J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük

Leírás:
1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent.

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt.

Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára.

Vélemény:

Konkrétan már szinte mindent olvastunk Rowlnig-tól a könyvön, a színdarabon át, a jótékonysági lexikontöredéktől egészen a mostani forgatókönyvig, jövőre meg még egy sima beszed átirata is meg fog jelenni és talán valamikor magyarul a Pottermore-os bejegyzések válogatása is.
És ez korántsem baj, a Potter-univerzum még így sincs telítve az életemben, bőven elbírna többet is, hisz mostmár érdemi könyv valószínű nem lesz soha, legfeljebb Rowling-krimi, aminek persze várjuk az új részét.
Szóval ez részben egy új formátum, ráadásul mint formátum is ritka a magyar könyvpiacon, de a Potter rajongóknak be kell érniük ennyivel, hisz nem lesz regény a Legendás állatokból sajnos (bár nyilván ki lehetett volna adni valamelyik filmnovellizáló írónak a feladatot, de valamiért inkább hagyták így). És igazából nem is baj, hogy így döntöttek, mert forgatókönyvként is remekül működik. Aki ismeri a filmet annak a mozi pereg belül, zenével rá is lehet erősíteni. Ami ilyenkor kimarad, hogy nincs plusz élmény, nincs plusz infó, nem ad hozzá semmit a filmhez, nincs olvasási plusz. Ami van az viszont egyrészt a remek tartalom, halkabban tudjuk megnézni így a filmet, nem zavarunk vele másokat és hát remek kiadás, szép borító, ízléses tördelés és grafikai munka. Szóval akinek tetszett a könyv és olvasná is vagy csak hiányzik a Potter-gyűjteményéből az úgyis megveszi, aki valami pluszt várna a film után az nem kapja meg (de miért várt volna ilyet?), de biztosan ő is remekül szórakozik ebben a két órában, amíg vég olvassa.

Arthur C. Clarke – Gentry Lee: A Ráma kertje

A rossz könyvek közül, az amelyik idegesít is, általában egy-egy karakter miatt.
Itt ez a főszereplő néni, aki elvileg okos és művelt és intelligens, szerintem buta mint a kő és amúgy a könyv feléig csak arról szól, hogy minél több gyereket szüljék egy olyan világba, ahol amúgy ők az utolsó létező emberek, de ez egyáltalán nem gond, mert majd jöhet a tesók közti szex ha elfogy az öregember és a kislány közti szex lehetősége, a lényeg, hogy minden permutációban összedugjuk, amink van, mert aztán a géneknek fent kell maradni. Ha még pár évig maradnak, tutibiztos, hogy az anya bevállalja a fiait csak, hogy még legyen pár ember, nem csak az, hogy a 70 éves faszinak odadobja a páréves kislányát, tényleg visszataszító volt.
Aztán van egy átmeneti rész és aztán kapunk egy másik regényt, regényhelyzetet, ami meg alig sci-fi, alig társadalomleírás megspékelve a végére egy nagy csomó alien leírással, aminek semmi funkciója nincs.
Nem tartalmaz cselekményleírást, a regény sem nagyon.

Egy kis Jaffa szilveszterre

Idén hozzám képest keveset olvastam, így az év első pár napját olvasással kezdtem. Egy nap alatt 2,2 könyv, majd még másnap is megvolt a két nap alatt 3 könyv, ami statisztikailag mindenképpen jól mutat. És persze magát az olvasást élveztem is, ami nagyon rossz könyvekkel nem ment volna, de azért ehhez inkább kellett a csekély, sekély terjedelem, tartalom is. És mindezt most a Jaffa biztosította, akiknek ezúton is köszönöm.

Nade nézzük, mi is volt ez a három könyv, most összevont bejegyzésként.

Ónodi György: Feketeleves

17 év egy ember életében sem kevés. Eltart a köldökzsinór elvágásától a bölcsődén és az óvodán keresztül az általános iskolán át majdhogynem az érettségiig, a gólyamesétől a szexig. Egy televíziós szórakoztató műsor esetében egyedülállónak mondható ez a 17 év.
108 szereplő statiszták nélkül, 8 Kossuth-díjas művész adott rangot a műsornak, s reményeim szerint e könyvnek is. A készételt felszolgáltuk a képernyőn, a könyv inkább a fűszerekről beszél. Van benne édes és savanyú, csípős és keserű. Bajor Imre elköszönt tőlünk és Önöktől, ,,levele", amit az égből küldött - s amelyet ki más, mint Kern András ,,fogott el" -, itt olvasható.
17 év feldolgozása nem lehet cél. Ez a könyv a kulisszákról szól, a háttérről, a támadásoktól a magasztalásig, a dicséretektől az elátkozásig, az imádattól a gyűlöletig. Mindebben volt részünk, mely jól kitapintható a korabeli kritikákból és levelekből. Szókimondás és őszinteség - ennyi volt a szándékunk mindenféle rosszindulatú áthallás nélkül. Nem gondolom, hogy a Heti Hetes sírjára ,,unokáink leborulnak", de egy szál virág talán jár. Vagy egy elgazosodott sírhant tele pipaccsal. Letépni nem érdemes, mert szinte azonnal elhervad. A Heti Hetesnek ennyi adatott. A Feketeleves egy sajátos történelemkönyv, a ma lenyomata a jövőnek és egy kicsit a jelennek is. Egy őszinte történelemkönyv sokak bánatára és még többek örömére.

Ónodi György a kezdetektől a Heti Hetes főszerkesztője. Dolgozott operatőrként, szórakoztató műsorok forgatókönyvírójaként és más sikeres tévéműsorok producereként is. De mind közül a Heti Hetesre a legbüszkébb. Könyve nem nélkülözi a főcímben elhangzottakat: ,,Heti Hetes, minden, ami érdekes: politika, botrány, Duna-parti dumaparti, bulvár, pletyka, sztárhegyek, ez a Heti Hetes, a feketeleves..."

 A Heti Hetest Jáksótól a temetőig követtem, szóval nekem is benne van vagy 15-16 évbe. Volt, hogy jobb volt, volt, hogy rosszabb, vagy csak érdektelen, mert a politika egyáltalán nem szerepel az érdeklődési köreim között, de általában az állandó szereplők nagy része elvitte a hátán a műsort, mégha amúgy a statikus beszélgetős műsorokra lehet már most nekem sem lenne igényem, csak háttérben, annyi erővel meg lehetne rádióműsor is.
És jelent meg könyv is a Heti Hetesről igaz csak kicsit a műsorkezdés után, így talán 16 év után egy újabb kötetet még biztos elbír a piac, bár lehet, hogy egy évvel korábban kiadni bölcsebb dolog lett volna.
És, hogy milyen a könyv? Keserű. Oké, feketeleves, de tényleg az egész olyan, mint valakinek az első dühös gondolata, nem válogat stílust, nem válogat szavakat, mindenkit elküld az anyjába, akit meg nem kell, arra is azért odafricskáz egy csípőset, amit lehet, hogy ha az ember lehiggad, átolvassa már nem hagy benne a kész műben. Vagy benne hagy, mert még mindig dühös és vélhetőleg igaz az úgy is, ahogy le van írva. Szóval van itt háttér és nyilván egy olyan embertől, akinél közelebb senki nem volt a műsorhoz, de ez nem egy jó hangulatú virrasztás, hanem a kelleténél egy kicsit hosszabb műsorrészletekkel tűzdelt kirohanás. Terjedelemben is.

Dombóvári István: Pisti vagyok, ments ki innen!

"Pisti átlagos magyar férfi. Vidékről kerül fel Pestre, nincsenek kimagasló képességei, de nagy reményekkel vág neki az életnek. Magasra törő álmai vannak, karrierre és igaz szerelemre vágyik, de a sors valahogy mindig keresztbe tesz neki, mindig mást kap az élettől, mint amire számít. Főleg pofonokat, de Pistinek helyén van a szíve és az esze, csak azért se adja fel, végigcsinál mindent. Szó szerint végig.
Első szerelem, a szüzesség elvesztése, első állásinterjú, első válás - filmszerűen pergő jelenetek, dialógusok, drámai helyzetek komikumba és abszurdba oltva-oldva, mert hát ilyen az élet nevű játék. Amelyben mindenkinek akarva-akaratlan részt kell vennie, szüntelenül változva, alkalmazkodva a körülményekhez. Így lesz Pistiből, a nagy reményű tanárjelöltből multikatona, a romantikus álmodozóból bolygóközi adatrögzítő, jelenkorunk csetlő-botló hőséből jövőnk fapados szupermanje. Szerelem, gyengédség, szexrobotok. Álmok, multik, csapatépítések, kicsit sem békés nyugdíjas évek a Holdon.

Voltaképpen majdnem csupa szokásos dolog, csupa ismerős helyzet, csak éppen kissé más megvilágításban, más kifutással, nagy adag humorral és rendíthetetlen életigenléssel - ez Dombóvári Istvánnak, a népszerű humoristának, műsorvezetőnek, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépőjének komikus és szórakoztató, de ugyanakkor elgondolkodtató regénye."

A második könyv Dombi második könyve, vagy két és feledik, attól függ, hogy számoljuk. És Dombi még mindig nem író, viszont ezek szerint tud pár délelőttöt írásra is szánni meg az a kis pénz is jól jön és szinte biztos, hogy nem ő erőlteti, de hát ha megkértek, miért ne?
És ezzel nem mennék odáig, mint amit olvastam, hogy csak a pénzért írta volna meg (szerintem mindenki kb. azért ír minden könyvet) én azt is elhiszem, hogy volt egy ötlete és gondolta, hogy azt már ideje lenne befejezni, most az más kérdés, hogy ez az ötlet nem egy nagy ötlet.
Merthogy a könyv annyi, hogy végkövet egy embert születéstől a halálig a legsablonosabb életfejezetekből a legsablonosabb könyvfejezeteket kihozva. Ez amíg lehet vélhetőleg nagyrészt életrajzi elemeken és tapasztalásokon alapszik (nem véletlen tán a Pisti a címben), de ezen elemek nagy része velem is így történt nagyrészt és valószínű veled is és a többséggel is, szóval tényleg csak egy korrajz a valamikor 82 után születettekről (asszem említve van a Mátrix amikor hősünk 17 vagy 19 éves). Ami aztán tovább van vezetve persze a 40-es éveitől a halálig hősünknek, átvíve parodisztikus sci-fibe, de igazából a parodisztikus is csak erős túlzással él meg mint jelző (ha létezik, mint szó:), mert egyszerűen hiányzik a könyvből a humor szinte teljes egészében. Úgy emlékszem volt benne egy vicces leírás, de kettő már biztos nem. És ez baj, mert Dombovári humorista, tessék vicceset írni, vagy írjon drámát, de legyen drámának eladva. De igazából ez ugyanúgy 50-60 oldal ami jól van tördelve, rövid szórakozás, de sajnos annak is kevés.

Galla Miklós: Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy vége

Petőfiéknél az ajtót anyám tyúkja be.

Borozgattam a Nyugati pályaudvar közelében és a Keleti pályaudvar közelében is. Azt hiszem, többet ittam a Keletinél.

A legutóbbi szilvesztert az Örs vezér terén töltöttem. Hajnalban már a Sugárban hánytam.

Ilyen és ezekhez hasonló szóviccek tömegéből áll a könyv. Ellentétben egy regénnyel, ezt bárhol el lehet kezdeni és bárhol lehet folytatni. Nem is szólva a félbe- és abbahagyásról, valamint az újrakezdésről. Továbbá az asztalra történő kinyitva lerakásról, mert kész az ebéd. Szóvicc szóvicc hátán!

GALLA MIKLÓS: a világon vajon melyik standup komikus tud így énekelni és ilyen dalokat írni? Melyik énekes-szerző tud ilyen absztrakt képeket festeni? És melyik absztrakt festő tud ilyen szóvicceket kitalálni és előadni? E könyvben a szóviccek dominálnak, de a többi képesség is megcsillan!

Úgy emlékszem jópár éve már elém került egy Galla könyv, amit úgy nyertem és egyszerűen borzalmas volt, végül vég se olvastam, de ezt egyrészt elfelejtettem már, másrészt inkább az alcím fogott meg, mert a szóviccek (főleg képben) újra reneszánszukat élik és én is szeretem ha jó, vagy ha nagyon rossz.:)
A könyv terjedelme itt se nagyon érdemel sok szót, ha érdemelne, akkor vastagabb lett volna, de a bejegyzés célja pont a rövidek egyben. A könyv tartalma viszont nem regényes, hanem egyrészt tényleg megkapjuk a szóvicceket tucatjával, de mivel azért az mégiscsak 5 A4-es oldal szétdobva, így kapunk mellé egy korábbi Galla est anyagát is, amiben szóviccre épülő történetek vannak. És, mivel hősünk még fest is, ezért akit érdekel az kap pár absztrakt festményt is a könyv elejére meg végére.
Igazából megkaptam, amit vártam, több elnéző mosoly volt benne, mint Dombovári könyvében, de azért ez sem egy vég a hasunkat fogjuk könyv, bár lehet ebben közrejátszott, hogy a szóviccek nagyrészét már legalább 2-3 helyen hallottam tőle anélkül, hogy az önálló estjén lettem volna, szóval azért egy poén el van adva jópár helyre.

David Lagercrantz: Mint az árnyék

Leírás:
Lisbeth Salander büntetését tölti a Flodberga női börtönben, és mindent elkövet, hogy kimaradjon a foglyok közötti konfliktusokból. Ám a bajok így is megtalálják. Védelmébe vesz egy fiatal bangladesi nőt, és emiatt egyenesen a börtönt uraló maffia fejével, Benitóval kerül összetűzésbe. Közben meglátogatja őt Holger Palmgren, akinek sikerült olyan dokumentumokhoz hozzájutnia, amelyek más megvilágításba helyezik a hatósági túlkapásokat, amelyeket Lisbethnek gyerekkorában kellett elszenvednie. A lány megkéri Mikael Blomkvistot, hogy járjon utána a dolognak. A nyomok egy bizonyos Leo Mannheimerhez vezetnek, aki egy tőzsdeügynökség társtulajdonosa. De hogyan függhet össze egy jómódú pénzügyi szakember múltja Lisbethével? És mit tehet a lány az egyre agresszívebb Benitóval és bandájával szemben?

Vélemény:
 Igazából nem tudom mi van akkor, ha a Kiadó, akitől az ember kap egy könyvet recenzióba aztán már nem válaszol az e-mailjeire, pedig még ki se ment a blogra a leírás. Szóval bizonytalan vagyok benne, hogy ezzel még tartozom-e, pedig engem még szerződés sem köt.
Hogy Lagercrantz-ot köti-e azt nem tudom (szinte biztos), de ebből a könyvből inkább ez látszik, hogy mintha meg kellett volna írni, de igazából nem volt történet, vagy háttér, ami meg nem ártott volna egy ekkora kaliberű sorozat folytatásához. Az előző kötetben még úgy tűnt, hogy majdnem megugorja a lécet, de itt már nem érződött, hogy megpróbálta volna.
Merthát mitől jó a Millenium sorozat? Egyrészt nyilván a címszereplő karaktere miatt. Namost ő ebben a könyvben háttérbe húzódik és alig dugja ki onnan a kis okos, bár nem túl szép fejét. A kikukkantások nem is rosszak, de egyszerűen kevés, főszereplőnek, vagy minimum a főszereplőpáros egyik felének kellene lennie (nincs is nagyon főszereplője a könyvnek).
A másik a háttér, az eddigi könyvek mögött mindig volt egy politikai, gazdasági, informatikai háttér, ami kiemelte a sima thrillerek közül. Itt mi van? Belekap az amúgy fontos témákba, mint a közel-keleti nők sorsa vagy az ikerkísérletek, de igazából a legsablonosabban minden színvonal nélkül, ennyi erővel valószínű a Homok titkában is volt egy elnyomott lebarnult nő, akit vert Juan és ráadásul elő is került a gonosz ikertestvére (legsablonosabb dolog ever az iker). Szóval a háttéralapok jók, de nincs rá építkezés, a szerkezete is elég zavaros.
Hogy ettől rossz lenne a könyv? Nem, nem az, csak lapos és lejtmenet a többihez képest.
Mivel tuti lesz folytatás és a filmek is ezekből készülnek majd és nem az eredetiből, így csak reménykedem, hogy nem lesz a többi, Mint az árnyék az eredetinek, de igazából már a következőt nem fogom annyira várni, mint ezt. (És mostmár csak a Dan Brown folytatásban bízom, hogy ő tudja hozni a formáját ismét).