2020. november 30., hétfő

Trencsényi Zoltán: Mikrofonbálványok

 

Meglepő, de igaz: a Dumaszínház Magyarország leglátogatottabb színháza! Döbbenetes érdeklődés mutatkozik előadásai iránt, melyekre alig lehet jegyet kapni, csak az elmúlt évben közel 400 ezren nézték meg a műsorait! Az országban száz fölött van az előadóhelyek száma, még Budapesten is négy állandó helyszínen lépnek fel a humoristák, könnyedén megtöltenek hatalmas sportcsarnokokat, és láthatjuk őket a televízióban is nap mint nap. De kik ők valójában? Honnan jöttek, miképpen kerültek a mulattatás színpadaira, mit gondolnak a világról, az őket körülvevő rajongásról, szeretetről, és persze arról, hogy valójában mi a humor?


A Mikrofonbálványok című interjúkötetben a 36 legjobb magyar stand-upossal folytatott beszélgetések olvashatók, melyeket Trencsényi Zoltán újságíró készített, aki több évig dolgozott a Dumaszínház kommunikációs csapatában, nem mellékesen ő a Dumaszínház névadója. A pergő és könnyed párbeszédek segítségével alaposabban megismerhetjük a humoristákat; garantáljuk, hogy ennek során az olvasónak számos meglepetésben lesz része. És igen: a könyv végére kiderül az is, hogy mi a humor, de a válasz egyelőre maradjon titok, tőlünk aztán végképp ne várja senki, hogy előre lelőjük a poént...

 

Vélemény:

Teljesen meglepődtem, amikor egy másik kiadó, csak azért mert átlagosnak neveztem a recenziós könyvet, nem is adott többet, hát most eljött az idő, hogy pocséknak nevezzek egy adott könyvet, akkor is ha nem fizettem érte. Sorry, őszinteség.

Időről időre megjelenik a magyar stand uposokról kiadvány én azt se mondom, hogy ennek nincs létjogosultsága, mert amikor megláttam a kirakatba teljesen örültem, hogy a kvázi kedvenceimről olvashatok.

Aztán míg feküdtem otthon a slágervírussal napi pár fejezeten átrágtam magam és hát teljesen kínos sok helyen.

Minden, pár oldalas fejezet így néz ki:
"a humor olyan, mint a vízidisznó" - érdekes idézet, lapozol. XY aki szerint a humor olyan, mint a vízidisznó. Összefoglaló arról, amiről hamarosan olvashatsz még 5 oldalt. Lapozol.
-Szerinted milyen a humor? - Hát a humor olyan, mint a vízidisznó".
Minden háromszor van leírva akár két oldalon belül. Ez mi? Megmondom mi, újságcikk, bár annak is eggyel több ismétlésével. Rettentő idegesítő volt, komolyan, nem hittem el, hogy ezt így komolyan gondolták.

A másik: "A Mikrofonbálványok című interjúkötetben a 36 legjobb magyar stand-upossal folytatott beszélgetések olvashatók" - Nyilván nem. A legjobbak a Dumaszínházból, a rosszabbak a Dumaszínházból, a valamikor arra járt a Dumaszínház környékén előadókkal vagy producerekkel vagy büféssel. Nyilván rengeteg jobb van, mint akik ide bekerültek, csak nem Dumaszínházasak, vagy annyira azok, mint az a hegymászó, de nem akartak beszélni az íróval. Rengeteg hiányosság, olyanokkal is akik fellépnek a Dumaszínházban, mégha nem is a társulat tagjai és néhány teljesen feleslegessel, akik nem is stand uposok, csak kellett az oldalszám.

Maguk az interjúk néhol régiek, néhol újak, néhol többből összeollózottak, sok újdonságot nem tudunk meg a fellépőkről, bár azt igen, hogy mindenki mit gondol, mi a humor.

A kivitelezés ellenére persze ajánlom a fanoknak, mert minden kis morzsa jól jön, de aki csak közepes fan, várjon, míg kijön egy színvonalasabb kiadvány.

Nincsenek megjegyzések: