Egy őszi estén a
New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas
élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a
ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát.
Róluk talán már hallott.
Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni.
A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.
Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen.
Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni.
A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.
Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen.
Vélemény:
Aki ismer az tudja, hogy nem csak az olvasás, az irodalom, de a zombik is közel állnak hozzám. Ilyenkor persze a legjobb, ha az ember egy nagyobb szúrós szerszámmal arrébb hessegeti őket, de attól még ott vannak. Ez valószínű annak az átka, hogy túl közel lakom a temetőhöz.
Szóval minden ami zombi az jöhet, kivéve, ami romantikus, mert a zombik nem romantikusak (bár tényleg csak az agyad kell nekik és nem a tested, de én nem vagyok ennyire végletes), meg ami tini, mert az általában egy degradáló szó.
És mostanában én is - ahogy a piac is - nyitottam a képregények felé is, így lássuk be mai kiadványunk több fronton is nekem való csemegének tűnt, mégha én nem is hallottam róla előtte.
Alap ötlet szinten persze nem eredeti, hisz volt már Büszkeség és balítélet és a zombik meg Abraham Lincoln a vámpírvadász is, amik inkább csak ötletként működtek, mintsem könyvként. Viszont ez csavar egyet a dolgon és képregény is, ami megintcsak nem egyedi, hisz vannak Marvel Zombik is, viszont még egy csavarás, merthogy magyar, amivel nem kivételezünk, de elvárjuk, hogy megugorja a nemzetközi szintet. Hogy ez sikerül-e, azt eldönteni viszont lehetetlen, hisz nyilván Rejtő se működik külföldön, ahogy a Nyugatosokat sem ismeri senki kint, így ami összehasonlítható az a grafika.
És a grafika nagyon bejött, a színezés fekete-fehér, de csavarnak egyet és még sárga is. A rajzokon az irodalmárok felismerhetők és bár vannak benne vendégrajzolók is, de összességében nagyon tetszetős (azt nem mondom, hogy szép, mert más stílus jön be nekem képregényekben is, de mindenképpen egyedi és élvezetes).
Viszont a történet egyrészt túl egyszerű, ha levesszük a háttértörténetet akkor kb. annyi, hogy jönnek a zombik és megöljük a zombikat, nagyon kevés a fordulat vagy izgalom és a humor sem biztos, hogy humor, ahogy a bonyolítás is inkább csak összezavarás.
De ennek ellenére én jól szórakoztam rajta, tényleg jó forgatni és vannak Marvel/DC képregények is, amiknek csak annyi a története, hogy látványosan verekednek.
Egy szó, mint száz, zombikedvelőknek kötelező, crossoverek iránt érdeklődőknek csemege, még talán némi retró is átüt belőle, de azért túl sokat ne várjunk tőle.
A könyvért köszönet a Corvina kiadónak.