2017 - Blog évértékelő

Ismét elmúlt egy gyors év, ideje összegezni az olvasási szokásaimat. Amik tendenciózusan csökkennek. Mondanám azt, hogy mert nincs rá idő, de ezt majd jövőre mondom, amikor tényleg nem lesz, most még nyilván van, csak úgy tűnik túl sok a jó sorozat vagy nem tudom mi veszi el az olvasás elől az időt.
Szóval idén 60 könyvet sikerült elolvasni és 15410 oldalt. Tehát ha úgy vesszük a tavalyi 57-nél még darabra többet is, oldalra viszont 2000-rel kevesebbet és ez nyilván abból jön, hogy a képregények felé még jobban nyitottam (és a nyitást tovább folytatnám jövőre, hisz jön a Marvel gyűjtemény, aminek nagy részét tervezem olvasni illetve hátha valaki majd lesz oly jófej és kölcsönadja a DC gyűjtemény kiolvasatlan részét, mert mintha semelyik könyvtárban nem lennének meg - szóval lenne mit pótolnom), ahogy egyébként a piac is.
Ennél tehát már csak két év maradt, amikor ennél is kevesebbet olvastam és persze már van olyan, amikor ennek a dupláját és akkor még nem is voltak képregények (bizony, most találták ki őket:).
A fenti adatok alapján persze az átlaghossz is csökkent 257 oldalra.
A megjelenés éve nem éri el a 2016-ot, tehát több, mint egy éves lemaradásban vagyok, bár a kiolvasott könyvek 53%-a 2017-es.
A magyar szerzők ebben az évben 13%-ban képviseltették magukat (tavaly 9)
A női szerzők 15%-ban (tavaly 7).
Az újraolvasás 2%, az idegen nyelvű könyvek aránya pedig 3%.
A könyveket én átlagban 69,34%-ra értékeltem, tehát elvileg jobb könyveket olvastam, mint tavaly, ugyanez a mutató a molyok szerint 83,03, tehát szerintük viszont rosszabbakat választottam egy picit, de persze ezek nem releváns számok, hisz a legtöbb könyvet amit elolvastam még nem olvasta 10 moly, hogy legyen értékelése. Mindenesetre a közös értékelések szerint a legjobb könyv, amit olvastam az a Titkok kamrája illusztrált kiadása, míg a legrosszabb a Ráma kertje.
A könyvek 41%-a könyvtárból jött (pedig már nem is emlékszem mikor voltam utoljára), 48% saját, 5%-ot kölcsön kaptam és 7% pedig e-book-ként került hozzám. Talán ebben is első ez az év, hogy e-book-ot is olvasok, bár általában csak utazáskor vagy statisztálás közben.
Összesen 27 kiadótól olvastam és a kedvenc kiadóm idén is a Szukits lett (kár, hogy ők nem adnak recenziót, dehát ritkán viszonoznak azok, akinek igazán kellene) a maga 14 könyvével, más kiadó nem is érte el az 5 könyvpontot sem, de azért a 2-3 helyezett döntetlenben az Animus és a Jaffa.
Bár sok kiadótól idén nem is kértem könyvet, vagy kértem de egyszerűen eltűntek, vagy kértem, adtak és utána tűntek el, vagy kértem, de már más dolgozik az adott pozícióban és nem ad, így hát idén csak nekik köszönném, hogy egy vagy több kiadvánnyal támogatták a blogot: Magistra, Kossuth, Jaffa, insomnia, bookline, Ventus Libro, Animus, Helikon.
Műfajilag (kicsit keverve a kiadás módjával) 30%-ban a képregények nyertek, 18% tudományos, ismeretterjesztő, egyéb, 15% krimi-thriller, 12% kaland és 10% sci-fi plusz az egyebek még kisebb százalékkal.
Célok és kívánalmak idén sincsenek, az élet legyen rendben, minden csak más kárára kerülhet bele, vagy nőhet hisz az élet egy zéró összegű játszma, de persze jobb lenne többet olvasni, több képregényhez jutni, eljutni arra a pontra, hogy gondolkodjak, hogy mi legyen a következő és ne álljon vagy 40 könyv már most a polcomon, amiből vagy 5 legalább ami recenzióba itt van és időben végezni kellett volna velük. A blogra is jobban kellene vigyáznom, mert idén csak 13 bejegyzés született, ami alig több, mint havi 1, de persze ehhez is idő és recenziók kellenének. Vagy több téli szünet kell, legalább két-három havonta jól esne:) Meglátjuk.

Bödőcs Tibor: Addig se iszik

Leírás:
"Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!" "
Cserna-Szabó András

Vélemény:


Bödöcs az a mai magyar humorista, akit szinte mindenki egy szinttel feljebb tesz, mint a Dumaszínházasok krémjét, akik már önmagukban is több szinttel feljebb vannak, mint a Dumaszínház piskótái, pláne ami még az alatt is van. És én se vagyok kivétel, Bödöcs mindig is top-os volt és az évek alatt nem is vesztett értékéből (nem úgy, mint mások, Kőhalmi tavalyi önálló estje szinte semmit nem ért, Kissádám meg már évek óta nem mondott vicceset, csak, hogy a top 3-at is véleményezzük röviden).
Ugyanakkor a könyvírás más tészta és ez a tészta a legtöbb esetben összeegyeztethetetlen a stand up-pal.
Itthon is sok humorista próbált meg könyvet írni, ezek 90%-a a béka segge alatt van, gyakorlatilag
értékelhető könyvet stand up-os,  Litkai -  amúgy szóban is már korábban és darabokban előadott - Buhera Mátrixa óta nem írtak itthon. A tűrhetőtől a siralmasan rosszig terjed a mások által kiadottak, amit vagy azért írtak, mert most eladható a nevükkel bármi (és a pénz jó, értem), vagy tényleg van bennük írói ambíció és azt a könyvet más név alatt senki nem venné meg, de ahogy mondtam a nevükkel most eladható. De sikert egyik sem ért el az olvasóknál, mégha valószínű a pénztár szépen csengetett.
Ez persze sok mindenből eredhet; a humorérzék abszolút nem elég a jó íráshoz de még a jó stand up-hoz sem, mert a jó stand up a humoron túl az előadásmódról is szól, ami meg nem biztos, hogy megáll önmagában írásban. De ha meg is áll, azzal, hogy azt, amit a színpadon előadnak, vagy annak egy bővített változatát kiadják írásban nem nagyon próbálkoznak (pedig ennek lenne a legvalószínűbb sikere), hanem minden más verzióval, amik meg nem élnek meg, hisz ha megélnének, akkor az miatt lett volna híres és elismert az adott humorista és nem azzal, amit amúgy is csinált.
Szóval a csalódás 90%-osan biztos volt ennél a könyvnél is, ahogy amúgy a várakozás pedig az egekbe, mert hátha Bödöcs majd megcsinálja.
De nézzük, hogyan is teljesített az Addig sem iszik.
Felemásan.
A forma ezúttal Így írtok ti szerű írói paródiák, ami talán nem a legszerencsésebb egy olyan időszakban amikor kevesen olvasnak és akik olvasnak sem azt olvassák, amit Bödöcs imád, szeret, tisztel, és amúgy nagyrészt nagybetűvel írt Irodalom. És én is ez a csoport vagyok majdnem, bár én és minden ismerősöm is sokat olvas, de ettől még közös pont az én és Tibor olvasmánylistájával valószínű csak Rejtő összesben és még 1-2 kötelezőben kimerül, ami abszolút nem baj általánosságban, paródiaélvezethez viszont azért jól jönne az eredeti ismerete, amihez meg azért kellene vagy 20-30 író életművének egy nagyobb szeletét ismerni, ami egyrészt nincs meg, másrészt nem is lesz meg, nem lehet minden könyv előtt másik 100-at átolvasni, csak, hogy értsem. Szóval hátrányból indulok, mint az olvasók 90%-a.
És, hogy így milyen ez a paródiakötet? Egyrészt humoros, ez elvitathatatlan és biztos még vagy 40%-ot növelne az értékén, ha Bödöcs olvassa fel. De ha őszinte akarok lenni a humor 80%-a nálam a könyv azon 5%-át kitevő írói bemutatókban van, amit a paródiák elé írt, mert azok tényleg a megszokottak, tele zseniális jelzős szerkezetekkel és humoros egysorosakkal. Másrészt viszont nehéz. Úgy indultam, hogy akkor én ezt kiolvasom egy este, hisz Bödöcs és 200 oldal és már a 3. novellánál belefáradtam, túl tömény, nem elég szórakoztató és igazából ha hasonlít az eredeti művekre akkor nem is hozza meg legtöbb esetben a kedvet azok megismerésére. Ígyhát maradt a napi egy novella és a lassan haladás és igazából ezt is ajánlom, mert rengeteg a paródián túlmutató kis nüansz van, amit jól odafigyelve és lassan haladva, ízlelgetve az ember jobban tudja élvezni. Pláne, ha ismeri az eredeti klasszikusokat is. Szóval ez a könyv bár az olvasók nagy részénél a magyar stand up-osok által írt könyvek közül abszolút kiemelkedik, de mégis megosztó. Bödöcs tömegműfaj, mint stand up, de Bödöcs, mint író abszolút nem tömegműfaj, így lehetnek csalódások mindkét irányba mindkét irányból, hisz abszolút el tudom képzelni, hogy irodalmi téren viszont most kezdi valaki komolyabban venni Bödöcs munkásságát.
Szóval nem mindenkinek ajánlom, én magam nem tartom kiemelkedőnek, de érdekes kísérlet volt és személy szerint egy következő Bödöcs könyvet sem várok kevésbé, mint ezt, mert a stílus jó, a humor megvan, talán csak a forma lehet más.

Bill Bryson: Shakespeare

Rendkívül olvasmányos és érdekes de
- kíváncsi lennek mit adnak le mostanában irodalom órán Shakespeare-ről es, hogy ötöst csak az a felelő kaphat aki úgy kezdi a feleletet, hogy semmit nem tudunk S-rol, amit meg vélünk annak ugyanannyi a valószínűsege mint bármi másnak.
- maga idejében és utána évszázadokig nem tartották sokra, másokat jobban, ami megmaradt tőle ha egyaltalan tőle azok is csak mások műveinek átollózott, jobban megírt de így is ezer hibával teli verziói stb. Szóval igazából nem jött le, hogy honnan és mikortól ez a hype és amúgy most egy tök jó brand de lehet, hogy nagyrészt csak csinált brand. Szóval Shakespeart szeretni a hátter ismeretében vagyis pont ismerelenségében már szinte hit kérdése anélkül meg csak divat.

Emily Stead: Fidget Spinners

Leírás:
Kartonált könyv, hozzácsomagolva egy jó minőségű, acélcsapágyas fidget spinner

A Fidget Spinners egy csapásra meghódította a világot. Ebben a remek könyvben megtalálod a legjobb trükkökket és tippeket ahhoz, hogy igazán menő Fidget Spinner-bajnok lehess!

Tedd egyénivé a pörgettyűdet, és kövesd lépésről lépésre a 30 fantasztikus trükk leírását!

Tanuld meg az alapokat, majd sajátítsd el a legmenőbb pörgetéseket, hogy lenyűgözd a barátaidat és a családodat.

Vélemény:

Pár hónapos késéssel került elém az első fidget spinner, amin még kicsit tolt az e-bay postaideje is de még így is épp egy időben került kezembe a saját pörgettyűm és a magyarra ferdített könyv. Viszont még épp időben, hisz nyilván már nincs ennyi hátra és mindenki elfelejti, de végre egy olyan értelmetlen időrabló, amibe nem tudnak belekötni azok, akik a telefonbirizgálást ördögtől valónak tartják (naponta olvasom, hogy buu meg bááá, de foglalmam sincs, mi lenne a helyes viselkedés szegényeknek a metrón, de nyilván a bambulás jobb, mint a világ dolgainak utánanézni vagy chatelni valakivel), hisz ez egy teljesen mechanikus cucc és persze ugyanúgy az autó alá kerülhetünk ha sétálva pörgetjük, de ez azért egyáltalán nem jellemző, ahogy maga a fidget spinner sem, legalábbis én összesen egy embernél láttam Pest utcáit járva, szóval nem beszélhetünk tömegjelenségről, ami azért nem biztos, hogy jót tesz a könyv kiadásának.

Ennek ellenére a könyv jött és ha már minimálisan érdekel, úgy eljutott hozzám is.
Kezdjük a jó hírrel. A könyv kifejezetten olcsó. 2000 ft alatt van, ami ugyan lehet, hogy magának a könyvnek az értékét reálisan lövi be, de mellé adnak egy fidget spinnert is, ami oké, hogy 200 ft az e-bayen, de itthon még a könyv árának többszöröséért is adnak, szóval kapsz egy pörgőt és mellé egy könyvet, jó deal.
Amiért engem érdekelt, hogy keveselltem azt, hogy valami ami csak pörögni tud az csak pörögni tud és lám van könyv, hogy ezzel lehet trükköket is csinálni, tehát biztos nem csak pörögni tud.
De, csak pörögni tud:)
Méghozzá egyféleképpen tud pörögni, esetleg ugyanazt másik irányban is. És tud pörögni a két ujjad között, az egy ujjadon és ujj helyett ceruzán is pörög. És pörög az asztalon is. És ha az ujjadat arrébb teszed úgy is pörög. És ha feldobod és fejen állsz, kétszer átfordulsz és tapsolsz majd újra rád esik akkor is pörög, ha jól csináltad. De lássuk be, ezek nem trükkök, attól még ugyanazt csinálja, max te közben klarinétozol, míg előtted pörög de ez nem egy új funkció.
Szóval trükköket igazából nem kapunk, a cucc továbbra is csak egy funkciós lesz, ennek ellenére, ha ki akarjuk próbálni és még nincs fidget spinnerünk, akkor ez egy jó alternatíva lehet, hogy könyvestül vegyük meg.

Munk Veronika: Kéjutca

Leírás:
Munk Veronika, az Index újságírója olyan ajtókat nyitott ki, amelyek mindeddig a külvilág előtt zárva voltak. Szexmunkásokkal, futtatókkal, bordélytulajdonosokkal folytatott számos beszélgetés és több éves kutatómunka eredménye, hogy a Németországban dolgozó magyar prostituáltak rejtett világa feltárult.

Böbe, a madám nem hagyhatja el Németországot, mert a magyar törvények értelmében azonnal letartóztatnák. Berta, az örömlány, bár álmodozik arról, hogy egyszer végleg leszámol a vörös lámpás negyeddel, a pénz mindig visszahúzza. Berta Böbének dolgozik, és Ivánnak, a stricinek, aki a szálakat Magyarországról mozgatja. Az észak-német kikötőváros, Bremerhaven egy egész magyar kolóniának biztosít munkalehetőséget, amely a liberális törvénykezés előnyeit kihasználva szabadon űzheti itt az ipart.
Szereplőink bizalmát elnyerve Munk Veronika felteszi azokat a kérdéseket, amelyekre mindig is szerettük volna tudni a választ. Mi fér bele egy húszperces menetbe? Kiből lesz strici? Van a lányoknak orgazmusa? Tabu az óvszer nélküli szex? A személyes hangvételű, ám egy szociológiai tanulmány alaposságával megírt könyv egy saját szabályokkal bíró, zárt és veszélyes világba nyújt betekintést, ahol a pénz és a

Vélemény:
Ismét egy érdekesnek tűnő téma, habár nem mondanám, hogy a témában nem született már eddig is elég könyv, vagy, hogy hiánypótló lenne a kiadvány, de pár évente gondolom van létjogosultsága, ha egy kicsit más oldaláról fogja meg az író a témát, a szex-szel kapcsolatos könyveket meg úgyis viszi a nép automatikusan és hát azért a prostitúció is van annyira szerteágazó téma, hogy csak egy-egy válfajára koncentráljon az adott könyv, felvillantva a teljes képből is szemelvényeket.
Ez például a külföldön (Németországban) valahol az utcai és a lakásos válfaj között, kirakatban majd
függöny mögött dolgozó lányok és az ipar egyéb szereplőinek mindennapi életébe, múltjába próbál
bepillantást adni.
Node azért beszéljünk előbb kicsit a prostitúcióról magáról.
Elítélendő-e? Abszolút nem! Semmi, ami a te életedre nincs befolyással nem elítélendő. Elítéled a meleg házasságot? Akkor ne házasodj melegekkel! Elítélendő a prostitúció, akkor ne dugj kurvákkal. Ennyire egyszerű. Amúgy meg mindenki azt csinál a függöny mögött, amit jónak lát, amíg nem árt vele másoknak.
Amúgy negatív dolog-e egyáltalán a prostitúció? A legtöbb esetben abszolút nem! Ha valaki prostituált lesz az önként lesz (ha nem, úgy az már a legtöbb eseten kívül eső eset és az emberkereskedelem meg erőszak és hasonlók, az elítélendő és büntetendő), ő úgy gondolja, hogy a saját kvalitásai és igényei ezzel az áldozattal járnak és bevállalja. Semmi különbség nincs az egyéb munka, fizetés, igény és annak kielégítése között. Mindenki eladja a testét, hogy pénzhez jusson, én is, ülök egy irodában, vélhetőleg rossz testtartással, de mindenképpen mennyiségibben, mint kellemes lenne, eladom az egészségem, eladom a szabadidőm cserébe a kis pénzért. Lehet nagyobb pénzért jobban eladnám, ahogy a többség sokkal kevesebb pénzért sokkal többet ad el, vagy ahogy az örömlányok adott esetben jóval többért nézet kérdése, hogy jóval többet adnak-e el. Ahogy ez fordítva is igaz, ha valakinek megéri a szexért direktbe fizetni (indirekt módon a többség úgyis fizet) és adott esetben a törvény sem tiltja, úgy abban sincs semmi elítélendő, kereslet-kínálat.
Áldozat-e a prostituált? Nem és nem is tartják magukat annak. Önként választotta. Lehet, hogy ez a
választás az volt, hogy 400 ft-os órabérért melegítőket var 12 órában élete végéig tengődve, ahogy
Magyarországon sokan, vagy óránként három pasi megdugja hátulról és a nap végén lesz 110 ezer ft-ja és veheti a Nike-ot meg a műkörmöt és ő utóbbit választotta. Még azt se merném kijelenteni, hogy rosszul választott, hisz kb. semmi közöm hozzá, ő ismeri a saját preferenciarendszerét.
Fel kell-e nézni az erejükre? (ez így le van írva a könyvben, vicc): Nem! Kurvára nem én vagy te döntöd el, hogy vajon az öngyilkosság az egy könnyű vagy egy piszok nehéz döntés, hogy elhagyni a nyomort, a hazádból egy másik országba menni jobb megélhetés reményében az egy gyáva menekülés vagy egy okos kiugrás és nem te mondod meg, hogy vajon az egy könnyű dolog-e, hogy nézed a falat miközben hátulról dugnak két percig napi 10x vagy téglát hordani 40 fokba napi 12 órában. Ha feltételezzük, hogy az emberek tudatos lények, akkor ha önként vállalnak valamit, akkor felmérik a lehetőségeket és meghoznak egy döntést, innentől az a döntés az optimális döntés, nem könnyebb, vagy nehezebb, de optimális kurválkodni, ha azt csinálod, mégha a pro oldalon az is
van, hogy te meg a szerencsejátékot szereted és az okoz örömet és este elvered az összes megkeresett pénzt a kaszinóban. Felnézni nem kell rád abszolút, ahogy le se.
A könyv tehát a magyar prostituáltak egy igen apró szegletével foglalkozik, a többség nem olyan körülmények között dolgozik, így kifejezetten a szexmunka iparról nem igazán tényfeltáró könyv, inkább egy cikksorozat a többezer magyar szexmunkás párszáz fős részéről akik ott és úgy dolgoznak. Ami nekem talán érdekesebb is volt az inkább a lányokon túli dolog, a stricikről még nem olvastam túl sokat, ahogy a kinti egyéb kiszolgáló személyzetről sem.
Közepesen érdekes cikksorozat, amit érdemes kiegészíteni esetleg a szerzőnek az index-el csinált videócikk sorozatával, hogy arcokat is tehessünk a szereplők mellé.

George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok

Leírás:
A II. világháború után közvetlenül, mikor az emberiség még alig ocsúdott fel a borzalmakból, idegen eredetű vírus támadja meg a Földet... és különleges tulajdonságokkal ruházza fel a túlélők egy részét. Az ászok emberfeletti mentális és fizikai képességekre tesznek szert. Másoknak csupán bizarr lelki és testi torzulások jutnak - belőlük lesznek a jokerek. A túlélők között vannak olyanok, akik az emberiség szolgálatába állítják képességeiket, mások inkább a gonosz csábításának engednek. A Wild Cards az ászok és a jokerek története, a sorozat első része - ennek a torzult világnak a "bibliája" - pedig 1946-tól a 80-as évekig kalauzolja el az olvasót.
George R. R. Martin és írótársainak fantasztikus világából az Universal Cable Production készít tv-sorozatot

Vélemény:
Eredeti történet nincs. Ugyanazokból a panelekből építkeznek az írók évezredek óta, csak a helyszín és a szereplők váltakoznak és így létre lehet hozni valamit, ami csak távolról ismerős.
A Wild Cards sorozat sem eredeti, sőt. Igazából versenyt csináltam belőle, hogy minden fejezethez
odaválogattam a hozzá kapcsolódó film, sorozat zenéit és szinte mindig volt találat. Mert bizony ez
Amikor megállt a Föld, ez az Ember a fellegvárban, ez a Rockateer, ez az X-men akárhány és így tovább.
Amit kapunk egy, a II. világháborútól kezdve alternatív dimenzióba helyezett novellagyűjtemény.
Az alternatívát meg csak az okozza, hogy amúgy a népesség nagy része X-men lett, vagy felvállalhatóan hasznos képességekkel és emberi kinézettel, vagy csak humanoid de groteszk külsővel esetleg ezek permutációi. Minden más marad, mi is nagyrészt Amerikában, ahol az ismert elnökök váltják egymást, de mindig ott vannak a háttérben, ahogy más ismert emberek és események is. Az előtérben meg mindig egy mutáns hol érdekesebb, hol kevésbé története.
A mellékszereplők a következő történetben akár főszereplők is lehetnek, de lehet csak négy novellával arrébb hivatkoznak vissza ismét rá egy félmondattal.
És hát Martin. Mert ezzel adják el. De közben meg a 680 oldalból írt kb 40-et, ha a szerkesztői munka lehetett is nagyobb meló. Az alapötleten túl ez egy hatalmas szerepjáték megregényesítése amiben igen neves írók is részt vesznek Martin-on kívül is.
És, hogy milyen?
Hosszú és még hosszabb lesz, nem találtam pontos adatot, de 10-20 ezer oldal körül lehet már a sorozat.
És fogalmam sincs milyen, hisz lassan 30 évet ölel fel. Amit viszont az első részben kapunk az jó. Jó az eleje is, amikor még a vírus nem kezdett működni, legalábbis engem egyből beszippantott, jók az utána lévő történetek is, a színvonal csak picit hullámzó is, sajnos a stílus is szinte homogén és talán tényleg lehetne nagyobb fantáziával nekifogni, a történetekbe még több történést adni, mert azért picit lassú és picit már ismerős a többsége, de ettől még remek szórakozás és mínőség/ár/oldalszám viszonylatában az egyik legjobb vásár most a piacon:)

Megszakítjuk adásunkat!

Van úgy, hogy szinte indokolatlan 50 oldalas csatornahálózat leírás szakítja meg az amúgy élvezetes Victor Hugo könyvünket, vagy csak egy recept a kriminket, így hát most egy pillanatig mi is megszakítjuk a könyvekről való írást valami mással.
Hogy indok is legyen az amúgy teljes mértékben senkinek teljes megelégedést nem adó, ám teljesen ártatlan bejegyzésre menjünk vissza 1-2 héttel ezelőttre.

A Sárréti Csilifarm facebook oldalán megjelent egy felhívás, hogy bloggerek jelentkezzenek. Én kis túlzással blogger is vagyok. Azt meg nem mondták, hogy gasztroblogger jelentkezzen, ami biztos nem vagyok, így hát mondtam, hogy ímhol itt vagyok én, a pici könyves. És mivel szerintük is picit vicces, hogy könyvesblogként lett jelentkezve a nem specifikált kiírásra, így voltak oly kedvesek és egy kisebb csomagot küldtek a múlt héten.
A csomag tartalma nem meglepő módon csili, méghozzá 4 fajta termék is.
A csilivel és magával a csípős dolgokkal a kapcsolatom elég felemás. Egyrészt szeretem a csípőst, de egy adott intervallumban. Egyértelműen mainstream csípős dolgok, mint a KFC-s csípős csirkeszárny, a Burger King Hot whooper és hasonló annyira sem csípős, hogy éreznék bármit, de tényleg semmit. A jalapeno-t meg a csípős pepperonit már szeretem, sokat használom a főzőcskében és pizzán is jól mutatnak, ezek is ritkán csípősek, vagy minimálisan, de ízre, állagra nekem ezek a megfelelőek. És ezeket még mindig bölcsis szintnek titulálnák a csilikedvelők és biztos így is van, de itt jön az a része a csilinek, ami már annyira nem jön be, ez pedig a kivagyiság dolog, hogy bizony attól vagy valaki, hogy harapod a habanerot és barátait. Ezt a részét már nem értem, nyilván nem harapnék bele, ahogy a legcsípősebb szószokat is kerülném távolról, mert minek, kinek szenvedjek ha semmi ízt nem érzek, csak azt, hogy baromira csíp (aláírom, hogy valaki meg simán érez ízeket mellette, sőt ugye mindenféle jótékony hatása is lehet utólag, de hát na, ez nem én vagyok).
Röviden ezt fel is vázoltam a csilis fiúknak, hogy azért ne a legkeményebb termékeiket küldjék, mert az senkinek sem lesz jó.

Abba már nem vagyok biztos, hogy erre ügyeltek is:)

Mindenesetre kisütöttem pár baconbe tekert csirkecsíkot, hogy legyen mibe mártogatni, fogtam kicsi a bors, de agyban erős barátomat Tyrion-t és leültem tesztelni a hétvégén:)

Elsőként az új, még nem kapható termékükkel kezdtem ami egy eperrel dúsított csilikrém lenne. Bevallom első kóstolásra sem az eper sem a csili íze nem jött ki, így a későbbiekben már bátrabban mártogattam ezt a szószt, hogy érezzek is valamit. Sajnos itt van jó és rossz hír is. A jó hír, hogy abszolút epres, finom, ízletes lett másodszor, harmadszor, sokadszor. A rossz hír az, hogy a csípőssége nulla, simán kanalazható lenne, ha nem spórolnék vele, de tényleg nulla csili íz érződik, szóval ezt szerintem még lehetne erősíteni.

A másik három szósz már kapható szósz és gyanúsan rá is volt írva, hogy extra erős, így azt már egyértelműen nem kanalazásra szánták.
Két hagyományos piros színű van és egy sárgás, ami a Dzsedi Tej névre hallgat és barackkal párosították a csiliket. Viszont ez ellentétben az epressel már tényleg csípet, de valahogy ízre sem volt az igazi, de majd még próbálgatom.
És tudom, hogy baromi rossz gasztroblogger leszek, de a másik két szósz, a Fire in the Hole (ami névre egyezik a W35 burgerével ami életem legcsípősebb burgere volt) és a Csak Norris (és amúgy ide tartozik a Dzsedi Tej is ízre) egyáltalán nem az én termékem, sőt nagyon különbséget sem tudok tenni, mindkettő hasonló színű, állagú és piszok erős és a csípősségén kívül az íze sem az enyém sajnos.
Végül az összes már kimert szószt összeöntöttem egy üveg joghurttal, hogy hígítva legyen a mártogatós és bár így már a csípőssége vesztett, de sajnos ízre most sem találta el azt, amit én vártam.

Összesítésben:
-A csípős és a csili jó, de mindenkinek más a már és a még élvezhető
-Csilit gyümölccsel keverni nem olyan hülyeség, mint gondoltam volna, de fontosak az arányok.
-A Sárréti Csilifarm rendkívül fantáziadús a névadásban, a grafika, kiszerelés is remek, a PR-t rendkívül jól kezelik, nem csak azért mert egy könyves bloggernek küldenek csilit (bár tényleg a kevésbé csípős változatokat jobban tudtam volna hasznosítani), de a Dumaszínházasokkal is kapcsolatot ápolnak (na ők rágják a paprikát, az mégiscsak élvezetesebb, mint az én írásom).
-És bár tök kicsi üvegek, de egyenlőre még nem tudom mi lesz velük, valószínű tesztelem még főzéshez őket, lehet már a hétvégén, akkor kap egy kis update-et a cikk.
-És a bejegyzéstől függetlenül mindenki küldheti a cuccokat tesztelni, de azért alapból maradunk könyvesek:)

Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

Leírás:
Gavin Edwards amerikai írót, mint oly sokakat, mindig is lenyűgözte a népszerű színész, Bill Murray, és nemcsak emlékezetes alakításaival, hanem mozin kívüli – ám éppoly szórakoztató – teljesítményével is. Edwards sorra felkereste azokat a helyeket, ahol Murray élt, dolgozott és bulizott, hogy összegyűjtse az elmúlt négy évtized legbotrányosabb és legviccesebb, már-már legendaszámba menő és az álmítoszokat gyártó mókamestereket is megihlető Bill Murray-sztorijait. Bill például egyszer öt dollárt adott egy kissrácnak, hogy hajtson bele a biciklijével egy medencébe, máskor meg rábeszélte a Harvard női kosárlabda-csapatát, hogy vegyék be egy mérkőzésre…


De a Bill Murray és a Tao több egyszerű anekdotagyűjteménynél. A kötet szerzője, aki számtalan interjút készített Murray barátaival, kollégáival, és magát a színészt is kifaggatta léte „alaptételeiről”, tágabb kontextusba helyezi Murray nyilvános bohóckodásait azzal, hogy tíz pontban összefoglalja életfilozófiáját. A könyv, amely egyszerre komédia és filozófia, tele vicces rajzokkal, és kiegészítve egy részletes filmográfiával, tökéletes kikapcsolódás nemcsak a Bill Murray-rajongóknak, hanem mindenkinek. És hiába hajtogatná bárki is Bill legendássá vált mondatát: „Ezt senki sem fogja elhinni neked”, igenis elhisszük a szürreális sztorikat, szívből nevetünk rajtuk és boldogan továbbadjuk.

Előzetes/egy a sok sztoriból: Book trailer

Vélemény:
Ha egy könyv engedi és bizony sokszor engedi, akkor szeretem az olvasást kiszélesíteni a könyvön túlra is. Az alap, hogy hozzá illő lejátszólistát keresünk, kreálunk a Spotify-on, az érdekesebb helyszínekre, tárgyakra, emberekre gyakran rákeres külön az ember a neten, ha pedig létező személy a főszereplő az az alap, hogy egy jó féltucat filmet (és a hozzá tartozó filmzenéket) vesszük elő az olvasást megelőzően és követően is.
Bill Murray-t sokan ismerik Magyarországon is azon a minimális szinten, hogy látták 3-4 filmben, amiből most hirtelen csak a Szellemirtók jut eszükbe, de ilyen színész van több száz (nem mindegyik szerepelt a Szellemirtókban). Az USA-ba Bill Murray már jobban fogalom, talán van még 2-3 ikonikus filmje, amire az utca embere is emlékszik, de ennél jóval fontosabbak azok a sztorik, amik az utca emberével történtek meg mikor találkoztak Bill Murray-val, mert hát találkoztak és nem csak autogramot adott vagy integetett.
És hát ezek a történetek az évek, évtizedek alatt csak sokasodtak mígnem egy amúgy is életrajzi könyveket író ember, Gavin Edwards gondolt egyet és összegyűjtötte ezeket a történeteket és kis szerkesztői munkával kötetbe rendezte.
Hogy, hogy sikerült? Egyrészt Bill Murray megnyerő figura, ami nem jelenti azt, hogy az igazi Bill mindenképpen egy szimpatikus ember lenne, hisz abszolút nem ismerjük és hát van egy olyan verzió is, hogy részeges, asszony verő és amúgy az életet átalussza és próbálja magát felkelteni azzal, hogy belesodorja magát meglepő helyzetekbe. Szóval ez is egy olvasata a könyvnek és az is, hogy vicces, szeretni való figura és valószínű egy harmadik összefoglaló lenne, ha közelébe élnék és ismerném picit is.
A történetek olvasata is sokféle lehet. Egyrészt 80%-ban marha szórakoztató, vicces, szívet melengető, meglepő vagy csak érdekes, de mindenképpen olvasmányos. Ez is egy olvasat, de azért lássuk be ezek a történetek többsége egyáltalán nem lenne az, ha nem Bill Murray lenne az egyik főszereplő, hanem Béla bácsi. Mindenki tudja, ha egy szép nőnek köszönsz és mondasz valami kedveset akkor az, hogy azt utána, hogy adja tovább a barátnőjének (egy hülye köcsög zaklatott vagy egy helyes fiú köszönt és de cuki) az nem függ, hogy mit és hogyan mondasz, kizárólag attól, hogy, hogy nézel ki, úgy itt is ezek a sztorik többsége életképtelen és nem is vicces, viszont Bill Murray-vel történt, így máris az.
Ettől függetlenül Murray-ről szól a könyv és így tényleg szórakoztató. És végre nem akar egy könyv többnek látszani, mint ami. Nem talál ki felesleges tartalmat, csak, hogy növelje azt, mindössze Bill Murray történeteket ígér (most tekintsünk el a Tao-ról a címben, aminek nincs lényegi, tartalmi funkciója) és 100%-ban azt is kapunk.
A történeteket három féle gyűjtőbe teszi, hogy valami keretet is adja (bár így egy történet két helyre is bekerült, de ez max fél oldal).
Összességében egy nagyon szórakoztató sztorikönyv, de azért megtudhatunk pár dolgot, szintén történeteken keresztül Murray filmjeiről is.

Az X-akták: Kezdetek

 

 Leírás:

A káosz ügynöke:

Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenhét éves Fox Muldernek nagyobb gondja is van annál, hogy az egyetemi felvételijével foglalkozzon. A kishúga öt éve eltűnt a családi házukból, és azóta sem hallottak róla. Mulder magát hibáztatja, az anyja pedig a férjét, aki szigorúan titkos külügyminisztériumi munkájába menekül. Foxot az utolsó gimnáziumi évében az apja magával viszi Washingtonba, elszakítva a fiút massachusetti barátaitól – és a múlt kísértő árnyától. Mulder azonban nem adja fel: rögeszmésen foglalkoztatja, hogy ha kell, a föld alól is előkeríti Samanthát. Ezért amikor egy helybeli kisfiú holtan kerül elő, és egy másik gyereket is elrabolnak, Mulder nem tudja megállni, hogy bele ne ártsa magát az ügybe. Mire észbe kaphatna, barátaival, Gimlivel és Phoebe-vel egy veszedelmes sorozatgyilkos utáni hajsza kellős közepén találja magát…


Lehetséges, hogy egy tucatnyi brutális gyilkosság függ össze Samantha eltűnésével? Talán okkult rítusra utal, hogy a temetőből előkerült Billy Christian mellkasán egy nyílvesszőkkel átfúrt madarat találnak? Vajon Gimli apja összeesküvéseket koholó őrült, vagy félelmetes titkot tudója? És egyáltalán: kicsoda A Káosz ügynöke? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Az ördög ügyvédje:
Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenöt éves Dana Scullynak nagyobb gondja is van annál, hogy új iskolájában mindenki csodabogárnak tartja. Amióta apja munkája a marylandi Craigerbe szólította a családot, Danát hátborzongató rémálmok gyötrik, amelyekben újra és újra felbukkan egy homályos alak – talán egy angyal… vagy inkább maga az ördög.


Amikor Dana fényes nappal, az iskolai tornaöltözőben találkozik egy autóbalesetben elhunyt iskolatársával, Maisie-vel, többé nem képes szemet hunyni riasztó látomásai felett. A halott lány segítségért könyörög neki, Danát pedig nem hagyja nyugodni a kétely, hogy az utóbbi időkben megszaporodó tragikus kamasz-halálesetek nem egyszerűen a véletlen művei. Dana nyomozásba kezd új barátjával, Ethannel, és olyan területre téved, ahonnan többé nincs visszaút… Lehetséges, hogy a tudomány iránt rajongó Danának látnoki képességei vannak? Mit jelenthet a napfogyatkozást ábrázoló tetoválás az áldozatok bőrén? Vajon őrült sorozatgyilkost hajszolnak hőseink, vagy emberfeletti lényt? És egyáltalán: kicsoda Az ördög ügyvédje? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Vélemény:
No, hát több mindenről is kell itt beszélnünk.
Egyrészt double feature: Bár terjedelmileg lehet elfért volna akár egy könyvként is és viszonylag kicsi a valószínűsége, hogy valaki csak az egyik könyvet veszi meg, de vélhetőleg piaci megfontolásokból és mert jól is mutat egyszerre jelent megy egy sorozat mindkét darabja. A kettő persze indokolt, hisz egy nyomozó duó mindkét szereplőjének előzmény történetét olvashatjuk, akik tényleg kiegészítettek egymást és egyesek szerint talán egyforma érdekesek is voltak az adott sorozatba (én Mulder-es vagyok, szóval Scully max Robin a Batman show-ban). Ritka és üdvözölendő, vélhetőleg nem jön ki harmadik rész a Lonely Gunman-ről, egy teljes és zárt egész és kellemesen kiegyensúlyozzák egymást.
Két különböző író, két különböző stílus, meglepő módon pont a Mulder vonal teljesen földhöz ragadt sablon gyilkossági, míg a Scully vonalban van meg az X-faktor.
Másrészt YA: nincs mit szépíteni, valami miatt az emberek egy részét érdekli adott siker karakterek gyerek és ifjúsági évei. Fogalmam sincs miért mert olyan nincs, hogy James Bond, Indiana Jones, Lara Croft, Mulder vagy Donald kacsa gyermekkora érdekes lett volna. Vagy ha az volt, úgy a karakter nem hozta volna a későbbi karakter vonásait, avagy a kutyát sem érdekli, hogy az ifjú Sherlock kinyomozza, hogy a kutya ette meg az almát a nyári táborba vagy melyik gyerek hogy bandázott az erdőbe annak ellenére, hogy vannak jó gyerek sztorik (akartam írni, hogy tini sztorik is, de abban már nem vagyok bitzos:), de azok tuti nem ifjú Indiana Jones-sal történtek meg, hanem a Stranger Things-es gyerekekkel, akik viszont mily meglepő teljesen érdektelenek lesznek a 40-es éveikben. De ennek ellenére ez a típusú origins még mindig piacképes, a fenti példák mind létező könyvek, képregények, filmsorozatok és nem hiszem, hogy van köztük kiemelkedően jó, még ha a legikonikusabb karakterekról is van szó.

És, hogy milyen ilyen szempontból az X-akták eredet? Egyrészt nem megy le azért nagyon gyerekbe, 15-17 év körüli szereplőink vannak, de ennek ellenére hozzák az ilyen típus betegségeit, vagyis kb. bárki lehetne a szereplő, bármilyen néven futhatna, 4-5 jelzőt beillesztenek ide-oda, és valahova berakják mindkét kötetbe, hogy hm, hát akkor FBI profilozó leszek, hm, akkor doki leszek, de a bünüldözés is érdekel, biztos jó pályaválasztás lesz az, de amúgy ez nem Mulder vagy Scully csak úgy hívják őket.
Harmadrészt viszont továbbra is X-akták. Ami egyrészt jó, mert minden ami X-akták jöjjön, örülök, a két ügynök nevének láttán, de igazából ezek gyerekeknek feltűnik egy bűn eset és szólunk a rendőröknek, segítjük a nyomozást, mert nem elég szólni típusú kis történetek, nem X-akták.
A két történet közül meglepő módon a Scully-s könyv a jobb. A Káosz ügynökénél az ember várja a meglepetést, várja az X-faktort, vagy, hogy legalább ne a legegyszerűbb megoldás legyen minden csavar és meglepetés nélkül, de sajnos a csavar elmarad, minden az, aminek az elején látszott és már vége is. Az ördög ügyvédje már más, egyrészt 30-40%-kal hosszabb is, így van idő kifejteni a dolgot, több szereplőt mozgatni, másrészt van benne paranormális dolog, bár a háttérről és a folytatásról nem igen hallani (a fő gonosz visszatér vajon egy későbbi X-akták epizódban (?), mert az egy jó kapocs lenne, de sajnos sem emlékeim sem a google nem erősíti meg a végén a fél mondatot). Sajna a rejtélyek nagy részére itt is az a válasz, amit az elején gondol az ember, de ettől eltekintve sikerül nagyrészt fenntartani a feszültséget a maga szintjén.

Az összkép az, hogy egyrészt a kettő egyben működik (van egy kis kapocs is), de ha egyet olvasol el, akkor az a Scully-s legyen. Önmagában, mint krimi, vagy pláne paranormális krimi a rosszabb könyvek közé sorolandó, mint eredet történet közepesnél jobb, mint X-akták könyv, hát nem tudom, nem X-akták könyv, sok infót nem lehet belőle szerezni, de tényleg kellemes találkozni kedvenc karaktereinkkel, ha ily módon is.

Stephen H. Segal (szerk.): Geek bölcsességek

Leírás:
A geekek korunk iparának titánjai, akiknek képregényhősök a bálványai és az interneten buliznak. Tudnak valamit a 21. századi életről, amit mások nem: olyasmit, amiből mindannyian tanulhatunk. A Geek bölcsességek közel kétszáz, széles körben ismert filmes, televíziós, irodalmi, valamint a játékokból, a tudomány világából, és az internetről származó idézetből kiindulva ad hasznos tanácsokat. A modern kultúra ragyogó gyöngyszemeit öt megrögzött geek tárja elénk, az átlagember fantáziáját túlszárnyaló képzelőerejük segítségével. Igen, a könyvben szereplő rövid írásokat geekek alkották, geekek részére, a geekek világáról – az eredmény viszont olyan mélyreható, hogy a többiek bolondok lennének, ha nem olvasnák el.

Vélemény:

A Geek/Nerd/Kocka/stb. kultúra valóban egyre inkább előre tőr, bár lehet nem pont ez - az általam is kedvelt - válfaja, ami inkább a filmes/sorozatos/sci-fi-fantasy könyves/képregényes vonalat érinti, hanem inkább a játékos vonala, ami messze meghaladja ipari szinten a mozik és zenék világát és számomra teljesen ismeretlen is. A könyv témája viszont nem, bár csak igen alacsony szinten lehetek a geek-ek körében, hisz annak még mindig az alapjait olyan régi filmek, könyvek, játékok jelentik, amikkel én max követetten kerülök kapcsolatba, mint pl. az igen jó Ready Player One által vagy az újkori klasszikusok szintjén, ami a filmeket illeti + persze a Star Wars.

Azért mint látjuk, nem szinoníma

Ugyanakkor a Geek kultúra, egyrészt semmiképpen sem vallás, vagy valláshoz hasonlító valami, nyilván az általános alapigazságok ugyanúgy megtalálhatók egy kockán és abszolút ateistán gondolkodó emberben, mint egy vagy több istenben hívőben, hisz mindegyik a népi bölcsességeket és tapasztalásokat próbálja átültetni a saját formájára. Abból a szempontból meg igaz, hogy Marvel-es Thor-ba hinni, pont ugyanannyi értelme van, mint a másik 5000 istenkében, de nem hiszem, hogy a geek-ek hinnének Thor-ban:)
De nézzük a könyvet. Az ötlet alapvetően jó, bár nem szeretem az idézeteket, de nyilván vannak már olyan filmes idézetek, amik teljesen természetesen átültetődnek a mindennapi párbeszédekbe még csak nem is kell hozzá kockának lennie valakinek. Ezeket összegyűjteni nem rossz dolog, de ez kb. a könyvnek az 5-6%-a, amire azt mondom, hogy érdemes. A maradék 94-95% viszont rizsa. Nyilván ki lehet adni idézetes könyvet is, jó nagy betűkkel, 60 oldalon némi képmelléklettel, több ilyen könyv létezik, de valamiért ezt most kevesellték, így hát a legtöbb idézet mellé egy oldalas szövegelés kerül. És ez a szövegelés már egyáltalán nem érdekes. Néhol magyarázat az idézetekre, néhol háttér, de általában csak a geek kultúra egy-egy aspektusával kapcsolatos leírás és legtöbbször csak azt érezni rajta, hogy hát muszáj valamit írni.
Összességében tehát egy szépen kivitelezett, érdekes és értelmes irányba elinduló, de tartalmában nem eléggé szórakoztató művet kapunk. Szerintem, de hát lehet a geek-ebb geek-eknek más lesz a véleményük:) 

Eltérő kiadói hozzáállásokról

Arról már talán megemlékeztünk jópár éve, hogy az Alexandra rosszul rakott ki egyszer egy akciót és lett a kedvezmény egy tizedesjeggyel több, az ár meg pár ft, de sajnos még mindig olyan törvénykezés van itthon, hogyha én kiírom, hogy tessék vigyétek ezt a cuccot 100 ft-ért majd megveszitek, de én úgy gondolom, hogy áh, a 100 ft az mégiscsak kevés nem adom oda, de legalább látták az oldalamat egymillióan, mert odamentek, hogy 100-ért vegyenek, az teljesen törvényes, bárki megteheti, ha oda van írva apró betűben, hogy az árak tájékoztató jellegűek és majd talán annyiért adják, vagy nem adják semennyiért. Szóval az Alexandra kötsög és már azóta belefutottam egy hasonlóba csak technikai fronton, pedig igen is be kéne már látni és törvénnyel alátámasztani, hogyha valamit elszúrunk akkor annak következményei vannak, ha a boltban kiírom, hogy 100 a banán, de aztán 400 jön ki, amikor beütik a pénztárnál, akkor kötelesek 100-ért adni, ha szólok, a netes bolt, pedig ugyanilyen bolt.
Kicsit különböző sztoriba futottunk bele a napokban, amikor a Libri Kiadó facebook játékát ellenőrzés nélkül és így tévesen, tele bug-gal rakta ki reggel 6-kor, minden megfejtővel közölve, hogy nyert, írjon a nemlétező címre és vigye a könyvet. Aztán felkeltek, bementek és látták, hogy x ember nyert ahelyett, hogy óránként egyet sorsoltak volna. Próbáltam védeni őket facebook-on, az én megfejtésemről a printscreent elküldtem minden létező libris címre és lám, bár nem adták meg mindenkinek a könyvet, nekem mégis, pedig mégcsak nem is mondtam, hogy amúgy blogos vagyok. Szóval enyém egy tényleg szép Star Wars album és piros pont a Librinek.:)

Kristof Magnusson: Használati utasítás Izlandhoz

Fülszöveg:
"Izland a létező lehetetlenségek országa." A félig izlandi, félig német író és műfordító, Kristof Magnusson műve nem útikönyv, nem útleírás, hanem leginkább "nép- és néplélek-leírás". Magnusson egyszerre van otthon Izlandon és nézi ugyanakkor a kívülálló szemével az országot. Könyve beavat az izlandi néplélek hagyományokban gyökerező különlegességeibe, megmagyarázza a külföld számára gyakran érthetetlen jelenségeket, érthetővé teszi a 2008-as gazdasági összeomlás előzményeit és következményeit, s szeretettel, mégis elfogultság nélkül ad "használati utasítást" az Izland iránt érdeklődő olvasó kezébe.

Vélemény:
Pár napja érkeztünk vissza Izlandról szüleimmel. Örültem, hogy még az utazás előtt sikerült beszerezni ezt a könyvet (köszönet a kiadónak) és így oldalhelyes útitársként és családi olvasmányként is szolgálhatott a célországban (miután én kiolvastam még anyukám felolvasta maguknak is egy-két szelesebb estén).
A véleményem már kicsit vegyesebb és így az olvasás után egy héttel nem is pozitív irányban változott meg.
Izland valóban a legek országa, függetlenül attól, hogy területileg pici, de rengeteg dologban, ha nem is feltétlen számító inkább érdekes dologban világelső, szóval valószínű, ha Izland személy lenne, akkor a Guinness világrekordok könyvének jó nagy szeletét uralná. Szóval Izlandi érdekességekről rengeteget lehet írni. Anno én is összeollóztam még az első utazásom előtt pár érdekességet a molyra:
-Izlandnak nincs hadserege
-az Izlandi rendőrők nem viselhetnek fegyvert, vagyis nem igazán van fegyver az országban
-az izlandi a legrégebbi európai nyelv
-az egyetlen nép, ahol nincs öröklődő családnév és így a nők se veszik fel persze férjük nevét
-épp ezért a telefonkönyvbe keresztnév alapján vannak az emberek:)
-Reykjavík a világ legészakibb fővárosa
-az egy főre jutó halfogyasztásban verhetetlenek
– 100%-os az írástudók aránya és világelső az egy főre jutó kiadott könyvek számában!
-itt legalizálták a világon elősször az abortuszt (kicsit egyébként szabadosak is szexuálisan, de ez továbbra sem baj:)
– itt isszák a legtöbb kólát egy főre butítva:)
– Az internet penetráció (internethasználat) arány 93,2%-kal a 2. legmagasabb a világon (1. Falkland-szigetek 100%)
-az izlandiak 80%-a mai napig hisz a tündék létezésében:)
-Stori Geysir Izland legnagyobb gejzírje, innen származik a gejzír szó, amely kilövellést jelent. (máris tudsz egy szót izlandiul:)
– Izland geológiai értelemben a Föld legfiatalabb része, a hozzá tartozó Surtsey sziget egy tenger alatti vulkán volt, amely 1963 novemberében emelkedett tengerszint fölé.
-Bár Izland az Északi-sarkkörtől nem messze helyezkedik el, éghajlata a Golf-áramlatnak köszönhetően sokkal enyhébb, mint a vele egy magasságban elterülő Észak-Amerikának vagy Ázsiának (és még a magyar télnél is enyhébb az izlandi)
– Az izlandi víz olyan tiszta, hogy a vezetékes víznek semmilyen előzetes kezelésre nincs szüksége az otthoni használatra.
– Az egyetlen ország, mely 100%-ban megújuló energiaforrásokból állítja elő villamos energiáját és ez elvileg örökké így lesz
-Izland parlamentje, Althing, a világ legrégebbi ilyen típusú intézmény, több mint 1000 éve 930-ban alapították
-1980-ban Izlandon választották meg a világ első női államfőjét, Vigdis Finnbogadottir személyében
-Izlandon nincs vasútvonal és csak egy fő út van, amely az egész országot összeköti.
-1989-ig ki volt tiltva Izlandról a sör – DE MÁR VAN!
-Jón Gnarr Kristinsson izlandi humorista a Legjobb Párt színeiben nyert a választáson, tavaly óta ő a főpolgármester:) Egy ország, ahol nyert a Kétfarkú Kutyapárt.

Szóval téma van, már csak a stílus a kérdés. Magnusson mint izlandi származású német állampolgár egész jó választás lenne írónak, mert egyrészt benne élt, másrészt mégis tud kívülről is megfigyelni dolgokat, izlandiból fordít, író, stb.

Amivel bajom volt igazából az inkább, hogy valahogy nem elég. Amiről ír, az mind érdekes és olvasmányos (talán csak a Saga részből húztam volna), viszont nem teljes, inkább csak azt az érzetet kelti, hogy mondjuk 6 témáról fejenként 15 oldalban kellene írnia, mert így jön ki a terjedelem, de igazából valószínű másik 6 témát is össze lehetett volna szedni Izlandról.
A könyv vékonyka, ez előny és hátrány is, valóban simán hurcibálhatjuk a zsebünkben, egy ráérős másfél óra alatt simán elolvashatjuk és ha túl sokat nem foglalkoztunk Izlanddal, akkor rengeteg érdekességet megtudhatunk, de ha sokat is olvastunk akkor is lesznek újdonságok.
A könyv nem a legfrissebb, 2011-es kiadás magyar verziója, talán elbírna egy frissítést a válság utáni Izlandról.
Egyszó, mint száz a könyv jó, csak kevés, a téma érdekes, mindenki menjen Izlandra:)

Húsvéti egy gonddal kevesebb blogos játék

Egyrészt itt a húsvét, ami látszólag esemény amire rá lehet húzni szinte bármit, másrészt meg csak a helyet foglalják ezek a könyvek, harmadrészt meg kell a látogatottság az oldalon, így nyereményjátékot hirdetek.
Mivel magam sem értek egyet a nyereményjátékok kérdés-felelet rendszerével, hisz egyrészt a kérdést feltevő úgyis tudja a választ, hisz ki tudja választani a helyes megfejtőket, akkor meg ugye minek kérdezi, másrészt én sem tűnök sokkal okosabbnak, amikor bemásolom az előttem lévők válaszát vagy hosszú percek alatt kikeresem, hogy hány könyvet írt A.C. Clark. Úgyhogy nem lesz kérdés:)
A nyereményjátékban az vesz részt, aki ezen bejegyzés alá odaírja, hogy szeretnék játszani, vagy, hogy jajde jó az a könyv ott alul, kár, hogy az a könyv is ott van szélül, de majd gondja válik, stb igazából bármit odaírhat, plusz az adott napi dátumot. És, hogy még érdekesebb legyen csak az vesz részt a játékon, aki ezt háromszor három különböző nap megteszi a játék vége előtt, minden nem első hozzászólásnál jelezve az előző hozzászólások dátumát is. Természetesen, ha nem 3, hanem 23 alkalommal szól hozzá, akkor annyival többször vesz részt a sorsoláson. És most kivételesen nem biztos, hogy a legcsinosabb lányt sorsolom ki automatikusan nyertesnek:)
Ennyi a játékszabály.
A nyeremény a képen látható könyvek együtt, közülük kettő tényleg új és drága a többi csak kiegészítő, ellenben a többi között vannak jobbak, mint ami új:)
A játék május 15-ig szól.
A nyereményeket kizárólag Budapesten a II. kerületben általam megadott időintervallumban adom át, nincs postázás, nem találkozunk máshol, ez az én játékom.
Jó játékot mindenkinek!

UPDATE: A játékra 6-an jelentkeztek, ebből hárman csak egyszer, tehát nyilván nem vesznek részt a játékban. A maradék háromból ketten szintén nem a leírtak alapján cselekedtek, nem adták meg előző hozászolásuk dátumát a következő hozzászólásban és csak egy valaki jutott át a szövegértési feladaton. Viszont úgy nem lenne értelme sorsolni, így azért a másik két játékost is belevettem, hogy izgalmasabb legyen, de a sorsolás mégis az egyetlen valóban érvényes játékosnak kedvezett, így a nyertes Balázs:)

Réz András: Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok…

Leírás:
Kedves Réztudat os Olvasó!

Idestova öt éve annak, hogy Réz András legutóbbi szorongásait kézbe vehettük. Azóta épült-szépült az ország, hetenként fesztiváloztunk, gasztroforradalmat éltünk, egyre több kütyüt nyomkodtunk, online pornó- és offshore nagyhatalom lettünk, pokémonoztunk, tisztítókúrán fogytunk, boltokat és határokat zártunk, és persze jócskán térköveztünk. És mint a régi (avagy retró) viccben, a Réznek mindenről az jut eszébe, pontosabban mindenről eszébe jut valami. Ezeket a valamiket; bosszankodásait és örömeit, like-jait és dislike-jait, boldogító vagy vitriolos ki- és beszólásait (vitriol, lásd Wikipédia) gyűjtötte egy fedél alá,hogy te is jól kiszoronghasd magad, drága olvasó, vagy ha éppen leszoktál róla, akkor legalább éld át az élményt újra.

Réz András esztéta, kritikus, író és olvasó, urbánus mesemondó. A tizenhárom éve megjelent Válogatott szorongásaim, majd az azt követő Még mindig szorongok után, íme a Szorongás-trilógia (csak neked, csak most, kedves sorozatfüggő olvasó) befejező darabja. Kommentár aktuális és fontos, avagy nemzeti konzultációt igénylő, vagy éppen a sarki gasztrocsehóban megbeszélendő ügyeinkről.

Vélemény:
Réz Andrást bírjuk. Bírjuk persze azért mert filmekkel kapcsolatban nyilvánul meg legtöbbször és ehhez hozzájön még az a stílus, karakter, ami érdekessé is teszi azt amit mond, abban a témában, ami érdekel. Valószínű, hogy ennyi elég is amúgy ahhoz, hogy az ember összevállogassa azokat, akiket bír, legyenek azok amúgy egymástól távoli témák vagy egymástól távoli stílusok ha egyeznek azzal a portfólióval ami az adott embert alkotja. Szóval voltam sok filmes beszélgetésen, amit tartott anno, kiállításmegnyitón, werkes nyílt napon és a nem regényes műveit mind olvastam is (azokat még nem, de tervben van, ha nem is olyan jók a vélemények róluk). Szerencsésen tudja hozni írásban is ugyanazt a stílust, amit élőben, sőt talán írásban az ember stílusát jobban is alátámassza az állandó és időben szabad információkeresés, így bízhatunk benne, hogy a rengeteg téma rengeteg adata helytálló is.
Ez már a harmadik kötet a "trilógiában", nyilván sok közük nincs egymáshoz, a lényeg, hogy rövid fejezetekben hol irodalmi, hol beszélgetős stílusban vesz elő egy-egy témát, egy-egy gondolatot, egy-egy történetet az életéből, ami épp érdekelte. Jó megközelítés, hozzám is közel állna. A témák pedig abszolút naprakészek, bár mondhatjuk, hogy már nagyon 2016-osak így 2017-ben:) Viszont valamiért most mégis hiányom volt. Nem, a témák még jók is lennének, a legtöbb fejezetnek van helye, viszont hiányzott szinte mindegyikből valami. Sokszor éreztem, hogy megvan az egy érdekes gondolat, de nincs meg, hogy ezt hova szeretné lekerekíteni. Elkezdődik a bevezető, jön, hogy mi is ez és aztán valahogy le kéne zárni, valamire ki kéne futtatni, de az hiányzik, valahogy egy 5 oldalas műből hiányzik az utolsó két oldal, ami amúgy fontos lenne. Egyszerűen leírtuk, amit akartunk és kész, de az még nem egy mű, a mondat közepén mégse lehet abbahagyni valamit, ha már el is mondtuk a két információt, amire épp akkor gondoltunk. Sajnos ez tényleg a többségére igaz. Aztán amikor áthajlik a mozis témákra, ott már jobban lubickol Réz és azok jobban is szórakoztattak, persze lehet csak a téma közelállósága miatt.
Ettől még azt mondanám, hogy aki az előző két (több is Mozibubussal) kötetet olvasta, az nyugodtan kézbe veheti ezt is, nagyot nem fog csalódni, aki meg még nem olvasott semmit Réz Andrástól, de kedveli a stílusát, az talán ne ezzel kezdjen, amúgy is mindent szépen sorban.

2016 - Olvasási szempontból

Idén kis lemaradással csak most csinálok könyves statisztikát az elmúlt évből, de jobb későn, mint soha.
A tavalyi év olvasás szempontjából egy kissé elmarad a korábbiakhoz, 2006 óta nem olvastam ilyen keveset, az okokat lehet keresni, de minek, ennyi fért bele, nem gond az.
Szóval az olvasott oldalak száma 17438, az elolvasott könyvek száma 57.
Tehát átlag 306 oldalas könyveket olvastam, tehát idén azért kevesebb rövid képregény fért bele vagy sok vastag volt mellette.
Magyar írók aránya 9%.
Női írók aránya 7%.
Magyar női írók aránya: 0%:)
Idén az újraolvasások (nem is tudom, hogy volt-e ilyen) szintén 0%, csak új olvasások vannak.
Az átlagos kiadási év 2013, de a 2016-ban megjelent könyvek aránya: 46%
Angol nyelvű könyvek aránya 5%
A könyvek saját átlagpontszáma 66,77%, kb. ugyanazokra a könyvekre a moly olvasók 83,34%-ot adtak (kissé hamis adat, mert az általam olvasott könyvek 45%-át nem olvasta 10 moly előttem, így azok nem kaptak molyos pontátlagot), a lényeg, hogy nem nagyon olvastam jó könyveket, összesen 4 könyv kapta meg a 100%-ot, ebből kettő ugyanaznap, szóval lehet, csak el voltam telve szeretettel karácsony napján:) Mindenesetre a molyok és saját értékelésem alapján az év könyve J.R.R. Tolkien - Karácsonyi levelek kiadványa.
Könyvtárból 42%-ot hoztam ki, 1 könyvet kaptam kölcsön, tehát 56% saját könyv (többsége ma már persze másé:)
Összesen 30 kiadótól olvastam el az 57 könyvet, kedvenc kiadóm idén a Szukits volt, a könyvek 16%-át ők adták ki. Második helyezett az Agave 7%-kal, harmadik helyezett megosztott hely a Gabo, Atheneum, Libri, IPC, Animus között  5% körüli értékkel.
Ezúton köszönöm azon kiadóknak akik idén is adtak egy vagy több recezniós kiadványt a blog számára, így a Gabo, Atheneum, Libri, Alexandra, Álomgyár Kiadó, Animus, Cartaphilus, Fumax és Fumax Gemini érdemel köszönetet.
Műfajilag a sci-fi-k vezetnek 28%-kal, ezt követi 16%-kal az ismeretterjesztő és kaland műfaj, harmadik helyezett pedig szintén megosztva a humor és a krimi kategória 11%-kal.
Célokat már nem tűzök ki idénre, majd alakul, ahogy alakul.

J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Leírás: Tolkien gyermekei számára nem csupán az ajándékok miatt volt fontos és érdekes Karácsony apó, ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle: mesélt nekik a házáról, a barátairól és az északi-sarki eseményekről. A havas borítékot - amelyen persze északi-sarki postabélyegző volt - néha a házban találták meg a gyerekek, máskor a postás hozta.

Az idő előrehaladtával Karácsony apó háztartása egyre nagyobb lett. Eleinte csak a Jegesmedvéről esett szó, ám később felbukkannak Hómanók, Vörös Törpék, Hóemberek is, no meg Jegesmedve unokaöccsei, akik látogatóba érkeztek, de aztán ott ragadtak. Mindvégig Jegesmedve maradt Karácsony apó legfőbb segítőtársa, ugyanakkor ő a legfőbb okozója az ajándékok körül időnként keletkező zűrzavarnak. Végül Karácsony apó maga mellé vett egy manót, aki titkárként sokat segített neki.

A szívmelengetően kedves kötet bemutatja Karácsony apó reszketeg kézírását, egyúttal a levelekhez mellékelt szinte valamennyi képet is. Nem marad ki persze az ábécé sem, amelyet Jegesmedve szerkesztett a koboldrajzok alapján, ahogy az a levél sem, amelyet ezzel a különleges írással küldött a gyerekeknek.

Vélemény:
A kitalált lények megszínesítik az életet, jó néha elrugaszkodni a néha egyhangú vagy szürke valóságtól a fantázia vidékére. Azonban fontos a kettő között megtartani a határt, felismerni a különbséget, ez sok egyéb hamis követelményrendszerrel ellentétben például biztos eleme a felnőtté válásnak. Azonban ez sok egyszerű embernek nagy nehézséget jelent a felnőtt korában is (talán a többségnek), egyszerűen jobban érzik magukat egy általuk vagy több száz éve élt emberek által kreált világban különböző szárnyas meg felhő ülő szakállas emberekkel, lávabarlangban élő vasvillás vörös fickóval, a szeretet mindent legyőz dogmákkal, jósnőkkel, csodatévő szerekkel és hasonlókkal. Bár lehet nem jelenthetjük ki egyértelműen (de gondolatkísérletet megér), hogy ezért hibáztatható a gyerekként felnőttektől kapott rengeteg hazugság is, kezdve a talán klasszikus télapó, jézuska, nyúl hármassal a mi kultúrkörünkben. Maga az ünneplés nem tartalmaz talán túl sok káros dolgot, a hozzá kapcsolt folyton idomulni kényszerülő mese logikátlanságai majd a később kiderülő valótlansága viszont mindenképpen csalódásként jelentkezik a kiskorúban (kivéve, ha a dedukció megtanulását fontosabbnak tartjuk, mint a szülők iránt érzett bizalmat, mert akkor valóban hasznos). Szóval én semmiképp nem gondolnám követendőnek hazugsággal indítani, de valószínű lehet ezt teljesen meseként kezelni, igen sárkányok és télapó sincs és igen valószínűtlen, hogy anyuka istenkéje létezik és a maradék 50000 isten viszont kitalált, viszont van róluk egy mesém, halld hát.
Tolkien gyerekei, mint sok helyen a világon azonban rá lettek vezetve, hogy a télapónak (most mindegy pontosan mi a neve ugyanannak a karakternek) kívánságaikat írják meg levél formájában. Eddig sablonos, viszont most jön a kreatív része, mert Tolkien a levelekre válaszolt is. Pici, de tolkienes világot talált ki amit tartott és fejlesztett évtizedeken keresztül is beleértve az autentikus írást, kitalált ábécét és rajzokat, képeket amit mindig a levélhez csatolt. Mivel gyerekei folyamatosan születtek, így ha az egyik ki is öregedett, jött új kiskorú, így tényleg hosszú ideig fenn lehetett tartani ezt a játékot. A levelek és rajzok nagyon Tolkien-esek, így ahogy a gyerekek megismerték apjuk munkásságát gondolom gyorsan le is jött nekik a hasonlóság.
De a lényeg, hogy utólag (merem remélni, hogy a kiadás gondolata azért nem volt benne a készülésben, kell a mese:) ezen levelek nagy része megmaradt és most megismerhetjük (jó lett volna amúgy némely gyereklevelet is közzé tenni, jó megismerni egy levelezés mindkét oldalát).
A levelek aranyosak, hol rövidek, hol kidolgozott történettel bírók, a rajzok szintén Tolkien Hobbit illusztrációihoz hasonlóak, de jól kiegészítik a leveleket.
A kiadás pedig tökéletes, megkapjuk a leveleket és a rajzokat és megkapjuk a levelek eredeti másolatait is. Az egész tökéletes karácsonyra hangolódás Tolkien rajongóknak és talán másnak is. Azon meg gondolkodom, hogy az unokaöcs/unokahúg irányában létre kéne hozni egy mikulásos e-mail címet, amire írhatnak nekem; ha igény van rá, lehet kidolgozzuk:)

Arnaldur Indriðason: Gyalázat

Leírás:
Erlendur felügyelő nem csak a bűnnel, önmagával is harcban áll. Úgy érzi, halaszthatatlanul ki kell szállnia a mókuskerékből, hogy békére leljen kissé. Munkatársnője, Elínborg helyettesíti, aki hamar bekerül a mély vízbe: egy fiatal férfit holtan találnak otthonában, átvágták a torkát. A lakásba való erőszakos behatolásnak nincs nyoma. A helyszínelők a női pólót viselő áldozatnál randidrogként ismert szerre bukkannak, ágya alól pedig egy színes kasmírsál kerül elő. Elínborgnak, ha kézre akarja keríteni a gyilkost, úrrá kell lennie az áldozattal szembeni erős ellenszenvén, a nyomozás során ugyanis fokozatosan feltárul a halott férfi énjének sötét oldala.

Vélemény:
Vita nélkül a nemi erőszak egy elítélendő és rossz dolog, ennek ellenkezőjét én sem állítanám a
következőkben.
És bár a nemi erőszak teljesen elfogadott magatartás az állatvilágban, részben elfogadott sőt elvárt az
emberi történelem nagy részében adott esetekben, a mai európai civilizációban helyesen ez egy megvetendő, büntetendő dolog. Részben gondolom a szabad akarat korlátozása miatt (bár ez fennáll szerintem mindenki kb. minden napjában, az én akaratom is korlátok között van és rengeteg dolgot csinálok, amit nem szeretnék vagy ellentételezésért vagy anélkül), részben az általában vele járó maradandó fizikai és pszichés okok miatt, hozzátéve, hogy természetesen nem csak nőket ér nemi erőszak és nem minden elítélt nemi erőszaktevő követett el nemi erőszakot, ahogy persze rengeteg elkövetést semmi szankció nem követ.
De:
-nemi erőszak és nemi erőszak között nagyon sok különbség lehet, aki szerint mindegyik egyforma szörnyű az keveset olvasott, kevés fantáziával van megáldva, stb-stb.
-nem a legszörnyűbb dolgok egyike (legalábbis az alapeset), aki szerint de, arra az előző pont szintén
érvényes
-semmiképpen nem egy nagyságrend a gyilkossággal, amivel kb. semmi nem azonos nagyságrend a
véglegességéből kifolyólag.
Ennek ellenére a nemi erőszak sok esetben (ha nem is feltétlen a jog oldaláról) a bűnök non plus
ultrájaként van kezelve persze nagyrészt a női szemszögből.
Hozzátéve persze ezt egy olyan világban, ahol olyat is hallottam, hogy a hazugság rosszabb, mint a
gyilkosság, ami a tavalyi év leghülyébb értékrendje volt mindenképp, de említhetném a szemetelőket
kinyírnám hozzászólást is, szóval van baj az értékrendekkel erősen.
Vegyük a nemi erőszak legalapabb verzióját (az adott könyvből lopva): felkelsz reggel másnál, vagy
magadnál, nem tudsz semmiről, de később kiderül, hogy megerőszakoltak, testi sérüléseid nincsenek, vagy ha vannak két hét múlva már eltűnnek, semmi maradandó károsodás nem ér. Vagy levágják a kisujjadat. Melyiket választanád? És 10-ből 9 nő inkább a kezét levágná, csak ezt nem, ami teljes logikátlanság, minden maradandó károsodás nagyobb hatóerejű, mint aminek nincs hatása, pláne ha nem is voltál magadnál (ezért mondom, hogy vélhetőleg ez a könyvben is szereplő alapeset és ennél csak hardabb verziók vannak). Persze aztán jönnek a pszichológiai gondokkal, hogy onnantól senki férfi nem nézhet rá ésatöbbiésatöbbi, de ez abszolút nem az elkövető által okozott hatás, hanem az adott alanyban létrejövő abszolút logikátlan válaszreakció. Ha megharap egy kutya és onnantól félsz a kutyáktól, sőt drasztikusabb esetben még ellenük is vagy és dögöljön meg minden kutya, akkor nem feltétlen a kutyák a hülyék, sőt még az se biztos, hogy az a kutya hülye volt, aki téged megharapott. (persze a párhuzam csak akkor működik 100%-ban, ha alapból olyan társadalom lenne, ahol a kutyázás elvárt lenne és nincsenek macskások)
És persze az erőszaknak nem alapesete van, rengeteg változat és komplikáció és maradandó sérülés, állapot, amik súlyosbítják az esetet is, de nagyon-nagyon-nagyon fantáziadúsnak kell lenni, hogy olyan verziót el tudjunk képzelni, aminél a halál jobb, vagy a halál mint válaszreakció picit is elfogadható lenne.
És ez itt a fő baj, mert a könyv szerint abszolút helyes (ahogy sajnos vélhetőleg az olvasók nagy részénél is), ha egy erőszaktevőt valaki megöl, sőt a rendőr főszereplő szájába is teszi az író, hogy helyesli ezt a válaszreakciót. És itt nekem az egész ha nem is hiteltelenné, de elfogadhatatlanná válik. Alapvetően nem önbíráskodunk, de egy rendőr pláne nem érthet egyet önbíráskodással semmiképp.
A könyv amúgy, bár nem a sorozat főszereplőjével operál és az elkövető karaktere (ha nem is személye) hamar egyértelművé válik okoz azért fordulatokat, bár sok esetben nem éreztem hitelesnek a gyors váltásokat a rendőrnő és a gyanúsítottak között.
Szóval bár átlagos krimiként megállja a helyét, de az én értékrendemmel ütközik, így nem tudom nagyon felértékelni a könyvet.