2020. október 16., péntek

Nick Hornby: Olyan, mint te

 

Akárcsak Rob a Pop, csajok, satöbbiben - ki ne emlékezne rá? -, az új Hornby-regény főhőse, Joseph is DJ szeretne lenni. De egyelőre csak egy hentesboltban dolgozik (egyéb részidős munkák mellett), és csak álmodozhat arról, hogy az első trackje bombasiker lesz. Emellett még arról a kedves, sötét hajú nőről szokott álmodozni, aki minden szombaton megjelenik a boltban; miközben tudja, hogy semmi értelme, hiszen a nő sokkal idősebb nála...
Igen, a kedves, sötét hajú nő Joseph miatt szeret ebbe a boltba járni - miközben tudja: semmi értelme, hogy akár csak elkezdjen fantáziálni róla. Mert neki a válás után most egy jóravaló, idősebb férfit kellene találnia...
Az Olyan, mint te azzal a meglepetéssel szolgál, hogy miközben ugyanolyan élvezetes és érzelmes komédia, mint a korábbiak, Hornby még mindig tud újat mondani a párkapcsolatokról - és mellesleg arról is, hogyan élték/élik át a brit emberek a Brexittel járó őrületet.

 Vélemény: 

Jó néha belemerülni egy teljesen hétköznapi, de jól megírt sztoriba a sok képregény és sci-fi és krimi között.
Hornby-ban pedig nagyot még sose csalódtam. Bár azért vágyunk valami humorra, konkrét humort talán nem találunk. Persze tudjuk, hogy lesz foci és zene, de nem hangsúlyosak. De brit és kortárs, irodalmi és valahogy minket szólít meg, ismerősként fordul a témákhoz.
A műfaj valahol egy romantikus könyv, de a szó teljesen hétköznapi értelmében. Igen, ilyen vagy ilyen is lehet egy kapcsolat, akkor is ha ezek vagy mások az ellentétek. De ez egy jó táptalaj, mert az ellentétekkel lehet haladni a kor és a bőrszín társadalmi megítélésének problémái felé. És mindezt a történetet lerakni a Brexit szavazásra, hogy egy mégnagyobb látszólagos ellentét is legyen, ha az egy fél pillanatig sem kérdéses, hogy melyik oldal a könyv, az író oldala, bár valószínű nem is olvasnánk, ha más lenne. 

A könyv teljesen olvasmányos, nincsenek benne nagy történések, váratlan fordulatok, de mégis kényelmes és nap mint nap vártam, hogy folytathassam, ha nem is kell igazán senkiért izgulni, vagy nem várjuk a nagy megváltást, de mégis értelmes és érdekes. Nem drámai és az ellentétek igazából nem kellene, hogy problémát jelentsenek a mai világba (mindig konkrétan két emberre tartozik), mégis kis reményt csillant meg, ha a fő mondanivaló az is, hogy a reménytelent is éljük meg a mában, a hídon meg akkor kelljünk át, ha odaértünk.