2017-ben a Szépmíves kiadó elkezdett kiadni egy, addig a nagyközönség számára ismeretlen Rejtő sorozatot, erről írtunk is akkor.
Valami okból 2018-tól viszont formátumot váltottak és új sorozatot kezdtek, ha a koncepció nem is sokat változott. Ezek az Elveszettnek hitt művek, ami már a negyedik köteténél tart. A váltás abszolút minőségi volt, kemény borítós, egységes és szép grafikával ellátott védőborítós könyvekről beszélünk, jó kézbe venni.
A Rejtő hagyatékot kutató Kiss Ferenc munkája hiánypótló és kreatív, a kutatásról, a szerkesztésről írt sorai pedig nekem még érdekesebbek is, mint maga a közölt művek.
Mert mit is kapunk? Mindent IS. A Légió mindhalálig több hosszabb forgatókönyvet, rövidebb bohózatot, a Fuss vagy fizessben két színművet, vagy egy színmű két variánsát és így tovább. A töredékes, toldozott foldozott Rejtő-művek sokszor inkább az érdekesség kategóriájába tartoznak, mintsem szórakoztató történetek, de azért itt-ott átüt a Rejtői-humor. Nem gondolnám, hogy ezzel kellene kezdeni, vagy bármilyen kötelező mű lenne, ahogy Tolkien-től is aki olvas nem fogja a 2-3 fő könyvön kívül a többit a kezébe venni, de aki Rejtő rajongó, annak ez egy igen érdekes kiegészítés, pláne a már említett szerkesztői megjegyzésekkel.
A Fuss vagy fizess színművei már annál inkább Rejtősek, letagadhatatlan stílusjegyekkel és szófordulatokkal, abszolút szórakoztató, főleg ha még nem találkoztunk a mű másik, már megjelent variánsával. Sőt, a könyvben két variánsa van majdnem ugyanannak a történetnek, de még így is szórakoztató olvasni, érdekességként meg pláne.
Tisztességes Anna: A címadó mű a könyv egy jelentős részét kitevő, félreértéseken alapuló bohózat, igen szórakoztató Rejtő mű. A maradék részben több rövidebb mű több verziója is szerepel, ezek némelyikét én már biztos olvastam másutt, mert nagyon ismerősnek tűnt, de nyilván ilyen teljességében itt jelent meg első alkalommal és érdekességként mindenképp olvasandó a rajongóknak.
A negyedik és, ahogy a kötet végén kiderül utolsó kötete a sorozatnak A nápolyi király. Itt is ugyanannak több variánsával, vagy sok-sok variánsból egybegyúrt, más formátumban már ismert művel találkozunk, itt is talán a végén a kutatás történetei, amik a legérdekesebbek.