Jonathan Safran Foer: Globális öngyilkosság

Van-e ma égetőbben aktuális téma a klímaválságnál? Annak nyomasztó tudata, hogy Földünk az emberi tevékenység következtében fokozatosan melegszik, egyre inkább a mindennapjaink részévé válik. A tudományos élet szakértői napról napra vészhelyzetet hirdetnek, évente dőlnek meg hőségrekordok, és egyre riasztóbbak a statisztikák.
Hogyan lehetne érdekelté tenni az emberiséget tulajdon túlélésében? Miképp tudnánk leküzdeni azt a tétlen közönyt, mely lehetetlenné teszi, hogy szembenézzünk a globális környezeti krízis jelentette veszélyekkel? És tehet-e egyáltalán bármit is az átlagember bolygónk megmentése érdekében? Jonathan Safran Foer ezen fajsúlyos kérdések megválaszolására vállalkozik. A Gobális öngyilkosság egyedülállóan bátor számvetés a klímaválságot övező félelmekkel és tehetetlen dühvel; aprólékos kutatáson nyugvó, gondolatébresztő értekezés az éghajlatváltozás okairól és lehetséges megoldásairól, élvezetes történelmi példákkal tűzdelt, egyszerre illúziómentes és reményteli felszólítás a kollektív cselekvésre, egyúttal magával ragadó személyes vallomás is, amelyben a szerző kíméletlen őszinteséggel tárja fel a könyv írását kísérő belső vívódásait.

Vélemény:
Folytatódik a mindmeghallunk könyvek olvasása. Ez most nem a téma miatt került hozzám, hanem az író személye miatt, mert tetszettek korábbi regényei.
A könyv elég felemás lett, igazából szerintem nem volt meg a teljes koncepció, az egészen érződik a bizonytalanság, ellenben többnyire könnyen olvasható és mérhetetlenül őszinte.
Az első 100 oldal egy olvasmányos, mondjuk azt tudományos ismeretterjesztő könyv sok érdekességgel amit nagyon távolról lehet kapcsolni a globális felmelegedéshez (holokauszttól az emberjogi aktivistákig). Néhány résznél ugyan néztem, hogy milyen hozzáállással kellene azonosulnom (nem, semmi esetre sem gondolom, hogy hasznos, jó, vagy bármennyire pozitív, ha a háborútól több ezer km-re lekapcsolják a lámpákat, mert az a parton hasznos viselkedés, ennél még annak is több értelme van, hogy otthon tapsikolok az egészségügyben dolgozok miatt, ami amúgy hasonlóan értelmetlen), de összességében az író mégis hasonló kétségekkel, hasonló véleményekkel viszonyul a kérdéshez, mint én, így hamar felültem a vonatra. Aztán a századik oldal környékén kimondja, hogy igazából ő arról akarna beszélni, hogy hát kevesebb húst együnk, mert az mindent megold, vagy nem, vagy nem tudja. Erről külön írt már egy könyvet, amit még nem sikerült elolvasnom, gondoltam most akkor kapjuk a sok negatív érdekességet az ipari állattenyésztésről meg, hogy miért jobb nekünk, hogy nem eszük meg az állatkákat.
De valahogy ebbe sem sikerül belecsapnia, nem mélyed el, bele-belekezd, de valahogy mindig csak a kétségről szól minden fejezet, amiket amúgy is nehezen tud lezárni. Aztán a könyv végefelé valószínű szembesül ezzel, hogy hát ez így igazából mi, mert sem nem mond újdonságot, sem nem túl erős, sem nem túl érdekes és az egészet le lehet írni azzal, hogy bizonytalanság és igazából nem tudja mi van és amúgy is ki ő, hogy megmondja, de az majdnem biztos, hogy ne együnk csak vacsira hamburgert.
Rengeteg különböző adat ugyanarra, rengeteg ellentmondás, magának is nehéz tanácsok, egy rettentő hosszú, magával folytatott zavaros párbeszéd-fejezet után végülis arra jut, hogy ezt a gyerekinek írta.
Igazából egy bizonytalan embert ez a könyv még jobban elbizonytalanít és igen szűk réteg lehet, akinek újat mond, vagy gondolatot ébreszt (én nem vagyok ez, a fő mondanivaló is, hogy vacsoráig ne egyél húst, mert a vacsora a legszociálisabb étkezésed és az emberek amúgy sem esznek soha egyedül már ott megdől, hogy a vacsoráim 90%-át egyedül fogyasztom és máskor szocializálódom és hiszek benne, hogy le kellene szoknom a nehéz vacsorákról).
Nagyobb részt olvasmányos és a téma időszerű, függetlenül attól, hogy tudunk, akarunk, fogunk-e ellene tenni és van-e értelme, de nem ez a legjobb könyv amit kézbe kaphat az ember.

Peter May: Vesztegzár

"Peter May az az író, akit a világ végére is követnék." - New York Times

2005-ben írta Peter May ezt a thrillert, melyben egy halálos vírus miatt zárják le Londont - és a világot.
De hiába nagyszerű a regény, hiába világhírű bestsellerszerző May - a kiadók sorra adták vissza a kéziratot.

"Nem realisztikus." "May túl messzire ment." - Ilyen reakciókkal adtak kosarat a skót sztárszerzőnek.
A Vesztegzár ma már - sajnos - realisztikus.
15 évet kellett várni, hogy végre nyomdába kerüljön a kézirat, mely eddig az író számítógépén kallódott.

"A szerkesztők extrém kitalálmánynak, lehetetlenségnek nevezték a könyvemet, amelyben Londont le kell zárni egy láthatatlan ellenséggel, a vírussal folytatott harcban. Azt mondták, ez soha nem történhet meg. Pedig sok kutatást folytattam, és nekem nagyon is lehetségesnek tűnt" - nyilatkozta May.

Honnan tudta Peter May másfél évtizede? Honnan látta a jövőt?
2005 jövőjét.
És 2020-ét is.

A könyv a magyar olvasókhoz lényegében az amerikai kiadással egy időben jut el.

Peter May első kötete 26 éves korában jelent meg, és a BBC azonnal tévére alkalmazta. Utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez: ezek közül a The Blackhouse és az Entry Island díjat is nyert. May Dél-Franciaországban él a feleségével.

Vélemény:

Kezdjük a reklámszöveggel: kamu. Az nem egy kiadói/szerkesztői visszautasítási ok, hogy egy könyv háttere kevéssé hihető, vagy valóságos. A krimijeim többsége, pláne az összes könyvem többsége ennél jóval távolabb áll a valóságtól.
Az olvasó általában tudja kezelni, sőt néha kívánja is, hogy feltűnjenek olyan lények, tárgyak, események, helyszínek, amik nem jellemzik a mindennapjainkat, nem is léteznek, vagy valószerűtlen a feltűnésük és előfordulások, remélem nem mondtam újdonságot. Szóval az ok más lehetett, amire később ki is térek.
Most persze ezért vették elő és erre próbálják ráhúzni, hogy ez hűmeghá, hát ez a koronavírusról írt könyv 15 éve. Nem, Koontz könyvének aztán tényleg semmi köze nem volt, de ennek sem több, mint a Fertőzés filmnek, amit szintén ezzel hoznak párhuzamba. Igen, fertőzés, igen légúti. Hasonlóság vége. Nem világjárványról szól, Londont lezárják, 60-80%-os halálozás van és hasonló, ezek semennyire nem hasonlítanak a Covid-19-re. És önmagában nem is tudná elvinni a könyvet.
Node akkor mit is kapunk. Egy, rövid idő alatt lejátszódó, pörgő, filmszerű krimit egy viszonylag lezárt Londonban, személyes tragédiákkal, nyomozással, nyomozás közbeni üldözésekkel, igazából nagyon sok ilyen van és nagyon sok ennél jobb. Amivel talán kicsit kitűnik a tucatból (nem biztos, hogy előnyére), az egyrészt a jópár éve legundorítóbb dolog, amit olvastam (teljesen mindegy, hogy esetleg meg sem történt, ha le van írva), illetve az üldöző gyilkos végső Terminatoros viselkedése az, ami miatt én esetleg visszadobtam volna, nagyobb ok és hihetetlenebb, mint a vírusos háttér.
Összességében tehát azt mondhatom, hogy krimi ezer jobb van, akinek esetleg vonzó ez a vírus-hasonlat, és szereti a gyors és rövid történeteket annak tudom ajánlani. 

UPDATE:
Azért teljesen furcsa, hogy kérek egy recenziót, a könyv pontosan azt hozza, amit elvártam tőle, nem jó, nem rossz, de a hely, ahova pozicionálni kell mást nem is nagyon tud kihozni belőle. Írok róla, én nem mondanám, hogy negatívat, olvastam pár rossz könyvet, arról nem ezt írnám. És ezzel meg is szakad a kiadóval a kapcsolat, ahol amúgy eddig kedvesen fogadtak, most, hogy ebben vannak kritikai mondatok is, többet nem adnak könyvet. Így is lehet, csak így mi értelme van? Ha csak dicsérnék recenziós könyveket, akkor ne is adjon senki, hát mi értelme van, ha nem az őszinte véleményét írja ki az ember? És főleg, ha az nem is rossz vélemény és még kicsit azért finomítva is van rajta, pont a reci fogalma miatt. Furcsa.

Orosz György: Feri naplója a karantén idején

A humorral teleszőtt, fiktív, de a napi történésekre reagáló napló az első magyar nyelvű könyv a koronavírus járványról, ami a karantén 50 napos időszakát dolgozza fel. A főszereplő egy alkoholproblémákkal küzdő kétkezi munkás, aki vidéki otthonában vészeli át a kijárási korlátozást. Orosz György bevallása szerint Feri nem valós személy, úgy fogalmazott, hogy a sok, furcsán viselkedő ismerőséből gyúrta össze a karaktert. A könyv Feri szemüvegén át idézi fel a karantén legjellemzőbb mozzanatait, a digitális oktatás nehézségeitől a maszk és gumikesztyű hiányon át a párkapcsolati problémákig. Feri naplója a téma komolysága ellenére is könnyed szórakozást ígér, sok-sok nevetéssel.

Vélemény:

Javában dúl a Covid-19, mi pedig úgy csinálunk, mintha itt nem ,és valóban, csak szignifikánsan nem jobban nem, mint korábban. De a lényeg, hogy szünet van, aminek vírusfüggetlenül is megvan az oka, ahogy az eddigieknek is. Így például rá lehet ugrani a témára és összegezni az intézkedések megélt tapasztalatait. Aminek sok módja van. Amíg mást nem lehetett csinálni, addig általában a digitális tér térhódítása, vizuális, audió és írott formában is volt a jelemző. Ez utóbbi ami nálam kimaradt, sokkal több időm nem volt és általában amúgy sem idő, hanem az adott tartalomra rátalálás határozza meg, hogy fogyasztja e az ember. És Orosz György valahogy kimaradt kompletten, pedig a könyv eleje a facebookon jelent meg napi bontásba, youtube-on ahogy látom még apró vizualizáció is volt hozzá, mindenesetre ahogy újra működésbe jöttek a kiadók, a naplóbejegyzések bővített, hosszított verziója könyvkiadást kis kapott.
És ilyen szempontból ennek én örülök, hisz a facebookon nem olvastam, valószínű, ha tudtam volna róla, sem olvastam volna, mert hiszem, hogy hosszú oldalakat monitoron kellene fogyasztanom, könyvben viszont egyértelmű olvasás volt. Ahogy minden kedvelt stand up-os minden könyve kb, függetlenül attól, hogy ha ez egy halmaz, akkor egy nem túl magasra pontozott halmaz átlagban, ha vannak is kiugrók.
Szóval Orosz Gyuri fogott egy alkoholista melós sablon karaktert a hozzá tartozó családdal és szomszédsággal (ebben semmi rossz nincs, ez kb. a kabaré első mozzanata legtöbbször), fogta a vírusintézkedések ikonjait, a korábbi stand up-jai témáit és erre felfűzte ezt az epizodikus naplókalandot kb 50 napról.
Nyilván pont ezek miatt akinek bejött Orosz György humora, annak be fog jönni a könyv is, aki csak közepesen ismeri a munkásságát, annak még jobban. Nem kell sokat várni tőle, talán nem is ígér sokat, és talán ilyen témában és verzióban nincs is szükség sokra, de mindenképp egy könnyed, szórakoztató könyvecske és igazából Covid-függetlenül is megállná a helyét, szóval nem arra fűzném fel soraimat, hogy most ez az első magyar koronavírusról szóló könyv, mert ez nem a koronavírusról szól, egyáltalán nem lényeg, ezért ne vegyétek, igazából ezért senki ne vegyen egy könyvet se a jövőben, igaz lesz ez a következő blogbejegyzésem tárgyára is...