Mark Frost: Twin Peaks titkos története

Leírás: LEHET, HOGY A BAGLYOK NEM AZOK, AMIKNEK LÁTSZANAK…
A Twin Peaks egy legenda. David Lynch és Mark Frost tévétörténeti jelentőségű sorozata (25 évvel ezelőtt) arról szólt, hogy egy amerikai, középkorú, kisvárosi apa évekig szexuálisan molesztálja, majd megöli gimnazista korú lányát. Vagy mégis valami más volt a lényeg?
Talán arról mesélt a Twin Peaks, hogy mindenkinek vannak súlyos titkai, amelyek annyira torzíthatják a személyiségét, hogy végül szörnyeteggé válik? Vagy arról szól, hogyan küzdjünk meg a bennünk élő gonosszal? Esetleg arról, hogy az amerikai őslakosok istenségei és démonai ma is uralják a Sziklás-hegységtől nyugatra fekvő hatalmas, sűrű erdőségeket?
A harmadik évad előtt az olvasók kézbe vehetik a sorozat hivatalos könyvét, egy lebilincselő, színes illusztrációkkal kiegészített titokfeltáró regényt, amely egyrészt választ ad az első két évad nyitott kérdéseire, másrészt elmeséli az elmúlt huszonöt év fontos Twin Peaks-i eseményeit, harmadrészt pedig bevezeti az új évad alapkonfliktusait. Miközben megismerhetjük az amerikai miszticizmus titkos történetét.
…DE MÉGIS KÉNYSZERÍTŐ SZEREPÜK VAN:
ŐK EMLÉKEZTETNEK RÁ, HOGY NÉZZÜNK BELE A SÖTÉTBE!

Vélemény:
Twin Peaks. Nem voltam nézője anno, talán koromból fakadóan, de később ledaráltam és kellemes volt, így nyilván örültem, hogy ezt is folytatják, ahogy azt is, hogy jön egy felvezető kötet. Erről viszont csak annyit tudtam előre, hogy Twin Peaks azt sem, hogy regény vagy így készült kötet, de igazából ez nem is volt fontos. Aztán kézbe vettem és wow, a kivitelezés látványilag valóban nagyon megnyerő, tele áldokumentumokkal, képekkel, rajzokkal, levelekkel. És aztán kiderült, hogy ez ilyen áldokumentarista könyvecske, ami szintén egy nyerő szisztéma igen részletesen kifejtve.
És aztán elkezdtem olvasni, ami viszont már felemás élmény volt.
Egyrészt maga a könyv, mint könyv szerintem abszolút szórakoztató, aprólékos, tele érdekességekkel mégha úgy igazából nem is halad semmi felé. DE:
Ez nem Twin Peaks könyv, nem Twin Peaks felvezető könyv, nem megválaszoljuk a kérdéseket könyv, ez egy UFO és egyéb összeeskövések áldokumentumkönyv, amihez kb. fél órás munka kellett, hogy Twin Peaks-et valahova beszuszakolják akár egy helyiségnévcserével és kb. ennyi a kapcsolódása, ahogy ennyi munka lenne vissza is csinálni és rá nem mondaná senki, hogy valahol is kapcsolódik a sorozathoz (ettől még lehet, hogy kapcsolódik az új sorozathoz, de van egy olyan sejtésem, hogy kritikailag meg fog bukni akkor), de persze így nagyságrendekkel több fogy belőle.
A másik meg a magyar kivitelezés: tele van hibákkal. Egy oldalon belül két fajta dátum ugyanarra, oldalakon át kimaradt indexek, hibás oldalhivatkozások, egy darabig számoltam, azt abbahagytam, de sajnos ez már kezd általános lenni az új kiadásoknál (is), még egy utolsó átnézés nem árt tördelés után, vannak lelkes blogírók is, akik ingyen is megcsinálják szerintem. És talán az sem ártana, hogy az áldokumentumok minden és nem csak a releváns részeket fordítsuk le, 3 perc pluszmunka és mégse esik ki az ember a kívánt szerepből.
Szóval igen, szerintem ez egy angolul és összeesküvésekről szólóan jó könyv, Twin Peaks-ről és magyarul viszont abszolút nem ajánlható.

J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Leírás: Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia.
Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad

Vélemény:
Egy délkelet-ázsiai bungalóban fekve olvastam ki secperc alatt a könyvet és kb. ennyi idő is volt elgondolkodni, hogy megveszem-e. Kb. ennyi idő is lett volna, hogy eldöntsem, hogy semmi értelme írni róla, mert annyira felemás az élmény, hogy dícsérni biztos nem fogom, de hát azért szidni sem szidnám az egyik kedvenc sorozatomhoz valahogyan kapcsolódó kiadványt. Aztán írtak otthonról, hogy bár az Animus egy darab ideje nem adott recit és most sem válaszolt semmit a levelemre, de mégis kiküldtek belőe egy példányt így nem kellett volna megvennem, viszont kell róla valamit írnom, hát hajrá:)
Több okból is felemás a véleményem.
Egyrészt könyv is ez meg nem is, mert inkább szindarab. Baj ez? Nem, tök jól olvasható.
Harry Potter is meg nem is, mert inkább az egyik fiára koncentrál. Baj ez? Talán az, nincs meg az egyensúly, vagy legyen csak említés szintű és koncentráljon az új generációra a Potterverzumban, vagy legyen Harry Potter könyv és ne csak nagyon részben.
Rowling könyv is, meg nem is, igazából nem is. Baj ez? Persze, hogy az, ritka, hogy egy másolat felérjen az eredetihez.
Eredeti is meg nem is. Baj ez? Nem tudom, de nem ideális. A könyv nagyrésze az előző részekből átvett másolat, innen egy karakter, onnan egy említés, ami meg új, az nem jó új.
Szóval a könyv egyrészt jól olvasható, nincs vele baj, másrészt nem ragadott magával a Harry Potter univerzumba és ráadásúl a történetetnek is egy időutazó verziót találtak ki, ami már akkor megbukott, amikor a fő vázát leírták a történetnek.
Szóval ja, Harry Potter univerzum növelés kell, nem láttam még az új filmet, de remélhetőleg jó úton indult el. És persze tök jó ötlet a színház is, de talán nem a legjobb a megvalósítás (nem a színházi megvalósítás, mert valószínű a díszlet meg az effektek elviszik ezt a történetet is, bár lehet én nem tudnék elvonatkoztatni, hogy nem a filmes szereposztással adják), és persze tök jó, hogy a színházi darabot is olvashatja az, aki nem biztos, hogy eljut a szindarabra, de kivitelezésben ez édeskevés.
És hát ja, még az is előfordulhat, hogy Malfoy-ék lesznek a legpozitívabb, érdekesebb szereplők a történetbe, szóval hova kerültünk!?:)

Bonnie MacBird: Vérében a művészet

Leírás:
London, 1888 havas decembere. Sherlock Holmes a Hasfelmetsző Jack után folytatott kimerítő nyomozást követően mély letargiába esik, és ismét a kokain után nyúl. Watson képtelen erőt önteni barátjába, míg egy különös, rejtjelezett levél nem érkezik Párizsból. Mademoiselle La Victoire, a gyönyörű francia énekesnő kér segítséget a híres detektívtől, mivel törvénytelen fia - aki az apjánál, egy angol lordnál élt - eltűnt, őt magát pedig megtámadták a nyílt utcán. Holmes hűséges segítőjével Párizsba utazik, és kideríti, hogy az elveszett gyerek esete összefügg egy felbecsülhetetlen értékű szobor elrablásával és három kisfiú brutális meg­gyil­ko­lá­sá­val. A nyomok a befolyásos és dúsgazdag lordhoz vezetnek Lancashire-be, ahol az ikonikus páros megérkezése után további rejtélyes halálesetek történnek. A Sir Arthur Conan Doyle stílusában megírt regényben Sherlock Holmes ismét bizonyítja zsenialitását és különleges, művészi érzékenységét...

Vélemény:
 Nem gondoltam volna, hogy valaha olvasok Harlequin könyvet, a kiadó nagyrészt Júlia meg Romana füzetek meg Nora Roberts és hasonlókat ad ki, ami valljuk be nem a férfiak által is fogyasztható soft-pornó alága a könyvkiadásnak.
De valamennyire ők is szélesítik a palettájukat, és már Daniel Silva könyveket is adnak ki és náluk fedeztem fel a legújabb Sherlock Holmes kötetet is.
Most úgy alakult, hogy egymás után két Holmes kötetet is elolvastam, márcsak az összehasonlíthatóság miatt is, a másik a Guy Adams féle Isten lehelete.
A nyertes pedig egyértelműben a Vérében a művészet, mégha eredetiségében nagy is a két kötet különbözősége.
Egy könyvuniverzumot folytatni az író halála után kérdéses művészet, mindenképpen másolással, feldolgozással állunk szemben, ami lehet jó, lehet rossz, lehet nagyon hű az eredetihez és lehet nagyon elrugaszkodott és nehéz eldönteni, hogy mi is a jobb.
A Szukits féle most kiadott trilógia vagy a nemrég kiadott Sherlock novella vállogatás mind mind eléggé elrugaszkodik az eredetitől, túl sok karaktert, történést vettek át nem csak Doyle de más írók műveiből vagy a történelemből, technikából. Nem mondom, hogy nem lehet a végeredmény úgy is jó, mert a novellásköteteben is több elég jó volt a sok közepes mellett, és hát ne felejtkezzünk meg a zseniális BBC féle Sherlock-tól, ami igen elrugaszkodott és mégis fenn maradt, de néha a kevesebb több.
A Bonnie Macbird féle kötet abszolút nem rugaszkodik el, stílusa teljesen Doyle-i, igazából az első pártíz oldal után meg is kellett néznem, hogy biztos nem olvastam én ezt már, mert nagyon ismerős, de friss kötetről beszélünk, így valószínű inkább csak a stílus lehet az.
A borító tetszetős, a kiadás szintén, a történet korhű és Sherlock-os, bár talán picit több dedukciót elbírt volna a történet, ahogy a vége is motivációk tekintetében talán rokonságban áll egy szintén nem rég kiadott Sherlock kötettel, de nem zavaróan.
És mivel nem jelenik meg sok/elég Sherlock történet manapság sem, így bőven ajánlható, talán az egyik legjobb az elmúlt 2-3 évből és főképp nemtől, kortól függetlenül ajánlható.

Randall Munroe: Magyarázókönyv

Leírás:
Próbáltál már valaha többet megtudni valami érdekes dologról, de csakis azért nem sikerült, mert megbotlottál a szakzsargon buktatóiban? Ha igen, neked találták ki Randall Munroe új kötetét!
A Magyarázókönyvben vonalas rajzok segítségével és az ezer leggyakrabban használt szóval (igen, jól látod: 1000 szóval!) fejti ki egyszerűen jó néhány érdekes dolog hátterét. Többek között a mikrohullámú sütő, a Nemzetközi Űrállomás, a periódusos rendszer, a tektonikus lemezek, a mosó- és szárítógépek működési elvéről és/vagy felépítéséről hull le a lepel.
Hogyan működnek a dolgok? Mi az eredetük? Hogyan élhet(t)ünk nélkülük? Mi történik velük, ha felnyitjuk, felmelegítjük, lefagyasztjuk, vagy éppen szokatlan módon használjuk őket?
És ami a legfontosabb: mi történik, ha megnyomjuk AZT a gombot?
A szerző ezekre a kérdésekre a Mi lenne, ha?-ban már megszokott szarkasztikus humorral válaszol ráadásul 5-től 105 éves korig bárki számára érthető nyelven.

Vélemény:
Nehéz helyzetben van a bloger, ha olyan recenziós könyv kerül a kezében, ami rossz. Én alapból csak olyat kérek, amire van egy pozitív prekoncepcióm, kíváncsi vagyok a témája miatt, vagy bízok az íróban egy korábbi könyve miatt.
Ez utóbbi eset van most is, Randall Munro előző tudományos szórakoztató könyve, abszolút érdekes volt, így természetes, hogy érdeklődtem a következő könyve iránt, főleg, hogy a leírás alapján ez úgyszintén érdekesnek ígérkezett, hisz tudományos dolgok picit egyszerűbben megfogalmazva remek rajzokkal, esetleg némi humorral, nyilván nekem szól.
Amikor megláttam, hogy a kevés oldalszám nem egy zsebkönyvet rejt, hanem kifejezetten egy hatalmas könyvet, akkor még jobban örültem, lám még látszani is fognak a rajzok, belelapozva meg tényleg látványos rajzokat láttam.
Aztán elkezdtem olvasni és WTF. Komolyan nem hittem el, merthogy abszolút nem egyszerű módon írja le a bonyolult tudományos dolgokat, hanem fogyatékos szinten, esetleg Activity-zve. Nem a témát és a bonyolult megközelítést egyszerűsíti le, hanem a szavakat. Az egész szöveg teljesen érthetetlen. Sün helyett hegyes hátú macskát ír? WTF? Róka helyett kicsi kutyát. Híd helyett magas utat és így tovább, nem oldalanként 3 ilyen, hanem 70-80, minden szó! Az amúgy remek ábrák mellé activity szerű szövegek vannak feltéve. De minek? Kinek?
Megértjük a bonyolult dolgokat egyszerűen? Nem. Miért nem? Mert nem magyarul van, hanem rejtvényben van a szöveg is. Szóval a könyv nem magyarázókönyv, a könyv kitalálós könyv, amihez kéne magyarázat. Oké, értem a leggyakoribb ezer szó, ráadásul fordításban, úgyhogy lehet, hogy ez angolul működött is, de magyarul más a leggyakrabban használt ezer szó, de ez így használhatatlan. Semmit nem lehet belőle tanulni, mert nyilván szívesen hallanék a felvetett témák többségéről, de nem tudok meg semmit, hisz nincs mellette csak valami rejtvény és azon kéne keresztülrágnom magam szóról szóra haladva, hogy megkapjam azt a szöveget, ami amúgy magyarázza. És nem csak én vagyok a hülye, sokaknak megmutattam a könyvet és mindenki értetlenül áll, hogy ez így mi? Ajánlható szórakoztató irodalom? Nem. Ajánlható gyerekeknek? Nem! Ebből még új szót sem fog megtanulni, hisz gyaníthatóan egy híd, mókus, sün szavak már a párévesek szókincsét is képezik. De megnéztem, a 3 évesek szókincse az 1000 szó. Szóval azt tudom mondani, hogy a könyv semmiképpen nem ajánlható 3 éves kor felett, 3 éves kor alatt meg van olyan sejtésem, hogy nem érdeklődnek a felvetett témák iránt a gyerekek, de színezni ebben is lehet.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Mondhatnánk, hogy hatalmas csalódás, de ez is csak úgy igaz, ahogy két lottoötös után az ember a beírt 1,2,3,4,5-ös számsor valószínűtlenségére fogadna, mintsem, hogy harmadszor is ötöse lesz zsinórban. Az első két könyv remek volt a második kifejezetten taszító mellékszereplője ellenére is. És ez a mellékszereplő most saját könyvet kapott, merthogy majd bebizonyítja Backman, hogy lehet az is szerethető. Nem lehet. Vagy lehetne, de ahhoz ügyesebben kéne kavarni a szálakat.
Britt-Marie ellenszenves perszóna, csak az érdekli, hogy ki mit gondol róla, tele van előítéletekkel, zsörtölődő öreglány egy saját maga választotta és saját maga építette elnyomott szereppel és rengeteg kényszerbetegséggel. Ennyi (bár gondolom pszichológusok még találnának). Lelép okok miatt otthonról és nyilván a másik élettér hatással van rá, de igazából csak épphogy tologatják az események, igazi jellemfejlődésen nem megy keresztül, az utolsó részben is ugyanolyan, mint az elsőben, hiába a szeretetre éhes közeg, aki bárki újnak örül annak viselkedésétől függetlenül.
Így igazából az újrakezdés témája is kérdéses, a nyitva hagyott befejezés miatt meg főleg, nem biztos, hogy történt bármilyen újrakezdés egy apró életepizódnyi kitekintésen kívül.
A könyv nem tartalmaz ezenkívül romantikus szálakat sem, bár van rá próbálkozás, de egyszerűen sikertelen, attól, hogy beleír két jelenetet, amikor köszön az egyik ember a másiknak és a harmadiknál már a kapcsolat lehetőségének romantikus képe van felvetítve attól még ez nem az, nem így működik, vélhetőleg két öregember között sem.
A történet amúgy szintén nem kiemelkedő, de az elég lett volna egy működő karakterrel, jellemfejlődéssel, humorral (egyet sem nevettem), kevesebb „nagybölcsességgel” (a végére már tele van Coelhos szösszenetekkel).
Amúgy hidegen hagy a foci és nem rúgnám vissza, pláne nem drukkolnék. Ez is egy csoport:)

Robert Merle: Nekünk nem kel föl a nap

Azért annyit jegyezzünk meg, hogy ez nem regény, bár egy abszolút érdekes közegbe helyezi az írót/főszereplőt, de nincs cselekménye, abszolút nem regényes. A legbasic-ebb hozzáállás, Merle bácsi lement és végkérdezett mindenkit, hogy, hogy működik minden és amúgy miről mit gondolnak és nulla fantáziával leírta és nem is átírta ezeket a beszélgetéseket (ha nem látott soha tengeralattjárót és nem beszélgetett senki benne utazóval, akkor nagy fantáziával írta le ezt a fantáziátlan interjúkörutat, de ennyi) és kész, irodalmi értéke nulla, cselekmény nulla, stílus Merle-i és abszolút olvastatja magát de még azt se mondom, hogy nőt a tengeralattjárókról való tudásom. A helyszínbe és a témamegközelítésben sokkal több lett volna, ez így kevés egy Merle-től.

Leslie L. Lawrence: Homokvihar

Oké, értem én, hogy idegesítő, ha az író munkáját egy szerkesztő még kezelésbe veszi, hisz régen is mennyi oldalt kivágtak LLL könyveiből és lássuk be most is simán mehetne 2-300 oldal kihúzás, aztán meg valószínű terjedelemre fizetnek.
De legalább keressen egy lelkes vagy lelketlen olvasót, aki ingyen vagy pár fillérért elolvassa a könyvet kiadás előtt, mert már lassan nem az a legnagyobb baj, hogy ugyanazt a történetet olvassuk ugyanazokkal a nem túl életszerű szereplőkkel és fordulatokkal, csak a helyszínt és a neveket írja át, hanem, hogy sajna vannak memóriabajok és nem emlékszik mit írt fél vagy 50 oldallal előbb és ez ellentmondást szül, ahogy ellentmondásos szófordulatoktól is hemzseg (több helyen is ellenkező értelmű szót használ, így értelmetlen lesz a mondat, pedig lehet csak a fosztóképző hiányzik vagy feleslegesen szerepel benne, ahogy értelmetlen, hogy egy gépfegyvert olyan hosszúkás alakú tárgynak fest le, ami legjobban egy gömbre hasonlít) és a szereplők neveit sem találja el mindig, ahogy azt sem, hogy ki mondja kinek, így értelmetlen párbeszédek születnek. Persze lehet, hogy mindez későbbi elgépelés, helyesírás ellenőrző túlbuzgósága, de ha nem magyar könyv lenne azt mondanám, hogy borzalmasa fordítása.

Ellen DeGeneres: Szórakozol velem?!

Leírás:
Sok élmény ért az elmúlt évek során, és sok olyan tapasztalatra tettem szert, melyet szívesen megosztanék a kedves olvasókkal. Szóval, ha van egy perced, dőlj kényelmesen hátra és élvezd mindazt, amit ebben a könyvben összehordtam. Remélem, a könyv végén az lesz az érzésed, hogy minden követ megmozgattam, minden ajtót kinyitottam, minden ablakot betörtem és minden szőnyeget kiporszívóztam. Sőt még zongoráztam is szóval, kezdhetünk?

Ellen DeGeneres humorista, bestseller író, az egyik legnépszerűbb amerikai műsorvezető, Oscar-díj-átadó házigazda és számtalan közönségdíj büszke tulajdonosa, akinek egyetlen nem titkolt célja van ezzel a könyvvel (és úgy általában a tevékenységével), hogy Téged szórakoztasson. Engedd meg hát neki!

Örülök, hogy úgy döntöttél, belenézel a könyvembe. Tudod, ez az hely, ahol a szerzők ismert emberektől idéznek arról, hogy milyen nagyszerű ez a könyv. De én ezt nem igazán szeretem. Olcsó trükknek tartom, ami csak arra jó, hogy bepalizza az embereket. Nem hiszek benne. Te ennél úgyis okosabb vagy, és szebb úgysem dőlnél be.

Nagyon tetszik a blúzod jól megy a könyvemhez!
ELLEN DEGENERES

Imádom, ahogy fogod ezt a könyvet. Látszik, hogy erre születtél Vedd meg és el se engedd!
ELLEN DEGENERES

Tudod, mi tetszik nekem a legjobban benned? Az, hogy így egymásra találtunk. Na meg a szemed!
ELLEN DEGENERES

Te vagy a legkedvesebb olvasóm! Minden idők abszolút kedvence. De psszt... meg ne mondd a többieknek!
ELLEN DEGENERES

De lássuk, mit mondanak mások!

DeGeneres imádnivalóan egyedi megközelítésben beszél mindenről. Bármi legyen is a téma: a kelkáposztától a divatbemutatókig vagy Jézusig, az biztos, hogy rajongani fogsz érte!
PEOPLE MAGAZIN

DeGeneres könnyed, olvasmányos stílusa a régi és az új olvasóknak egyaránt a kedvence lesz!
PUBLISHER WEEKLY

Egy rajongó sem fog csalódni! A szerzőnek különleges képessége van az abszurd belső monológok ütős megjelenítésére, hetet-havat összehord DeGeneres összetéveszthetetlen bölcsessége és szókimondása egy pillanatra sem lankad.
KISKUS REVIEW

Elmondás::)
https://www.youtube.com/watch?v=lXNbwBFGX50

Vélemény:
Ha ismert ember vagy, akkor meg fognak előbb-utóbb keresni, hogy írjál könyvet. Ha vicces ismert ember vagy, akkor meg egyenesen ott fognak tolongani, hogy tessék már nyomtatásban is viccesnek lenni, a híresség faktor ugyis el fogja vinni, az a bónusz millió (ft-ban vagy dollárban függően, hogy hol születtél), meg ugye, hogy jól fog jönni és kapsz egy évet és kb. pár napos munka, észre se veszed. Ilyenkor szokott lenni, hogy hát véletlen van pár novellám, azt esetleg kiadhatjuk, bár csak 3 és fél oldal. Ugyanmár tudsz te, írj hozzá bármi, mond fel diktafonra aztán majd átírjuk, hogy ki lehessen adni, könnyen fog menni, jó lesz az. És általában belemennek és minden humoristának van egy ügyesen szerkesztett könyve, amiben van úgy 50 oldal tartalom felturbózva a tördeléssel, ha meg jól fogy, akkor lesz belőle akár három könyv is. Hogy jók-e ezek a könyvek? A leggggggggggritkább esetben. Vannak irtó rosszak és vannak a feleslegesek. Nagy Kőhalmi rajongó vagyok, egy éven belül kijön a könyve és bizony borzalmas lesz. Miért? Mert nincs jó könyv ebben a témában, hogy mindenkinek mindenfélét mindenről így és úgy írunk, ha van kis kézügyességünk hát még rajzolunk is hozzá. Én is sajnálom, de ez nem lesz jó, Kissádám könyve is pocsék és a többi stand uposnak is, bár KAP legalább nem ezt a vonalat követte és az még akár jó is lehetett volna.
És persze nálunk is híres amerikai sztárok könyve is nagyon néha megjelenik és vagy van benne egy kis csavar, mint pl. Neal Patrick Harris könyvébe, vagy semmi csavar, mint Ellen könyvébe. Hozzátéve, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy Ellen ismert itthon, szóval nem tudom mi fogja eladni a könyvet.
Én magam ismerem Ellen DeGeneres-t, de nem vagyok rajongó, láttam pár adást, de inkább csak részleteket meg Oscar hostként és persze jól hozza Szenillát a Némóban, így bár láthatóan női célcsoport van megcélozva, én is szívesen vettem kézbe és abszolút nem bántam meg.
Oké, amit fent leírtam, az mind igaz és erre is igaz, a könyv abszolút nem jó és teljesen felesleges. De ennek ellenére nem zavaró, nem rossz, mivel tartalom alig van benne nagyon gyorsan kiolvasható és annyi vicces stílust abszolút tartalmaz, mint az Ellen show (most megnéztem egy részletet direkt:). Szóval akinek bejön ez az álnaíva hozzáállás annak abszolút ajánlott meg persze akit érdekel, hogy mi jut éppen eszébe egy talk show host-nak, ha azt a feladatot kapja, hogy írjon valamit. De ettől lássuk be ugyanezzel a tartalommal és Kovács Erzsike írói névvel egy darabot se lehetne eladni semmilyen áron.
Amúgy lemaradt az eredeti cím a könyvből, ahogy más könyveknél meg lemarad a fordító, nincsenek kötelező tartalmi kellékek?

Steve Berry: A Lincoln-mítosz

Leírás:

1861 ​​szeptembere: Nem minden az, aminek látszik. Ezzel a különös megjegyzéssel száll elnökről elnökre egy sokkoló titok, amely ekkorra Abraham Lincoln kezébe kerül. És ahogy lezajlanak az Amerikai Polgárháború első véres csatái, Lincolnnak egyedül kell döntenie, miként használja fel ezt a kényes tudást: megmentsen-e többezer amerikai életet, vagy feláldozza a nemzete jövőjét?
A jelen – Washingtonban jelentős politikai vihart kavar egy hivatalos vizsgálódás egy nemzetközi vállalkozó, a Mormon Egyház egyik Vénje ellen. Dániában az Amerikai Igazságügyi Minisztérium egyik eltűnt ügynöke veszélyes emberek fogságába esik. És néhány órán belül Cotton Malone ahelyett, hogy továbbra is békésen árulná a könyveit a boltjában, Malone nemcsak az életét, a szabadságát, hanem legnagyobb szerelmét is kockára teszi, hogy kiderüljön az igazság Abraham Lincolnról – és közben az Amerikai Egyesült Államok sorsa is ettől függ.
Steve Berry, a történelmi thriller nagymestere egy tudós alaposságával bogozza ki múltbéli események, legendák korunkig ható szövevényét. A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban.

Vélemény:
Az Ulpius-ház megszűnésével sok sorozat átkerült más-más kiadókhoz, bár némelyik folytatásra
sokat kellett vagy még mindig vár az ember. Steve Berryt Gabo-ék vették át és folytatták ott, ahol abbamaradt (még a novellákat azért ki kéne adni, ha esetleg gondolkodnak az eddigiek újra kiadásán, akkor pl. lehetne bónusz tartalomként az oda kapcsolódó Cotton Malone novellákat csatolni, lehet csábítóbb lenne, mint csak az egységes sorozatarculat). És ha már arculat: Az eddigi Ulpius-os Berryk egységes arculattal jelentek meg, sok-sok azonos elemmel.
Gabo részben átvette ezt, bár eltűnt a hátulról fotózott ember a borítóról (valami miatt a
Templomosok öröksége újra kiadására viszont már visszamászott, szóval érthetetlen, elfért volna
a Mormon könyv helyett itt is), a grafikán kicsit csavartak, de az új kiadások ezt követik is,
hasonlít is, de azért elkülönül is a korábbi kiadottaktól. Minőségben lehet csak én kaptam
ilyen darabot, de azért kihívásokkal küszködik, óvatosan olvasok, de ennek a gerince hamar
elvált a ragasztástól illetve gyűrődött is, ez ritkán fordul elő.
A könyv ismét egy érdekes feltevést vesz elő, ami különösen érdekes így a Brexit után egy
picivel, vajon kiléphet-e egy (vagy több) állam az USA-ból, miért lépne ki, akar-e kilépni,
milyen következményei lennének, stb-stb. Ezt egy mormon vonalon keresztül mutatja be, ami
szintén érdekes és nálunk talán kevésbé gyakori téma, bár úgy éreztem azért nagyon nem akar
belemenni és odamondogatni, de azért találhatunk érdekes történeteket és adatokat. Helyszín
ennek ellenére mégsem az USA teljes egészében, hanem random Salzburg, teljesen funkció nélküli
helyválasztásként, egyszerűen arra túristáskodott Berry, megtetszett, túl sok rejtélyt nem
talált arra, de akcióhelyszínnek minden jó lehet, ezért átreptette a szereplők nagy részét
némi csetepatéra, majd vissza, persze színesíti, de funkció nélküli (ahogy a férfi segg a
filmekben:).
És bár már egyszer besokaltam Berry-ből, most tényleg faltam a lapokat, a stílus jó, pörgeti magát, de ettől még marad a tucat érzés, azért nem egy Dan Brown, de a maga szintjén szórakoztató.

Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja

Leírás:
Titokban köztünk élő démonok tették tönkre John Wayne Cleaver egész eddigi életét, ám mégis sikerült győzelmet aratnia felettük, és most már ő vadászik rájuk. Egy titkos kormányzati elitcsapat tagjaként arra használja különleges adottságait, hogy a lehető legtöbb szörnyeteggel végezzen.
Csakhogy a démonok is tudják, hogy üldözik őket, és az eddigi macska-egér játék lassan totális háborúvá fajul.
John nem akar többé az FBI bábja lenni, nem akarja, hogy egyetlen barátját elmegyógyintézetbe zárják, és legfőképp nem akar embereket ölni. De nagyon is le akar számolni a magát Vadásznak nevező, rettenetes kannibállal, miközben az áldozatok egyre csak szaporodnak.
Ám ez a csillapíthatatlan éhségű szörnyeteg hatalmasabb és vérszomjasabb minden eddiginél
A nálunk is nagy sikerű Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiát folytató regény a New York Times bestseller-szerző, Dan Wells új sorozatának első darabja.

Vélemény:
Érdekes történet ez több szempontból is. Egyrészt van ez a lezárt sorozat, tetszett is, bár féltem, hogy YA lesz, de talán nem volt az, talán az volt, döntse el, aki ismeri az összes ismérvet. De azt a sorozatot szépen lezárták, az ember azt gondolná, vége és akkor fogják és folytatják és akkor muszáj olvasni, mert hát akkor lássuk, mi történik, de tulajdonképpen semmi szükség a folytatásra, nem lenne hiányérzetem, ha nem lenne 4. 5-6. rész majd, csak hát sorozathatás.
Aztán itt a másik rész is, hogy ez továbbra sem egy könyv. Ahhoz nagyon kevés. Ez egy túlírt novella (állítólag az is az alapja), de csak terjedelmében túlírt, mert amúgy 25 oldalban is ennyi történet, ennyi karakter, ennyi gondolat simán beleférne, de az ember észre sem veszi, hogy 300 oldal. De mondom, ez kevés. Persze majd kijön a z 5-6. rész és egyben alkot egy könyvet talán, de most csak egy egyszerű epizódot kapunk, kis továbbvezetést, új alapesetet, új karaktereket és ahogy befejezte ezt várhatjuk a következő résztől is, nem nagyon lesz átvezető szál a főszereplőn kívül. 
Szóval bár nem untam meg volt egy-két jó rész, de ez egy közepes könyvnél semmivel sem több, egy epizód egy hosszú hol jó, hol rosszabb sorozatban, amire már egy hónap múlva nem emlékszem (na nem mintha az eredeti trilógia könyveit nem egészként kezelve tudnék bármit is mondani az egyes könyvekről).

Aziz Ansari: Modern románc

Leírás

Elgondolkodtató, vicces és mélyre ható utazás a modern kapcsolatok szépségei és buktatói között Amerika egyik legfelkapottabb humoristájától.
Egyszer mindenki nekiveselkedik, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Emberekkel ismerkedünk, randizunk, kapcsolatokat kezdeményezünk mindezt abban a reményben, hogy találkozunk valakivel, aki megérinti a lelkünket. Ez most bevett dolog, de elképesztő mértékben különbözik attól, ahogy az emberek alig pár évtizeddel korábban éltek. Az új technológiáknak hála döbbenetesen egyszerű kapcsolatba lépni, és válogatni a lehetőségek között. Akkor mégis miért ennyire frusztrált mindenki?
A problémák egy része saját korunk terméke. De a szerelmi életünk változásai mégsem írhatók egyedül a technológia számlájára, ugyanis rövid idő alatt a párválasztás teljes kultúrája végleg megváltozott. Ma az emberek idősebben házasodnak, mint valaha, és éveket töltenek életükből a Nagy Ő utáni kutatással.
Aziz rengeteget élcelődött a modern kapcsolatokon, de a Modern románc kötet megírása közben úgy vélte, szintet kell lépnie. Összeállt az NYU szociológusával, Eric Klinenberggel, és közösen hatalmas kutatási projektbe fogtak, amely keretében több száz beszélgetést és fókuszcsoportot vezényeltek le Tokiótól Buenos Airesen át Wichitáig. Vizsgáltak viselkedésmintákat, közvélemény-kutatásokat, és létrehozták a Redditen saját kutatási fórumukat is, ahol több ezer üzenetet dolgoztak fel. Bevonták a világ társadalomtudomány-kutatóinak krémjét is.
A Modern románcban Aziz Ansari maró humorát a legmodernebb társadalomtudománnyal ötvözi, hogy feledhetetlen tanulmányút keretében mutassa be nekünk szép, új romantikus világunkat.

Vélemény:
Mindig öröm, ha egy általam kedvelt celeb/sztár (nevezzük bárminek, itthon nyilván teljesen mást jelent) könyvét magyar nyelven is olvashatjuk. Így hát, amikor a Parks and Recreation egyik (de nem a leg-, úgyhogy továbbra is ajánlott lenne kiadni Nick Offerman könyveit vagy, - mivel úgyis a The Office-ból nőt ki az egész sorozat -  Rainn Willson könyvét) vicces karakterének megformálójának, az amúgy stand up-jairól is éppannyira ismert Aziz könyvét választotta a Fumax Gemini első könyvének őszintén örültem. Igazából el sem olvastam, hogy mi féle könyv ez, egyre gyakrabban teszem ezt a biztos olvasásokkal, végülis miért kéne nekem bármit tudnom egy könyvről előre az író személyén kívül.
A borító olyan, amilyen, a kinti borítót vették át, így felesleges lenne a magyar kiadót szidni érte, meg az úgyis csak marketing szempontból fontos.
Alapvetően én azt hittem, hogy egy könnyed regénnyel van dolgunk a címben említett témában (ebben a témában ajánlom Simon Rich The Last Girlfriend on Earth kötetét a kiadónak, ha hasonló, mint a sorozat, akkor nagyot ütne és modern, vicces, romantikus:), majd, hogy ezt a témát nem regényesen, de vicces oldalról fogja meg Aziz.
Nos többet és kevesebbet is, egy szóval mást kaptam.
Ugyanis (most feltételezzük, hogy amúgy nem egy pszichológus írta meg a nagy részét és a megjelölt író meg csak kiegészítette a poénokkal, mert hát ez is fenn állhat amúgy), Aziz fogta magát és komolyan vette a témát. Kutatótársakat szerzett maga mellé, fókuszcsoportos megbeszéléseket, mélyinterjúkat, internetes blogot szervezett a témában, több világvárosban és amerikai kisvárosba is elment, hogy konkrétan és szakszerűen információkat gyűjtsön a régi és a mai ismerkedési szokásokról, azok különbözőségéről, a mai ismerkedést jellemző problémákról. A könyv nagy része tehát szakkönyv, viszont a szórakoztató ismeretterjesztés címkével (és semmi esetre sem romantikus címkével) mindenképpen felruházható, ugyanis nem fukarkodik a humoros elemekkel sem.
Nem gondoltam magam a modern románc teljes jogú résztvevőjének (bár sokkal jobban, mintha még mindig ez a báros-discos ismerkedős vonal lenne a jellemző, mint 10 éve akár), mégis a könyvben foglaltak nagy része ismerősként csengett. A problémák, a fő konklúziók egyike sem ígér újdonságot annak aki tényleg az internetet, az okostelefonját tartja elsődleges kapocsként az ismerkedéshez ugyanazokhoz az emberekhez, akiket meg lehet szólítani a villamoson is csak az creepy (a könyvet két nap alatt kivégeztem, ez alatt ugyanennyi Tinder kapcsolatot is még hamvában, de a könyv témáit megbeszélve, könyv felett összekacsintva a telefonommal), de mindenképpen összefoglaló mű, hogy mi is megy most (leginkább a 30-as középosztálybeli értelmiségiek körébe), mennyivel is nehezebb most ismerkedni, mint öreganyáink idejében és mennyivel is jobb most ismerkedni a sok téren jelen lévő választás kiszélesítése miatt (hisz amúgy már valószínű 10 éve házas lennék egy két utcával arrébb lakó lánnyal és három gyerekkel és még mindig azon gondolkodnánk, hogy meg tudjuk-e amúgy kedvelni a másikat idővel, míg most tucatnyi kívánatosabb verzió közül választhat az ember, amik adott esetben mind jobbak).
A téma tehát érdekes, a nemzetközi kitekintések színeznek is rajta és mellé kapjuk a szakszerűségen túl a humort is, ami nincs tolakodóan előtérbe helyezve, nem akar mindent viccel elütni, tényleg vannak hosszú bekezdések, vagy oldalak, amiben nincs egy deka humor sem és akkor az utolsó mondatba üt egy nagyot egy hülye beszólással, képpel, vagy az interjúalanyok valódi példáin keresztül.
Szóval aki romantikus könyvet vár, vagy regényt, annak nem ajánlott, akit érdekel, hogy ismerkedünk mostanában és szeret nevetni is, annak viszont erősen ajánlott könyvecske.

George R. R. Martin – Elio M. García Jr – Linda Antonsson: A tűz és jég világa

Egyrészt a plusz pont: a könyv gyönyörű; kivitelezés, festmények, minden abszolút maximumot érdemel. A tartalom viszont nem. Persze hozza azt, amit ígér, egy képzelt világ lexikona. De én a valós világ lexikonaira sem adnék túl sok pontot, egyszerűen nem szórakoztatnak. Tudom, gyerekként egyszer eljutottam az E betűig valamelyikben. Egy olyan lexikonra meg, ami valóban szerteágazó, de minden eredetiséget nélkülöző (évekig olvastam, így csak a végére emlékszem, de tényleg a rizsán kívül gyakorlatilag csak fognak létező rasszokat, kultúrákat, vallásokat, átnevezik, esetleg kicserélik egyik tulajdonságát egy másikkal és eladják egy új sziget, város vagy nép történetének, nagy munka leírni, nem munka kitalálni) és hát nyilván nem is valós, az alaptörténethez ritkán kapcsolódó kiadványról van szó, ahol inkább a kitartást lehet értékelni, de hiányzik belőle a fantázia (ahogy persze a GoT első részéből is szinte, de azt nem is az adja el, hanem a karakterek és a történések, de hát lexikonban ezekből van a legkevesebb, ahogy stílusból sem) Ellenben leszögezhető, hogy a Tűz és Jég világában a legkevésbé érdekes terület Westeros, ahogy talán a legkevésbé érdekes történet is maga a Tűz és Jég történet, szóval van ebben az univerzumban még potencia, bár lehet nem sokban hasonlítana az eredeti történetre, de kíváncsian forgatnám azt is.

Andrew Shaffer: How to Survive a Sharknado and Other Unnatural Disasters

Alapvetően úgy gondolom, hogyha az Asylum és Syfy filmeket nagyobb költségvetésből színészekkel, normális számítógépes trükkökkel látnák el és nem csak pénzmosoda lenne minden küszöb megugrása nélkül, akkor én rendszeres nézője lennék ennek a ponyvaműfajnak. Sajnos azonban még nincs így, 95-ös számítógépes játékok grafikájával és Zs kategóriából kiörgedett színészkékkel gondolom egy csapóval veszik fel őket egy szeles hétvégén.
Viszont valami miatt a Sharknado kiemelkedik valószínű csak marketinges szemszögből, de rendes bevételt hozott a csatornának, azóta is jönnek a folytatások és a 2. (vagy 3?) részben említett könyvünket is bemutatják, egyben reklámozva mindegy csatolt terméket. Miután amúgy fillérekért meg lehet venni (ne várjunk album méretet), ezért gyorsan le is csaptam rá és nem is bántam meg. A könyv a Syfy Zs vonalának ilyen-olyan giga-mega-mecha állatkáit és természeti katasztrófáit mutatja be részben komolykodva, részben viszont rengeteg humorral, kikacsintással. És bár nem láttam 90%-ukat, abszolút jól szórakoztam. Persze csak aprónként haladva (ezért a 15 hónapos olvasási hossz:), nagy mennyiségben megárthat.:)

Thuróczy Gergely (szerk.): Az ellopott tragédia

A kevesebb több lett volna tipikus esete. Most tekintsünk el a randa borítótól, hisz kapunk rá magyarázatot, hogy olyan ponyvaszerű (ettől még lehetett volna szebb). Kapunk egy részletes életrajzot (volt már ilyen, de mindig derülnek ki új dolgok, szóval kell is az ilyen) és ennek vége még a könyv felénél is kevesebb terjedelembe. Akkor mi a maraédk 300 oldal? Nagyrészt semmire sem jó levélrészletek, egy kisregény három verziója és a leveleket magyarázandó értkezések. Az első részre tehát jár az 5 csillag, a második rész viszont unalmas, felesleges, néhol levéltitoksértő (oké, ez csak engem zavar) max 1,5 csillagot érdemel az irodalom (akár ponyvairodalom) iránt érdeklődőktől, az más kérdés, hogy a meta dolgok iránt nyitott kutatóknak talán aranybánya.
Amúgy meg fel kéne éleszteni a ponyvaműfajt, akár heti több 50-70 oldalas mű kortárs szerzőktől (tucatszám) mindenféle témában egységesen 200 ft-ért, változó színvonalban, de ez adná meg a fő érdekességét.

Arthur C. Clarke: 3001 – Végső űrodisszeia

Azért pár szót így a sorozatról:
-valószínű nincs másik ilyen négyrészes sorozat (bár lehet a limonádék ilyenek), amiben konkrétan ilyen kevés cselekmény lenne, a négy könyvnek sincs egy könyvnyi cselekménye, az utolsó résznél a 225 oldalból a 200. környékén mintha lenn egy, de ennyi
-és ez általában nem baj, főleg az első két részben van hangulatteremtés és főleg – általában – nagyon érdekes leírások.
-annyira viszont nem jó leírások, hogy ami jól sikerült leírófejezet azt sorra bemásolja a következő könyvekbe is változatlanul
-a 3001-nek pedig már a leírásaival sem voltam elégedett, oké az előző leírások a kornak megfelelő tudományos cikkek icipicit továbbgondolt verziói, teljesen földhöz és korhoz ragadtak, de elvileg hihetőek is lehetnek, hisz távoli világokat mutatnak be, míg a pár évtizeddel előrébb járó leírások sem oly nagyon különböznek a valóságos idősíktól, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy az űrhajózás kb. semmit sem fejlődött az elmúlt évtizedekben, de a 3001 már nem távban, hanem időben távoli Földet akar bemutatni és az már nekem túl hihetetlen és nagyon korhozragadt és optimista. Nem tudok elképzelni és már a sci-fi írók is nehezen utopisztikus társadalmat és szerintem ez már 1996-ban sem volt divat, ha nem is kezdődőtt még el talán teljesen ez a disztópikus hozzáállás. De persze ez egy dolog, de valahogy tényleg úgy érezni, hogy néhány dolgot átvesz abból, ami talán 50 év múlva lenne és azt kiegészíti pár elszállt ötlettel és máris 3001-et írunk, csakhát nagyon hiányos a közte eltelt 1000 év.
-és hát na, amit elnézünk egy gagyi, de látványos akciófilmnek, a Függetlenség napjának, azt azért már ne várjuk el az egyik legnagyobb sci-fi írótól. Nem, egy idegen faj szuperszámítógépe nem fogja lejátszani az Enya cd-met és nem megy rajta semmi amit ilyen vagy olyan nyelven írtak bármikor a programozók.

10 könyv, 10 mondat, 10.

James Goss – Douglas Adams: A halál városa : Kifogástalan szórakozás, remek karakterek, jó stílus, abszolút Adams-esnek érződik (a Doktor néha egész Rejtős), megint meghozta a kedvem, hogy nézzem, de nem fogom csakazértse:)
James Lovegrove: Lidércnyomás: Valahol Verne és a Transformers között, némi dedukció nélküli Sherlock-kal.
Ben H. Winters: Az igazság határán : A végével sem vagyok elégedett, a bűnügy is átlátszó, ugyanakkor tele van logikátlanságokkal a vége, így sajna erre nem jár jó pont, a középső kötet a legerősebb.
Douglas Preston – Lincoln Child: Jég alatt : Valószínű a legzsékategróiásabb, legkiszámíthatóbb könyvük, már nekem is sok volt néha:)
Kordos Szabolcs: Airport, Hungary: Amúgy teljesen értem, hogy az ilyen típusú könyveknél nem lehet az írót hibáztatni, hisz anyaggyűjtés közben jön rá az ember, hogy ebben a témában van-e élet vagy egy könyvre való. Jelentem sajna nincs. Semmi érdekesség, semmi meglepő, semmi információ, vagy legalábbis egy oldalban elfér. Viszont legalább rövid és Ferihegy 1-en ki is olvastam egy fél nap alatt munka közben.
The X-Files: The Official Collection 2 – Little Green Men: Monsters & Villains : Az elsőnél nekem érdektelenebb, untam olvasni hosszan szellemekről és egyéb ezo cuccról nem is igazán X-aktás szemszögből.
Mike Mignola – Richard Pace: Batman: A végzet Gothambe érkezik : Szemeket nem tudnak rajzolni, de amúgy a legegyedibb DC eddig:)
Alan Dean Foster: Alien: Covenant – Eredet : Alienek száma: 0
Történések száma: nullához közelít. (oké, felrobbanó csirkék és lórobotban utazó emberkék, de tényleg ennyi a max ami említésre méltó:)
Értelme: 0.
Mike Mignola – Richard Pace: Batman: A végzet Gothambe érkezik - Szemeket nem tudnak rajzolni, de amúgy a legegyedibb DC eddig:)
Geoff Johns: Superman: Titkos eredet - Szép és jó, de azért már kezdem unni, hogy ennek a fele is a már ezerszer olvasott eredettörténet.

James Frey – Nils Johnson-Shelton: Endgame – Sky Key

Leírás:

Két kulcs és kilenc játékos maradt.
New York. Aisling Kopp elhatározza, hogy kiszáll, és véget vet a gyilkos játéknak. Mielőtt azonban döntő lépésre szánhatná el magát, a CIA közbelép. Mint kiderül, tudnak az Endgame-ről, és feltett szándékuk, hogy hasznot húzzanak belőle…
Etiópia. Hilal ibn Isa al-Salt épphogy túlélte az első menetet. Az Akszúmi törzsnek azonban titkos tudás van a birtokában, amely megállíthatja az idegen lényeket, a halálos Endgame játékmestereit…
London. Sarah Alopay találta meg az első kulcsot. Jagóval a győztes oldalon állnak. De Sarah démonai ugrásra készek, már nem szállhat ki, vagy győz, vagy végleg elbukik…
Kilencen maradtak játékban. Ki a következő áldozat?
Olvasd el a könyvet.
Kövesd a nyomokat.
Oldd meg a rejtélyt.
Csak egy maradhat.
Amit a kezedben tartasz, az nem csak egy könyv.
Te magad vagy a főszereplő, és ha jól teszed a dolgod, akár a győztes is lehetsz.
A sorsunk a te kezedben van.
James Frey és Nils Johnson-Shelton Endgame-regényei több mint negyven országban tartják lázban az olvasókat. Nagyszabású multiplatform játék társul hozzájuk, és a történet filmváltozata is készül!

Vélemény:
A tavalyi év egyik legjobb olvasmánya volt az End Game, így nem is volt kérdéses, hogy a második részt is olvasni fogom és hálisten a kiadónak sem, hogy kiadják (nem tudom mekkora siker volt vagy sem, de tudom, hogy a hasonló stílusú és témájú könyvek, amik nálam favoritok rendre nem érik meg  sorozat sokadik részének kiadását).
A külcsín ismét különleges, nem egyszerű piros, kissé tükröződő felület, a címet ezúttal sem fordították le és Frey ehhez már kapott egy szerzőtársat is Jils Johnson-Shelton személyében.

A fejezetek ismét szuperül vannak tördelve, a könyvvel kapcsolatos külső játék segítőábrái kellően érdekesek, bár nem tudom, hogy valaki foglalkozik-e velük érdemben.
Node nézzük a történetet: A történetszálat ott vesszük fel, ahol az első rész befejeződött, a 12 játékosból már csak 9 maradt és hát elkezdődik itt is a dara, sokat nem árulok el, hogy a harmadik részben már nem 9 játékos lesz. Viszont a játékosok mellett bekerülnek új szállak is, segítők és új ellenségek, a világ megismeri a Végjátékot és küszöbön áll a világvége mostmár publikusan (kedvenc témám) és már nem is akarja mindenki megnyerni a játékot inkább csak leállítani. Mindehhez persze ismét világ körüli bejelentkezések, remek akciófilmes mozzanatok és bár igazából ha elkezdené mesélni az ember, akkor valószínű hamar megkapná, hogy ennyi marhaságot, hogy lehet egy könyvben leírni, de mégis jól állnak össze, így bár guilty pleasure a javából, de nagyon jól működik, a romantikus száll visszaszorítása miatt még jobban is, mint az első rész, így szépen vándorolt a kedvencekhez és az idei év eddigi legjobb könyve pozícióba.
De azért még egy témát feszegessünk, bár ez spoiler-es, így aki még nem olvasta, de olvasná, az inkább ne olvasson engem tovább, bár annyira talán nem árulok el vele sok titkot:)
Én személy szerint örültem a felvetésnek, hogy bizony van az az eset, amikor az a jófiú, aki fejbe durrant egy pár éves kislányt és a rosszfiú, aki nem bírja megtenni. Egyrészt sose értettem, hogy elvileg mindenki nyomatja a minden élet ugyanannyit ér dogmát, de ha konkréttá válik a helyzet, akkor persze gyerekek, nők előre, férfiak pusztuljanak (aminek nincs már ma érvényes logikai magyarázata). Ha filmről van szó, és a 14. férfiember torkát is elvágták premier plan-ban, de miiiiicsoda, eltört egy kiskutyi lába, szadista barmok.
Szóval nem, semmiképp nem gondolom, hogy egy kutyus legyilkolása kegyetlenebb vagy gonoszabb tett lenne, mint Béla bácsié (kivételek talán csak az önkéntes katonák). Nem gondolom, hogy a pár éves kislány halála az szadistább tett lenne, mint az anyja vagy apja meggyilkolása. Miért lenne az? Rögtön jön, hogy hát mert az ártatlan. De ez abszolút nem érv. Ha te felnőttként most nem vagy börtönben, akkor nagy eséllyel pont annyi bűnöd van, mint a négy éves átlaglánykának, az alapgonoszság is nagyrészt már gyerekkorban kifullad, ott ahol még nem büntetik a törvények meg alapesetben nagyobb kárt nem tud tenni, de felnőve annál általában csak kevesebb bűnt követ el az ember, szóval érthetetlen és nekem abszolút egyforma a két tett. Az sem érv, hogy dehát ő nem tapasztalt meg ezt meg azt, míg a 40 éves meg már csomó mindent. Egyrészt van olyan 40 éves, aki kevesebbet tapasztalt, mint egy másik 10 éves, másrészt meg legyen, kevesebbet tapasztalt, de ez egy nem jó világ, nem jó élet, a legtöbb embernek a gyerekkor a leggondtalanabb, boldogabb időszaka, amin csak ront a kor, tehát a 4 évesnek az élete jóval boldogabb volt, mint a 40 évesnek, akinek már 20 év nyomor jutott mondjuk.
Ez az egyik oldala, a másik meg még ennél is egyértelműbb. Kinyírod a gyereket, kinyírod a gyereked vagy a másik verzió, hogy a gyereked és másik 600 millió ugyanolyan kisgyereket is kinyírnak másik 6 milliárd egyéb korú és nemű emberrel együtt. És nem, csak nem öli meg az ember, merthát jajdearanyos, meg jajdekicsi meg jajdeártatlan, meg a gyerekem. Értem, tehát te vagy a leggonoszabb ember, aki elpusztít több milliárdot, csak mert valami miatt ezt nem tartod helyesnek? (és ez létező dilemma, ha nem is milliárdos tételben). Szóval nyilván nehéz, de meg kell tenni, ha esetleg fontos az emberiség (általában nem fontos, inkább pusztuljon egymillió távoli, mint egy közeli ember, ennyira azért tényleg nem kéne ragaszkodni a génjeidhez, valószínű semmivel nem különb, mint a távoli eggyé, pláne nem a távoli millióé).
Hogy megteszik-e vagy sem a könyveben, az kiderül, ha elolvassuk.:)
És ne felejtsük, ha a lenti két állatból egyet ki kell irtani valami miatt, akkor nem egyértelműen az elsőt kell csak azért mert teszemazt a másik aranyosabb, a döntésnek nem lehet oka a nem, a kor, a vallás, a fajta vagy a kinézet.

George R. R. Martin: The Ice Dragon – A jégsárkány

Leírás:
Elbűvölő mese Westeros világából, minden korosztálynak.

Létezik egy legendás lény, a jégsárkány, amelyről csak félve mernek suttogni az emberek. Szárnycsapása nyomán nem marad más, csak fagy és pusztulás. De van egy kislány, Adara, aki nem fél a jégsárkánytól, hiszen ő maga is a tél gyermeke. Ez az ő története.

George R. R. Martin meséje egyszerre megrendítő és csodálatos, olyan olvasmány, amiben kicsik és nagyok egyaránt örömüket lelhetik. A tűz és jég dala sorozattal világhírűvé vált szerző A jégsárkánnyal is bizonyítja, hogy számára a műfaji határok inspirációt jelentenek, nem korlátokat.

A legendás és félelmetes jégsárkányt még soha senki nem tudta megszelidíteni. Amerre repült, elfagyott a föld, és mindenütt a pusztító hideg járt a nyomában. De Adara nem félt tőle. Mert ő a tél gyermeke volt, a legszörnyűbb hidegben született, amilyet még az Öregek sem láttak azelőtt.

Adara nem emlékezett rá, mikor találkozott először a jégsárkánnyal. Valahogy mindig is jelen volt az életében. Némán leste a távolból, ahogy a kislány még sokáig eljátszott a fagyos hóban, miután a többiek már rég bemenekültek a hideg elől. A gyermek négyéves volt, amikor először megérintette a sárkányt, ötévesen pedig már fel is ült széles, deres hátára. Majd hétéves korában egy csendes nyári napon tűzsárkányok érkeztek északról, és lerohanták a békés kis farmot, Adara otthonát. De a tél gyermeke és a jégsárkány, ki szívből szerette őt, együttes erővel szállt szembe velük, hogy megóvják világát a teljes pusztulástól.

A jégsárkány című mese ugyanabban a világban játszódik, mint A Tűz és jég dala, George R.R. Martin nagy sikerű fantasysorozata. A kislány és a sárkány elragadó történetét a világhírű spanyol művész, Luis Royo illusztrációi teszik élvezetesebbé.

Vélemény:
 Amíg Martin papa jólesően nem veszi túl hajtósra az életet és inkább csak írogatja a következő részt és remélhetőleg próbálja élvezni az életet a siker és a pénz nyomán, addig azért fenntartandó a Westeros-világot sorra jelennek meg kiegészítő és kapcsolódó könyvecskék, novellák, mesekönyvek, lexikonok sőt színezők.
Ez részben nem is baj, egyrészt jól teszi, másrészt persze az ember már olvasná, de az író ne legyen az olvasó szolgája, van elég olvasnivaló. És persze jó, hogy megjelennek ezek a távolról Tűz és Jég világnak tűnő, közelről már csak azt nyomokban tartalmazó kiadványok, de tény, hogy erősen szelektálni kell őket és nem mindent elolvasni.
A mai kiadvány is egy ilyen, ezúttal mesekönyv. 1980-ban írta Martin egy antológiába, terjedelemben kisnovella, tényleg max egy 20 oldal anyag van benne. Aztán 2007-ben elővették, illusztrálták, majd 2014-ben egy másik illusztrátor is és most 2016-ban ez utóbbit tartjuk a kezünkben.

Kezdjük a külcsinnel: megtartani az eredeti angol címet nem biztos, hogy szükséges lépés volt, de sajnos egyre inkább elterjedt más kiadóknál, ugyanakkor a The Ice Dragon önmagában nem egy márkanév, a Game of Thrones-t leveszed azért mert jé GoT könyv, de Ice Dragon, az semmi, max egy jé, egy angol nyelvű sárkányos könyv, kit érdekel?

A 20 oldal fel lett túrbózva 120-ra rajzokkal és kapott kemény kötést is, így a kis novella máris könyvként eladható, de a rajzok miatt ezt nem tartom feleslegesenek, vagy lehúzásnak, ugyanús a 120 oldalon van vagy 60 rajz és rettentő látványos és kifejező tintarajzok, tényleg nagyon látványossá teszik a könyvet, abszolút megéri lapozgatni.
Maga a mese, hááát, az csak egy mese, ne várjunk tőle sokat, nincsenek világmegváltó vagy eredeti mesék ebben a terjedelemkategóriában, viszont abszolút nem rossz, valahol a másságról, a mindenki megtalálja a maga hasznosságátról, önfeláldozásról, változásról szól, amik mind mind elfogadható témák és tanulságok egy ilyen mesénél. Gyerekek által vagy gyerekeknek felolvasva biztos még élvezetesebb, de felnőttek is rászánhatják magukat, mert egyrészt megvan fél óra alatt, másrészt meg a rajzok abszolút öt csillagot érdemelnek.

Magyarósi Csaba – Szűcs Ádám: Egy hét a városban

Leírás: Az Egy nap a városban bloggerei végre könyvben is bemutatják, miért szeresd Budapestet.

"Hogyan lehet egy online városkalauzt sikeresen átültetni valóságos, két kézzel fogható, háromdimenziós formába? - adódik a kérdés, amikor arról hallunk, hogy bloggerek könyvet adnak ki. Magyarósi Csaba és Szűcs Ádám, a népszerű Egy nap a városban blog mögött álló szerzőpáros évek óta járja a főváros utcáit, élményeiket pedig posztok formájában közlik 2010 óta. S most először könyvben is.

A szerzők ügyesen találták meg azt a formát, ami hozzátesz az online nagytestvérhez. Az Egy hét a városban című könyv hét nap történetét meséli el, minden napra megkapjuk a magunk szellemes Budapest-történetét, gasztro- és programtippjeit, közben rengeteg illusztrációt látunk, ügyes tipográfiai elemeket és a blogra, információkra mutató QR-kódokat - amikkel sikeresen kötik össze a print kiadványt az online eredővel.

Ez a két srác csupa pozitív energia, frissesség és kreativitás: a követendő példákról írnak, náluk mindig félig tele a pohár, azt támogatják, ami jó, ami hozzátesz ahhoz a Budapesthez, amiben mindnyájan élni szeretnénk. A szerzőknek Budapest olyan, mint a mesebeli világ, ahol minden sarkon valami rejtett kincs várja az utazót: egy kenyeret sütő pék, egy spontán galéria megnyitó, egy bérház varázslatos belső udvara. Ez azért jó, mert ha elolvassuk ezt a rendhagyó városkalauzt, akkor Budapest számunkra is ilyenné válik." (Izing Róbert)

Vélemény:
Bevallom voltak kétségeim a könyvvel kapcsolatban. A blogot követem, bár ritkán olvasom, de
azért adott sok ötletet, szóval könyv alakban is érdeklődéssel vártam, de azért volt bennem egy
félsz, hogy csak helyek lesznek felsorolva és róla érdekesen írva, esetleg pár toplistával
kiegészítve. Nos nagyot tévedtem hálisten. Van ez is, de tényleg kevesebb, mint 10%-ban a
maradék meg egy életérzés, programleírás, egy betekintés a város rejtett életébe. Sokféle
Budapest van, ahogy sokféle napunk van az életben és igen legtöbbünknek legtöbbször csak egy
szürke, egyszínű, sablonos és ismétlődő valami jut. Aztán egyszer arra lépsz ki a
kapun, hogy a temető felett olyan színeket varázsol a napfelkelte, ami simán mehetne valami
semmitmondó Coelho idézet mögé a Facebookra, vagy látsz egy furcsán vicces táblakiírást, esetleg egy kerekes síelőt a Margit-krt-ön március közepén. És máris megvan a mosoly még a megszokott
útvonaladon is. De ez még mindig nem az a Pest, ami a könyvben van, de már közelít. Hogy mi kell
még, hogy a sokkal színesebb, szagosabb Pestet kapjuk, ami tényleg ott van, vagy ott lehet
körülöttünk? Egyrészt hozzáállás, nyitottság, tényleg el kell indulni cél nélkül, random köröket
tenni, bár ebben nem vagyok jó, de szeretem aztán egy nagyobb túrába céllal útba ejteni, amiket
már mások felfedeztek és ezzel együtt új dolgokat is felfedezni. És hát ne menjünk el mellette,
mert ehhez a Pesthez bizony kell pénz is. Sok dolog van ingyen, sok élményt lehet megszerezni
egyszerű beszélgetéssel, és sok élmény van olcsón, ha épp tudsz róla és jókor vagy jó helyen, de bizony sok élmény, és az állandó, nem alkalomszerű életérzés bizony pénzbe kerül és nem kevésbe. Valakinek nem lenne egyszerű naponta, hetente többször is elmenni étterembe és akár 2-3000-t otthagyni, ami egy olcsó étkezés és utána bemenni ide kávézni, majd este bemenni egy olcsó helyre mert tényleg cak 2000 a belépő. Én is csak kb. 3-4 napot tudnék így finanszírozni és aztán jönne a maradék 26-ra a vajas kenyér, ha egyáltalán, és itt egy felsorolt példanap is olcsósítva közel 50.000 ft volt, ami a havi költésemen is túlmutat a legtöbb esetben.
Viszont a könyv olvasása mindenkinek adott (vagy a blogon egy másik verzió), ötleteket lehet belőle szedni, kimazsolázni a nagyon-nagyon érdeklő dolgokat és azt eseménnyé tenni egyszer-egyszer.
De a könyv tényleg nem vendéglátói ajánló, vannak benne megismételhetetlen, de nagyon érdekes
élmények budapesti életből legyen az kulturális vagy szubkulturális, vannak benne eltűnt de
jelenlévő mesterségek űzőivel való beszélgetések, vannak szemszögek külföldiek vagy akár vak
ember irányából.
És rettentő sok új dolog nekem is és gondolom mindenkinek, aki nem járja hivatásszerű
érdeklődőként a várost. Hozzátéve persze, hogy ez egy változó város, így a könyv ajánlott, de
nem időtálló, de idén még olvasgassa mindenki, aki itt él, ide készül, vagy csak érdekli a város, ami abszolút nem a legszebb város ever, de a legközelebbi legérdekesebb város, ez biztos:)

Az újdonságokról meg ajánlott a blog olvasása: http://varosban.blog.hu/

Bud Spencer – Lorenzo de Luca: Eszem, tehát vagyok

Leírás:
Aki nem eszik, nem tud gondolkodni, következésképp létezni sem, ez biztos – legalábbis Bud Spencer szerint.
Ebben a rendkívüli könyvben a híres filmsztár és sikerszerző humorral fűszerezve ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével. Egyik legnagyobb szenvedélye, az evés, számára a létezés középpontja. Véleményét tizenkét tekintélyes gondolkodó előtt védi meg, akik álmában látogatják meg.
Humorral és iróniával teli, káprázatos szellemi párbajt vív olyan neves filozófusokkal, mint Szókratész, Konfuciusz vagy Immanuel Kant. Ha pedig cserbenhagyják a szavak, akkor ínycsiklandó olasz ételkülönlegességeket készít vendégeinek, a tészta- és halételektől a jellegzetes nápolyi süteményekig, mire jóllakottan és elégedetten kiegyeznek.
Bud Spencer különleges könyve arra ösztönöz, hogy együtt nevessünk és főzzünk vele, miközben egyre inkább elhiteti velünk, hogy teli hassal minden könnyebb.

Vélemény:
Szorgalmasan végrágtuk a már megjelent két önéletrajzi művet is így nem volt kérdéses, hogy a
harmadik félig-meddig önéletrajzot is kézbe vesszük. Egyrészt mert Bud Spencer-t bírjuk
nosztalgiából (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy több időt töltöttem mostmár Bud-ot olvasva, mint Bud-ot nézve egész életre vetítve is), másrészt bár az evést én nem tartom csak gyakran nyűgnek, és szükséges rossznak, ettől még tény, hogy testalkatilag hasonló kategóriák vagyunk sajnálatosan. És, hát ez már nem életrajz, hanem fikciós regény életrajzi elemekkel, rengeteg filozófiával és némi olasz konyhával. A hozzávalók tehát mind élvezetesek, de én is szoktam elrontani a recepteket.
De vajon van-e itt recept, vagy csak egy kétmondatos ötlet, aztán belerakunk mindent, amit
otthon találunk, sőt megsütettjük Pabloval a szakáccsal, de mi mondtuk meg legalább, hogy valami
spagetti legyen.
Szóval mindig kérdéses az ilyen együtt írjuk dolgoknál, hogy vajon, mennyi ebből Bud Spencer és
mennyi az írósegéd. Merthát ugyanúgy lehet (inkább erre voksolok egyébként), hogy a kétmondatos
történet, 4-5 receptlap a feleségtől meg a kedvenc pár filozófus felsorolása volt az öreg érdeme
a többit megírták neki, ahogy lehet, hogy csak össze kellett fésülni és 95%-ban ő írta meg. De a
tény, hogy ketten együtt sem lett kifogástalan a recept.
Az alapötletben bár van ráció, de egy könyvhöz kevés, a stílus ártatlan, mint a Bud Spencer
filmek, de nem elég vicces, nem elég filozófikus, nem elég bármilyen.
A filozófusok többségéről nekem lett új információ akár a bevezető részekben, akár a tényleges diskurzus során, konkrétan elég sok filozófussal tudok kisebb vagy nagyobb részben gondolatrokonságot táplálni, bár ez nem vonatkozik a fikciós viselkedésükre, csak az alapvető bemutatkozó életrajzi, filozófiai összefoglalókra. És ha már táplálni, a receptek néhol meghozzák az étvágyat, néhol nem, de önmagukban arra kevesek, hogy mi is utánuk csináljuk, ahhoz viszont sokak, hogy egy regényben szerepeljenek (bár van ilyen irányzat is).
Egy szó, mint száz van benne minden, de aztán az egész mégsem áll össze egy ízletes ételre. A BS rajongók persze megveszik, de ezen kívül más olvasóközönséget én nem tudok neki, BS nélkül önmagában értékelhetetlen.

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

Leírás: Eleged van a lapos memoárokból, amelyek csak arról szólnak, ami tényleg megtörtént?
Unod az egyes szám első személyben megírt értekezéseket? Izgalmas és interaktív olvasmányt keresel, ami visszacsempészi az ÖN-t az ÖNéletrajzba?
A mindig önzetlen Neil Patrick Harris hagyja, hogy Te, az olvasó lubickolj eme joyce-i kísérletben, avagy egy hírességektől, színészektől és vérbeli személyiségektől hemzsegő világban.
Új-Mexikóban fogsz megszületni. Egy színésztáborban átélheted a nagy áttörést. Egy éjszakai bár előtt meglehetősen bizarr összetűzésbe keveredsz Scott Caannal, a színésszel. És ami a legjobb: életed legkritikusabb pillanataiban eldöntheted, hogyan tovább!
DÖNTS helyesen, és tiéd a hírnév, a szerencse és az igaz szerelem. Dönts rosszul, és szerencsétlenség, szívfájdalom és Dr. Drew Celeb Rehabja vár rád. Mindez a tiéd lehet, valamint mágikus trükkök, koktélreceptek várnak rád, sőt végül egy záródal is felcsendül.
És igen, ha megveszed ezt a kötetet, garantáltan kiemelkedsz a nyárspolgárok közül!

Vélemény:

Tegyük helyre a Neil Patrick Harris (továbbiakban NPH) jelenséget.
NPH abszolút nem nagy színész, sőt még talán a színészt is túlzás mondanunk. Aki ismeri itthon
annak 99,99%-a a HIMYM-ből ismeri, kár lenne tagadni, hisz az első sorozatát nem igen vetítették
nálunk és ez az egy jelentős mozgóképes megmozdulása van. Sosem kapott filmben rendes szerepet,
néhány zs és még kevesebb A kategóriás film nagyon mellékszerepeiben tűnik fel és sok tucat
sorozat 1-2 epizódjában vendégeskedik. Szóval lássuk be nem ettől híres. Híres a HIMYM miatt meg
egy régi sorozat miatt, és főleg híres mint celeb, előadóművész általában host-ként különböző
díjátadókon és persze 1% körül a színházi szereplései miatt is. No és persze kb. a
legelfogadottabb meleg, legalábbis még olyannal nem találkoztam, akinek túl rossz véleménye lett
volna róla, vagy kifogásolta volna melegvoltát (igaz nem is nagyon járok homofób helyekre), persze erre igencsak épít és rájátszik (a könyvben és a filmekben is), hisz kb. mindenhol az übernagy nőfaló imaget hozza, közben meg nincs olyan ember, aki nem tudná, hogy meleg. Mindez persze kognitív disszonanciához vezet, de a többség jól kezeli:)
Szóval bár NPH-t abszolút nem tartom sokra, mint színész, annyit amennyit lehet róla tudni, mint
ember viszont abszolút nem lehet negatív a kép. Én is néztem a HIMYM-t, bár abszolút nem vagyok
rajongó, csúcsszezonokban is elég lapos volt, valahogy nem volt szerethető és eléggé vicces
(tehát nem egy The Office vagy Friends), de azért hozott egy épphogyelég szintet és az ember
nehezen hagy abba sorozatokat (kaszálhatnák már a New Girl-t!:), de tény, hogy nagyrészt Barney
karaktere miatt néztem, hisz ő volt a vicces karakter, nomeg a többi karakter abszolút nem azon
a szinten mozgott (mondom, nem egy Friends, amiben 6 közel egyforma de teljesen más karakter
volt). Node beszéljünk inkább a könyvről:)
Egyértelműen egyedi életrajz, merthogy nem igazán életrajz. A lapozgatós, nyomozós könyvek
mintájára van megírva, vagyis minden fejezet után dönthetünk, hogy, hogyan is tovább és akkor
úgy halad tovább a történet. És perszehogy nem így olvastam:)
És utólag belátva a sorban olvasás is élvezetes lehet, sőt - spoiler - ha lapozgatsz nem fogod
soha kiolvasni a könyvet teljesen, bárhány variánst jársz is körbe.
Szóval a történet fele fikció, másik fele meg tényleges életrajz különböző stílusokban és
verziókban vegyítve itt-ott egy-egy recepttel, varázstrükkel, csajozós ötletekkel és képekkel.
És bármily meglepő az NPH előzetes kép a könyv után cseppnyivel sem változik, ugyanazt kapjuk,
amit elvárunk, sorozatos történeteket, varázslós történeteket, csajozós, pasizos történeteket
(egyáltalán nem zavaró, de folyton jelenlévő homoerotikával persze). És hát na, NPH kedvelhető továbbra is, bár azért erősen gondolom, hogy jópár dologban teljesen máshogy gondolkodunk. A könyv meg ajánlható a rajongóinak, más egyébként sem venné meg.

J.K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve

Igen sokadszor (a 2011-es és e között még volt a Fry féle is), most az illusztrált kiadás. És, ha az ember már tud minden fordulatot az apróságokra is figyel és hát azért jópár logikátlanság van már ebben a bevezető rövid kötetben is (miért mondja, hogy soha sem volt Londonban Harry, mikor 30 oldallal előtte ott voltak a London Zoo-ban, miért törik el Nevil keze, amikor leesik a seprűről, mikor úgy fedezték fel, hogy nem mugli, hogy leejtették az erkélyről és tovapattogott, miért 3 elsős szerzi a pontok 80%-át és miért kapnak más pontszámokat ugyanarra a büntetésre, mint Draco és úgy egyébként miért büntetik az éjszaka járkálást éjszaka járkálással, ez olyan, mint a kerékbilincs, hogy rosszkor vagy rossz helyen ezért legyél ott még többet), de igazából ez a vége zavart legjobban. Milyen ötlettől vezérelve van feladványokkal eldugva a Bölcsek köve? Nem az a lényeg, hogy senki ne férjen hozzá? Akkor nem csinálok megoldandó feladványokat, hogy jó, nem akarjuk, hogy bárki ellopja, de ha tud sakkozni, elsős matekfeladatokat megoldani és ismer pár basic varázslatot, akkor azért viheti a cuccot???! Érthetetlen (és ebből nem egyedi a HP, sok helyen van ez a feladványokkal eldugjuk, amit soha senki ne kaparnitson meg), nomeg persze jófej a Mógus, meg a többi eldugó is, hogy több seprűt is otthagy, hátha többen jönnek a rabolók, sőt a bájitalokat sem keveri össze, vagy issza ki teljesen, hanem ügyel, hogy azért jöjék a másik is. Nem beszélve arról, hogy már rég el volt dugva a kő a pincébe (ami több km!-re van a föld alatt, megnézném azt a zuhanást, amit bármilyen növény felfog több km-ről), amikor még Harry bőszen nyomatta a tükör előtt a sokadik emeleten. Egyszó mint száz, nem hibátlan, bőven nem az, de ez nem nagyon von le az értékéből és bár szerintem a rajzok semmit sem tesznek hozzá, de többségük igen jól sikerült és arra jó, hogy újra elolvassa az ember. Bár igen kíváncsi leszek, hogy majd, hogy jön a 4-7 rész, nyilván nem fogják 700 oldalas rajzolt kiadásban kiadni, mert az még itthon is 15.000 ft vagy több lenne, vagy csak 20 oldalanként lesz benne egy rajz, ami csalódás lenne, szóval jön majd a 2-3 részre bontott HP, mint a filmekben, rosszabb esetben még éves bontásba is. Hát kíváncsi leszek.

David Duchovny: Szent tehén

Leírás:
"Nevetésre ingerlő, groteszk kaland a világ körül -- a főszerepben egy négylábú hősnővel, akit az Olvasó nem fog egyhamar elfelejteni!

Bikavári Riska, a tehén, boldogan éli eseménytelen életét egy farmon. Naphosszat nincs más dolga, mint kérődzni, lustálkodni és cseverészni legjobb barátnőjével, Bimbóval. Egyik este Riska és Bimbó kiszöknek a kerítésen a bikákhoz, de míg Bimbót a flörtölés izgatja, Riska kíváncsiságát a gazda háza kelti fel igazán. Bekukucskál az ablakon, és meglátja a villódzó fényű Dobozisten előtt hódoló családot -- és a Dobozisten felfedi előtte a húsfarmok szörnyű titkát, ami alapjaiban rengeti meg Riska világnézetét.

Nincs más kiút, csak a szökés egy jobb, biztonságosabb világba. Összeáll hát egy bizarr, szedett-vedett csapat: Riska, Coci (akarom mondani, Shalom -- egy izgága, Tórát lapozgató disznó, aki nemrég tért át a zsidó hitre) és Turbék, a magát kellemes modorúnak tartó pulyka, aki repülni nem tud ugyan, de a csőrével képes működtetni egy okostelefont. Lopott útlevelekkel, hevenyészett álruhában, a csapat olajra lép, és a legközelebbi reptér felé veszi az irányt.

Történetüket az elmés megjegyzésekben és tömegkulturális utalásokban nem szűkölködő Riska szellemes tolmácsolásában ismerhetjük meg. Turbék -- aki végül egyébként (többé-kevésbé) megtanul repülni -- csapnivaló német akcentussal pszichiátriai tanácsokat osztogat; Shalom pedig, akit választott népe kiűz Jeruzsálemből, váratlan fordulattal egyesíti az izraelieket és a palesztinokat. David Duchovny elragadó figurái arra mutatnak rá, hogy milyen égető szükség lenne a világban egymás kölcsönös megértésére és elfogadására."

Vélemény:
Duchovny-t bírjuk, Mulder az all time favorit karakterek ötösébe simán belefér, de a teljesen másmilyen Hank Moody is bejön, ahogy egyébként az is, amennyi a többi szerepléséből itt-ott látszik.
És persze Duchovny nem csak színész (aki nagyon nem is tudott kitörni ebből a két karakterből), picit rendező is (szóra sem nagyon érdemes), picit zenész (most jött ki egy albuma, de szintén nem frenetikus) és most már picit író is.

Tulajdonképpen felvállalható egyszerű kis mese (tehát nem egy fél óra alatt írta meg, ahogy pl. B.J. Novak mesekönyvnén látszik), ugyanakkor azért taps nem jár érte, semmivel nem lenne szegényebb a világ, ha csak ötletszinten maradt volna meg, szóval azért ez nem az a nagy ötlet, amivel házalunk a Disney-nél, majd évekig dédelgetjük és a sok visszautasítás után megírjuk, de ha már megvan, hát érdemes volt, legalább a rááldozott idő valamennyire visszajött a név miatt eladott könyvekből. Ártani nem árt, bár ezt csak a vége menti meg, ami valahogy nekem nem jött ok-okazatilag, ahogy nem jött át az egymás elfogadása mint fő mondanivaló megléte sem. Inkább 60%-ban a ne együnk húst, mert az rossz, értem?! 35% brémai muzsikusok világ körüli turnén a szokásos állatok viharkabátban, napszemüveg kombóval és a végén 1% amivel az ember egyet is tud érteni, de mondom, az nekem nem következett az előző 99-ből aminek nagy részével meg vitázna az ember.
Duchovny-ra nem ez miatt fogunk emlékezni, ahogy nem az albuma vagy a rendezése miatt sem, egy mesének megteszi és inkább várjuk a mindjárt érkező új X-akták részeket.

Brian Grazer – Charles Fishman: Egy kíváncsi elme

Leírás:
Az Egy kíváncsi elme személyes beszámoló arról, hogyan tette az egyik vezető hollywoodi producerré Brian Grazert a beszélgetéssel kapcsolatos lelkesedése - mindegy, hogy a beszélgetőpartnere jövőbelátó gondolkodó volt, mint Isaac Asimov sci-fi író, vagy kutatóorvos, mint Jonas Salk, a gyermekbénulás ellenszerének felfedezője. Emellett mindenkit arra is biztat, hogy vállalja a kíváncsiságát, legyen jobb vezető, jobb alkotó és jobb partner.
Brian Grazer hiszi, hogy a kíváncsiság aranykorában élünk, ugyanis szabadon feltehetünk szinte bármilyen kérdést, és a válasz megtalálásához rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre. Együtt kell elkezdenünk kérdezni, a válaszok pedig egy kreatívabb világot tárnak fel előttünk.
Az Egy kíváncsi elme című könyvben Brian Grazer megvizsgálja a kíváncsiság örömét és sorsfordító erejét, szerző, aki talán a leghíresebb hollywoodi producer, a 70-es évek óta keresett érdekes és sikeres ismeretleneket - kémeket, Nobel-díjasokat,művészeket és vezető üzletembereket -, hogy meghívja őket egy ,,gondolatébresztő beszélgetésre", ahogy ő nevezi. Ezek a beszélgetések inspiráltak számos filmet és televíziós műsort, amelyeket Grazer az Imagine Entertainmenttel készített, például az Apollo 13, A nagy csobbanás, 8 mérföld, Egy csodálatos elme, Tiszta szívvel foci, Az ítélet: család.

Vélemény:
Magamból kiindulva, mindenki ismeri Brian Grazer-t, vagy ha nem is, a nevét biztosan olvasta valamelyik filmje előtt, mégis nem nagyon látom, hogy túl nagy érdeklődés lenne a könyv iránt.

Na jó, legyünk őszinték sokan, csak a haja miatt ismerik, vagy tűnik nekik ismerősnek:)

Grazer egyébként nem is biztos, hogy érdekes személyiség, viszont abszolút érdekes és elgondolkodtató, hogy egész felnőtt életében gondolatébresztő beszélgetéseket szervezett szakmáján kívüli általa érdekesnek talált általában ismert emberekkel két hetes rendszerességgel. Kell ehhez egyfajta bátorság, kapcsolat, rátermettség és a visszautasítás jó bírása de a legfontosabb dolog hozzá a kíváncsiság. És őszintén voltak pillanatok, hogy bennem is elültette, hogy milyen érdekes lenne leülni tényleg max egy órára tényleg szerintem érdekes emberekkel, de aztán rájöttem, hogy annyira nem is vagyok kíváncsi.
És ez a könyv – bár alapból azt hittem – nem szól ezekről a beszélgetésekről, szól inkább Grazer életéről, némi filmes érdekességekről, de 90%-ban a kíváncsiságról így általában és, hogy, hogyan miért, kivel szervezte ezeket a beszélgetéseket, ha az elhangzottakról még oly keveset is tudunk meg. Igen sok helyen átmegy egyfajta életsegítő könyvstílusba (legalábbis ilyennek képzelem az olyan könyveket) és néhol áttör az egója is, de úgy egyébként egy rövid, felületes de nyomokban érdekes és mindenképpen egyedi könyv. Legyünk kíváncsiak, mert tényleg nem ezt támogatja az élet, és beszélgessünk, bár én nem hiszek abban, hogy vannak érdekes és nem érdekes emberek. Aki csak a hollywood-i dolgok miatt olvasná, annak is érdemes szerintem fellapoznia, meg lehet tudni némi infót a Ron Howard-dal kapcsolatos munkakapcsolatáról.

Graeme Simsion: A Rosie update

Leírás:
Az évtized legkülönösebb párja visszatért! A kissé bogaras Don újabb nehézségekkel találja szemben magát, amikor feleségül veszi Rosie-t, akivel nyomban New Yorkba költöznek. Egy nap a lány bejelenti, hogy terhes, Don pedig nekilát, hogy kiderítse, miképp kell apának lenni; konzultál szakértőkkel és barátokkal, kikérdez egy terapeutát és kutat az interneten, de végül ismét sikerül magát bajba sodornia. Szerteágazó teendői közepette csak egyvalakivel nincs ideje foglalkozni, Rosie-val... Don Tillman és A Rosie-projekt immár negyven országban hódította meg az olvasók szívét. Graeme Simsion megható és humoros regényéből film készül, amelyben Rosie szerepét az ellenállhatatlan Jennifer Lawrence játssza.

Vélemény:
Tavaly ilyenkor jött ki A Rosie project, ami ha nem is tökéletes, de igen remek szórakozás volt.
Alig egy év és máris itt a folytatás A Rosie update (most abba ne menjünk bele, hogy az Effect
szót van-e értelme a magyarban egy újabb angol szóra cserélni és, hogy ez kifejezi-e jobban a
törénetet - NEM).
A könyv helyszínt vált Ausztráliából az USA-ba, megtartja viszont fő és mellékszereplői
nagy részét csak a témát a társkeresésről a babavárásra váltja.
Nade nézzük, hogy is sikerült.
Don Tillman továbbra is abszolút egyedi és érdekes karakter, sok közös vonással (és sok
különbözővel) akár velem, de valószínű jópár férfitársammal. Tetszett, hogy bár persze ráfogta
sok ember, hogy Don aspergeres, de az író ezt kikéri magának, mert bár rengeteg jellemvonása
jön az aspergerből vagy az autizmusból, egy jópár tulajdonsága viszont teljesen ellentmond, ami
vagy az aspergeresek igen tág variánsaira hívja fel a figyelmet, vagy az irodalmi karakter
egyediségére, hogy bizony ő nem aspergeres, csak 80%-ban hasonlít hozzájuk és 20%-ban teljesen
ellentmond.
Viszont itt jön a fülszöveg egy mondata: Az évtized legkülönösebb párja visszatért!
Hívhatjuk-e egy párt legkülönlegesebbnek vagy csak különlegesnek is, amely párnak csak az egyik
tagja különleges vagy tudunk róla, hogy különleges, a másik a legsablonosabb nő ever?
Rosie ugyanis itt sem főszereplő, csak címszereplő, egy unalmas nap, ami körül pörög egy érdekes
bolygó ami mindenbe belebonyolódik, miközben Rosie-ról semmit nem tudunk, amit meg mégis, az női sztereotípiák tömkelege a gyerekvárás időszakából.
Az alaptörténet, tehát amire fel van fűzve a babavárás; ami adott folytatástémaként egyébként
abszolút nyerő, lehet kevesebb ötletet lehetett volna felfűzni egy sima kapcsolatmegtartás,
házastársi viszony témára, ez ad egyfajta pluszt, ugyanakkor még nincs gyerek, tehát nem viszi
el teljesen a gyerektémába a sztorit és a körülményeket, meghagyva azt egy harmadik könyvnek.
Rengeteg jó ötlet van, egyik kalamajka jön a másik után, vagy egymásra göngyölítve, több
társadalmi problémára is felhívva a figyelmet (már az alapprobléma is dühítő, mi az, hogy
jogszabály tiltja, hogy egy játszótérre csak gyerekkel lehessen bemenni, milyen perverz
társadalom az, aki pár abberrált példa alapján a legperverzebb dolgokat néz ki minden
állampolgárból némely esetben, némely esetben meg mindent engedélyez).
Kapunk itt mindent, de tényleg csak egy szemöszögből, nő legyen a talpán, aki Rosie-val kicsit is egyetért vagy szimpatizál, miközben Don mindent megtesz, ami mégcsak el sem várható és akkor a váltást is csak egy olyan momentum hozza meg, ami igazából felszínes és lényegtelen.
A sorozat továbbra is szórakoztató és van mondanivalója, ha egy fokkal el is marad az első résztől.

Ez volt 2015.

Eltelt megint egy év, így jöhet a könyves statisztika ismét.
Be kell valljuk, ez az év sem az olvasásról szólt és megint rövidnek tűnt, így semmi kitűzött számot nem sikerült elérni, de persze az mindig csak egy plusz extra, úgy olvasásnál, mint bármi másnál, a lényeg, hogy pont elég volt belőle és sose szűkölködtünk.
De lássuk számokban:
Idén 83 könyvet sikerült elolvasnom, ami persze több, mint az elmúlt két évben, de ez nagyrészt a viszonylag sok képregénynek köszönhető.
Oldalszámügyileg 23.153, ami mindössze 15 oldallal több, mint tavaly, szóval ha az lett volna a célom, hogy minél jobban ugyanannyit olvassak egy év alatt, mint előző évben, akkor valószínű nálam jobban senki nem csinálta, mert ritka a 30 oldalnál rövidebb könyv.
A képregények és mesék miatt az oldalszám könnyen kiszámítható, hogy csak átlag 269.
Az átlag kiadási év ugyan 2011, de azért idén is inkább új könyveket olvastam. A könyvek 34%-a 2015-ös és ha a 2014-2015-ben kiadottakat nézzük, akkor máris 65%, de mondjuk ez elmarad a tavalyihoz képest, szóval lehet mondani, hogy nyitottam a régebbi könyvek felé is.
Az írók 22%-a volt magyar, ami a tavalyi 14%-hoz képest abszolút növekvő, bár valószínű, hogy nem tendencia.
A női szerzők nem egész 6%-kal voltak jelent a tavalyi 13-hoz képest, de hát ez általában attól függ, hogy mennyi Agatha Christit meg Harry Potter újraolvasást rakok be egy évben.
A könyvek 50%-át könyvtárból hoztam ki, ezúton is köszönöm a KSH Könyvtárnak és különösen az újonnan felfedezett könyvtárközi kölcsönzésnek valamit a JAKD könyvtárnak és húgomnak.
A maradék 50%-ból 5% volt a kölcsönkönyv, szerintem ez mind a húgomtól és a maradék 45% pedig saját könyv, ahol egyrészt köszönöm a pénzügyi helyzetemnek, mert idén viszonylag sok könyvet vettem (nem molyos viszonylatba, de hát szerintem úgy 10 könyv biztos megvolt), könyvet ajándékba szerintem idén sem kaptam, valamint köszönjük a Rukkolának, bár egyáltalán nem vagyok velük megbékélve és itt a reklám helye, köszönöm az alábbi kiadóknak: Kiskapu Kiadó, Libri, Alexandra, Akadémiai Kiadó, Atheneum, Cartaphilus, Akkord, Animus, Fumax, Gabo, Pesti Könyvek, Kanári, Jaffa, Twister Media és az elhunyt Ulpius-ház, hogy egy vagy több könyvvel a blogot támogatták.
Az általam olvasott könyveket átlagban 69%-ra csillagoztam, ez tavaly 68 volt, szóval icipicit, de jobb könyveket olvastam saját megítélés szerint, míg a molyok ugyanezen könyveket 86%-osra ítélték, ami tavaly csak 85 volt, tehát igazából pontosan ugyanannyira tér el az én és a molyok véleménye, mint tavaly, csak icipicit jobb könyvekkel (hozzátéve, hogy az adat itt sem pontos, hisz míg én minden könyvemet pontoztam, addig a molyok ugyanezen könyvek csak egy részét pontozták annyira, hogy abból lehessen már százalékot vonni).
A molyok és a saját értékelésem átlagából képzett átlag alapján a 2015-ben olvasott könyvek közül a Majdnem minden rövid története a legjobb könyv, míg a legrosszabb a Steinar Bragi féle Felföld.
Műfaját tekintve az idei évben a képregények vezettek 22%-kal, ezt követi 13%-kal a sci-fi, 12% kaland, 11-11% mese és humor 10-10% krimi és tudományos-ismeretterjesztő, a a többi a maradék, szóval igazából nem jelenthető ki, hogy egy műfajban olvasom, vagy lenne kedvenc műfajom. Egyébként az olvasottak 9%-a Star Wars, mivel idén jobban belementem a még ki nem olvasott SW könyvek bizonyos sorrend szerinti pótlásában, ez - ha nem csökken a lelkesedés a szarcsibb Karen Treviss-es féle könyvek miatt - akkor a következő két évben azért még növekedni fog, de igazából nem tudom tartani a tempót a Szukits megrendelések gyorsaságával sem.
A 83 könyv 39 kiadó termése, szóval érzékelhetően nem vagyok elfogult és nem gondolom, hogy van kifejezetten az én ízlésemet kiszolgáló kiadó, ami jó is, mert tömegízlést kell általában kiszolgálniuk a profit miatt, a tömegízlés meg borzalmas, örüljünk, hogy nekem valót is kiadnak. Ennek ellenére a képregények miatt a Kingpin Kiadó kiemelkedik a maga 14%-ával, de még jelentős a maga 6-6 százalékával a Gabo, Szukits és Könyvmolyképző Kiadó.
Idén az újraolvasásokra 6% jutott.
Hogy mi lesz idén? Egyenlőre sok mindent nem lehet tudni, talán több Star Wars, talán Harry Potter 2 képeskiadás decemberbe, szokásos 2-3 Leslie Lawrence és hát remélhetőleg sok újonnan kiadott könyv, bár a másodvonalbeli várólistámra is ráférne a csökkentés és még 3-4 recivel vagy bejegyzéssel tartozom az előző évből bennmaradóknak is, szóval valószínű jut majd elég könyv és persze a cél ismét a 100 könyv és/vagy 30.000 oldal, aztán meglátjuk egy év múlva mit sikerült elérni (ha feleennyi lesz és kellemes indokkal magyarázható, akkor az is ugyanolyan jó:)