Jonas Jonasson: Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok)

Leírás: A regényben nem szokványos pénzkereseti lehetőségek után kutat első (és második) pillantásra jelentéktelennek tűnő fiatal portás, egy nagydumás istentagadó lelkészcsaj és egy reménytelenül fafejű verőember. Először céges szintre emelik a verési-pénzbehajtási szolgáltatást, utána bibliai alapokon nyugvó, borban tocsogó egyházat alapítanak, végül újrafazonírozzák a Mikulást, s közben - ahogy azt Jonasson korábbi hőseitől, a százéves embertől és a remekül számoló analfabétától megszokhattuk - folyton menekülnek valakik elől, közben milliókat veszítenek, hogy aztán újra nyerjenek, s közben Jonasson egy pillanatra sem áll le a sziporkáival. Vagyis ismét itt az év legviccesebb könyve!

Vélemény:

"Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet". Pál apostol rómaiakhoz írt levelét (13:7) 

Szívem szerint azzal kezdtem volna, hogy igen, megcsinálta, háromból három. És 80%-ban így olvasás után is így érzek, valóban lehet, hogy az év legviccesebb könyve, de bizony bennem azért bennem van, hogy ez, mind terjedelemben, mind összetettségében nem éri el az előző két kötet színvonalát. Viszont a narratív humoros stílus továbbra is marad, a remek karakterek, az abszurd fordulatok, az érdekes cím mind, mind továbbra is a sajátjai a szerzőnek.
És hát állítólag némi erkölcsi dilemma is, ami kérdéses, hogy az olvasók miatt van benne, vagy a szerző fontosnak tartja-e, viszont én abszolút kijelenthetem, hogy a történet során a főhősök semmilyen erkölcsi szabályt nem szegtek a szememben.
Van persze ez a Robin Hood-os nézet, az ember hajlamos szimpatizálni a gazdagok meglopóival, főleg ha utána a zsákmány a szegénykhez vándorol. Nos bennem ez a fókuszpont teljesen hiányzik, mélyen elítélem azt a hozzáállást (amit egyébként a könyv is említ egy helyen, mint a svéd többség által szorgalmazott nézet), hogy a gazdag baja az nem sajnálni való, sőt ha lehet lopjuk meg, mert megérdemli, holott vélhetőleg ugyanolyan tragédiák játszódhatnak le az 500 nm-es villában, mint a 20 négyzetméteren, sőt hát igazából sokkal többet veszíthet, mint akinek nincs mit veszítenie, az aki anyagilag és sok esetben szellemileg is felette áll egy nincstelennek. Szóval ezt a nézetet nem osztom, de ettől még az ügyeskedők egy részével én is szimpatizálok és ez pedig nem az anyagiak alapján való kiválasztása a megrövidítendő csoportnak, hanem a szellemi színvonalúk alapján. Aki a hülyének elveszi a pénzét annak taps jár és a pénz is jobb helyre kerül.
Lássuk be a mai világban rengeteg legális módja van az emberek becsapásának, tágabb értelemben véve, szinte minden üzleti tevékenység erre épül, de vannak konkrétan erre specializálódott üzemek, amiket adott esetben nem csak, hogy nem ítél el az állam, hanem egyenesen támogat, vagy összejátszik velük. Ezek egyike természetesen az egyház.
Értelmes magyarázatot még nem hallottam rá, de itthon (és természetesen sok helyen még)  teljesen természetesnek veszi a legtöbb ember, hogy anno valaki kitalált egy képzelt barátot, hozzá rakott még egy szellemet meg még egy kitalált szereplőt a fiút, belesuvasztotta a pásztormondakörbe majd még párszáz év alatt hozzáköltött, kivett szerkesztett egy mesekönyvet hozzá, ami megfelelt az épp adott kor irányítására, kordában tartására és, hogy még ezt a XXI. században is másnak tekintsük, mint akárcsak jelen könyvünket és erős milliárdokkal támogassuk működésüket azok pénzéből is, akik már nem hisznek a Mikulásban. Ez a része abszolút szégyen, és mint minden istenhívés primitív, ugyanakkor persze az alapelvem, hogy mindenki úgy hülye, ahogy akar, ameddig azzal a másikat nem bántja. Sajnos persze a vallás pont nem ez a kategória, valószínű nincs más téma, amivel több embert öltek, kínoztak volna meg, csak azért mert az egyik Amerika Kapitány rajongó, a másik meg Batmané és ez, mind a mai napig földrajzilag különböző mértékben de megvan. És persze, ahogy mondtuk nem a négy fal között hülyülnek, mert azzal senkinek semmi baja nem lenne, hanem bekopogtatnak, utcán megállítanak és ezekkel még szerencsénk is van, hogy itt és most élünk és nem párezer km-re délrebb. És persze, ahogy mondtuk még az adópénzünkkel is támogatják, pedig semmivel sincs több értelme egyháznak adni adópénzt, mint egy varrószakkörnek, de hát nem egy könyvkritika fogja megváltani a világot. Szóval ezt elítélem, de az ez felett lévő nyerészkedést viszont nem. Abszolút jól teszi mindegyik egyház, hogy a meséért, csalfa reményekért megpróbál minél több pénzt kiszedni az együgyű birkaseregből, ebben erkölcsi hibát nem látok. Sőt, bár mint kiderül Svédországban a perselypénz abszolút adóköteles és így problémát jelent, ha elfogadja, majd szállodaszobára költi az ember, nálunk az is adómentes, szóval legalizálva és támogatva van ez a lopás, de mint mondtam, ez a fajta lopást én nem tartom erkölcsileg elítélendőnek, lévén önkéntes (bár adózni azért kéne)  nem azért mert a papok csinálják (papok és erkölcs nincs közelebb, mint a hegesztőmunkás és az erkölcs, stb-stb), de önként adja az ember, nyilván úgy érzi, hogy kapott érte valamit, hát hajrá.
Ahogy szintén nem ütközik nálam erkölcsbe, ha bűnözőktől lop az ember. Veszélyes, és kockázatos, de erkölcsileg nem megkérdőjelezhető, ahogy nyilván nem ütközik erkölcsbe ha valakit megölnek a közelemben tőlem teljesen függetlenül, legalábbis szempontomból. Ezzel pedig le is fedtük a könyv történetét és erkölcsi kérdőjeleit, így igazából nem értem, hogy a harmadik fejezetben ezen lamentál az író, mert bizony nem történt elítélendő dolog, tehát felesleges erre annyiszor kitérni.
A fő mondanivaló pedig majdnem tökéletes és megvalósításában azzá is válik. Úgyanis persze, hogy kapni, jobb, mint adni, de a legjobb mindkettő csinálni, viszont adakozni önmagában nem jócselekedet a nagy egészt nézve. Azonban máris azzá válik, ha egyedi esetekre bontjuk és adot problémát oldunk meg. Abszolút nem segít, sőt ront, ha valaki támogatja az éhező gyerekeket, az esőerdőket, a rákos mittudoménkiket, nincs az a pénzösszeg, amivel ha rendelkeznék, akkor egy fillért is kapna bármely ilyen szervezet (kivéve persze PR és adózási célzattal, ahogy a többség is nyújtja adományait), nem, nincs értelme, sőt sokszor rosszat teszünk vele, ha feltételezzük is, hogy 12%-a odajut, ahova eredetileg szántuk és nem emészti fel a szervezet működési költsége. Viszont mennyivel hasznosabb az egyéni probléma megoldása, xy-néknak leégett a lakása, z-nek kell a műtétre a pénz, stb-stb. Itt 100%-ban odajut a pénz, ahova az ember szeretné adni, persze a kockázat továbbra is megvan, hogy vajon megérdemli-e vagy lesz-e bármilyen haszna a segítségnek, de legalább önmagunkat láthatóan megnyugtathatjuk, ahogy némelyeknek már az is nyugvás ha adnak egy százast az alkesznek a sarkon. Hozzátéve persze, hogy ezek kiválasztása is általában nem csak a véletlenen, hanem az előítéleteken múlik és nyilván az aranyos kis szöszi kislánynak segít az ember, ahelyett, hogy a büdös fogadtlan Pistékének, pedig igazából miért lenne különb egyik prolbémája a másikénál, de hát továbbra sem lila gömb mindenki sajnos. Aztán, hogy az adás által nekünk még jobb lesz a sorsunk, nos az meg grátisz, anélkül tán nem is érdemes csinálni, hisz különben nem lenne ennyi alapitvány.
De mindezt érthető és humoros oldalról vizsgálva, fikciónak feltüntetve egy abszolút elgondolkodtató, vicces könyvet kapunk ismét Jonasson-tól. Ajánlott.