Két kemény legény

Szeretem a képregényeket, Garfield-től Batman-ig, bár csak nagy ritkán jutok hozzájuk.
Most két újabb képregény került hozzám egy Megtorló és egy Rozsomák.
Nézzük őket egyesével.

Rozsomák – Adósság és becsület

Rozsomák a világ legnépszerűbb és legveszélyesebb mutánsa, az X-Men tagja. Általában zárkózott, mogorva, ám egy korábbi kaland során találkozott a gyönyörű Marikóval, akivel egymásba szerettek.
Mivel egy ideje nem kap hírt róla és a levelei felbontatlanul érkeznek viszsza, elutazik Japánba. Ott kellemetlen meglepetés éri: Singen nagyúr, Mariko apja egy becsületbeli adósságát rendezte azzal, hogy lányát férjhez kényszerítette egy üzlettársához.
Rozsomákra megszégyenítő vereségek és kegyetlen ellenségek egész sora vár: rivális Jakuza-vezérek, nindzsák, a Kéz emberei és egy életveszélyes bérgyilkosnő.

Rozsomák, az idegesítően félrefordított, filmekben Farkasként megjelenő karakter valami miatt központi figura a képregényekben is, bár szerintem erősen túlértékelt. A mostani kötet gyakorlatilag legújabb, Ezüst szamuráj film nagyrészének alapja, így a történetben túl sok ismeretlennel nem találkozhat, aki látta a filmet (bár itt nincs Ezüst szamuráj, merthát azért több képregényből lett összeollózva az egyébként ne m túl erős film), a rajzok nem túl tetszetősek vagy kidolgozottak, kissé a japán rajzstílusból is próbálnak átvenni. A történet bár ismert, de azért viszonylag elszakad az általános sablonoktól.

A másik könyv A Megtorló – Balfékek Szövetsége

A Marvel Univerzum legveszélyesebb alakja most aztán emberére talál. A hihetetlen Pókember, Rozsomák, a mutáns X-Men tagja, és a rettenthetetlen Fenegyerek egyesült erővel akar véget vetni a Megtorló ámokfutásának.
Vajon sikerül-e Frank Castle-nek túljárnia az eszükön?
És hogy kerül a képbe Hulk, a pusztító zöld óriás?
A Marvel Comics öt talán legismertebb figurájának a közös és megismételhetetlen történetét a jelenkori amerikai képregény egyik legkedveltebb írója, Garth Ennis jegyzi, a rajzokat pedig honfitársa, az ugyancsak ír John McCrea készítette. Ennis morbid humorral állítja a feje tetejére mindazt, amit a szuperhősökről gondolni szokás. A Megtorló visszatért.

A Megtorlóval eddig három filmet csináltak és bár az utolsó már talán csak DVD-re jött ki, de szerintem egy igen ígéretes verzió volt és szívesen néznék még R besorolású Marvel-filmeket. Pláne, ha, mint a képregénybe is erősen jelen van több Marvel karakter is a Punisher meleltt. Szóval kapunk itt Rozsomákót, Pókicát, Daredevillt és még egy adag meglepetés zúzást is. A rajzok szépek, a történet egyszerű, de a karakter bár erősen keménylegényes, mint Rozsomák barátunk mégis mutat valami újat ezzel a veletek is, meg nem is dologgal, és hát a pluszkarakterek erősen feldobják a történetet és a látványt is. Erősen ajánlott, szerintem jobb, mint a Rozsomák történet.

Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió

Leírás:
Juan „Johnnie” Rico a középiskola elvégzése után jelentkezik Szövetségi Szolgálatra, amely nélkül egy embert sem tekintenek teljes jogú polgárnak a Terrai Federációban. Katonának áll, és jobb választása nem lévén, a gyalogsági kiképzést választja, de a szükséges rosszt hamarosan valami sokkal rosszabb váltja fel: kitör a háború!
A rovarszerű arachnidák és az emberek között régóta tartanak már a határvillongások, ám az idegenek most egyszer s mindenkorra el akarják dönteni a vitás kérdéseket, méghozzá fegyverrel. Amikor Buenos Aires városa a földdel válik egyenlővé, Johnnie hirtelen a frontvonalban találja magát, a Mobil Erők páncélos gyalogságában. És ha az embertelen kiképzést túl is élte, erről az élményéről már aligha lesz esélye nyugdíjas korában az unokáknak mesélni…

Robert A. Heinlein, az első SF nagymester, aki Asimovval és Clarke-kal együtt a tudományos-fantasztikus irodalom aranykorának nagy triumvirátusát alkotta, számos díjat elnyert életében, sőt néhányat halála után is. Új szavakat alkotott, amelyek azóta részeivé váltak az angol nyelvnek, családjának futurisztikus, automatizált házat tervezett az 50-es években, munkássága számos tudóst, politikust és művészt inspirált. A Starship Troopers a mai napig ajánlott olvasmány az Amerikai Egyesült Államok hadseregénél, és a kortárs SF-re gyakorolt hatása is jelentős: többek közt Joe Haldeman Örök háború és Orson Scott Card Végjáték című regénye sem létezhetne nélküle.

Vélemény:
Heinlein-nel már egyszer találkoztam a Hold börtöne kapcsán és vitathatatlanul ez a könyv is azt a vonalat erősíti. A kérdés csak, hogy mi is ez a vonal.
Meg kell mondjam semmiképp sem azt kaptam, amit vártam, ha nem a Hold börtöne, hanem a film alapján közelítem meg a dolgot. Bizony ez a könyv nem arról szól, hogy katonák harcolnak óriásbogarakkal. Úgy 60%-áig nem is harcolnak és nincs is bogár, utána sincs harc és nincs bogár, de azért említik pár mondattal, hogy valahol vannak bogarak és harc, de ennyi meg a végén egy 10 perces harc. Ez alapján nem lehet sci-finek mondani, nem lehet akciónak mondani, hisz tulajdonképpen nincs története, nincsenek akciók, egy kadét kiképzéséről szól a kezdetektől sok lépcsőben hadnagyszintig, miközben megtudunk dolgokat eme hadsereg és társadalom felépítéséről, működéséről. Még azt se mondanám, hogy bármi hátsó gondolattal, szatiraként, társadalomkritikaként lenne megírva, igazából nem éreztem benne ilyet. Igen, ez alapján dögunalomnak kéne lennie. És nem az mégse. A Hold börtöne is egy 400 oldalas leírás aprócseprő részletekről, ahogy ez is, de mindehez van Heinlein-nek egy stílusa, ami miatt nemcsakhogy nem untam, de teljes mértékben lekötött, olvastatta magát, pedig esküszöm nem tudok megemlíteni a stíluson kívül bármit, ami tetszhetne bárkinek, merthogy nincs benne sokminden, de hát valószínű nem is ez miatt szeressük:)

Lőrincz-i hullaszámlálás 2.

A Lőrinczi Hullaszámlálás 2010-ben nagy siker volt a moly-on, ígyhát tavaly meg lett szervezve ennek a folytatása, ami nem a Lawrence, hanem a Lendvay regények által összegyűjtött hullahalmot volt hivatott számszerűsíteni.
Ezúton is köszönöm a Molyon a kihívásban résztvevőket és akkor csapjunk bele a számokba:
A számlálásban 7 könyv és 4 kisregény vett részt.
Bár sejtésem szerint nem megbízhatóak teljes mértékben a számok (ki mit vesz hullának), de 93 ember (plusz két kígyó egy kutya és egy macsek) halálát mindenképp okozta ez a pár történet. Ami mint látjuk csak 8 ember halála per könyv, tehát vértelenebb, mint a Lawrence könyvek, ahol ez a szám 12.
Nade nézzük a halálokokat. A legnépszerűbb a torok elvágása (22%) ezt követi a megfojtás (17%) és a golyó általi halál (16%), a leszúrás is viszonylag népszerű (13%), ugyi Lawrence-nél a golyó nyert 17%-kal és utána jött a megfojtás 14%-kal.
A romantikus kapcsolatok száma 15 és mivel nagyon diszkrét Lendvay így csak 25 koituszról számol be részletesen. Mint láthatjuk, tehát  teljesítménye Lawrence alatt marad minimálisan.
Lendvay kicsit sem alkesz, így a 11 történetben 74 alkalommal iszik whisky-t (általában egy pohárkával, de azért van jópár alkalom, amikor ez egy üveget jelent), kétszer üditőt, 5 sört, 5 bort, három kávét, három tejet, 5 pohár rumot, 13 pohár clairint, 9 pohár pezsgőt, két teát, egy páleszt és egy konyakot. Mondom, hogy nem alkesz, ennyi azért másnak is lefolyik két hét alatt, mert kell a folyadék bevitel, nem?

China Miéville: Kraken

Nem véletlenül tartott ennek az olvasása is sokáig. Egyrészt ugye vastag, másrészt úgye nem túl jó. Főleg, hogy már olvastam a Soseholt, az se nagyon tetszett, ez meg ugyanaz pepitában.
Egyébként nagyon nem érzem, hogy ez egy intelligens könyv lenne vagy az írója, hűdeokos a náci testépítő külső mögött.
Az első 100 oldallal nincs baj, egyszerű könyv, onnantól összevissza, felesleges, nagyon-nagyon-nagyon-nagyon túlírt, sem történet, sem poén, sem akció, sem okosságok nincsenek benne, szóval semmi, amit szeretek, biztos, hogy utolsó könyv az írótól és nagyon valószínű az utolsó urban fantasy, amit olvasok, már maga a fogalom is, hogy urban fantasy majdnem olyan perverzül abszurd, mint a paranormális erotikus.

Karsza Andi – Molnár Nikolett (szerk.): Tetovált mementó

A molyon az értékelések a lehető legkevesebb alkalommal tükrözik egy adott mű értékét vagy azt, hogy az adott mű mennyire tetszett az olvasójának. Ez tény, a legtöbben vagy önkényesen csillagoznak pl. mindenre ötöt, mert minden könyv valahol tökéletes, meg mi munka van benne, vagy ami pocsék arra 4-et, merthát nem tökéletes, de még életükben nem adtak fél, 1, vagy két és fél csillagot, esetleg ezt a havercsaj írta, vagy a kedvenc íróm és bár nem tökéletes, úgyhogy 4,5. Megteheti mindenki, nincs meg tiltva, és valószínűleg csak engem zavar a nem egyforma, vagy számszerűsíthető értékelésmód, dehát statisztikus vagyok (semmi köze ehhez, de most ráfogjuk:).
Én megpróbálok legalább az osztályozás tárgyszerűsége mellett maradni és nyilván az olyan könyvre, ami tetszett is meg nem is, nem adhatok 50%-nál többet, ami inkább nem tetszett, mint igen, arra pedig csak kevesebbet.
Azért pedig nem adhatok valamire több pontot, mert ismerem az írót, vagy a szerkesztőt vagy a grafikust és kedvelem őket vagy tudom, hogy nagy munka volt ésatöbbi, a kettőnek nem lehet egymáshoz köze, mindössze arra elég, hogy felhívja a figyelmemet egy könyvre, érdeklődéssel olvassam, főleg azokat a műveket, amiket tudok is névhez kötni.
Ennek ellenére az antológiák jogosultságát irodalmi szinten nem tudom elfogadni, ha nincs személyes kapcsolat, sose olvasnék vég egyet sem, hisz lehet kedvencem 2-3-15 író, de kizárt, hogy egy antológiába akár a többség is kedvenc legyen, vagy élvezetes, hisz nem az alapján lettek összecsoportosítva.
Ugyanígy nem az én világom a versek világa sem, a legtöbb verset értékelhetetlennek tartom és szintén nem irodalmi értéke van, hanem magánértéke, szól nekem az írónak, meg esetleg, akihez írtam, de ahhoz nagyon jónak kell lennie, hogy szólhasson másnak is.
A haikukat meg fel sem fogom (ez és minden szavam persze engem minősít:), nem tudom megkülönböztetni a bevásárlólistámtól vagy bármelyik mondatomtól (ahogy szerintem nincs is különbség, csak megfelelő sorrendbe kell rakni a szavakat, entert nyomni x szótagnál és ott befejezni a mondatot, ahol kijön, teljesen mindegy, hogy nincs vége vagy nincs mondanivalója a mondatnak).
Ettől még elolvastam a fenti okok miatt.
Kivitelezés nagyon szép, a rajzok színvonalasak, az ötlet akkor is jó, ha én nem értékelem és mégcsak szépen sem írom le, mint az előszót író író, hogy nem az a lényeg, hogy színvonalas legyen, vagy jó, hanem, hogy jó annak, aki megírta, hát hajrá.
Az összes műből 7 db volt, ami tetszett, ezekre tudnék 4-5 csillagot adni, kb. a maradék 70%-a fél csillag a többi 2-3, ez alapján a tetszési indexe nem lehet jobb, mint 40% és ebben már bőven van jóindulat:)