Emily Stead: Fidget Spinners

Leírás:
Kartonált könyv, hozzácsomagolva egy jó minőségű, acélcsapágyas fidget spinner

A Fidget Spinners egy csapásra meghódította a világot. Ebben a remek könyvben megtalálod a legjobb trükkökket és tippeket ahhoz, hogy igazán menő Fidget Spinner-bajnok lehess!

Tedd egyénivé a pörgettyűdet, és kövesd lépésről lépésre a 30 fantasztikus trükk leírását!

Tanuld meg az alapokat, majd sajátítsd el a legmenőbb pörgetéseket, hogy lenyűgözd a barátaidat és a családodat.

Vélemény:

Pár hónapos késéssel került elém az első fidget spinner, amin még kicsit tolt az e-bay postaideje is de még így is épp egy időben került kezembe a saját pörgettyűm és a magyarra ferdített könyv. Viszont még épp időben, hisz nyilván már nincs ennyi hátra és mindenki elfelejti, de végre egy olyan értelmetlen időrabló, amibe nem tudnak belekötni azok, akik a telefonbirizgálást ördögtől valónak tartják (naponta olvasom, hogy buu meg bááá, de foglalmam sincs, mi lenne a helyes viselkedés szegényeknek a metrón, de nyilván a bambulás jobb, mint a világ dolgainak utánanézni vagy chatelni valakivel), hisz ez egy teljesen mechanikus cucc és persze ugyanúgy az autó alá kerülhetünk ha sétálva pörgetjük, de ez azért egyáltalán nem jellemző, ahogy maga a fidget spinner sem, legalábbis én összesen egy embernél láttam Pest utcáit járva, szóval nem beszélhetünk tömegjelenségről, ami azért nem biztos, hogy jót tesz a könyv kiadásának.

Ennek ellenére a könyv jött és ha már minimálisan érdekel, úgy eljutott hozzám is.
Kezdjük a jó hírrel. A könyv kifejezetten olcsó. 2000 ft alatt van, ami ugyan lehet, hogy magának a könyvnek az értékét reálisan lövi be, de mellé adnak egy fidget spinnert is, ami oké, hogy 200 ft az e-bayen, de itthon még a könyv árának többszöröséért is adnak, szóval kapsz egy pörgőt és mellé egy könyvet, jó deal.
Amiért engem érdekelt, hogy keveselltem azt, hogy valami ami csak pörögni tud az csak pörögni tud és lám van könyv, hogy ezzel lehet trükköket is csinálni, tehát biztos nem csak pörögni tud.
De, csak pörögni tud:)
Méghozzá egyféleképpen tud pörögni, esetleg ugyanazt másik irányban is. És tud pörögni a két ujjad között, az egy ujjadon és ujj helyett ceruzán is pörög. És pörög az asztalon is. És ha az ujjadat arrébb teszed úgy is pörög. És ha feldobod és fejen állsz, kétszer átfordulsz és tapsolsz majd újra rád esik akkor is pörög, ha jól csináltad. De lássuk be, ezek nem trükkök, attól még ugyanazt csinálja, max te közben klarinétozol, míg előtted pörög de ez nem egy új funkció.
Szóval trükköket igazából nem kapunk, a cucc továbbra is csak egy funkciós lesz, ennek ellenére, ha ki akarjuk próbálni és még nincs fidget spinnerünk, akkor ez egy jó alternatíva lehet, hogy könyvestül vegyük meg.

Munk Veronika: Kéjutca

Leírás:
Munk Veronika, az Index újságírója olyan ajtókat nyitott ki, amelyek mindeddig a külvilág előtt zárva voltak. Szexmunkásokkal, futtatókkal, bordélytulajdonosokkal folytatott számos beszélgetés és több éves kutatómunka eredménye, hogy a Németországban dolgozó magyar prostituáltak rejtett világa feltárult.

Böbe, a madám nem hagyhatja el Németországot, mert a magyar törvények értelmében azonnal letartóztatnák. Berta, az örömlány, bár álmodozik arról, hogy egyszer végleg leszámol a vörös lámpás negyeddel, a pénz mindig visszahúzza. Berta Böbének dolgozik, és Ivánnak, a stricinek, aki a szálakat Magyarországról mozgatja. Az észak-német kikötőváros, Bremerhaven egy egész magyar kolóniának biztosít munkalehetőséget, amely a liberális törvénykezés előnyeit kihasználva szabadon űzheti itt az ipart.
Szereplőink bizalmát elnyerve Munk Veronika felteszi azokat a kérdéseket, amelyekre mindig is szerettük volna tudni a választ. Mi fér bele egy húszperces menetbe? Kiből lesz strici? Van a lányoknak orgazmusa? Tabu az óvszer nélküli szex? A személyes hangvételű, ám egy szociológiai tanulmány alaposságával megírt könyv egy saját szabályokkal bíró, zárt és veszélyes világba nyújt betekintést, ahol a pénz és a

Vélemény:
Ismét egy érdekesnek tűnő téma, habár nem mondanám, hogy a témában nem született már eddig is elég könyv, vagy, hogy hiánypótló lenne a kiadvány, de pár évente gondolom van létjogosultsága, ha egy kicsit más oldaláról fogja meg az író a témát, a szex-szel kapcsolatos könyveket meg úgyis viszi a nép automatikusan és hát azért a prostitúció is van annyira szerteágazó téma, hogy csak egy-egy válfajára koncentráljon az adott könyv, felvillantva a teljes képből is szemelvényeket.
Ez például a külföldön (Németországban) valahol az utcai és a lakásos válfaj között, kirakatban majd
függöny mögött dolgozó lányok és az ipar egyéb szereplőinek mindennapi életébe, múltjába próbál
bepillantást adni.
Node azért beszéljünk előbb kicsit a prostitúcióról magáról.
Elítélendő-e? Abszolút nem! Semmi, ami a te életedre nincs befolyással nem elítélendő. Elítéled a meleg házasságot? Akkor ne házasodj melegekkel! Elítélendő a prostitúció, akkor ne dugj kurvákkal. Ennyire egyszerű. Amúgy meg mindenki azt csinál a függöny mögött, amit jónak lát, amíg nem árt vele másoknak.
Amúgy negatív dolog-e egyáltalán a prostitúció? A legtöbb esetben abszolút nem! Ha valaki prostituált lesz az önként lesz (ha nem, úgy az már a legtöbb eseten kívül eső eset és az emberkereskedelem meg erőszak és hasonlók, az elítélendő és büntetendő), ő úgy gondolja, hogy a saját kvalitásai és igényei ezzel az áldozattal járnak és bevállalja. Semmi különbség nincs az egyéb munka, fizetés, igény és annak kielégítése között. Mindenki eladja a testét, hogy pénzhez jusson, én is, ülök egy irodában, vélhetőleg rossz testtartással, de mindenképpen mennyiségibben, mint kellemes lenne, eladom az egészségem, eladom a szabadidőm cserébe a kis pénzért. Lehet nagyobb pénzért jobban eladnám, ahogy a többség sokkal kevesebb pénzért sokkal többet ad el, vagy ahogy az örömlányok adott esetben jóval többért nézet kérdése, hogy jóval többet adnak-e el. Ahogy ez fordítva is igaz, ha valakinek megéri a szexért direktbe fizetni (indirekt módon a többség úgyis fizet) és adott esetben a törvény sem tiltja, úgy abban sincs semmi elítélendő, kereslet-kínálat.
Áldozat-e a prostituált? Nem és nem is tartják magukat annak. Önként választotta. Lehet, hogy ez a
választás az volt, hogy 400 ft-os órabérért melegítőket var 12 órában élete végéig tengődve, ahogy
Magyarországon sokan, vagy óránként három pasi megdugja hátulról és a nap végén lesz 110 ezer ft-ja és veheti a Nike-ot meg a műkörmöt és ő utóbbit választotta. Még azt se merném kijelenteni, hogy rosszul választott, hisz kb. semmi közöm hozzá, ő ismeri a saját preferenciarendszerét.
Fel kell-e nézni az erejükre? (ez így le van írva a könyvben, vicc): Nem! Kurvára nem én vagy te döntöd el, hogy vajon az öngyilkosság az egy könnyű vagy egy piszok nehéz döntés, hogy elhagyni a nyomort, a hazádból egy másik országba menni jobb megélhetés reményében az egy gyáva menekülés vagy egy okos kiugrás és nem te mondod meg, hogy vajon az egy könnyű dolog-e, hogy nézed a falat miközben hátulról dugnak két percig napi 10x vagy téglát hordani 40 fokba napi 12 órában. Ha feltételezzük, hogy az emberek tudatos lények, akkor ha önként vállalnak valamit, akkor felmérik a lehetőségeket és meghoznak egy döntést, innentől az a döntés az optimális döntés, nem könnyebb, vagy nehezebb, de optimális kurválkodni, ha azt csinálod, mégha a pro oldalon az is
van, hogy te meg a szerencsejátékot szereted és az okoz örömet és este elvered az összes megkeresett pénzt a kaszinóban. Felnézni nem kell rád abszolút, ahogy le se.
A könyv tehát a magyar prostituáltak egy igen apró szegletével foglalkozik, a többség nem olyan körülmények között dolgozik, így kifejezetten a szexmunka iparról nem igazán tényfeltáró könyv, inkább egy cikksorozat a többezer magyar szexmunkás párszáz fős részéről akik ott és úgy dolgoznak. Ami nekem talán érdekesebb is volt az inkább a lányokon túli dolog, a stricikről még nem olvastam túl sokat, ahogy a kinti egyéb kiszolgáló személyzetről sem.
Közepesen érdekes cikksorozat, amit érdemes kiegészíteni esetleg a szerzőnek az index-el csinált videócikk sorozatával, hogy arcokat is tehessünk a szereplők mellé.

George R. R. Martin (szerk.): Fekete lapok

Leírás:
A II. világháború után közvetlenül, mikor az emberiség még alig ocsúdott fel a borzalmakból, idegen eredetű vírus támadja meg a Földet... és különleges tulajdonságokkal ruházza fel a túlélők egy részét. Az ászok emberfeletti mentális és fizikai képességekre tesznek szert. Másoknak csupán bizarr lelki és testi torzulások jutnak - belőlük lesznek a jokerek. A túlélők között vannak olyanok, akik az emberiség szolgálatába állítják képességeiket, mások inkább a gonosz csábításának engednek. A Wild Cards az ászok és a jokerek története, a sorozat első része - ennek a torzult világnak a "bibliája" - pedig 1946-tól a 80-as évekig kalauzolja el az olvasót.
George R. R. Martin és írótársainak fantasztikus világából az Universal Cable Production készít tv-sorozatot

Vélemény:
Eredeti történet nincs. Ugyanazokból a panelekből építkeznek az írók évezredek óta, csak a helyszín és a szereplők váltakoznak és így létre lehet hozni valamit, ami csak távolról ismerős.
A Wild Cards sorozat sem eredeti, sőt. Igazából versenyt csináltam belőle, hogy minden fejezethez
odaválogattam a hozzá kapcsolódó film, sorozat zenéit és szinte mindig volt találat. Mert bizony ez
Amikor megállt a Föld, ez az Ember a fellegvárban, ez a Rockateer, ez az X-men akárhány és így tovább.
Amit kapunk egy, a II. világháborútól kezdve alternatív dimenzióba helyezett novellagyűjtemény.
Az alternatívát meg csak az okozza, hogy amúgy a népesség nagy része X-men lett, vagy felvállalhatóan hasznos képességekkel és emberi kinézettel, vagy csak humanoid de groteszk külsővel esetleg ezek permutációi. Minden más marad, mi is nagyrészt Amerikában, ahol az ismert elnökök váltják egymást, de mindig ott vannak a háttérben, ahogy más ismert emberek és események is. Az előtérben meg mindig egy mutáns hol érdekesebb, hol kevésbé története.
A mellékszereplők a következő történetben akár főszereplők is lehetnek, de lehet csak négy novellával arrébb hivatkoznak vissza ismét rá egy félmondattal.
És hát Martin. Mert ezzel adják el. De közben meg a 680 oldalból írt kb 40-et, ha a szerkesztői munka lehetett is nagyobb meló. Az alapötleten túl ez egy hatalmas szerepjáték megregényesítése amiben igen neves írók is részt vesznek Martin-on kívül is.
És, hogy milyen?
Hosszú és még hosszabb lesz, nem találtam pontos adatot, de 10-20 ezer oldal körül lehet már a sorozat.
És fogalmam sincs milyen, hisz lassan 30 évet ölel fel. Amit viszont az első részben kapunk az jó. Jó az eleje is, amikor még a vírus nem kezdett működni, legalábbis engem egyből beszippantott, jók az utána lévő történetek is, a színvonal csak picit hullámzó is, sajnos a stílus is szinte homogén és talán tényleg lehetne nagyobb fantáziával nekifogni, a történetekbe még több történést adni, mert azért picit lassú és picit már ismerős a többsége, de ettől még remek szórakozás és mínőség/ár/oldalszám viszonylatában az egyik legjobb vásár most a piacon:)

Megszakítjuk adásunkat!

Van úgy, hogy szinte indokolatlan 50 oldalas csatornahálózat leírás szakítja meg az amúgy élvezetes Victor Hugo könyvünket, vagy csak egy recept a kriminket, így hát most egy pillanatig mi is megszakítjuk a könyvekről való írást valami mással.
Hogy indok is legyen az amúgy teljes mértékben senkinek teljes megelégedést nem adó, ám teljesen ártatlan bejegyzésre menjünk vissza 1-2 héttel ezelőttre.

A Sárréti Csilifarm facebook oldalán megjelent egy felhívás, hogy bloggerek jelentkezzenek. Én kis túlzással blogger is vagyok. Azt meg nem mondták, hogy gasztroblogger jelentkezzen, ami biztos nem vagyok, így hát mondtam, hogy ímhol itt vagyok én, a pici könyves. És mivel szerintük is picit vicces, hogy könyvesblogként lett jelentkezve a nem specifikált kiírásra, így voltak oly kedvesek és egy kisebb csomagot küldtek a múlt héten.
A csomag tartalma nem meglepő módon csili, méghozzá 4 fajta termék is.
A csilivel és magával a csípős dolgokkal a kapcsolatom elég felemás. Egyrészt szeretem a csípőst, de egy adott intervallumban. Egyértelműen mainstream csípős dolgok, mint a KFC-s csípős csirkeszárny, a Burger King Hot whooper és hasonló annyira sem csípős, hogy éreznék bármit, de tényleg semmit. A jalapeno-t meg a csípős pepperonit már szeretem, sokat használom a főzőcskében és pizzán is jól mutatnak, ezek is ritkán csípősek, vagy minimálisan, de ízre, állagra nekem ezek a megfelelőek. És ezeket még mindig bölcsis szintnek titulálnák a csilikedvelők és biztos így is van, de itt jön az a része a csilinek, ami már annyira nem jön be, ez pedig a kivagyiság dolog, hogy bizony attól vagy valaki, hogy harapod a habanerot és barátait. Ezt a részét már nem értem, nyilván nem harapnék bele, ahogy a legcsípősebb szószokat is kerülném távolról, mert minek, kinek szenvedjek ha semmi ízt nem érzek, csak azt, hogy baromira csíp (aláírom, hogy valaki meg simán érez ízeket mellette, sőt ugye mindenféle jótékony hatása is lehet utólag, de hát na, ez nem én vagyok).
Röviden ezt fel is vázoltam a csilis fiúknak, hogy azért ne a legkeményebb termékeiket küldjék, mert az senkinek sem lesz jó.

Abba már nem vagyok biztos, hogy erre ügyeltek is:)

Mindenesetre kisütöttem pár baconbe tekert csirkecsíkot, hogy legyen mibe mártogatni, fogtam kicsi a bors, de agyban erős barátomat Tyrion-t és leültem tesztelni a hétvégén:)

Elsőként az új, még nem kapható termékükkel kezdtem ami egy eperrel dúsított csilikrém lenne. Bevallom első kóstolásra sem az eper sem a csili íze nem jött ki, így a későbbiekben már bátrabban mártogattam ezt a szószt, hogy érezzek is valamit. Sajnos itt van jó és rossz hír is. A jó hír, hogy abszolút epres, finom, ízletes lett másodszor, harmadszor, sokadszor. A rossz hír az, hogy a csípőssége nulla, simán kanalazható lenne, ha nem spórolnék vele, de tényleg nulla csili íz érződik, szóval ezt szerintem még lehetne erősíteni.

A másik három szósz már kapható szósz és gyanúsan rá is volt írva, hogy extra erős, így azt már egyértelműen nem kanalazásra szánták.
Két hagyományos piros színű van és egy sárgás, ami a Dzsedi Tej névre hallgat és barackkal párosították a csiliket. Viszont ez ellentétben az epressel már tényleg csípet, de valahogy ízre sem volt az igazi, de majd még próbálgatom.
És tudom, hogy baromi rossz gasztroblogger leszek, de a másik két szósz, a Fire in the Hole (ami névre egyezik a W35 burgerével ami életem legcsípősebb burgere volt) és a Csak Norris (és amúgy ide tartozik a Dzsedi Tej is ízre) egyáltalán nem az én termékem, sőt nagyon különbséget sem tudok tenni, mindkettő hasonló színű, állagú és piszok erős és a csípősségén kívül az íze sem az enyém sajnos.
Végül az összes már kimert szószt összeöntöttem egy üveg joghurttal, hogy hígítva legyen a mártogatós és bár így már a csípőssége vesztett, de sajnos ízre most sem találta el azt, amit én vártam.

Összesítésben:
-A csípős és a csili jó, de mindenkinek más a már és a még élvezhető
-Csilit gyümölccsel keverni nem olyan hülyeség, mint gondoltam volna, de fontosak az arányok.
-A Sárréti Csilifarm rendkívül fantáziadús a névadásban, a grafika, kiszerelés is remek, a PR-t rendkívül jól kezelik, nem csak azért mert egy könyves bloggernek küldenek csilit (bár tényleg a kevésbé csípős változatokat jobban tudtam volna hasznosítani), de a Dumaszínházasokkal is kapcsolatot ápolnak (na ők rágják a paprikát, az mégiscsak élvezetesebb, mint az én írásom).
-És bár tök kicsi üvegek, de egyenlőre még nem tudom mi lesz velük, valószínű tesztelem még főzéshez őket, lehet már a hétvégén, akkor kap egy kis update-et a cikk.
-És a bejegyzéstől függetlenül mindenki küldheti a cuccokat tesztelni, de azért alapból maradunk könyvesek:)