Magyarósi Csaba – Szűcs Ádám: Egy hét a városban

Leírás: Az Egy nap a városban bloggerei végre könyvben is bemutatják, miért szeresd Budapestet.

"Hogyan lehet egy online városkalauzt sikeresen átültetni valóságos, két kézzel fogható, háromdimenziós formába? - adódik a kérdés, amikor arról hallunk, hogy bloggerek könyvet adnak ki. Magyarósi Csaba és Szűcs Ádám, a népszerű Egy nap a városban blog mögött álló szerzőpáros évek óta járja a főváros utcáit, élményeiket pedig posztok formájában közlik 2010 óta. S most először könyvben is.

A szerzők ügyesen találták meg azt a formát, ami hozzátesz az online nagytestvérhez. Az Egy hét a városban című könyv hét nap történetét meséli el, minden napra megkapjuk a magunk szellemes Budapest-történetét, gasztro- és programtippjeit, közben rengeteg illusztrációt látunk, ügyes tipográfiai elemeket és a blogra, információkra mutató QR-kódokat - amikkel sikeresen kötik össze a print kiadványt az online eredővel.

Ez a két srác csupa pozitív energia, frissesség és kreativitás: a követendő példákról írnak, náluk mindig félig tele a pohár, azt támogatják, ami jó, ami hozzátesz ahhoz a Budapesthez, amiben mindnyájan élni szeretnénk. A szerzőknek Budapest olyan, mint a mesebeli világ, ahol minden sarkon valami rejtett kincs várja az utazót: egy kenyeret sütő pék, egy spontán galéria megnyitó, egy bérház varázslatos belső udvara. Ez azért jó, mert ha elolvassuk ezt a rendhagyó városkalauzt, akkor Budapest számunkra is ilyenné válik." (Izing Róbert)

Vélemény:
Bevallom voltak kétségeim a könyvvel kapcsolatban. A blogot követem, bár ritkán olvasom, de
azért adott sok ötletet, szóval könyv alakban is érdeklődéssel vártam, de azért volt bennem egy
félsz, hogy csak helyek lesznek felsorolva és róla érdekesen írva, esetleg pár toplistával
kiegészítve. Nos nagyot tévedtem hálisten. Van ez is, de tényleg kevesebb, mint 10%-ban a
maradék meg egy életérzés, programleírás, egy betekintés a város rejtett életébe. Sokféle
Budapest van, ahogy sokféle napunk van az életben és igen legtöbbünknek legtöbbször csak egy
szürke, egyszínű, sablonos és ismétlődő valami jut. Aztán egyszer arra lépsz ki a
kapun, hogy a temető felett olyan színeket varázsol a napfelkelte, ami simán mehetne valami
semmitmondó Coelho idézet mögé a Facebookra, vagy látsz egy furcsán vicces táblakiírást, esetleg egy kerekes síelőt a Margit-krt-ön március közepén. És máris megvan a mosoly még a megszokott
útvonaladon is. De ez még mindig nem az a Pest, ami a könyvben van, de már közelít. Hogy mi kell
még, hogy a sokkal színesebb, szagosabb Pestet kapjuk, ami tényleg ott van, vagy ott lehet
körülöttünk? Egyrészt hozzáállás, nyitottság, tényleg el kell indulni cél nélkül, random köröket
tenni, bár ebben nem vagyok jó, de szeretem aztán egy nagyobb túrába céllal útba ejteni, amiket
már mások felfedeztek és ezzel együtt új dolgokat is felfedezni. És hát ne menjünk el mellette,
mert ehhez a Pesthez bizony kell pénz is. Sok dolog van ingyen, sok élményt lehet megszerezni
egyszerű beszélgetéssel, és sok élmény van olcsón, ha épp tudsz róla és jókor vagy jó helyen, de bizony sok élmény, és az állandó, nem alkalomszerű életérzés bizony pénzbe kerül és nem kevésbe. Valakinek nem lenne egyszerű naponta, hetente többször is elmenni étterembe és akár 2-3000-t otthagyni, ami egy olcsó étkezés és utána bemenni ide kávézni, majd este bemenni egy olcsó helyre mert tényleg cak 2000 a belépő. Én is csak kb. 3-4 napot tudnék így finanszírozni és aztán jönne a maradék 26-ra a vajas kenyér, ha egyáltalán, és itt egy felsorolt példanap is olcsósítva közel 50.000 ft volt, ami a havi költésemen is túlmutat a legtöbb esetben.
Viszont a könyv olvasása mindenkinek adott (vagy a blogon egy másik verzió), ötleteket lehet belőle szedni, kimazsolázni a nagyon-nagyon érdeklő dolgokat és azt eseménnyé tenni egyszer-egyszer.
De a könyv tényleg nem vendéglátói ajánló, vannak benne megismételhetetlen, de nagyon érdekes
élmények budapesti életből legyen az kulturális vagy szubkulturális, vannak benne eltűnt de
jelenlévő mesterségek űzőivel való beszélgetések, vannak szemszögek külföldiek vagy akár vak
ember irányából.
És rettentő sok új dolog nekem is és gondolom mindenkinek, aki nem járja hivatásszerű
érdeklődőként a várost. Hozzátéve persze, hogy ez egy változó város, így a könyv ajánlott, de
nem időtálló, de idén még olvasgassa mindenki, aki itt él, ide készül, vagy csak érdekli a város, ami abszolút nem a legszebb város ever, de a legközelebbi legérdekesebb város, ez biztos:)

Az újdonságokról meg ajánlott a blog olvasása: http://varosban.blog.hu/

Bud Spencer – Lorenzo de Luca: Eszem, tehát vagyok

Leírás:
Aki nem eszik, nem tud gondolkodni, következésképp létezni sem, ez biztos – legalábbis Bud Spencer szerint.
Ebben a rendkívüli könyvben a híres filmsztár és sikerszerző humorral fűszerezve ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével. Egyik legnagyobb szenvedélye, az evés, számára a létezés középpontja. Véleményét tizenkét tekintélyes gondolkodó előtt védi meg, akik álmában látogatják meg.
Humorral és iróniával teli, káprázatos szellemi párbajt vív olyan neves filozófusokkal, mint Szókratész, Konfuciusz vagy Immanuel Kant. Ha pedig cserbenhagyják a szavak, akkor ínycsiklandó olasz ételkülönlegességeket készít vendégeinek, a tészta- és halételektől a jellegzetes nápolyi süteményekig, mire jóllakottan és elégedetten kiegyeznek.
Bud Spencer különleges könyve arra ösztönöz, hogy együtt nevessünk és főzzünk vele, miközben egyre inkább elhiteti velünk, hogy teli hassal minden könnyebb.

Vélemény:
Szorgalmasan végrágtuk a már megjelent két önéletrajzi művet is így nem volt kérdéses, hogy a
harmadik félig-meddig önéletrajzot is kézbe vesszük. Egyrészt mert Bud Spencer-t bírjuk
nosztalgiából (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy több időt töltöttem mostmár Bud-ot olvasva, mint Bud-ot nézve egész életre vetítve is), másrészt bár az evést én nem tartom csak gyakran nyűgnek, és szükséges rossznak, ettől még tény, hogy testalkatilag hasonló kategóriák vagyunk sajnálatosan. És, hát ez már nem életrajz, hanem fikciós regény életrajzi elemekkel, rengeteg filozófiával és némi olasz konyhával. A hozzávalók tehát mind élvezetesek, de én is szoktam elrontani a recepteket.
De vajon van-e itt recept, vagy csak egy kétmondatos ötlet, aztán belerakunk mindent, amit
otthon találunk, sőt megsütettjük Pabloval a szakáccsal, de mi mondtuk meg legalább, hogy valami
spagetti legyen.
Szóval mindig kérdéses az ilyen együtt írjuk dolgoknál, hogy vajon, mennyi ebből Bud Spencer és
mennyi az írósegéd. Merthát ugyanúgy lehet (inkább erre voksolok egyébként), hogy a kétmondatos
történet, 4-5 receptlap a feleségtől meg a kedvenc pár filozófus felsorolása volt az öreg érdeme
a többit megírták neki, ahogy lehet, hogy csak össze kellett fésülni és 95%-ban ő írta meg. De a
tény, hogy ketten együtt sem lett kifogástalan a recept.
Az alapötletben bár van ráció, de egy könyvhöz kevés, a stílus ártatlan, mint a Bud Spencer
filmek, de nem elég vicces, nem elég filozófikus, nem elég bármilyen.
A filozófusok többségéről nekem lett új információ akár a bevezető részekben, akár a tényleges diskurzus során, konkrétan elég sok filozófussal tudok kisebb vagy nagyobb részben gondolatrokonságot táplálni, bár ez nem vonatkozik a fikciós viselkedésükre, csak az alapvető bemutatkozó életrajzi, filozófiai összefoglalókra. És ha már táplálni, a receptek néhol meghozzák az étvágyat, néhol nem, de önmagukban arra kevesek, hogy mi is utánuk csináljuk, ahhoz viszont sokak, hogy egy regényben szerepeljenek (bár van ilyen irányzat is).
Egy szó, mint száz van benne minden, de aztán az egész mégsem áll össze egy ízletes ételre. A BS rajongók persze megveszik, de ezen kívül más olvasóközönséget én nem tudok neki, BS nélkül önmagában értékelhetetlen.