A ház
egyszer csak ott magasodott a semmi közepén. A terepjáró nagy erővel
csapódott a falának. A benne ülő kirándulók – két reykjavíki,
felsőosztálybeli pár – bár szerencsésen megússzák a balesetet, egyszerre
a világtól teljesen elzárva találják magukat. Pedig a ház nem lakatlan.
Két idős
ember kerül elő a mélyéről, akik szállást nyújtanak ugyan a váratlan
vendégeknek, de semmit nem hajlandók elárulni magukról, még azt sem,
hogyan kerültek ide a kihalt, sivatagos Felföldre. A jövevények először
csak a demencia tüneteinek vélik a férfi különös viselkedését,
véletlennek az öregek váratlan eltűnéseit, de egyre inkább úgy látszik,
egészen másról van szó. A
telefonvonal süket, térerő nincs. A kényszerű vendégek egyre több
ijesztő furcsaságra lesznek figyelmesek, s hamar megérik bennük az
elhatározás: El innen, el, minél hamarabb! Ám hiába minden próbálkozás –
hol négyen együtt, hol párosával –, újra és újra a háznál találják
magukat. Ha pedig nem, az még annál is rosszabb…
Vélemény:
Nos, sokáig küzdöttem a könyvvel, ami csak részben a könyv hibája, részben a munkám miatt túlpörgött hónapok, de azért nem lehet mindent a munkára fogni.
Izland egy érdekes ország, voltam is már ott és szeretek is ott játszódó könyveket olvasni, mégha ez legtöbbször a skandináv írókból fakadóan nem egy színes olvásmányélmény, de jelen könyv még az eddigieken is túltett.
Legalábbis előttem vég egy egyszínű szürke mező jelent meg, rajta egy fekete házikóval, körülötte néhány kiegészítéssel és kicsit távolabb egy folyóval, gáttal, de a 99% marad szürke és sík és apró kis alakok mennek a háztól a gátig, majd vissza majd megint oda majd megint vissza és közben megtudunk némely dolgot a hátterükről, de igazából sem nem történik semmi, vagy ha történik az sem biztos, hogy történik. A szürkén kívül a bizonytalanság a másik állandó, oké gondolnak erre-arra, de nem derül ki, hogy úgy van-e, aztán a végefelé történnek horrormozzanatok, de az sem biztos, hogy megtörtént. Nincs megoldás, feloldás, de nincs meg a túl érdekes rejtély faktor sem. Egyszóval érdektelenül nem tudjuk, hogy történik-e valami az üres lap összetettségével rendelkező helyszínen. Én nem tudom ajánlani, bár lehet, hogy csak a hangulat hiányzott hozzá most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése