A fő mondanivaló nálam, hogy mennyire félrevezető a sajtó, mennyire higgyünk nekik vagy mások véleményének és mennyire hagyatkozzunk a saját benyomásunkra.
Lisbeth tartja el a könyvet, remek karakter (bár persze egyértelműen szeretni vagy utálni nehéz lenne), mégis az első harmad után eltűnik jó hosszú időre és megkockáztatom, hogy a nyomozgatás is kicsit túl van írva. De ettől még kis hibáktól eltekintve az írási stílus nagyon jó, a részletekbe való elveszés nekem mindig öröm, főleg, ha érdekes, szóval bejövős, hamarosan folytatjuk…:)
1 megjegyzés:
Úgy gondolom, aki elolvasta a Tetovált lányt, feltétlenül kíváncsi lesz a trilógia többi részére is. Így voltam vele én is, habár kissé féltem, mert az első kötetben szemléletesen leírt gyilkosságok és erőszaktételek kissé felkavaróak voltak az én lelki világomnak, viszont csakúgy, mint most a második részt az sem bírtam letenni. Nálam akkor jó egy könyv, ha már az első pár oldaltól beszippant, és nem nézem folyamatosan hányadik oldalon tartok, mert időm sincs rá, hisz kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Larsson trilógiája márpedig ilyen. A második rész jóval visszafogottabb a brutális leírások terén (egyetértek veled, hogy volt egy műfajváltás a két kötet között), de a nyomozós szál nagyon el van találva. Féltem, hogy Lisbeth időleges eltűnése rosszat tesz a cselekménynek, de egyáltalán nem zavart bele, kifejezetten fokozta a feszültséget, hisz én magam is kezdtem kételkedni az ártatlanságában. A sajtó szerepének bemutatása profi munka, de nem is várhattunk volna mást Larsson-tól. A vége pedig egyszerűen zseniális, így lógva hagyni a befejezést… Az ember rohan megvenni a következő részt.
Megjegyzés küldése