Szászi Móni: A Besenyő család kalandjai

Lehet, hogy csak fáradt vagyok, de nekem tetszett:)
A rajzok zseniálisak, a szöveget a szereplők hangjával olvasom és bár ismert és fárasztó poénok vannak benne, de ott van a végén az a DE:)

George R. R. Martin: Királyok csatája

Hát nézzük, miben is más, mint az első rész:
-a fantasztikum ellemek 1%-ról 5-6%-ra nőttek
-az egyik kedvenc szereplőm szerepe 5x-ösére nőt, öröm volt, hogy minden második fejezet szinte róla szólt
-egy másik kedvenc szereplőm viszont teljesen el lett hanyagolva, kb 50 oldalt kapott, holott az elsőbe ő volt a legérdekesebb, bár tény, hogy akkor és most is teljesen kívülálló a történetben és az egész fantáziavilágban is.
-ebben a részben is úgy tűnik, hogy nem történik semmi
-az elsővel ellentétben itt nem hall meg senki, akinek valaha credit-je lett volna, persze a háborúk áldozatokkal járnak, de nem nevesíthető áldozatokkal, szóval Martin nem kegyetlen, nem értem mit beszélnek, akik, ezernyolcszáz oldal alatt egy Stark hallt meg, na bumm, bármely könyvet olvasok ennél többen pusztulnak
-igazából a címben említett csatában egy db király sem játszik szerepet a harcmezőn, az egyik bent szórakozik, a másik távolból nézi, de erről sem tudunk igazából meg semmit, szóval mások csatáznak helyettük, de ettől még ez a harcjelenet igen jó lett
-meglepődés, csavar a végén, stb-stb hiányzott
-ettől még a vége mindenképp izgalmas
-az egészt áthatja továbbra is az a hangulat, amit szeretek
Ellenben egy hónap alatt olvastam ki, ami sok, úgyhogy kora nyárig nem megyek tovább a sorozattal, de mindenképp folytatva lesz, várom, hogy mik, hogy alakulnak, bár igazából érdekelni nem nagyon érdekel:)

Brain Storming: Hepilepszia

Hűha, hát gyors brain storming itt nálam egyedül:
-kíváncsi vagyok ki, kik és, hogy rakták össze, egyértelműen egy része csak magyarul működik, más részén érződik, hogy nem találták meg a jó magyar fordítást
-90%-ban értelmetlen, szójátékon alapuló, antikreatív dolgok, naponta 50 ilyet tudok, de csak néha merem publikálni
-sok ismerős netes gyűjtés és jópár egészen jól megvilágított poén, de tényleg 2 oldalon bőven elférne és minden idézetes könyvben van ennyi
De a lényeg, hogy ezt a könyvet bármely 2-3-6 ember megalkothatta volna, ha összezárják két órára brain stormingolni tabuk nélkül, de az ízlés keretén belül maradva – legtöbbször. És, hát reméljük ennél azért szellemesebb vagyok – legtöbbször:)

Arnaldur Indriðason: Kihantolt bűnök

Nem volt jó. Unalmas és nyomasztó, mint az író másik könyve, amit olvastam, bár ez talán egy fokkal jobb, kevesebb második világháborús visszatekintés van benne, de alapvetően ez is félig a múltban játszódik.
Kriminek nem mondanám. Egyrészt nincs benne gyilkosság, csak a visszatekintésbe, igazából nyomozás sincs benne, mert jön a néni és elmond mindent. Igazából két soros a története. Igazából unalmas mert már az elején tudunk mindent, semmi meglepődés, fordulat, izgalom. Egyhangú, borús izlandi rendőrségi mindennap, amikor még ügy sincs igazából. Nem az én világom és igyekszem meggyőzni magam, hogy Izland nem csak ilyen.

Frei Tamás: A bankár

Hát-hát, nézzük csak.
A könyv jó, Frei tud írni, ezt már bizonyította egyszer. Hogy ettől ő lett egyből a konspirációs-thrillerek mestere, azt kétlem, de hát nem kell a reklámdumákat sose elhinni.
Az első könyvhöz képest talán még több Frei Dossziét kapunk, még kevesebb történést. Igazából talán 3-4 akció van benne, a történetet két sorban össze lehet foglalni, ha kihúzzuk a magyarázatokat, akkor nincs 100 oldal a könyv. Ez egyrészt jó, mert okos könyv, én nem figyelem annyira a történéseket, hogy tudjak mindenről, vagy ilyen érthetően megvilágítsák az összefüggéseket. Nem feltétlenül mindenhol helyesen vagy pontosan, de szerintem 90% környékén az úgy van, úgy lehet, ahogy Frei gondolja. Akit viszont untat a politikai, gazdasági összefüggésrendszer vázolása az unalmasnak találhatja a könyvet, mert hát sablonos és kevés a thriller-akció része, bár ami van, az helyén van. Adrienn karaktere továbbra is felesleges, gondolom szintén azért van mert KELL bele, de igazából az előzőben és ebben sem nagyon szerepel, funkciója nincs, szerepet sem nagyon kap és ráadásul még unszimpatikusabb, mint az első részben.
A címszereplő rendben van, de hiányzik a végéről egy fejezet, inkább csak utalásos lezárással.
Az időrendben viszont biztos van hiba. Értem, hogy fikciós, de azt akarja elhitetni, hogy naprakész és maga a háttér valós is, mégha Magyarország kicsit alternatív-Magyarország is.
DE, Ferihegy, az már nem Ferihegy, lehet, hogy év elején még az volt, de a regény nem 2011-ben játszódik, mert visszautal 2011 nyarára is. 2012-ben viszont már nem Ferihegy ez biztos és az is biztos, hogy nem játszik a Miami Atlanta ellen januárban, ami szintén elhangzik és 2011-ben működne, 2012-ben viszont már nem.
Szóval tetszett, de vannak hibái. Az nevetséges, hogy néhol megjelent, hogy de jó lenne filmben látni, mert nem lenne jó. A téma csak a magyarokat érdekli, érinti, ez könyv sem fordításban, sem filmben nem élne meg külföldön. Itthon viszont működik és csakis könyvben, lévén a magyarázatok nem filmesíthetők és annélkül ez egy gyenge történet, azzal együtt viszont egy erős, okos könyv, ebből a szempontból talán jobb, mint az első, összességében talán viszont valamivel gyengébb. Nálam 4 csillag, talán 4,2:)

Lengyel Dávid – Kuba Richárd: Holtak világa – A jóslat

Hát nehéz ügy, de megígértem, hogy minősítem.
Szóval az elején én akartam rá adni 5 csillagot, mert magába szippantott, hogy zombis, magyar, itt játszódik és abszolút életszagú.
Aztán pár stílusbeli hiba levont fél csillagot, mert a híradókban nem beszélnek így, plusz néhol máshol is nem odavaló szó került bele.
Aztán a közepe felé kezdett laposodni a történet (bezárkózás meg ilyesmi), ott nagyon untam, ahogy a szereplők is. Ezért még mínusz fél csillag.
Majd kitörnek, átmennek a másik helyre, de hát itt is olyan elkapkodott minden, nincsenek a karakterek kialakítva rendesen, tesznek meglepő és váratlan dolgokat, de nincs előkészítve, nincs magyarázva.
És hát nincs cselekmény, két kitörés van, azok rendbe is vannak, de ez nagyon kevés, nem pörög az egész.
Így megállt 3,5-nél, ami egészen nem rossz, sőt. A könyv olvasható, ha én ilyet írnék, már büszke lennék magamra első könyvesként, és biztos lesz még jobb is.
Ja és A Jóslat alcímet túlzásnak tartom, mikor a jóslattal kb 2 mondatba foglalkoznak és annyit is érdemel persze, de nem meghatározó momentum.
És nem kell ennyire életszagúnak lenni, hogy csak pókerezzen a lánytesókkal kéremszépen. Lehet izé… hát olvassanak persze, azt máris nem unják magukat annyira:)
Ennyi, jó volt, sok sikert, várom a folytatást.

Boyd Morrison: Bárka

Na kérem, ezt nevezem igazán szórakoztató irodalomnak. Ahogy a könyv ajánlója is írja, hogy Preston, Rollins és Reilly mellett méltó konkurens, teljesen egyet tudok érteni. És mivel Preston meg Rollins nálam igen előkelő helyen vannak és a két Reilly könyvet is elolvastam, bár azok annyira nem jöttek át, de ez a Morrison könyv nagyon is.
Az elejétől a végéig nincs megállás, jobbnál-jobb üldözési jelenetek, érdekes technikai megoldások, kincskeresés, stb-stb.
Akik kikapcsolódni akar és olyan könyvet keres, amiről azt hiszi, hogy nem fogja tudni letenni (én nem hiszek benne), annak tudom ajánlani. Ja és a borító is szép:) Ja és ma 300 oldalt olvastam belőle, ez minimum idén rekord, de lehet 10 éves rekord is:)

George R. R. Martin: Trónok harca

Hm-hm.
Nézzük a pozitívumokat, abból van több, bár már mindenki elmondta: remekül megírt fantasy, épp elegendő fantasy elemmel, nem viszi túlzásba, kb 1%, ami nem lehetne egy jó történelmi regénybe, de az is a hasznára van. Érdekes fejezetszerkesztés, baromi jó hangulatteremtő.
Az egészt leginkább a Lost sorozathoz hasonlítanám. Van pár rejtélyes felütés, ami engem személy szerint érdekel és kíváncsi vagyok mire fog kilyukadni a történet. Aztán persze valószínűsítem, hogy megfárad, az igaz izgalmaknak nem sikerül majd jó és érdekes magyarázatát adni, de hát ne legyen igazam. Ez egy bevezető rész, gyakorlatilag nem történik benne semmi, amit ne lehetne 200 oldalba is megírni. Szóval bár szerintem kevés a történés, kevés a fordulat, meglepetést sem a sorozat, sem a könyv nem okoz és igazából egyenlőre érthetetlen az, amit sokan mondanak, hogy állandóan meghal valami főszereplő, főleg, akit szeretünk, mert mire meghal, aki meghal, addigra én már rég nem kedveltem, sőt így a végére még a 2-3 szimpatikus szereplőt sem sajnálnám, bár érdekel, hogy mi lesz velük, de sajnálni nem fogom egyiket sem, izgalmat meg egyenlőre csak a sárkányos csaj jelenthet, szóval a tél közeleg és én baromi nagy csatákat és meglepetéseket várnék a második kötetre. Ámen.

Paul Dini – Dustin Nguyen: Batman – Hush szíve

Hát nekem a történet összevisszának és hiányosnak és ellentmondónak tűnt, de lehet én nem figyelek.
Viszont volt benne egy denevérbarlang az összes eddigi kütyüvel és járművel meg egy robot T-rex-szel, szóval viccelsz? Jó ez!:)

Julian Barnes: Anglia, Anglia

Hát nehéz ügy.
Mivel kétszer szerepel a címben kedvenc országom, így muszáj volt elolvasni, meg dontpanic ajánlotta vagy valami hasonló.
Nem vicces könyv, nem mosolyodtam el egyszer sem rajta, de szerintem nem is ez volt a cél.
Vannak benne unalmas részek, vannak benne gusztustalan részek, de azért nem sok.
Szatíra, talán. Gondolatok az élet kisebb-nagyobb kérdéseiből vagy értelmesen kifejtve, vagy az olvasóra bízva a keresését, mindenképp.
Kis Jurassic Park is (szigeten egy világ létrehozásra – komplett rendszerek – káoszelmélet), kicsit majdnem posztapokaliptikus újrakezdős (bár én nem szeretném, ha Anglia ide jutna), kis angliai kifigurázás, stb-stb.
Nem tudom megmondani, hogy tetszett-e vagy sem, annyi bizonyos, hogy érdekes könyv, nem feltétlen az 500 ft-os kategória, ahol most tart, egy olvasást megér mindenképp.

Michael Ridpath: Sűrű árnyak

Teljesen egyszerű könyv, viszont ritkán hibázik az író, szóval gördülékeny, jól megírt, izgalmas sztori. Mindez viszont nem lényeges, hanem a fontos, hogy tényleg eszébe jutott az az egyszerű ötlet, ami előbb-utóbb nekem is eszembe jutott volna, hogy hát az izlandi keresztnevek azok tényleg hasonlítanak, sőt néhol meg is egyezhetnek a Gyűrűk Ura egy-egy szereplőjével (persze nem véletlenül). Szóval a sztori a Gyűrűk Ura körül kavarog, mindeközben Izlandon, amit egyre érdekesebbnek találok, szóval vélhetőleg előbb jutok el oda közelségből fakadóan, mint Új-Zélandra, de a terv adott, a regényt meg ajánlom.

Bíró Szabolcs: Az ötödik parancsolat – és egyéb történetek

Bíró Szabolcsot bírom így ismeretlenül is, meg ajándék könyv és az ilyen ló fogát ne kritizáljuk, de ezt a két dolgot most ne keverjük a szintiszta véleménnyel, legyen az még oly negatív is.
A címadó novella alkotja a 85%-át a könyvnek. Lehet más mást olvasott, de én erre 2,5 csillagnál többet nem tudok adni. Az egészre egy szó igaz: amatőr. Jó, jó, Szabolcs egy ifjú író, bontogatja a szárnyait, ne várjuk el tőle sokat. De ha javulni akar (talán már javult, hisz ez nem legújabb könyve tudtommal), akkor íróként kell kezelnem. A műben semmi sikeres atmoszférateremtés nincs, nem tudom beleélni magam a sztoriba, pedig ez ilyen terjedelemnél is követelmény, a sztori mondatról-mondatra akadozik és hát leginkább az a baja, hogy a főhős nem abba a történetbe van, amiről szól a könyv. Inkább az volt az érzésem, mint amikor az elhagyatott vasútállomáson jártunk. Érdekesnek érdekes, de nem kell nekiállni kommandózni, bújdosni, mert senki nem figyel. Okok nélkül túlreagál mindent a Pál testvér. A fordulatok ezerszer olvasott sablonok, szinte várható, hogy egy ilyenfajta félreértés meg egy amolyan kell és a végén persze egy 5 szereplősnél nem nehéz kitalálni, hogy ki a hunyó és aztán lezárni ugyanúgy, mint A Katedrálist, hogy csak egy példát hozzak. Unalmas, sablonos, nincs jól megírva. A maradék részben kisebb és egy nagyobb novella van, a kicsik még rosszabbak, a nagyobb, több részesbe láttam fantáziát, van amelyik része jó is, de összeségében az sem jobb egy közepesnél. Ja és nem hiszem, hogy egy pap azt mondaná valaha is, hogy én most csak loptam, de te megszegted az 5. parancsolatot! Hát a lopás tiltása is szerintem része a 10 parancsolatnak és nem hiszem, hogy a vallásos emberek rangsorolnák, hanem mindegyik egyformán fontosnak tartják tiltani. Meg volt egy mondat, ami nem volt rendben ragozásilag, de azt most meg nem mondom, hogy melyik:)
Mindegy, kell egy ilyen kritika is a sok álleesős után, Szabolcsnak meg sok sikert a továbbiakba, majdnem biztos, hogy fogok még tőle olvasni, mert az irány nincs távol tőlem, de lehet várok még egy 10-15 évet, hogy érettebb stílussal találkozzak.

Dr. Tóth András: Ősember a pénztárcámban

Hát ennél jóval többet várna az ember, merthogy ez így semmi, semmitmondó prospektus.
Hogy igazat ír-e le? Valószínűsítem igen, olvastam én is a felhasznált irodalmát, értelmes elméletek, bár Morris és Pease sokkal érdekesebben és jóval több humorral tudja ezt tárgyalni.
Hogy mond valami újat? Nem, ezt mind tudja szerintem mindenki, legalábbis nekem újat, rámutatót, bármi hasznosat nem tudott mondani.
Hogy helyes-e a következtetései? Van olyan eset, amikor igen. Számomra? Nem. A fő következtetés, hogy akkor lesz nekem jó, ha 70 évesen salsát tanulok és mögöttem vagyonok hevernek, mégha ezért adott esetben 70 éves koromig mindenről le is kell mondanom (a dühítő persze, hogy nem, ne mindenről mondjak le, csak, hogy 3 helyett 4 évente cseréljem a kocsit, ne a Bermudákra, hanem csak Tunéziába menjek nyaralni és 109 centis tévé helyett 82-est vegyek 2 évente, hát könyörgöm a gyengébb verziót sem tudnám megengedni még nagyobb időszakra sem és én középosztály vagyok, szóval sokan ennél is kevesebből gazdálkodnak). Hogy az embernek három fő célja van, a saját lakás, a gyerekei támogatása (felsőoktatásba és lakásba is többmilliók) és a nyugdíj. Hát közölném, hogy nekem egyik sem szerepel a terveim vagy fontossági sorrend között. Plusz én sem kaptam támogatást felsőoktatásba és lakásvásárlásba sem.
De akkor ki a célcsoport? A min. 250 nettót keresők? De gondolom max 600-ig, mert affelett már nem hiszem, hogy van olyan hozzá nem értő, aki nem tervez pénzügyeket, nincsen megtakarítása a leírt és súgalt formák szerint. Tehát ez a szűk kör aki olvassa el a könyvet, bár valószínűsítem nekik is van eszük, egy részük legalább közgazdász, aki ért a pénzhez is.
Az átlag olvasó viszont állítom, hogy nem keres ennyit és nem tudja hasznosnak nyilvánítani még akkor sem, ha a leírtak szerinti a preferenciarendszere.
Persze Mórickás vicckönyveket is el lehet adni valakinek, mégha 10 év felett már az ember rámodja, hogy ezeket már mind hallotta, tudja és hülyeség új könyvet kiadni róla. Ez igaz erre a könyvre is. Viszont Andrásnak sem lehetett benne két hétnél több munkája, én is kiolvastam egy óra alatt, de azért nevetséges ráírni, hogy 2500 ft, hisz értek az 500-as kategória.

Ray Bradbury: Szép arany almáit a nap

Rossz könyv. Rossz novellák. Az egészről az a benyomásom, hogy Bradbury egy világtól megcsömörlött ember, aki kiírja minden nyűgét, bánatát, úgy próbálván beállítani az eseményeket, hogy neki adjunk igazat, bólogassunk, hogy hej de igaza van a főhősnek. De nincs így, egyrészt általában nincs igaza és így idegesítő, hogy a történet igazat ad neki, másrészt viszont a történetek 70-80%-ában még történet sincs, nincs hangulat, nincs mondanivaló, nincs sztori, elkezdődik, vége van, de már fél oldal után unom. Komolyan azt vártam, hogy érdekes, néhol sci-fis novellagyűjteményt kapok, hát nem azt kaptam. Egy novella miatt kezdtem bele, az megérdemli a 3 és fél, 4 csillagot, de sok fél csillagos és sok két csillagos mellett a végső kettő is bőven elég, mostanában biztos, hogy nem fogok több Bradbury-t, bár elképzelhető, hogy írt ő értékelhető dolgokat is, de nekem ez szenvedés volt.

Sceurpien: Szörpi

Mindenképp nem csak az értékelhető, hogy rövid:) De tényleg vannak benne értékelhető novellák, számos jó ötlet, néhol túlcsorduló sziruposság, de néha még az is tetszett. Összeségében csak azért nem, mert más Dick-hez meg King-hez meg Hornby-hoz szoktam, de nekem jobban bejön, mint Bradbury:)

Gerald Durrell: Állati történetek

Durrell-t is utálom, ez van. Minden könyvét olvastam (kivéve amik az elmúlt 5 évben késve jelentek meg nálunk) és hát imádtam. És hát most audiobook-ban ezt a két kis régi történetet „újraolvasással” is imádtam. Akkor sem fogom minden könyvét újraolvasni, mert erős leszek és hiába kétlem, hogy szerethetőbb, viccesebb történeteket fogok-e találni még akár kis számmal is az életemben, amit még nem olvastam. Ezért utálom, és egyébként meg minden tiszteletem Geraldé. Két rövid, humoros felnőtt történet, aki ügyes szerezze be, szánjon rá kb. egy órát és ha el se mosolyodott egyszer sem, akkor jelezze nálam és kitalálunk valami mást a betegségére:)

Rejtő Jenő (P. Howard): Mi újság Wagner Úr?

Rejtő az egyik legokosabb magyar író volt, mert a humorhoz bizony kell ész, kell bölcsesség. Humorosan írni, hát ahhoz pedig még kell egy nagy adag irodalmi, írói készség, egy ráérzés, egy meglepő, mindig kicsavart, de mégis egyszerű világkép és ezek ügyes használata.
A könyv minden mondatát olvastam már legalább 5-6x, de ettől még ez a best of is ütött, tudok nevetni rajta századszor is. Szóval Rejtőbe is van bőven annyi bölcsesség, mint egy Coelho könyvbe, csak a nagy különbség, hogy Rejtő könyvben más is van és ezért utánozhatatlan, utolérhetetlen.

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Előrebocsájtom, hogy nem 100%-osan én választottam, hanem ajánlották, meg véletlen volt audiobookban. Ez a másik, hogy audiobook, ami egyenlőre bár jelen könyvnél bejött, de nem hiszem, hogy bármely műnél sikerülne hoznia az 5 csillagot. Rejtőnél sem.:)
De azért lement és nem bántam meg, bár hozzáteszem, hogy két helyen elvesztettem a fonalat (25 meg a 35 fejezet környékén:) A lényeg, hogy ez egy ponyva. Ami nem lenne baj, csak ne kezeljük szépirodalmonak, mert nem az. Szórakoztató irodalom és abból is a közepes fajta. Kevés akcióval, kevés humorral, néhol unalmasságba fulladó párbeszédekkel, a kornak megfelelő erős férfi sovinizmussal, csepnyi Lynch-es beütéssel a végére. A fél pont plusz az axolotl-ök miatt jár, bár csak jelképes, mert nincsenek is benne axik, csak valami mutáns cuccos, ami nem is hasonlít leírásból (fogadok egy százasba, hogy csak képet látott axikról és csak szemből, szóval igenis van hátsó lába az axiknak méghozzá prima:). Szóval egynek jó, közepesnél picit jobb mű és persze a Szerb bejelentkezés a végén tényleg jó volt, abból az író abszolút szimpatikus, csak nekem ez nagyon ingerküszöbalatti mű minden értelemben.

Sue Townsend: Adrian Mole folyó ügyei

Tulajdonképpen minimálisan emlékszem csak a korábbi részekre, de nekem úgy tűnt, hogy ugyanazokkal a sablonokkal dolgozik az írónő. Ellenben ebben a világan és stílusban van otthon, tehát jól hozza a karaktereket, a könyvet meg bárhol befejezhette és bárhol be is fejezte.

Dr. Seuss: Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt

Egyrészt nem tartom könyvnek az olyan nyomtatott dolgokat, amik szövege 1 A/4-es oldalon elférnek.
Másrészt bár az eredetit nem ismerem, de a filmet igen és gondolom annak narratív szövege részben az eredeti szövegen alapult, szóval ebből kifolyólag kijelenthetem, hogy Tandori Dezső, nemhogy nem szellemes fordításában gyönyörködhet a kedves olvasó, hanem, hogy végszenvedheti a fordító borzalmas munkáját. Van egy sejtésem, hogy a szöveg eredetiben rímel. Így meg nem és nem is nagyon dolgozott rajta, hogy rímeljen, vagy szellemes legyen, olyan, mintha google translete fordította volna az egészet. Szóval fércmunka, bár tényleg fél óra lehetett lefordítania Dezsőnek, és a kiadás sem az a nívós valami, szóval gondolom ezért ilyen. A Görcs-re megmár kitértem, hogy azt nagyon nem kellett volna lefordítani.

Christopher Moore: Csak egy harapás

Tökéletes szórakozás, a ma élő író közül talán a legviccesebb, akit ismerek. Maga a könyv is talán jobban tetszett, mint a második rész, de most mindenképpen jókor kezdtem el és hamar be is faltam. Tényleg nagyon jó, csak ajánlani tudom!:)

Kormos Anett: Dumaszínház

Akiket kedvelek ezek közül, azokról újat nem igazán tudtam meg.
Akiket meghallgatok, de nem kedvencek, azokról szereztem plusz infót, van, akit pozitívabban ítélek meg ezután, van, akit negatívabban.
Akiket meg eddig sem bírtam, azokról még több infót tudtam meg, ami miatt továbbra sem bírom a nem csak a humorukat, de az embert sem.
Kormos kérdezési stílusa a nagyon sablonostól, az oda nem illőig terjed, de összességében átlagos. Igazából nekem elég lett volna az interjúk mp3-ban, a könyv formátum semmit nem ad hozzá, a munkafüzet részét nem olvastam, csak bele-bele, az felesleges idétlenség.
Akit érdekel a stand-uposok egy részének élete, annak élvezhető és gyors olvasmány, ha meg csak a Showder Klubból ismerik őket, akkor esetleg plusz információval is szolgál e sajnos mostmár nem rétegműfaj szereplőiről.

John Ajvide Lindqvist: Hívj be!

Hát lehetett volna ezt a könyvet is jó sok felé kanyaríntani, nem biztos, hogy ez a verzió lett volna a legjobb. Mindenesetre az író tud írni, olvasmányos könyvecske. Azért én tényleg meghagytam volna a vámpírt kislánynak, bár persze így még csavart egyet a durvaságok irányába, úgyhogy megértem, csak nem szeretem:)

Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Az elveszett cirkáló

Micsoda marhaság volt ez kérem szépen!:)
Korcsmáros rajzai zseniálisak, nagyon szépen fel van újítva, színezve, bőven nemzetközi színvonal, szinte rajzfilmként pereg az olvasó előtt ez a remek Rejtő történet. Csillagos ötös, remélem sikerül egy olvasásra megszereznem a többi kötetet is.

Jeffery Deaver: Az igazak törvénye

Sablonos, a vége meg felháborítóan klisé, kb. a 30. oldalon mondtam, hogy nagyon remélem, hogy nem ez lesz a vége, de valószínűsítem és hát az lett.
Mintha nem is Deaver írta volna, a főhőst meg a végére már nem is kedveltem.
Ennyi, leggyengébb Deaver eddig, de hát nem lehet mindig top színvonalon írni.

J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei

Nem jókor talált meg, tényleg 1-2 oldalanként olvastam hónapokig. a sztory sem áll össze teljesen, legalábbis valahogy nálam van egy szakadék a vége felé a történetben. néhol furcsán leírt vagy fordított mondatok is lassítottak meg a sok hasonló név. De úgy egyékbént sem hiszem, hogy izgalmas sztory lenne.

Beck Mihály: Humor a tudományban

Humorról írni nem vicces tevékenység, de olvasni biztos nem az. Igazából humoros történeteket vártam, anekdotákat a tudósvilágból. Hát nem azt kaptam. Unalmas, talán 2-3 ötletes alfejezet van benne, de nevetni egyszer sem nevettem sajna.

10 könyv, 10 mondat 2.

Matthew Reilly: A halál hét csodája : Ekkora sz@rt! Egyértelműen rajzfilm és nem könyv, de ki a célcsoport? 
Lewis Perdue: A Tesla-hagyaték : Hát ez csalódás volt, Teslához semmi köze, sablonos, zagyva menekülős, egyszóval gyenge, így megkérdőjeleződőtt, hogy a többi Perdue könyvet elolvassam-e, pedig mindnek érdekes a témája.
Douglas Preston – Lincoln Child: Halálos kísérlet : unalmas, kiszámítható, hosszú, kicsit csalódtam 
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Az előretolt helyőrség : Hát ez nem a legerősebb története Rejtőnek és a rajzok is kezdetlegesek, valahogy most ez nem jött át annyira.
John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak! : izgalmas, mint egy zombifilm, ahol a zombik csak ülnek és tévét néznek 
Gerald Durrell: Istenek kertje  Hát ez másodszorra is erősen kacagtató!
Szerb Antal: Budapesti kalauz : teljesen felesleges „könyv”
Julie Bell – Boris Vallejo: Imaginistix : wow, nagyon tudnak! 
Bill Watterson: Tele a világ kincsekkel : intelligens , sokkal több, mint, aminek látszik, ja és vicces is
na, de elég ennyit rólam, Kázmérék ismét jók voltak:) 
Charlie Huston: Félholtak : Mintha a Sin City-t vámpírokkal írta volna meg Fluor Tomi. 

Bud Spencer: Különben dühbe jövök

Nem vagyok egy nagy Bud Spencer & Terence Hill rajongó, de én is ezen nőttem fel és amíg nem kell megnézni újra valamelyik klasszikust, addig örömmel nosztalgiázom rajta. Ellenben tavaly megnéztem pár újat és igencsak kerestem róluk egy könyvet, de akkor még nem volt. Aztán pár hónap múlva kiadták ezt, yuhé. Sceurpien-től meg megnyertem, szóval thanx neki.
Ez nem könyv, ahogy sok másik mostanában megjelent könyv sem az (pl. Szütyiő), ez csak egy könyvelőzetes, legalábbis nagyon karcolgatja csak a témát, minden jó részből csippent egyet, de semmit nem fejt ki, semmibe nem megy bele mélyen. Gépelve ez is egy 100 oldal A4-es, tényleg olyan, hogy este leül Carlo nagypapa és mesél az unokáknak egy kissé szerkesztett tartalomjegyzék alapján. Kellemes mese, ajánlom!
Lényeg a lényeg, hogy továbbra is várnék egy rendes, terjedelmes könyvet, vagy legalább még egy ugyanilyet Terence Hill-től, mert ezek jó sztorik, érdekes élet és talán egy profi életrajzíró ki is tudná szedni még Bud papából ezeket, vagy újságcikkekből, stb-stb.
Egyébként ügyesen hallgat el dolgokat, de azért minden filmjét azért forgatta, mert milliós váltókat kellett kifizetnie évről-évre, de, hogy azok életvitelének melyik részéből születtek, azt ki tudja, mert ő aztán tényleg nem szerencsejátékozott:) Egyébként az Önképe tetszik, aztán, hogy mennyire felel meg a valóságnak, azt meg nem tudhassuk, amíg nem jelenik meg róla és nem tőle egy könyv.

Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije

Szóval a könyv nem fogott meg, nem nekem szól, nem szól semmiről, kusza zagyvaság, ami nélkülöz minden humort, sőt mély gondolatokat sem nagyon.
Két dologhoz tudnám hasonlítani. Egyrészt a Galaxis Útikalauz az szerintem merített ebből, hasonlóan zagyva, de tele humorral, stílussal. A másik az meg Philip K. Dick egy-két gyengébb darabja, azok szoktak ennyire elvontak és zavartak lenni. Biztos bele lehet magyarázni sokmindent, de hadd ne kelljen.

Matthew Reilly: A bálvány

Hát-hát. Bevallom már egyszer félreraktam, de most újra a kezembe került és megfogott meg én is őt. Kezdetben Indiana Jones-nak tűnik és aztán még inkább belelendül és pörög ezerrel, de aztán el kell ismerni, hogy ez az az Indy mozi, amit McG rendezett. A legolcsóbb ponyvamegoldásokkal operál, minden fejezet végén a főhőst lelövik, levágják a fejét, stb-stb, de a 2. után már tudható, hogy hát a puska nem működik, a folyót megállította más, közbenyilaztak, stb-stb. De azért jó, a Múmiát is azért szerettük, mert ritka a kalandfilm mostanában és hát könyvben is ritka a szórakoztató kaland a szokásos dzsungel, romok, bálvány, misztikus lények, kódex vonulatban. Szóval aki kincsvadászos könyvet keres, és nem vár sokat, annak elsőrangú szórakozás.

Jeffery Deaver: A kék halál

Közel tökéletes könyv, mások biztos azt mondanák, hogy letehetetlen (nincs ilyen), izgalmas, fordulatos, olvasmányos, egyenlőre még mindig meg tud lepni Deaver, pedig azt hittem már kiszámíthatóvá vállt, de még csak úgy 10%-ban látom előre, nade még van pár tőle.

Jeffery Deaver: Hideg hold

A szerző jól szórakozik az olvasóval, egy szavát se kell elhinni, fordulat, fordulat hátán, és amikor már rájön az ember mit csinál, akkor azért még csavar egyet a dolgon.
Ellenben nincs egyértelműen lezárva, gondolom folytatása következik, de akkor is.
Nagyon jó írói stílus, engem meg megvesz a hangulatával (esős, havas időben ügynökök és nyomozók véres bűntények után kutatnak, hát van ennél jobb?

Hogy miért?

Hogy miért ez a blog címe? Hát mert gyorsan akartam csinálni hirtelen ötletből spontán és ez jutott eszembe.
Viszont Amerika táncos fővárosának csak egy könyve van, nekem több száz. Legalábbis bejegyzésbe:)

Frei Tamás: A megmentő

Na, kiolvastam. A magyar írók ilyen jellegű könyvei nálam pici hátránnyal indulnak, de Frei miatt ez kiegyenlítődött, szóval előítélet nélkül olvastam. Talán mert első regény még nem feltétlenül egységes a stílus a könyvben vég, benne maradt 40-50 oldalas fejezetek (nem szeretem az ilyet) és szerkezetileg ez a love story nem lett tökéletes benne, hirtelen tűnik el az egyik főszereplő, nem feltétlenül az a legjobb döntés, ha valaki már nem kell a történetbe, hogy elküldjük messze. Sőt most belegondolva egy csomó teljes fejezetet érdemlő figuráról a végén nem emlékezik meg, ez talán hiány. Ennyi a negatívum. Ezek nagyrésze nem az, ha egy többrészes kötet egy részének tekintjük.
Viszont ezzel szemben izgalmas, pörög ezerrel, ahol kell, tele okosságokkal, apró vagy Dosszié nagyságú politikai, gazdasági kitekintéssel. A könyv közepe tele van Frei mondatokkal (furcsa szórend, ismétlések ezerrel, stb.), de nálam ez nem negatívum, ez egy stílus. És hát a magyar vonatkozások kifejezetten tetszettek, nem beszélve a Riviérás helyszínekről, amik szintén ismerősök voltak. Ez így együtt nekem egy 85%-os élmény, jár a 4,5 csillag

Douglas Preston – Lincoln Child: Temetői tánc

A sorozat stílusa nekem csont nélkül bejön, Sherlock Holmes-i karakterek, remek névválasztások, érdekes New York leírások, egy csipetnyi misztikum, kis krimi és a szokásos múzeumban való gyilkolászás. Minden rész erről szól és nem ez a legjobb rész a sorozatban azt meg kell hagyni, de jó iparosmunka, kicsit egyszerű, de végülis zombis, úgyhogy egy szavam sem lehet:) Ajánlott olvasmány Sherlock és krimisorozat-kedvelőknek, természetesen az első kötettől és nem innen kezdve:)

Ricky Gervais: Zselények

Ricky úgy egyébként 5 csillag, ebben a könyvben viszont 1 max, viszont a rajzok (nem Ricky) az szintén 5 csillag, így megvan a három:) Előszőr angolul olvastam, de felét nem értettem, namost magyarul sem értettem ezt a felét:) De ha van 10 percetek, lapozzátok át az ábrák végett:)

Arthur Herzog: Delej

Ezt most komolyan gondolta? Pólusváltás következménye, hogy visszafelé beszülünk, némelyek láthatatlanok lesznek és lehet, hogy újraélednek a dínók? ez most komoly? ÁÁÁÁ
Egyébként nem rossz:)

J. R. dos Santos: Az isteni formula – Einstein utolsó üzenete

Oké, kicsit elkalandozó, de értékelésfélét írok végre erről is. Egyrészt be lettem palizva sokadszorra, jó borító, jó cím, és Einstein, az ember azt hinné érdekes lesz, talán felmerül benne, hogy valami jó kis történelmi-filozófiai-vallási-akció könyv lesz. Hát nem az. Tőlem kitüntethették mindenféle díjjal, de ebből az egy könyvéből kiindulva a srác bár ismeri a regényírás alapvető szabályait, sokszor nagyon primitív megoldásokkal dolgozik.
A lényeg:
1. kicsit sem izgalmas, majdnem elaludtam rajta, nincs története, nincsenek akciók, nem izgul az ember semmiért.
2. a főhős annyira egyszerű és primitív emberke, hogy nem hiszem el, hogy bármilyen tudós legyen is, egy antipatikus, anyukakedvence még a saját szakterületéről sem sokat tudó, de másról abszolút semmit és ha azt mondom neki hú, biztos azt mondaná, hogy jé, ne mondja, nagyszerű. Hiteltelen teljesen.
3. Komolyan 2 sorért hívják el kriptoanalítikust játszani? Langdon egy kávészünetben megcsinálja neki, ez meg hónapokra berendezkedik. És „dolgozik” rajta. Hiteltelen teljesen.
4. Ezt az együgyű rácsodálkozást viszi végig, mintha primitív emberek olvasnák, ami egy dolog, hogy szájbarágós, unalmas, de néhol a magyarázat annyira hiányos (ami persze lehet az elméletei fehér foltja is), hogy az ember felkiált, hogy hohó és ezt honnan gondoltad ki apukám?! Ja, exhas szám, hogy kijöjjön a számításod, az más.
5. Üde színfolt a profsegéd előadása illetve így a végén is szintén az ő szavainak 70%-a, az legalább mond valamit, valahogyan.
6. minek kellett bele a „romantikus” száll? A) nem romantikus, B) súlyosan kiszámítható C) hiteltelen
7. most tényleg temetés reggel 6-kor, mikor éjfél körül hallt meg az apja? Ki és mikor intézte a papírokat, koporsót, papot, stb-stb, ez nem így megy!
Összegezvén a mondanivalómat ez egy hiteltelen, buta könyv, ami az olvasóit is butának nézi. Még slusszpoén sincs a végén! Értem én az egyetlen mondanivalót, de hát ezért felesleges könyvet írni, nameg a valószínűségnek van egy másik oldala az univerzum nagysága és ismeretlensége és ha a két valószínűséget elosztod, akkor máris kijön, hogy hát nyugodtan létrejöhetett egy nekünk jó bolygó, sőt szinte valószínű…na de ez nem ide tartozik. A könyv csalódás, örülök, hogy véget ért nagynehezen.

Tess Gerritsen: A sebész

Szinte csak pozitív hozzászólást olvastam róla, így azt hittem jó lesz, pedig nem. Az írási stílussal nincs baj, a történet sablonos, az összes nő férfiutáló, a férfiak meg szégyelljék magukat mert mindegyik mindenkit megerőszakol(na), kivéve persze Mr. Tökéj-t, akivel mehet a romantikázás. Szinte nincs is pozitív szereplő. Az olvasó jóval előbb rájön, hogy hol kéne keresni a gyilkost, mint a rendőrök és hát a végét én már egy az egyben olvastam, vagy láttam más krimikben (mármint a leszámolásos fejezet). Engem férfiként kifejezetten idegesített néha, úgyhogy női írók nálam megint egy ideig nem kapnak túl sok esélyt, mert egyszerűen nem tudnak mindenkinek írni, csak nőknek (tisztelet persze a létező kivételnek).

Steve Berry: Alexandria link

Nehezen indul és aztán is túl sok szereplőt mozgat, akik valószínű az előző – általam nem olvasott – kötetekből ismerősek lehetnének. De aztán beindul és pörög. Nem hozza azt a formát, amit szántam neki (az év felfedezettje poszt), de azért korántsem rossz, aztán meglátjuk, mit tud a többi kötet.

Massimo Polidoro: A nagy Houdini

Érdekes könyv, buta szerkezettel. Az első harmada igazán izgalmas, aztán a második már unalmasabb, nincsenek szökések, nincsenek mutatványok, csak a spiritiszták üldözése, a harmadik harmadban meg már Houdini sincs, így minden érdeklődésemet elvesztettem a téma iránt. Fő „erénye”, hogy garantáltan kiábrándít Arthur Conan Doyle-ból (ekkora idegesítően buta embert, mint Sir Arthur férfiban még nem láttam). Ettől függetlenül ajánlott olvasmány és szívesen néznék Houdini-ről mostanában valami új filmet, aminek köze is van az életéhez!