Brian K. Vaughan – Pia Guerra – José Marzán, Jr.: Y, az utolsó férfi : alapötlet nagyon jó, de azért lehetett volna többet kezdeni ezzel, meg hát így se eleje, se vége, a stílus meg nem tetszik
Leslie L. Lawrence: A szitáló fehér por kolostora : Az elmúlt évek igen gyenge LLL könyvei után ez legalább fixen nyújtja a
régi sablont és minőséget, szóval mindenképp a legjobb az elmúlt 2-3-x
évből és már ez az átlagos minőség is dícséretreméltó:)
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: Örök sötétség : Ahogy a másik két rész ez is 100%-osan filmes klisékből áll és valamiért mégis működik. Talán mert igazi vámpírok vannak benne.
Egy pont levonás az angyalok miatt.
És várom a sorozatot!:)
Justin Cronin: A tizenkettek : Végletekig elnyújtott, amerikai módra buta, teljes zagyvaság.
Robert Kirkman – Jay Bonansinga: A Kormányzó bukása I. : Hát ez így már nem poén, hogy szinte egy az egyben volt a tévében vagy
képregényben, semmi pluszt nem adott nekem hozzá, sőt vég bennem volt,
hogy én ezt már olvastam máskor is, egyszó mint száz unalom.
Kollár-Klemencz László: Felhős – Kistehén : A drog rossz gyerekek, éééértem?!
Hugh Howey: A hajótörött : itt már nem marad meglepetés, vagy fordulat a végére és a világ és a
meglepetés is mindig kisebb, ahogy megszokhattuk. ettől még persze nem
rossz, csak kevés.
Lőrincz L. László – Sarlós Endre: A föld alatti piramis : avagy a képregények jobban kiherélik a műveket, mint a filmek, avagy
ezekszerint képregényekből mennyire jó könyveket lehetne írni. talán.
William Boyd: Solo : a legsablonosabb sablon után jön a következő sablon és így tovább, egy
olyan fordulat sincs benne, amit nem látunk nap mint nap vagy ne
látszana még a kanyar előtt ezer méterre is
John Sandford: Soha ne ölj… : Hát egy biztos ez a könyv mostanában már nem jelenhetett volna meg,
jópár erkölcsi megkérdőjelezhetőség szerepel benne főhős szinten, meghát
technikailag sem élne meg (vagyis egy telefonnal elkaptam volna a
gyilkost, ha most rosszalkodna). De azért nem rossz, néhol tetszett a
stílus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése