Március elején jelent meg az Alig használt képregények
képregényantológia második része. Míg az első, novemberben megjelenő számot
csak átlapoztam, úgy ezt már felvettem az olvasási listára.
A kötet a HKComics kiadó újdonsága, ami mögött a Használt Képregények (https://hasznaltkepregeny.hu/) és Kiss Norbert áll,
akinek részben köszönhető, hogy az elmúlt 2 évben ennyi képregényt olvastam. Az
új kiadónak egyelőre csak ez a kiadványa jelenik meg adott időközönként (még
idén érkezik a 3. rész, szóval legalább évi 2-re van kalibrálva) pár százas
példányszámban, amit rendelések mellé ajándékba is megkaphat az olvasó adott
esetben ajándékba, de külön is megvásárolható, de a jövőben a kiadó nemzetközi
címek kiadásával is fog valószínű jelentkezni, a magyar vonatkozású egyéb
címekről meg már eme kiadvány végén is kapunk információt.
Nade nézzük, a kiadványt. Ez is, mint az első rész 80 oldalon jött ki, vegyesen tartalmaz színes és fekete fehér részeket és összesen 8 szerző 12 művéről van szó. Magyar szerzők korábbi és a felhívásra beküldött műveit szerkesztette össze György Zoltán.
A kedvencem a több részes Kilenczedik típusú találkozások!, ami egy képregénybörze vicces, sci-fis verziója, abszolút a kötet fénypontja.
A rajzstílusok teljesen különbözőek, mind stílusban, mind minőségben, a történetek úgyszintén. Rövidségük miatt többször azt éreztem, hogy oké, de hol a következő oldal, mert ez így nem egy történet, legalábbis nekem.
Abszolút érdekes gyűjtemény, főleg így, hogy én nem nagyon olvasok magyar képregényeket a felújított Rejtőkön túl és abszolút voltak rajzstílusok amik meglepően színvonalasak voltak és főleg a sokszínűség az ami érdekes lehet.