Nyereményjáték

Mivel már csak alig egy hónap van, hogy egy éves szülinapját ünnepelje a blog (meg én is a sokadikat), így nyereményjátékot hirdetek nagyhirtelen.
Mivel semmi értelmét nem látom, hogy kérdéseket adjak fel és kigooglizd és aztán én rábólintsak, így a játék másféle lesz.
A blogon van fenn jelenleg kb. 120 könyv (a 10 könyv, 10 mondat bejegyzések és a bennük szereplő könyvek nem számítanak). Van durván egy hónapod, hogy a 120 könyvből kiválassz egyet és elolvasd (ellenőrizni ugyan nem tudom, hogy nem-e régebbi olvasás, de azért na, legyen új, ha lehetséges) és aztán a bejegyzés alá hozzászólásban egy rövid véleményt írjál a könyvről, hogy pont annyira tetszett-nemtetszett, mint amit én írtam, vagy ellenkezőleg és hasonlók (ne egy egyszerű mondatba azért). A hozzászólás linkjét a neveddel, címeddel együtt pedig küld el a hullaszamlalas@freemail.hu címre szeptember 27. éjfélig.
És, hogy mi is a nyeremény?
Egyrészt a Metropolis Media Kiadó ajánlott fel könyveket (újak, szépek), másrészt én is még szerintem mellédobok párat a cserepolcomról (amik megmaradnak, de ha cserélni/venni szeretnél: http://moly.hu/polcok/elado-konyvek-4), bár még kérdéses, hogy egy nyertes legyen, aki viszi a minimum 3 könyvet, vagy legyen legalább annyi nyertes, ahány új könyv a nyeremény (2-5), akár erről való véleményedet is írd meg az e-mailben.
Ami biztosan a nyeremény lesz:
-Neal Stephenson: Gyémántkor I-II
-Vernor Vinge: A szivárvány tövében
de valószínű még növekszik 1-3 Metropolis Media-s könyvvel a nyereményhalmaz addig (majd itt frissítem).
5-nél kevesebb játékos esetén nem sorsolok, így mindenképp javasolt, hogy ezt a bejegyzést megoszd, hogy sokan tudjanak róla.
Játékra fel!

Thomas Harris: A bárányok hallgatnak

Azt kell mondjam, hogy bár nagyon jó könyv, elmarad a Vörös sárkánytól. Oké, Hannibal előrébb kerül és ez jó, hisz remek karakter. Azonban a rosszfiú túlságosan hasonlít a Vörös sárkányéra és az egész történetből hiányzik az azt átítató feszültség és pörgés. Szóval kapunk Hannibált, de ez lemondásokkal is jár. Starling sem olyan erős karakter, mint várnánk, szóval így újraolvasva nálam ez eddig második helyen van.
Ja és ennél már nem tudtam Mads-sel olvasni, egyszerűen nagyon Hopkins-ra van írva a szerep.

Dan Brown: Az elveszett jelkép

Újraolvasás, nagy részéig azt mondtam, hogy nem is olyan rossz, mint emlékszem és persze nem is rossz, van egy-két maradandó helyszín meg kép, ami különlegessége miatt megmarad az emberben. De aztán így a végén visszagondolva egyrészt a történet is elég csekély volt, egy-két ide-oda menés, kevés akció, másrészt bőven akad nem egyértelmű levezetés, hibás következtetés (mivel felejtősek az adatok, csak az utolsó 10 oldalban vagy 2-3 helyre mondja, hogy ú, ez is körben-kör, az circumpunkt, hát nem, az körben pont, nem ugyanaz mégha általában a köralapú épületek körül van is egy körsétány az tényleg nem vallási vagy szabadköművesi dolog, hanem így logikus, mert háromszögben nehéz lenne körbemenni), a végső következtetés sem következtetés, nincs titok, vagy megmarad és a noetikába továbbra sem hiszek és nem is terjedt el, pedig már nem új a könyv.  Nameg, ha a gyerekem pár órája vágta le a kezemet poénból, majd meggyilkoltatná magát velem és végül memulder, akkor utána fél órával nem poénkodok a haverommal és viccesen se kacsintok vele össze, hanem összeroskadva üldögélek majd kórházban fekszek.
De Washington-ba máris pakolnék és mennék és körbejárnám ésatöbbi, de még mindig ugyanolyan távol van, mint az első olvasásnál. És minden hibája ellenére olvasmányos, tehát nem olyan rossz és várom az újabb rész (egy hónapon belül mostmár:)

Lőrincz L. László - Történetek a Kis Lófej-galaxis széléről

Hétvégén volt szerencsém kiolvasni a fenti címmel megjelent 3 történetet a Galaktika XL-ból (netes forrás). Lassan tényleg nem tudom mit gondoljak Laci bácsi mostanában megjelent könyveiről, történeteiről. Írói fejlődés - legalábbis pozitív irányban - nem történt az elmúlt 40 évben. A fent említett 3 történet kb. 100 oldalnyi terjedelem, de így is baromira unalmas.
Képzeljünk el egy nem túl motivált mesemondót aki leül mondanak neki 3-4 témát (foci, plázacicák, nem emlékszem mi volt az első) és a mesélő elkezd mesélni. Amit kimond nem törölheti, nem javíthatja, a következő mondaton nem gondolkodhat, a történetet előre nem dolgozhatja ki. És akkor az alaphelyzetből mindig elkalandozva, de nem mindig értelmesen elkalandozva lassan halad a történet a hiányzó sluszpoénok felé. Nagyon rossz, tényleg semmi szerkesztés, semmi átgondolás, csak úgy van, bár biztos vagyok benne, hogyha ez tényleg egy este elhangzott és Laci bácsi meséli még talán tetszene is, talán nevet is rajta az ember, talán nem is veszi észre az ellentmondásokat, talán nem is akad fent a sok fajok közti erotikán. Ja persze gyerekek is voltak ennél a mesedélutánon.

Charles Maclean: Paranoia

Fülszöveg: Ezt senki sem láthatta előre… Martin Gregory egy pénteken hazatér a munkából, megrakodva a feleségének szánt születésnapi ajándékokkal, majd másnap hajnalban fölkel, és látszólag minden ok nélkül valami olyan kegyetlenséget követ el, ami megkérdőjelezi beszámíthatóságát. Az őt kezelő pszichoterapeuta aztán, mivel más módszerrel nem jut eredményre, regressziós hipnózisnak veti alá páciensét, és hirtelen a múltnak akkora örvénylő szakadéka nyílik meg a lábuk alatt, aminek talán sosem érik el a fenekét. De valóban előző életek és valóságok befolyásolják Martin döntéseit, vagy dr. Somerville nem egészen az, akinek mondja magát, és az eseményeket saját kezűleg manipulálja? Esetleg minden csupán egy beteg elme szüleménye, mely kétségbeesetten fogódzót keres, mielőtt végképp magával sodorná a káprázatok árja? A skót szerző döbbenetes erejű története már puszta elolvasásával is képes felborítani egy gyengébb idegzetű ember lelki egyensúlyát. Paul Newman, az Oscar-díjas színész egyszer ezt nyilatkozta: „Amúgy is álmatlanságban szenvedtem, de amióta a Paranoiát elolvastam, már egyáltalán nem bírok aludni." A regény megjelenése óta a pszichológiai horror modern klasszikusává vált, és látványosan cáfolja a tételt, hogy a szépirodalomtól idegen az alantas ijesztgetés. Tegyen egy próbát, ha mer!

 Amikor megláttam a frissen megjelenő Galaktika könyvek között egyrészt úgy gondoltam, hogy már megint egy kiadóidegen könyv, ami újabban többször is előfordult, valahogy néha elkalandoznak a sci-fi/fantasy vonalról. A másik gondolatom meg, hogy ilynye no horrorkönyv, szép, bár sablonos borítóval, nekem ez kell.
A fülszöveg sokat ígér, bár azért ha valaki 30 év alatt jó ha három könyvet megír és szórakoztató irodalomnál tartunk, akkor az nem biztos, hogy előny és tapasztaltság, főleg, hogy ez neki az első ilyesmi típusú könyve.
Nade csapjunk a lecsóba, ahogy a könyv is teszi. Erős indítás a kutyás rész, bár én nem vagyok tagja annak a ferdült ízlésű nonhumán csoportnak, akik szerint egy embert nyugodtan ki lehet belezni, de az aranyos kutyát nem, mert az aranyos, de azért ütött.
Sajnos innentől laposodik a történet, izgalmat és vérfürdőt és bármi parást nem kapunk többet, de kapunk mást.
Mivel a nézőpontunk adott és mindent, amit tudunk nagyrészt egy valamennyire mindenképp bomlott elme tükrén látjuk, így biztosak nem lehetünk semmibe. Ugyanakkor abba se lehetünk biztosak, hogy biztos, hogy tévedünk-e, mint főszereplő.
Szerintem mindenre nem magyarázat, hogy beteg elme és minden kitalált, legalábbis engem nem győzött meg. Hogy részben beteg és irányítják az sem. Hogy nem beteg és csak úgy, meg pláne:)
Gyakorlatilag befejezés nélkül marad a történetünk, gondoljon mindenki amit akar az egészről és a folytatásról. Ami önmagában nem baj, sőt a bizonytalanság, a kérdések, a továbbgondolás mind-mind egy jó könyv sajátjai lehetnek, de mégse mondanám kiemelkedő vagy félelmetes könyvnek és semmiképp horrornak. Tartalma és egyes elemei, hangulata mind ismerős volt, valami hasonlót már olvastam novellában is, a borító visszaköszön filmesposzterekről, és talán nincs is ebben egy regényhosszúság igénye, de mindez lehet 2013 miatt van, anno ez sokkal félelmetesebb vagy egyedibb lehetett. De feltétlen rossznak sem mondanám, akit érdekel a pszichologiabb témájú könyvek, annak ajánlott, ennek ellenére az író egyéb könyvei még lehetnek érdekesek számomra is, legalábbis valami erotikus-thrillert emlegetnek, mint második műve és hát olyat se olvastam még:)

Matthew Reilly - A hat szent kő

Fülszöveg: A halál hét csodája titkainak megfejtése még csak a kezdet volt. A világ még mindig halálos veszedelemben van. Jack West és hősökből álló bátor csapata számára most az jelenti a kihívást, hogy a hat mesebeli gyémántot szerte a világon a maga kijelölt helyére tegyék, mielőtt a globális pusztulás határideje elérkezik. Előbb azonban meg kell határozniuk a pontos földrajzi helyeket – hat ősi színhelyet, amelyek elhelyezkedésére a legendás hat szent kő vet fényt. A hajsza során részük lesz egy félelmetes vonateltérítésben Kína legtávolabbi zugának hegyei közt… egy éjféli expedícióban, melynek során megfejtik Stonehenge titkait… egy eszeveszett üldözésben az egyiptomi sivatagban, kamionokkal, dzsipekkel és egy 747-essel… valamint egy félelmetes utazásban egy elfelejtett afrikai törzs sötét birodalmába…

Szeretem a kalandregényeket, azokból is azt a típust, amiben van akció (üldözés, lövöldözés, stb), van rejtvényfejtés és persze ott a titok, a kincs és az egzotikus helyek.
Lehet, hogy nem fedem le teljesen a magyarul is megjelent ilyen típusú minőségibb vonalat, de jópár íróval jó ismeretséget szereztünk. Persze itt van Dan Brown, aki kicsit kilóg, kicsit más a marketingje, más a kiadása, próbál más szinten mozogni, de azért ha a mázat levesszük ugyanaz a szint. Itt van Steve Berry, aki tényleg basic, elmegy kirándulni egyedül vagy a zasszonnyal, azt a múzeumba/templomba beleírja a rosszfiúkat meg az érdekességeket, amit a guide-tól hall, felégeti és a végén egy távoli sírban megtalálnak majd valamit.
Itt van James Rollins, aki nálam kedvenc, már átmegy néha a hihetetlenbe, de remek helyszínek, remek akciók és történet, szóval abszolút verhetetlen a romos akciókalandok világban.
És akkor itt van Matthew Reilly, akinek most a könyvéről kellene írnom, akit pedig Rollins stílusa felé tennék, minőségbe picit alá, hihetetlenbe nagyon fölé, de könnyed szórakozásba mellé.
Könyvünk egy trilógia középső darabja, mivel már én is régen olvastam az első részt és már akkor régi könyv volt, úgy hiszem le van maradva a kiadás és nagyon remélem, hogy a befejező rész mostmár hamarosan érkezik.
A borító remek, a tördelés, könyvszerkezet pont ideális, és Reilly egyedi abból, hogy rengeteg rajzot, ábrát, képet használ, szóval, hogy most ki hova menekült, pontosan, hogy néz ki ez meg az a tábor azt mind megkapjuk rajzba is, ez abszolút jó.
A főhős Indiana Jones (szigorúan a negyedik részből, de fiatalon, szóval sérthetetlen, halhatatlan vagány kincskereső), kapunk mellé pár gyerekkaraktert amúgy Spielbergesen, néhány Harry Potter felnőtt szereplőt, Darth Vadert ésatöbbi ésatöbbi és indulhat a Tomb Raiderezés.
Az egész könyv olyan, mint egy videójáték, nincs benne egy perc megállás, pörög a géppuskadob, a repülő propellere és az egész történet is. De ne várjunk komolyságot, izgulni nem izgulhatunk senkiért, bár van aki elpatkol, de azt addig észre se vettük, a háttér Daeniken meg Hancock, tehát erősen megkérdőjelezhető ezetorikus történelem előtti fejlett civilizációs valami. Furcsán most ez nem zavart, de azért van, hogy az ezzel való ily szabadon való bánást már irritálónak találnám.
Egyszóval egy könnyed szórakozás, nem mondanám azért persze azt, hogy ez az a fiúknak, mint az Ulpiusos pornó a lányoknak, mert azért ebben tényleg van munka, rajzok meg rengeteg infó, de azért nyilván B kategória.

J. R. R. Tolkien: A hobbit

Ezúttal hangoskönyvben „olvastam”. Hát Kaszás Attila (bárki is az) eléggé kiherélte a szereplőket, de hát ez van.
A történet jobb is, rosszabb is, mint emlékeztem, jobban tetszett, mint régen, de persze közelében sincs PJ és a filmek látványához, de egy jó alap, Smaug meg keveset szerepel. Ettől még szerintem igény lenne egy LotR hangoskönyvre is, valami színész előadásában, mert ha jól tudom hivatalos nincs, csak egy 30 éves beszédhibás a vakoknak.

Max Brooks: Zombi túlélő kézikönyv

Az ötlet öt csillagos, a kivitelezés viszont gyenge.
A kézikönyv része szerintem nem igazán használható éles helyzetben (most attól eltekintve, hogy a felkészüléshez nem lenne elég a fizetésem teljes ráköltése), a második fele történetek meg úgy untattak, mint kevés dolog.
A borító majdnem tökéletes, csak a véres sima kéz nem stimmel oda, semmi zombis nincs benne.
Ennek ellenére a cím és borító miatt kell:)

10 könyv, 10 mondat 6.

Tony Parsons: Reptér : Irodalmi érték nulla. Promokiadvány, gondolom párszor körbevezették azt két hét alatt megírta valami jó ügy érdekében vagy egy új autót szeretett volna venni belőle. Felnőtteknek és/vagy bizonyos IQ felett nem ajánlott, nagyon primitív mesekönyv, de gyerekeknek bejöhet, teljesen ártatlan.
Bill Watterson: Kázmér és Huba jubileumi válogatás : Azt még nem döntöttem el, hogy kedvelem-e Bill bácsit, de az eddigiek alapján van pár közös gondolatunk, de azért nem volt minden szimpatikus, amit itt hozzáírt. De érdekes volt, de csak annyira, hogyha nem lett volna, sem hiányzott volna, meg hát ismétlés, de azért nincs baj ezzel.
Hugh Howey: A siló : Aranyos semmiség klasszikus fordulattal, de ez így bevezetőnek okés, de így kevés és biztos, hogy másmilyen lesz a többi rész, akárcsak a Lost-nál, de a lényeg, hogy sűrgőssen jöjjék.
Douglas Adams: A lélek hosszú, sötét teadélutánja : hát ez most nem, nyomában sincs az első résznek
Thomas Harris: A vörös sárkány : Továbbra is remek könyv, próbáltam egybefüggően olvasni a sorozattal, szóval néhány bekezdést újraírtam, kihúztam, hogy konztisztens legyen, de sajnos a minimál Hannibál, ami van benne az még mindig Hopkins, fene vinné:)
Romhányi József: Rímhányó : Úgy sejtem újrahallgatás, mert ismerősek voltak.
Ja, meg zseniálisak, ezt nevezem verseknek, nem a Varródanit, itt talán 3x nem stimmelt valami, de a maradék 7652 sorban minden a helyén volt. Geszti plusz és még akarok sok-sok Romhányit olvasni is.
John Shirley: Resident Evil: A kaptár – Megtorlás : Ha nem lenne már az első 3/4 része is csak egy történet nélküli epizód, akkor azt mondanám, hogy a 4/4-e meg egyenesen felesleges, csak gondolom 180 oldalasan nem lehetett volna kiadni.
Thomas Harris: Hannibal : Könyvben továbbra is a Vörös sárkányt érzem legerősebbnek, ebben nekem idegen a narratíva és néhány eseten kívül a feszültség is hiányzik, nincs meg az a pörgés, mint az első részben.
Ellenben filmben még talán ez a legerősebb, de mindjárt újranézem, hogy tudjam a véleményem:)
Lincoln Child: A fáraó átka : Valahogy hiányérzetem van, ebből lehetett volna jó könyv is, de valahogy csak kisregényke lett belőle, a történet és a mennyiség is inkább erre hajaz. Ettől még persze izgalmas, jól megírt, de valami hiányzik.
Ron Stillman: Tracker : Komolyan nehezen hiszem el, hogy ez nem paródiakötet, de nem az, ennek ellenére néhány mondatát leesett állal lehet olvasni, hogy a gagyinak erre a szintjére is lemerészkedik. Ettől még persze nem rosszabb, mint a 80-90-es évek A-B-C-Zs kategóriás akciófilmjei, csak könyvben ritkán találkozik ezzel az ember. De mondom, lehet, hogy már jó, annyira rossz:)

Megszakítjuk adásunkat - rendkívüli kajás bejegyzés

Ez egy könyves blog és marad az is, de az alábbi bejegyzés kicsit több lesz.
Mostani könyvünk/magazinunk, de mindenképp nyomtatott kiadványunk a Dining Guide Toplista Gasztronómia 2013 - Street Food nevű kiadványa, amit ezúton is köszönök a kiadónak.
Meglepően vastag a kiadvány, mind oldalszámát tekintve, mint a lapvastagságot, legalábbis jelenleg nehéz volt letennem az asztalomra (kicsi az asztalom esszerint).
De, hogy miért is foglalkozom ezzel a Toplistával. Hát egyrészt mert a listák és toplisták mindig közel áltak hozzám, én is szívesen csinálok és teljesen tudatában vagyok annak, hogy valószínű nincs érvényes toplista, csak, ha az adott csoport zárt. Szóval itt sem hiszem, hogy nincs, aki kimaradt, de aki benne van, azokat a szerkesztők így látták és ez jó. Nameg ötlet nekem, hogy még hol nem voltam. Mert a másik része, hogy nem csak a listákat szeretem, de az utcai kajákat is, főzni ritkán szoktam, rendelésben sokat csalódtam és valószínű benne vagyok abban a 10 emberben, aki a legtöbbfajta hamburgert ette már meg Budapesten.
Nade nézzük mi is van a kiadványban (sajnálom, nem tudom másnak nevezni, ez
van, szinonímaszótár ide vagy oda).
Top 20 étterem: egyikben sem voltam, nem is úgy néz ki az életem és fizetési számlám, hogy csak úgy bármelyikben előforduljak, sőt azért van bennem egy hozzáállás, hogy egy gigamega hambi 2000-ért izletesebb, mint a 20.000 ft-os igen szépen díszített félfalatnyi ki se tudom ejteni, micsoda, szóval még azt se mondom, hogy álmodok ezekről a helyekről, mert hát nyilván egyszer mindent megengedhetne magának az ember, de minek.
Hozzátéve, hogy nem street food, szóval nem teljesen címlapra való téma, de lista:)
Mindenképp plusz pont a kiadványnak, hogy nemcsak összeszedték a legjobb fast/street food helyeket, de szószerint összeszedték a tulajokat és egy helyre csoportosították egy kép erejéig, amit egy rövid bemutakozás követ mindegyikkel.
Aztán jönnek az esszékérdések, több képpel, több infóval, kipróbálással.
A legtöbb helyet ismerem, a legtöbb helyet még nem próbáltam ki, de hát hallás is ismeret, nem? Viszont még mondanak nekem is újakat (Kolbice? ezmiez, akarom).
Na és akkor top 10 Hamurgerező. 6 találatom van a 10-ből, azt hittem jobb vagyok. A Hard Rock Café nálam is első helyezett, szóval még egyet is értünk (csak ne lenne a megfizethetetlen kategória, nade egyszer volt az ember 30 éves:) A 6 buregerező, akit ismerek talán mind megérdemelten van itt és talán van, akik ki is maradtak, de újak (W38 az eddigi egyetlen csípős hamburger, amit ettem, úgyhogy muszáj majd újrapróbálnom és talán itt is majd helye lesz).
Eztán még a tökéletes hamburger nyomába haladunk, de ennek tényleg nincs értelme és nincs is olyan. Talán.:)
Top 10 szendvics: nem vagyok nagy szendvicsező, bár a hamburger is csak egy szendvics, de hát akkor már legyen meleg szerintem valami, így ezeket nem is ismerem.
Top 8 levesbár, mert nincs is 10 (szendvicsesnél is már ismétlések voltak), namost ha van, amit nem eszek, az leves, szóval ez szóra sem érdemes, de majd egyszer ki lesz próbálva LEVES.
Eztán Little Ázsiai cikk jön, ami meghozta a kedvemet, hogy kimenjek egy fotótúrára. Na nem feltétlen kajálni:)
Top 10: kínai: hát kínait szoktunk, de nem flancosabb helyeken, szóval nevesincs csak címe éttermekben, úgyhogy nem ismerem ezeket sem nagyon, talán egy helyen, ha voltam.
Top5 Gyros: anno a máshol is toposan végző Gyradiko-ba ki lett menve, mint program, mert messze van és most is topos, de valahogy nekem a második helyett Kerkyra jön be, egyrész Korfú miatt, másrészt meg jóval közelebb van, harmadrészt meg legalább olyan jó.
Aztán összeszedik a topos egzotikus boltokat, a körútot gyros-körúttá tevő térképük különösen tetszik, majd jönnek a híres utazok egzotikus kaját történetei. Lőrincz Laci bácsi élményeit persze leírhattam volna én is, mindig mindenütt ez a két kajás története van, de persze, aki nem ismeri, vagy újszülött...
És így tovább és így tovább, bevallom kicsit tömény élmény az újság és nehezen is lapozható. Ellenben rendkívül jól összerakott, jó képek, montázsok, a listák pedig érdekesek, szóval aki érdekelt a témában annak feltétlen ajánlom.

És most irány a Hamburger-day

Simon Tamás: Vérmacska

Nehéz ügy, mert igazából nem jó. A macskákat továbbra sem szívlelem, sőt; humort hármat találtam benne, de a stílus könnyed és csodálatraméltó, hogy ennyi oldalon keresztül szól a semmiről és annak három változatáról (avagy a szürke 50 árnyalatáról), valószínű érdeklődéssel fogom követni a második kötetet is. Azért az alapötletet és stílust megtartva egy ennél érdekesebb írói élettel (nem kihívás, ennél mozdulatlanabb fiatalember életet nem is ismerek) igen jó kis könyvet lehetett volna írni. De nem rossz ez, nem rossz, csak semmilyen:)

Robert J. Sawyer: WWW 2 – Vigyázók

Fülszöveg:

Caitlin Decter egy forradalmian új implantátumnak köszönhetően látni kezdett, de szeme előtt nem csak a külvilág jelent meg, hanem az internet adatvilága is. És még valami, egy ébredező elme az adatfolyamok hátterében.
    A Nemzetbiztonsági Hivatal is fölfigyel a lány különleges képességére, de legfőképpen az tölti el aggodalommal a kormányszerv ügynökeit, hogy az internet kicsúszhat az irányításuk alól. Ellenséget sejtenek a Caitlin által életre hívott mesterséges intelligenciában, és mindent megtesznek azért, hogy elpusztítsák. Az önmagával, a világgal és a szerelemmel is éppen csak ismerkedő lány azonban barátja védelmére kel, és ketten együtt könnyen lehet, hogy megállíthatatlanná válnak…
    Így folytatódik Robert J. Sawyer WWW-trilógiája, amelynek egyedülálló módon mindhárom része elnyerte Kanada rangos Aurora-díját. Új arcát ismerjük meg belőle az internetnek, ami a képernyők túloldaláról talán már most is figyel bennünket.

Vélemény:
Hát miért volt ilyen rövid? Olvastam volna még sokáig és bízom benne, hogy hamarosan jön a folytatás.
A könyv méltó folytatása az első résznek és terjedelméből, témájából adódóan én a három könyvet egyként kezelem, hisz a történet ott és akkor folytatódik, ahol az előző abbamaradt.
Szórakoztató tudományos kötettel van dolgunk, szóval legalább annyira élvezetes olvasni, mint egy Mérő könyvet, kb. ugyanazokat az információkat kapjuk is meg, csak itt még történetbe is ágyazva. Sok játékelmélet, sok mesterséges intelligencia kialakulása, lehetséges hatása, társadalomkritika és hát még ezeregy más. Sawyer a történetet is szem előtt tartva hol teljesen, hol kevésbé teljesen próbálja egyéni véleményeit, kutatásai során szerzett érdekességeit a történetbe oltani. Mondom, nem mindig teljesen odavaló a vélemény, néhány Obamázás vagy vallási dolog nem feltétlen kellene, ahogy talán kicsit túl sok dologba is kap bele, talán nincs is olyan szereplő, aki csak a történet miatt lenne ott, mindig kell egy másodlagos tulajdonság is neki, ami miatt fontos lehet, de - hozzáteszem - ez egyáltalán nem zavaró.
A majom szállal továbbra se tudok mit kezdeni, ajánlom, hogy a harmadik részben tényleges szerepe legyen, mert eddig ha kihúznánk az egészet sem lenne semmi baja a történetnek, max kevés száll lenne mozgatva.
Caitlin nem a legszimpatikusabb továbbra sem, de Nettudat igen, bár félek túl emberivé lett formálva, de többségében tetszett, amit a történetben csinál.
Továbbra is kicsit naivnak és felszínesnek találom, de szórakoztató sci-finek elsőrangú, ezért is kap nálam max pontszámot.

Galaktika

Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére

Kezdem megbánni, hogy azt ígértem, hogy ezt a könyvet véleményezem, de hát akkor álljon itt az elmúlt két és fél perc legalább két és fél percnyi véleménnyel, többet sem meg nem érdemel, sem nem lehetséges.
Összefoglalom (spoiler), valaki (ki ölte meg Laura Palmert?) leszarja a kisvakondot. Ő ezt egyrészt nehezményezi, másrészt viszont fejfedőként hasznosítja, majd kemény nyomozásba kezd, melynek célja, hogy a többi állat kisvakondunk elé szarjon és így kizárásos alapon, ha mindenki átlagszékletet produkál, akkor kis segítséggel rájöjjön, hogy ki lehetett a bűnös. És aztán szemet szemért elvet alkalmazzon rajta. Hát ennyi. De miért? Nem ajánlott olvasnivaló gyerkőcőknek sem, bár úgy tudom van egy kakakorszak a gyerekeknél ott jól el lehet adni (a South Park 16 éve ebből él), valószínű ez a célcsoport még a "tanulságot" is tanulságnak éli meg (ne tegyék!), de ennyi, másnak egy furca két és fél perc. Ami viszont szörnyű, hogy az író  24 éve írta meg a könyvet (ha többet szánt rá, mint 15 perc akkor alkalmatlan az életre), azóta ebből él és színdarabot és musicelt is írt belőle. Nem akarom látni:) A kiadónak köszönöm az élményt azért!

Leslie L. Lawrence: A játék r@bszolgái I-II.

A régi sablon, mondhatnánk, de sajnos még annál is rosszabb kicsinkét.
Nézzük a sablon szerkezetét: összevissza bohóckodás történetfüggetlenül, hullák, párbeszéd, csaj megdugása, barlangba menés, jönnek ezek, jönnek azok, jönnek amazok, bumm és a végén elmeséli mi volt, mintha nem lettünk volna ott.
Namost ebben a részben kimaradt a történet így a bóhóckodás után egyből mentek a barlangba és bumm és még mindig volt 120 oldal, amikor már vége volt a könyvnek. Hát nemár! Úgy utálom a Lawrence könyvek utolsó 120 oldalát, mert törölhető lenne, vagy összefoglalható 5 oldalba, de nem, tuti, hogy oldalszámra kapja a honoráriumot. És hát így, hogy kimaradt a történet így csak az elején van valami összevisszaság, ami nem érdekel, de hangulatos, aztán egyből a barlang, ami meg sose érdekelt. Mindezt olyan mondatokkal és gondolatokkal, hogy elkezdi és aztán megakad és akkor le írja az első dolgot, ami eszébe jut, szóval semmi kis munka vagy ilyesmi, hogy frappáns vagy vicces vagy jobban értelmes legyen.
Sajnos Laci bácsi is már olyan kedvenc íróm, akinek nem tetszenek a művei, de hát ez van, nem biztos, hogy kéne erőltetni, csak, ha van legalább valami ötlet vagy ilyesmi, ebben egy ötlet volt, de az még indoknak sem elég, történethez meg semmi. Azért megkapja a 2,5-et, mert támogatom, hogy legyen pénze utazgatni, végülis bírom:)

George R. R. Martin: Sárkányok tánca

Kemény menet volt.
A sorozat egyre inkább túl van írva, fölösleges szereplők, fölösleges szállak, a már megkedvelt szereplők szinte teljesen ki vannak herélve (a nők is), ülnek és esznek, esetleg szexelnek és beszélgetnek és ennyi, nagynéha elröppen egy nyíl és meghall valaki, akinek jobb esetben a nevét se jegyeztük meg és közbe százoldalak mennek el új szereplőkre, akik szintén nem csinálnak semmit csak innen oda mennek, esetleg fáj a kezük vagy levelet kapnak és letörlik a cipőjükről a sarat. Ennyi, hát egy deka történet nincs az első 750 oldalon. Aztán történik egy fordulat, ami oda vezet, hogy az eddigi értelmetlen semmittevés még értelmetlenebb lesz, mert olyan mezőre érkeztek, hogy nem csak egy körből kimarad, de visszaáll alaphelyzetbe (közben persze majd lesz végre munkájuk a CGI-os srácoknak a sorozatnál és azok tényleg jól mutatnak).
Őszintén, ha ezt tudom, nem kezdem el a sorozatot. Élvezetes világ és karakterek és baromira ötlettelen író. Nem feltétlen szerencsés ez a semmi ötletem nincs mit kezdjek ezekkel a karakterekkel és világgal, de baromira imádom és egész napomat ott töltöm és mindent leírok, ami „történik”, mert ez unalmas. Másfél-két órás filmekként (tehát minden kötet max 150 forgatókönyvoldalra rövidítve) talán jobban működne, legalábbis pörögne, több sztori nincs a 4-5. kötetbe legalábbis. Ettől még persze várom a folytatást, de tőlem ráér 2-3-5 év múlva is.
Ja és ha valamit rosszul fordítottunk, de 4 kötetig jó volt, akkor ne fordítsuk másképp az 5-ben, mert nincs funkciója és csak zavaró lesz, nem érdekel, hogy így helyesebb.

Humphrey Carpenter: J. R. R. Tolkien élete

Minden tiszteletem Tolkien-é a művei miatt. És nem túl sok az élete miatt. Szerencsére az én életem is unalmas, csakúgy, mint Tolkien-é, ami egyáltalán nem baj, a többségé az, az izgalom meg egyáltalán nem kellemes dolog, maradjon csak a könyvek lapjaira. Hozzáállása az élethez akár ismerős is lehet, szimpatikus nem feltétlen, érdekes egyáltalán nem.
Ennek ellenére a könyvnek meg kellett születnie, de nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb életrajz Tolkien-ről, merthát csak meg lehet ezt írni érdekesebben is, bővebben is, hamár más kisebb írókról is 4-500 oldalas könyveket tudnak összefirkálni. Sok dolog kimaradt, meg persze az utóbbi 40 évben történt egy és más Tolkien világában, ha nem is az életében, úgyhogy nyugodtan jöhet egy frissített verzió. Amit már nem fogok ez miatt elolvasni, de azért jöjjék:)

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone

Nem tudom mennyire tulajdonítható annak, hogy már többször olvastam, magyarul hangoskönyveztem is és a filmeket is kívülről tudom, de vagy ennek vagy az egyáltalán nem bonyolultnak tűnő nyelvezetnek tudható be, hogy teljesen érthető volt a szöveg, sőt élvezhető. Fry nagyon jó, játszik a szöveggel nem csak felolvassa, a Hagridja kísértetiesen a filmben lévő, de a többi is szórakoztató. De nem feltétlen ajánlható közlekedési eszközön való hallgatással, mert megzavarhatnak, plusz túl bamba képet vág tőle az ember, mert azért kell koncentrálni.

10 könyv, 10 mondat 5.

Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben : Második-harmadik-negyedik körüli újraolvasás lehet, ezúttal hangoskönyvbe. Inkább krimi, mint vígjáték és így hangoskönyvbe nekem követni néhol nehézkesen ment, de ez betudható a hangoskönyvnek vagy az én értelmi színvonalamnak:) De erősen szórakoztató is persze és ez különböztet meg minket a színészektől, hogy én néma olvasással sem mernék néhány hangot használni Rudolf Péter hangjai közül:)
Robert Charles Wilson: Bioszféra : üres „történet”
Douglas Preston – Lincoln Child: Bűnjel : Tulajdonképpen benne volt minden, ami elvárható, a főszereplőt továbbra sem kedvelem, a sorsával szimpatizálok, a történetvezetés néhol kiszámítható, de nem spóroltak a felhasznált helyszínekkel, fegyverekkel, szóval várom a következőt.
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol : :) :(
Christopher Moore: A neccharisnyás papnő pajzán szigete : Tetszett, de nem egy nagy szám, picike történet, nem túl hihető és kiszámítható alapokon nulla vicceskedéssel de szerethető hangulattal. Egynek jó kategória, persze jóval többet vártam:)
Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret :
Ötlet: 5 csillag
Kivitelezés: 5 csillag
Történet: 3 csillag
Rajzok: 3 csillag
Irodalmi érték: 2 csillag
Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája : Rettentő jó volt újraolvasni. Keveslem belőle Dirk-öt, ha már címszereplő, tessék jelen lenni. De a történet jó, némi humor is van benne, de nem az a lényeg, hanem a tudatos eszementség.
Jeffrey Brown: Darth Vader és fia : Rettentő jó volt újraolvasni. Keveslem belőle Dirk-öt, ha már címszereplő, tessék jelen lenni. De a történet jó, némi humor is van benne, de nem az a lényeg, hanem a tudatos eszementség.
Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen : Néhány catchy song, néhány piszkos gondolat és egy plusz pont Geszti miatt. A történet nulla, a szöveg nulla, azt hittem ez ilyen verses mese, de csak akkor rímel, ha épp talál rímet. A meseírás meg az irodalomban olyan lehet, mint a tesitanár a tanári karban.
Alexander Freed: Star Wars: A Birodalom vére : Hát ez olyan, mintha mangát olvasnék és előtte nem néztem volna meg, hogy milyen sorrendbe jönnek a képkockák. Követhetetlen az egész, mintha ki is maradnának történetek, de úgy egyébként se tudom, hogy ez ki és mit csinál a másikkal, aki meg kicsoda és miért. Így értelmetlen középszerű rajzok egymásutánja.
folyt. köv.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

A könyv két történetet mesél el. Módosítok, történet nincs, seszínű életünk (igen, tiéd,
enyém) gondolatait meséli el történet nélkül. Az egyik, a házmester gondolata.
Szimpatikusnak találtam, mert sok közös találtam benne magammal, meg, ami nem közös, az is
érthető és tisztelendő, ami meg nem, az női hülyeség:)
A másik egy nyavajgós, hülye tini gondolatai. Namost azért kérdéses ez, mert úgy kezdtem el
olvasni, hogy egy okos gyerekről és egy okos felnőttről szól egy hülye világban. Nekem
legalábbis ez jött le a fülszövegből. Erreföl ez a gyereklány kicsit se okos
(molyátlagtinilány értelmi szintjét alapból nem éri el szerény véleményem szerint),
állandóan nyavalyog, nincs igaza, a gondolataiban vannak hibák (fizikai törvényeket nem
nagyon ismeri), a másokról való gondolatai érdektelenek és sablonosak, tudom, hogy ezt
gondolja minden tinilány és nincs igaza, ahogy sosincs igaza senkinek. Nameg nem különb az
általa lefikázottakról. Szóval ül a tévé előtt egész nap, esetleg mangát olvas, közben
gondolja, hogy jajdeszar nekem, nem is akarok élni, mert lám a húgom hangoskodik a másik
szobába, stb-stb. Kit érdekel?
Ez van úgy 70%-ig. Aztán jön a japán úr, kicsit megbolygatja a helyzetet, kislány nyavajgása elmarad és nyomatnak neki pár értelmes gondolatot, bár a házmesternő meg kiszakad a műveltség szintjéből és neki idegen terepen már nem mozog olyan biztosan (ha egyáltalán lehet azt mondani, hogy valaha tett egy biztos mozdulatot, amit nem görcsölt tele).
De innentől már vannak szórakoztató momentumok, néminemű jó gondolatok, a lezárás meg bár elkerülhetetlen és sablonos mégis az egyetlen helyes lezárása a történetnek.
Fordítói hibák: a könyv 60-70%-áig meg voltam győződve, hogy a főszereplő kiscsajnak két testvére van, egy húga meg egy nővére, merthogy mindkettő szerepel a leírásba. Aztán kiderült, hogy nem, csak nővére van, akit néha húgának fordítanak, ami így enyhén zavaró. A másik, hogy nem lehet azt mondani, hogy felmentem a Béláékhoz, majd vele együtt felmentünk hozzánk, mert akkor most ki van feljebb? Szóval ott is erős félrefordítás van.
De ettől eltekintve a végére már nekem tetszett, valahol a 3 és az 5 csillag közt mozgott, attól függően, mikor írom a véleményem:)

Réz András: Még mindig szorongok

Rézt bírom, főleg, mert filmesztéta és ért is hozzá. Meg olvas. Azokat, amiket én, meg kicsit másokat. És általában a dolgokról azt gondolja, mint én. Szóval 90%-ban AHA élmény a könyv. Ami nincs benne, az humor. Az nincs sajnos. Meg nincs benne semmi film, pedig jó lett volna. Ami még nincs benne, az valamire való gondolat. Mert hát ezek így vannak, amiket leír, de ezek csak így vannak. Velem, veled, vele. Leírhatnám én is, de minek. Persze, ha van egy kiadóm, egy bejáratot nevem és ki akarom magamból írni, akkor kiírnám, kiadnám. Tehát mostanában nem fogom.
Ellenben nem rossz, mert miért lenne az. Meg rövid is:)

Brandon T. Snider: The Dark Knight Manual: Tools, Weapons, Vehicles & Documents from the Batcave

A tökéletes könyv.:)
De mindenképpen a legérdekesebb, amit olvastam az elmúlt mondjuk 5 évben.
Könyv formájú, de inkább filmes relikvia gyűjtemény. Van benne kivehető térkép, Joker kártyái, a fejezetekbe néha belerak Lucius Fox vagy más szereplő egy Post-it-et, kis instrukciókkal Bruce papának.
Matricák is vannak benne, sőt ilyen több zsírpapírra átrakott öltöztethető Bruce figura.
Hát na, legjobb és aki Batman rajongó és ez hiányzik a polcáról, az vessen magára és irány a megrendelés.:)

Brian Michael Bendis – Mike Deodato Jr. – Steve McNiven: Az Új Bosszú Angyalai – Ellenhatás

Én nem vagyok olyan, aki leül a tévé elé és megnézni az épp aktuális kedvenc sorozatát függetlenül attól, hogy A) már látta azt a részt, B) hogy ez a rész a 13. rész, a múltkor a 8-at látta, és következő héten meg a 93. lesz. Nem, irtóra idegesítene, ha nem sorrendbe, kihagyás nélkül látnám az összes részt.
A Marvel képregényeket viszont majdnem lehetetlen sorrendben olvasni. Több ezer része van, valamelyik rövid képregény, valamelyik hosszabb, valamikor a hosszabb tartalmazza a rövidebbet, van, amikor hozzátoldanak és ehhez hozzájön, hogy az összes máshol különálló franchise-t legtöbbször összeeresztik. Nem beszélve arról, hogy még azon belül is vannak dimenziók és ez a Pókember, nem az a Pókember, ez a hős már meghallt és megint él és ez a 3. Batman (DC, most leírás miatt mindegy) és az már nem az, de mégis.
Szóval képregényt nem lehet sorrendbe olvasni, hacsaknem otthon mázsa szám állna, bár akkor sem vagyok biztos, hogy összefüggő egészt alkotnának.
Viszont beszerezni még nehezebb, így én is csak azt olvasom, amihez hozzájutok, most az 5. részt ebből a sorozatból, és aztán talán a 8-ast, de már lehet olvastam a 6-ost.
Mindenesetre ez a történet tetszett, mégha semmi extrát nem is hozott, szerintem nem is nagyon hozhat, minden történet ugyanolyan, mégis más:)

Mérő László: Az érzelmek logikája

Mérőt tisztelem a tudása és érdeklődése miatt, de egyre inkább kiégek műveit olvasván. Regényíróknál is tapasztaljuk, hogy ugyanazt írják meg tucatszor, valamennyire ez érthető is, sőt elvárt az olvasók felől is.
De ami talán működhet regényeknél, nem feltétlen működik szórakoztató szakirodalomnál.
A könyv nagy részét már megírta máskor, olvastam is, érdekes is volt, mostmár nem.
A másik része meg tiszta pszichológia, amit valahogy most mégsem sikerült neki érdekesen megírnia. A kísérletek érdekesek, de sok és hosszú és untam.
A következtetések érthetőek, de nem újdonságok, eddig is tudtam, hogy nincs és nem is lehet értelme az életnek, ellenben kitalálhatunk magunknak és akkor dejó lesz nekünk.
Az utolsó két Mérő könyvet, tehát nem ajánlom, az előtte lévőket viszont igen. Nameg persze, aki nem olvasta minden Mérőt, annak ez is újdonság és szórakoztató lehet, véleményem csak így 5-6-x könyv után ez.
A cím 5 csillag, a stílus sajnos három, a tartalom szintén, így lesz két és fél és ebbe ne keressünk logikát, érzelmeim vannak a könyvhöz, a borítóhoz, a témához és mindenhez kapcsolódóan:)

Jeffery Deaver: Ablak a halálra

Jó volt újra Rhyme regényt olvasni, az első oldalak beszippantottak már.
Csavar volt itt is elég, de valahogy nem tudott érdekelni, hisz tudtam, hogy amikor azzal van vége, hogy fél méterről arcönlövik a főszereplőt, vagy hasonlók, akkor igazából nem is fog történni semmi, mert az nem is pisztoly, vagy mögötte áll valaki és azt lövik le és hasonlók, szóval ilyen szempontból már nem érdekelt.
1-2 helyen nem voltam biztos, hogy tisztán és logikusan gondolkodtak-e, ha látta, miért nem ismerte fel ésatöbbi, de túltettem magam rajta:)
Hogy ki a hunyó, azt nem találtam ki és még a végén is van csavar, de persze ezt oldalszám alapján úgyis tudjuk:)
Hát ennyi, igazából nem 90%-os a könyv,csak 82, de mivel jó volt olvasni nagyvonalú vagyok:)

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

Fülszöveg:

Nagyregény egy kisvárosról

Az alig negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét.
Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet…

Az Átmeneti üresedés az első olyan regény, amelyet Rowling felnőtteknek írt.

J. K. Rowling a Harry Potter kalandjairól szóló könyvsorozat szerzője. 1997 és 2007 között 7 kötete jelent meg, amelyekből világszerte 450 milliónál több példány kelt el, több mint 200 országban, 74 nyelven és 8 nagysikerű film is készült belőlük.
J. K. Rowling számos díjat és kitüntetést kapott, többek közt a gyermekirodalomnak tett szolgálataiért a Brit Birodalom Érdemrendjét, a spanyol Asturias -díjat, a Francia Köztársaság Becsületrendjét és a Hans Christian Andersen-díjat. Volant nevű jótékonysági alapítványa révén számos jótékonysági ügyet támogat, így a hátrányos helyzetű gyermekek életének megváltoztatásán munkálkodó Lumos jótékonysági szervezet alapítója is.

Vélemény:

Rowling pár éve azt nyilatkozta, hogy következő könyve, mellyel elég jól halad egy politikai tündérmese lesz. Ez nem az a könyv.

És nem a Harry Potter és én el is kerülném mindenféle hasonlítgatását, mindössze annyit tennék hozzá, hogy ezt a könyvet nem olvastam volna el, ha nem ő írja meg. De hát mindenki tudja, Rowling bármit is írt volna a Harry Potter után, az garantáltan év könyve lesz eladás szintjén. Amit másodszor ír a HP után az viszont már nem.

Fogjunk egy jegyzettömböt és jegyzeteljünk egy évig, írjuk le az összes rossz tulajdonságot, visszatetsző dolgot, ami idegesít minket, amit megvetünk, amit látunk és negatív az emberekben. Ha kész, a negatív tulajdonságoknak adjunk ember neveket és költöztessük egy faluba őket. Vegyünk egy alaphelyzetet, amin tesztelhetünk máris tucatnyi irritáló hozzáállást, egy halálesetet, és az ezt követő üresedést a gyűlésben, aztán fűzzük fel a többi problémát, úgy, hogy az egész összeálljon egy kusza pókháló formájában, ahol a haláleset csak egy fonal, amit megrántunk az elején. Ha mindez kész van, meg is vagyunk a könyv vázával, már csak egy írni tudó embert kell keresni és kész is az Átmeneti üresedés.

A legéletszagúbb könyv, amit olvastam mostanában (vagy összességében), itt nincs köntörfalazás, nincs fantázia szabadon engedés, nincs túlzás, ezek életszagú figurák innen a szomszédból, a tágabb családból, a munkatársakból, de persze sose magunkból:).

Nem gyerekkönyv, bár vannak gyerek szereplők. A szexualitás nagyon áthatja, ahogy az áskálódás, az apró titkok és az erőszak is. Készültek már ilyen filmek, sorozatok, gondolom a közönség nyitott és lecsap, hogy egy szaftos pletykakötetet tarthat a kezébe, hogy ezeknél még ő is különb (nem feltétlen), de ennél azért jóval több.

Nagyon filmszerű, nagyon feszültségkeltő, ahogy haladunk a vége fele, válik izgalmasabbá és izgalmasabbá. Ez az első könyv legalább egy éve, ami miatt fennmaradtam, hogy befejezhessem, mert már nagyon érdekelt mi lesz a vége, mégha az ívet látjuk is, mégha tudjuk is, minek kell a végén lenni és mégha rá is pakolnánk szívünk szerint még egy kis halált, még egy kis vérfertőzést, azért így is meg kell mondjuk elégedettek vagyunk Rowling befejezésének merészségével is.

Zenének Thomas Newman-t ajánlanám hozzá , rendezőnek Sam Mendes-t. De mivel tudjuk, hogy BBC sorozat lesz belőle, így passzolom a producereket, de legalább újra lehet forgatni Slough-ba BBC sorozatot:)

Robert J. Sawyer: WWW 1 – Világtalan

Fülszöveg:
A 15 éves Caitlin Decter születése óta vak, de ez nem nagyon zavarja: az iskolában matekzseniként tisztelik, társasági életét pedig online éli. Aztán egy nap e-mailt kap egy tokiói kutatótól, aki gyógymódot kínál neki, azt állítja, visszaadhatja a szeme világát. A lány és családja kapva kapnak a lehetőségen, de az implant a beültetést követően látszólag nem akar működni.
Caitlin és a kutató komputeres kapcsolatban maradnak, hogy a berendezés fogadhassa az újabb szoftverfrissítéseket, és az egyiket követően a lány valóban látni kezd, de nem a környezetét, hanem az internet virtuális valóságát, sőt annak kódolását.
Mindeközben kaliforniában egy laboratóriumi csimpánz megtanul jelnyelvvel kommunikálni, és webkamerás kapcsolatba lép egy miami állatkert orangutánjával; Kínában minden eddiginél halálosabb madárinfluenza-járvány tör ki, amit csak az ország teljes izolálásával tudnak megfékezni; és valami mocorogni kezd a neten is, mintha az egészet már nem csupán bitek és byte-ok alkotnák. Az intő jelek sokasodnak, könnyen lehet, hogy a világ gyökeres változás előtt áll…

Robert J. Sawyernek ezzel a regényével veszi kezdetét az az Internet-trilógia, amelynek egyedülálló módon mindhárom része elnyerte Kanada rangos Aurora-díját. Története az érzékelés, a valóság határait keresi, de közben nem felejt el szórakoztatni sem.

Vélemény:

Lehet a karácsony miatt, lehet más miatt az elmúlt hetekben megtalálnak az emocionális momentumokban tobzódó filmek és könyvek is. Sawyer könyve sci-fi, dráma, sok poénnal, némi tiniblog beütéssel, de rengeteg érzéssel. Kanadai írónk eddig megjelent könyveit olvastam és mégha nem is beszélhetünk szoros

önismétlésről azért a hasonlóság nem merül ki csupána hosszba és a minőségbe. A korán cancel-t kapott Flash Forward iránt érdeklődve fedeztem fel az írót és vártam, hogy valaki felkarolja a műveinek kiadását, amit a MetropolisMedia meg is tett és remélhetőleg hiánytalanul ki is adja az eddig megjelenteket mostmár pár éven belül (ennek a trilógiának a két következő kötete jövőre várható).

Kanadai író, így marad a kanadai nézőpont, mégha minden könyvében igyekszik is a multikulti érzést becsempészni (jogosan és jól is teszi ezt), szóval itt is amerikaiak és japánok a főszereplők.

A vak lány története bár teljesen kiszámítható történetileg, mégis nagyon megható, de mégis életszerű (mondom, karácsony-faktor:). A majom története szintén érdekes, de ha ez egy önmagában megálló kötet lenne, akkor teljes feleslegességbe fulladva kitörölte volna a szerkesztő, mint még annyi

dolgot a könyvből. Szóval ez egy trilógia, úgy is kel kezelni, az egész egy felvezető rész, az utolsó 50 oldalon már csak előkészíti a lezárást, ami egy nagy kérdőjel, mint a jó sorozatoknál el is várható, az ember rohanna a könyvesboltba, hogy megvegye a következő részt, hogy most akkor mi a fene fog történni.

Az öntudatra ébredt internet kezdetekben nem nyerte el tetszésemet és szerepével (kevés) elégedett voltam, majd a történet haladtával a hangsúly is oda tolódik és az érdekesség faktor is növekszik.

Apropó érdekesség faktor. Sawyer azon írók népes táborába tartozik, akinek van otthon egy jegyzettömbje, amibe lejegyzeteli a tényleg érdekes tudományos, természeti és egyéb trivia-kat és nem szégyelli ezt beleszőni a történetbe (van egy külön notesze viccekre és szójátékokra is, úgy sejtem:). Szóval ebben is vannak érdekességek amellett, hogy a tudományos részek is sokszor érdekfeszítőek.

Hát körülbelül ennyi, jó könyv, de megvásárlását - ha van más olvasnivalód - tavaszra hagynám a másik két kötettel együtt, hogy ne legyen üres érzés benned, hanem egyből tudd folytatni a történetet. Tiszta nézőpontom meg nekem is csak a harmadik kötet után lesz, hogy vajh merre viszi az író a

történetet. (tippem a harmadik kötet utolsó ötven oldalára: a csaj újra vak

lesz, az netlét meg megsemmisül, miután harcolt egy másik nettléttel, aki

majd jön a kettőbe:) - vagy teljesen más:)

 

Robert Charles Wilson: Kronolitok

Fülszöveg:

A programozó Scott Warden nem éppen a munka hőse, ameddig azt várja, hogy a következő megbízással mgkeressék, családjával Thaiföldön nyaral és élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával döbbenten látják, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop nő ki a földből, letarolva maga körül a növényzetet. Ráadásul az oszlopon felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden: a véset szerint a Kuin által megnyert csata csak 16 év múlva zajlik le!

 Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig meghasad: egyesek Kuin eljövetelét várják, győztes harcos messiásnak látják, mások épp ellene munkálnak, a békét akarják elérni, mindenféle hadúr nélkül.

A Hugo-díjas szerző újabb regénye érdekfeszítő politikai-társadalmi parabola a tömegek befolyásolhatóságáról és a jövő megváltoztathatatlanságáról. Robert Charles Wilsonnak ezt a művét is jelölték a Hugóra, az év legjobb angolszász megjelenésének kiadott John W. Campbell-emlékdíjat pedig el is nyerte.

Vélemény:

Wilson Pörgés könyve az egyik legjobb sci-fi és legjobb könyv, amit valaha olvastam. Folytatásai sajnos nem közelítik meg az első rész színvonalát, nade nem is erről akartam beszélni.
A Kronolitok egy korábbi könyve, de szintén nem tartom erősnek.

Nézzük az előnyeit azonban: maga az alapötlet zseniális, a kifejtése is monumentális, tehát az alap megfelelő lenne. Némely szereplő is igen emlékezetes és szemléletes (most nem jut eszembe, hogy hívják azt a színésznőt, aki Choprát alakítaná, de egyértelműen itt van előttem). A fejtegetések tudományos része is részben érdekes.

De. Egyrészt ez a könyv is "időutazós" és hát nagyon nem vagyok megbékélve némely magyarázattal, logikai dolgokkal és habár, ahogy a könyvben is írják paradoxon nem létezik, csupán egy n-dimenziós probléma 3 dimenziós képe (használni fogom még ezt:), de ez a háromdimenziós kép nekem minden időutazós történetbe előfordul (kivéve, ahol csak picit érdekel, de hát nem lehet minden könyv a Vissza a jövőben:).

Ezenkívül a történet inkább családi dráma, mint kaland, akció vagy sci-fi és a történések is néhol csapongóak.

Összességében azt mondanám, hogy egy közepes könyv, az írónak mindig van tehetsége az érdekfeszítő és monumentális alaptörténetekhez, de a kifejtés nem mindig a legjobb.

Az meg különösen irigylésre méltó, hogy a Publishers Weekly-nek már azért jár a recipéldány, hogy annyit ír róla, hogy "Szuper! és kész:)

John Grisham: Elmaradt karácsony

Ismert, egyszerű kis történet, jól megírva.
A fordítás lehetne jobb a Free Snowman az nem ingyen hóember, hanem szabadítsuk ki hóembert, ha a szövegkörnyezet megkívánja.
Egyébként egyetértek a karácsony lemondása miatti dolgokkal, bár az egy más világ egy év alatt nem keresek annyit, amennyit ott elköltenek karácsonyra.
A középvége nem tetszett, miért nem lehet megmondani őszintén a dolgokat a saját lányuknak?
A legvége jó és megható, de hát karácsony van:)

Leslie L. Lawrence: Álmaim asszonya / Mogyoróallergia

Nem volt ez rossz, a jótól viszont messze van.
Van egy lány, aki Laci bácsi:) Itt most nyilván cserélődtek a nemi szerepek, így nem főhősünk hajt rá az összes csajra, hanem a fellelhető összes férfi szereplő a kis Laci lányra. De tényleg mindenki, 15-65 között. De azért nyugi van, az első kötetbe még kiskorú, a másodikban is csak épphogy 18, ami Amerikában nem elég, így várhatunk a tavaszra, hogy az új kötetekbe már legyen izébizé is:)
A stílus Lawrence-s, rengeteg párbeszéd és szereplő és kihallgatott beszélgetések, annyi, hogy talán egyet csavar a végén és nincs hosszú szövegelés sem a finishbe.
Para elemek még kifejlődőben, persze aki nem veszi le még olvasás előtt, hogy a kislány magyar és örökbefogadták és a szellem is magyar csaj a középkorból, az még nem olvasott könyvet, de hát na, majd ezek is kiderülnek hamarost.
A címe meg a legbénább idén, mégha kifejező is.
Felesleges új vonalnak gondolom.

2012. Világvége előtt és után

Eljött hát az utolsó nap idén (10 nap késéssel, de hát nem tudom elégszer ismételni csalódásomat ez év végével kapcsolatban, szóval egy helyes maja lány kapja be), úgyhogy következzék a szokásos éves könyves statisztika.

Szeptember 28-án, 3 hónapja indítottam útjára ezt a blogot. 92 bejegyzést írtam azóta, nagyrészt építkezve az eddigi molyos szöveges értékeléseimre.

10 recenziós példányt kaptam ezalatt a 3 hónap alatt, így ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Gabo, Libri, Metropol Média és Egmont kiadóknak, hogy láttak fantáziát a blogba és megtámogattak engem érdeklő könyvekkel, remélem továbbra is megtartják jó szokásukat és más kiadók sem lesznek továbbra is elutasítóak (ez utóbbiban nem bízom).

Bár más blogokon lehet nem sok, nekem ezalatt a 90 nap alatt 375 oldallátogatóm volt, ami szerintem egész pofás.

És most nézzük, mit is olvastam.

Idén 97 könyvet olvastam el, ami csak picivel marad el a tavalyi 101-hez képest. Viszont 30.996 oldalt, ami majd 900 oldallal több, mint a tavalyi mennyiség.

Mindehez hozzátenném, hogy az év 227. napján ez a szám 41 könyv és 14.000 oldal volt, tehát én se hittem volna, hogy onnantól meg tudom duplázni a tempót, de meg tudtam.

Átlagosan 319 oldalasak voltak a könyvek, ami ugyan több, mint tavaly, de nem kiemelkedő, szóval hiába volt jó pár tégla, azért a képregények is képviseltették magukat. Jövőre még több téglám lesz, hát meglátjuk.

Átlagos megjelenési idő 2008, ami továbbra is azt jelenti, hogy egyre inkább az új könyveket olvasom, mintsem a régieket. 22%-a az olvasmányaimnak idei és 55%-a a 2011/2012-es évből való, tehát több, mint fele. Az idei érték alulmarad a tavalyi azévihez képest, de ha az utóbbi két évet vesszük, akkor növekszik.

Napi 84 oldalt olvastam, ami 2001 óta rekord. Ha hozzávesszük, hogy ebből az utolsó 140 napban kb. 160 oldalt, akkor meg főleg. Nem, én se tudom, hogy mikor olvasok ennyit, mert elvileg nem tudok visszaemlékezni olyan napra 5-nél többre, amikor 80 oldalt is elolvastam volna, pláne többet és már két napja nem olvastam semmit és még ma be kell fejeznem egyet, ami már beleszámítódott az átlagba, szóval érthetetlen, de a számok nem hazudnak.

Magyar szerzők 13%-ban képviselték magukat idén. 8-34% között szokott mozogni a számuk, szóval ez inkább kevesebb, mint több, de általában azt jelenti, hogy mennyi Lőrincz Lacit olvasok abban az évben.

Felmerült Nita Könyvgalaxis egyik karcában, hogy a férfiak férfi írókat, a nők női írókat olvasnak(-e), ami részben így van szerintem, továbbra is tartom, hogy a férfi írók nagy része embereknek ír, a női írók nagy része pedig nőknek. A női és férfi írók számát nem ismerem, de ha csak a molyt vesszük figyelembe, akkor erősen kételkednék, ha azt mondanák, hogy a férfiak súlyos többségben vannak (szépirodalomban talán, de új kiadású szórakoztató irodalomban nem gondolnám). Viszont női olvasó többség van a molyon tagadhatatlanul, így onnan szedni statisztikát túl bonyolult lenne, mindenesetre én úgy gondolom, hogyha ugyanannyi női és férfi író és olvasó lenne, akkor kb. háromszor annyian olvasnának férfiakat, mint nőket.

Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs női író, aki remek történeteket ír és nem csak nőknek, vagy ne lenne férfi, aki többségében férfiaknak ír, sőt vannak férfiak, akik csak nőknek írnak és talán nők is akik csak férfiaknak, de ilyenről nem tudokJ A lényeg, hogy nálam a női írók 4%-kal képviseltetik magukat és hát nem a legjobb 4%-kal mondjuk így finoman.

Az újraolvasás idén csak 3% volt. Erről nincs túl hosszú idősorom, de én kevésnek gondolom, elöljáróban úgy tűnik jövőre ez a szám emelkedni fog (tavaly 10% felett volt), pedig ennek csökkentése is a cél.

Hát ennyit az idei évben az olvasásomról. Jövőre mérhető minőségi mutatókat is behozok, sajnos most a moly technikailag nem szolgálhat ezekkel a mutatókkal, pedig az adatok benne vannak, csak nem tudom kinyerni. Mindenesetre azt kell mondjam minőségileg nem a legjobb könyveket olvastam, lettek új kedvencek, lett pár ötcsillagos szórakozás, de a többség (emlékeim szerint) továbbra is középszer, talán ezt kellene csökkenteni a következő években.

Mindenkinek, aki egyszer is ide tévedt olvasásban gazdag új évet kívánok!

Banksy: Wall and Piece - A fal adja a másikat

Banksy-ról egy éve még nem is hallottam. Aztán elkezdtem szervezni, tervezni a 2013-as Nagy Utazást, aminek központja Bristol lesz és hát egyből elém került a neve.
Aztán nemrég úgy volt, hogy lesz Banksy kiállítás Pesten és ha jól értem volt is, de úgy, hogy nem volt egy Banksy mű sem. Hát mindenképp rendhagyó kiállítás lehetett.
A téma, a grafitizés, street art, underground és hasonlók igen kényes és megosztó, a legtöbb ember még mindig alapból elutasító vele szemben és rongálásnak fogja fel.
Az esztelen, minden kreativitást nélkülöző tagelés és tehetségtelenségét nagyvilág elé táró fiatalság firkálmányait én is lenézem, megvetem, kapják el őket és fújják le.
De vannak ma már olyan tehetséges művészek, graffitisek, akik kreatívak, művésziek, alkotnak és nem rongálnak. Nem tudok neveket mondani, de biztos mindenki látta már a neten a műveiket, le a kalappal.
Banksy nem ez a csodaszép, színes-szagos művészieskedő valami, de nem is a céltalan tagelők egyike.
Banksy (akiről nem tudunk semmit) abszolút kreatív, fricskázza a rendszert, véleményt alkot, stílust teremt és ki is áll mellette. Nem mondom, hogy minden rajza tetszik, de nagyon sok ötletes van köztük. És mindezt úgy 6-15 perc alatt fújja fel, tilosba járva, nem semmi.
A könyv egy album Banksy műveiből. Nem tudom mi alapján lettek válogatva, mert bristoli talán egy kép van, a 90% londoni, de valószínű ez egy a sok albumja közül, viszont talán az első, ami magyar nyelven is megjelent. A képeken kívül kb. 3-4 oldal szöveg található a műben, némelyik személyes élmény, a mű születéséről, vagy vicces levelek, amiket kapott, hogy most már el lehet húzni más kerületbe, mert túlságosan felsrófolja az ingatlanárakat egy-egy műve.
Az utolsó fejezet tetszett talán legjobban. Banksy lemásolta egy-egy múzeum stílusát, hozzáadta a saját stíluselemeit és műveit kirakta az adott múzeumban. Van, hogy 2 óra alatt észrevették, hogy hahó, ez nem is idevaló, van, hogy két hét kellett hozzá, míg a British Museum-ban vagy a Louvre-ban eltávolították a nem oda való képet. Megmosolyogtató, jó album.

Vavyan Fable: Szennyből az angyal

Nem vagyok egy Fable rajongó, bár tudom, hogy vannak férfiak is, akiknek tetszik, de hát akkor sem ők a célcsoportok.
Nehezen rázódtam bele a stílusba, de sikerült, viszont még így is nehezen emészthető összevisszaság, jelentékeny szellemesség, némi politikai felhang, szimpatikus életvélemény, zavaró tájbeszéd és nulla ünnepi hangulat.
Egynek jó.

Arnold Schwarzenegger: Emlékmás

Ez a könyv volt blogolásom eddigi legkeményebb menete. Hozzáteszem, nem volt rossz menet.
A Libri kiadótól kaptam és becsülettel és gyorsan vég akartam olvasni, hogy írhassak róla. A becsület sikerült, a gyorsaság - hááát - lehetett volna gyorsabb is. Ennek viszont egyetlen oka volt: a terjedelem.
Terjedelem miatt meg még nem panaszkodott ember, ha többet kapunk, mint vártunk, akkor csak örül.
Furcsa dolog ez Schwarzeneggerrel, hogy nem is gondolkodtam, hogy ez engem érdekel-e. Pedig elolvasnék egy Stallone könyvet? Nem. De Arnold valahogy más, két A kategóriás akcióhős volt a 80-90-es években, de Sly-tól mégis mindenki csak a Rocky-t meg a Rambot mondaná, itt meg azért Conan, Terminator, Emlékmás és még tucatnyi film.
Szóval, mint filmkedvelőnek, ezt muszáj volt elolvasnom.
Hogy komolyan vegyük a feladatot időzítettem pár Arnold film újranézést is, így Conan-tól a Hatodik napig, az Ikrektől kezdve a Feláldozhatók 2-ig több film lepörgött, illetve az összes filmje előzetese és háttérnek az összes beszerezhető filmzene. Hát igen, mondom, hogy komolyan vettem:) Sőt, erős késztetésem volt, hogy el kéne menni Graz-ba, és megnézni a múzeumot, kár, hogy nem találtam embert, aki jönne, meg vinne, kocsi nélkül ez meg lehetetlen.
Nade mostmár tényleg a könyvről:)

A könyv nagy, szerteágazó, de nem mindenre kiterjedő. Mivel nagyrészt önéletrajz (gondolom azért segítettek neki megírni, a köszönetnyilvánítást sosem olvasom el, ha hosszú), így vannak elhallgatott részek, vannak súlypont áthelyezések és a könyv szerkezete is azt mutatja, hogy mit tart Arnold fontosnak, vagy mit szeretne hangsúlyozni.
Amikor elkezdtem olvasni, mondom, milyen jó ötlet, hogy a gyerekéveket egy gyerek stílusába írta meg. Namost úgy belemerültem, hogy utána már erre nem figyeltem, hogy ez szándékos, vagy vég körbelengi a könyvet, hogy nem egy nyelvmesterrel, író emberrel íratták meg.
Arnoldot a könyv elolvasása előtt jobban kedveltem, mostmár inkább felületesen ismerem, legalábbis, amit megosztott magával és annyira nem kedvelem.
Mivel a filmjei közt is húszonévek teltek el, így kijelenthetjük, hogy Schwarzenegger borzalmas színész és ez nem csak a Conan-ban látszik, hanem úgy is marad, fejlődése színészi játékban nincs. Persze nem ezért szeretjük és persze a Terminatorban nem kell beszélnie és máris jól "játszik".
Arnold nem egy hegyes ceruza, ahogy mondani szokás, ellenben kitartása, testi adottságai, szerencséje irigylésre méltó.
Jó példaképeket, jó célokat határozott meg és kiderült, hogy képes is bejárni ezt az utat, mindenképpen kemény (de számára élvezetes) munkával.
A könyvben egy dologról esik kevés szó, ez a filmek. A könyv kb. 25%-a szól a filmekről, szerintem ez nagyon kevés, hisz végülis ezért veszi meg a legtöbb ember. Persze logikus, hisz életében sem játszott sokkal nagyobb szerepet a filmek, de akkor is.
Tehát gyermekévek után jön a testépítés és marad is a könyv feléig. Hozzánéztem az Acélizom című filmet is, már majdnem lementem kondiba, de ettől még, hogy a testépítés sport lenne, az számomra nevetséges, a balett sem sport, akkor ez sem, a testépítés a szépségversenyek férfi verziója, hasonló szellemi kvalitások és egyesek számára pompázatos testek mutogatása, de ennyi.
A könyvnek előnye és hátránya is, hogy friss. 2012 augusztusi az eredeti megjelenése és így egész új infók is vannak benne. Viszont ez rányomta a bélyegét a kiadásra, mert elkapkodottnak érzem.
Nyilván én sem ismerek sok adatot, de elég sok elgépelés van, van, hogy egy oldalon két évszám is hamis, van, hogy ugyan értelmes a szó, de hát szövegkörnyezetbe értelmetlen, de sejthetjük mi lehetett ott, mielőtt helyesírásilag ellenőrizte a korrektor.
Eztán jönnek a filmek, amiket elég felületesen kezel, 2-3 filmről szól csak több oldal, a többségéről egy-egy mondatot mond, vagy annyit sem, van, amelyiket meg se említi, vagy tényleg csak egy félmondatba visszautalva rá.
Eztán meg jön a politika (bár vég jelen van), ami érdekes volt számomra, de hát ez meg politikailag van megírva, természetesen ő csaj jó döntéseket hozott, ahol bukott, ott más volt a hibás.
Szóval tényleg az derült ki, hogy ő inkább testépítő, aztán családi ember, aztán politikus (abban a családban szinte ugyanaz a kettő), aztán üzletember és utolsó részt mozisztár, persze mi meg a mozisztárt szeretjük, így talán kevés az az arány, ami azzal foglalkozik.
Összességében itthon szerintem hiánypótló könyv (kint folyamatosan jelent meg Arnold életrajzok, tehát ott annyira nem tartanám hiánypótlónak), rajongóknak kötelező, akit csak a filmjei érdeklik, az ember annyira nem, annak nem ajánlom, ahhoz túl hosszú.

Winkler Róbert - Márton és Micike az autószerelő műhelyben

Úgy tűnik a véletlen úgy hozta, hogy most egymás után két gyerekeknek (is) szóló könyvet postolok, de ezért tényleg csak a véletlen, vagy a karácsony közeledtét meglovagoló kiadók működő piaci modelljei okolhatók.
Winklert (és Bazsót) is nagyon kedvelem, minden időben és adón néztem a Totalcart (ami egyébként jelenleg is a legjobb magyar tévés operatőri munkával rendelkezik szerény véleményem szerint), olvastam kutyás könyveit és az Ezeröcsit is a második legjobb rádiós műsornak tartottam, amíg tartott.
Winkler ezúttal fogta a két eddigi könyves témáit az autókat és a kutyákat és mindezt összekutyulva tálalta a kisfiúcskáknak.
A címadó történeten kívül még beljebb kerülünk a műhelybe, van itt gumis és fényezős is.
A mesekönyvek történeteit (amiket vagy húszonikszéve hallottam vagy egyáltalán nem ismerem) nem tartom sokra, egyszerű mondatok, egymondatos történet, mindez 26 oldalon, szóval nem egy irodalmi teljesítmény.
De ennek ellenére van benne humor és van benne tanítás, ami gondolom célja is a mesekönyveknek. Bevallom, tőlem ne kérdezzék ezt ki, mert előbb mondom vissza a Tesz-vesz-város dolgait, mint a műhely összetevőit, szóval nekem már nem annyira fogékony az agyam, mint a páréveseké, főleg, akit érdekel is az autószerelés, de garantáltan meg lehet belőle tanulni dolgokat és a rajzok és a megnevezések segítségével még képet is kapunk róluk.
A rajzok nekem nem tetszettek, de ez ízlés kérdése, funkciójukat betöltik.
Hát mit kéne még elmondani róla.
Húgom anno panaszkodott, hogy, hogy lehet elkérni 2-3 ezret egy 10-30 oldalas mesekönyvért, teljesen egyetértek, túl vannak árazva. De ha úgy vesszük, hogy a gyereknek ezt el lehet többször olvasni, mert kis lüke és nem kell, hogy hónapok teljenek el két ismétlés között, akkor behozhatja az ár/oldalszám arányt.
Egyébként meg ez 2 ezer, tehát neten rendelve okosba megvan 1500-1600 ft-ból, tehát nem kap kétszer csokit a gyerek és kap egy remek kis könyvet, szóval nem is gáz az az ár. Szóval tütümániás kiskópéknak erősen ajánlott:)

Angry Birds - rendkívüli bejegyzés az Egmont kiadó támogatásával

Be kell valljam, hosszú ideig óckodtam az Angry Birds-től, merthogy én egyáltalán nem játszok számítógépes játékokat, egyáltalán mi ez, kinek van erre ideje, meg miért bántják a disznókat a madarak, hát vége a madár-influenzának, vagy nem?
Aztán kijött nemrég az Angry Birds Star Wars, ami meg SW, tehát azért megnéztem mi is az. És hát boldogan jelente, hogy a Tatooin pálya kipörgetve, a Halálcsillag is elkezdve, pedig tényleg alig játszok. Hát, de tényleg!:)
Hogy jobban megismerjem a karaktereket, meg hát szeretem a tojást, így kértem az Egmont kiadótól egy példányt, ebből a szakácskönyféleségből, hogy meglessük, mi is ez.
Jelentem, itt van előttem, félig átolvastam, és nem tudom mi ez:) Tegyük hozzá, hogy az Angry Birds sem tudom, hogy mi, oké játék, de kinek? Nekem úgy tűnik, hogy 4-80-ig mindenkit meg tud fertőzni, nem feltétlen gyerekjáték (én 30 vagyok bytheway). Hogy a könyv kinek szól azt se tudom eldönteni. A körítés mindenképp gyereket céloz meg, hisz a süldő lányok besértődnek, hogy a rántotta két disznóra van pórciózva. Ugyanakkor a receptekben már nincs hülyítés, egyszerűen úgyan, de ugyanúgy van leírva minden, ahogy egy receptkönyvbe dukál. A legegyszerűbtől a feleslegesen át, az egész komoly, de azért tojást is tartalmazó receptekig mindent tartalmaz a könyv.
De miért tojás? Tényleg a köcsög malacok elvették a gonosz madarak tojását és abból van? De hát itthon meg csak csirkés van, az meg nem repül malacra, szóval nem teljes a zűrzavar, de majdnem:)
A rajzok stílusa nekem nem tetszett, egy letisztultabb, a játékhoz hasonló grafika talán jobb lett volna. A receptek jók, nem egyet, kinéztem, hogy meg kéne valósítani (de hát mondom, nekem bonyolult sajtosburritót csinálni is). A tojásos kaják (desszert és ital is), után még tojásos játékokat is ismerhetünk meg.
A könyv kiadása teljesen rendbe van, vastagborítós, vastaglapos, jó nyomatok, végülis a főzéssel ismerkedő dühös madár rajongóknak biztos a konyhapolcán a helye.

A kiadó még küldött egy úgynevezett firkakönyvet is (ebből megjelent már állítólag a zöldmadaras is). Azt hittem ez egy színező, de nem az. Hanem tényleg firkakönyv, ott van egy féligkész rajz, malacokkal, madarakkal, pályaelemekkel és hely, hogy firkálgathass. A borító szerint 3-tól 103 éves korig, de valahogy én már nem sok kedvet látok a rajzolgatáshoz, viszont szívesen megnéznék egy hiperkreatív, rajzos emberkét, hogy mit tudna vele alkotni. Na majd egy ilyen gazdát keresek neki.:)

Michael Paterniti: Mr. Einstein sofőrje

Einstein az a létező személy, akiről a legtöbb könyvet olvastam. Életrajzokat, életrajzi ihletettségű regényeket, dokumentumkönyveket, idézetes könyveket, saját írását és regényeket.
Einstein az akiről a legtöbb rossz könyvet írták, ami a regényeket illeti. Talán nincs is olyan, amelyik jó lenne.
Ez sem kivétel, bár nem regény, hanem egy semmitmondó dolognak egy semmitmondó utazásban való részévételét meséli el. Semmi nem történik. Senkivel. És közben lötyög az agy a csomagtartóba, ami tökmindegy kié meg nem is agy, hanem agydarabkák.
Rettenetesen untam!

George R. R. Martin: Varjak lakomája

Rossz döntés több okból. Nem értek egyet a szerkezettel, nem értem miért kellett egy kötetetbe bevállogatni az unalmas, érdektelen szereplőket, aztán a másikba a többit, mikor az időrend ugyanaz, a különböző szálakkal meg darabszámra sem sokkal kevesebbszer találkoznánk, ha rendes sorrendet tartott volna.
Így most az van, hogy a semmitmondó 700 oldal utáni utolsó 100 oldal cliffhenger-einek megválaszolására 1500 oldalt és éveket kell várni, addigra meg úgyis elfelejtjük.
Mint mondtam a végefordulatféleségek érdekesek, várom a folytatást, de ettől még ez rétestészta.

Neil Gaiman: Ne ess pánikba!

Könnyű azt mondani! Néha ok nélkül, néha teljes joggal, de hát muszáj, de persze igyekezzünk!
Azt nem tudom, miért Gaiman írta meg, bárki megírhatta volna, megtartja a teljes dokumentarista stílust, ami nem is baj. És közben a téma az Útikalauz, amiről én szívesen és bármikor olvasok. A könyv létezésének szükségszerűségét megkérdőjelezem, de ha már van, örülök és tetszett:)

Mérő László: Mit gondol a golyó?

Mérő eddigi könyvei (egyet még nem olvastam) mind egytől-egyik okos és emellett szellemes írások. Ezen könyvbe összegyűjtött művei, legalábbis ami az első 75%-ot illeti, nem azok. Minden érdekességet, intellektust, stílust és értelmet nélkülöznek. Azt se mondanám, hogy nem értek egyet a leírtakkal, egyszerűen ezek nem történetek, nem gondolatok. A maradék, utolsó 25%, viszont hozza, amit elvárhat az ember Mérőtől (bár újdonságot nem hoz az eddigi könyvei olvasása után).

Thilo Mischke: 80 numera a Föld körül

Kíváncsian fogtam bele a könyvbe több okból kifolyólag. Egyrészt mostanában rákattantam, hogy az egy remek életcél, hogy egyszer egy kört is csináljunk a gömbön lehetőleg cikk-cakkost és hát ha én ennél visszafogottabb is vagyok, olvasni nyilván még jobban szeretek arról, hogyha lányok is szerepelnek, nem csak múzeumok egy utazásban.
A történet valós alapon nyugszik, Thilo tényleg elment 2 éve erre az útra, aztán, hogy mi történt, azt nem lehet tudni, de nyilván vannak egyezések a történet és a valóság között, márcsak azért is mert néhol tényleg életszagú. Az utazás nem úgy sül el, ahogy el lett tervezve, kimaradnak, átértékelődnek célpontok és hát adott ország állampolgárnőivel nem is nagyon találkozik. Viszont találkozik és kerül intim kapcsolatban túristákkal, de az ember jobban kíváncsi lenne egy helyire, nem? A fogadás is átrendeződik idővel, kezdetben tartja a tempót (90 nap, 80 nő, 16 ország), aztán már befárad mindenbe és orrba-szájba osztogatja a sorszámot már annak is, akivel egy sört ivott meg. Aztán meg el is felejti a sorszámosztogatást, mert átmegy szerelmesbe, majd nemibetegbe, majd megint szerelmesbe és itt cut, szóval azt már nem mutatják, hogy a szerelme átmegy majd nemibetegbe stb-stb.
Hogy jó-e a könyv? Nem. A csávó nem tud írni, újságíró, talán az újságírók nem is nagyon tudnak írni regényműfajt, vagy az a baja, hogy német, vagy csak egyszerűen nem tud írni, esetleg gyengén fordították, de vég olyan érzésem volt (főleg az elején), hogy olyan, mint ami németet én fordítok magyarra, hogy értelme van, de olyan túl egyszerű, mégis idegen, egyáltalán nem hömpölygően olvasmányos.
Nyilván a szex miatt veszik meg, akik nem azért, mint én, hogy részben útikönyvként is haszonosítsák (lehet Rio-t kihúzom az én listámról, Izland meg pont olyan, mint ahogy emlékszem, mégha azt nem is jegyezte meg, hogy a reptér Keflavikban van és nem a fővárosba), nyilván nem fog 80 csajjal lefeküdni, 320 oldalban az túl tömény is lenne, nem is lenne hihető és nem is hiszek benne, hogy 80 féle történetet ki lehet találni erre az egy témára. De azért van szex is, van utazás is, szóval mindenki megkapja, amire befizetett, mégha a végére teljesen el is felejti a csajt, akit el akart felejteni, de még a felejtést is elfelejti, szóval kicsit lezáratlan, de akit érdekel, gondolom rá tud googlizni, hogy most melyik csajjal van.