Aki nem eszik, nem tud gondolkodni, következésképp létezni sem, ez biztos – legalábbis Bud Spencer szerint.
Ebben a rendkívüli könyvben a híres filmsztár és sikerszerző humorral fűszerezve ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével. Egyik legnagyobb szenvedélye, az evés, számára a létezés középpontja. Véleményét tizenkét tekintélyes gondolkodó előtt védi meg, akik álmában látogatják meg.
Humorral és iróniával teli, káprázatos szellemi párbajt vív olyan neves filozófusokkal, mint Szókratész, Konfuciusz vagy Immanuel Kant. Ha pedig cserbenhagyják a szavak, akkor ínycsiklandó olasz ételkülönlegességeket készít vendégeinek, a tészta- és halételektől a jellegzetes nápolyi süteményekig, mire jóllakottan és elégedetten kiegyeznek.
Bud Spencer különleges könyve arra ösztönöz, hogy együtt nevessünk és főzzünk vele, miközben egyre inkább elhiteti velünk, hogy teli hassal minden könnyebb.
Vélemény:
Szorgalmasan végrágtuk a már megjelent két önéletrajzi művet is így nem volt kérdéses, hogy a
harmadik félig-meddig önéletrajzot is kézbe vesszük. Egyrészt mert Bud Spencer-t bírjuk
nosztalgiából (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy több időt töltöttem mostmár Bud-ot olvasva, mint Bud-ot nézve egész életre vetítve is), másrészt bár az evést én nem tartom csak gyakran nyűgnek, és szükséges rossznak, ettől még tény, hogy testalkatilag hasonló kategóriák vagyunk sajnálatosan. És, hát ez már nem életrajz, hanem fikciós regény életrajzi elemekkel, rengeteg filozófiával és némi olasz konyhával. A hozzávalók tehát mind élvezetesek, de én is szoktam elrontani a recepteket.
De vajon van-e itt recept, vagy csak egy kétmondatos ötlet, aztán belerakunk mindent, amit
otthon találunk, sőt megsütettjük Pabloval a szakáccsal, de mi mondtuk meg legalább, hogy valami
spagetti legyen.
Szóval mindig kérdéses az ilyen együtt írjuk dolgoknál, hogy vajon, mennyi ebből Bud Spencer és
mennyi az írósegéd. Merthát ugyanúgy lehet (inkább erre voksolok egyébként), hogy a kétmondatos
történet, 4-5 receptlap a feleségtől meg a kedvenc pár filozófus felsorolása volt az öreg érdeme
a többit megírták neki, ahogy lehet, hogy csak össze kellett fésülni és 95%-ban ő írta meg. De a
tény, hogy ketten együtt sem lett kifogástalan a recept.
Az alapötletben bár van ráció, de egy könyvhöz kevés, a stílus ártatlan, mint a Bud Spencer
filmek, de nem elég vicces, nem elég filozófikus, nem elég bármilyen.
A filozófusok többségéről nekem lett új információ akár a bevezető részekben, akár a tényleges diskurzus során, konkrétan elég sok filozófussal tudok kisebb vagy nagyobb részben gondolatrokonságot táplálni, bár ez nem vonatkozik a fikciós viselkedésükre, csak az alapvető bemutatkozó életrajzi, filozófiai összefoglalókra. És ha már táplálni, a receptek néhol meghozzák az étvágyat, néhol nem, de önmagukban arra kevesek, hogy mi is utánuk csináljuk, ahhoz viszont sokak, hogy egy regényben szerepeljenek (bár van ilyen irányzat is).
Egy szó, mint száz van benne minden, de aztán az egész mégsem áll össze egy ízletes ételre. A BS rajongók persze megveszik, de ezen kívül más olvasóközönséget én nem tudok neki, BS nélkül önmagában értékelhetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése