Horváth Árpád (szerk.): Az év természetfotói – Magyarország 2015

Leírás:
A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetség 2015-ben immár huszonharmadik alkalommal írta ki a nemzetközi szinten is számon tartott természetfotós versenyét. Az Év Természetfotósa 2015 pályázatra beérkezett több mint 3400 pályamű minden korábbinál magasabb színvonala ezúttal is igazolja, hogy a magyar természetfotózás nem véletlenül tartozik a világ élvonalába. A fotóművészet egyik legösszetettebb és legtöbb fáradsággal járó ágának hazai és határon túli képviselői alaposan kitettek magukért, amit látványosan bizonyítanak azok a rendkívüli fotók, amelyek újra és újra meghökkentenek, elgondolkodtatnak, vagy épp megnevettetnek bennünket.
Az év természetfotói Magyarország 2015 album - a korábbi esztendők gyakorlatához hasonlóan - ezúttal is a pályázat legjobb képeiből nyújt lebilincselő válogatást az olvasóknak.

"A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége által kiírt és lebonyolított Az Év Természetfotósa pályázat minden évben a magyar természetfotózás legnagyobb presztízsű eseménye. Szerencsések vagyunk, mert hazánk, Magyarország, nemcsak a matematikában vagy a zenében nagyhatalom, hanem a természetfotózásban is. Olyan fotósok élnek közöttünk, akik méltán világhírűek. Erre a pályázatra ők is, de a természetfotózás iránt érdeklődő kezdő és haladó fotósok is küldenek képeket, mind belföldről, mind a határon túlról. Az immár huszonharmadik alkalommal megrendezett szakmai megmérettetés idén is nagyon izgalmas versenyt hozott: összesen több mint 3400 képből válogatott a zsűri, és az értékes és komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban több mint hatvan alkotó 102 műve versengett. Ezeket a fotográfiákat mutatjuk be kötetünk lapjain: a díjazott alkotások mellett valamennyi képet, amelyek a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett hagyományos kiállításon a falra kerültek. Az év természetfotóit tartalmazó kiadvány ugyanakkor több mint fotóalbum, hiszen nem csak szebbnél szebb természetfotókat láthatunk a lapjain. A képek készítőitől megtudhatjuk a műveik születésének egyszer izgalmas, máskor mosolyt fakasztó, alkalmasint tanulságos történetét, sőt azt is, milyen eszközökkel készültek ezek a különleges fotográfiák. Reméljük, olvasóink is ugyanakkora örömmel lapozgatják kötetünket, mint ahogyan a benne szereplő alkotók a képeiket készítették!" (Fáth Péter)

Vélemény:
Úgy emlékszem, még fotóalbumról nem mondtam véleményt, de talán egy elég jóval sikerült kezdeni.
A könyv előszava és a fentebbi leírás is jól elmagyarázza, hogy bizony már 23. alkalommal kerül sor erre a versenyr, bár, hogy ebből volt-e mindig kiadvány is, azt nem tudom, de 2003-tól biztosan megjelent évente is eme könyvsorozat korábbi ellemei.
Szeretek fotózni, de sose lennék fotós. Egyrészt nincsenek meg azok a háttérszámításaim, hogy, hogy lehet rentábilis egy fotós élete, csak a kiadási oldal nagyrészét ismeri vagy félreismeri a laikus és már az sem abban az árkategóriában mozog, ahol én bármikor mozoghatnék, másrészt szintén a sok technikai háttértudás és a könyvben is megismert kitartás, akár felesleges kitartás nem tűnik annyira vonzónak, bár tény, hogy vannak stúdiófotósok, meg stúdió aktfotósok is, hatványozottan egyszerűbbnek tűnik az ő életük, mint Máté Bencéé mondjuk:)

De mielőtt rátérnénk a fotókra kezdjük inkább egy félreértéssel. Meggyőződésem volt a cím alapján, hogy a kötetben Magyarországon készült képeket fogok látni, hisz nem azt írja, hogy Az év magyar természetfotói, ami arra utalhatna, hogy hazai fotósok munkái vannak közzétéve, hanem Magyarország. Nos lehet ez csak nekem kavart be, de őszintén meglepett a sok skandináv és óceánalatti kép szerepeltetése, mikor az ember Börzsönyt vár.
Másik nem egyértelmű dolog, hogy az Alexandra Kiadó adja ki, de az ő rendelési felületükön is rossz borítóval szerepel, máshol meg nagyon nem is lehet találkozni a kiadvánnyal.
A valódi borító (és egyébként a nem valódi is) remek, ahogy a kiadvány kialakítása is. Fényes papíron, közel 200 oldalon egy és kétoldalas képek kiváló minőségben és nagyságban, bár a fényes papír átka, hogy nehéz úgy megfogni, hogy ne hagyjon az ember ujjlenyomatot lapozáskor.
A felsorakoztatott képek és készítésük is nagyon szerteágazó. Jó képet csinálni néha valóban egyszerű, ha van egy középjó géped és jó helyen vagy jókor és semmi erőfeszítés vagy tudás nem kell hozzá, csak jó felé fordított jókor való kioldás. És vannak képek, amiket többmilliós gépekkel és kiegészítőkkel (akár a gyártásukban közreműködött tudással a fotós), akár több hét türelmes várakozás és próbálkozás után, hidegben, vízben, sárban készít el a a fotós. És mindez nem számít, mert egyedül a végeredmény számít legyen az egy szerencsés pillanat, 10 perc alatt ellőtt 3000 kép közül való egy szerencsés bevillanás, itatónál időzítővel otthagyott gép vagy komoly fizikai szellemi munka (azért ez van többségben itt is). A végeredmények pedig igen különbözőek, van amelyikben én semmit nem látok, hasonló képet lehet kitörlök mondván, hogy homályos összevisszaság itt meg helyezést ér el, van ami tökéletes és tetszetős kép, de láttuk már ezerszer szinte ugyanolyat (ebből elég sok van, pedig előszóban is kijelentik, hogy meg kell felelnie a képben az ilyet még nem láttam kritériumoknak és hát nyilván több képet lát a zsűri, mint én, de mégis több képnél azt mondtam, hogy 90%-ban ugyanilyet is láttam már nem egyet), ahogy rengeteg egyedi nézőpontból fotózott kifejezetten érdekes képet is találunk benne. Összességében átlapozni kellemes, meg megállni egy-egy tetszetősebb természetképnél, elidőzni a rövid, a készítésével kapcsolatos leírásnál remek (bár nem hosszú) szórakozás.

Bill Bryson: Hátizsákkal a vadonban

Leírás:
A világ leghosszabb összefüggő gyalogösvénye, az Appalache-ösvény az Egyesült Államok keleti partvidékén fut Georgiától Maine-ig, érintve Amerika számos híres és lenyűgöző vidékét.

Bill Bryson negyvennégy évesen, barátja, Stephen Katz társaságában nekivág annak a hatalmas erdőségnek, amely háromszáz éve hozza a frászt a józan gondolkodású emberekre. Előttük áll majdnem 3400 kilométernyi kies hegyvidék, medvékkel, jávorszarvasokkal, hiúzokkal, csörgőkígyókkal, mérgező növényekkel, fertőző kullancsokkal, itt-ott egy kuncogó gyilkossal és - ami talán a legijesztőbb - olyan emberekkel, akiknek kedvenc időtöltése, hogy a külső keretes hátizsákok előnyeit taglalják.

Dacolva ádáz időjárással, könyörtelen rovarokkal, megbízhatatlan térképekkel és a szeszélyes útitárssal, aki a legszívesebben megállna egy motelben, és az X-aktákat nézné, Bryson vitézül átküzdötte magát a vadonon, hogy megvalósítsa élete vágyát: ne haljon meg a szabadban.

Vélemény:
Bill Bryson-nal régi az ismertségünk, bár jópár éves szünet jellemzi, ami részben a kiadások
szüneteltetésének majd a kiadások fel nem fedezésének számlájára írható. De aztán idén
felfedeztem, hogy az Akadémiai kiadó szorgalmasan adja ki a Bryson könyveket (bár jó nagy időbeli lemaradással, de a jobb későn, mint soha filozófiával), így bepótoltam a régi Majdnem minden rövid történetét (még Gabo), ami egy remek összefoglaló könyv majd ázsiai utazásom során Bryson európai régi és még régebbi utazásáról írt Egyik lábam itt... c. könyvét végeztem ki, ami
lássuk be valamennyire csalódás volt a régi emlékek (USA és UK témájú kis szösszenetek) és a Majdnem minden után is, mert kicsit túlpörgött benne a kanosság.
És folytatom a még ki nem olvasott könyveket, de a mostani olvasmányom a frissen megjelent
Hátizsákkal a vadonban (ez sem friss, 1998 az eredeti megjelenés és azért Brysonnak egy hónapja is jelent meg könyve, szóval hajrá-hajrá, hozzuk be időbe, mert utazási könyv ha nem elég szórakoztató, akkor bizony az idő nem tesz jót neki).
Bryson bár a majdnem minden témájában és még azon kívül is rengeteg témában ír Shakespeare-től
az angol szavakig, de azért könyvei nagy részét az utazókönyvek teszik ki, nincs ez másként most
sem.
A könyv külsejében az Egyik lábam itt... kinézetét követi, ami miatt szépen mutathat a polcon és
a hasonlóság nem áll meg itt. Az előző könyvből megismert Katz (egy furcsa barát), aki az író útaitársa volt az előző könyv történetvonala előtti utazáson is és így rengeteget volt emlegetve, most ismét csatlakozik Brysonhoz.
És az általában városban járó Bryson ezúttal marad az USA-ban és gyalogos túrára indul az
Appalache-ösvény több ezer km-es hosszára, egyben élete leghosszabb túrájára.

Én magam is szeretek túrázni, de abszolút nem a túrázásért magáért. Nem öröm még a fotóstáskával
sem a felfelé caflatás egy emelkedőn, pláne fagyba, pláne vizes cipőben vagy kánikulában, szóval
szinte semmikor sem ideális, bár önmagában az erdőn-mezőn-köveken sétálgatás még szórakoztató is
lenne, ahogy az is, ha megfelelő látnivaló keresztezi az ember útját és a táv sem sokkal hosszabb a 15-20 km-nél. Azonban teljesítménytúrán is csak egyszer voltam komolyan, de annak a 30 km-nek semmi értelme nem volt, élvezte a fene, a túrának nem kell teljesítménynek lennie. Ahogy persze dícséretes, ha valaki végmegy az Appalache 3000 km-én, vagy felmászik a Himaljárára, de kizárólag akkor, ha önmagának öröm ez és nincs mögötte elvárás. Egyáltalán nem tisztelem a Himalájára mászókat, vagy sajnálom, ha nem térnek vissza, hisz ott a kockázat adott, előre nem mozdit semmit azzal, hogy ötezredikként felmászik és a teljesítmény is megkérdőjelezhető, mert hát abszolút nem mérhető. A serpa hatot fordul naponta a csúcsra, mégse jegyezzük meg a nevét és hát nyilván ezerszer annyian fel tudnának menni, csak a már 20 éve is 20 milliós mászási költséget sokan értelmesebb vagy élvezetesebb dologra költik.
És ez részben vonatkozik a túrázásra is. Valaki végmegy, de vég szenved, az ne csinálja, minek?
Hogy elmondhassa, hogy megcsinálta? És? Egyrészt senkit nem érdekel, másrészt önmagában nem
teljesítmény és nem összehasonlítható. Nagyobb teljesítmény a könyvben is említett 158 kg-os embernek, hogy végsétált rajta többszáz nap alatt, mint a sportfutónak, aki meg 50 nap alatt teljesítette a 3000 km-t, úgy, hogy közben nem cipelt semmit, pláne nem plusz 80-90 kg testsúlyt meg 30 kiló táskát? Itt is idézgetnek egy mászót, hogy "anya és Pooki, ezt értetek csinálom". Érthetetlen, hozzám odajönne bárki, hogy értem túrázik 4, 40, 400 vagy 4000 km-t, akkor rögtön mondanám, hogy értem biztos nem, nekem semmi hasznom nem lesz belőle, csináld magadért, de csak ha kedved van és jól érzed magad tőle.
Szóval Bryson és haverja nekifognak az ösvénynek és útjukat valamint az ösvénnyel kapcsolatos
érdekességeket fele-fele részben tartalmazva a kötet. Hogy ők mennyire kedvből csinálják, megcsinálják-e egyáltalán az kiderül a könyvből. Ahogy a végére még egy jó adag feszültség is belekerül az amúgy minimálisan humoros általános stílusban.

Határozottan jobban élveztem, mint az Egyik lábam itt... könyvet, bár azt is hozzátenném, hogy valahogy egy városleírásból kevésbé hiányoztak a képek, mint egy ösvényleírásból, ami valljuk be kevésbé változatos 300 oldal vagy 300 km után is, így azért kellett googlizni képek után, de ezt ma már bárki megteheti.
Plusz érdekesség, hogy a "könyvből" idén filmet is forgattak, ahol  Bill Bryson-t Robert Redford és Stephen Katz Nick Nolte alakítja.

Jonas Jonasson: Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok)

Leírás: A regényben nem szokványos pénzkereseti lehetőségek után kutat első (és második) pillantásra jelentéktelennek tűnő fiatal portás, egy nagydumás istentagadó lelkészcsaj és egy reménytelenül fafejű verőember. Először céges szintre emelik a verési-pénzbehajtási szolgáltatást, utána bibliai alapokon nyugvó, borban tocsogó egyházat alapítanak, végül újrafazonírozzák a Mikulást, s közben - ahogy azt Jonasson korábbi hőseitől, a százéves embertől és a remekül számoló analfabétától megszokhattuk - folyton menekülnek valakik elől, közben milliókat veszítenek, hogy aztán újra nyerjenek, s közben Jonasson egy pillanatra sem áll le a sziporkáival. Vagyis ismét itt az év legviccesebb könyve!

Vélemény:

"Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet". Pál apostol rómaiakhoz írt levelét (13:7) 

Szívem szerint azzal kezdtem volna, hogy igen, megcsinálta, háromból három. És 80%-ban így olvasás után is így érzek, valóban lehet, hogy az év legviccesebb könyve, de bizony bennem azért bennem van, hogy ez, mind terjedelemben, mind összetettségében nem éri el az előző két kötet színvonalát. Viszont a narratív humoros stílus továbbra is marad, a remek karakterek, az abszurd fordulatok, az érdekes cím mind, mind továbbra is a sajátjai a szerzőnek.
És hát állítólag némi erkölcsi dilemma is, ami kérdéses, hogy az olvasók miatt van benne, vagy a szerző fontosnak tartja-e, viszont én abszolút kijelenthetem, hogy a történet során a főhősök semmilyen erkölcsi szabályt nem szegtek a szememben.
Van persze ez a Robin Hood-os nézet, az ember hajlamos szimpatizálni a gazdagok meglopóival, főleg ha utána a zsákmány a szegénykhez vándorol. Nos bennem ez a fókuszpont teljesen hiányzik, mélyen elítélem azt a hozzáállást (amit egyébként a könyv is említ egy helyen, mint a svéd többség által szorgalmazott nézet), hogy a gazdag baja az nem sajnálni való, sőt ha lehet lopjuk meg, mert megérdemli, holott vélhetőleg ugyanolyan tragédiák játszódhatnak le az 500 nm-es villában, mint a 20 négyzetméteren, sőt hát igazából sokkal többet veszíthet, mint akinek nincs mit veszítenie, az aki anyagilag és sok esetben szellemileg is felette áll egy nincstelennek. Szóval ezt a nézetet nem osztom, de ettől még az ügyeskedők egy részével én is szimpatizálok és ez pedig nem az anyagiak alapján való kiválasztása a megrövidítendő csoportnak, hanem a szellemi színvonalúk alapján. Aki a hülyének elveszi a pénzét annak taps jár és a pénz is jobb helyre kerül.
Lássuk be a mai világban rengeteg legális módja van az emberek becsapásának, tágabb értelemben véve, szinte minden üzleti tevékenység erre épül, de vannak konkrétan erre specializálódott üzemek, amiket adott esetben nem csak, hogy nem ítél el az állam, hanem egyenesen támogat, vagy összejátszik velük. Ezek egyike természetesen az egyház.
Értelmes magyarázatot még nem hallottam rá, de itthon (és természetesen sok helyen még)  teljesen természetesnek veszi a legtöbb ember, hogy anno valaki kitalált egy képzelt barátot, hozzá rakott még egy szellemet meg még egy kitalált szereplőt a fiút, belesuvasztotta a pásztormondakörbe majd még párszáz év alatt hozzáköltött, kivett szerkesztett egy mesekönyvet hozzá, ami megfelelt az épp adott kor irányítására, kordában tartására és, hogy még ezt a XXI. században is másnak tekintsük, mint akárcsak jelen könyvünket és erős milliárdokkal támogassuk működésüket azok pénzéből is, akik már nem hisznek a Mikulásban. Ez a része abszolút szégyen, és mint minden istenhívés primitív, ugyanakkor persze az alapelvem, hogy mindenki úgy hülye, ahogy akar, ameddig azzal a másikat nem bántja. Sajnos persze a vallás pont nem ez a kategória, valószínű nincs más téma, amivel több embert öltek, kínoztak volna meg, csak azért mert az egyik Amerika Kapitány rajongó, a másik meg Batmané és ez, mind a mai napig földrajzilag különböző mértékben de megvan. És persze, ahogy mondtuk nem a négy fal között hülyülnek, mert azzal senkinek semmi baja nem lenne, hanem bekopogtatnak, utcán megállítanak és ezekkel még szerencsénk is van, hogy itt és most élünk és nem párezer km-re délrebb. És persze, ahogy mondtuk még az adópénzünkkel is támogatják, pedig semmivel sincs több értelme egyháznak adni adópénzt, mint egy varrószakkörnek, de hát nem egy könyvkritika fogja megváltani a világot. Szóval ezt elítélem, de az ez felett lévő nyerészkedést viszont nem. Abszolút jól teszi mindegyik egyház, hogy a meséért, csalfa reményekért megpróbál minél több pénzt kiszedni az együgyű birkaseregből, ebben erkölcsi hibát nem látok. Sőt, bár mint kiderül Svédországban a perselypénz abszolút adóköteles és így problémát jelent, ha elfogadja, majd szállodaszobára költi az ember, nálunk az is adómentes, szóval legalizálva és támogatva van ez a lopás, de mint mondtam, ez a fajta lopást én nem tartom erkölcsileg elítélendőnek, lévén önkéntes (bár adózni azért kéne)  nem azért mert a papok csinálják (papok és erkölcs nincs közelebb, mint a hegesztőmunkás és az erkölcs, stb-stb), de önként adja az ember, nyilván úgy érzi, hogy kapott érte valamit, hát hajrá.
Ahogy szintén nem ütközik nálam erkölcsbe, ha bűnözőktől lop az ember. Veszélyes, és kockázatos, de erkölcsileg nem megkérdőjelezhető, ahogy nyilván nem ütközik erkölcsbe ha valakit megölnek a közelemben tőlem teljesen függetlenül, legalábbis szempontomból. Ezzel pedig le is fedtük a könyv történetét és erkölcsi kérdőjeleit, így igazából nem értem, hogy a harmadik fejezetben ezen lamentál az író, mert bizony nem történt elítélendő dolog, tehát felesleges erre annyiszor kitérni.
A fő mondanivaló pedig majdnem tökéletes és megvalósításában azzá is válik. Úgyanis persze, hogy kapni, jobb, mint adni, de a legjobb mindkettő csinálni, viszont adakozni önmagában nem jócselekedet a nagy egészt nézve. Azonban máris azzá válik, ha egyedi esetekre bontjuk és adot problémát oldunk meg. Abszolút nem segít, sőt ront, ha valaki támogatja az éhező gyerekeket, az esőerdőket, a rákos mittudoménkiket, nincs az a pénzösszeg, amivel ha rendelkeznék, akkor egy fillért is kapna bármely ilyen szervezet (kivéve persze PR és adózási célzattal, ahogy a többség is nyújtja adományait), nem, nincs értelme, sőt sokszor rosszat teszünk vele, ha feltételezzük is, hogy 12%-a odajut, ahova eredetileg szántuk és nem emészti fel a szervezet működési költsége. Viszont mennyivel hasznosabb az egyéni probléma megoldása, xy-néknak leégett a lakása, z-nek kell a műtétre a pénz, stb-stb. Itt 100%-ban odajut a pénz, ahova az ember szeretné adni, persze a kockázat továbbra is megvan, hogy vajon megérdemli-e vagy lesz-e bármilyen haszna a segítségnek, de legalább önmagunkat láthatóan megnyugtathatjuk, ahogy némelyeknek már az is nyugvás ha adnak egy százast az alkesznek a sarkon. Hozzátéve persze, hogy ezek kiválasztása is általában nem csak a véletlenen, hanem az előítéleteken múlik és nyilván az aranyos kis szöszi kislánynak segít az ember, ahelyett, hogy a büdös fogadtlan Pistékének, pedig igazából miért lenne különb egyik prolbémája a másikénál, de hát továbbra sem lila gömb mindenki sajnos. Aztán, hogy az adás által nekünk még jobb lesz a sorsunk, nos az meg grátisz, anélkül tán nem is érdemes csinálni, hisz különben nem lenne ennyi alapitvány.
De mindezt érthető és humoros oldalról vizsgálva, fikciónak feltüntetve egy abszolút elgondolkodtató, vicces könyvet kapunk ismét Jonasson-tól. Ajánlott.

James A. Moore: A Bánat Tengere

Igazából most az időszak sem jó koncentráltan olvasni, túl sok negatív gondolat ér több helyről (ahogy itt a főszereplőt is), de véggondolva, hogy mennyi cím jött ki már Alien folytatásnak, őszintén megvallva címről, borítóról, de még tán a fülszövegről sem tudom megmondani, hogy melyik miről szólt annyira jellegtelenek (a filmekkel ellentétben), azért a Predi könyveknél van sokkal karakteresebb, vagy csak én érzem így, hogy ezt a három könyvet meg, hogy lehet majd trilógiának tekinteni, az kiderül a 3. rész után, de eddig nem tűnik az előző folytatásának (mondom, nincs egy éve, hogy olvastam, de fogalmam sincs mi volt az első részben, csak, hogy Ripley). Egyébként túl sok baj nincs vele, de kevés az újdonság és a karakteresség benne.

Caroline Rowlands: Jurassic World

Leírás:

A Jurassic World című könyv hivatalos Augmented Reality (kiterjesztett valóság) könyve. Letölthető mobil alkalmazás is kapcsolódik hozzá, amellyel életre kelthetjük a film dinóit és játszhatunk is velük.

A Jurassic World a kétmilliárd dollár bevételt hozó Jurassic Park sorozat következő része. Ez a kiadvány a  film hivatalos Augmented Reality könyve, egyben útikalauz a Jurassic Worldben szereplő élményparkhoz. Az akció-kalandfilm vezető producere Steven Spielberg, rendezője Colin Trevorow.  A Jurassic Word - Chris Patt-tel és Bryce Dallas Howarddal a főszerepben - a nézőt minden eddiginél közelebb viszi a génmódosított,  lenyűgöző és rettegést keltő dinoszauruszokhoz.

A könyv öt lélegzetelállító  Augmented Reality sorozatot tartalmaz, melyekben életnagyságú dinoszuruszok láthatók. Ez a kiadvány és a hozzá kapcsolódó ingyenes mobil alkalmazás minden Jurassic World és dinoszaurusz rajongó számára tökéletes ajándék.


Vélemény:

Mai kiadványunk kapcsán sokmindenről beszélni kell. Mint kb. minden korosztályombeli én is hatalmas Jurassic Park rajongó voltam a 90-es évekbe. Igazságszerint, ha jól emlékszem előbb lettem rajongó, mintsem, hogy láttam volna a filmet egészében. A gyerekszoba falát óriás T-rex poszter foglalta el egy időben (volt JP és JP2-höz is igen jóféle posztermagazinok), az újságcikkeket és egyéb nyomtatott anyagokat egy lefűzhető dossziéban tartottam, persze rengeteg kiegészítővel a német nyelvű audióbook-tól a második résztől a cornflakes-ből előkerült raptorkaromig. Aztán persze lecsengett ez részben, főleg, mert a 3. után nem jött több rész, hát még szép, hogy nagy várakozással figyeltük, amikor kiderült, hogy mégis jön, bár nem Spielberg, nem a már előrevetített verzió, de egy új dinós Jurassic World.

És a film be is hozta azt, amit vártunk, remek szórakozás volt a régi film alapjain, építőkockáit felhasználva.

Mikor kijön egy általam kedvelt franchise új darabja a moziba, szeretem azt könyv formájában is magaménak tudni, így a minimális könyveim 90%-a mozis vonatkozású, tehát kerestem a Jurassic World könyvet is (hozzátéve, hogy igencsak kívánatos lenne, egy Jurassic Park-Jurassic World Insight Edition kiadás az USA-ba, máris jöhetne). És bár nem sok választék volt, nem csak itthon, de külföldön is, de egy igen érdekes kijött, ráadásúl a Gabo-éknál magyarul is.

Nézzük elősször a könyv részét, azzal hamarább megvagyunk és valahogy a teljes élménynek nálam úgy 40%-át jelenti csak.

 

A kivitelezés kitűnő, mérete igen jó, a borító párnázott (ennek lesz funkciója), igazán szépen mutat a polcon.

A belsőn érződik, hogy inkább a fiatalabb korosztályt célozza meg, de azért nem megy le dedóba. A könyv tulajdonképpen egy parkbemutató brossúra akar lenne, térképekkel, fajrazjazzal, minden érdekesebb fajról külön információkkal, egész kétoldalas képekkel, érdekességekkel és hát egységes grafikai elemekkel egyrészt a filmből, másrészt a Jurassic Franchise-ból. A szövegrész egyébként annyi, hogy akár a külföldi verzióval is megbírkózna az ember, de azért mindenképpen hasznos, hogy magyar.

És akkor térjünk rá a lényegre:) A könyvhöz le lehet tölteni egy programot okostelóra/tabletre, amivel adott oldalra fordítva a gép kameráját elővarázsolhatjuk az oldalon lévő dinoszauruszt.

Konkrétan a könyvön jelenik meg és a készülék mozgatásával akármilyen szögből megnézhetjük, mintha ténylegesen térben ott állna a könyvön előttünk. Picibe, nagyobba és akár életnagyságba. Szóval nyilván odatoltam egy életnagyságú Indominus Rex-et a galériára és bár nem fért el, a lábai között át lehetett hengeredni az ágyon és a könyvön.

Aztán hétvégén már vidékre mentünk és itt tovább lett kísérletezve, mégiscsak a szabadtéren fér ki a galéria lebontása nélkül a T-rex és barátai, viszont van még egy funkciója a programnak.

Ugyanis nem csak ott áll és nézelődik a 3D-s dinó, hanem bizony irányíthatjuk, mozgathatjuk is így a letett könyvből előmászva szépen megkergette a kutyát (eskü, hogy érezte, hogy mögötte lohol:), másrészt arra is lehetőséget ad, hogy akár több készülékről ugyanazt az egy vagy több dinót irányítsuk, így akár két telefonról 1-1 dinót egymásnak ereszthetünk a virtuális térben. Ja és mindezt fotózhatjuk, amikor csak akarjuk.

Egyszó, mint száz, bár nyilván a fiatalabb korosztálynak szól a könyv elsősorban, de még a 30-asok is simán elszórakozhatnak vele, így a könyv jóval túlmutat önmagán és egyenlőre egyedi élményt ad.

Frei Tamás: Agrárbárók

Leírás:

Pedig André már azt hitte, hogy maga mögött hagyhatja a zaklatott múltat.
Tévedett – mert az oroszok nem felejtenek…
André Calvi megint célponttá válik, öngyilkos merénylő támad rá és imádott kislányára, Fruzsikára. Egyetlen másodperc véres drámája a nizzai utcán, amitől minden megváltozik. Szétrobban az élete, hogy aztán számára ismeretlen erők tőrbe csalják és keresztül rángassák a kelet-ukrajnai polgárháború mocskán.
Közben magyar agrárbárók, akik csak a saját pénztárcájukat nézik, Moszkvában árusítják ki országot.
A szövevényes nemzetközi játszmában, Amerika és Oroszország közé szorulva, a magyarok számára nagy a tét: a paksi atomerőmű éppúgy, mint az Adriai tenger mélyéről felhozott Anjou-kincsek, de a gátlástalan milliárdosok miatt hazánk NATO tagsága is veszélybe kerül.
A magyar mezőgazdaságot kézben, a politikai elitet pedig sakkban tartó földesurak először még csak egy zalai vadászkastélyban konspirálnak, később viszont már orosz oligarchákkal, Azerbajdzsánban. A kérdés mindvégig úgy szól, hogy eltaktikázza-e magát a miniszterelnök?
Az Agrárbárók Frei Tamás negyedik akcióregénye. A főhős ezúttal is André, a korábbi három kötetből már jól ismert magyar származású francia titkosügynök, akit ezúttal nehéz lesz felismerni…
Frei Tamás 49 éves, manapság a nevét viselő nemzetközi kávézólánc, a Cafe Frei kiépítésével foglalkozik, miközben a regényírás a szenvedélye és a hobbija. Az egykor nézettségi rekordokat döntő televíziós évek óta három város között osztja meg az idejét. Budapesten, Nizzában és Maimiban él. Könyvei helyszíneit mindig bejárja, ezért is képes valósághűen bemutatni Donyecket, Moszkvát, Tokiót, New Yorkot, vagy éppen Bakut és Marokkót. Az olvasó a különleges „világkörüli utazás” ellenére szinte mindvégig Magyarországról olvas majd, mert az Agrárbárók a kulisszák mögé pillantva a jelenkor Magyarországát próbálja megérteni.

Vélemény:

 A Frei Tamás könyvek egyfajta időben eltolt és némileg alternatív Magyarország köré épülnek mindig. 2013-ban tartottak 2015-nél és egyfajta pozitív jövő ígéretével zártak. Most 2015-ben tartanak 2016 végén, már az elején ledöntve ezt a pozitív jövőképet egy gyors miniszterelnök leváltással. Aminek igazából túl nagy szerepe nincs is, persze jobban működik abban a 20 oldalban, ahol szerepe van, de szükség nem volt rá. Ahogy a történet, a stílus és a mondatok egy részére sem feltétlen. Több helyütt érződik, hogy igen, ez baromi érdekes, vagy jól megírt akció, de funkciója nincs vagy minimális és inkább csak azért van ott, mert bizony arról érdemes, érdekes lenne írni, de a sztorihoz nem ad hozzá sokat, vagy semmit (pl. a könyv első negyede, ami csak arra kellett, hogy André történet maradjon, bár teljesen más szereplővel is megállná a helyét). És bár én imádom Frei stílusát, hogy egy picit is összetett mondatot három akár egyszavas mondattá bont és még azt is megismétli utána, mert így van az embernek ideje elkalandozni, mert le úgyse marad semmiről, a történés is csak három oldal múlva folytatódik, de a mondat is ugyanaz kétszer. De mondom, én ezt szeretem, bár 3-4 helyen már én is túlzásnak éreztem, szinte stílusparódiának. És akkor az ismétlések mellett egy hiányról se felejtkezünk meg, a könyvben kb. másfél oldalon van távolról megemlítve a migránshelyzet. Ami azért több kérdést is felvet attól kezdve, hogy miért van akkor szögesdrót a borítón, addig, hogy vajon Frei Tamás szerint ez a kérdés nem lesz ezekszerint súlyosabb 2016-2017-ben, mint idén és ezért nem foglalkozott vele, vagy erre annyira ő sem számított a regényírás első másfél évében, út közben meg csak ennyit volt érdemes, lehetséges berakni, vagy nem akart túl kiismerhetetlen terepre merészkedni és jósólni, vagy esetleg mégis jelentősnek találja, de még nem jövőre és majd a 2017-ben kijövő új regényben fog a történet hátterében jobban beleolvadni ez a dolog, akár összeérve az idősíkok könyv és élet közt.
Ugyanakkor kb. ennyit lehet a szemére vetni általam (oké, van egy névelírás is két oldalon belül).
A pozitívum meg ugyanaz kb. mint az eddigiekben, a magyarázó stílus nekem bejön, mert én ezt várom, inkább Frei dosszié, mint akcióregény. Ugyanakkor jelen van persze az akció is, a szerkezetet megint kicsit módosította az előző regény óta. A fő karakter is kissé átalakul szerepében és kinézetében is kommandósból egy háttérrel, feladattal, beépüléssel jellemezhető titkos ügynökké. A háttér jó, a pluszinfók is inkább hátterek, mintsem csak érdekességek. Szerencsésen kevés Adriennt kapunk (bár az is sok:). És a vége is szép kerek. Részemről ez is 90%-os regény, a színvonal maradt és biztos, hogy 2017-ben is a top 3 legjobban várt regény az Frei Tamás új könyve lesz.

L. M. Montgomery: Váratlan utazás

Azzal azért találkozik néha az ember, hogy egy film jobb legyen, mint egy könyv, de, hogy nagyobb sikere legyen egy könyves oldalon a könyvből készült filmből készült filmkönyveknek, mint az eredeti könyveknek, nos abban talán egyedüli a Váratlan utazás.
Ezt a véleményt persze én nem osztom, főleg, hogy nem olvastam ez eredeti műveket, bár én is balga módon azt gondoltam, hogy ezek azok. Node sebaj, kaptunk két rész novellásított verzióját, nyilván nem olyan jó, mint filmben, szóval nincs nagyon értelme könyv formájában.
Ugyanakkor persze nosztalgiafaktor, a túl sok kislányos ruházkodási problémai leírás ellenére.

David Lagercrantz: Ami nem öl meg

Ha meg nem történt folytatásokat keresnék egy alternatív univerzumban olvasnivalóként, akkor valószínű top3-as lenne a Millennium-sorozat 4-10-ig, ami már soha nem lesz meg abban a formában, ahogy azt az írója képzelte.
Node kapunk legalább mástól egy negyedik részt az meg nem tudom mennyire fix, hogy ezt majd követi az 5-10 és, hogy azt is Lagercrantz fogja-e írni.
De milyen is ez a negyedik rész?
Egyrészt az egyik legjobb nem az eredeti szerző által írt folytatás típust nézve, legalábbis, amit olvastam, önmagában abszolút megállja a helyét.
De azért ott lenne a helye egy de-nek is: a történet egy nem túl összetett mondattal leírható, nekem elég kevésnek tűnő. Az alapszitú AI vonala nincs kibontva, nincs befejezve, így ebben a formában csak egy kifejtetlen ötlet. A főszereplők továbbra is hozzák a formát és elég sok mindent megtudunk Lisbeth hátteréről, ami egy plusz pont, bár inkább csak felvezetőként tűnik egy következő regényhez. Viszont amin tényleg lehetett volna még fogni az a light-osság. Lássuk be a trilógia igen gazdag volt a naturalista erőszakban, mindenképpen védjegye volt a hacker-dolgok és a női erőszak mellett, no most ezt azért erősen visszavették, bár itt is néhányan megsérülnek esetleg elhaláloznak, de sem ennek mutatása, sem erőszakvolta nem olyan jelentős, mint a trilógiába (most ezt ne úgy értelmezzük, hogy vártam, hogy valakit széjjeltép majd felgyújt hobbyból Lisbeth, de hát na, itt legtöbbször csak befenyít látványilag). Szóval lehetett volna ez jobb, nagyobb történet, esetleg visszahozni a krimivonalat az első részből, kissé erőszakosabb leírások, de a lényeg, hogy így is fogyasztható, élvezetes krimi, egyik kedvenc karakterünkkel.

A könyv útja

Könyveket veszek, könyvet rukkolok, könyveket kapok ajándékba vagy recenzióba, de jó részük nem marad meg a könyvespolcomon. Egyszerűen feleslegesnek tartom a könyvek gyűjtését, valószínű egyébként sem olvasom el újra azt a könyvet, ha meg mégis akkor ott a könyvtár, beszerezhető, teljesen felesleges porfogók, ennyi erővel pizzásdobozokkal is telerakhatok egy polcot, hogy aha tökjó emlék, de igazából úgyse venném elé, ha meg igen, akkor meg több értelme van újrarendelni. Ettől persze kivételt képez pár tucat könyv, amik egyrészt nincsenek meg a könyvtárnak, mert vagy csak nekem van az országban belőle, vagy még három embernek, szóval könnyen, gyorsan beszerezhetetetlen plusz általában tele vannak képpel, térképpel vagy egyéb hasznos dologgal, ami miatt azért többször lekerülnek a könyvespolcról. Vagy csak szép tárgy, mint az Alan Lee-s Gyűrűk Ura. Szóval az én könyvespolcomon van kb 20-30 könyv, mindegyik más és más miatt és hát az átlagárúk is bőven ötezer fölött van, pedig már továbbadtam a húszonezres Star Warsot. Bár hozzáteszem, ha jobban állnék anyagilag vagy másképp rendezném át a kis pénzemet kizárólag díszként még vennék jópár könyvet, merthát jól mutatnak egymás mellet az Európás Tolkien kiadások és még van 1-2 ilyen sorozat, de lássuk be max még az életbe egyszer venném elő őket olvasni.
Szóval a legtöbb könyv nem marad meg, sok helyre mehet azonban, ezúttal (sokadszorra) ment a Dunaújvárosi József Attila Könyvtárnak egy csomag, remélhetőleg gondja válik és valószínűleg ez a leghasznosabb könyvútvonal, hogy a köz számára fejezi be életét.

Bill Bryson: Majdnem minden rövid története

Leírás:
Bill Bryson nagy fába vágta a fejszéjét. Olyan dolgokról ír, amelyek a legtöbb embert általában halálra untatják, geológiáról, kémiáról és részecskefizikáról. Megtalálja a módját, hogy felkeltse még az olyan olvasó érdeklődését is, akit soha nem érdekeltek a természettudományok. A könyv elsősorban nem is arról szól, hogy mi az, amit tudunk, hanem hogy honnan szereztük tudásunkat. Honnan tudjuk, hogy mi van a Föld közepében, mi az a fekete lyuk, hogy hol voltak a földrészek 600 millió éve. Hogyan jöhetett rá valaki ezekre a dolgokra? ,,Micsoda élvezetes könyv! Tudományos útirajz szellemes, lebilincselő és tájékozott idegenvezetővel." The Times

Vélemény:
Bill Bryson-nal már régóta megismerkedtünk, van két remek könyve Amerikáról és Nagy-
Britanniáról. Aztán láttam, hogy van ez, de ez piszok vastag, ezért félretettem. Azóta persze
jelent meg még több vékonyka könyve és majd sorra veszem azokat is, de most végre belevágtam
ebbe a vastagba (de hát, hogy is lehetne vékony majdnem minden története?)
Node valóban majdnem minden története? Természetesen nem. Gyakorlatilag csak a modern kutatások története, és az is csak annyira történet, amennyire a kutatók élettörténeti érdekességei történetek, kiegészítve persze arra, amire jutottak, amit aztán vagy revidiáltak vagy még nem, mert hát még nem tart ott a kutatás.
Az egész könyv és Bryson stílusa és életlátása teljesen pozitív (egyszer sem kerül elő egyik istenke sem pedig sokan belekeverik, ha csillagokat látnak témaként), de, hogy mire is jó ez a könyv?
-iskolába jársz és azt gondolod, hogy amit ott tanítanak, az úgy van, vagy azt gondolod, hogy nem úgy van, de nem tudod bizonyítani. Nos itt megkapod az infót, hogy bizony semmi sem úgy van, ahogy ott leegyszerűsítik. A legtöbb dolog elmélet és nem tudás. Ami tudás, az sem végleges tudás, csak a pillanatnyi tudásunk alapján. No és ami tényként van leírva vagy lerajzolva, nos ugyanúgy lehet, hogy egy előember orrát  és mellméretét két megmaradt lábnyomból vagy egy fogból következtetik ki.
-érdekel is valami növény, állat és túl sokat sem szeretnél dolgozni az életbe, itt tippeket kaphatsz, legyél tudós. Van aki 40 éven keresztül egy növényt kutat, vajon mégis az napi hány óra munka és a 40 év végén talán lesz egy 20 oldalas cikk vagy egy 300 oldalas könyv, de az sem feltétel és ha elég zegzugos az a múzeum el is tudsz tűnni ott, csak csinálj úgy, mintha tényleg azzal az egy fűvel foglalkoznál évek óta.
-szereted a sci-fi és katasztrófafilmeket, könyveket de kevesled, hogy egy könyvben csak 1, max kettő világvége van? No itt megkapod a tucatnyi elméletet és végre rájöhetsz, hogy bizony mind meghalunk. Lehetőség szerint egybe és hamarost.
-imádod a Dan Brown könyveket a sok tudtad-e infó miatt, de az általában csak művészettörténet és kéne belőle több minden tudományágban, nos itt kapsz belőle eleget
-jobban érdekel, hogy Newton-nak elállt a füle, vagy a gyufa feltalálója meghízott élete végére? Perverz, felületes lányka vagy, de sebaj, itt megkapod ezeket az infókat is:)

-tényleg azt képzelted, hogy bármit tudnak a tudósok? Bármiről? Nos, nem, itt megkapod, hogy semmit de semmit és annak is kis százalékát tudjuk, de tippelni szeretünk, meg vitatkozni is, ígyhát érdemes rá dollármilliárdokat költeni. Vagy mégsem, hisz két-három helyre lenne érdemes menni, az űrbe, de hát arra se lennénk most képesek, hogy a Holdra újra (?) leszálljunk, nem, hogy messzebb menjünk, pedig elvileg ugye már vagy 50 év eltelt a Holdra szállástól. A mély tengerekbe, ahol már szintén vagy 60 éve nem volt ember és a dzsungelekbe, ahol meg mindenféle gyógynövény lehet, de arra szintén nem nagyon járkálnak. No persze ugyanúgy semmit nem tudunk, hogy mi van a föld alatt a bányamélység után, vagy miből állnak az atomok, mert a francba is, de mindig tovább lehet bontani, csak nem megy és ha megy, arra meg nem jók az eddigi szabályok.
És még ezeregy másik, érdekes könyv, nálam kedvenc kategóriába került.

Daniel H. Wilson: Robokalipszis

Leírás: 

"Borzongatóan jó, magával ragadó sztori." (Stephen King)

Ott vannak az otthonodban. Ott vannak a kocsidban. Mindenütt körülötted. És most ellened fordulnak...

Az első néhány hónapban csak keveseknek tűnik fel egy-egy alkalmi zavar. Egy amerikai kongresszusi képviselő mindinkább úgy érzi, hogy kislánya okosbabája az utóbbi időben fenyegetően viselkedik. A magányos agglegényként élő japán feltalálót megtámadja az otthonában tartott robot. Egy Afganisztánban állomásozó amerikai katona tanúja lesz annak, ahogy a rábízott "békítőegység" megvadul.

A nem túl távoli jövőben a világunkat elárasztó és működtető fejlett technológia egyszer csak spontán módon tévútra kanyarodik. Az Archos nevezetű mesterséges intelligencia öntudatra ébred, kapcsolódik a világhálóra - és innentől nincs visszaút. Miközben a mit sem sejtő emberiség tovább éli mindennapjait, az Archos fokozatosan átveszi az uralmat mindazon globális rendszerek fölött, melyek immár életünk alapvető részét képezik.

Az emberek többsége csak akkor ébred rá, milyen veszély fenyegeti őket, amikor már túl késő. Az utóbb Nulladik órának elnevezett időpontban fellázad az emberiséget segítő technológia: a robotok váratlanul háborút indítanak. Ám ennek nem csupán az a következménye, hogy megtizedelik az emberiséget, hanem az is, hogy - első alkalommal a világtörténelemben - a bolygó összes lakója összefog egy közös cél érdekében.

A robotikából diplomázott Daniel H. Wilson gyerekkora óta rajong a sci-fikért. Robokalipszis című regényének a híre már félkész állapotban eljutott Hollywoodba, ahol a készülő kötetre rögtön le is csapott a DreamWorks stúdió.

Steven Spielberg így foglalta össze a szerzőnek elképzelését a tervezett filmről: "Olyasmi lenne, mint a Ryan közlegény megmentése, csak épp robotokkal."

"Zseniálisan megalkotott thriller, melynek története könnyedén borzalmas valósággá válhat. Micsoda regény! Soha még ilyet nem olvastam." ( Clive Cussler)

Vélemény:
A XXI. század emberének világából, de vélhetőleg már a történetmesélés adományával felruházott
ősember világából is hiányoztak az eredeti történetek. Aha, ezt a mamutos történetet ismerem,
vagy hű ezt a kétmamutost nem hallottam, de ez olyan, mint az egymamutos csak kétszer. Vagy jé
ebben a mamut meghal a végén, pont, mint a múltkori kardfogú tigrisesbe. Szóval eredeti
történet nincs. Hogy mi van akkor? Van eredetinek tűnő mix a régi történetből, vagy lehet remek
stílus vagy egy egyedinek tűnő világba helyezett már ismert történet.
A Robokalipszis is nélkülöz minden eredetiséget, a kérdés, csak, hogy miből mivé áll össze.
Kapunk egy kezdést egy robotkockával és a Szikra sűrű ismételgetésével. Lássuk be ez a páros nem
vetít nagy jövőt a történet elé, hisz ezt már láttuk a Transformersben ugyanígy, nem lett jó
vége.
Eztán kapunk egy mesélő katonát egy Földön játszódó idegen hadsereggel felvett háborúban, exoskeleton-ba öltözött katonákkal és egy emlékeket lejátszó idegen technológiával, valami
ilyesmi volt a Holnap határában, bár ott az idegenek tényleg idegenek, itt meg robotok, de nem
jelentős a különbség.
Eztán kapunk egy novellafűzért egy járvány keletkezéséről, elterjedéséről, háborúról személyes
történeteken keresztül néhol összefüggve, egy egységes összképet megpróbálva összehozni. Igen,
ez a World War Z, csak esetünkben zombik helyett robotokkal.
Mindezt persze robottörvénnyel, humanoid életrekert robotokkal, mint bármely Asimov könyvben.
És hát persze az egész történet arról szól, hogy egy mesterséges értelem tudatra ébred és a
robotokkal le akarja igázni a világot. De John Connor és az ellenállók. Ja, nem...
Szóval igen, remek helyekről (nem feltétlen a felsoroltakból, hisz azok sem eredetiek, ők is
vették és összerakták a maguk kis világát, történetét) szed össze dolgokat és gyűri egybe, de
lássuk, hogy is működik ez.
A könyvvel elősször akkor találoztam, amikor Spielberg még készülő könyvként megvette a jogokat
a Dreamworks-nek, úgy is volt, hogy ő csinál is belőle filmet, majd parkolópályára rakták a
projektet, de azért még nem kelltemetni.

Szóval igen, World War Z robotokkal, és a World War Z nekem bejött (nem a film), a sci-fi közel
áll hozzám, szóval várós volt ez a könyv is.
A stílusa viszont nagyon nem jött be kezdetben. Nem az, hogy filmszerű, mert az
dicsérő jelző lenne, de a könyv stílusa inkább forgatókönyvszerű, ami annyira nem dicsőrő jelző,
kivéve, ha nekem kell belőle forgatókönyvet írnom, vagy leforgatnom, mert akkor áldom, hogy
oldalakat vehetek át változtatás nélkül, mert a leírórészek is forgatókönyviek, max a
párbeszédek elég kell neveket biggyeszteni de azt se mindig, van, amikor meg van téve ez is.
Persze jogos, hisz végülis a könyv videóátírat, a robotok által rögzített epizódok filmszerű
jeleneteinek lejegyzése egy emberkatona által (bár ebből adódóan néhol kilóg a lóláb, hogy ezt, hogy és miként is vették fel, vagy fűzték egybe a robotok?), de nekem már így is inkább filmalapanyagnak tűnt.
Alan Turing 1951-ben, amikor még csak az első számítógépen gondolkodott is már előrevetítette, hogy bizony hamarosan túlszárnyalja az embert és átveszik tőlünk az irányítást. Eltelt azóta már 64 év és nem történt semmi, tehát ez a regény sem a jelenben, vagy a nagyon közeli jövőben játszódik, a történet alapkiindulása is már az, hogy vannak emberszerű robotjaink a mindennapi élet során és innen indulunk.
A legérdekesebb a könyvben (mint általában a hasonló történetekben) maga a mesterséges értelem, annak tudatra ébredése, indítékai, céljai. Élvezetes volt olvasni, de sajnos ezekből a részekből nagyon keveset kapunk. És ez a kevés jelző vég követi a történetet, míg filmként tényleg működhet a terjedelméből fakadóan, úgy könyvként az olvasónak sokszor hiányérzete lehet, óriási ugrások, beszűkült történetszálak veszik át a kezdeti sok-sok szálat. Bizony, mind terjedelembe elbírt volna kétszer ekkora mennyiséget (a folytatás esélye nyitva van), mind részletezettségében. Könyörgöm, Wilson robotikából diplomázott, hát ez abszolút nem látszik meg az íráson.
Persze, aki nem figyel rögtön azt gondolhatja, hogy aha, szóval nem tetszett és vacak. Nem, a könyv bár nem hozza egyik fent említett mű minőségét sem, de abszolút megállja a helyét az egyszeri szórakoztató háborús sci-fi vonalán. És, hát erősen ajánlott, hogy valaki megírja a World War Z-t ufókkal, lássuk be mostanában kevés világot érintő ufós történet látott napvilágot. Ha meg mesterséges értelemről kell könyvet kiadni, akkor meg javasolt elvenni a jogokat a Könyvmolyképzőtől és kiadni a Daemon második részét.
Addig meg olvassuk ezt, valószínű körülbelül ugyanazt kapjuk, amit a cím vagy a leírás alapján várnánk, ami már nem csalódás.

Daniel Suarez: Daemon

Nos egyértelműen mást kaptam, mint amit a fülszöveg ígér, egyáltalán nem Mátrix, sőt szerintem egyáltalán nem is sci-fi. A felvetett alaphelyzet bár szélsőségesen részletes, de abszolút realitásközeli manapság is. A stílus (abszolút filmes) viszont még emeli a jó alapszitut és szinte tökéletes tech-thrillert kapunk. Igen erősen ajánlott a félbevágott könyv másik felének kiadása, bár nyilván a lezárás már csökkentheti az élményt, hisz jó könyvelőt könnyebb írni, mint egy értelmes lezárást, van itt veszély sablonosságra és értelmetlen sci-fis vonulatra is, de remélhetőleg marad a megkezdett vonalon és stílusban és főképp reméljük, hogy olvashatjuk előbb-utóbb, bár a kiadó nem tervezi a kötet befejezésének kiadását, ami valljuk be igen önző és bunkó viselkedés, nem kell belekezdeni valamibe, amit nem tudunk befejezni, plusz simán elférne még pár sci-fi, thriller is a sok csöpögés mellett, hisz nagy kiadóról beszélünk.

Steinar Bragi: Felföld

Leírás:

A ház egyszer csak ott magasodott a semmi közepén. A terepjáró nagy erővel csapódott a falának. A benne ülő kirándulók – két reykjavíki, felsőosztálybeli pár – bár szerencsésen megússzák a balesetet, egyszerre a világtól teljesen elzárva találják magukat. Pedig a ház nem lakatlan. Két idős ember kerül elő a mélyéről, akik szállást nyújtanak ugyan a váratlan vendégeknek, de semmit nem hajlandók elárulni magukról, még azt sem, hogyan kerültek ide a kihalt, sivatagos Felföldre. A jövevények először csak a demencia tüneteinek vélik a férfi különös viselkedését, véletlennek az öregek váratlan eltűnéseit, de egyre inkább úgy látszik, egészen másról van szó. A telefonvonal süket, térerő nincs. A kényszerű vendégek egyre több ijesztő furcsaságra lesznek figyelmesek, s hamar megérik bennük az elhatározás: El innen, el, minél hamarabb! Ám hiába minden próbálkozás – hol négyen együtt, hol párosával –, újra és újra a háznál találják magukat. Ha pedig nem, az még annál is rosszabb…
 

 

Vélemény:

Nos, sokáig küzdöttem a könyvvel, ami csak részben a könyv hibája, részben a munkám miatt túlpörgött hónapok, de azért nem lehet mindent a munkára fogni.

Izland egy érdekes ország, voltam is már ott és szeretek is ott játszódó könyveket olvasni, mégha ez legtöbbször a skandináv írókból fakadóan nem egy színes olvásmányélmény, de jelen könyv még az eddigieken is túltett.

Legalábbis előttem vég egy egyszínű szürke mező jelent meg, rajta egy fekete házikóval, körülötte néhány kiegészítéssel és kicsit távolabb egy folyóval, gáttal, de a 99% marad szürke és sík és apró kis alakok mennek a háztól a gátig, majd vissza majd megint oda majd megint vissza és közben megtudunk némely dolgot a hátterükről, de igazából sem nem történik semmi, vagy ha történik az sem biztos, hogy történik. A szürkén kívül a bizonytalanság a másik állandó, oké gondolnak erre-arra, de nem derül ki, hogy úgy van-e, aztán a végefelé történnek horrormozzanatok, de az sem biztos, hogy megtörtént. Nincs megoldás, feloldás, de nincs meg a túl érdekes rejtély faktor sem. Egyszóval érdektelenül nem tudjuk, hogy történik-e valami az üres lap összetettségével rendelkező helyszínen. Én nem tudom ajánlani, bár lehet, hogy csak a hangulat hiányzott hozzá most.

John Joseph Adams (szerk.): Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai

Az ilyen antológiákat szeretem, amit az ember végolvas, mert legalább van egy az olvasót érdeklő összekötő momentum.
Ellenben, mint valószínű minden antológiát ezt is közepes vagy annál is gyengébb művek alkotják.
A művek abszolút nem letehetetlenek, sokszor unalmasak, 90%-ban jóval előbb látszik mire jut ki, mintsem Sherlock felfogná, hogy eljött otthonról. A stílus sok esetben hibátlanul hozza Doyle-t, az ötlet azonban szinte mindig kevés vagy a háttér vagy a megoldás tekintetében, bár találkozunk érdekes vagy megmosolyogtató megoldásokkal, felvetésekkel.. Talán 2-4 novella hozza a 3,5-4 csillagot, a többi 1-2,5, a végső 3 csillag a jóindulat és a Sherlock-szeretet meg talán a mennyiség.
A szerkesztő szövegét meg nem feltétlen kell lefordítani szó szerint, hanem illik frissíteni, Sawyer leírásából szinte semmi sem igaz így, ami benne van, bár 6 éve nyilván ez volt várható, de az mostmár múlt.

Andy Weir: A marsi

Leírás:

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg emberi tényező.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a számtalan leküzdhetetlennek tűnő akadállyal szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? 

Vélemény:

Kis késéssel jutott csak hozzám a könyv, így már egy még felfokozottabb várakozás előzte meg, hisz ha nem is olvastam a kritikákat, azért láttam, hogy egyrészt millió van belőle, másrészt már csillagok számában is a többség a legmesszemenőbbekig elalél tőle.
Meg tud felelni egy könyv ekkora előzetes elvárásoknak? Hát igen nehezen, bár nem gondolnám, hogyha még télen olvasom, akkor más lenne a végső véleményem.
Node én is 90%-ot adtam, szóval ez egy príma könyv, de nézzük csak apránként.
A főszereplő nyerő karakter, abszolút laza, néhány önmaga szórakoztatására vagy a NASA fejesek rendberakására benyögött poénja abszolút hozza a humor faktort.
Ugyanakkor jól egyensúlyoz az emberi bénaság és az emberi lelemény között, rengeteg ötlete van, amit jópárszor el is szúr, de mégis életben marad a könyv végéig.
Ellenben a könyv eleje mégis unalmas, nagyon úgy nézett ki, hogy az író fogott egy részletes NASA prospektust, hogy mit kell tudni a Marsról, az űrutazáshoz rendszeresített eszközökről és az életbemaradásról szélsőséges körülmények között, ami egyébként baromi érdekes, de kicsit ott mennyiségileg túlpörgette.
Utána az egyensúly már jobban megvan, bejön a földi nézőpont, jönnek sorban a problémák és, hogy haladjunk is jópár ugrás is a naplóban és sűrűsödő kalandok a végére.
A könyv tehát remek, de azért nem tartom az év könyvének (ha lesz egyáltalán olyan) vagy a legjobb sci-finek, de egy igen jó sci-finek igen és nyilván bejön sokaknak, hisz Bear Grylls-t is nézi valaki.

De nálam a fő kérdés a most olvasott könyvnél is (aminél órákat állnak sorba ezrek, hogy egy kódex egy lapját megcsodálják egy múzeumba 20-30 dolláros belépő áron, amit egyszerűen nem tartok reálisnak), hogy nem tartom életszerűnek. Ha ez megtörténne, történhetne így? Tényleg dollármilliárdokat költenének egy ember megmentésére? Miért? Mikor fél óra alatt dollárezreket költenek másik ezrek elpusztítására közvetlen vagy közvetett módon? Oké, hogy egy idő után a NASA sarokba van szorítva és már nem egy emberélet a tét, de én személy szerint sem abban nem hiszek, hogy egy fennmaradt asztronauta egy hétnél tovább érdekelné a közvéleményt, sem abban, hogy egy vagyont költenének a megmentésére, de mondjuk én elítélem nem csak a pénz, de több emberélet kockáztatását is egy emberéletre és szerintem az élet ezt igazolná, hiába az amerikaiak senkit sem hagyunk ott elve, ami valószínű inkább csak a senkit nem hagyunk ott, akiről a közvélemény tud és érdekli is, mert a PR-érték visszahozza majd a mentési költségeket.

Leslie L. Lawrence: A jégbe fagyott sárkány kolostora

Amikor össze kell rakni a munkába egy nagy táblát kézzel, pedig az alaptáblák alapján pár sor makró megírásával is meg lehetne csinálni napok helyett fél óra alatt akkor az ember hajlamos segítséget kérni a gazdinfóstól.
Namost konkrétan ezen „új” LLL regénynél is pont ez a helyzet. Ha én lennék aki megírta akkor kicsit ideges lennék, hogy haj mi munka kézzel megírni, mikor ezt pár makróval ugyanilyen eredménnyel össze lehetne rakni az eddigi könyvekből. Aztán lehet tényleg kész van már ez a program, mert tényleg nincs benne semmi ami akárcsak picit is eredeti lenne és ne szerepelt volna már az előző könyvekben, de ez gyakorlatilag a legkisebb tőmondatig igaz és hát ebben a regényben valahogy még nagyobb sablonok vannak átemelve, mert biztos vagyok benne, hogy max 3-4 LLL könyvből össze lehet rakni ezt a könyvet úgy, hogy csak a tulajdonneveket cserélheti ki az ember és max másfél oldalt írhat hozzá összesen, és egy napot szerkeszthet mondatszerkezetileg.
Szóval ha valami miatt már nem jelenne meg több LLL könyv, de a kiadónak még kellene, akkor Laci bácsi részesedésének feléért és max egy havi munkával én tudom szállítani a pont ugyanilyen könyveket, ezt tudom garantálni íráskézség nélkül is.
(úgy egyébként nincs a top legrosszabb 3 könyvben az elmúlt 10-ből, de igazából az elmúlt 5 könyv történetére sem emlékszem címről, annyira egyformák)

Varga Ferenc József: Nemzeti Túlvilág Hivatal

Több szempontból is érdekes a könyv.
Egyrészt ez a formátum a kb. háromból, amit ha valaha írnék könyvet akkor választanék. Értve ezalatt, hogy kb. pontosan ezt és pontosan így írnám meg. És ezt nem a könyv elolvasása után mondom, vannak ilyen vázlataim régóta. Szóval véleménymegmondás, társadalmi tükörkép, görbetükör, mindennapok egy haldokló szemszögéből (még van ufós szemszög verzió is, bár ezt se olvassa senki, úgyhogy meg lehet írni újra:).
Másrészt úgy az első 50 oldal után az is egyértelmű volt, hogy a főszereplő kb. én vagyok, bár erősebb a valószínűség, hogy a főszereplő és az író igen hasonlók (az egyértelmű különbségek dacára) és ez esetben sok közös van VFJ és köztem a világlátásban (aztán persze bonyolódik, meg politikai mezsgyére lép meg bosszút forral és ezek sose érdekeltek, szóval a vége inkább 40% hasonlóság, de az is marha magas egy olyan könyvben, amiben több vélemény van, mint másik 30 regényben egy-egy szereplőt tekintve).
Szóval elég személyes könyv, mindamellett tartalmazza VFJ egyéb helyen előadott anyagainak egy részét vagy azok átiratát is.
Hogy egyébként jó-e? Annyira nem szórakoztatott, de tény, hogy mai magyar valóság leírásból csillagos ötös:)

Minyonok 1. - Banana!

Fülszöveg:
Minyonok, mindenki ismeri és szereti őket. Ez a képregényalbum, rövid, egyoldalas, humoros történeteken keresztül mutatja meg nekünk a Minyonok világát.
Az író, Didier Ah-Koon elsősorban storyboard készítőként és filmrendezőként ismert, míg a rajzoló Renaud Collinnek ez a második komolyabb sorozata.

Vélemény:
Évente talán ha egy olyan kiadványhoz jutok hozzá, ami életkorilag talán kissé kilóg az egyébként olvasottak csoportjából, node ha valaminek abszolút helye van az a minionokról szóló első "magyar nyelvű" kiadvány.
Mert hát ki ne szeretné a minion-okat kortól függetlenül? Talán a legjobban eltalált animációs film kötelező mellék vicces karaktere, akik/amik már jóval túlnőttek a kezdeti szerepükön.
Szóval igen, szeressük a minion-okat, most is itt vannak előttem tik-tak formában és persze a mai kiadványunk képében is.
Bevallom kicsit féltem a kezdetben kiposztolt képek alapján, mert a rajzstílus abszolút nem tetszett, node adtam a füzetkének egy esélyt.
És milyen jól tettem. Kiadvány formában már a rajzstílus nem jelentősen rossz, sőt némely esetben a részletezettségével külön tetszetős.
Egy-egy oldalas poéngyűjtemény keretes történetbe foglalva a már megszokott minion karakterek és a velük megszokott történések talán kicsit még abszourdabb megvalósításban.
A képregények egyébként ahogy Garfield is egy magazin hasábjain jelentek meg majd így összegyűjtve -  bár fordításról nem nagyon beszélhetünk, hiszen max minion-ul beszélnek benne - de először magyarul.
További jó hír, hogy ez az első rész, várhatóan októberben jön a következő és egy harmadik is tervbe van véve.
Erősen ajánlott kiadvány, bár pont, akinek ajánlana az ember az a csoport nem is nagyon fog vacillálni, hogy kell-e neki, merthogy kell, hisz minion, vagy minyon, ahogy tetszik:)

Bruce Bueno de Mesquita – Alastair Smith: Diktátorok kézikönyve

Fülszöveg:
A Diktátorok kézikönyvében a hatalom megszerzésének és megtartásának minden diktátor, cégvezető és elnök által megszívlelendő aranyszabályait foglaltuk össze.

Például:
A lehető legkevesebb emberre építs!
Ezt az aranyszabályt betartva Kim Dzsong Il a nemzetközi botrányok ellenére közel két évtizedig uralkodott Észak-Koreában.

Úgy állítsd fel a szabályokat, hogy egyszerű követőből ne lehessen pótolhatatlan! Híveidet tartsd állandó készenlétben!
Más orosz vezetők mellett Vlagyimir Iljics Lenin is tökélyre vitte e szabály alkalmazását.

Tartsd a kezed a pénzcsapon!
A kormányzás drága mulatság. Kövesd Aszif Ali Zardari volt pakisztáni elnök példáját, akinek vagyonát négymillió dollárra becsülik, bár a világ egyik legszegényebb országát vezette.

Úgy oszd a tortát, hogy a barátaidnak rendesen jusson belőle!
Szaddám Huszein ezzel a taktikával évtizedekig hatalmon maradt.

Soha ne vegyél ki pénzt a támogatóid zsebéből!
Ha megteszed, nem kell sokat várnod, hogy korábbi barátaid elhagyjanak.


Vélemény:

Talán tavaly olvastam a Kezdő diktátorok kézikönyvét, ami úgy, ahogy tetszett és kb. ugyanebben az időben jött ki a Diktátorok kézikönyve is, ami egyrészt érdekelt, hogy vajon ugyanarról ugyanakkor mi értelme két könyvet kiadni, másrészt meg, ha van értelme, akkor talán jól kiegészíti a két könyv egymást.
Igaz is meg nem is volt ez a prekoncepció. Ennek a könyvnek ugyanis semmi köze a másikhoz még témájában is csak érintőleges, ellenben valóban lehet kiegészítőként kezelni.
 Szóval itt nem nagyon ismerhetjük meg a diktátorokat, nem olvashatunk róluk érdekességeket, de a szerzőpáros vagy szerzőcsapat több oldalról is elméleteket állít fel és próbál igazolni a tágabb értelemben vett diktatórikus vezetéssel kapcsolatban, legyen szó valóban diktátorokról, vagy csak akár egy ügyeskedő polgármesterről.
A nézőpontjuk sok helyen érdekes, bár nem újdonság (pl. hogy nyilván nem kéne támogatni egyik nyomorgó csoportot, országot sem), ugyanakkor azért jópár helyen érezni, hogy ez a témának csak az egyik oldala, sok mindent nem vesznek figyelembe, vagy egy-egy következtetés bár talán helyes, de nem feltétlen az ő indoklásuk miatt.

És, hát na, ez inkább politikai-gazdasági elméleti könyv jópár történelmi példával, de viszonylag száraz és abszolút nem hiszem, hogy mindenkit lekötne, pláne, ha valaki esetleg diktátorokról szeretne olvasni.
Viszont ha érdekel, hogy, hogy lehet, hogy már évekkel ezelőtt írnak a mostani FIFA botrányról, vagy, hogy, hogy lehet úgy nyerni választást, hogy a többség nem is rád szavaz, nos ezekben az esetekben is ez a te könyved.

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Fülszöveg:
Elsa majdnem nyolcéves, és ,,különleges". Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez - jobbára házbéli szomszédaikhoz -, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják. 

Vélemény:

Tavaly jött ki magyarul Fredrik Backman első könyve Az ember, akit Ove-nak hívtak és idén hasonlóan furcsa címmel és azonos borítódesign-nal máris jött a második A nagymamám azt üzeni, bocs.
A párhuzam rögtön adódik, hogy bizony Backman szépen besorolódik Jonas Jonasson mellé, a svéd írók, akik egymás után gyorsan kiadnak két igen furcsa című és igen remek könyvet a nem skandináv krimi műfajban. Kérem, ha ők nem ketten vannak, hanem vannak még sorstársaik, akkor gyorsan-gyorsan kiadni azok első két könyvét is, mert igény lenne rá!:)
A nagymamám sokban hasonlít Ove-ra és sokban különbözik is, ha hasonlítani akarnám könyvhöz mégsem az Ove-hez hasonlítanám, hanem a Rém hangosan és írtó közelhez (egyébként Foer szépen betagozódhatna a fenti sorba, csak a svéd nem stimmel:), mert azért akad rengeteg hasonlóság sztori és érzés terén is.
Node nézzük milyen is a könyv. Hát bizony remek, nem gyengült a színvonal, sőt! Kapunk két remek női karaktert egy nagymama és egy unoka formájában, hogy érdekes legyen megpörgetjük a személyiségjegyeket és a 8 éves kislány szórakoztatóan koraérett, a nagymama meg szórakoztatóan infantilis és kettőjüket berakjuk egy zárt közösségbe, ahol aztán egy kincskeresés során mindenkiről kiderül minden és az is, hogy ez nem egy random lakóházi közösség, bizony itt mindenki múltja összefonódott a másikkal és a központban mindig a nagymama állt, ahogy a történetben pedig most a kislány. A történet tartogat több meglepetést is, rengeteg humort, abszurd helyzeteket és hát piszok sok érzést. Ha nincs meg még, hogy mit olvass karácsonykor és addig félre tudod tenni, hát nagyon ajánlom, csak el ne felejtsd elővenni időben:).
Persze nem beszélhetünk tökéletes könyvről, bár az öt csillag simán jár neki, de hát a férfi karakterek azért nem igazán vannak kiszínezve, inkább csak egytulajdonságos karakterek és csak statiszták a női karakterek mellett és hát nem lehet elmenni a negatív karakter mellett sem, ami tökéletesen van megírva, az ember ráismer a típusra és utálja rendesen, de valami miatt az író fixa ideálja (és biztos vagyok benne, hogy sok olvasóé is, hisz mennyi Piton-nak megbocsájtó, sőt kedvelő olvasólányka van, hát nem?), hogy a végére árnyalja a képet, sőt, ha jól googliztam ezt annyira is viszi, hogy bizony a könyv történetének folytatása már ki is van adva és pont eme negatív karakter történetét viszi tovább. Hát erősen kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle:)
Egy szó mint száz a könyvet erősen ajánlom mindenkinek akinek tetszett az Ove, vagy tetszett a Rém hangosan, vagy csak olvasni akar egy szórakoztató érzelmes történetet, rengeteg Harry Potteres és egyéb minőségi irodalmi utalásokkal:)

Basa Balázs – Názer Ádám: Itt forgott – Főszerepben Budapest

Leírás:
A mozgóképes illúzió világában Budapest folyamatosan újjászületik. Terei, utcái, épületei óriási, pompás díszletként várják az újabb és újabb stábokat. A világ filmes élvonalához egy díszletváros önmagában nem lenne elég. A nyitott és vendégszerető budapestieknek és a lehetetlent nem ismerő magyar filmeseknek köszönhető, hogy Budapest világsztárként fürdik a lámpák fényében.Ők adják el a város romantikus, filmes hangulatát. Általuk lehet Párizs, Berlin, Róma, Moszkva, New York vagy éppen önmaga a filmvásznakon.Budapest évtizedek óta a világsztárok kedvence. Filmjeikben örökítik meg a várost, amelyet a messziről jött ember látásmódjával látnak és láttatnak. Minden filmjelenet mögött emberek és történetek vannak. Édes szerelmek, finom ízek, hangos sikerek, váratlan élmények emléke, gyönyörű épületek látványa és egy izgalmas történelmi város hangulata társul egy-egy budapesti forgatáshoz.

Vélemény:
Nagy filmrajongóként és lehetőségekhez mért világutazóként egyik kedvenc elfoglaltságom egy külföldi út során az adott városban vagy adott tájegységen megkeresni a forgatási helyszíneket és bejárni azt. Ugyanez persze igaz könyves helyszínekkel is, a legjobb, amikor ez vegyesen van jelen, mint pl. Rómában az Angyalok és Démonok esetében.
Egy-egy városról szoktak megjelenni a forgatási helyszíneket felsoroló kiadványok ilyen-olyan minőségben, de általában a kiadási dátum ami fontos lehet, merthát a filmipar egy igen dinamikusan változó valami, nagy klasszikusok már ritkán teremnek a nagy húzó és érdekes filmek pedig évről-évre változnak.
Magyarországról és Budapestről eddig ilyen kiadvány nem készült, így nagyon örültem, amikor megláttam a könyvesboltban, hogy végre egy ilyen is megjelent, végre nem csak index térképek alapján tudjuk majd bejárni a Die Hard 5 helyszíneit.
A kiadvány hozzám is került, ki is lett olvasva betűről-betűre, a következő filmes séta azonban még várat magára. Node nézzük mit is tud ez a könyv.
Nyilván célul tűzte ki (bár az előszó hiányzik), hogy a Budapesten forgatott nagy nemzetközi filmek forgatási helyszíneit bemutassa, ha nem is teljes körűen ezt sikerrel abszolválta, rengeteg többségében hasznos térképpel, fotóval téve színesebbé a kiadványt.
Azonban sajnos van itt egy-két nagyobb és egy-két kisebb hiba is.
A legfontosabb egy ilyen kiadványnál, hogy az adott filmjelenet beazonosítható legyen az adott helyen. A kiadványnak szinte csak ezt a feladatot kellene betöltenie és sajnos ez egyáltalán nem sikerül. Nyilván szerzői jogi kérdések miatt, de a kiadványban nincs egy darab filmes kép sem! Persze tök jó, hogy az ember mindent megtud az építészeti és történeti érdekességeiről egy-egy budapesti helyszínnek, de egyrészt erre nem feltétlen van szükség, másrészt meg nem ezért vettük kezünkbe a könyvet, hanem, hogy lássuk, hogy aham, jé, tényleg ez előtt az ajtó előtt állt Anthony Hopkins. És sajnos a töltelék írás nagyon jellemzi a könyvet, rengeteg oda nem kívánkozó infót kapunk a sok tényleg érdekes és tényleg a budapesti forgatással vagy helyszínekkel kapcsolatos mellett.
Aztán van pár pontatlanság is, a teljesség igénye nélkül.
-a Holdhercegnő filmről többször is szó van, hogy itt forgatták, a végén a filmmutatóban viszont nem szerepel
-a Mission: Impossible - Ghost Protocol belső felvételeit a Keleti pu. helyett Prágában vették fel, ami szintén csak részben igaz, mert Vancouver-ben is.
-abszolút nem teljeskörű, rengeteg Die Hard 5-ös helyszín hiányzik és hát ami még jobban fáj, mert ott lakom, szóval a Doubt-nak a Salgótarjáni úti forgatásáról szó sincs, pedig ahhoz még filmes képet is tudok mutatni.

Egy szó, mint száz a kiadvány mindenképp hiánypótló és így a maga nemében páratlan, de azért még van mit javítani, ahogy el is várható, hogy egy ilyen kiadvány legalább 5 évente frissítve újra kiadásra kerüljön az elmúlt 5 év filmtermésével bővítve. Reménykedjünk.

10 könyv, 10 mondat 9.

Tóth Edu: Abszolult szerda : Igazából Edu jobb író, mint humorista. Nem mondom, hogy nem voltak értékelhetetlen novellák benne, mert voltak, de ugyanakkor volt benne 1-2-3-4 igen humoros meglátásról tanúbizonyságot tevő is, szóval érdemes elolvasni, bár vélhetőleg nehéz beszerezni.
Douglas Preston – Lincoln Child: Az elveszett sziget : Mondjuk úgy, hogy nem másztak túlságosan fel a témafán, hogy kb. az örök élet forrását keresik az elveszett világban, mindezt a 2014-es regényben. De tény, hogy írni tudnak.
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt :
Háttérötlet: 5 csillag
Hangulat: full noir 4,5 csillag
Krimi, nyomozás, történet: 1,5 csillag
Lehetséges könyvekhez képest, amit ebből a kiindulópontból és akár a megírt regény első 60%-ából lehetett volna csinálni: 1 csillag
Robert Galbraith: A selyemhernyó : Még mindig tartom, hogy a nagy íróknak (Rowling mellett különösen igaz ez King-re) igen is le kell küzdeniük azt az attitűdöt, hogy én Én vagyok, tehát amit írok az jó, hisz nyilván siker lesz, és nem kell oda már szerkesztő/vágó vagy ami valószínűbb a slepnek kell odaállnia, hogy bizony, tökjó ez, de azért kivágnánk a 30%-át mert csak töltelék és ez nem az az univerzum (mégha XXI. századi London is) amiből feltétlen több kell.
Kevin J. Anderson: Star Wars: Jedi Históriák – A Sithek Aranykora : Több ókori Egyiptom, Csillagkapu és Mad Max van benne, mint Star Wars, rajzban sem túl erős, inkább olyan, mintha egy 80-as évekbeli akár magyar grafikusnak mondták volna, hogy rajzoljon már egy Star Wars történetet, aki ugyan nem látott egy képkockát sem a Star Wars-ból, de egy ismerősének az ismerőse látta valószínű azt és így már menni fog a rajzolgatás.
Douglas Preston – Lincoln Child: Kék labirintus : Sajnos csak önismétlő időhúzás.
Nury Vittachi: A feng shui detektív : Abszolút rosszabbra számítottam, de meglepően kis ártatlan krimiféleség.
Van benne hol okosságnak, hol féligazságnak, hol baromságnak tűnő keleti filozófia, persze van benne feng shui-s és egyéb hókuszpókusz, persze nagyon távolról rá lehet vetíteni egy Sherlock-Watson párost is, de inkább formátumban hasonlít a Sherlock novellákra, csöppnyi humor is előferdülhet a sarkon. Szóval abszolút egy kellemes kis semmiség krimikedvelőknek:)
B. J. Novak: Képtelen könyv : Olvasónak 2 és fél perc, írónak 8 perc vagy egy slukk.
Christopher Golden: A Fájdalom Folyója : Full felesleges. Egyrészt Alient nem látni több, mint a feléig benne, de egyébként mást sem, aztán oké felpörög a maradék kis részre, de hát tudjuk, hogy mi lesz a vége, mert az meg az Aliens eleje, szóval sok tétje nincs.
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia : Kb. 10-15 éve elkezdtem már, csak akkor az őskoros rész elriasztott, most meg igazából kedveltem azt is, ahogy az egész stílusát. Utána meg lett nézve a film is és igazából nem lehet eldönteni melyik a jobb, bár sokmindenben eltérnek egymástól, de a könyv mélysége és a film zenei, képi megoldásai valahol egálba hozzák a kettőt. Ellenben se a könyv se a film vége nem tiszta nekem, bár lehet már késő volt, amikor olvastam vagy hosszú volt a film, de lehet majd a folytatás miatt megértem.

folyt.köv

James Frey: Endgame – Toborzás

Leírás:

Tizenkét fiatal játékos. Ősi nemzetségek leszármazottai. Évezredekkel ezelőtt választották ki őket. Életük minden egyes napján erre a megmérettetésre készültek. Erősek, kegyetlenek, szépek, kedvesek, hűségesek, okosak, lusták és gyávák. Olyanok, mint mi. Jók és rosszak. Ők a Föld örökösei, és rájuk vár a feladat, hogy megoldják a rejtélyt, különben mind elbukunk. A végjátékban egy szabály létezik: hogy nincs szabály.
OLVASD EL A KÖNYVET.
KÖVESD A NYOMOKAT.
OLDD MEG A REJTÉLYT.
A VÉGJÁTÉK ELKEZDŐDÖTT.
Amit a kezedben tartasz, az nem csak egy könyv. Te magad vagy a játékosa, és ha jól teszed a dolgod, akár a győztese is lehetsz. A sorsunk a te kezedben van.
James Frey sikerkönyve több mint negyven országban jelenik meg egy időben, nagyszabású multiplatform játék társul mellé, és filmváltozat is készül belőle!

Vélemény:
Szemeztem a könyvel még megjelenés előtt, de aztán nem túl jó értékeléseket olvastam, meghát mondom ez is ifjúsági regény, kell a francnak.
Aztán járkálva a könyvesboltba feltűnt a borítója és bár nem kell rárepülni minden csicsára, de hát tényleg egyedi és tetszetős, hát bepróbáltuk.
És mennyire nem bántam meg!
A könyv borítóján kívül abszolút jó a tördelése is, könnyen, gyorsan lehet vele haladni, a fordítás kérdéses, mert a fordító személye annyira titok, hogy én nem találtam meg, pedig csak egy mértékegységben tévedett, legalábbis nekem az tűnt fel.
Az író stílusa lehet megosztó, kissé narratív, meg filmes, nekem bejött.
A történet eléggé mozgalmas (külön extra, hogy két helyszínére még idén elmegyek, egyen tavaly, egyen meg tavalyelőtt voltam), bár túl sok egyediséget nem mutat, nyilván valamilyen szinten Battle Royale keverve James Bond-dal (talán Kingsman-ra hasonlíthat, de azt még nem láttam), de mindenképpen ötletesebb BR-klón, mint a Fecsegőposzátás trilógia.
És, hogy ez ifjúsági regény? Nem tudom igazából, töménytelen erőszak van benne, néhol elég naturálisan is, minden szereplő kiskorú, de ölik egymást, szexelnek egymással, némelyiknek gyereke is van már, kínozzák egymást, cigiznek, isznak, szóval igazából semmi jelentősége nincs, hogy gyerekek, mert abszolút felnőttesen viselkednek.
Egyszó, mint száz nekem a könyv abszolút tetszett, eddig az év top 3-jába belefér, tudom ajánlani és nagy sajnálattal tapasztaltam, hogy a második részét még csak írják, szóval sokat kell még várni:(

Luke Delaney: Hideglelés

Leírás:
Sean Corrigan, a londoni rendőrség tapasztalt nyomozója, karrierje legbrutálisabb ügyén dolgozik. Az áldozat egy fiatal férfi, akivel a saját lakásában, több késszúrással végeztek, ráadásul a különös kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság elkövetője minden nyomot eltüntetett maga után.
Corrigan nyomozó sötét árnyakkal teli gyermekkorát is segítségül hívja, hogy bele tudja képzelni magát a gyilkos bőrébe, és az ő szemével lásson. Az ügy azonban egyre szövevényesebbé válik, és a rendőrök hamarosan egy halálos játszma szereplőivé válnak, amelyben egy bomlott elméjű sorozatgyilkos az ellenfelük, aki minden egyes áldozatával más és más módszerrel végez. Corrigan feladata, hogy a látszólag összefüggéstelen ügyek közt megtalálja a kapcsokat, és elkapja a gyilkost, mielőtt az újabb áldozatokra csapna le. LUKE DELANEY, a londoni gyilkossági csoport egykori nyomozója, fordulatokban bővelkedő első regényében bebizonyítja, hogy a nyomozói munka hiteles bemutatása és a thrillerek feszültsége nem zárja ki egymást. A szerző, hús-vér főszereplőjéhez hasonlóan, tökéletesen ismeri a regényben ábrázolt világot. A hatalmas sikert arató Hidegleléssel DELANEY rögtön a thrillerírók elitjébe került. A regény a harmadik részénél tartó Sean Corrigan-sorozat első darabja.

Vélemény:

Szoktam dicsérni a kivitelezést (olcsó módja a dicseretnek), ezt sajnos itt nem mondhatjuk el, nagyon vékony a borító, nem hosszútávra van tervezve, a borítógrafika meg elég ellentmondásos, hogy mi is az.
Ellenben a belbecs itt abszolút érdekes. Brit krimi, ilyennel találkoztunk már tavaly is, ez egyértelműen jobb. Kellően szadista és ha nem is fordulatos, de ködösítésben jó, szóval részemről csak az volt biztos, hogy nem az a gyilkos, akit gondolnak, de, hogy akkor ki, nos arra azért más tippem lett volna, de nálam gyakorlottabb krimiolvsóknak lehet hamar leesik. Itt kivételesen tetszett a lezárás hiánya és a folytatás beharangozója is (igen, megint egy sorozat), bár talán kissé komikusnak tűnik, de ez nem feltétlenül baj.
Annyira nem volt meggyőző, hogy olvassam a második kötetet, ha lesz (bááár, ha Új-Zéland, no meglássuk), és nem tartom kiemelkedőnek, de egy abszolút vállalható krimi.

Franck Thilliez: E-szindróma

Leírás:
Egy gyanútlan gyűjtő befűzi a vetítőjébe a frissen vásárolt filmet, és még mielőtt a hátborzongatóan rejtélyes képsorok végére érne, megvakul...
Ez az esemény végleg tönkreteszi a lille-i bűnügyi rendőrség hadnagyának, Lucie Henebelle-nek és ikerlányainak amúgy is viszontagságosan induló nyaralását.
Előkerül öt, szörnyűségesen megcsonkított, kettéfűrészelt fejű holttest...
A gyilkossági csoport ekkor visszahívja a skizofréniás rohamai miatt irodai munkára beosztott nyomozóját, Franck Sharko felügyelőt.
A két szál összefut, és a két alapvetően különböző, a nyomozói munkáról mégis nagyon hasonlóan gondolkodó rendőr útja keresztezi egymást... Sharko és Henebelle összefog.
A kairói nyomornegyedektől az ötvenes évek Kanadájának árvaházaiig ívelő nyomozás során feltáruló valóság ráébreszti őket arra, hogy a folyamatosan változó alakban megnyilvánuló Gonosz kivétel nélkül mindegyikünkben ott lakozik.
Azoknak, akik eddig nem hallottak az E-szindrómáról, sejtelmük sincs arról, hogy miféle rémületes dolgokra képesek...

Az eredetileg mérnöki végzettségű Franck Thilliez 1973-ban született. 2004-ben publikálta az első regényét, és azóta gyakorlatilag évente jelentkezik új kötettel. Ismert és sikeres szerző, a megújuló francia bűnügyi regényirodalom fiatal és termékeny képviselője, akinek a műveit a világ tizenöt országában olvassák. Forgatókönyvíróként is ismert, és két francia gyártású (A rögeszme, 2010 és Minden gyanú felett, 2012) film után az E-szindróma című regény megfilmesítésének jogát a Paramount Pictures szerezte meg. 

Vélemény:
Oké, kezdjük az előnyökkel, azon hamar túl tudunk lenni. A borító kifejezetten jó, figyelemfelkeltő.
Talán előnye még a jó fülszöveg, az megfogott, bár én az alapján kompletten egy ilyen kis paranormális nyomozóst képzeltem el, hát szó sincs róla.
És akkor nézzük a negatívumokat. Booooorzalmasan untam. De komolyan én még ilyen unalmas krimit nem éltem (legalábbis az elmúlt egy évben biztos nem). Persze van itt minden, amit ígérnek, meg megy A-ból B-be meg összekadnak szálak és a végén vége, de abszolút érdektelen. Az utolsó oldalon meg már a szenvedés miatt hangosan felröhögtem, mert komolyan a klisé kliséjének kliséjeként zárja le az egészet, vagyis hagyja nyitva a folytatásnak, de hát tőlem (SPOILER) ott pusztuljanak meg.:)
Persze ez csak az én véleményem lehet, de abszolút rossz szerintem az írói stílus, nem nagyon eröltette meg magát a nyomozás leírásával sem, sablon sablon hátán és (SPOILER) meg se vakul csak egy hétig a csávó a leírásból, szóval nulla paranormális dolog és hiába vagyok filmbuzi, valahogy az ide kapcsolódó dolgok sem hoztak lázba.
Ha francia krimit akar valaki olvasni, annak még mindig Grangé-t ajánlom.

Rekop György: Trollfoci

Leírás:
Bár a Trollfoci-adminok ezúttal sem fedik fel arcukat, azért a könyvből fény derül egy sor más rejtélyre. Például, hogy miként vált egy poénnak induló Facebook-oldal napjaink magyar labdarúgásának legnagyobb hatású - és létszámú - szurkolói közösségévé. Vagy hogy mit gondolnak az elmúlt harminc évről azok, akik miatt nem járnak meccsre a családok. Aki eddig nem követte a Trollfoci munkásságát, az választ kaphat olyan kínzó kérdésre, mint hogy mit csinálnak az ismerősei, amikor tipszmikszűnek, devecseringelnek netán liptákingolnak. Az olvasók által gyűjtött Mennyei történetek a megyei bajnokságok hamis igazolásokkal, felesekkel és futballra alkalmatlan pályákkal teli világának állítanak méltó emléket. Van itt minden: kommentátori bakik, óda az MB1-hez, megmondóemberek - még maguk az érintettek, azaz a játékosok is megszólalnak. Sőt: megtudjuk, melyik admin rúgta le egyszer Torghelle Sándort. Páros lábbal - ahogy egy vérbeli trollhoz illik, a BDSRSTNT! *Ajánlás ,,Nem érdekel" - Bajner Bálint ,,Asszem, mindenféleképpen ajánlom" - Lipcsei Péter ,,Utoljára a Biblia megjelenését vártam ennyire!" - Dombi Tibor ,,Takarodjál megvenni, vagy levágom a fejed!" - Urbán Flórián ,,Remélem, hamarosan megjelenik románul is" - Guzmics Richárd ,,Nem megyek haza elolvasni!" - Huszti Szabolcs ,,Senki sem kérte, hogy megírjátok!" - Pintér Attila ,,Az öngólomat leszámítva jó könyv..." - Devecseri Szilárd ,,Vi vill báj disz búúk. Dö búúk is better then frí penaltíz!" - José Gomes ,,Tökéletes olvasmány egy fázós estén!" - Ricardo Moniz ,,Kétmillió okot mondok, hogy elolvasd..." - Csányi Sándor *Egy tökéletes trollvilágban így ajánlanának ők.

Vélemény:

Nézzük sorjába, sok mindenről kell itt beszélni.
1. tavalyig nem láttam egy db focimeccset sem, sem tévében sem személyesen, várhatólag nem is fogok életem további szakában sem.
2. annyit se tudok a fociról, mint egy átlaglány, értsd szabályok és  a könyvben szereplő személyek (edzők, játékosok) nekem annyit mondanak, mint bármely pletykaújság celebjeinek nevei, talán 20-30%-uknak hallottam már a nevét, de nem tudom kik ők, a többiről még hallani sem hallottam.
3. ettől még a Trollfocit lájkolom a facebook-on már pár hónapja, bár sok bejegyzést nem tesz ki a falamra a fészbuk, de ez az ő hibája
4. ettől még Rekop Gyurit ismerem és bírom, meghát az én Borat dvd-m virit a polcán pár év és egy vatera biznisz óta
5. De a könyvben és a fészbukon is azt mondták, hogy ezt a könyvet nyugodtan ajánlják olyanoknak is, akik nem ismerik a focit vagy akár nem is szeretik, szóval nem fogadom el, hogy nem nekem való könyv lenne:)

És akkor most nézzük a könyvet. Előnyei: szép kivitelezés és igen jó szerkesztés jellemzi.
Az adminok az alapítón kívül mégse unszimpatikusak, bár én jó szót focidrukkerre nem fogok mondani soha, merthát általam meg nem érthető faj (miért kell nekem órákat állnom az utcán, mert nem mehetek tovább, mert lezárnak utakat, metrókat, mert fociszurkolók előfordulása várható?), de ezt ők is hangsúlyozzák, hogy vagy érted, vagy nem, racionálisan nem magyarázható a szurkolói életforma (lásd vallások).
Sajnos a megyei mennyei történetek (a könyv egyharmada), ami szerkezete alapján mennyiségi rövid humoros történet akar lenni nálam nem ért el még egy megmosolyogtatást sem egy esetben sem, sajnos kompletten nem értettem (lehet bennem van a hiba és a focit nem ismerésében), de tényleg olyan, mint a magazinok végén a viccoldal, hogy látom, hogy rövid és fölé van írva a vicc, tehát elvileg viccek, de végolvasom és mindegy lenne végülis, hogy a tördelésben az eleje meg vége hova került, mert nem látom a csattanót (a humornak meg kell ugrania egy szintet nálam sajnos, túl fejlett a humorérzékem).

Kapunk még történelmi áttekintést, ezt örömmel vettem, mert legalább valamit tanultam ebben a témában is, mindenképpen megtízszereztem a magyar fociról a tudásomat pár óra alatt.
Volt még pár rövidebb-hosszabb történet aminél a foci csak háttér, ezeket értettem:)
Ami nekem kissé visszatetsző, vagy fucsa volt, mert eddig nem találkoztam ilyesmivel (teljesen focifüggetlen a téma), de persze abszolút érthető egyrészről az ez az Admin, Facebook, Like meg hasonlók hypolása. Hogy konkrétan valaki arra legyen büszke az életében, hogy mire kapott like-ot, vagy hány bejegyzést rakott ki a facebookra és, hogy akkor már elért valamit. Értem én, hogy ez egy facebook oldal könyve, és mondom, így érthető is, de azért furcsa na.
Összeségében számomra egy érdektelen témában írt, de abszolút jobb könyv, mint, amire számítottam.

Randall Munroe: Mi lenne, ha?

Leírás: "Néha az is felemelő érzést jelent, ha nem döntjük romba a világot"

Tudják, mekkora az az erő, amellyel Yoda mester felemelte az űrhajót a mocsárból? Sokan vakarjuk a fejünket, amikor gyermekünk vagy gyermekkorú ismerősünk furcsánál furcsább kérdéseket tesz fel, a legkülönfélébb tudományágakban. Randall Munroe szülei a fejvakaráson túl megpróbálták megválaszolni ezeket, így az érdeklődő gyermekből érdeklődő felnőtt lett, aki kedvenc kérdéseit hamarosan vicces formában válaszolta meg saját honlapján. A szerző nélkül soha nem tudnánk meg, hogy valójában, tényleg milyen nehéz megtalálni a lelki társunkat, vagy hogy mi történik egy marhaszelettel, ha (megfelelő magasságból) földre dobjuk. Egy biztos: a szerző gondolatmeneteinek fele a Föld elpusztításával végződik, így ajánlatos komolyan venni a figyelmeztetést: Ezt otthon semmiképpen ne próbálja ki!

Vélemény:

Dinamikusan változó véleményem van a könyvről. A borító teljesen jó, sőt (ellenben piciben nem ér semmit, nem látszik a Rexike)  ahogy a leírás is megfelelően felkeltette a figyelmemet.
Aztán elkezdtem olvasni és bevallom kicsit untatott, ilyen kérdéseket nem tennék fel és a válasz sem érdekel. Ez tartott azonban csak az első pár fejezetig, aztán abszolút belelendültem és a stílus megfogott, így végüllis a válaszok megválaszolásának módja is. Persze azért ne kezeljük úgy, hogy ezek tényleges válaszok, nem ellenőriztem mindet, de azért van pár helyen elírás (perc-másodperc ilyesmik) amit még a laikusok is észrevesznek, bár ez lehet fordítási hiba is.
De egyébként szórakoztató, néhol tudattágító és vannak benne apró adatokosságok, amiket én szoktam szeretni a könyvekbe, ha nem is jegyzem meg az összeset max passzív memóriába.
Szóval a könyv abszolút ajánlott, aki szereti a szórakoztató tudományos könyveket.

H. Jackson Brown: Kis útmutató az élethez

OMG, ennyire rövid idő alatt ennyi idegesítő mondatot még nem olvastam idén.
H. Jackson Brown-t csak azért nem nevezhetjük a legbutább írónak, mert egyrészt rettentő jól él az ilyen útmutató/tanácsadó könyvekből, másrészt meg nem ismerjük az összes írót.
De!
1. alapból semmi értelme szerintem az ilyen könyveknek, nekem egy mondatban nem tudsz olyan tanácsot adni, amit megfogadnék. Ahhoz okosabbnak kéne lenned nálam (ez nem kizárt úgyan), vagy legalábbis én valamilyen szinten ezt kéne gondolnom rólad, vagy legalábbis, hogy érdekes a szemléleted, esetleg az adott kérdéskörre nincs nekem már egyértelmű gondolatom, amit erős indoklás nélkül biztos nem vetnék el.
2. de persze lehetnének humoros gondolatok, hát ebben nincsen humor
3. nyilván én is tanácsolnám, hogy vegyél sportkocsit, fizetésedből rakjál el 300 ezret inségessebb időkre és úgy egyébként fogadj el minden munkát, ha jónak tűnik, mindegy mennyi a fizetés, ellenben ne vegyél fel hitelt, viszont feltétlen menjetek nyaralni ha megengedheted magadnak, ha nem. Hát hogyne. Nem csak az élettel, a magyar élettel, de még önmagában is ellentmondásos.
4. úgy egyébként tucatnyi ellentmondás van benne.
5. és ez a legfontosabb. Ha a fentieket nem is vesszük figyelembe, akkor is úgy kb. 10 tanácson kívül mind HÜLYESÉG, BUTASÁG, konkrétan megvetem, aki asszerint élné az életét, vagy úgy gondolná, hogy az a helyes.
Ha feltétlen találunk üres emberkéket gondolatok nélkül, akiknek szüksége lehet ilyen könyvekre, akkor az ő és embertársai miatt inkább javasolnám, hogy mind az 500 tanács ellentettjét tegye meg, még akkor is jobban jár, mintha ebből bármit átvesz!