Koncz Csaba: A dumán túl – Őszinte vallomások a stand-up comedy sztárjaitól

Fülszöveg:
Estéről estére találkozunk velük. Tévében, rádióban, élő fellépéseken mesélik el életük örömteli vagy kínos pillanatait, titkait, fordulatait. Kitárulkoznak, mi pedig csak nevetünk zavarba ejtő őszinteségük hallatán. És éppen ez a céljuk. Nevettetni, szórakoztatni. Humoristák ők, stand-up komikusok.

Koncz Csaba újságíró, riporter, a Dumaszínház exsajtósa ebben a könyvben sokkal többre vállalkozik, mint amit a humoristákkal készült tucatinterjúkban eddig olvashattunk. A bulvár-kényszervallatás helyett igazi beszélgetésre invitálta a humoristákat. Az eredmény néhol baráti csevej, szívszorító vallomás, könnyed nosztalgia, vagy fordulatos kalandozás egy-egy vicces ember fejében. Kirajzolódnak egyéni sorsok, sikerek és kudarcok, miközben megismerjük a műfaj sajátosságait, jelenét, múltját, a szenvedélyes humorkézművesség titkait.

És persze főleg az embert, a dumán túl.

Vélemény:

Ránézésre már jelent meg hasonló interjúkötet a Dumaszínházasokról még Kormos Anettnek köszönhetően. De aztán ha meglátjuk, hogy ez 3D-s és bizony vastag és belelapozva a tartalomjegyzékbe máris látjuk, hogy ez itt bizony egy
komplexebb munka.
Aztán elkezdjük olvasni és rájövünk, hogy érdekesebb is. Merthogy itt nem a stand up-ról van szó, vagy csak kicsit, itt a stand up-osokról van szó és azok életéről, nem közvetlenül a színfalak mögül, inkább otthonról, a másik munkahelyről, utcai vagy focis élményekről. Ki, mit csinál, amikor nem a színpadon van.
Bár konkrétan nem derül ki, hogy az interjúk sorrendjét mi határozza meg (nem az ábécé) és bár kevésbé ismert humoristákkal kezd (felrúgva a popalbum szerkesztés alapszabályát, hogy az elejére mindig slágert rakunk), nem a fővonalbeliekkel, már az is teljesen leköt, Zsók Levente abszolút szimpatikus, Tóth Edunak van könyve, na majd ki kell keresni a könyvtárból és még az engem nem túlzottan érdeklő humoristákról is jó olvasni, kicsit megismerni őket, kicsit kiegészíteni a képet, amit a műsorokból látunk, néha megerősítve azt, néha teljesen újat mutatva, esetleg újrarajzolva ezt a képet.
Nem a teljes palettával foglalkozik, de mindenkivel, akit a nagyközönség ismer és végolvasva sincs hiányérzetünk, van itt mindenki Makástól Kőhalmiig (oké, nincs benne Bödöcs, de róla egy külön könyvet is elolvasnék).
A vége felé már azt hittem, hogy elunom, mert azért ahogy minden ember más és más, úgy minden ember egyforma is, főleg ha szakmázik, szóval sok az ismétlés, ezt valamennyire ellenpontozza, hogy a vége felé vannak rövidebb fejezetek is (vagy én olvastam ott gyorsabban:).
Elhisszük, hogy ez egy őszinte interjúkötet, sok infóval az emberről és nem a humoristáról.
Ha csak egy dumaszínházas könyvet tudsz megvenni, akkor az legyen ez!

Steve Berry: A Jefferson-kód

Fülszöveg:

Az Egyesült Államok négy elnökét is meggyilkolták – 1865-ben, 1881-ben, 1901-ben és 1963-ban. A merényleteknek látszólag semmi közük egymáshoz.
De mi van, ha mindegyik elnököt ugyanazért ölték meg: az alkotmányban szereplő különös záradék miatt?
Erre a kérdésre keresi a választ Cotton Malone, az amerikai Igazságügyi Minisztérium titkosszolgálatának volt ügynöke. Amikor merényletet kísérelnek meg Danny Daniels amerikai elnök ellen, Malone az élete kockáztatásával akadályozza meg. Ekkor azonban még nagyobb veszélybe kerül. A Közösséggel, az amerikai függetlenségi háború idején alapított titkos kalózszervezettel kell felvennie a harcot. Eddigi legveszélyesebb küldetésük során Malone és Cassiopeia Vitt szárazföldön és tengeren száguldva próbál megfejteni egy Thomas Jeffersontól származó kódot, kibogozni egy Andrew Jackson által fölállított titkot, és előásni egy több évszázados dokumentumot, amelyet az Alapító Atyák maguk írtak, s amely – az alkotmányban lévő záradék miatt – fékezhetetlenné teszi a Közösséget.

Steve Berry a New York Times sikeres írója, a Nagy Károly nyomában, A velencei árulás, Az Alexandria link, A Templomosok öröksége, A borostyánszoba és a Vérbosszú Párizsban világhírű szerzője. Könyveit 38 nyelvre fordították már le, és 50 országban árusítják.

Vélemény:

Steve Berry fő erénye a műfajon belül, hogy mindig azt kapjuk, amit elvártunk tőle. Mekis burger, nem kell rá sok időt várni (bár most, mintha kicsit többet kellett volna, de már be van jelentve a következő magyar kiadása, szóval remélhetőleg jön 1-2 hónapon belül), hogy kijöjjön a következő izletes kézműves burger (mondjuk Brown a műfajon belül, vagy ha thriller, hát Frei), hanem jön rendszeresen és hozza ugyanazt a minőséget. Van jobb nála, van rosszabb nála, de legalább ismerős az íz és néha kifejezetten jól esik. Persze ez sok íróra igaz, főleg a sablon hazai nagymesterére Lőrincz Laci bácsira, aki néhány éves tévelygése után talán most visszatalált az eredeti sablonhoz, de azt majd egy másik bejegyzésben.
Miután kicsit kezdett kifogyni az ötletekből, mert hát elveszett, rejtélyes tárgy azért nincs végtelen ezen az egyre kisebb Földön, István bácsi elővette a jegyzetfüzetét, amiben a rendszeres múzeumba járás során jegyzetelte az idegenvezetők által tálalt érdekességeket és megnézte, mire lehetne felépíteni egy kis lövöldözést. Választása most az amerikai kiváltságlevelekre esett és az
érdekességre, hogy ezek még mindig érvényben lehetnének, így az USA-ban vannak/lehetnek olyanok, akik törvényesen kalózkodnak. Ennyi az alapérdekesség, emmögé jön a továbbra is leghülyébb nevű szuperhősünk Cotton Malone és a kiegészítő állandószereplők és aztán indulhat az akció a jó receptet követve mindig egy-egy lökettel továbbgörgetve a cselekményt, plusz felhúzva pár elméletet az aktuálérdekességre.
A borító most is gyönyörű, a sztori most is pörög, nincs egy perc megállása és hiába egy vastag könyvről beszélünk a sztori játékideje igen rövid, ahogy az olvasásához szükséges idő sem jelentős.
Néhány elemben gyengébb, mint az átlag Berry (talán nem annyira köt le az egzotizmus nélküli USA helyszín, mégha az működhet is az Elveszett jelkép óta tudjuk), néhányban talán picit jobb (van, amelyik könyvet helyenként untam, itt talán ez nem fordult elő), így egy erős átlagost tudnék adni rá, aki olvasott Berry-t, az ezt is el fogja úgyis olvasni, aki meg eddig nem, annak erősen ajánlott az első kötettől olvasni, mert azért mindig van átívelő száll.

Parapszichologusnál

Végülis irodalmi blog, szóval most kivételesen jöjjék egy "novella", lusta voltam továbbírni még novemberben, azóta meg időm sincs, de azért lehet, hogy szórakoztató:)

Kevesen tudják, hogy Budapest milyen fontos szerepet játszik a szuperképességű emberek életében. Bár nagyobb összecsapás Sólyomszem és Fekete Özvegy kalandja óta nem történt, de két ok miatt még mindig napi kapcsolatban van a legtöbb szuperhős a magyar vállalkozókkal. Az egyik az Ecseri piacra érkező műanyagáruból ügyes kézzel újravarrt szuperhőskosztümök, amikre a vecsési varrónők még mindig SM szexruhaként gondolnak,  így teljes titok marad Batman, Pókember és a többiek ruhájának beszerzési forrása.
A másik a parapszichologus, aki a belvárosban rendel és jól tud titkot tartani. Tőle tudjuk, hogy járt már nála Pataki Attila, Pókember, a Láthatatlan lány és még sokan mások is. De vajon milyen panasszal? Mégis milyen panaszuk lehetnek ezen különleges képességű embereknek (kivéve Pataki Attila, aki se nem szuperképességű, se nem túl nagy rejtély, hogy mi a baja)?

Juggernaut.

-Kérem mondja el, mi a panasza!
-Az emberek félreértik a képességemet, a filmek, képregények sokat ferdítettek rajta.
-Pontosan mik ezek a különleges képességek?
-Bármilyen falon át tudok menni.
-És félreértik és igazából csak a fal ajtó részén?
-Nem, azért nem ennyire.
-Hát?
-Át tudok menni a falon, de semmi máson. És így már kezd nagyon sok kudarcélmény élni.
-Kérem fejtse ki.
-Hát a minimális, ami szinte mindig előfordul, hogy átmegyek a falon és akkor még át kell szakítanom a tapétát és ez gyakran botladozva sikerül csak, de ha még lambéria is van akkor a rajtaütés meghíúsul, mert a rosszfiúk hallják a nagy koppanást, gyakran többet is, mert azért próbálkozom és volt, hogy csak 5-6. próbánál találtam normális falfelületet. A másik, hogy rengetegen telerakják a falukat polcokkal, polcos szekrényekkel, ez is kellemetlen, amikor megjelenik a fejem két polc között. Ijesztő nekik, ijesztő nekem. Meg fáj is. Átmegyek a falon, de nem mondtam, hogy nem fáj. Ugyanez vonatkozik a képekre, de a vezetékekre is, komolyan már félek, hogy egyszer agyonráz egy rosszul szigetelt vezeték, ezért néha csak a kezemet nyújtom át, de ez megint lebukáshoz vezet, hogy egy kéz integet a falból, szóval komoly kudarcként élem meg manapság a szuperhősséget. Az élet sokkal másabb, mint a képregények.

Sue Storm

-Á, kiszasszony, foglaljon helyet.
-Köszönöm.
-Kérem, mondja el, mi bántja.
-Nem megy nekem ez a szuperhősködés.
-Miből gondolja.
-Állandóan fel- és megfázok és megalázónak is érzem már.
-Fejtse ki, kérem.
-Mint tudja a képességem, hogy láthatatlan tudok lenni, ha akarok. Gondolnák, hogy ez mennyire praktikus és hasznos a mindennapi- és szuper életbe, de egyáltalán nem. Sajnos olyan ruhát még nem találtak ki, ami pont akkor válna láthatatlanná, amikor a viselője (hát, mégis, hogy kapcsolnák össze a szervest a szervetlennel?), volt rá próbálkozás, de a meghibásodások miatt gyakran csak ott álltam láthatatlan ruhába, mígnem szóltak, hogy ...khm... minden látszik és akkor én is eltűntem, vagy akció közben jelent meg a kezeslábas, így buktunk le. Szóval már hosszú ideje nem használok ruhát, ha láthatatlan vagyok. Ebből fakadóan órákat töltök meztelenül emberek között, koszos gyárakba ugrálva forró vasak között, stb-stb. A lábamon már elég vastag a bőr, de még így is összeszedtem egy tetanuszt múlt héten, a testem meg tele van karcolásokkal és kék-zöld foltokkal. Bezzeg a többieket védi a kő testük vagy a golyóálló/kipárnázott ruha. De én? Nézze meg, tele vagyok karcolásokkal és több golyót is kiszedtek már belőlem, mert oké, hogy nem látnak, de azért egy jól sikerült sorozat még engem is eltalálhat. És tegyük fel, hogy sikerül legyőznöm a rosszfiúkat, mind ott fekszik előttem megbilincselve és akkor várjam ki a rendőrfőnőköt, vagy menjek el előbb ruháért. Szóval nehéz dönteni, hogy meztelenül vagy láthatatlanul jelenjek meg és írjam alá a jelentéseket. És akkor még nem beszéltem a spontán csoportképekről egy-egy akció után.

Hulk

-Doktor úr segítenie kell!
-De hát mi a baja?
-Sajnos nem kapok több szerepet a Marvel-nél?:(
-Mi történt.
-A Disney nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy náluk is, és pornófilmekben is szerepeljek.
-Hát mióta kezdett pornókarrierbe Mr. Hulk?
-Az első film után. Tudja ha dühös leszek marhanagy Yodává alakulok, ami nem is lenne akkora baj, mert a biztosító fizette a kárigényeket, amíg a Marvel-nél voltam, csakhogy hát nincs az a terhesgatya ami kibírná, hogy hirtelen 3 méteres leszek és nem olyan kissegű etióp módra. Szóval gatya mindig lerepült és aztán előkerült a 60 centis zöld himbilimbi, innentől meg már minden jött magától...


Pókember

Fenéknél kikopott piros-kék ruhában érkezik.
-Ne is mondja, még mindig alacsonyak a házak a körúton az ugrabugráláshoz, igaz?
-És az a sok vezeték...De nem erről akartam beszélni, hanem, hogy most jöttem az utolsó kezelésre, mert nem fogom tudni a többit fizetni, mert a FŐKEFE lekapcsolt és most takaríthatom az évek alatt kilőt póknyálat az egész fővárosból. Több éves programnak néz ki...