Robert Charles Wilson: Bázis – A Blind Lake-rejtély

Fülszöveg:

A minnesotai Blind Lake Szövetségi Kutatóintézet elképesztően fejlett berendezéseivel tudósok figyelik egy idegen bolygó lényeinek életét. Mivel saját technikai eszközeik ugyanolyan ismeretlenek számukra, mint az a másik világ, semmi mást nem tehetnek, csak néznek és hallgatnak. A kapcsolat egyirányú, így párbeszédre sincs esély.
Aztán egyik napról a másikra, figyelmeztetés nélkül, a katonaság kordont von Blind Lake köré. Minden összeköttetés megszakad a külvilággal, a kutatók magukra maradnak. Összezárva az érthetetlen, megfejthetetlenül idegen civilizáció képeivel, hangjaival. A feszültség nőttön-nő, konfliktusok robbannak ki az emberek között, a hadsereg azonban nem avatkozik be. Még az ellátmányt is távirányított gépekkel küldik be. És idővel valami különös érzés hatalmasodik el a tudósokon: mintha a megfigyelt idegenek is szemmel tartanák őket…

A Hugo-díjas kanadai szerző szintén Hugóra jelölt regénye izgalmas emberi drámák és egy meghökkentő tudományos rejtély mesteri elegye, az a fajta könyv, amiért érdemes SF-irodalmat olvasni. A Pörgés-trilógia, a Bioszféra és a Kronolitok írójának újabb emlékezetes kötete!

Vélemény:
A Bázis Wilson legjobb regénye a Tengely óta, legalábbis a magyar kiadásokat és azok sorrendjét figyelembe véve. Meg sem közelíti a Pörgést, de a Tengelyt (ami még mindig jó) azért alulról súrolja. Ami nagy szó, mert már kezdtük elveszteni lelkesedésünket az író iránt, hisz a legutóbbi két könyve gyenge közepes és picit közepes fölött ingadozott. De lássuk a medvét.
A könyv izgalmas, többszinten rejtélyes, megfelelően hosszú és bár rengeteg a Wilson-os sablon (és a nem Wilsonos, de önmagában sablonos szereplők), mégis okozhat meglepetést mégha a Fülszöveg le is akarja lőni az összes poént.
Itt se hiányzik az egyéni nézőponton keresztül megvilágított univerzális esemény, vagy hát sokáig nálam csak ezen esemény látszatja. Mert ugyan szeretem a sci-fit és így van, amit el tudok fogadni, bár nem létezik, de van, amit nem, mert fizikailag lehetetlen és az író sem veszi a fáradságot, hogy megvilágítsa, csak egyszerűen kijelenti, hogy ők se tudják, hogy működik, de működik. Ebből adódóan felmerülhet az olvasóban, hogy a központi szerkezet működése is egy rejtély-e, amit elfogadunk, mint a könyv alapfeltevése, vagy kételkedünk benne és a rejtély megoldása maga a gépek generálta látszat, ahogy aztán majd az egyik szereplő fel is veti. Bár ezt a rejtélyt nem oldja fel a könyv, azért a vége megoldással szolgál, hogy legalább a két irányból melyik a helyes legalábbis a könyv szerint, aztán, hogy olvasóként elfogadjuk-e vagy sem, az már más kérdés.
A valódi rejtély, hogy miért is zárták le a várost, mi történt a városon vagy a bolygón kívül, ami ezt a megoldást szülte szintén kap megoldást a végére, azt meg mindenki döntse el, hogy az elég magyarázat-e.
Megemlítendő még, hogy bár a könyv némely hősei küzdenek az antropomorfizáció ellen, sajnos Wilson sem tudott ettől elszakadni (ha tud egyáltalán valaki is), lényei bár különböznek az embertől, mégis túl emberszerűek és viselkedésükre is rá van húzva az emberi viselkedés. Ja és persze kinézetükben teljesen elütnek a borítón lévő lénytől, de hát úgy tűnik nemzetközileg sem vették a fáradságot, hogy a grafikusnak átküldjék azt a két bekezdést ami a lények külsejéről szól.
Összességében tehát egy abszolút élvezhető sci-fi/társadalmi dráma könyvet kapunk, néhány eredeti és jónéhány mára már sok helyről ismerős ötlettel, de azért ne várjunk Pörgési magasságokat.