2013. november 26., kedd

Ulf Lüdeke: Terence Hill

Fülszöveg: Félénk és szerény - így jellemezte egyik barátja Mario Girottit, azaz Terence Hillt, akinek magánéletéről szinte semmit nem tudhattunk e könyv megjelenéséig. Olasz apa és német anya gyermekeként Velencében született 1939-ben, a háború alatt a Drezda melletti Lommatzschban élt. Tizenkét éves korában fedezte fel Dino Risi, olasz filmrendező, akinek hívására a család Rómába költözött. Több tucat filmben játszott, mire megkapta első komoly szerepét Luchino Visconti A párduc című filmjében. 1964-től Németországban élt, Karl May regényeiből készült filmekben játszott, míg 1967-ben összehozta a sors Carlo Pedersolival, azaz Bud Spencerrel. Közös filmjeiken generációk nőttek és nőnek fel. Ki ne emlékezne a Különben dühbe jövünk, a Kincs, ami nincs vagy éppen a Szuperhekusok jeleneteire? A siker azonban nem segített, amikor 1990-ben balesetben meghalt Hill fogadott fia. Nehéz időszak következett a színész életében, majd a lassú felépülés után tévés karrier várta Olaszországban. 2013 nyarán a Magyarországon is sugárzott Don Matteo sorozat 9. évadja kezdődik el!
Ulf Lüdeke fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált könyve nemcsak a világhírű színész pályáját foglalja össze, de bemutatja magánéletét, világlátását - az ismeretlen Terence Hillt.


Vélemény:
 A Bud Spencer könyv megjelenése után már illett és hiányzott is a páros másik felének életrajzi műve, ami 1-2 év után meg is jelent. Bár külsőleg hasonlóan színvonalas könyvről beszélünk, belső értékeivel azonban már akadnak bajok.
Terence Hill-ről sokmindent nem tudtam a könyv előtt, csak ami a filmjeiből lejön, meg, hogy szüleim találkoztak vele tavaly Szlovéniában. Namost a könyv elolvasása után sem változott a helyzet, talán 2-3 új filmcímmel gazdagodtam, meg tudom, hogy uszodát neveztek el róla, de ennyi. Az emberről nem tudunk meg semmit, persze van egy kép, ami próbál velünk elhitetni az író/szerkesztő, de hát ez csak a cél, hogy elhitessük, hogy egy csöndes és jó ember. De igazából a könyv alapján akár tömeggyilkos is lehet, meg bunkó, mert nem válaszol a levelekre, amit szülővárosa küld neki, de hát nem tudhatjuk. Ugyanis ez nem egy saját írású életrajz, nem egy, több interjú alapján összeállított életrajz, Terence vélhetőleg sose beszélt az íróval, sosem olvasta át, hogy mi igaz a könyvből, vagy mi nem, szóval semmi személyeset nem kapunk.
Amit kapunk az egy gondosan szerkesztett, jópár Bravot és hasonszőrű pletykaújságot átollózva kapott, némi terepmunkával kiegészített szerkesztett életrajz. Ha valaki esetleg Terence Hill rajongó a 70-es évek óta és olvassa az újságokat, akkor új dolgokat a könyv nem ad hozzá, aki később született, vagy nem érdekli annyira a színész, annak újdonság lehet, de annyira felszíncirógató stílusban, hogy igazából nem tudunk meg semmivel sem többet, mintha elolvasnánk a wikipedia életrajzát.
Szóval összességében csalódás a könyv, főleg a Bud Spancer könyv után. Ennek ellenére, mivel nincs más magyar nyelvű életrajz, a rajongóknak továbbra is ajánlott olvasmány lehet.


2013. november 21., csütörtök

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Fülszöveg:
2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár... Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.

Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla.


Vélemény:

Legelső pillantásra a marketing miatt ódzkodtam a könyvtől, merthát az nem lehet sose szempont, hogy valamit sokan megvettek ezért vegyük meg mi is, ez túlságosan önmagába való visszacsatolás és semmit nem mond el a minőségről. Pláne, ha Hitlert jó német eladásokkal reklámozzuk. Hát mi mást lehetne jobban eladni Németországban, mint Hitlert? Szóval a reklám nálam abszolút semmitmondó és inkább negatív. A borító minimalizmusa viszont egész ötletes.
És hát valljuk be, fülszöveg elolvasása után a téma is igen érdekesen hangzott, bár még akkor is teljesen másra számítottam.
Tekintsünk el attól, hogy engem sci-fiként zavart volna a megmagyarázhatatlan dolog (az alapfeltevés), de ez nem egy sci-fi így elfogadjuk a feltevést, hogy Hitler csak úgy idepottyan 60 év kihagyással.
És innentől a szórakozáshoz nem hiányzik már semmi. A könyv stílusa remek, a történet egyedi és szórakoztató. Hitler figurája (sajnálom), de néhol már-már szimpatikus, az őszintesége, az általunk ki nem mondott dolgok keverednek az általa félreértett, de ugyanakkor elgondolkodtató dolgokon keresztül nagyon jó könyvvé teszik.
Hitlerről a legtöbbünk nem tud sokmindent, amit tud, az épp elég, hogy utálja, ellenben itt emberként ismerjük meg a gondolatait; és egyáltalán nem egy szörnyeteggé nagyított negatív történelmi figura, csak egy ember ( egyébként is csak egy ember volt, szőrnyüséget nem biztos, hogy elkövetett, azt mások követték el, max az ő parancsára, őt viszont a népe választotta, hogy ezt véghez vigye, szóval nem biztos, hogy ő az egyedüli hibás) egyedi világképpel, gondolatokkal és ahhoz azért óvatosan bánik az író vele, hogy annyira ne is legyen negatív. Szóval a könyv (youtube)-Hitlert én nem utálom, szinte már gondolkodom, hogy jól mutatna egy horogkeresztes bögre az asztalomon, a könyvet és nem más szimbolízálva, ahogy Hitler is kibújik a szimbólumok mögül, ha csak fikciósan is, szóval azért nem összekeverendő az eredetivel, bár mostantól lehet arra is máshogy nézek. A könyv vége miatt fél csillag levonás, mert tegnap olvastam és már most sem emlékszem rá, valahogy hiányérzetem van ezzel a kórházas lezárással.

 

Adam Richman: Így faltam fel Amerikát!

Fülszöveg:

A Spektrum TV-n futó "Fald fel Amerikát" c. sorozat népszerű műsorvezetőjének egyedi hangvételű könyve már magyarul is! Adam Richman, a világ legszórakoztatóbb "húsimádója" végre saját könyvében is megosztja rajongóival a legmeghökkentőbb éttermi élményeit, és elárulja azt is, hogy milyen viszontagságok között született meg a világ egyik legnézettebb tévésorozata, a Fald fel Amerikát!. Meglepetésként minden fejezet után egy eredeti "Fald fel Amerikát-receptet" is kapunk Adamtől!

Vélemény:  


Adam Richman mondhatja magát színésznek, de mint mindenki, én is a Fald fel Amerikából ismerem. Remek műsor, de nem diétás, úgyhogy már nem nézem, ellenben azért erősen véggondolandó, hogy melyiket választaná az ember: végenni az összes évad összes ételét úgy, hogy utánna nem leszel 150 kilós vagy kapsz szívinfartust, vagy Rocco mester életművén menni vég.
Fogas kérdés lenne:)
Elvárásom így volt is a könyvvel, hogy finomabnál finomabb, szebbnél-szebb ételeket mutasson be, néhány titkos recepttel és a kalandokkal a műsor színfalai mögött.
Ezt kaptam?
Háááát nem egészen.
Nézzük mi is ez a könyv: Adam barátunk néhány naplószerűen megírt csajozása pár városban, ahol közben azért kajált is és attól is orgazmikus állapotba került (minden fejezetben szinte), mindezt terjedelemkitöltő történelem- és földrajzleckével az épp adott tájegységről és pár fekete-fehér képpel. Haló, útikönyvet és szakácskönyvet sem jelentetünk meg fekete-fehér képekkel!
Szinte semmi nem látszik egyik icipici képen sem, hiába van a szürke 2-3 árnyalatában.
És hát azt kell mondjam, hogy a kaják sem hozzák meg a kedvemet, a Fald fel Amerikát mondjuk 70-80%-át szívesen fogyasztanám, ennek a könyvnek a kajáinál ez jó, ha 20-30%, de lehet sokat mondtam. Egyszerűen leírásai minden ételnek ugyanazok, ugyanolyan élményt váltanak ki belőle és ha ott a tulaj, akkor rossz nem is lehet. Ez műsorban legalább jó képekkel van álátámasztva, ami itt hiányzik. És hát tényleg kb 25% étel, 40% történelem, földrajz, 30% csajozás, 5% recept, amikből úgyse fogsz tudni megcsinálni egyet sem.
Köszönöm a könyvet a kiadónak és úgy egyébként nem egy überrosz olvasmány, de mégis azt kell mondanom, hogy elvárás alapján nagy csalódás és ha Amerikába indulnék gasztrótúrára, akkor a könyvből csak 1-2 dolgot jegyzetelnék ki és maradna a műsor, mint alap.

2013. november 11., hétfő

Robert Charles Wilson: Bázis – A Blind Lake-rejtély



Fülszöveg:

A minnesotai Blind Lake Szövetségi Kutatóintézet elképesztően fejlett berendezéseivel tudósok figyelik egy idegen bolygó lényeinek életét. Mivel saját technikai eszközeik ugyanolyan ismeretlenek számukra, mint az a másik világ, semmi mást nem tehetnek, csak néznek és hallgatnak. A kapcsolat egyirányú, így párbeszédre sincs esély.
Aztán egyik napról a másikra, figyelmeztetés nélkül, a katonaság kordont von Blind Lake köré. Minden összeköttetés megszakad a külvilággal, a kutatók magukra maradnak. Összezárva az érthetetlen, megfejthetetlenül idegen civilizáció képeivel, hangjaival. A feszültség nőttön-nő, konfliktusok robbannak ki az emberek között, a hadsereg azonban nem avatkozik be. Még az ellátmányt is távirányított gépekkel küldik be. És idővel valami különös érzés hatalmasodik el a tudósokon: mintha a megfigyelt idegenek is szemmel tartanák őket…

A Hugo-díjas kanadai szerző szintén Hugóra jelölt regénye izgalmas emberi drámák és egy meghökkentő tudományos rejtély mesteri elegye, az a fajta könyv, amiért érdemes SF-irodalmat olvasni. A Pörgés-trilógia, a Bioszféra és a Kronolitok írójának újabb emlékezetes kötete!

Vélemény:
A Bázis Wilson legjobb regénye a Tengely óta, legalábbis a magyar kiadásokat és azok sorrendjét figyelembe véve. Meg sem közelíti a Pörgést, de a Tengelyt (ami még mindig jó) azért alulról súrolja. Ami nagy szó, mert már kezdtük elveszteni lelkesedésünket az író iránt, hisz a legutóbbi két könyve gyenge közepes és picit közepes fölött ingadozott. De lássuk a medvét.
A könyv izgalmas, többszinten rejtélyes, megfelelően hosszú és bár rengeteg a Wilson-os sablon (és a nem Wilsonos, de önmagában sablonos szereplők), mégis okozhat meglepetést mégha a Fülszöveg le is akarja lőni az összes poént.
Itt se hiányzik az egyéni nézőponton keresztül megvilágított univerzális esemény, vagy hát sokáig nálam csak ezen esemény látszatja. Mert ugyan szeretem a sci-fit és így van, amit el tudok fogadni, bár nem létezik, de van, amit nem, mert fizikailag lehetetlen és az író sem veszi a fáradságot, hogy megvilágítsa, csak egyszerűen kijelenti, hogy ők se tudják, hogy működik, de működik. Ebből adódóan felmerülhet az olvasóban, hogy a központi szerkezet működése is egy rejtély-e, amit elfogadunk, mint a könyv alapfeltevése, vagy kételkedünk benne és a rejtély megoldása maga a gépek generálta látszat, ahogy aztán majd az egyik szereplő fel is veti. Bár ezt a rejtélyt nem oldja fel a könyv, azért a vége megoldással szolgál, hogy legalább a két irányból melyik a helyes legalábbis a könyv szerint, aztán, hogy olvasóként elfogadjuk-e vagy sem, az már más kérdés.
A valódi rejtély, hogy miért is zárták le a várost, mi történt a városon vagy a bolygón kívül, ami ezt a megoldást szülte szintén kap megoldást a végére, azt meg mindenki döntse el, hogy az elég magyarázat-e.
Megemlítendő még, hogy bár a könyv némely hősei küzdenek az antropomorfizáció ellen, sajnos Wilson sem tudott ettől elszakadni (ha tud egyáltalán valaki is), lényei bár különböznek az embertől, mégis túl emberszerűek és viselkedésükre is rá van húzva az emberi viselkedés. Ja és persze kinézetükben teljesen elütnek a borítón lévő lénytől, de hát úgy tűnik nemzetközileg sem vették a fáradságot, hogy a grafikusnak átküldjék azt a két bekezdést ami a lények külsejéről szól.
Összességében tehát egy abszolút élvezhető sci-fi/társadalmi dráma könyvet kapunk, néhány eredeti és jónéhány mára már sok helyről ismerős ötlettel, de azért ne várjunk Pörgési magasságokat.

2013. november 5., kedd

Hatvani Dániel: Tehéncsöcs

Na, megvolt az idei (és lehet, hogy elmúlt 5 év) pornója is, mert hát itt lehet írogatni, hogy rendszerrajz vagy akármi, ez 90% pornó. De hát no, volt Ulpius-ház előtt is könyvkiadás.
A szerző gondosan szerkesztette, a perverziókat kihagyva valószínű a legtöbb lehetséges szexverziót és szexproblémát leírta, ami 90-ben érdekes lehetett 1-2-3-6 ember között. Ezzel nincs is baj. A baj ott van, hogy egyrészt az írói stílus nem azonosul a témával, teljesen szövegidegen kifejezésekkel dobálózik, mintha egy olyan ember akarna pornót írni, aki magát műveltnek gondolja, amit szerintem hanyagoljunk, pornót írjon a pórnép, otthonülő mamikák vagy jobb esetben tapasztalt kis és nagylányok.
A másik probléma ez a pedofil/vérfertőző vonal, amit túl természetesnek kezel. Mert addig oké, hogy hülyeségnek tartom, hogy a 18 éves lánnyal bármit lehet csinálni a 17,99 évessel meg nem, mert börtönbecsuknak, ez eddig oké, nincs bajom, ha érett tizenéves lányok is szerepelnek benne. De ne már az apjával/nevelőapjával, ami teljesen részletkérdés, ha születése óta neveli. És ne már egyéb dolgokat is 5-6 évesen és onnan folyamatosan, szerintem nem természetes, ha az apa a lányát olyan helyeken is simogatja, ahol nem kéne, főleg 5-6 évesen és az együttfürdést is elképzelhetetlennek tartanám 10 éves lányka/apa-anya között. De mondom, lehet, hogy én vagyok prüd, és igazából ezeket csinálják a szülők-gyerekek, de utána össze is fekszenek, szóval az meg már tuti nem elfogadott mostanság.

Neil Gaiman: Sosehol

Az ötlet abszolút öt csillag, hogy kedvenc városom metrómegállónevei egykor szószerint is azt jelentették, amik. Így az ismerős helyek új értelmet kapnak. A stílus is nagyrészt tetszett, mostmár rájöttem, hogy a közös könyvükből inkább Gaiman stílusa jön be, mint Prachett-é. De azért nem mondanám, hogy egészében tetszett, mert igazából a történet, a szereplők annyira nem kötöttek le, sablonosak voltak különlegességekbe csomagolva. Szóval nem az én íróm Gaiman, de kis Londonnal megbolondítva fogyasztható.