-egyetértek, hogy a munka nem életcél, bár nem
találkoztam még olyan opcióval, hogy többet dolgoznék többet keresnék,
sem fordítva. Ha ilyen lenne, valószínű többet dolgoznék egy ideig.
Ugyanakkor én sem értem miért azonosítanak be a munkával? Nem mindegy mi
a foglalkozásom? Most így hívják, 5 éve máshogy hívták, nem lehet engem
a munkám alapján meghatározni az csak egy tevékenység, amiért adnak
pénzt és az élet csak utána kezdődik, a munka nem része, max annyira,
mint az alvás (egyébként szeretném a kettőt összehozni, idősporolás
végett is)
-igen, az otthon dolgozni dolog jó, kár, hogy nincs rá lehetőség
-a munka már valóban elfogyott nagyrészt, ideje lenne meglépni
(ahogy néhol már meglépték), hogy pl. péntek is már szabadnap, sőt a 8
óra sem szükséges, a gazdaságot élénkítené, ha csökkentenénk a
munkaórákat, növelnénk a jövedelmeket, lévén ezt a termelékenységi szint
bőven tartható és fejleszthető kevesebb munkával is, hisz ezért
fejlődtünk eddig.
-azért az írónak más fogalmai vannak, mint nekünk. Úgy értem, hogy
az ő szegénység fogalma nekünk egy közép vagy magasabb osztály. Sosem
voltam még olyan szegény, amennyire ő a lesüllyedést gondolja, ahhoz
azért kétszer ennyit kéne keresnem. Ahogy írja is, egy munkanélkülinek
joga van 45 nm-es lakáshoz Németországba, poor you.
-abban téved, hogy úgy állítja be, mintha minden célja a boldogság
keresése lenne. Hülyeség, nem azért vesz valaki autót, nagyobb lakást,
vagy utazik valahova, mert boldogságot keres. Úgyanmár. Én pl. azért
utazok, mert kaland, értelemszerű, hogy kényelmetlenebb, mint otthon, de
új helyeket lehet felfedezni, pár jó képet készíteni és addig is nem a
mindennapok malmát öröljük.
Igazából nem értem, hogy mire akar rávenni. Mondjunk le mindenről,
ami nem érték. Oké, ne menj a Seychelle szigetekre és ne vegyél iPad-ot
és akkor lesz csomó pénzed és meghallsz és lesz csomó pénzed. Nem értem a
rációt. A racionális elme pont annyit költ, amennyit keres, a mázlista
racionalista mégtöbbet.
Ettől eltekintve a könyv ötlete jó, az írásmóddal is elégedett
vagyok és a leírtak 85%-val egyetértek, mégha tudom, hogy ez a
többségnél 25% is lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése