2012. december 31., hétfő

2012. Világvége előtt és után



Eljött hát az utolsó nap idén (10 nap késéssel, de hát nem tudom elégszer ismételni csalódásomat ez év végével kapcsolatban, szóval egy helyes maja lány kapja be), úgyhogy következzék a szokásos éves könyves statisztika.
Szeptember 28-án, 3 hónapja indítottam útjára ezt a blogot. 92 bejegyzést írtam azóta, nagyrészt építkezve az eddigi molyos szöveges értékeléseimre.
10 recenziós példányt kaptam ezalatt a 3 hónap alatt, így ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Gabo, Libri, Metropol Média és Egmont kiadóknak, hogy láttak fantáziát a blogba és megtámogattak engem érdeklő könyvekkel, remélem továbbra is megtartják jó szokásukat és más kiadók sem lesznek továbbra is elutasítóak (ez utóbbiban nem bízom).
Bár más blogokon lehet nem sok, nekem ezalatt a 90 nap alatt 375 oldallátogatóm volt, ami szerintem egész pofás.
És most nézzük, mit is olvastam.

Idén 97 könyvet olvastam el, ami csak picivel marad el a tavalyi 101-hez képest. Viszont 30.996 oldalt, ami majd 900 oldallal több, mint a tavalyi mennyiség.
Mindehez hozzátenném, hogy az év 227. napján ez a szám 41 könyv és 14.000 oldal volt, tehát én se hittem volna, hogy onnantól meg tudom duplázni a tempót, de meg tudtam.
Átlagosan 319 oldalasak voltak a könyvek, ami ugyan több, mint tavaly, de nem kiemelkedő, szóval hiába volt jó pár tégla, azért a képregények is képviseltették magukat. Jövőre még több téglám lesz, hát meglátjuk.
Átlagos megjelenési idő 2008, ami továbbra is azt jelenti, hogy egyre inkább az új könyveket olvasom, mintsem a régieket. 22%-a az olvasmányaimnak idei és 55%-a a 2011/2012-es évből való, tehát több, mint fele. Az idei érték alulmarad a tavalyi azévihez képest, de ha az utóbbi két évet vesszük, akkor növekszik.
Napi 84 oldalt olvastam, ami 2001 óta rekord. Ha hozzávesszük, hogy ebből az utolsó 140 napban kb. 160 oldalt, akkor meg főleg. Nem, én se tudom, hogy mikor olvasok ennyit, mert elvileg nem tudok visszaemlékezni olyan napra 5-nél többre, amikor 80 oldalt is elolvastam volna, pláne többet és már két napja nem olvastam semmit és még ma be kell fejeznem egyet, ami már beleszámítódott az átlagba, szóval érthetetlen, de a számok nem hazudnak.
Magyar szerzők 13%-ban képviselték magukat idén. 8-34% között szokott mozogni a számuk, szóval ez inkább kevesebb, mint több, de általában azt jelenti, hogy mennyi Lőrincz Lacit olvasok abban az évben.
Felmerült Nita Könyvgalaxis egyik karcában, hogy a férfiak férfi írókat, a nők női írókat olvasnak(-e), ami részben így van szerintem, továbbra is tartom, hogy a férfi írók nagy része embereknek ír, a női írók nagy része pedig nőknek. A női és férfi írók számát nem ismerem, de ha csak a molyt vesszük figyelembe, akkor erősen kételkednék, ha azt mondanák, hogy a férfiak súlyos többségben vannak (szépirodalomban talán, de új kiadású szórakoztató irodalomban nem gondolnám). Viszont női olvasó többség van a molyon tagadhatatlanul, így onnan szedni statisztikát túl bonyolult lenne, mindenesetre én úgy gondolom, hogyha ugyanannyi női és férfi író és olvasó lenne, akkor kb. háromszor annyian olvasnának férfiakat, mint nőket.
Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs női író, aki remek történeteket ír és nem csak nőknek, vagy ne lenne férfi, aki többségében férfiaknak ír, sőt vannak férfiak, akik csak nőknek írnak és talán nők is akik csak férfiaknak, de ilyenről nem tudokJ A lényeg, hogy nálam a női írók 4%-kal képviseltetik magukat és hát nem a legjobb 4%-kal mondjuk így finoman.
Az újraolvasás idén csak 3% volt. Erről nincs túl hosszú idősorom, de én kevésnek gondolom, elöljáróban úgy tűnik jövőre ez a szám emelkedni fog (tavaly 10% felett volt), pedig ennek csökkentése is a cél.
Hát ennyit az idei évben az olvasásomról. Jövőre mérhető minőségi mutatókat is behozok, sajnos most a moly technikailag nem szolgálhat ezekkel a mutatókkal, pedig az adatok benne vannak, csak nem tudom kinyerni. Mindenesetre azt kell mondjam minőségileg nem a legjobb könyveket olvastam, lettek új kedvencek, lett pár ötcsillagos szórakozás, de a többség (emlékeim szerint) továbbra is középszer, talán ezt kellene csökkenteni a következő években.
Mindenkinek, aki egyszer is ide tévedt olvasásban gazdag új évet kívánok!

Nincsenek megjegyzések: