felé kanyarította a sztorit Laci bá.

David Foenkinos: A feleségem erotikus potenciálja

Érdekes kis könyvecske.
Franciásan szürreális, kissé abszurd, csöppnyi erotikával. Szóval félig Csokoládé félig Amélie.
És várom a jelentkező kisleányokat, akik lemosnák az ablakomat:)

Gerald Durrell: Életem értelme

Egyrészt a címnek semmi köze a tartalomhoz. Durrellnek nem élete értelme volt az állatkerti takarítófiú szerepe, csak szükséges rossz, még hasznosnak sem ítélte a könyv végén. Viccesnek nem vicces a könyv, ellenben nagyon személeletes, megmosolyogtató leírásokkal teli. És hát továbbra is szívesen dolgoznék állatkertbe.

Alan Glynn: Csúcshatás

Hüm, érdekes, pergő, agymegmozgató kis könyv. Négy és felet akartam adni, de aztán a vége nem sikerült. Legalábbis nekem a film vége jobban bejön és azzal együtt a sztori is több a filmben. Meg hát a hibája, hogy Genadij egy teljesen felesleges száll lett itt. Értem mi a célja, vagy mi lenne a célja, de gyakorlatilag feleslegesen vesz fel tőle pénzt, hülyén kezeli utána is a helyzetet és úgy összességében is nem túl okos azzal együtt, hogy túl okos. Persze ettől még irigylésre méltó meg minden, és hasonló esetben lehet én is bevenném (az elsőt nem, de ha azt mégis valahogy, akkor a többit), de előbb leüllnék gondolkodni, ha már úgyis van mivel és akkor nem lennének benne csapdák.
Ettől még jó könyv, ajánlom.

Simon Tofield: Simon's Cat legsajátabb könyve

Ez most komoly?
Egy srác lerajzolja, ahogy körülötte semmit nem csinálnak a macskái és eladja vígjátéknak? Ki nevet azon, hogy kergeti a macska a farkát, vagy a verebeket, vagy, hogy széjjeltépi a bevásárlószatyrot? Szerintem már a 4 évesek sem és élő macskákról beszélünk, nem pedig minden kreatívitást, humort nélkülöző rajzolt macskákról. Garfield vicces lenne, ha nem lenne szövege? Nem hiszem, de 10-20%-ban lehet működne meg jól meg van rajzolva.
Simon macskája nem. Ez egy gyenge történet, nullhumor, nullötletesség, igazából csak néztem, ha 4 kockával több lenne vagy 2-vel kevesebb egy történet, fel sem tűnne.
Egy szerencséje van, kevesebb, mint 10 perc alatt kiolvasható.

Wilbur Smith: Afrika szarva

Will Smith tud írni, ez nem kétséges, szeretem a könyveit. Annak ellenére, hogy minden könyvébe ugyanaz a pasi szerepel más névvel és hát a nők sem túl változatosak. Ezúttal nem egy sorozatba tagozódó részt kapunk ,hanem egy különálló és modern sztorit, amiből nincs túl sok az író rovásán, de a helyszín továbbra is Afrika.
A könyvnek vannak hibái persze, a karakterek sablonosak, tökéletessek, a gondolkodásuk erőssen megkérdőjelezhető, a tetteik és reakcióik nem igazán életszerűek, stb-stb.
A sztori egyszeri kiszabadítós kommandózás több fejezetben, igazából, hiába 500 oldal, kb olyan olvasmányos, hogy 200-nak sem tűnik.
Nem mondom, hogy mínőségi vagy bármilyen történelmi lenne, csak egy sima akciókönyv, de annak mindig elsőrangúak a Smith könyvek. Olvastam már viszont tőle jobbat is, szóval 4 csilli.

Szászi Móni: A Besenyő család kalandjai

Lehet, hogy csak fáradt vagyok, de nekem tetszett:)
A rajzok zseniálisak, a szöveget a szereplők hangjával olvasom és bár ismert és fárasztó poénok vannak benne, de ott van a végén az a DE:)

George R. R. Martin: Királyok csatája

Hát nézzük, miben is más, mint az első rész:
-a fantasztikum ellemek 1%-ról 5-6%-ra nőttek
-az egyik kedvenc szereplőm szerepe 5x-ösére nőt, öröm volt, hogy minden második fejezet szinte róla szólt
-egy másik kedvenc szereplőm viszont teljesen el lett hanyagolva, kb 50 oldalt kapott, holott az elsőbe ő volt a legérdekesebb, bár tény, hogy akkor és most is teljesen kívülálló a történetben és az egész fantáziavilágban is.
-ebben a részben is úgy tűnik, hogy nem történik semmi
-az elsővel ellentétben itt nem hall meg senki, akinek valaha credit-je lett volna, persze a háborúk áldozatokkal járnak, de nem nevesíthető áldozatokkal, szóval Martin nem kegyetlen, nem értem mit beszélnek, akik, ezernyolcszáz oldal alatt egy Stark hallt meg, na bumm, bármely könyvet olvasok ennél többen pusztulnak
-igazából a címben említett csatában egy db király sem játszik szerepet a harcmezőn, az egyik bent szórakozik, a másik távolból nézi, de erről sem tudunk igazából meg semmit, szóval mások csatáznak helyettük, de ettől még ez a harcjelenet igen jó lett
-meglepődés, csavar a végén, stb-stb hiányzott
-ettől még a vége mindenképp izgalmas
-az egészt áthatja továbbra is az a hangulat, amit szeretek
Ellenben egy hónap alatt olvastam ki, ami sok, úgyhogy kora nyárig nem megyek tovább a sorozattal, de mindenképp folytatva lesz, várom, hogy mik, hogy alakulnak, bár igazából érdekelni nem nagyon érdekel:)

Brain Storming: Hepilepszia

Hűha, hát gyors brain storming itt nálam egyedül:
-kíváncsi vagyok ki, kik és, hogy rakták össze, egyértelműen egy része csak magyarul működik, más részén érződik, hogy nem találták meg a jó magyar fordítást
-90%-ban értelmetlen, szójátékon alapuló, antikreatív dolgok, naponta 50 ilyet tudok, de csak néha merem publikálni
-sok ismerős netes gyűjtés és jópár egészen jól megvilágított poén, de tényleg 2 oldalon bőven elférne és minden idézetes könyvben van ennyi
De a lényeg, hogy ezt a könyvet bármely 2-3-6 ember megalkothatta volna, ha összezárják két órára brain stormingolni tabuk nélkül, de az ízlés keretén belül maradva – legtöbbször. És, hát reméljük ennél azért szellemesebb vagyok – legtöbbször:)

Arnaldur Indriðason: Kihantolt bűnök

Nem volt jó. Unalmas és nyomasztó, mint az író másik könyve, amit olvastam, bár ez talán egy fokkal jobb, kevesebb második világháborús visszatekintés van benne, de alapvetően ez is félig a múltban játszódik.
Kriminek nem mondanám. Egyrészt nincs benne gyilkosság, csak a visszatekintésbe, igazából nyomozás sincs benne, mert jön a néni és elmond mindent. Igazából két soros a története. Igazából unalmas mert már az elején tudunk mindent, semmi meglepődés, fordulat, izgalom. Egyhangú, borús izlandi rendőrségi mindennap, amikor még ügy sincs igazából. Nem az én világom és igyekszem meggyőzni magam, hogy Izland nem csak ilyen.