Angry Birds - rendkívüli bejegyzés az Egmont kiadó támogatásával

Be kell valljam, hosszú ideig óckodtam az Angry Birds-től, merthogy én egyáltalán nem játszok számítógépes játékokat, egyáltalán mi ez, kinek van erre ideje, meg miért bántják a disznókat a madarak, hát vége a madár-influenzának, vagy nem?
Aztán kijött nemrég az Angry Birds Star Wars, ami meg SW, tehát azért megnéztem mi is az. És hát boldogan jelente, hogy a Tatooin pálya kipörgetve, a Halálcsillag is elkezdve, pedig tényleg alig játszok. Hát, de tényleg!:)
Hogy jobban megismerjem a karaktereket, meg hát szeretem a tojást, így kértem az Egmont kiadótól egy példányt, ebből a szakácskönyféleségből, hogy meglessük, mi is ez.
Jelentem, itt van előttem, félig átolvastam, és nem tudom mi ez:) Tegyük hozzá, hogy az Angry Birds sem tudom, hogy mi, oké játék, de kinek? Nekem úgy tűnik, hogy 4-80-ig mindenkit meg tud fertőzni, nem feltétlen gyerekjáték (én 30 vagyok bytheway). Hogy a könyv kinek szól azt se tudom eldönteni. A körítés mindenképp gyereket céloz meg, hisz a süldő lányok besértődnek, hogy a rántotta két disznóra van pórciózva. Ugyanakkor a receptekben már nincs hülyítés, egyszerűen úgyan, de ugyanúgy van leírva minden, ahogy egy receptkönyvbe dukál. A legegyszerűbtől a feleslegesen át, az egész komoly, de azért tojást is tartalmazó receptekig mindent tartalmaz a könyv.
De miért tojás? Tényleg a köcsög malacok elvették a gonosz madarak tojását és abból van? De hát itthon meg csak csirkés van, az meg nem repül malacra, szóval nem teljes a zűrzavar, de majdnem:)
A rajzok stílusa nekem nem tetszett, egy letisztultabb, a játékhoz hasonló grafika talán jobb lett volna. A receptek jók, nem egyet, kinéztem, hogy meg kéne valósítani (de hát mondom, nekem bonyolult sajtosburritót csinálni is). A tojásos kaják (desszert és ital is), után még tojásos játékokat is ismerhetünk meg.
A könyv kiadása teljesen rendbe van, vastagborítós, vastaglapos, jó nyomatok, végülis a főzéssel ismerkedő dühös madár rajongóknak biztos a konyhapolcán a helye.

A kiadó még küldött egy úgynevezett firkakönyvet is (ebből megjelent már állítólag a zöldmadaras is). Azt hittem ez egy színező, de nem az. Hanem tényleg firkakönyv, ott van egy féligkész rajz, malacokkal, madarakkal, pályaelemekkel és hely, hogy firkálgathass. A borító szerint 3-tól 103 éves korig, de valahogy én már nem sok kedvet látok a rajzolgatáshoz, viszont szívesen megnéznék egy hiperkreatív, rajzos emberkét, hogy mit tudna vele alkotni. Na majd egy ilyen gazdát keresek neki.:)

Michael Paterniti: Mr. Einstein sofőrje

Einstein az a létező személy, akiről a legtöbb könyvet olvastam. Életrajzokat, életrajzi ihletettségű regényeket, dokumentumkönyveket, idézetes könyveket, saját írását és regényeket.
Einstein az akiről a legtöbb rossz könyvet írták, ami a regényeket illeti. Talán nincs is olyan, amelyik jó lenne.
Ez sem kivétel, bár nem regény, hanem egy semmitmondó dolognak egy semmitmondó utazásban való részévételét meséli el. Semmi nem történik. Senkivel. És közben lötyög az agy a csomagtartóba, ami tökmindegy kié meg nem is agy, hanem agydarabkák.
Rettenetesen untam!

George R. R. Martin: Varjak lakomája

Rossz döntés több okból. Nem értek egyet a szerkezettel, nem értem miért kellett egy kötetetbe bevállogatni az unalmas, érdektelen szereplőket, aztán a másikba a többit, mikor az időrend ugyanaz, a különböző szálakkal meg darabszámra sem sokkal kevesebbszer találkoznánk, ha rendes sorrendet tartott volna.
Így most az van, hogy a semmitmondó 700 oldal utáni utolsó 100 oldal cliffhenger-einek megválaszolására 1500 oldalt és éveket kell várni, addigra meg úgyis elfelejtjük.
Mint mondtam a végefordulatféleségek érdekesek, várom a folytatást, de ettől még ez rétestészta.

Neil Gaiman: Ne ess pánikba!

Könnyű azt mondani! Néha ok nélkül, néha teljes joggal, de hát muszáj, de persze igyekezzünk!
Azt nem tudom, miért Gaiman írta meg, bárki megírhatta volna, megtartja a teljes dokumentarista stílust, ami nem is baj. És közben a téma az Útikalauz, amiről én szívesen és bármikor olvasok. A könyv létezésének szükségszerűségét megkérdőjelezem, de ha már van, örülök és tetszett:)

Mérő László: Mit gondol a golyó?

Mérő eddigi könyvei (egyet még nem olvastam) mind egytől-egyik okos és emellett szellemes írások. Ezen könyvbe összegyűjtött művei, legalábbis ami az első 75%-ot illeti, nem azok. Minden érdekességet, intellektust, stílust és értelmet nélkülöznek. Azt se mondanám, hogy nem értek egyet a leírtakkal, egyszerűen ezek nem történetek, nem gondolatok. A maradék, utolsó 25%, viszont hozza, amit elvárhat az ember Mérőtől (bár újdonságot nem hoz az eddigi könyvei olvasása után).

Thilo Mischke: 80 numera a Föld körül

Kíváncsian fogtam bele a könyvbe több okból kifolyólag. Egyrészt mostanában rákattantam, hogy az egy remek életcél, hogy egyszer egy kört is csináljunk a gömbön lehetőleg cikk-cakkost és hát ha én ennél visszafogottabb is vagyok, olvasni nyilván még jobban szeretek arról, hogyha lányok is szerepelnek, nem csak múzeumok egy utazásban.
A történet valós alapon nyugszik, Thilo tényleg elment 2 éve erre az útra, aztán, hogy mi történt, azt nem lehet tudni, de nyilván vannak egyezések a történet és a valóság között, márcsak azért is mert néhol tényleg életszagú. Az utazás nem úgy sül el, ahogy el lett tervezve, kimaradnak, átértékelődnek célpontok és hát adott ország állampolgárnőivel nem is nagyon találkozik. Viszont találkozik és kerül intim kapcsolatban túristákkal, de az ember jobban kíváncsi lenne egy helyire, nem? A fogadás is átrendeződik idővel, kezdetben tartja a tempót (90 nap, 80 nő, 16 ország), aztán már befárad mindenbe és orrba-szájba osztogatja a sorszámot már annak is, akivel egy sört ivott meg. Aztán meg el is felejti a sorszámosztogatást, mert átmegy szerelmesbe, majd nemibetegbe, majd megint szerelmesbe és itt cut, szóval azt már nem mutatják, hogy a szerelme átmegy majd nemibetegbe stb-stb.
Hogy jó-e a könyv? Nem. A csávó nem tud írni, újságíró, talán az újságírók nem is nagyon tudnak írni regényműfajt, vagy az a baja, hogy német, vagy csak egyszerűen nem tud írni, esetleg gyengén fordították, de vég olyan érzésem volt (főleg az elején), hogy olyan, mint ami németet én fordítok magyarra, hogy értelme van, de olyan túl egyszerű, mégis idegen, egyáltalán nem hömpölygően olvasmányos.
Nyilván a szex miatt veszik meg, akik nem azért, mint én, hogy részben útikönyvként is haszonosítsák (lehet Rio-t kihúzom az én listámról, Izland meg pont olyan, mint ahogy emlékszem, mégha azt nem is jegyezte meg, hogy a reptér Keflavikban van és nem a fővárosba), nyilván nem fog 80 csajjal lefeküdni, 320 oldalban az túl tömény is lenne, nem is lenne hihető és nem is hiszek benne, hogy 80 féle történetet ki lehet találni erre az egy témára. De azért van szex is, van utazás is, szóval mindenki megkapja, amire befizetett, mégha a végére teljesen el is felejti a csajt, akit el akart felejteni, de még a felejtést is elfelejti, szóval kicsit lezáratlan, de akit érdekel, gondolom rá tud googlizni, hogy most melyik csajjal van.

Star Wars – A Jedi útja

Nos az író (akinek személye annyira titkos, hogy nincs is) sajnos nem nézte meg a szótárba, hogy mi is a szerepjátékkönyvek deffiniciója. Szóval okés, hogy oldalanként lapozni kell, de nem választási lehetőség alapján, egyszerűen minden oldal alján oda van írva, hogy most lapozz a 32-re onnan a 24-re, onnan a 152-re, semmi választás, vagy több száll, vagy ilyesmi. És még primitív és logikátlan is. Aztán a végén választani kell és bumm sith leszek, áucs.

Bihari Viktória: Tékasztorik

Nézzük csak észrevételeimet:
-az „író” önképe a könyv alapján teljesen megfelel a valóságnak
-ez nem írás, lejegyzés és kiszínezés, anyukám is csinálja
-amikor halkabb a zene a fülesembe, vagy kifogy, akkor hallom, hogy a lánykák a villamoson összevissza vihognak a nagy semmin, világos, hogy ezen bepisilnek, ettől még a kötetben humor nem lelhető fel, szellemeség 2-3 alkalommal
-ha a fele igaz lenne, amit leír magától, sűrgőssen be kéne csukni a bolondokházába, de sorok között olvasva azért ez inkább csak ezt mondtam volna dolgok, meg ezt tettem volna dolgok, egyébként csöndes meghúnyászkodás és mindenen vihogás
-a legalkoholistább antialkoholista, akiről hallottam
-a történetek nagy része kb. olyan leírás, hogy lementem a boltba, vettem egy tejet, jaj de hülye vagyok, kakaót vettem, kac-kac illetve bejött egy csávó és jajdebuta, kac-kac.
-a lejegyzővel már mindannyian találkoztunk, ő ül a postán, ő szolgál ki a CBA-ba, ő trécsel a fodrásznál, ő várja két tescos szatyorral a buszt és igen ő szolgál ki a tékába (vannak még tékák?), tökmindegy ki írja le, amit leírt ezen a szinten, ilyen sztorikat legalább 100.000 magyar nő le tudna írni.
-jelentsük ki a lejegyző nő semmivel sem különb a lejegyzett sztorik szereplőitől, egy külsőleg-belsőleg-agyilag-érzelmileg alsóbb kategóriába sorolható személy, ami abszolút nem baj, ebben a közegben is mozog, le is írja, amit lát, ez tök jó dolog, mindenki megteheti akinek kis közléskényszere is van. Hogy ezt kiadják, hát istenem, az előszó alapján, nem ő akarta, hát én nem is bántom vele. Hogy minden szart kiadnak, az meg nem is a kiadó hibája, ha visszajött a kiadás összege, akkor hajrá. Hogy erre van igény, hááát.
-én nem ismerem a blogot, de figyelembe véve, hogy vélhetőleg a célcsoport egyezik a szereplőkkel, nincs tele a szereplők kommentjével?
-ha könyv lenne reklamálnám, hogy miért nem dolgozott tördelő, szerkesztő és hasonló rajta, de hát ez nem könyv, fogták a html-t, beszúrták a szerkesztőbe, még egy sorkizártat se nyomtak, azt mehetett a nyomdába azt kézcsókom.
Lényeg a lényeg, hogy könyvként nem kezelhető, blogkötet, egész jó borítóval és semmi más pozitívummal. Örülök, hogy rövid volt legalább.

10 könyv, 10 mondat 4.

Bill Watterson: Kázmér és Huba képeskönyve lusta vasárnapokra : van, hogy a fekete-fehér film is ugyanolyan jó, ha színesbe és nagy képernyőn nézzük, nem? (egyébként nem:)
Robert Kirkman – Charlie Adlard: Szívügyek : A szívügyek gyakran egy szopáson múlnak…:)
A sztori továbbra is érdekel, a rajzok fenomenálisak, még-még-még.
David Foenkinos: Nathalie második élete : Kedves kis szellemes, szerelmes kisregény. Olyan jólesően könnyed, a lehető legsablonosabban is kicsit egyedi. 
Allen Sharp: Sherlock Holmes megoldatlan esete : Nem igazi lapozgatós könyv, kicsit lusta volt az író, így nincs túl sok variáció, inkább csak kihagyhatsz részeket, de csak egy út van, arra mindig visszavezet, de véget írt párat, de az is csak inkább megszakítás, mint igazi vég.
Endrei Walter: Sherlock Holmes furcsa esete a feltalálóval : Vannak könyvek, amikre a legjobb jelző, hogy feleslegesek, irodalmilag nullák és nem kár értük, hogy 20 év múlva már csak 2 db lesz egy-egy gyűjtőnél belőle. Ez is egy ilyen.
Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény : Galaxis útikalauz némi Candide-dal, tessék olvasni többen, nem baj, hogy régi:)
Arnaldur Indriðason: Hideg nyomon : Az eddigi legjobb Indridason (4-et olvastam), jó volt a hangulata, a végén igencsak belelendült a nyomozásba is, Iceland forever ésatöbbi. Ajánlott skandikrimi.
Arnaldur Indriðason: Távoli hangok : Arnaldur-tól talán ez, ami legjobban tetszett, jól vegyíti a sötét történetet némi humorral, még sötétebb flashback-ekkel és persze a krimi száll sem rossz, bár a bűnöst hamar ki lehet szúrni, de a szállodai háttér mindenképpen egyedivé teszi a könyvet.
Réz András: Hangos szorongásaim : Ezt már olvastam, de most pár év után újrahallgattam. Sokkal összeszedettebb, mint a második kötet, látszik, hogy van szerkezete és arra van felépítve az egész, ez hiányzik a második kötetből. Talán több is a vicc és érdekesség, szóval egyértelműen ajánlom, bár a hangkeveréssel még dolgozhattak volna, előtte hallgattam meg egy tévés interjút, sokkal jobbra van kikeverve.
Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary : Sok új dolgot nem lehet belőle megtudni, a sztorik közül is volt, amit már máshol olvastam, meg kb. ezt várjuk. Az rejtély, hogy mennyi pénzemnek kéne lennie, hogy milliós környékű napidijú lakosztályt foglaljak valaha (lottoötösből nem vállalnám be) és, hogy még ezután mi mindenért kell külön fizetni (mondjuk ez nem teljesen derült ki), konkrétnak sok helyen nem konkrét, túl sok munka nincs benne (vagy nem kéne lennie benne), stílusában gyenge, de legalább rövid.

Paul McEuen: Spirál

Ötcsillagos történet, hiába bírom, ha egy írónak van valami tudományos múltja, jelene, kis gógyi a fejecskéjébe és össze tud hozni egy hibátlan kis tudományos-akcikönyvecskét. A fél csillag levonás a korrektúra hiányosságaiért, máig nem tudom, hogy a főellenségcsajt vajon megülni akarták vagy megölni.

Stephen Fry: Hazudozó

Stephen Fry-t bírom. Nem ismerem eléggé a munkásságát, de a megszólalásait, konferanszait, pár filmszerepét bírtam, jó, hogy felolvassa a HP-t és, hogy Adams-től sokat tanult.
De. Ez egy fos.
Kb a 250. oldalon egymástól független apró történetek során megszámlálhatatlan fickó szopja le a másikat és ennyi. Nem érdekel, hogy Fry meleg, de ez nekem már sok. Nem vicces az egész könyv, egy félmosolyra elegendő poén sincs benne, történet nothing és aztán a végén átmegy az eddigiektől függetlenül valami krimiszállba, de annak sincs se füle, se farka (ha lenne, leszopná a fickó). Nyelvi leleményeknek nyomát találtam, de ez édeskevés. Értékelhetetlenül rossz könyv, Fry-t mint írót kerülöm a továbbiakban, legalábbis a fikciós részt, az önéletrajzát szívesen olvasnám, ha jó.

Lőrincz L. László: A piramis gyermekei

Kezdjük azzal, hogy nem akartam elhinni, hogy annyira rossz, mint mondják. Ez lenne a legrosszabb LLL könyv? Azt kell mondjam az utóbbi 20 évben minden kétséget kizárólag ez az.
Nézzük mi is a baja: a könyv 700 oldal. Kezdődik 200 oldal bevezetővel, aminek nulla köze van a folytatáshoz, nulla a történet és minden szereplő szempontjából. Teljesen felesleges más történet. Eztán következik 80 oldal, amiben elmeséli az első részt minden részletre kiterjedően, plusz az előző 200 oldalt, hátha átaludtuk. Eztán pedig nem történik semmi. Utána sem. A könyvben nem történik semmi és vége.
Ezenkívül az egész egy olyan mű, mintha bezárnánk egy éppen írni tudó valakit, hogy írjon, hiába mondja, hogy összesen két mondatos története van, mert elfelejtette odaírni az első rész utószójába. Ja és netet sem kap. Merthát az ember azért elvárja, hogy a kalandregényekbe kis történelmet, kultúrát csepegtessenek. De semmi. Egy uralkodó, egy évszám, egy bármilyen kulturális vagy történelmi dolog sincs benne. Sőt! Amikor már azt hinnéd, hogy most jön, akkor a szereplő azt mondja, hogy á, most nem jut eszébe, majd utánanéz, meg ilyesmi. Haló! Már az első kötetből világos volt, hogy LLL annyit tud Egyiptomról, mint a szembe Gazsi és 8 gyereke, aki látta egyszer a Múmia visszatért. Még ábrázolási hülyeségeket is beszél. Aztán bár próbálja elkerülni minden esetben, hogy évszámot mondjon, de hát tudjuk, hogy az első rész egy arab-izraeli háborúban játszódik, tehát legkésőbb a 70-es évek (de semmiképpen nem a 90-napjainkig, lévén az első regény 86-os, tehát ez max 87-es lehet történetileg). Erreföl bánkódik, hogy Berlusconi mit szólni ehhez meg ahhoz? Hahó, Berlusconi még seholsem volt ekkor?
És a többi és a többi, a történet lyukas, ezt próbálja a véletlennel magyarázni, a szereplők feleslegesek, a főszereplő gyerekes picsogó. Egy szó, mint száz, nem akarok folytatást, ezt se kellett volna már megírni.

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Akartam szeretni, jó is, nem mondom, de nem az a hűde élmény, amit kerestem, vagy várható lett volna tőle. Oscar története szép, megható, gyönyörűen megírt. És a könyv 40 százaléka. A maradék fárasztó, érdektelen, kb 10%-ot emelő, de sokkal többet elfoglaló nagyszülős szál. Nem érdekelt.
Tetszettek az ötletes technikai megoldások, Oscart bírtam, de azt kell mondjam a film változtatásai és egésze nekem jobban bejött. Lehetett volna ebből akár kedvenc könyv is, de ahhoz túl nagy volt az elvárás.

Arnaldur Indriðason: Vérvonal

Arnaldur bátyó továbbra sem tud meggyőzni, hogy jó író lenne. Minden könyve közepesnél is rosszabb, gyakorlatilag unalmasak egytől egyig. De! Izlandon játszódnak és rövidek, ezért olvasom, tessék, ezek az indokaim:)
Viszont megnéztem most egyből utána a filmet és az viszont remek. És mivel ugyanaz, mint a könyv, lehet az én készülékemben van a hiba.
Szóval a film remek, a színészek többsége jól hozza a figurát, a zene valami nagyon király atmoszférikus-kórusos valami, nagyon illik. És hát Izland 100%-ig, szóval nem úgy, ahogy a 101 Reykjavik 30% Reykjavikot tartalmaz, itt tényleg átsüt az ország a filmen. Viszont csak erős idegzetűeknek ajánlom, mert igen durván take away bárányfejet zabál a nyomozócsávó, guszti:)

Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik

Több is, kevesebb is, mint az első rész. Egyrészt ez egy félkönyv, a harmadikkal van együtt, csak gondolom széjjel lett szedve terjedelmi okokból, de az úgy egy sztori, az első meg külön egy, ennek tehát itt nincs igazi vége. Műfajilag is változott, jobb is, rosszabb is, egy szóval más.:)
A fő mondanivaló nálam, hogy mennyire félrevezető a sajtó, mennyire higgyünk nekik vagy mások véleményének és mennyire hagyatkozzunk a saját benyomásunkra.
Lisbeth tartja el a könyvet, remek karakter (bár persze egyértelműen szeretni vagy utálni nehéz lenne), mégis az első harmad után eltűnik jó hosszú időre és megkockáztatom, hogy a nyomozgatás is kicsit túl van írva. De ettől még kis hibáktól eltekintve az írási stílus nagyon jó, a részletekbe való elveszés nekem mindig öröm, főleg, ha érdekes, szóval bejövős, hamarosan folytatjuk…:)

Eric Weiner: A boldog zarándok

Abszolút érdekes könyv volt.
Az író embert az elején nem igazán kedveltem, ez a végére sem változott, de azért már nem zavart annyi dolga, mint az elején.
Alapvetően a könyv boldogság része egyáltalán nem érdekel, nem hiszek a boldogságban, nem vágyom rá, és hát a könyv sem ad rá definiciót még talán azt se mondja, hogy az egy jó dolog, tehát alapvetően ez csak egy indok, hogy az ember utazhasson könyvírásra specializálva. Hisz jó dolog, ha én tömeggyilkos vagyok és az okoz boldogságot, ha tömeggyilkolok? Világos, hogy a tömegnek nem, nekem igen. Ha létezik boldogság, akkor persze gondolkodás, sőt értelem nélkül könnyebb elérni, üllhetünk a fűben egész nap és azt se tudjuk kik vagyunk és mi vagyunk a legboldogabbak, egy egyszerű agyműtéttel elérhető, mégse vállalják be sokan. Ettől persze én maradnék a mátrixba, mintsem a csatornákban kunfuzva, de mégse nyomnám 24 órán keresztül a stimulálógombot, mégha az lenne is a legjobb nekem, és a thailányokat is 2 nap után hazazavarnám.
Na, a lényeg, hogy el nem gondolkodtat, újat nem mond, viszont utazós könyv, tökjó helyekre megy el, ahol jártam vagy akarok majd, ottani érdekességek szerepelnek a könyvben és ezért érdemes. Mivel azon belül már nemzeteket általánosít, így amit mond annak egy szavát se kell elhinni, hisz nincs olyan, hogy a moldovaiak szomorúak, a svájciak fatöküek és a thai-ok nem gondolkodnak, valamint Amerika a leggazdagabb ország. Természetesen ez mind hazugság, de hát nem üthetek meg mindenkit, aki általánosítani mer, mégha erős késztetésem is van:)
De olvassátok el, nem kell félni tőle na:)

Jo Nesbø: Hóember

A könyv egy gyenge krimi, a könyv első harmadába lehet tudni ki a gyilkos, felénél ez már teljesen biztossá válik, egyszerűen még a lehetőségét sem hagyja meg, hogy más legyen. Innentől minden lépést 10-15 oldallal előbb lehet tudni, minden fordulat nem fordulat, hisz tudjuk, hogy itt ez lesz, aztán ez és aztán emez, semmi meglepetést nem okoz, a teljes utolsó 150 oldal vázlatát tudja előre az ember. Olvastam már gyengébb krimit, de keveset. Rossznak persze nem mondanám, a főszereplő szimpatikus, de tényleg mintha alvajárna, nem egy jó nyomozó és a történetben is csak sodródik (bár ennél rosszabb sodródást is olvastam pl. Grangé-nél), de értelmetlen, és mint krimi nem állja meg a helyét. Plusz persze hiányoltam belőle az erőszakot, gyilkosságot, mert elhitették, hogy ezzel lesz tele, de nem, alig valami és hát mind megjósólható minden szinten. Szóval nem fogok több Nesbo-t olvasni valószínű.

Stieg Larsson: A tetovált lány

Nem több, mint egy átlagos krimi/dráma, hiányoznak belőle a fordulatok, a cselekmény egysíkú és rövid. Ennek ellenére remekül van megírva, hangulatteremtés, karakterek, stílus mind mind ötöst érdemel. Szóval így második nekifutásra nagyon tetszett és várom a többi kötet olvasását.

Alexander von Schönburg: Pénz nélkül gazdagon

-egyetértek, hogy a munka nem életcél, bár nem találkoztam még olyan opcióval, hogy többet dolgoznék többet keresnék, sem fordítva. Ha ilyen lenne, valószínű többet dolgoznék egy ideig. Ugyanakkor én sem értem miért azonosítanak be a munkával? Nem mindegy mi a foglalkozásom? Most így hívják, 5 éve máshogy hívták, nem lehet engem a munkám alapján meghatározni az csak egy tevékenység, amiért adnak pénzt és az élet csak utána kezdődik, a munka nem része, max annyira, mint az alvás (egyébként szeretném a kettőt összehozni, idősporolás végett is)
-igen, az otthon dolgozni dolog jó, kár, hogy nincs rá lehetőség
-a munka már valóban elfogyott nagyrészt, ideje lenne meglépni (ahogy néhol már meglépték), hogy pl. péntek is már szabadnap, sőt a 8 óra sem szükséges, a gazdaságot élénkítené, ha csökkentenénk a munkaórákat, növelnénk a jövedelmeket, lévén ezt a termelékenységi szint bőven tartható és fejleszthető kevesebb munkával is, hisz ezért fejlődtünk eddig.
-azért az írónak más fogalmai vannak, mint nekünk. Úgy értem, hogy az ő szegénység fogalma nekünk egy közép vagy magasabb osztály. Sosem voltam még olyan szegény, amennyire ő a lesüllyedést gondolja, ahhoz azért kétszer ennyit kéne keresnem. Ahogy írja is, egy munkanélkülinek joga van 45 nm-es lakáshoz Németországba, poor you.
-abban téved, hogy úgy állítja be, mintha minden célja a boldogság keresése lenne. Hülyeség, nem azért vesz valaki autót, nagyobb lakást, vagy utazik valahova, mert boldogságot keres. Úgyanmár. Én pl. azért utazok, mert kaland, értelemszerű, hogy kényelmetlenebb, mint otthon, de új helyeket lehet felfedezni, pár jó képet készíteni és addig is nem a mindennapok malmát öröljük.
Igazából nem értem, hogy mire akar rávenni. Mondjunk le mindenről, ami nem érték. Oké, ne menj a Seychelle szigetekre és ne vegyél iPad-ot és akkor lesz csomó pénzed és meghallsz és lesz csomó pénzed. Nem értem a rációt. A racionális elme pont annyit költ, amennyit keres, a mázlista racionalista mégtöbbet.
Ettől eltekintve a könyv ötlete jó, az írásmóddal is elégedett vagyok és a leírtak 85%-val egyetértek, mégha tudom, hogy ez a többségnél 25% is lenne.

Robert Ludlum – Eric van Lustbader: Bourne – A leszámolás

Ezekkel a hivatalos hamisítványokkal kapcsolatban úgyanaz a véleményem, mint az Underworld filmekkel kapcsolatban.
Most olvastam ki (a filmet két napja láttam), foggalmam sincs miről szólt ez vagy bármely korábbi része. Ennyit ér. Azt se tudom, hogy ez egy történet, vagy egy bevezető, de mindenképp úgy tűnik, hogy 5. résznek is csak egy felvezető. Szóval sekélyesen, semmitmondó, nem ér semmit:)

Jean-Christophe Grangé: Farkasok birodalma

Na ugye, hogy tud Grangé, ez már sokkal jobb, mint a folyós. 100%-osan filmszerűen, sodró lendületű sztory, ami ugyan kicsit kevés, kicsit lapos és eléggé kiszámítható, de a stílus miatt élvezetes. Ami miatt így nem lehetett volna belőle mozi, hogy az összes szereplőt kinyírja (ebből nálam kuriózum, általában ki szokott derülni, hogyha a főszereplője meghal és még van 150 oldal, akkor nem is hallt meg, de itt, minden főszereplő feldobja a tappancst és úgy is marad:)

Dmitry Glukhovsky: Szürkület

Ez mi ez?
Oké, értem, akinek tetszik, vélhetőleg azoknak a Mester és Margaríta is tetszett és a Mátrixot is szívesebben olvasnák könyvbe.
De ez kéremszépen nem világvége könyv, nem apokaliptikus történet, nem kalandregény és hát úgy nagyrészt semmi. Hétköznapi orosz kisember képzelégései, aztán a végén egy csavar, ami vagy van, vagy nincs, vagy magyarázat vagy nem (és már majdnem tetszett, amikor elrontja), pár értelmes gondolat és jópár haszontalan. De a lényeg, hogy unalom, unalom, unalom. A belső regényben is, amire az ember nem izgulna fel, hanem vég se olvasná, ez meg képes belebolondulni egy semmibe.
Na, mindegy, nem az én regényem, ennyi, aki pont ezt keresi, annak tetszeni fog, csak nem tudom, ő, hogy fog rátalálni, mert más polcra van dugva.

10 könyv, 10 mondat 3.

Martin Baxendale: Túlélési útmutató Facebook függőknek : rövid volt, ezért jár a fél csillag
Gerald Durrell: Madarak, vadak, rokonok : A könyv (minden Durrell) még mindig csodás, évek után szinte új élmény. Hogy benne jártam még plusz neki, szóval mindenképp kedvenc.
Jeffery Deaver: Bármi áron : Hát igen, azt kell mondanom mindenki maradjon a kaptafájánál, Deaver írjon Rhyme-regényeket, ez a Bond sajna gyenge. 
Michael Jan Friedman – Robert Greenberger: Hús és vér : Tömény hentelés, az elmúlt évek legjobb Predi regénye. Talán. 
George R. R. Martin: Kardok vihara : A sorozat legjobb része (eddig legalábbis), és nem véletlenül itt is a legjobb fantasy-ként van megjelölve:) 
Bradley Trevor Greive: Rossz napom könyve : Végülis egy jópofa powerpoint feketefehérbe, kinyomtatva. Jópofa, bár pont azt csinálja, amit utálok, emberi érzéseket próbál állatos képek alá rakni. De azért jó. 
Star Wars – Az elveszett légió : Sajnálom, de ha egy Alien van előttem és választhatok, hogy beadok neki egy injekciót vagy felboncolom, akkor fel fogom boncolni. Így a könyv, mondjuk azt, hogy nem 200+ oldalas volt nekem tegnap:)
Ben Mezrich: Szex a Holdon : nem győzött meg
David Foenkinos: Boldogság esetén : Kicsit túl életszagú, nem vicces, de szellemes, a narráció és a francia légkör miatt kicsit Amelie-s.
Jean-Christophe Grangé: Bíbor folyók  : Minden benne van, amit egy krimitől elvárhatunk, nyomról-nyomra, két szálon, a gyilkos nyomában loholva. A vége talán kicsit kapkodós lett, de még mindig jobb, mint a rétestésztanyújtásos, szóval jöhetne a mostanában beígért új Grangé könyv. 
 
folyt.köv. 

Anthony Horowitz: A Selyemház titka

Szeretem Sherlockot, a visszafogott zsenialitásával az egyik legjobb irodalmi karakter szerintem. Nem tökéletes, vannak tulajdonságai, amikkel nem tudok egyetérteni, de egy műfaj, egy irodalmi típus megalkotása fűződik megjelenéséhez.

Doyle-t, annyira már nem kedvelem, de ez nem ide vonatkozó témaJ.

A legtöbb történetét többször is elolvastam és még így százegynéhány év után is megfelelő olvasnivaló mindenkinek, aki szereti a rejtélyeket és a megoldásokat.

A régi filmes, sorozatos megjelenésekhez nem volt szerencsém, az új filmeket nem nagyon szeretem, viszont a BBC új sorozatát annál inkább tartom zseniálisnak, ahogy az amerikai remake-t már semennyire sem.

Többen megpróbálták az évek alatt folytatni a történeteket, azt kell mondjam kevés sikerrel. Lett belőle sakknovella, német történet, tibeti történet, összehozták Einsteinnel és még biztos ezeregymásik, amihez nem volt még szerencsém.

Anthony Horowitz is hosszú évek óta dolgozott egy folytatástörténeten, ami most megjelent magyarul is. És, hogy milyen?

Nem rossz, azt kell mondjam. Az író egy az egyben hozza Doyle stílusát, nem akar megújúlni, nem akar belevinni semmi sajátot vagy eredetit, hanem a megszokott stílusban és időben létrehozni egy új történetet. Tehát a stílus csillagos ötös.

A történet? Hát az más tészta, mert abban sincs eredetiség, a fő száll semmi érdekeset nem tartogat, pedig Watson majd berosál, hogy akkora szörnyűség és miegymás fog mindjárt történni, hogy ihaj. De nem történik, legalábbis a XXI. Században ez már nem egy meglepő dolog, amire kihegyeződik a történet. Ennek ellenére Sherlock Sherlock és működik a dedukció, vannak nagyon jó pillanatai a könyvnek, Doyle-hoz képest talán kicsit véres, ahhoz képest amennyire lehetne meg vérszegény, földhözragadt történet.

Mégis azt mondom, hogy ajánlom, mert egy nem olvasott Sherlock sztori, ha eldugjuk Doyle könyvei közt, akkor lehet nem is lehet észrevenni, hogy más írta, legfeljebb nem a legerősebb műve lenne.