2018. november 12., hétfő

10 könyv, 10 mondat, 11.

Jonathan Maberry (szerk.): Aliens: Életre halál - Talán Alien-ekkel jobb lett volna, bár így sem volt rossz.
Bill Bryson: Bajos szavak: Én bár lassan, de könyvként olvastam, így lehet nem oly hasznos, ha ugyanannyi helyes, mint helytelen nyelvtannal találkozik az ember a témákban, de azért hátha ragadt rám valami:)
Brian Michael Bendis: Jessica Jones: Alias - Jó történetek? Igazából nem nagy szám.
Szimpatikus szereplő? Igazából nem.
Jó rajzok? Igazából az sem.
De az egész mégis kb. az egyik legjobb képregényélmény idén, írói stílus most nagyon összejött a karakterrel.
Harry Potter – Mézesfalás - Talán az első könyv, amin konkrétan majdnem minden oldalán majdnem elhánytam magam…
Jeph Loeb: Pókember: Kék - Nem értem miért kell ugyanazt a történetet elmesélni ezerszer, pláne úgy, hogy ez kb. kockáról kockára követi a már egyszer megrajzolt sztorit, kb semmi új…
folyt.köv.

2018. szeptember 7., péntek

Jeffrey Brown: Jedi Akadémia

Oké, nyilván ez egy mesekönyv és nem felnőtteknek szánják, de azt hittem fogyasztható mint az eddigiek. Meg, hogy vicces. De nincs benne egy humormorzsa sem. Pedig állítólag van, de úgy ott ülnék valaki mellett aki megmondja, hogy pontosan hol, mert még nyomát se találtam, pedig szoktam sejteni azoknál is, amik nyilván nem viccesek, de valaki szerint igen, de ebbe most nem találtam.

Fredrik Backman: Egymás ellen

Piszok mód és nagyon zavaróan szenzációhajhász, mármár olyan „bölcs”, mint Coelho, továbbra is kerüli a humort, bár már azért a végén mintha lenne, nem úgy, mint az előző részben. És míg azt kb. az utolsó pillanatban mentette meg a pocsék műtől, itt azért már talán nem akart annyit fogni, vagy csak ügyesebben keverte a lapokat, de az utolsó egy negyednél már elkapott engem is az emovonat, amire mostanában kizárólag épít az író (ettől még az erőszak karakterek fetisizálása nem ért be nálam). Szóval jobb, mint a medvék, de nagyon túl van értékelve, a homofóbokat meg továbbra se tudom megérteni, az előző könyv témájához való hozzáállásban is vannak számomra érthetetlen dolgok, de, hogy az, hogy tud bárkit is zavarni, hogy valaki meleg az szerintem nálam marad örök rejtély.:)

2018. július 9., hétfő

Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal

Valamikor, amikor még nem a Zombi- vagy Robotapokalipszistől féltünk…
Igazából kezdetben egy vidám könyvnek tűnt és regénynek, aztán nem tűnt regénynek, hanem dokumentarista leírásnak, társadalomkritikának és már egyáltalán nem vidámnak, hanem kifejezetten frusztrálónak. És közben az akváriumból figyelnek a szalamandrák:)
Önmagában lehet ez 4 csillag is, ha tudja az ember, hogy mit várjon én nem tudtam róla semmit, ráadásul a tördelés valami förtelem, oldalakon áthúzódó megjegyzések sokszor három szintes oldalakat okoznak, ezt azért meg lehet okosabban is csinálni.

2018. március 14., szerda

George R. R. Martin: Álomdalok

Leírás:
Martin már A tűz és jég dala világrengető sikere előtt is komoly hírnévre tett szert, a fantasytől a science fictionön át a horrorig számos műfajban alkotott maradandót. Az Álomdalok első kötete e csodálatosan sokszínű életmű első húsz évéből válogat. Különleges csemege ez Martin rajongóinak: bepillantást enged abba az írói életútba, amelynek során a képregényrajongó kölyökből többszörösen díjnyertes író lett. Az Álomdalok remekbe szabott írásaiban megtalálható minden, ami miatt olvasók tízmilliói rajonganak George R. R. Martin történeteiért.

Vélemény:
Sokféle antológiával találkozhat az ember, főleg, ha szereti a novellákat vagy a verseket. Én magam csak olyanokba csapok bele, aminek az íróját ismerem, kedvelem és mivel a legtöbb antológia inkább valami látszattematika köré épül és az időre megírt novellák, legyenek bármily neves írók művei minőségben igen széles sávban szóródnak, vagy csak egyszerűen a 20 író stílusából alapból csak 3 áll közel hozzánk, a többi töltelék ilyen szempontból. Szóval Martin-nal is találkoztunk antológiákban, hisz most már van olyan húzónév, hogy az egy novellája eladja az egész kötetet, holott az nem is egy erős novella vagy kisregény.
De ennél jóval jobbak az egyszerzős antológiák, hisz itt garantáltan a kedvelt író műveivel találkozhatunk és nem is véletlen, hogy több kedvenc könyvem Philip K. Dick novelláskötetet (Lenn a sivár Földön vagy a Már megint a felfedezők) a , hisz egymás után jobbnál jobb ötletek vannak benne novella szinten kifejtve.
A Martin könyvek kiadása viszont itthon valami miatt még mindig csak csöpögnek, a Trónok harca sorozaton és kapcsolódó kiadványain kívül összesen egy regény jelent meg, a Lázálom, ami amúgy az egyik legjobb vámpír könyv, legalábbis ami olvasásra került általam, így öröm, ha egy teljes kötetnyit bevállal egy kiadó.
És milyen jól tette, hogy bevállalta. Az Álomdalok tökéletes antológia-koncepció. Műfaji-időbeli sorrendben adja közre Martin novellái közül azt, amit a közönség és a szerző is legjobbnak tart de az igazi extrát az adja, hogy a műfajok között egy George R. R. Martin önéletrajzi kötet is megbújik. Martin nem is kis terjedelemben és több helyütt megszakítja a novellaáradatot és ír az élete adott szakaszáról, az adott műfajhoz köthető életrajzi mozzanatokról, sokszor jóval érdekesebben mint maga a novella és bőven elegendően ha valaki majd Martin életrajzot szeretne olvasni. Szóval két könyvet kapunk egy áráért, amiből mindkettő remek. A novellákra ugyan nem mondom, hogy mind szuper, viszont a keletkezés körülményeivel együtt mind érdekes, hisz megtudjuk, hogy az egyik csak egy házi dolgozat regényesítve, a másik egy sokszor visszadobott képregény alap, a harmadikat mely szerelem táplálta, stb-stb.
Igazi csemege tehát mégha Martin-t eddig csak az ezer oldalas könyvei alapján is ismerte a többség, az ezer oldalt (oké 700) most is megkapva több kis történetként mindenből kapunk egy picit. Várom a folytatást!

A könyvért köszönet az Alexandra kiadónak!



2018. március 6., kedd

Rejtő Jenő - Tatjána - Konzilium az őserdőben

A Szépmíves Kiadó új sorozatot indított Transzliteratúra sorozatcímmel, fókuszálva Rejtő kiadatlan, hiányosan kiadott műveire, Rejtőről szóló művekre és pályatársai műveire.
Nyilvánvalóan ez egy dicséretes irány és abszolút érdeklődésemre is tart számon, legalábbis elméletben, mert azért belegondolva mélyebben a téma nem is olyan egyértelmű még egy Rejtő rajongó számára sem.
Rajongani nem rajongok semmiért, de elég tág körben vannak kedvenceim, így nem csak Rejtőre vonatkoztatva érdekes a téma, de lehetne példaként mondani az X-aktákat, Twin Peaks-t  sorozatfronton, de filmes és zenei példák is szép számmal vannak. Mert nyilván valamit azért kedvelünk meg, mert nekünk minőségi szórakozást nyújt, legtöbbször az adott személy egyik best of-jával ismerkedünk meg legelőbb és onnan fejtjük vissza az életművet és reménykedünk, hogy van még egy best of cd-je, vagy amin ilyen jó számok, ilyen jó novellák voltak, ott csak a terjedelem szabott határt és van ott még ahonnan jött. És általában van is. Első pár otthon fellelhető Rejtőm után én is kutakodtam és találtam még jobbakat és kevésbé jókat, mígnem aztán a végére értünk az életműnek és hosszú évek telnek el kedvencünk nélkül vagy újraolvasás, újrahallgatás során újra felfedezhetjük.
És aztán néha jön a feltámasztás, folytatás, mert igény van rá, technikailag megoldható, így jönnek 10 év kihagyás után sorozatfolytatások, már régen halott írók sorozatának új kötetei vagy ki nem adott dolgok kiadása. És ez - lássuk be logikusan - ritkán hoz fényes eredményt, hisz anno nem véletlen szüntettek be valamit, nem véletlenül nem adtak ki valamit, már nem volt rá igény, már nem hozta a megfelelő színvonalat. Persze ez a plusz egy kör már lehet fakultatív és dönthetünk úgy, hogy az a korszak akkor le is zárult, végül is mit árt, hogy jelennek meg forgácsok és folytatások, nem kell próbát tenni velük és ennyi, de egy rajongónak szinte muszáj belekóstolnia egy új műben, hisz már azt hitte, hogy örökre vége.
Szóval felemás eredmény borítékolható, de a törekvés díjazandó.


A sorozat első két részével sikerült megismerkednem.
A kiadás egységes, szép grafika, kicsi méret, díszvízjel és mellékletek jellemzik, valószínű szépen fog ez mutatni sorozatban a polcon.
Az első rész a Tatjána, ami egy ki nem adott kisregény, Rejtőhöz képest sajnos nagyon kevés humorral, bár több később visszaköszönő elemmel, sajnos nem sok élvezeti értékkel.

A második kötet a Konzílium az őserdőben novella három variánsát tartalmazza. A történet itt sem túl érdekes, ellenben a bennszülöttek mindig jó humorforrások Rejtőnél, így a világ abszolút Rejtői, ugyanakkor teljesen egészében már megjelent nem oly régen egy dokumentum kötet lapjain, így újdonság értéke semmi, ahogy valaminek a három variánsát is leadni szintén nem a szórakozást szolgálja, inkább csak kuriózum, érdekesség.
Szóval összességében azt tudom mondani, hogy igen, ez kell, mert mindent szeretnék Rejtőről, ha kiadják az iskolás fogalmazásait az is érdekes lehet, ugyanakkor nem hiszem, hogy élvezeti értéke lenne ennek és a hasonló kiadásoknak.

Köszönet a kiadványokért a Szépmíves Kiadónak!

2018. március 1., csütörtök

Mark Frost: Twin Peaks – Az utolsó dosszié

Leírás:
Nézed a Twin Peaks harmadik évadát, és nem érted? Mélyebbre ásnál egy-egy történetszálban, vagy érdekel a karakterek háttértörténete, múltja is? Szeretnél megismerni valami többet, emberibbet Mark Frost és David Lynch látomásosan örvénylő fantáziavilágából? Az utolsó dosszié egy spirituális térkép a Twin Peaks univerzumához.

A 26 év szünet után, 2017 májusában a képernyőre visszatért, tévétörténeti jelentőségű sorozat az egyik legrétegzettebb szellemi termék, amit valaha létrehoztak. Befogadása, megértése nagy odafigyelést, türelmet, kitartást kíván nézőjétől. Mark Frost feltáró jellegű háttérmunkája, Az utolsó dosszié megadja a végső válaszokat rajongók kérdéseinek egy részére, miközben rengeteg új kérdést is nyit a Twin Peaks univerzum utolsó műve. Mert igen, David Lynch és Mark Frost azok, amiknek látszanak: ködlovagok.

Vélemény:

Igen, néztem a Twin Peaks harmadik évadát. Igen, nem értettem. És ezzel szerintem abba a 100%-os csoportba vagyok, ahova a készítők is tartoznak. De a sorozattal nem ez volt a legnagyobb baj, sok sorozat sajátja, hogy az ember nem ért dolgokat, kell a misztikum, a rejtély, amit a legritkább esetben tudnak aztán kibogozni az írók és értelmes véget hozni a történetnek. Itt meg se próbálták, de még az se biztos, hogy befejezték, legalábbis bárhol meg lehet állítani az évadot, ugyanolyan vége van, mint itt, bár még nem is a végével volt a legnagyobb baj. A baj az volt, hogy rossz volt. Az egy dolog, hogy semmi értelme a történetnek, volt, hogy nem is volt történet, a színészek idegesítőek, bugyuták, primitív szerepek egytől-egyig, ritka az olyan karakter, akivel három mondatot tudna az ember úgy beszélni, hogy az egy értelmes párbeszéd legyen bármely világba és most az értelmest úgy értem, hogy még a Mónika show-ban is értelmesebbek lennének a párbeszédek vélhetőleg.
Szóval a sorozat ezer sebből vérzik, annyira meta akar lenni, hogy az már nem meta és valószínű nem is Twin Peaks, amit - akárcsak Coopert, pláne értelemmel rendelkező Coopert - csak nyomokban tartalmaz.
De most nem is ez a téma, hanem a könyv.
Ahogy az előző könyv is, ez is kimagaslóan szép kiadás, bár a design elemek száma erősen csökkent, de a dossziés feeling vég jelen van, borító, belső oldalak mind kitűnőek.
A tartalom is Twin Peaks-es, jóval jobban, mint az előző könyv vagy a sorozat 3. évadja, konkrétan végveszi a szereplők nagy részének és a kimaradt éveknek a történeteit, szóval körülbelűl azt adja, amit az előző könyv füllszövege, ami abból semmit nem valósított meg. Ez meg abból nem sokat, hogy ettől jobban érthető lenne a 3. évad, mert nem lesz az, magyarázatokat nem ad, de hátteret alkot és néhány fehér foltot befoltoz, de nem igazán lényeges fehér foltokat.
Szóval nem mind titokzatos és magasröptű ami értelmetlen, de az előző könyvvel ellentétben ezt tényleg tudom ajánlani Twin Peaks rajongóknak is (nem tartalmaz UFO-kat:), a városhoz és a történethez kapcsolódik és baromira jól mutat a polcon:)

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.



2018. február 15., csütörtök

Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Leírás:
Egy ​őszi estén a New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát. Róluk talán már hallott.
Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni.
A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.
Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen.

Vélemény:

Aki ismer az tudja, hogy nem csak az olvasás, az irodalom, de a zombik is közel állnak hozzám. Ilyenkor persze a legjobb, ha az ember egy nagyobb szúrós szerszámmal arrébb hessegeti őket, de attól még ott vannak. Ez valószínű annak az átka, hogy túl közel lakom a temetőhöz.
Szóval minden ami zombi az jöhet, kivéve, ami romantikus, mert a zombik nem romantikusak (bár tényleg csak az agyad kell nekik és nem a tested, de én nem vagyok ennyire végletes), meg ami tini, mert az általában egy degradáló szó.
És mostanában én is - ahogy a piac is - nyitottam a képregények felé is, így lássuk be mai kiadványunk több fronton is nekem való csemegének tűnt, mégha én nem is hallottam róla előtte.
Alap ötlet szinten persze nem eredeti, hisz volt már Büszkeség és balítélet és a zombik meg Abraham Lincoln a vámpírvadász is, amik inkább csak ötletként működtek, mintsem könyvként. Viszont ez csavar egyet a dolgon és képregény is, ami megintcsak nem egyedi, hisz vannak Marvel Zombik is, viszont még egy csavarás, merthogy magyar, amivel nem kivételezünk, de elvárjuk, hogy megugorja a nemzetközi szintet. Hogy ez sikerül-e, azt eldönteni viszont lehetetlen, hisz nyilván Rejtő se működik külföldön, ahogy a Nyugatosokat sem ismeri senki kint, így ami összehasonlítható az a grafika.
És a grafika nagyon bejött, a színezés fekete-fehér, de csavarnak egyet és még sárga is. A rajzokon az irodalmárok felismerhetők és bár vannak benne vendégrajzolók is, de összességében nagyon tetszetős (azt nem mondom, hogy szép, mert más stílus jön be nekem képregényekben is, de mindenképpen egyedi és élvezetes).
Viszont a történet egyrészt túl egyszerű, ha levesszük a háttértörténetet akkor kb. annyi, hogy jönnek a zombik és megöljük a zombikat, nagyon kevés a fordulat vagy izgalom és a humor sem biztos, hogy humor, ahogy a bonyolítás is inkább csak összezavarás.
De ennek ellenére én jól szórakoztam rajta, tényleg jó forgatni és vannak Marvel/DC képregények is, amiknek csak annyi a története, hogy látványosan verekednek.
Egy szó, mint száz, zombikedvelőknek kötelező, crossoverek iránt érdeklődőknek csemege, még talán némi retró is átüt belőle, de azért túl sokat ne várjunk tőle.


A könyvért köszönet a Corvina kiadónak.


2018. január 15., hétfő

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük

Leírás:
1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent.

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt.

Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára.

Vélemény:

Konkrétan már szinte mindent olvastunk Rowlnig-tól a könyvön, a színdarabon át, a jótékonysági lexikontöredéktől egészen a mostani forgatókönyvig, jövőre meg még egy sima beszed átirata is meg fog jelenni és talán valamikor magyarul a Pottermore-os bejegyzések válogatása is.
És ez korántsem baj, a Potter-univerzum még így sincs telítve az életemben, bőven elbírna többet is, hisz mostmár érdemi könyv valószínű nem lesz soha, legfeljebb Rowling-krimi, aminek persze várjuk az új részét.
Szóval ez részben egy új formátum, ráadásul mint formátum is ritka a magyar könyvpiacon, de a Potter rajongóknak be kell érniük ennyivel, hisz nem lesz regény a Legendás állatokból sajnos (bár nyilván ki lehetett volna adni valamelyik filmnovellizáló írónak a feladatot, de valamiért inkább hagyták így). És igazából nem is baj, hogy így döntöttek, mert forgatókönyvként is remekül működik. Aki ismeri a filmet annak a mozi pereg belül, zenével rá is lehet erősíteni. Ami ilyenkor kimarad, hogy nincs plusz élmény, nincs plusz infó, nem ad hozzá semmit a filmhez, nincs olvasási plusz. Ami van az viszont egyrészt a remek tartalom, halkabban tudjuk megnézni így a filmet, nem zavarunk vele másokat és hát remek kiadás, szép borító, ízléses tördelés és grafikai munka. Szóval akinek tetszett a könyv és olvasná is vagy csak hiányzik a Potter-gyűjteményéből az úgyis megveszi, aki valami pluszt várna a film után az nem kapja meg (de miért várt volna ilyet?), de biztosan ő is remekül szórakozik ebben a két órában, amíg vég olvassa.

2018. január 11., csütörtök

Arthur C. Clarke – Gentry Lee: A Ráma kertje

A rossz könyvek közül, az amelyik idegesít is, általában egy-egy karakter miatt.
Itt ez a főszereplő néni, aki elvileg okos és művelt és intelligens, szerintem buta mint a kő és amúgy a könyv feléig csak arról szól, hogy minél több gyereket szüljék egy olyan világba, ahol amúgy ők az utolsó létező emberek, de ez egyáltalán nem gond, mert majd jöhet a tesók közti szex ha elfogy az öregember és a kislány közti szex lehetősége, a lényeg, hogy minden permutációban összedugjuk, amink van, mert aztán a géneknek fent kell maradni. Ha még pár évig maradnak, tutibiztos, hogy az anya bevállalja a fiait csak, hogy még legyen pár ember, nem csak az, hogy a 70 éves faszinak odadobja a páréves kislányát, tényleg visszataszító volt.
Aztán van egy átmeneti rész és aztán kapunk egy másik regényt, regényhelyzetet, ami meg alig sci-fi, alig társadalomleírás megspékelve a végére egy nagy csomó alien leírással, aminek semmi funkciója nincs.
Nem tartalmaz cselekményleírást, a regény sem nagyon.

2018. január 9., kedd

Egy kis Jaffa szilveszterre

Idén hozzám képest keveset olvastam, így az év első pár napját olvasással kezdtem. Egy nap alatt 2,2 könyv, majd még másnap is megvolt a két nap alatt 3 könyv, ami statisztikailag mindenképpen jól mutat. És persze magát az olvasást élveztem is, ami nagyon rossz könyvekkel nem ment volna, de azért ehhez inkább kellett a csekély, sekély terjedelem, tartalom is. És mindezt most a Jaffa biztosította, akiknek ezúton is köszönöm.

Nade nézzük, mi is volt ez a három könyv, most összevont bejegyzésként.

Ónodi György: Feketeleves

17 év egy ember életében sem kevés. Eltart a köldökzsinór elvágásától a bölcsődén és az óvodán keresztül az általános iskolán át majdhogynem az érettségiig, a gólyamesétől a szexig. Egy televíziós szórakoztató műsor esetében egyedülállónak mondható ez a 17 év.
108 szereplő statiszták nélkül, 8 Kossuth-díjas művész adott rangot a műsornak, s reményeim szerint e könyvnek is. A készételt felszolgáltuk a képernyőn, a könyv inkább a fűszerekről beszél. Van benne édes és savanyú, csípős és keserű. Bajor Imre elköszönt tőlünk és Önöktől, ,,levele", amit az égből küldött - s amelyet ki más, mint Kern András ,,fogott el" -, itt olvasható.
17 év feldolgozása nem lehet cél. Ez a könyv a kulisszákról szól, a háttérről, a támadásoktól a magasztalásig, a dicséretektől az elátkozásig, az imádattól a gyűlöletig. Mindebben volt részünk, mely jól kitapintható a korabeli kritikákból és levelekből. Szókimondás és őszinteség - ennyi volt a szándékunk mindenféle rosszindulatú áthallás nélkül. Nem gondolom, hogy a Heti Hetes sírjára ,,unokáink leborulnak", de egy szál virág talán jár. Vagy egy elgazosodott sírhant tele pipaccsal. Letépni nem érdemes, mert szinte azonnal elhervad. A Heti Hetesnek ennyi adatott. A Feketeleves egy sajátos történelemkönyv, a ma lenyomata a jövőnek és egy kicsit a jelennek is. Egy őszinte történelemkönyv sokak bánatára és még többek örömére.

Ónodi György a kezdetektől a Heti Hetes főszerkesztője. Dolgozott operatőrként, szórakoztató műsorok forgatókönyvírójaként és más sikeres tévéműsorok producereként is. De mind közül a Heti Hetesre a legbüszkébb. Könyve nem nélkülözi a főcímben elhangzottakat: ,,Heti Hetes, minden, ami érdekes: politika, botrány, Duna-parti dumaparti, bulvár, pletyka, sztárhegyek, ez a Heti Hetes, a feketeleves..."

 A Heti Hetest Jáksótól a temetőig követtem, szóval nekem is benne van vagy 15-16 évbe. Volt, hogy jobb volt, volt, hogy rosszabb, vagy csak érdektelen, mert a politika egyáltalán nem szerepel az érdeklődési köreim között, de általában az állandó szereplők nagy része elvitte a hátán a műsort, mégha amúgy a statikus beszélgetős műsorokra lehet már most nekem sem lenne igényem, csak háttérben, annyi erővel meg lehetne rádióműsor is.
És jelent meg könyv is a Heti Hetesről igaz csak kicsit a műsorkezdés után, így talán 16 év után egy újabb kötetet még biztos elbír a piac, bár lehet, hogy egy évvel korábban kiadni bölcsebb dolog lett volna.
És, hogy milyen a könyv? Keserű. Oké, feketeleves, de tényleg az egész olyan, mint valakinek az első dühös gondolata, nem válogat stílust, nem válogat szavakat, mindenkit elküld az anyjába, akit meg nem kell, arra is azért odafricskáz egy csípőset, amit lehet, hogy ha az ember lehiggad, átolvassa már nem hagy benne a kész műben. Vagy benne hagy, mert még mindig dühös és vélhetőleg igaz az úgy is, ahogy le van írva. Szóval van itt háttér és nyilván egy olyan embertől, akinél közelebb senki nem volt a műsorhoz, de ez nem egy jó hangulatú virrasztás, hanem a kelleténél egy kicsit hosszabb műsorrészletekkel tűzdelt kirohanás. Terjedelemben is.

Dombóvári István: Pisti vagyok, ments ki innen!

"Pisti átlagos magyar férfi. Vidékről kerül fel Pestre, nincsenek kimagasló képességei, de nagy reményekkel vág neki az életnek. Magasra törő álmai vannak, karrierre és igaz szerelemre vágyik, de a sors valahogy mindig keresztbe tesz neki, mindig mást kap az élettől, mint amire számít. Főleg pofonokat, de Pistinek helyén van a szíve és az esze, csak azért se adja fel, végigcsinál mindent. Szó szerint végig.
Első szerelem, a szüzesség elvesztése, első állásinterjú, első válás - filmszerűen pergő jelenetek, dialógusok, drámai helyzetek komikumba és abszurdba oltva-oldva, mert hát ilyen az élet nevű játék. Amelyben mindenkinek akarva-akaratlan részt kell vennie, szüntelenül változva, alkalmazkodva a körülményekhez. Így lesz Pistiből, a nagy reményű tanárjelöltből multikatona, a romantikus álmodozóból bolygóközi adatrögzítő, jelenkorunk csetlő-botló hőséből jövőnk fapados szupermanje. Szerelem, gyengédség, szexrobotok. Álmok, multik, csapatépítések, kicsit sem békés nyugdíjas évek a Holdon.

Voltaképpen majdnem csupa szokásos dolog, csupa ismerős helyzet, csak éppen kissé más megvilágításban, más kifutással, nagy adag humorral és rendíthetetlen életigenléssel - ez Dombóvári Istvánnak, a népszerű humoristának, műsorvezetőnek, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépőjének komikus és szórakoztató, de ugyanakkor elgondolkodtató regénye."

A második könyv Dombi második könyve, vagy két és feledik, attól függ, hogy számoljuk. És Dombi még mindig nem író, viszont ezek szerint tud pár délelőttöt írásra is szánni meg az a kis pénz is jól jön és szinte biztos, hogy nem ő erőlteti, de hát ha megkértek, miért ne?
És ezzel nem mennék odáig, mint amit olvastam, hogy csak a pénzért írta volna meg (szerintem mindenki kb. azért ír minden könyvet) én azt is elhiszem, hogy volt egy ötlete és gondolta, hogy azt már ideje lenne befejezni, most az más kérdés, hogy ez az ötlet nem egy nagy ötlet.
Merthogy a könyv annyi, hogy végkövet egy embert születéstől a halálig a legsablonosabb életfejezetekből a legsablonosabb könyvfejezeteket kihozva. Ez amíg lehet vélhetőleg nagyrészt életrajzi elemeken és tapasztalásokon alapszik (nem véletlen tán a Pisti a címben), de ezen elemek nagy része velem is így történt nagyrészt és valószínű veled is és a többséggel is, szóval tényleg csak egy korrajz a valamikor 82 után születettekről (asszem említve van a Mátrix amikor hősünk 17 vagy 19 éves). Ami aztán tovább van vezetve persze a 40-es éveitől a halálig hősünknek, átvíve parodisztikus sci-fibe, de igazából a parodisztikus is csak erős túlzással él meg mint jelző (ha létezik, mint szó:), mert egyszerűen hiányzik a könyvből a humor szinte teljes egészében. Úgy emlékszem volt benne egy vicces leírás, de kettő már biztos nem. És ez baj, mert Dombovári humorista, tessék vicceset írni, vagy írjon drámát, de legyen drámának eladva. De igazából ez ugyanúgy 50-60 oldal ami jól van tördelve, rövid szórakozás, de sajnos annak is kevés.

Galla Miklós: Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy vége

Petőfiéknél az ajtót anyám tyúkja be.

Borozgattam a Nyugati pályaudvar közelében és a Keleti pályaudvar közelében is. Azt hiszem, többet ittam a Keletinél.

A legutóbbi szilvesztert az Örs vezér terén töltöttem. Hajnalban már a Sugárban hánytam.

Ilyen és ezekhez hasonló szóviccek tömegéből áll a könyv. Ellentétben egy regénnyel, ezt bárhol el lehet kezdeni és bárhol lehet folytatni. Nem is szólva a félbe- és abbahagyásról, valamint az újrakezdésről. Továbbá az asztalra történő kinyitva lerakásról, mert kész az ebéd. Szóvicc szóvicc hátán!

GALLA MIKLÓS: a világon vajon melyik standup komikus tud így énekelni és ilyen dalokat írni? Melyik énekes-szerző tud ilyen absztrakt képeket festeni? És melyik absztrakt festő tud ilyen szóvicceket kitalálni és előadni? E könyvben a szóviccek dominálnak, de a többi képesség is megcsillan!

Úgy emlékszem jópár éve már elém került egy Galla könyv, amit úgy nyertem és egyszerűen borzalmas volt, végül vég se olvastam, de ezt egyrészt elfelejtettem már, másrészt inkább az alcím fogott meg, mert a szóviccek (főleg képben) újra reneszánszukat élik és én is szeretem ha jó, vagy ha nagyon rossz.:)
A könyv terjedelme itt se nagyon érdemel sok szót, ha érdemelne, akkor vastagabb lett volna, de a bejegyzés célja pont a rövidek egyben. A könyv tartalma viszont nem regényes, hanem egyrészt tényleg megkapjuk a szóvicceket tucatjával, de mivel azért az mégiscsak 5 A4-es oldal szétdobva, így kapunk mellé egy korábbi Galla est anyagát is, amiben szóviccre épülő történetek vannak. És, mivel hősünk még fest is, ezért akit érdekel az kap pár absztrakt festményt is a könyv elejére meg végére.
Igazából megkaptam, amit vártam, több elnéző mosoly volt benne, mint Dombovári könyvében, de azért ez sem egy vég a hasunkat fogjuk könyv, bár lehet ebben közrejátszott, hogy a szóviccek nagyrészét már legalább 2-3 helyen hallottam tőle anélkül, hogy az önálló estjén lettem volna, szóval azért egy poén el van adva jópár helyre.





2018. január 3., szerda

David Lagercrantz: Mint az árnyék

Leírás:
Lisbeth Salander büntetését tölti a Flodberga női börtönben, és mindent elkövet, hogy kimaradjon a foglyok közötti konfliktusokból. Ám a bajok így is megtalálják. Védelmébe vesz egy fiatal bangladesi nőt, és emiatt egyenesen a börtönt uraló maffia fejével, Benitóval kerül összetűzésbe. Közben meglátogatja őt Holger Palmgren, akinek sikerült olyan dokumentumokhoz hozzájutnia, amelyek más megvilágításba helyezik a hatósági túlkapásokat, amelyeket Lisbethnek gyerekkorában kellett elszenvednie. A lány megkéri Mikael Blomkvistot, hogy járjon utána a dolognak. A nyomok egy bizonyos Leo Mannheimerhez vezetnek, aki egy tőzsdeügynökség társtulajdonosa. De hogyan függhet össze egy jómódú pénzügyi szakember múltja Lisbethével? És mit tehet a lány az egyre agresszívebb Benitóval és bandájával szemben?

Vélemény:
 Igazából nem tudom mi van akkor, ha a Kiadó, akitől az ember kap egy könyvet recenzióba aztán már nem válaszol az e-mailjeire, pedig még ki se ment a blogra a leírás. Szóval bizonytalan vagyok benne, hogy ezzel még tartozom-e, pedig engem még szerződés sem köt.
Hogy Lagercrantz-ot köti-e azt nem tudom (szinte biztos), de ebből a könyvből inkább ez látszik, hogy mintha meg kellett volna írni, de igazából nem volt történet, vagy háttér, ami meg nem ártott volna egy ekkora kaliberű sorozat folytatásához. Az előző kötetben még úgy tűnt, hogy majdnem megugorja a lécet, de itt már nem érződött, hogy megpróbálta volna.
Merthát mitől jó a Millenium sorozat? Egyrészt nyilván a címszereplő karaktere miatt. Namost ő ebben a könyvben háttérbe húzódik és alig dugja ki onnan a kis okos, bár nem túl szép fejét. A kikukkantások nem is rosszak, de egyszerűen kevés, főszereplőnek, vagy minimum a főszereplőpáros egyik felének kellene lennie (nincs is nagyon főszereplője a könyvnek).
A másik a háttér, az eddigi könyvek mögött mindig volt egy politikai, gazdasági, informatikai háttér, ami kiemelte a sima thrillerek közül. Itt mi van? Belekap az amúgy fontos témákba, mint a közel-keleti nők sorsa vagy az ikerkísérletek, de igazából a legsablonosabban minden színvonal nélkül, ennyi erővel valószínű a Homok titkában is volt egy elnyomott lebarnult nő, akit vert Juan és ráadásul elő is került a gonosz ikertestvére (legsablonosabb dolog ever az iker). Szóval a háttéralapok jók, de nincs rá építkezés, a szerkezete is elég zavaros.
Hogy ettől rossz lenne a könyv? Nem, nem az, csak lapos és lejtmenet a többihez képest.
Mivel tuti lesz folytatás és a filmek is ezekből készülnek majd és nem az eredetiből, így csak reménykedem, hogy nem lesz a többi, Mint az árnyék az eredetinek, de igazából már a következőt nem fogom annyira várni, mint ezt. (És mostmár csak a Dan Brown folytatásban bízom, hogy ő tudja hozni a formáját ismét).