Úgy emlékszem tavaly ilyenkor 2014-et kineveztem az olvasás évének, mert megtehetem, meg mert láthatólag semmi más dolgom nem lett volna az évben. Ez utóbbi sikerült is, valóban egy újabb gyenge éven vagyunk túl, ellenben az olvasás, nem, hogy rekordokat döntögetett volna, hanem kifejezetten többéves negatív csúcsot ért el.
Node, nézzük a statisztikát. Idén 77 könyvet olvastam el, alig valamivel kevesebbet, mint tavaly. Összesen 23.138 oldalt olvastam, ami kb. egy könyvnyi hosszal kevesebb, mint tavaly, de ennél kevesebb 2007 óta nem fordult elő! Ez egyébként napi 63 oldal.
Az átlagos hossz 297 oldal, ami valamivel több, mint tavaly, tehát kevesebb képregény került bele nyilván.
A magyar szerzők 14%-kal képviseltették magukat, ami kb. átlagos, tavaly 20 volt, de 13-25 között szokott mozogni.
A női szerzők viszont feljöttek 13%-ra, ami igen magas, figyelembe véve, hogy általában 3-4% között szokott mozogni.
Az idén megjelent könyvek az összes elolvasott könyv 45%-át teszik ki, ha az idei és tavalyi megjelenéseket vesszük, akkor ez a szám már 73%! Ezek kiemelkedően magas számok és láthatólag szinte semmi időm nincs régebbi könyveket olvasni, épp csak a friss megjelenéseket végzem ki, részben persze reci okokból.
Idén az újraolvasások száma: 0, szintén nem emlékszem ilyen évre, de jövőre tuti lesz legalább egy LLL:)
Elolvasott könyveimet a molyok 85%-ra értékelték, tehát elvileg jobb könyveket olvastam, mint tavaly. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy saját értékeléseim szerint átlagosan 68%-ra értékelte ezen könyveket, vagyis valójában jelentősen rosszabb könyveket olvastam, mint tavaly, csak jobban túlértékelteket.
A kedvenc műfaj, ha hinni lehet a módusz függvénynek az akció/kaland.
Hogy mit hoz a jövő év? Fogalmam sincs, megjósólni nem lehet, hogy jó és elég könyvet sikerül-e elolvasni, de nyilván semmi köze ahhoz, hogy egyébként mennyi teendőm van, vagy mennyire jó vagy rossz egyéb szempontból az év. Mindenesetre reménykedünk sok új jó megjelenésbe, pár felfedezett régi kincsre (hisz már évek óta nem raktam a kedvenc könyvek listára új könyvet), hogy a blogot és facebook oldalát még többen látogatják és a kiadók reciadó kedves is legalább visszatér a kezdetekhez.
Mindenkinek kívánok olvasásban gazdag új évet!
3 megjegyzés:
A negatív csúcs is egy rekord, így kell felfogni. :D És ha ez vígasztal, még így is többet olvastál nálam, meg sok más embernél. Bár én még nem adtam fel erre az évre, még hátra van a mai nap. :)
Egyébként ezeknek a statisztikai adatoknak te számolsz utána, vagy van valami tuti oldal, ahol ezt könnyen meg tudod nézni?
excelbe számolom, nincs olyan oldal, ahol bármely számadat releváns lenne (moly sem használható összoldalszámra, még összkönyvszámra sem, mert oda felviszem az audiokönyveket is, de nyilván nem számolom olvasásnak, stb-stb.) Én ma csak írok, nem olvasok, de majd holnaptól:)
Értem, köszi. Én a molynál nagyjából megbízom az oldaszámban, mert a hangoskönyvnél nekem eddig nem rakott oldalszámot, és igaz, hogy az elektronikus könyvnél se mindig, de most már be tudom írni én, hogy hány oldalt olvastam, ha esetleg nem lenne benn alapból. De más statisztikát sajnos nem lehet belőle kinyerni, pedig mondjuk engem is érdeklne a női/férfi írók száma meg hasonlók. Na mindegy :)
Boldog új évet!
Megjegyzés küldése