Az évtized legkülönösebb párja visszatért! A kissé bogaras Don újabb nehézségekkel találja szemben magát, amikor feleségül veszi Rosie-t, akivel nyomban New Yorkba költöznek. Egy nap a lány bejelenti, hogy terhes, Don pedig nekilát, hogy kiderítse, miképp kell apának lenni; konzultál szakértőkkel és barátokkal, kikérdez egy terapeutát és kutat az interneten, de végül ismét sikerül magát bajba sodornia. Szerteágazó teendői közepette csak egyvalakivel nincs ideje foglalkozni, Rosie-val... Don Tillman és A Rosie-projekt immár negyven országban hódította meg az olvasók szívét. Graeme Simsion megható és humoros regényéből film készül, amelyben Rosie szerepét az ellenállhatatlan Jennifer Lawrence játssza.
Vélemény:
Tavaly ilyenkor jött ki A Rosie project, ami ha nem is tökéletes, de igen remek szórakozás volt.
Alig egy év és máris itt a folytatás A Rosie update (most abba ne menjünk bele, hogy az Effect
szót van-e értelme a magyarban egy újabb angol szóra cserélni és, hogy ez kifejezi-e jobban a
törénetet - NEM).
A könyv helyszínt vált Ausztráliából az USA-ba, megtartja viszont fő és mellékszereplői
nagy részét csak a témát a társkeresésről a babavárásra váltja.
Nade nézzük, hogy is sikerült.
Don Tillman továbbra is abszolút egyedi és érdekes karakter, sok közös vonással (és sok
különbözővel) akár velem, de valószínű jópár férfitársammal. Tetszett, hogy bár persze ráfogta
sok ember, hogy Don aspergeres, de az író ezt kikéri magának, mert bár rengeteg jellemvonása
jön az aspergerből vagy az autizmusból, egy jópár tulajdonsága viszont teljesen ellentmond, ami
vagy az aspergeresek igen tág variánsaira hívja fel a figyelmet, vagy az irodalmi karakter
egyediségére, hogy bizony ő nem aspergeres, csak 80%-ban hasonlít hozzájuk és 20%-ban teljesen
ellentmond.
Viszont itt jön a fülszöveg egy mondata: Az évtized legkülönösebb párja visszatért!
Hívhatjuk-e egy párt legkülönlegesebbnek vagy csak különlegesnek is, amely párnak csak az egyik
tagja különleges vagy tudunk róla, hogy különleges, a másik a legsablonosabb nő ever?
Rosie ugyanis itt sem főszereplő, csak címszereplő, egy unalmas nap, ami körül pörög egy érdekes
bolygó ami mindenbe belebonyolódik, miközben Rosie-ról semmit nem tudunk, amit meg mégis, az női sztereotípiák tömkelege a gyerekvárás időszakából.
Az alaptörténet, tehát amire fel van fűzve a babavárás; ami adott folytatástémaként egyébként
abszolút nyerő, lehet kevesebb ötletet lehetett volna felfűzni egy sima kapcsolatmegtartás,
házastársi viszony témára, ez ad egyfajta pluszt, ugyanakkor még nincs gyerek, tehát nem viszi
el teljesen a gyerektémába a sztorit és a körülményeket, meghagyva azt egy harmadik könyvnek.
Rengeteg jó ötlet van, egyik kalamajka jön a másik után, vagy egymásra göngyölítve, több
társadalmi problémára is felhívva a figyelmet (már az alapprobléma is dühítő, mi az, hogy
jogszabály tiltja, hogy egy játszótérre csak gyerekkel lehessen bemenni, milyen perverz
társadalom az, aki pár abberrált példa alapján a legperverzebb dolgokat néz ki minden
állampolgárból némely esetben, némely esetben meg mindent engedélyez).
Kapunk itt mindent, de tényleg csak egy szemöszögből, nő legyen a talpán, aki Rosie-val kicsit is egyetért vagy szimpatizál, miközben Don mindent megtesz, ami mégcsak el sem várható és akkor a váltást is csak egy olyan momentum hozza meg, ami igazából felszínes és lényegtelen.
A sorozat továbbra is szórakoztató és van mondanivalója, ha egy fokkal el is marad az első résztől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése