Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit

Az megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen!
Cserna-Szabó András

Vélemény:

Előszóként
-Kőhalmi Zoltánt a mai magyar stand up top 3-jába helyezem és bizonytalan vagyok, hogy amúgy ki lehet a harmadik
-Rejtő Jenő és Douglas Adams pedig minden idők legkedvencebb top 5-ös listáján is rajta vannak nálam.
És nem nevettem egyet se a könyvön.
Előfordult halvány mosoly a vámpíros résznél, de amúgy még nyomát sem találtam benne a humornak a könyv többi részében.
Abszurd kriminek azonban nem rossz, meg tud lepni, bár tényleg csak azzal, hogy hát ezt azért tényleg nem gondoltam volna, legyen ez az, hogy kiugrik a szereplő a könyvből, vagy beleköt a tördelésbe és ez tényleg talán újszerű az én olvasmánylistámban, de sok esetben sok is, a különleges betűtípusok már már fárasztóak is.
De ettől még baj van, valószínű velem, mert tényleg más oldalakon azt írják, hogy kuncogtak, szinte csapkodták a térdük és hahorásztak, igaz épp ennyi az enyémhez közelebb álló véleményt is lehet találni, de azok Savanyújoskák (nope:).
Egy dolog a humor és a stand up és egy dolog az írás és örök hajkurászás, hogy a kettő vajon találkozik-e végre egy személybe. Lehet Rejtő is pocsék társasági vagy előadó ember volt és tényleg megállás nélkül mosolygunk az írásán. Kőhalmin szintén 5 percenként hármat nevet az ember legrosszabb napján is, de írásban meg nem. Ez igaz volt Bödőcs első könyvénél is, egyenlőre még nem tudom és remélem nem lesz igaz a másodiknál.
Továbbra is értem, hogy vannak nevek, akikkel el lehet adni könyveket és azt gondoljuk, hogy vannak emberek, akik tudnak írni, hisz nyilván amúgy is írja az előadását és van humora és legyen is így, de meg kell találni a megfelelő formátumot. Pl. az előadott szövegek akár cenzúrázatlan, bővített kiadása valószínű remek lenne, de paródiák amúgy is rövid életűek és kevésbé becsültek nagyon kevés kivételtől eltekintve.
Szóval tök jó, hogy van a kötet, Kőhalmit szeretjük, a könyvet viszont jó szívvel nem tudom ajánlani, vagy hát aki szereti az abszurdot és a skandináv krimit annak akár, a többiek meg úgyis azért veszik, mert szeretik Kőhalmit és hát ne mondjuk rosszat arról, akit szeretünk, így a kognitív disszonancia elkerülése végett úgyis feljebb tornázzák a saját tetszési indexüket.