George R. R. Martin: Álomdalok

Leírás:
Martin már A tűz és jég dala világrengető sikere előtt is komoly hírnévre tett szert, a fantasytől a science fictionön át a horrorig számos műfajban alkotott maradandót. Az Álomdalok első kötete e csodálatosan sokszínű életmű első húsz évéből válogat. Különleges csemege ez Martin rajongóinak: bepillantást enged abba az írói életútba, amelynek során a képregényrajongó kölyökből többszörösen díjnyertes író lett. Az Álomdalok remekbe szabott írásaiban megtalálható minden, ami miatt olvasók tízmilliói rajonganak George R. R. Martin történeteiért.

Vélemény:
Sokféle antológiával találkozhat az ember, főleg, ha szereti a novellákat vagy a verseket. Én magam csak olyanokba csapok bele, aminek az íróját ismerem, kedvelem és mivel a legtöbb antológia inkább valami látszattematika köré épül és az időre megírt novellák, legyenek bármily neves írók művei minőségben igen széles sávban szóródnak, vagy csak egyszerűen a 20 író stílusából alapból csak 3 áll közel hozzánk, a többi töltelék ilyen szempontból. Szóval Martin-nal is találkoztunk antológiákban, hisz most már van olyan húzónév, hogy az egy novellája eladja az egész kötetet, holott az nem is egy erős novella vagy kisregény.
De ennél jóval jobbak az egyszerzős antológiák, hisz itt garantáltan a kedvelt író műveivel találkozhatunk és nem is véletlen, hogy több kedvenc könyvem Philip K. Dick novelláskötetet (Lenn a sivár Földön vagy a Már megint a felfedezők) a , hisz egymás után jobbnál jobb ötletek vannak benne novella szinten kifejtve.
A Martin könyvek kiadása viszont itthon valami miatt még mindig csak csöpögnek, a Trónok harca sorozaton és kapcsolódó kiadványain kívül összesen egy regény jelent meg, a Lázálom, ami amúgy az egyik legjobb vámpír könyv, legalábbis ami olvasásra került általam, így öröm, ha egy teljes kötetnyit bevállal egy kiadó.
És milyen jól tette, hogy bevállalta. Az Álomdalok tökéletes antológia-koncepció. Műfaji-időbeli sorrendben adja közre Martin novellái közül azt, amit a közönség és a szerző is legjobbnak tart de az igazi extrát az adja, hogy a műfajok között egy George R. R. Martin önéletrajzi kötet is megbújik. Martin nem is kis terjedelemben és több helyütt megszakítja a novellaáradatot és ír az élete adott szakaszáról, az adott műfajhoz köthető életrajzi mozzanatokról, sokszor jóval érdekesebben mint maga a novella és bőven elegendően ha valaki majd Martin életrajzot szeretne olvasni. Szóval két könyvet kapunk egy áráért, amiből mindkettő remek. A novellákra ugyan nem mondom, hogy mind szuper, viszont a keletkezés körülményeivel együtt mind érdekes, hisz megtudjuk, hogy az egyik csak egy házi dolgozat regényesítve, a másik egy sokszor visszadobott képregény alap, a harmadikat mely szerelem táplálta, stb-stb.
Igazi csemege tehát mégha Martin-t eddig csak az ezer oldalas könyvei alapján is ismerte a többség, az ezer oldalt (oké 700) most is megkapva több kis történetként mindenből kapunk egy picit. Várom a folytatást!

A könyvért köszönet az Alexandra kiadónak!

Rejtő Jenő - Tatjána - Konzilium az őserdőben

A Szépmíves Kiadó új sorozatot indított Transzliteratúra sorozatcímmel, fókuszálva Rejtő kiadatlan, hiányosan kiadott műveire, Rejtőről szóló művekre és pályatársai műveire.
Nyilvánvalóan ez egy dicséretes irány és abszolút érdeklődésemre is tart számon, legalábbis elméletben, mert azért belegondolva mélyebben a téma nem is olyan egyértelmű még egy Rejtő rajongó számára sem.
Rajongani nem rajongok semmiért, de elég tág körben vannak kedvenceim, így nem csak Rejtőre vonatkoztatva érdekes a téma, de lehetne példaként mondani az X-aktákat, Twin Peaks-t  sorozatfronton, de filmes és zenei példák is szép számmal vannak. Mert nyilván valamit azért kedvelünk meg, mert nekünk minőségi szórakozást nyújt, legtöbbször az adott személy egyik best of-jával ismerkedünk meg legelőbb és onnan fejtjük vissza az életművet és reménykedünk, hogy van még egy best of cd-je, vagy amin ilyen jó számok, ilyen jó novellák voltak, ott csak a terjedelem szabott határt és van ott még ahonnan jött. És általában van is. Első pár otthon fellelhető Rejtőm után én is kutakodtam és találtam még jobbakat és kevésbé jókat, mígnem aztán a végére értünk az életműnek és hosszú évek telnek el kedvencünk nélkül vagy újraolvasás, újrahallgatás során újra felfedezhetjük.
És aztán néha jön a feltámasztás, folytatás, mert igény van rá, technikailag megoldható, így jönnek 10 év kihagyás után sorozatfolytatások, már régen halott írók sorozatának új kötetei vagy ki nem adott dolgok kiadása. És ez - lássuk be logikusan - ritkán hoz fényes eredményt, hisz anno nem véletlen szüntettek be valamit, nem véletlenül nem adtak ki valamit, már nem volt rá igény, már nem hozta a megfelelő színvonalat. Persze ez a plusz egy kör már lehet fakultatív és dönthetünk úgy, hogy az a korszak akkor le is zárult, végül is mit árt, hogy jelennek meg forgácsok és folytatások, nem kell próbát tenni velük és ennyi, de egy rajongónak szinte muszáj belekóstolnia egy új műben, hisz már azt hitte, hogy örökre vége.
Szóval felemás eredmény borítékolható, de a törekvés díjazandó.

A sorozat első két részével sikerült megismerkednem.
A kiadás egységes, szép grafika, kicsi méret, díszvízjel és mellékletek jellemzik, valószínű szépen fog ez mutatni sorozatban a polcon.
Az első rész a Tatjána, ami egy ki nem adott kisregény, Rejtőhöz képest sajnos nagyon kevés humorral, bár több később visszaköszönő elemmel, sajnos nem sok élvezeti értékkel.

A második kötet a Konzílium az őserdőben novella három variánsát tartalmazza. A történet itt sem túl érdekes, ellenben a bennszülöttek mindig jó humorforrások Rejtőnél, így a világ abszolút Rejtői, ugyanakkor teljesen egészében már megjelent nem oly régen egy dokumentum kötet lapjain, így újdonság értéke semmi, ahogy valaminek a három variánsát is leadni szintén nem a szórakozást szolgálja, inkább csak kuriózum, érdekesség.
Szóval összességében azt tudom mondani, hogy igen, ez kell, mert mindent szeretnék Rejtőről, ha kiadják az iskolás fogalmazásait az is érdekes lehet, ugyanakkor nem hiszem, hogy élvezeti értéke lenne ennek és a hasonló kiadásoknak.

Köszönet a kiadványokért a Szépmíves Kiadónak!

Mark Frost: Twin Peaks – Az utolsó dosszié

Leírás:
Nézed a Twin Peaks harmadik évadát, és nem érted? Mélyebbre ásnál egy-egy történetszálban, vagy érdekel a karakterek háttértörténete, múltja is? Szeretnél megismerni valami többet, emberibbet Mark Frost és David Lynch látomásosan örvénylő fantáziavilágából? Az utolsó dosszié egy spirituális térkép a Twin Peaks univerzumához.

A 26 év szünet után, 2017 májusában a képernyőre visszatért, tévétörténeti jelentőségű sorozat az egyik legrétegzettebb szellemi termék, amit valaha létrehoztak. Befogadása, megértése nagy odafigyelést, türelmet, kitartást kíván nézőjétől. Mark Frost feltáró jellegű háttérmunkája, Az utolsó dosszié megadja a végső válaszokat rajongók kérdéseinek egy részére, miközben rengeteg új kérdést is nyit a Twin Peaks univerzum utolsó műve. Mert igen, David Lynch és Mark Frost azok, amiknek látszanak: ködlovagok.

Vélemény:

Igen, néztem a Twin Peaks harmadik évadát. Igen, nem értettem. És ezzel szerintem abba a 100%-os csoportba vagyok, ahova a készítők is tartoznak. De a sorozattal nem ez volt a legnagyobb baj, sok sorozat sajátja, hogy az ember nem ért dolgokat, kell a misztikum, a rejtély, amit a legritkább esetben tudnak aztán kibogozni az írók és értelmes véget hozni a történetnek. Itt meg se próbálták, de még az se biztos, hogy befejezték, legalábbis bárhol meg lehet állítani az évadot, ugyanolyan vége van, mint itt, bár még nem is a végével volt a legnagyobb baj. A baj az volt, hogy rossz volt. Az egy dolog, hogy semmi értelme a történetnek, volt, hogy nem is volt történet, a színészek idegesítőek, bugyuták, primitív szerepek egytől-egyig, ritka az olyan karakter, akivel három mondatot tudna az ember úgy beszélni, hogy az egy értelmes párbeszéd legyen bármely világba és most az értelmest úgy értem, hogy még a Mónika show-ban is értelmesebbek lennének a párbeszédek vélhetőleg.
Szóval a sorozat ezer sebből vérzik, annyira meta akar lenni, hogy az már nem meta és valószínű nem is Twin Peaks, amit - akárcsak Coopert, pláne értelemmel rendelkező Coopert - csak nyomokban tartalmaz.
De most nem is ez a téma, hanem a könyv.
Ahogy az előző könyv is, ez is kimagaslóan szép kiadás, bár a design elemek száma erősen csökkent, de a dossziés feeling vég jelen van, borító, belső oldalak mind kitűnőek.
A tartalom is Twin Peaks-es, jóval jobban, mint az előző könyv vagy a sorozat 3. évadja, konkrétan végveszi a szereplők nagy részének és a kimaradt éveknek a történeteit, szóval körülbelűl azt adja, amit az előző könyv füllszövege, ami abból semmit nem valósított meg. Ez meg abból nem sokat, hogy ettől jobban érthető lenne a 3. évad, mert nem lesz az, magyarázatokat nem ad, de hátteret alkot és néhány fehér foltot befoltoz, de nem igazán lényeges fehér foltokat.
Szóval nem mind titokzatos és magasröptű ami értelmetlen, de az előző könyvvel ellentétben ezt tényleg tudom ajánlani Twin Peaks rajongóknak is (nem tartalmaz UFO-kat:), a városhoz és a történethez kapcsolódik és baromira jól mutat a polcon:)

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Leírás:

Egy ​őszi estén a New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát. Róluk talán már hallott.
Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni.
A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.
Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen.

Vélemény:

Aki ismer az tudja, hogy nem csak az olvasás, az irodalom, de a zombik is közel állnak hozzám. Ilyenkor persze a legjobb, ha az ember egy nagyobb szúrós szerszámmal arrébb hessegeti őket, de attól még ott vannak. Ez valószínű annak az átka, hogy túl közel lakom a temetőhöz.
Szóval minden ami zombi az jöhet, kivéve, ami romantikus, mert a zombik nem romantikusak (bár tényleg csak az agyad kell nekik és nem a tested, de én nem vagyok ennyire végletes), meg ami tini, mert az általában egy degradáló szó.
És mostanában én is - ahogy a piac is - nyitottam a képregények felé is, így lássuk be mai kiadványunk több fronton is nekem való csemegének tűnt, mégha én nem is hallottam róla előtte.
Alap ötlet szinten persze nem eredeti, hisz volt már Büszkeség és balítélet és a zombik meg Abraham Lincoln a vámpírvadász is, amik inkább csak ötletként működtek, mintsem könyvként. Viszont ez csavar egyet a dolgon és képregény is, ami megintcsak nem egyedi, hisz vannak Marvel Zombik is, viszont még egy csavarás, merthogy magyar, amivel nem kivételezünk, de elvárjuk, hogy megugorja a nemzetközi szintet. Hogy ez sikerül-e, azt eldönteni viszont lehetetlen, hisz nyilván Rejtő se működik külföldön, ahogy a Nyugatosokat sem ismeri senki kint, így ami összehasonlítható az a grafika.
És a grafika nagyon bejött, a színezés fekete-fehér, de csavarnak egyet és még sárga is. A rajzokon az irodalmárok felismerhetők és bár vannak benne vendégrajzolók is, de összességében nagyon tetszetős (azt nem mondom, hogy szép, mert más stílus jön be nekem képregényekben is, de mindenképpen egyedi és élvezetes).
Viszont a történet egyrészt túl egyszerű, ha levesszük a háttértörténetet akkor kb. annyi, hogy jönnek a zombik és megöljük a zombikat, nagyon kevés a fordulat vagy izgalom és a humor sem biztos, hogy humor, ahogy a bonyolítás is inkább csak összezavarás.
De ennek ellenére én jól szórakoztam rajta, tényleg jó forgatni és vannak Marvel/DC képregények is, amiknek csak annyi a története, hogy látványosan verekednek.
Egy szó, mint száz, zombikedvelőknek kötelező, crossoverek iránt érdeklődőknek csemege, még talán némi retró is átüt belőle, de azért túl sokat ne várjunk tőle.


A könyvért köszönet a Corvina kiadónak.

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük

Leírás:
1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent.

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt.

Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára.

Vélemény:

Konkrétan már szinte mindent olvastunk Rowlnig-tól a könyvön, a színdarabon át, a jótékonysági lexikontöredéktől egészen a mostani forgatókönyvig, jövőre meg még egy sima beszed átirata is meg fog jelenni és talán valamikor magyarul a Pottermore-os bejegyzések válogatása is.
És ez korántsem baj, a Potter-univerzum még így sincs telítve az életemben, bőven elbírna többet is, hisz mostmár érdemi könyv valószínű nem lesz soha, legfeljebb Rowling-krimi, aminek persze várjuk az új részét.
Szóval ez részben egy új formátum, ráadásul mint formátum is ritka a magyar könyvpiacon, de a Potter rajongóknak be kell érniük ennyivel, hisz nem lesz regény a Legendás állatokból sajnos (bár nyilván ki lehetett volna adni valamelyik filmnovellizáló írónak a feladatot, de valamiért inkább hagyták így). És igazából nem is baj, hogy így döntöttek, mert forgatókönyvként is remekül működik. Aki ismeri a filmet annak a mozi pereg belül, zenével rá is lehet erősíteni. Ami ilyenkor kimarad, hogy nincs plusz élmény, nincs plusz infó, nem ad hozzá semmit a filmhez, nincs olvasási plusz. Ami van az viszont egyrészt a remek tartalom, halkabban tudjuk megnézni így a filmet, nem zavarunk vele másokat és hát remek kiadás, szép borító, ízléses tördelés és grafikai munka. Szóval akinek tetszett a könyv és olvasná is vagy csak hiányzik a Potter-gyűjteményéből az úgyis megveszi, aki valami pluszt várna a film után az nem kapja meg (de miért várt volna ilyet?), de biztosan ő is remekül szórakozik ebben a két órában, amíg vég olvassa.

Arthur C. Clarke – Gentry Lee: A Ráma kertje

A rossz könyvek közül, az amelyik idegesít is, általában egy-egy karakter miatt.
Itt ez a főszereplő néni, aki elvileg okos és művelt és intelligens, szerintem buta mint a kő és amúgy a könyv feléig csak arról szól, hogy minél több gyereket szüljék egy olyan világba, ahol amúgy ők az utolsó létező emberek, de ez egyáltalán nem gond, mert majd jöhet a tesók közti szex ha elfogy az öregember és a kislány közti szex lehetősége, a lényeg, hogy minden permutációban összedugjuk, amink van, mert aztán a géneknek fent kell maradni. Ha még pár évig maradnak, tutibiztos, hogy az anya bevállalja a fiait csak, hogy még legyen pár ember, nem csak az, hogy a 70 éves faszinak odadobja a páréves kislányát, tényleg visszataszító volt.
Aztán van egy átmeneti rész és aztán kapunk egy másik regényt, regényhelyzetet, ami meg alig sci-fi, alig társadalomleírás megspékelve a végére egy nagy csomó alien leírással, aminek semmi funkciója nincs.
Nem tartalmaz cselekményleírást, a regény sem nagyon.

Egy kis Jaffa szilveszterre

Idén hozzám képest keveset olvastam, így az év első pár napját olvasással kezdtem. Egy nap alatt 2,2 könyv, majd még másnap is megvolt a két nap alatt 3 könyv, ami statisztikailag mindenképpen jól mutat. És persze magát az olvasást élveztem is, ami nagyon rossz könyvekkel nem ment volna, de azért ehhez inkább kellett a csekély, sekély terjedelem, tartalom is. És mindezt most a Jaffa biztosította, akiknek ezúton is köszönöm.

Nade nézzük, mi is volt ez a három könyv, most összevont bejegyzésként.

Ónodi György: Feketeleves

17 év egy ember életében sem kevés. Eltart a köldökzsinór elvágásától a bölcsődén és az óvodán keresztül az általános iskolán át majdhogynem az érettségiig, a gólyamesétől a szexig. Egy televíziós szórakoztató műsor esetében egyedülállónak mondható ez a 17 év.
108 szereplő statiszták nélkül, 8 Kossuth-díjas művész adott rangot a műsornak, s reményeim szerint e könyvnek is. A készételt felszolgáltuk a képernyőn, a könyv inkább a fűszerekről beszél. Van benne édes és savanyú, csípős és keserű. Bajor Imre elköszönt tőlünk és Önöktől, ,,levele", amit az égből küldött - s amelyet ki más, mint Kern András ,,fogott el" -, itt olvasható.
17 év feldolgozása nem lehet cél. Ez a könyv a kulisszákról szól, a háttérről, a támadásoktól a magasztalásig, a dicséretektől az elátkozásig, az imádattól a gyűlöletig. Mindebben volt részünk, mely jól kitapintható a korabeli kritikákból és levelekből. Szókimondás és őszinteség - ennyi volt a szándékunk mindenféle rosszindulatú áthallás nélkül. Nem gondolom, hogy a Heti Hetes sírjára ,,unokáink leborulnak", de egy szál virág talán jár. Vagy egy elgazosodott sírhant tele pipaccsal. Letépni nem érdemes, mert szinte azonnal elhervad. A Heti Hetesnek ennyi adatott. A Feketeleves egy sajátos történelemkönyv, a ma lenyomata a jövőnek és egy kicsit a jelennek is. Egy őszinte történelemkönyv sokak bánatára és még többek örömére.

Ónodi György a kezdetektől a Heti Hetes főszerkesztője. Dolgozott operatőrként, szórakoztató műsorok forgatókönyvírójaként és más sikeres tévéműsorok producereként is. De mind közül a Heti Hetesre a legbüszkébb. Könyve nem nélkülözi a főcímben elhangzottakat: ,,Heti Hetes, minden, ami érdekes: politika, botrány, Duna-parti dumaparti, bulvár, pletyka, sztárhegyek, ez a Heti Hetes, a feketeleves..."

 A Heti Hetest Jáksótól a temetőig követtem, szóval nekem is benne van vagy 15-16 évbe. Volt, hogy jobb volt, volt, hogy rosszabb, vagy csak érdektelen, mert a politika egyáltalán nem szerepel az érdeklődési köreim között, de általában az állandó szereplők nagy része elvitte a hátán a műsort, mégha amúgy a statikus beszélgetős műsorokra lehet már most nekem sem lenne igényem, csak háttérben, annyi erővel meg lehetne rádióműsor is.
És jelent meg könyv is a Heti Hetesről igaz csak kicsit a műsorkezdés után, így talán 16 év után egy újabb kötetet még biztos elbír a piac, bár lehet, hogy egy évvel korábban kiadni bölcsebb dolog lett volna.
És, hogy milyen a könyv? Keserű. Oké, feketeleves, de tényleg az egész olyan, mint valakinek az első dühös gondolata, nem válogat stílust, nem válogat szavakat, mindenkit elküld az anyjába, akit meg nem kell, arra is azért odafricskáz egy csípőset, amit lehet, hogy ha az ember lehiggad, átolvassa már nem hagy benne a kész műben. Vagy benne hagy, mert még mindig dühös és vélhetőleg igaz az úgy is, ahogy le van írva. Szóval van itt háttér és nyilván egy olyan embertől, akinél közelebb senki nem volt a műsorhoz, de ez nem egy jó hangulatú virrasztás, hanem a kelleténél egy kicsit hosszabb műsorrészletekkel tűzdelt kirohanás. Terjedelemben is.

Dombóvári István: Pisti vagyok, ments ki innen!

"Pisti átlagos magyar férfi. Vidékről kerül fel Pestre, nincsenek kimagasló képességei, de nagy reményekkel vág neki az életnek. Magasra törő álmai vannak, karrierre és igaz szerelemre vágyik, de a sors valahogy mindig keresztbe tesz neki, mindig mást kap az élettől, mint amire számít. Főleg pofonokat, de Pistinek helyén van a szíve és az esze, csak azért se adja fel, végigcsinál mindent. Szó szerint végig.
Első szerelem, a szüzesség elvesztése, első állásinterjú, első válás - filmszerűen pergő jelenetek, dialógusok, drámai helyzetek komikumba és abszurdba oltva-oldva, mert hát ilyen az élet nevű játék. Amelyben mindenkinek akarva-akaratlan részt kell vennie, szüntelenül változva, alkalmazkodva a körülményekhez. Így lesz Pistiből, a nagy reményű tanárjelöltből multikatona, a romantikus álmodozóból bolygóközi adatrögzítő, jelenkorunk csetlő-botló hőséből jövőnk fapados szupermanje. Szerelem, gyengédség, szexrobotok. Álmok, multik, csapatépítések, kicsit sem békés nyugdíjas évek a Holdon.

Voltaképpen majdnem csupa szokásos dolog, csupa ismerős helyzet, csak éppen kissé más megvilágításban, más kifutással, nagy adag humorral és rendíthetetlen életigenléssel - ez Dombóvári Istvánnak, a népszerű humoristának, műsorvezetőnek, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépőjének komikus és szórakoztató, de ugyanakkor elgondolkodtató regénye."

A második könyv Dombi második könyve, vagy két és feledik, attól függ, hogy számoljuk. És Dombi még mindig nem író, viszont ezek szerint tud pár délelőttöt írásra is szánni meg az a kis pénz is jól jön és szinte biztos, hogy nem ő erőlteti, de hát ha megkértek, miért ne?
És ezzel nem mennék odáig, mint amit olvastam, hogy csak a pénzért írta volna meg (szerintem mindenki kb. azért ír minden könyvet) én azt is elhiszem, hogy volt egy ötlete és gondolta, hogy azt már ideje lenne befejezni, most az más kérdés, hogy ez az ötlet nem egy nagy ötlet.
Merthogy a könyv annyi, hogy végkövet egy embert születéstől a halálig a legsablonosabb életfejezetekből a legsablonosabb könyvfejezeteket kihozva. Ez amíg lehet vélhetőleg nagyrészt életrajzi elemeken és tapasztalásokon alapszik (nem véletlen tán a Pisti a címben), de ezen elemek nagy része velem is így történt nagyrészt és valószínű veled is és a többséggel is, szóval tényleg csak egy korrajz a valamikor 82 után születettekről (asszem említve van a Mátrix amikor hősünk 17 vagy 19 éves). Ami aztán tovább van vezetve persze a 40-es éveitől a halálig hősünknek, átvíve parodisztikus sci-fibe, de igazából a parodisztikus is csak erős túlzással él meg mint jelző (ha létezik, mint szó:), mert egyszerűen hiányzik a könyvből a humor szinte teljes egészében. Úgy emlékszem volt benne egy vicces leírás, de kettő már biztos nem. És ez baj, mert Dombovári humorista, tessék vicceset írni, vagy írjon drámát, de legyen drámának eladva. De igazából ez ugyanúgy 50-60 oldal ami jól van tördelve, rövid szórakozás, de sajnos annak is kevés.

Galla Miklós: Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy vége

Petőfiéknél az ajtót anyám tyúkja be.

Borozgattam a Nyugati pályaudvar közelében és a Keleti pályaudvar közelében is. Azt hiszem, többet ittam a Keletinél.

A legutóbbi szilvesztert az Örs vezér terén töltöttem. Hajnalban már a Sugárban hánytam.

Ilyen és ezekhez hasonló szóviccek tömegéből áll a könyv. Ellentétben egy regénnyel, ezt bárhol el lehet kezdeni és bárhol lehet folytatni. Nem is szólva a félbe- és abbahagyásról, valamint az újrakezdésről. Továbbá az asztalra történő kinyitva lerakásról, mert kész az ebéd. Szóvicc szóvicc hátán!

GALLA MIKLÓS: a világon vajon melyik standup komikus tud így énekelni és ilyen dalokat írni? Melyik énekes-szerző tud ilyen absztrakt képeket festeni? És melyik absztrakt festő tud ilyen szóvicceket kitalálni és előadni? E könyvben a szóviccek dominálnak, de a többi képesség is megcsillan!

Úgy emlékszem jópár éve már elém került egy Galla könyv, amit úgy nyertem és egyszerűen borzalmas volt, végül vég se olvastam, de ezt egyrészt elfelejtettem már, másrészt inkább az alcím fogott meg, mert a szóviccek (főleg képben) újra reneszánszukat élik és én is szeretem ha jó, vagy ha nagyon rossz.:)
A könyv terjedelme itt se nagyon érdemel sok szót, ha érdemelne, akkor vastagabb lett volna, de a bejegyzés célja pont a rövidek egyben. A könyv tartalma viszont nem regényes, hanem egyrészt tényleg megkapjuk a szóvicceket tucatjával, de mivel azért az mégiscsak 5 A4-es oldal szétdobva, így kapunk mellé egy korábbi Galla est anyagát is, amiben szóviccre épülő történetek vannak. És, mivel hősünk még fest is, ezért akit érdekel az kap pár absztrakt festményt is a könyv elejére meg végére.
Igazából megkaptam, amit vártam, több elnéző mosoly volt benne, mint Dombovári könyvében, de azért ez sem egy vég a hasunkat fogjuk könyv, bár lehet ebben közrejátszott, hogy a szóviccek nagyrészét már legalább 2-3 helyen hallottam tőle anélkül, hogy az önálló estjén lettem volna, szóval azért egy poén el van adva jópár helyre.

David Lagercrantz: Mint az árnyék

Leírás:
Lisbeth Salander büntetését tölti a Flodberga női börtönben, és mindent elkövet, hogy kimaradjon a foglyok közötti konfliktusokból. Ám a bajok így is megtalálják. Védelmébe vesz egy fiatal bangladesi nőt, és emiatt egyenesen a börtönt uraló maffia fejével, Benitóval kerül összetűzésbe. Közben meglátogatja őt Holger Palmgren, akinek sikerült olyan dokumentumokhoz hozzájutnia, amelyek más megvilágításba helyezik a hatósági túlkapásokat, amelyeket Lisbethnek gyerekkorában kellett elszenvednie. A lány megkéri Mikael Blomkvistot, hogy járjon utána a dolognak. A nyomok egy bizonyos Leo Mannheimerhez vezetnek, aki egy tőzsdeügynökség társtulajdonosa. De hogyan függhet össze egy jómódú pénzügyi szakember múltja Lisbethével? És mit tehet a lány az egyre agresszívebb Benitóval és bandájával szemben?

Vélemény:
 Igazából nem tudom mi van akkor, ha a Kiadó, akitől az ember kap egy könyvet recenzióba aztán már nem válaszol az e-mailjeire, pedig még ki se ment a blogra a leírás. Szóval bizonytalan vagyok benne, hogy ezzel még tartozom-e, pedig engem még szerződés sem köt.
Hogy Lagercrantz-ot köti-e azt nem tudom (szinte biztos), de ebből a könyvből inkább ez látszik, hogy mintha meg kellett volna írni, de igazából nem volt történet, vagy háttér, ami meg nem ártott volna egy ekkora kaliberű sorozat folytatásához. Az előző kötetben még úgy tűnt, hogy majdnem megugorja a lécet, de itt már nem érződött, hogy megpróbálta volna.
Merthát mitől jó a Millenium sorozat? Egyrészt nyilván a címszereplő karaktere miatt. Namost ő ebben a könyvben háttérbe húzódik és alig dugja ki onnan a kis okos, bár nem túl szép fejét. A kikukkantások nem is rosszak, de egyszerűen kevés, főszereplőnek, vagy minimum a főszereplőpáros egyik felének kellene lennie (nincs is nagyon főszereplője a könyvnek).
A másik a háttér, az eddigi könyvek mögött mindig volt egy politikai, gazdasági, informatikai háttér, ami kiemelte a sima thrillerek közül. Itt mi van? Belekap az amúgy fontos témákba, mint a közel-keleti nők sorsa vagy az ikerkísérletek, de igazából a legsablonosabban minden színvonal nélkül, ennyi erővel valószínű a Homok titkában is volt egy elnyomott lebarnult nő, akit vert Juan és ráadásul elő is került a gonosz ikertestvére (legsablonosabb dolog ever az iker). Szóval a háttéralapok jók, de nincs rá építkezés, a szerkezete is elég zavaros.
Hogy ettől rossz lenne a könyv? Nem, nem az, csak lapos és lejtmenet a többihez képest.
Mivel tuti lesz folytatás és a filmek is ezekből készülnek majd és nem az eredetiből, így csak reménykedem, hogy nem lesz a többi, Mint az árnyék az eredetinek, de igazából már a következőt nem fogom annyira várni, mint ezt. (És mostmár csak a Dan Brown folytatásban bízom, hogy ő tudja hozni a formáját ismét).

2017 - Blog évértékelő

Ismét elmúlt egy gyors év, ideje összegezni az olvasási szokásaimat. Amik tendenciózusan csökkennek. Mondanám azt, hogy mert nincs rá idő, de ezt majd jövőre mondom, amikor tényleg nem lesz, most még nyilván van, csak úgy tűnik túl sok a jó sorozat vagy nem tudom mi veszi el az olvasás elől az időt.
Szóval idén 60 könyvet sikerült elolvasni és 15410 oldalt. Tehát ha úgy vesszük a tavalyi 57-nél még darabra többet is, oldalra viszont 2000-rel kevesebbet és ez nyilván abból jön, hogy a képregények felé még jobban nyitottam (és a nyitást tovább folytatnám jövőre, hisz jön a Marvel gyűjtemény, aminek nagy részét tervezem olvasni illetve hátha valaki majd lesz oly jófej és kölcsönadja a DC gyűjtemény kiolvasatlan részét, mert mintha semelyik könyvtárban nem lennének meg - szóval lenne mit pótolnom), ahogy egyébként a piac is.
Ennél tehát már csak két év maradt, amikor ennél is kevesebbet olvastam és persze már van olyan, amikor ennek a dupláját és akkor még nem is voltak képregények (bizony, most találták ki őket:).
A fenti adatok alapján persze az átlaghossz is csökkent 257 oldalra.
A megjelenés éve nem éri el a 2016-ot, tehát több, mint egy éves lemaradásban vagyok, bár a kiolvasott könyvek 53%-a 2017-es.
A magyar szerzők ebben az évben 13%-ban képviseltették magukat (tavaly 9)
A női szerzők 15%-ban (tavaly 7).
Az újraolvasás 2%, az idegen nyelvű könyvek aránya pedig 3%.
A könyveket én átlagban 69,34%-ra értékeltem, tehát elvileg jobb könyveket olvastam, mint tavaly, ugyanez a mutató a molyok szerint 83,03, tehát szerintük viszont rosszabbakat választottam egy picit, de persze ezek nem releváns számok, hisz a legtöbb könyvet amit elolvastam még nem olvasta 10 moly, hogy legyen értékelése. Mindenesetre a közös értékelések szerint a legjobb könyv, amit olvastam az a Titkok kamrája illusztrált kiadása, míg a legrosszabb a Ráma kertje.
A könyvek 41%-a könyvtárból jött (pedig már nem is emlékszem mikor voltam utoljára), 48% saját, 5%-ot kölcsön kaptam és 7% pedig e-book-ként került hozzám. Talán ebben is első ez az év, hogy e-book-ot is olvasok, bár általában csak utazáskor vagy statisztálás közben.
Összesen 27 kiadótól olvastam és a kedvenc kiadóm idén is a Szukits lett (kár, hogy ők nem adnak recenziót, dehát ritkán viszonoznak azok, akinek igazán kellene) a maga 14 könyvével, más kiadó nem is érte el az 5 könyvpontot sem, de azért a 2-3 helyezett döntetlenben az Animus és a Jaffa.
Bár sok kiadótól idén nem is kértem könyvet, vagy kértem de egyszerűen eltűntek, vagy kértem, adtak és utána tűntek el, vagy kértem, de már más dolgozik az adott pozícióban és nem ad, így hát idén csak nekik köszönném, hogy egy vagy több kiadvánnyal támogatták a blogot: Magistra, Kossuth, Jaffa, insomnia, bookline, Ventus Libro, Animus, Helikon.
Műfajilag (kicsit keverve a kiadás módjával) 30%-ban a képregények nyertek, 18% tudományos, ismeretterjesztő, egyéb, 15% krimi-thriller, 12% kaland és 10% sci-fi plusz az egyebek még kisebb százalékkal.
Célok és kívánalmak idén sincsenek, az élet legyen rendben, minden csak más kárára kerülhet bele, vagy nőhet hisz az élet egy zéró összegű játszma, de persze jobb lenne többet olvasni, több képregényhez jutni, eljutni arra a pontra, hogy gondolkodjak, hogy mi legyen a következő és ne álljon vagy 40 könyv már most a polcomon, amiből vagy 5 legalább ami recenzióba itt van és időben végezni kellett volna velük. A blogra is jobban kellene vigyáznom, mert idén csak 13 bejegyzés született, ami alig több, mint havi 1, de persze ehhez is idő és recenziók kellenének. Vagy több téli szünet kell, legalább két-három havonta jól esne:) Meglátjuk.

Bödőcs Tibor: Addig se iszik

Leírás:
"Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!" "
Cserna-Szabó András

Vélemény:


Bödöcs az a mai magyar humorista, akit szinte mindenki egy szinttel feljebb tesz, mint a Dumaszínházasok krémjét, akik már önmagukban is több szinttel feljebb vannak, mint a Dumaszínház piskótái, pláne ami még az alatt is van. És én se vagyok kivétel, Bödöcs mindig is top-os volt és az évek alatt nem is vesztett értékéből (nem úgy, mint mások, Kőhalmi tavalyi önálló estje szinte semmit nem ért, Kissádám meg már évek óta nem mondott vicceset, csak, hogy a top 3-at is véleményezzük röviden).
Ugyanakkor a könyvírás más tészta és ez a tészta a legtöbb esetben összeegyeztethetetlen a stand up-pal.
Itthon is sok humorista próbált meg könyvet írni, ezek 90%-a a béka segge alatt van, gyakorlatilag
értékelhető könyvet stand up-os,  Litkai -  amúgy szóban is már korábban és darabokban előadott - Buhera Mátrixa óta nem írtak itthon. A tűrhetőtől a siralmasan rosszig terjed a mások által kiadottak, amit vagy azért írtak, mert most eladható a nevükkel bármi (és a pénz jó, értem), vagy tényleg van bennük írói ambíció és azt a könyvet más név alatt senki nem venné meg, de ahogy mondtam a nevükkel most eladható. De sikert egyik sem ért el az olvasóknál, mégha valószínű a pénztár szépen csengetett.
Ez persze sok mindenből eredhet; a humorérzék abszolút nem elég a jó íráshoz de még a jó stand up-hoz sem, mert a jó stand up a humoron túl az előadásmódról is szól, ami meg nem biztos, hogy megáll önmagában írásban. De ha meg is áll, azzal, hogy azt, amit a színpadon előadnak, vagy annak egy bővített változatát kiadják írásban nem nagyon próbálkoznak (pedig ennek lenne a legvalószínűbb sikere), hanem minden más verzióval, amik meg nem élnek meg, hisz ha megélnének, akkor az miatt lett volna híres és elismert az adott humorista és nem azzal, amit amúgy is csinált.
Szóval a csalódás 90%-osan biztos volt ennél a könyvnél is, ahogy amúgy a várakozás pedig az egekbe, mert hátha Bödöcs majd megcsinálja.
De nézzük, hogyan is teljesített az Addig sem iszik.
Felemásan.
A forma ezúttal Így írtok ti szerű írói paródiák, ami talán nem a legszerencsésebb egy olyan időszakban amikor kevesen olvasnak és akik olvasnak sem azt olvassák, amit Bödöcs imád, szeret, tisztel, és amúgy nagyrészt nagybetűvel írt Irodalom. És én is ez a csoport vagyok majdnem, bár én és minden ismerősöm is sokat olvas, de ettől még közös pont az én és Tibor olvasmánylistájával valószínű csak Rejtő összesben és még 1-2 kötelezőben kimerül, ami abszolút nem baj általánosságban, paródiaélvezethez viszont azért jól jönne az eredeti ismerete, amihez meg azért kellene vagy 20-30 író életművének egy nagyobb szeletét ismerni, ami egyrészt nincs meg, másrészt nem is lesz meg, nem lehet minden könyv előtt másik 100-at átolvasni, csak, hogy értsem. Szóval hátrányból indulok, mint az olvasók 90%-a.
És, hogy így milyen ez a paródiakötet? Egyrészt humoros, ez elvitathatatlan és biztos még vagy 40%-ot növelne az értékén, ha Bödöcs olvassa fel. De ha őszinte akarok lenni a humor 80%-a nálam a könyv azon 5%-át kitevő írói bemutatókban van, amit a paródiák elé írt, mert azok tényleg a megszokottak, tele zseniális jelzős szerkezetekkel és humoros egysorosakkal. Másrészt viszont nehéz. Úgy indultam, hogy akkor én ezt kiolvasom egy este, hisz Bödöcs és 200 oldal és már a 3. novellánál belefáradtam, túl tömény, nem elég szórakoztató és igazából ha hasonlít az eredeti művekre akkor nem is hozza meg legtöbb esetben a kedvet azok megismerésére. Ígyhát maradt a napi egy novella és a lassan haladás és igazából ezt is ajánlom, mert rengeteg a paródián túlmutató kis nüansz van, amit jól odafigyelve és lassan haladva, ízlelgetve az ember jobban tudja élvezni. Pláne, ha ismeri az eredeti klasszikusokat is. Szóval ez a könyv bár az olvasók nagy részénél a magyar stand up-osok által írt könyvek közül abszolút kiemelkedik, de mégis megosztó. Bödöcs tömegműfaj, mint stand up, de Bödöcs, mint író abszolút nem tömegműfaj, így lehetnek csalódások mindkét irányba mindkét irányból, hisz abszolút el tudom képzelni, hogy irodalmi téren viszont most kezdi valaki komolyabban venni Bödöcs munkásságát.
Szóval nem mindenkinek ajánlom, én magam nem tartom kiemelkedőnek, de érdekes kísérlet volt és személy szerint egy következő Bödöcs könyvet sem várok kevésbé, mint ezt, mert a stílus jó, a humor megvan, talán csak a forma lehet más.

Bill Bryson: Shakespeare

Rendkívül olvasmányos és érdekes de
- kíváncsi lennek mit adnak le mostanában irodalom órán Shakespeare-ről es, hogy ötöst csak az a felelő kaphat aki úgy kezdi a feleletet, hogy semmit nem tudunk S-rol, amit meg vélünk annak ugyanannyi a valószínűsege mint bármi másnak.
- maga idejében és utána évszázadokig nem tartották sokra, másokat jobban, ami megmaradt tőle ha egyaltalan tőle azok is csak mások műveinek átollózott, jobban megírt de így is ezer hibával teli verziói stb. Szóval igazából nem jött le, hogy honnan és mikortól ez a hype és amúgy most egy tök jó brand de lehet, hogy nagyrészt csak csinált brand. Szóval Shakespeart szeretni a hátter ismeretében vagyis pont ismerelenségében már szinte hit kérdése anélkül meg csak divat.

Emily Stead: Fidget Spinners

Leírás:
Kartonált könyv, hozzácsomagolva egy jó minőségű, acélcsapágyas fidget spinner

A Fidget Spinners egy csapásra meghódította a világot. Ebben a remek könyvben megtalálod a legjobb trükkökket és tippeket ahhoz, hogy igazán menő Fidget Spinner-bajnok lehess!

Tedd egyénivé a pörgettyűdet, és kövesd lépésről lépésre a 30 fantasztikus trükk leírását!

Tanuld meg az alapokat, majd sajátítsd el a legmenőbb pörgetéseket, hogy lenyűgözd a barátaidat és a családodat.

Vélemény:

Pár hónapos késéssel került elém az első fidget spinner, amin még kicsit tolt az e-bay postaideje is de még így is épp egy időben került kezembe a saját pörgettyűm és a magyarra ferdített könyv. Viszont még épp időben, hisz nyilván már nincs ennyi hátra és mindenki elfelejti, de végre egy olyan értelmetlen időrabló, amibe nem tudnak belekötni azok, akik a telefonbirizgálást ördögtől valónak tartják (naponta olvasom, hogy buu meg bááá, de foglalmam sincs, mi lenne a helyes viselkedés szegényeknek a metrón, de nyilván a bambulás jobb, mint a világ dolgainak utánanézni vagy chatelni valakivel), hisz ez egy teljesen mechanikus cucc és persze ugyanúgy az autó alá kerülhetünk ha sétálva pörgetjük, de ez azért egyáltalán nem jellemző, ahogy maga a fidget spinner sem, legalábbis én összesen egy embernél láttam Pest utcáit járva, szóval nem beszélhetünk tömegjelenségről, ami azért nem biztos, hogy jót tesz a könyv kiadásának.

Ennek ellenére a könyv jött és ha már minimálisan érdekel, úgy eljutott hozzám is.
Kezdjük a jó hírrel. A könyv kifejezetten olcsó. 2000 ft alatt van, ami ugyan lehet, hogy magának a könyvnek az értékét reálisan lövi be, de mellé adnak egy fidget spinnert is, ami oké, hogy 200 ft az e-bayen, de itthon még a könyv árának többszöröséért is adnak, szóval kapsz egy pörgőt és mellé egy könyvet, jó deal.
Amiért engem érdekelt, hogy keveselltem azt, hogy valami ami csak pörögni tud az csak pörögni tud és lám van könyv, hogy ezzel lehet trükköket is csinálni, tehát biztos nem csak pörögni tud.
De, csak pörögni tud:)
Méghozzá egyféleképpen tud pörögni, esetleg ugyanazt másik irányban is. És tud pörögni a két ujjad között, az egy ujjadon és ujj helyett ceruzán is pörög. És pörög az asztalon is. És ha az ujjadat arrébb teszed úgy is pörög. És ha feldobod és fejen állsz, kétszer átfordulsz és tapsolsz majd újra rád esik akkor is pörög, ha jól csináltad. De lássuk be, ezek nem trükkök, attól még ugyanazt csinálja, max te közben klarinétozol, míg előtted pörög de ez nem egy új funkció.
Szóval trükköket igazából nem kapunk, a cucc továbbra is csak egy funkciós lesz, ennek ellenére, ha ki akarjuk próbálni és még nincs fidget spinnerünk, akkor ez egy jó alternatíva lehet, hogy könyvestül vegyük meg.

Munk Veronika: Kéjutca

Leírás:
Munk Veronika, az Index újságírója olyan ajtókat nyitott ki, amelyek mindeddig a külvilág előtt zárva voltak. Szexmunkásokkal, futtatókkal, bordélytulajdonosokkal folytatott számos beszélgetés és több éves kutatómunka eredménye, hogy a Németországban dolgozó magyar prostituáltak rejtett világa feltárult.

Böbe, a madám nem hagyhatja el Németországot, mert a magyar törvények értelmében azonnal letartóztatnák. Berta, az örömlány, bár álmodozik arról, hogy egyszer végleg leszámol a vörös lámpás negyeddel, a pénz mindig visszahúzza. Berta Böbének dolgozik, és Ivánnak, a stricinek, aki a szálakat Magyarországról mozgatja. Az észak-német kikötőváros, Bremerhaven egy egész magyar kolóniának biztosít munkalehetőséget, amely a liberális törvénykezés előnyeit kihasználva szabadon űzheti itt az ipart.
Szereplőink bizalmát elnyerve Munk Veronika felteszi azokat a kérdéseket, amelyekre mindig is szerettük volna tudni a választ. Mi fér bele egy húszperces menetbe? Kiből lesz strici? Van a lányoknak orgazmusa? Tabu az óvszer nélküli szex? A személyes hangvételű, ám egy szociológiai tanulmány alaposságával megírt könyv egy saját szabályokkal bíró, zárt és veszélyes világba nyújt betekintést, ahol a pénz és a

Vélemény:
Ismét egy érdekesnek tűnő téma, habár nem mondanám, hogy a témában nem született már eddig is elég könyv, vagy, hogy hiánypótló lenne a kiadvány, de pár évente gondolom van létjogosultsága, ha egy kicsit más oldaláról fogja meg az író a témát, a szex-szel kapcsolatos könyveket meg úgyis viszi a nép automatikusan és hát azért a prostitúció is van annyira szerteágazó téma, hogy csak egy-egy válfajára koncentráljon az adott könyv, felvillantva a teljes képből is szemelvényeket.
Ez például a külföldön (Németországban) valahol az utcai és a lakásos válfaj között, kirakatban majd
függöny mögött dolgozó lányok és az ipar egyéb szereplőinek mindennapi életébe, múltjába próbál
bepillantást adni.
Node azért beszéljünk előbb kicsit a prostitúcióról magáról.
Elítélendő-e? Abszolút nem! Semmi, ami a te életedre nincs befolyással nem elítélendő. Elítéled a meleg házasságot? Akkor ne házasodj melegekkel! Elítélendő a prostitúció, akkor ne dugj kurvákkal. Ennyire egyszerű. Amúgy meg mindenki azt csinál a függöny mögött, amit jónak lát, amíg nem árt vele másoknak.
Amúgy negatív dolog-e egyáltalán a prostitúció? A legtöbb esetben abszolút nem! Ha valaki prostituált lesz az önként lesz (ha nem, úgy az már a legtöbb eseten kívül eső eset és az emberkereskedelem meg erőszak és hasonlók, az elítélendő és büntetendő), ő úgy gondolja, hogy a saját kvalitásai és igényei ezzel az áldozattal járnak és bevállalja. Semmi különbség nincs az egyéb munka, fizetés, igény és annak kielégítése között. Mindenki eladja a testét, hogy pénzhez jusson, én is, ülök egy irodában, vélhetőleg rossz testtartással, de mindenképpen mennyiségibben, mint kellemes lenne, eladom az egészségem, eladom a szabadidőm cserébe a kis pénzért. Lehet nagyobb pénzért jobban eladnám, ahogy a többség sokkal kevesebb pénzért sokkal többet ad el, vagy ahogy az örömlányok adott esetben jóval többért nézet kérdése, hogy jóval többet adnak-e el. Ahogy ez fordítva is igaz, ha valakinek megéri a szexért direktbe fizetni (indirekt módon a többség úgyis fizet) és adott esetben a törvény sem tiltja, úgy abban sincs semmi elítélendő, kereslet-kínálat.
Áldozat-e a prostituált? Nem és nem is tartják magukat annak. Önként választotta. Lehet, hogy ez a
választás az volt, hogy 400 ft-os órabérért melegítőket var 12 órában élete végéig tengődve, ahogy
Magyarországon sokan, vagy óránként három pasi megdugja hátulról és a nap végén lesz 110 ezer ft-ja és veheti a Nike-ot meg a műkörmöt és ő utóbbit választotta. Még azt se merném kijelenteni, hogy rosszul választott, hisz kb. semmi közöm hozzá, ő ismeri a saját preferenciarendszerét.
Fel kell-e nézni az erejükre? (ez így le van írva a könyvben, vicc): Nem! Kurvára nem én vagy te döntöd el, hogy vajon az öngyilkosság az egy könnyű vagy egy piszok nehéz döntés, hogy elhagyni a nyomort, a hazádból egy másik országba menni jobb megélhetés reményében az egy gyáva menekülés vagy egy okos kiugrás és nem te mondod meg, hogy vajon az egy könnyű dolog-e, hogy nézed a falat miközben hátulról dugnak két percig napi 10x vagy téglát hordani 40 fokba napi 12 órában. Ha feltételezzük, hogy az emberek tudatos lények, akkor ha önként vállalnak valamit, akkor felmérik a lehetőségeket és meghoznak egy döntést, innentől az a döntés az optimális döntés, nem könnyebb, vagy nehezebb, de optimális kurválkodni, ha azt csinálod, mégha a pro oldalon az is
van, hogy te meg a szerencsejátékot szereted és az okoz örömet és este elvered az összes megkeresett pénzt a kaszinóban. Felnézni nem kell rád abszolút, ahogy le se.
A könyv tehát a magyar prostituáltak egy igen apró szegletével foglalkozik, a többség nem olyan körülmények között dolgozik, így kifejezetten a szexmunka iparról nem igazán tényfeltáró könyv, inkább egy cikksorozat a többezer magyar szexmunkás párszáz fős részéről akik ott és úgy dolgoznak. Ami nekem talán érdekesebb is volt az inkább a lányokon túli dolog, a stricikről még nem olvastam túl sokat, ahogy a kinti egyéb kiszolgáló személyzetről sem.
Közepesen érdekes cikksorozat, amit érdemes kiegészíteni esetleg a szerzőnek az index-el csinált videócikk sorozatával, hogy arcokat is tehessünk a szereplők mellé.

George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok

Leírás:
A II. világháború után közvetlenül, mikor az emberiség még alig ocsúdott fel a borzalmakból, idegen eredetű vírus támadja meg a Földet... és különleges tulajdonságokkal ruházza fel a túlélők egy részét. Az ászok emberfeletti mentális és fizikai képességekre tesznek szert. Másoknak csupán bizarr lelki és testi torzulások jutnak - belőlük lesznek a jokerek. A túlélők között vannak olyanok, akik az emberiség szolgálatába állítják képességeiket, mások inkább a gonosz csábításának engednek. A Wild Cards az ászok és a jokerek története, a sorozat első része - ennek a torzult világnak a "bibliája" - pedig 1946-tól a 80-as évekig kalauzolja el az olvasót.
George R. R. Martin és írótársainak fantasztikus világából az Universal Cable Production készít tv-sorozatot

Vélemény:
Eredeti történet nincs. Ugyanazokból a panelekből építkeznek az írók évezredek óta, csak a helyszín és a szereplők váltakoznak és így létre lehet hozni valamit, ami csak távolról ismerős.
A Wild Cards sorozat sem eredeti, sőt. Igazából versenyt csináltam belőle, hogy minden fejezethez
odaválogattam a hozzá kapcsolódó film, sorozat zenéit és szinte mindig volt találat. Mert bizony ez
Amikor megállt a Föld, ez az Ember a fellegvárban, ez a Rockateer, ez az X-men akárhány és így tovább.
Amit kapunk egy, a II. világháborútól kezdve alternatív dimenzióba helyezett novellagyűjtemény.
Az alternatívát meg csak az okozza, hogy amúgy a népesség nagy része X-men lett, vagy felvállalhatóan hasznos képességekkel és emberi kinézettel, vagy csak humanoid de groteszk külsővel esetleg ezek permutációi. Minden más marad, mi is nagyrészt Amerikában, ahol az ismert elnökök váltják egymást, de mindig ott vannak a háttérben, ahogy más ismert emberek és események is. Az előtérben meg mindig egy mutáns hol érdekesebb, hol kevésbé története.
A mellékszereplők a következő történetben akár főszereplők is lehetnek, de lehet csak négy novellával arrébb hivatkoznak vissza ismét rá egy félmondattal.
És hát Martin. Mert ezzel adják el. De közben meg a 680 oldalból írt kb 40-et, ha a szerkesztői munka lehetett is nagyobb meló. Az alapötleten túl ez egy hatalmas szerepjáték megregényesítése amiben igen neves írók is részt vesznek Martin-on kívül is.
És, hogy milyen?
Hosszú és még hosszabb lesz, nem találtam pontos adatot, de 10-20 ezer oldal körül lehet már a sorozat.
És fogalmam sincs milyen, hisz lassan 30 évet ölel fel. Amit viszont az első részben kapunk az jó. Jó az eleje is, amikor még a vírus nem kezdett működni, legalábbis engem egyből beszippantott, jók az utána lévő történetek is, a színvonal csak picit hullámzó is, sajnos a stílus is szinte homogén és talán tényleg lehetne nagyobb fantáziával nekifogni, a történetekbe még több történést adni, mert azért picit lassú és picit már ismerős a többsége, de ettől még remek szórakozás és mínőség/ár/oldalszám viszonylatában az egyik legjobb vásár most a piacon:)

Megszakítjuk adásunkat!

Van úgy, hogy szinte indokolatlan 50 oldalas csatornahálózat leírás szakítja meg az amúgy élvezetes Victor Hugo könyvünket, vagy csak egy recept a kriminket, így hát most egy pillanatig mi is megszakítjuk a könyvekről való írást valami mással.
Hogy indok is legyen az amúgy teljes mértékben senkinek teljes megelégedést nem adó, ám teljesen ártatlan bejegyzésre menjünk vissza 1-2 héttel ezelőttre.

A Sárréti Csilifarm facebook oldalán megjelent egy felhívás, hogy bloggerek jelentkezzenek. Én kis túlzással blogger is vagyok. Azt meg nem mondták, hogy gasztroblogger jelentkezzen, ami biztos nem vagyok, így hát mondtam, hogy ímhol itt vagyok én, a pici könyves. És mivel szerintük is picit vicces, hogy könyvesblogként lett jelentkezve a nem specifikált kiírásra, így voltak oly kedvesek és egy kisebb csomagot küldtek a múlt héten.
A csomag tartalma nem meglepő módon csili, méghozzá 4 fajta termék is.
A csilivel és magával a csípős dolgokkal a kapcsolatom elég felemás. Egyrészt szeretem a csípőst, de egy adott intervallumban. Egyértelműen mainstream csípős dolgok, mint a KFC-s csípős csirkeszárny, a Burger King Hot whooper és hasonló annyira sem csípős, hogy éreznék bármit, de tényleg semmit. A jalapeno-t meg a csípős pepperonit már szeretem, sokat használom a főzőcskében és pizzán is jól mutatnak, ezek is ritkán csípősek, vagy minimálisan, de ízre, állagra nekem ezek a megfelelőek. És ezeket még mindig bölcsis szintnek titulálnák a csilikedvelők és biztos így is van, de itt jön az a része a csilinek, ami már annyira nem jön be, ez pedig a kivagyiság dolog, hogy bizony attól vagy valaki, hogy harapod a habanerot és barátait. Ezt a részét már nem értem, nyilván nem harapnék bele, ahogy a legcsípősebb szószokat is kerülném távolról, mert minek, kinek szenvedjek ha semmi ízt nem érzek, csak azt, hogy baromira csíp (aláírom, hogy valaki meg simán érez ízeket mellette, sőt ugye mindenféle jótékony hatása is lehet utólag, de hát na, ez nem én vagyok).
Röviden ezt fel is vázoltam a csilis fiúknak, hogy azért ne a legkeményebb termékeiket küldjék, mert az senkinek sem lesz jó.

Abba már nem vagyok biztos, hogy erre ügyeltek is:)

Mindenesetre kisütöttem pár baconbe tekert csirkecsíkot, hogy legyen mibe mártogatni, fogtam kicsi a bors, de agyban erős barátomat Tyrion-t és leültem tesztelni a hétvégén:)

Elsőként az új, még nem kapható termékükkel kezdtem ami egy eperrel dúsított csilikrém lenne. Bevallom első kóstolásra sem az eper sem a csili íze nem jött ki, így a későbbiekben már bátrabban mártogattam ezt a szószt, hogy érezzek is valamit. Sajnos itt van jó és rossz hír is. A jó hír, hogy abszolút epres, finom, ízletes lett másodszor, harmadszor, sokadszor. A rossz hír az, hogy a csípőssége nulla, simán kanalazható lenne, ha nem spórolnék vele, de tényleg nulla csili íz érződik, szóval ezt szerintem még lehetne erősíteni.

A másik három szósz már kapható szósz és gyanúsan rá is volt írva, hogy extra erős, így azt már egyértelműen nem kanalazásra szánták.
Két hagyományos piros színű van és egy sárgás, ami a Dzsedi Tej névre hallgat és barackkal párosították a csiliket. Viszont ez ellentétben az epressel már tényleg csípet, de valahogy ízre sem volt az igazi, de majd még próbálgatom.
És tudom, hogy baromi rossz gasztroblogger leszek, de a másik két szósz, a Fire in the Hole (ami névre egyezik a W35 burgerével ami életem legcsípősebb burgere volt) és a Csak Norris (és amúgy ide tartozik a Dzsedi Tej is ízre) egyáltalán nem az én termékem, sőt nagyon különbséget sem tudok tenni, mindkettő hasonló színű, állagú és piszok erős és a csípősségén kívül az íze sem az enyém sajnos.
Végül az összes már kimert szószt összeöntöttem egy üveg joghurttal, hogy hígítva legyen a mártogatós és bár így már a csípőssége vesztett, de sajnos ízre most sem találta el azt, amit én vártam.

Összesítésben:
-A csípős és a csili jó, de mindenkinek más a már és a még élvezhető
-Csilit gyümölccsel keverni nem olyan hülyeség, mint gondoltam volna, de fontosak az arányok.
-A Sárréti Csilifarm rendkívül fantáziadús a névadásban, a grafika, kiszerelés is remek, a PR-t rendkívül jól kezelik, nem csak azért mert egy könyves bloggernek küldenek csilit (bár tényleg a kevésbé csípős változatokat jobban tudtam volna hasznosítani), de a Dumaszínházasokkal is kapcsolatot ápolnak (na ők rágják a paprikát, az mégiscsak élvezetesebb, mint az én írásom).
-És bár tök kicsi üvegek, de egyenlőre még nem tudom mi lesz velük, valószínű tesztelem még főzéshez őket, lehet már a hétvégén, akkor kap egy kis update-et a cikk.
-És a bejegyzéstől függetlenül mindenki küldheti a cuccokat tesztelni, de azért alapból maradunk könyvesek:)

Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

Leírás:
Gavin Edwards amerikai írót, mint oly sokakat, mindig is lenyűgözte a népszerű színész, Bill Murray, és nemcsak emlékezetes alakításaival, hanem mozin kívüli – ám éppoly szórakoztató – teljesítményével is. Edwards sorra felkereste azokat a helyeket, ahol Murray élt, dolgozott és bulizott, hogy összegyűjtse az elmúlt négy évtized legbotrányosabb és legviccesebb, már-már legendaszámba menő és az álmítoszokat gyártó mókamestereket is megihlető Bill Murray-sztorijait. Bill például egyszer öt dollárt adott egy kissrácnak, hogy hajtson bele a biciklijével egy medencébe, máskor meg rábeszélte a Harvard női kosárlabda-csapatát, hogy vegyék be egy mérkőzésre…


De a Bill Murray és a Tao több egyszerű anekdotagyűjteménynél. A kötet szerzője, aki számtalan interjút készített Murray barátaival, kollégáival, és magát a színészt is kifaggatta léte „alaptételeiről”, tágabb kontextusba helyezi Murray nyilvános bohóckodásait azzal, hogy tíz pontban összefoglalja életfilozófiáját. A könyv, amely egyszerre komédia és filozófia, tele vicces rajzokkal, és kiegészítve egy részletes filmográfiával, tökéletes kikapcsolódás nemcsak a Bill Murray-rajongóknak, hanem mindenkinek. És hiába hajtogatná bárki is Bill legendássá vált mondatát: „Ezt senki sem fogja elhinni neked”, igenis elhisszük a szürreális sztorikat, szívből nevetünk rajtuk és boldogan továbbadjuk.

Előzetes/egy a sok sztoriból: Book trailer

Vélemény:
Ha egy könyv engedi és bizony sokszor engedi, akkor szeretem az olvasást kiszélesíteni a könyvön túlra is. Az alap, hogy hozzá illő lejátszólistát keresünk, kreálunk a Spotify-on, az érdekesebb helyszínekre, tárgyakra, emberekre gyakran rákeres külön az ember a neten, ha pedig létező személy a főszereplő az az alap, hogy egy jó féltucat filmet (és a hozzá tartozó filmzenéket) vesszük elő az olvasást megelőzően és követően is.
Bill Murray-t sokan ismerik Magyarországon is azon a minimális szinten, hogy látták 3-4 filmben, amiből most hirtelen csak a Szellemirtók jut eszükbe, de ilyen színész van több száz (nem mindegyik szerepelt a Szellemirtókban). Az USA-ba Bill Murray már jobban fogalom, talán van még 2-3 ikonikus filmje, amire az utca embere is emlékszik, de ennél jóval fontosabbak azok a sztorik, amik az utca emberével történtek meg mikor találkoztak Bill Murray-val, mert hát találkoztak és nem csak autogramot adott vagy integetett.
És hát ezek a történetek az évek, évtizedek alatt csak sokasodtak mígnem egy amúgy is életrajzi könyveket író ember, Gavin Edwards gondolt egyet és összegyűjtötte ezeket a történeteket és kis szerkesztői munkával kötetbe rendezte.
Hogy, hogy sikerült? Egyrészt Bill Murray megnyerő figura, ami nem jelenti azt, hogy az igazi Bill mindenképpen egy szimpatikus ember lenne, hisz abszolút nem ismerjük és hát van egy olyan verzió is, hogy részeges, asszony verő és amúgy az életet átalussza és próbálja magát felkelteni azzal, hogy belesodorja magát meglepő helyzetekbe. Szóval ez is egy olvasata a könyvnek és az is, hogy vicces, szeretni való figura és valószínű egy harmadik összefoglaló lenne, ha közelébe élnék és ismerném picit is.
A történetek olvasata is sokféle lehet. Egyrészt 80%-ban marha szórakoztató, vicces, szívet melengető, meglepő vagy csak érdekes, de mindenképpen olvasmányos. Ez is egy olvasat, de azért lássuk be ezek a történetek többsége egyáltalán nem lenne az, ha nem Bill Murray lenne az egyik főszereplő, hanem Béla bácsi. Mindenki tudja, ha egy szép nőnek köszönsz és mondasz valami kedveset akkor az, hogy azt utána, hogy adja tovább a barátnőjének (egy hülye köcsög zaklatott vagy egy helyes fiú köszönt és de cuki) az nem függ, hogy mit és hogyan mondasz, kizárólag attól, hogy, hogy nézel ki, úgy itt is ezek a sztorik többsége életképtelen és nem is vicces, viszont Bill Murray-vel történt, így máris az.
Ettől függetlenül Murray-ről szól a könyv és így tényleg szórakoztató. És végre nem akar egy könyv többnek látszani, mint ami. Nem talál ki felesleges tartalmat, csak, hogy növelje azt, mindössze Bill Murray történeteket ígér (most tekintsünk el a Tao-ról a címben, aminek nincs lényegi, tartalmi funkciója) és 100%-ban azt is kapunk.
A történeteket három féle gyűjtőbe teszi, hogy valami keretet is adja (bár így egy történet két helyre is bekerült, de ez max fél oldal).
Összességében egy nagyon szórakoztató sztorikönyv, de azért megtudhatunk pár dolgot, szintén történeteken keresztül Murray filmjeiről is.

Az X-akták: Kezdetek

 

 Leírás:

A káosz ügynöke:

Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenhét éves Fox Muldernek nagyobb gondja is van annál, hogy az egyetemi felvételijével foglalkozzon. A kishúga öt éve eltűnt a családi házukból, és azóta sem hallottak róla. Mulder magát hibáztatja, az anyja pedig a férjét, aki szigorúan titkos külügyminisztériumi munkájába menekül. Foxot az utolsó gimnáziumi évében az apja magával viszi Washingtonba, elszakítva a fiút massachusetti barátaitól – és a múlt kísértő árnyától. Mulder azonban nem adja fel: rögeszmésen foglalkoztatja, hogy ha kell, a föld alól is előkeríti Samanthát. Ezért amikor egy helybeli kisfiú holtan kerül elő, és egy másik gyereket is elrabolnak, Mulder nem tudja megállni, hogy bele ne ártsa magát az ügybe. Mire észbe kaphatna, barátaival, Gimlivel és Phoebe-vel egy veszedelmes sorozatgyilkos utáni hajsza kellős közepén találja magát…


Lehetséges, hogy egy tucatnyi brutális gyilkosság függ össze Samantha eltűnésével? Talán okkult rítusra utal, hogy a temetőből előkerült Billy Christian mellkasán egy nyílvesszőkkel átfúrt madarat találnak? Vajon Gimli apja összeesküvéseket koholó őrült, vagy félelmetes titkot tudója? És egyáltalán: kicsoda A Káosz ügynöke? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Az ördög ügyvédje:
Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenöt éves Dana Scullynak nagyobb gondja is van annál, hogy új iskolájában mindenki csodabogárnak tartja. Amióta apja munkája a marylandi Craigerbe szólította a családot, Danát hátborzongató rémálmok gyötrik, amelyekben újra és újra felbukkan egy homályos alak – talán egy angyal… vagy inkább maga az ördög.


Amikor Dana fényes nappal, az iskolai tornaöltözőben találkozik egy autóbalesetben elhunyt iskolatársával, Maisie-vel, többé nem képes szemet hunyni riasztó látomásai felett. A halott lány segítségért könyörög neki, Danát pedig nem hagyja nyugodni a kétely, hogy az utóbbi időkben megszaporodó tragikus kamasz-halálesetek nem egyszerűen a véletlen művei. Dana nyomozásba kezd új barátjával, Ethannel, és olyan területre téved, ahonnan többé nincs visszaút… Lehetséges, hogy a tudomány iránt rajongó Danának látnoki képességei vannak? Mit jelenthet a napfogyatkozást ábrázoló tetoválás az áldozatok bőrén? Vajon őrült sorozatgyilkost hajszolnak hőseink, vagy emberfeletti lényt? És egyáltalán: kicsoda Az ördög ügyvédje? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Vélemény:
No, hát több mindenről is kell itt beszélnünk.
Egyrészt double feature: Bár terjedelmileg lehet elfért volna akár egy könyvként is és viszonylag kicsi a valószínűsége, hogy valaki csak az egyik könyvet veszi meg, de vélhetőleg piaci megfontolásokból és mert jól is mutat egyszerre jelent megy egy sorozat mindkét darabja. A kettő persze indokolt, hisz egy nyomozó duó mindkét szereplőjének előzmény történetét olvashatjuk, akik tényleg kiegészítettek egymást és egyesek szerint talán egyforma érdekesek is voltak az adott sorozatba (én Mulder-es vagyok, szóval Scully max Robin a Batman show-ban). Ritka és üdvözölendő, vélhetőleg nem jön ki harmadik rész a Lonely Gunman-ről, egy teljes és zárt egész és kellemesen kiegyensúlyozzák egymást.
Két különböző író, két különböző stílus, meglepő módon pont a Mulder vonal teljesen földhöz ragadt sablon gyilkossági, míg a Scully vonalban van meg az X-faktor.
Másrészt YA: nincs mit szépíteni, valami miatt az emberek egy részét érdekli adott siker karakterek gyerek és ifjúsági évei. Fogalmam sincs miért mert olyan nincs, hogy James Bond, Indiana Jones, Lara Croft, Mulder vagy Donald kacsa gyermekkora érdekes lett volna. Vagy ha az volt, úgy a karakter nem hozta volna a későbbi karakter vonásait, avagy a kutyát sem érdekli, hogy az ifjú Sherlock kinyomozza, hogy a kutya ette meg az almát a nyári táborba vagy melyik gyerek hogy bandázott az erdőbe annak ellenére, hogy vannak jó gyerek sztorik (akartam írni, hogy tini sztorik is, de abban már nem vagyok bitzos:), de azok tuti nem ifjú Indiana Jones-sal történtek meg, hanem a Stranger Things-es gyerekekkel, akik viszont mily meglepő teljesen érdektelenek lesznek a 40-es éveikben. De ennek ellenére ez a típusú origins még mindig piacképes, a fenti példák mind létező könyvek, képregények, filmsorozatok és nem hiszem, hogy van köztük kiemelkedően jó, még ha a legikonikusabb karakterekról is van szó.

És, hogy milyen ilyen szempontból az X-akták eredet? Egyrészt nem megy le azért nagyon gyerekbe, 15-17 év körüli szereplőink vannak, de ennek ellenére hozzák az ilyen típus betegségeit, vagyis kb. bárki lehetne a szereplő, bármilyen néven futhatna, 4-5 jelzőt beillesztenek ide-oda, és valahova berakják mindkét kötetbe, hogy hm, hát akkor FBI profilozó leszek, hm, akkor doki leszek, de a bünüldözés is érdekel, biztos jó pályaválasztás lesz az, de amúgy ez nem Mulder vagy Scully csak úgy hívják őket.
Harmadrészt viszont továbbra is X-akták. Ami egyrészt jó, mert minden ami X-akták jöjjön, örülök, a két ügynök nevének láttán, de igazából ezek gyerekeknek feltűnik egy bűn eset és szólunk a rendőröknek, segítjük a nyomozást, mert nem elég szólni típusú kis történetek, nem X-akták.
A két történet közül meglepő módon a Scully-s könyv a jobb. A Káosz ügynökénél az ember várja a meglepetést, várja az X-faktort, vagy, hogy legalább ne a legegyszerűbb megoldás legyen minden csavar és meglepetés nélkül, de sajnos a csavar elmarad, minden az, aminek az elején látszott és már vége is. Az ördög ügyvédje már más, egyrészt 30-40%-kal hosszabb is, így van idő kifejteni a dolgot, több szereplőt mozgatni, másrészt van benne paranormális dolog, bár a háttérről és a folytatásról nem igen hallani (a fő gonosz visszatér vajon egy későbbi X-akták epizódban (?), mert az egy jó kapocs lenne, de sajnos sem emlékeim sem a google nem erősíti meg a végén a fél mondatot). Sajna a rejtélyek nagy részére itt is az a válasz, amit az elején gondol az ember, de ettől eltekintve sikerül nagyrészt fenntartani a feszültséget a maga szintjén.

Az összkép az, hogy egyrészt a kettő egyben működik (van egy kis kapocs is), de ha egyet olvasol el, akkor az a Scully-s legyen. Önmagában, mint krimi, vagy pláne paranormális krimi a rosszabb könyvek közé sorolandó, mint eredet történet közepesnél jobb, mint X-akták könyv, hát nem tudom, nem X-akták könyv, sok infót nem lehet belőle szerezni, de tényleg kellemes találkozni kedvenc karaktereinkkel, ha ily módon is.

Stephen H. Segal (szerk.): Geek bölcsességek

Leírás:
A geekek korunk iparának titánjai, akiknek képregényhősök a bálványai és az interneten buliznak. Tudnak valamit a 21. századi életről, amit mások nem: olyasmit, amiből mindannyian tanulhatunk. A Geek bölcsességek közel kétszáz, széles körben ismert filmes, televíziós, irodalmi, valamint a játékokból, a tudomány világából, és az internetről származó idézetből kiindulva ad hasznos tanácsokat. A modern kultúra ragyogó gyöngyszemeit öt megrögzött geek tárja elénk, az átlagember fantáziáját túlszárnyaló képzelőerejük segítségével. Igen, a könyvben szereplő rövid írásokat geekek alkották, geekek részére, a geekek világáról – az eredmény viszont olyan mélyreható, hogy a többiek bolondok lennének, ha nem olvasnák el.

Vélemény:

A Geek/Nerd/Kocka/stb. kultúra valóban egyre inkább előre tőr, bár lehet nem pont ez - az általam is kedvelt - válfaja, ami inkább a filmes/sorozatos/sci-fi-fantasy könyves/képregényes vonalat érinti, hanem inkább a játékos vonala, ami messze meghaladja ipari szinten a mozik és zenék világát és számomra teljesen ismeretlen is. A könyv témája viszont nem, bár csak igen alacsony szinten lehetek a geek-ek körében, hisz annak még mindig az alapjait olyan régi filmek, könyvek, játékok jelentik, amikkel én max követetten kerülök kapcsolatba, mint pl. az igen jó Ready Player One által vagy az újkori klasszikusok szintjén, ami a filmeket illeti + persze a Star Wars.

Azért mint látjuk, nem szinoníma

Ugyanakkor a Geek kultúra, egyrészt semmiképpen sem vallás, vagy valláshoz hasonlító valami, nyilván az általános alapigazságok ugyanúgy megtalálhatók egy kockán és abszolút ateistán gondolkodó emberben, mint egy vagy több istenben hívőben, hisz mindegyik a népi bölcsességeket és tapasztalásokat próbálja átültetni a saját formájára. Abból a szempontból meg igaz, hogy Marvel-es Thor-ba hinni, pont ugyanannyi értelme van, mint a másik 5000 istenkében, de nem hiszem, hogy a geek-ek hinnének Thor-ban:)
De nézzük a könyvet. Az ötlet alapvetően jó, bár nem szeretem az idézeteket, de nyilván vannak már olyan filmes idézetek, amik teljesen természetesen átültetődnek a mindennapi párbeszédekbe még csak nem is kell hozzá kockának lennie valakinek. Ezeket összegyűjteni nem rossz dolog, de ez kb. a könyvnek az 5-6%-a, amire azt mondom, hogy érdemes. A maradék 94-95% viszont rizsa. Nyilván ki lehet adni idézetes könyvet is, jó nagy betűkkel, 60 oldalon némi képmelléklettel, több ilyen könyv létezik, de valamiért ezt most kevesellték, így hát a legtöbb idézet mellé egy oldalas szövegelés kerül. És ez a szövegelés már egyáltalán nem érdekes. Néhol magyarázat az idézetekre, néhol háttér, de általában csak a geek kultúra egy-egy aspektusával kapcsolatos leírás és legtöbbször csak azt érezni rajta, hogy hát muszáj valamit írni.
Összességében tehát egy szépen kivitelezett, érdekes és értelmes irányba elinduló, de tartalmában nem eléggé szórakoztató művet kapunk. Szerintem, de hát lehet a geek-ebb geek-eknek más lesz a véleményük:) 

Eltérő kiadói hozzáállásokról

Arról már talán megemlékeztünk jópár éve, hogy az Alexandra rosszul rakott ki egyszer egy akciót és lett a kedvezmény egy tizedesjeggyel több, az ár meg pár ft, de sajnos még mindig olyan törvénykezés van itthon, hogyha én kiírom, hogy tessék vigyétek ezt a cuccot 100 ft-ért majd megveszitek, de én úgy gondolom, hogy áh, a 100 ft az mégiscsak kevés nem adom oda, de legalább látták az oldalamat egymillióan, mert odamentek, hogy 100-ért vegyenek, az teljesen törvényes, bárki megteheti, ha oda van írva apró betűben, hogy az árak tájékoztató jellegűek és majd talán annyiért adják, vagy nem adják semennyiért. Szóval az Alexandra kötsög és már azóta belefutottam egy hasonlóba csak technikai fronton, pedig igen is be kéne már látni és törvénnyel alátámasztani, hogyha valamit elszúrunk akkor annak következményei vannak, ha a boltban kiírom, hogy 100 a banán, de aztán 400 jön ki, amikor beütik a pénztárnál, akkor kötelesek 100-ért adni, ha szólok, a netes bolt, pedig ugyanilyen bolt.
Kicsit különböző sztoriba futottunk bele a napokban, amikor a Libri Kiadó facebook játékát ellenőrzés nélkül és így tévesen, tele bug-gal rakta ki reggel 6-kor, minden megfejtővel közölve, hogy nyert, írjon a nemlétező címre és vigye a könyvet. Aztán felkeltek, bementek és látták, hogy x ember nyert ahelyett, hogy óránként egyet sorsoltak volna. Próbáltam védeni őket facebook-on, az én megfejtésemről a printscreent elküldtem minden létező libris címre és lám, bár nem adták meg mindenkinek a könyvet, nekem mégis, pedig mégcsak nem is mondtam, hogy amúgy blogos vagyok. Szóval enyém egy tényleg szép Star Wars album és piros pont a Librinek.:)

Kristof Magnusson: Használati utasítás Izlandhoz

Fülszöveg:
"Izland a létező lehetetlenségek országa." A félig izlandi, félig német író és műfordító, Kristof Magnusson műve nem útikönyv, nem útleírás, hanem leginkább "nép- és néplélek-leírás". Magnusson egyszerre van otthon Izlandon és nézi ugyanakkor a kívülálló szemével az országot. Könyve beavat az izlandi néplélek hagyományokban gyökerező különlegességeibe, megmagyarázza a külföld számára gyakran érthetetlen jelenségeket, érthetővé teszi a 2008-as gazdasági összeomlás előzményeit és következményeit, s szeretettel, mégis elfogultság nélkül ad "használati utasítást" az Izland iránt érdeklődő olvasó kezébe.

Vélemény:
Pár napja érkeztünk vissza Izlandról szüleimmel. Örültem, hogy még az utazás előtt sikerült beszerezni ezt a könyvet (köszönet a kiadónak) és így oldalhelyes útitársként és családi olvasmányként is szolgálhatott a célországban (miután én kiolvastam még anyukám felolvasta maguknak is egy-két szelesebb estén).
A véleményem már kicsit vegyesebb és így az olvasás után egy héttel nem is pozitív irányban változott meg.
Izland valóban a legek országa, függetlenül attól, hogy területileg pici, de rengeteg dologban, ha nem is feltétlen számító inkább érdekes dologban világelső, szóval valószínű, ha Izland személy lenne, akkor a Guinness világrekordok könyvének jó nagy szeletét uralná. Szóval Izlandi érdekességekről rengeteget lehet írni. Anno én is összeollóztam még az első utazásom előtt pár érdekességet a molyra:
-Izlandnak nincs hadserege
-az Izlandi rendőrők nem viselhetnek fegyvert, vagyis nem igazán van fegyver az országban
-az izlandi a legrégebbi európai nyelv
-az egyetlen nép, ahol nincs öröklődő családnév és így a nők se veszik fel persze férjük nevét
-épp ezért a telefonkönyvbe keresztnév alapján vannak az emberek:)
-Reykjavík a világ legészakibb fővárosa
-az egy főre jutó halfogyasztásban verhetetlenek
– 100%-os az írástudók aránya és világelső az egy főre jutó kiadott könyvek számában!
-itt legalizálták a világon elősször az abortuszt (kicsit egyébként szabadosak is szexuálisan, de ez továbbra sem baj:)
– itt isszák a legtöbb kólát egy főre butítva:)
– Az internet penetráció (internethasználat) arány 93,2%-kal a 2. legmagasabb a világon (1. Falkland-szigetek 100%)
-az izlandiak 80%-a mai napig hisz a tündék létezésében:)
-Stori Geysir Izland legnagyobb gejzírje, innen származik a gejzír szó, amely kilövellést jelent. (máris tudsz egy szót izlandiul:)
– Izland geológiai értelemben a Föld legfiatalabb része, a hozzá tartozó Surtsey sziget egy tenger alatti vulkán volt, amely 1963 novemberében emelkedett tengerszint fölé.
-Bár Izland az Északi-sarkkörtől nem messze helyezkedik el, éghajlata a Golf-áramlatnak köszönhetően sokkal enyhébb, mint a vele egy magasságban elterülő Észak-Amerikának vagy Ázsiának (és még a magyar télnél is enyhébb az izlandi)
– Az izlandi víz olyan tiszta, hogy a vezetékes víznek semmilyen előzetes kezelésre nincs szüksége az otthoni használatra.
– Az egyetlen ország, mely 100%-ban megújuló energiaforrásokból állítja elő villamos energiáját és ez elvileg örökké így lesz
-Izland parlamentje, Althing, a világ legrégebbi ilyen típusú intézmény, több mint 1000 éve 930-ban alapították
-1980-ban Izlandon választották meg a világ első női államfőjét, Vigdis Finnbogadottir személyében
-Izlandon nincs vasútvonal és csak egy fő út van, amely az egész országot összeköti.
-1989-ig ki volt tiltva Izlandról a sör – DE MÁR VAN!
-Jón Gnarr Kristinsson izlandi humorista a Legjobb Párt színeiben nyert a választáson, tavaly óta ő a főpolgármester:) Egy ország, ahol nyert a Kétfarkú Kutyapárt.

Szóval téma van, már csak a stílus a kérdés. Magnusson mint izlandi származású német állampolgár egész jó választás lenne írónak, mert egyrészt benne élt, másrészt mégis tud kívülről is megfigyelni dolgokat, izlandiból fordít, író, stb.

Amivel bajom volt igazából az inkább, hogy valahogy nem elég. Amiről ír, az mind érdekes és olvasmányos (talán csak a Saga részből húztam volna), viszont nem teljes, inkább csak azt az érzetet kelti, hogy mondjuk 6 témáról fejenként 15 oldalban kellene írnia, mert így jön ki a terjedelem, de igazából valószínű másik 6 témát is össze lehetett volna szedni Izlandról.
A könyv vékonyka, ez előny és hátrány is, valóban simán hurcibálhatjuk a zsebünkben, egy ráérős másfél óra alatt simán elolvashatjuk és ha túl sokat nem foglalkoztunk Izlanddal, akkor rengeteg érdekességet megtudhatunk, de ha sokat is olvastunk akkor is lesznek újdonságok.
A könyv nem a legfrissebb, 2011-es kiadás magyar verziója, talán elbírna egy frissítést a válság utáni Izlandról.
Egyszó, mint száz a könyv jó, csak kevés, a téma érdekes, mindenki menjen Izlandra:)

Húsvéti egy gonddal kevesebb blogos játék

Egyrészt itt a húsvét, ami látszólag esemény amire rá lehet húzni szinte bármit, másrészt meg csak a helyet foglalják ezek a könyvek, harmadrészt meg kell a látogatottság az oldalon, így nyereményjátékot hirdetek.
Mivel magam sem értek egyet a nyereményjátékok kérdés-felelet rendszerével, hisz egyrészt a kérdést feltevő úgyis tudja a választ, hisz ki tudja választani a helyes megfejtőket, akkor meg ugye minek kérdezi, másrészt én sem tűnök sokkal okosabbnak, amikor bemásolom az előttem lévők válaszát vagy hosszú percek alatt kikeresem, hogy hány könyvet írt A.C. Clark. Úgyhogy nem lesz kérdés:)
A nyereményjátékban az vesz részt, aki ezen bejegyzés alá odaírja, hogy szeretnék játszani, vagy, hogy jajde jó az a könyv ott alul, kár, hogy az a könyv is ott van szélül, de majd gondja válik, stb igazából bármit odaírhat, plusz az adott napi dátumot. És, hogy még érdekesebb legyen csak az vesz részt a játékon, aki ezt háromszor három különböző nap megteszi a játék vége előtt, minden nem első hozzászólásnál jelezve az előző hozzászólások dátumát is. Természetesen, ha nem 3, hanem 23 alkalommal szól hozzá, akkor annyival többször vesz részt a sorsoláson. És most kivételesen nem biztos, hogy a legcsinosabb lányt sorsolom ki automatikusan nyertesnek:)
Ennyi a játékszabály.
A nyeremény a képen látható könyvek együtt, közülük kettő tényleg új és drága a többi csak kiegészítő, ellenben a többi között vannak jobbak, mint ami új:)
A játék május 15-ig szól.
A nyereményeket kizárólag Budapesten a II. kerületben általam megadott időintervallumban adom át, nincs postázás, nem találkozunk máshol, ez az én játékom.
Jó játékot mindenkinek!

UPDATE: A játékra 6-an jelentkeztek, ebből hárman csak egyszer, tehát nyilván nem vesznek részt a játékban. A maradék háromból ketten szintén nem a leírtak alapján cselekedtek, nem adták meg előző hozászolásuk dátumát a következő hozzászólásban és csak egy valaki jutott át a szövegértési feladaton. Viszont úgy nem lenne értelme sorsolni, így azért a másik két játékost is belevettem, hogy izgalmasabb legyen, de a sorsolás mégis az egyetlen valóban érvényes játékosnak kedvezett, így a nyertes Balázs:)