Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

Leírás:
Gavin Edwards amerikai írót, mint oly sokakat, mindig is lenyűgözte a népszerű színész, Bill Murray, és nemcsak emlékezetes alakításaival, hanem mozin kívüli – ám éppoly szórakoztató – teljesítményével is. Edwards sorra felkereste azokat a helyeket, ahol Murray élt, dolgozott és bulizott, hogy összegyűjtse az elmúlt négy évtized legbotrányosabb és legviccesebb, már-már legendaszámba menő és az álmítoszokat gyártó mókamestereket is megihlető Bill Murray-sztorijait. Bill például egyszer öt dollárt adott egy kissrácnak, hogy hajtson bele a biciklijével egy medencébe, máskor meg rábeszélte a Harvard női kosárlabda-csapatát, hogy vegyék be egy mérkőzésre…


De a Bill Murray és a Tao több egyszerű anekdotagyűjteménynél. A kötet szerzője, aki számtalan interjút készített Murray barátaival, kollégáival, és magát a színészt is kifaggatta léte „alaptételeiről”, tágabb kontextusba helyezi Murray nyilvános bohóckodásait azzal, hogy tíz pontban összefoglalja életfilozófiáját. A könyv, amely egyszerre komédia és filozófia, tele vicces rajzokkal, és kiegészítve egy részletes filmográfiával, tökéletes kikapcsolódás nemcsak a Bill Murray-rajongóknak, hanem mindenkinek. És hiába hajtogatná bárki is Bill legendássá vált mondatát: „Ezt senki sem fogja elhinni neked”, igenis elhisszük a szürreális sztorikat, szívből nevetünk rajtuk és boldogan továbbadjuk.

Előzetes/egy a sok sztoriból: Book trailer

Vélemény:
Ha egy könyv engedi és bizony sokszor engedi, akkor szeretem az olvasást kiszélesíteni a könyvön túlra is. Az alap, hogy hozzá illő lejátszólistát keresünk, kreálunk a Spotify-on, az érdekesebb helyszínekre, tárgyakra, emberekre gyakran rákeres külön az ember a neten, ha pedig létező személy a főszereplő az az alap, hogy egy jó féltucat filmet (és a hozzá tartozó filmzenéket) vesszük elő az olvasást megelőzően és követően is.
Bill Murray-t sokan ismerik Magyarországon is azon a minimális szinten, hogy látták 3-4 filmben, amiből most hirtelen csak a Szellemirtók jut eszükbe, de ilyen színész van több száz (nem mindegyik szerepelt a Szellemirtókban). Az USA-ba Bill Murray már jobban fogalom, talán van még 2-3 ikonikus filmje, amire az utca embere is emlékszik, de ennél jóval fontosabbak azok a sztorik, amik az utca emberével történtek meg mikor találkoztak Bill Murray-val, mert hát találkoztak és nem csak autogramot adott vagy integetett.
És hát ezek a történetek az évek, évtizedek alatt csak sokasodtak mígnem egy amúgy is életrajzi könyveket író ember, Gavin Edwards gondolt egyet és összegyűjtötte ezeket a történeteket és kis szerkesztői munkával kötetbe rendezte.
Hogy, hogy sikerült? Egyrészt Bill Murray megnyerő figura, ami nem jelenti azt, hogy az igazi Bill mindenképpen egy szimpatikus ember lenne, hisz abszolút nem ismerjük és hát van egy olyan verzió is, hogy részeges, asszony verő és amúgy az életet átalussza és próbálja magát felkelteni azzal, hogy belesodorja magát meglepő helyzetekbe. Szóval ez is egy olvasata a könyvnek és az is, hogy vicces, szeretni való figura és valószínű egy harmadik összefoglaló lenne, ha közelébe élnék és ismerném picit is.
A történetek olvasata is sokféle lehet. Egyrészt 80%-ban marha szórakoztató, vicces, szívet melengető, meglepő vagy csak érdekes, de mindenképpen olvasmányos. Ez is egy olvasat, de azért lássuk be ezek a történetek többsége egyáltalán nem lenne az, ha nem Bill Murray lenne az egyik főszereplő, hanem Béla bácsi. Mindenki tudja, ha egy szép nőnek köszönsz és mondasz valami kedveset akkor az, hogy azt utána, hogy adja tovább a barátnőjének (egy hülye köcsög zaklatott vagy egy helyes fiú köszönt és de cuki) az nem függ, hogy mit és hogyan mondasz, kizárólag attól, hogy, hogy nézel ki, úgy itt is ezek a sztorik többsége életképtelen és nem is vicces, viszont Bill Murray-vel történt, így máris az.
Ettől függetlenül Murray-ről szól a könyv és így tényleg szórakoztató. És végre nem akar egy könyv többnek látszani, mint ami. Nem talál ki felesleges tartalmat, csak, hogy növelje azt, mindössze Bill Murray történeteket ígér (most tekintsünk el a Tao-ról a címben, aminek nincs lényegi, tartalmi funkciója) és 100%-ban azt is kapunk.
A történeteket három féle gyűjtőbe teszi, hogy valami keretet is adja (bár így egy történet két helyre is bekerült, de ez max fél oldal).
Összességében egy nagyon szórakoztató sztorikönyv, de azért megtudhatunk pár dolgot, szintén történeteken keresztül Murray filmjeiről is.

Az X-akták: Kezdetek

 

 Leírás:

A káosz ügynöke:

Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenhét éves Fox Muldernek nagyobb gondja is van annál, hogy az egyetemi felvételijével foglalkozzon. A kishúga öt éve eltűnt a családi házukból, és azóta sem hallottak róla. Mulder magát hibáztatja, az anyja pedig a férjét, aki szigorúan titkos külügyminisztériumi munkájába menekül. Foxot az utolsó gimnáziumi évében az apja magával viszi Washingtonba, elszakítva a fiút massachusetti barátaitól – és a múlt kísértő árnyától. Mulder azonban nem adja fel: rögeszmésen foglalkoztatja, hogy ha kell, a föld alól is előkeríti Samanthát. Ezért amikor egy helybeli kisfiú holtan kerül elő, és egy másik gyereket is elrabolnak, Mulder nem tudja megállni, hogy bele ne ártsa magát az ügybe. Mire észbe kaphatna, barátaival, Gimlivel és Phoebe-vel egy veszedelmes sorozatgyilkos utáni hajsza kellős közepén találja magát…


Lehetséges, hogy egy tucatnyi brutális gyilkosság függ össze Samantha eltűnésével? Talán okkult rítusra utal, hogy a temetőből előkerült Billy Christian mellkasán egy nyílvesszőkkel átfúrt madarat találnak? Vajon Gimli apja összeesküvéseket koholó őrült, vagy félelmetes titkot tudója? És egyáltalán: kicsoda A Káosz ügynöke? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Az ördög ügyvédje:
Hogyan lett hívő Fox Mulder? Hogy vált szkeptikussá Dana Scully? Miként lehetséges, hogy mégis mindketten az FBI kötelékébe kerültek? Az X-akták – Kezdetek két kötetében mindenre fény derül…


1979 tavaszán a tizenöt éves Dana Scullynak nagyobb gondja is van annál, hogy új iskolájában mindenki csodabogárnak tartja. Amióta apja munkája a marylandi Craigerbe szólította a családot, Danát hátborzongató rémálmok gyötrik, amelyekben újra és újra felbukkan egy homályos alak – talán egy angyal… vagy inkább maga az ördög.


Amikor Dana fényes nappal, az iskolai tornaöltözőben találkozik egy autóbalesetben elhunyt iskolatársával, Maisie-vel, többé nem képes szemet hunyni riasztó látomásai felett. A halott lány segítségért könyörög neki, Danát pedig nem hagyja nyugodni a kétely, hogy az utóbbi időkben megszaporodó tragikus kamasz-halálesetek nem egyszerűen a véletlen művei. Dana nyomozásba kezd új barátjával, Ethannel, és olyan területre téved, ahonnan többé nincs visszaút… Lehetséges, hogy a tudomány iránt rajongó Danának látnoki képességei vannak? Mit jelenthet a napfogyatkozást ábrázoló tetoválás az áldozatok bőrén? Vajon őrült sorozatgyilkost hajszolnak hőseink, vagy emberfeletti lényt? És egyáltalán: kicsoda Az ördög ügyvédje? Aki végigizgulta és -borzongta a népszerű és kultikus X-akták sorozatot, annak kedvencei eredettörténete, A Káosz ügynöke és Az ördög ügyvédje sem fog csalódást okozni.

Vélemény:
No, hát több mindenről is kell itt beszélnünk.
Egyrészt double feature: Bár terjedelmileg lehet elfért volna akár egy könyvként is és viszonylag kicsi a valószínűsége, hogy valaki csak az egyik könyvet veszi meg, de vélhetőleg piaci megfontolásokból és mert jól is mutat egyszerre jelent megy egy sorozat mindkét darabja. A kettő persze indokolt, hisz egy nyomozó duó mindkét szereplőjének előzmény történetét olvashatjuk, akik tényleg kiegészítettek egymást és egyesek szerint talán egyforma érdekesek is voltak az adott sorozatba (én Mulder-es vagyok, szóval Scully max Robin a Batman show-ban). Ritka és üdvözölendő, vélhetőleg nem jön ki harmadik rész a Lonely Gunman-ről, egy teljes és zárt egész és kellemesen kiegyensúlyozzák egymást.
Két különböző író, két különböző stílus, meglepő módon pont a Mulder vonal teljesen földhöz ragadt sablon gyilkossági, míg a Scully vonalban van meg az X-faktor.
Másrészt YA: nincs mit szépíteni, valami miatt az emberek egy részét érdekli adott siker karakterek gyerek és ifjúsági évei. Fogalmam sincs miért mert olyan nincs, hogy James Bond, Indiana Jones, Lara Croft, Mulder vagy Donald kacsa gyermekkora érdekes lett volna. Vagy ha az volt, úgy a karakter nem hozta volna a későbbi karakter vonásait, avagy a kutyát sem érdekli, hogy az ifjú Sherlock kinyomozza, hogy a kutya ette meg az almát a nyári táborba vagy melyik gyerek hogy bandázott az erdőbe annak ellenére, hogy vannak jó gyerek sztorik (akartam írni, hogy tini sztorik is, de abban már nem vagyok bitzos:), de azok tuti nem ifjú Indiana Jones-sal történtek meg, hanem a Stranger Things-es gyerekekkel, akik viszont mily meglepő teljesen érdektelenek lesznek a 40-es éveikben. De ennek ellenére ez a típusú origins még mindig piacképes, a fenti példák mind létező könyvek, képregények, filmsorozatok és nem hiszem, hogy van köztük kiemelkedően jó, még ha a legikonikusabb karakterekról is van szó.

És, hogy milyen ilyen szempontból az X-akták eredet? Egyrészt nem megy le azért nagyon gyerekbe, 15-17 év körüli szereplőink vannak, de ennek ellenére hozzák az ilyen típus betegségeit, vagyis kb. bárki lehetne a szereplő, bármilyen néven futhatna, 4-5 jelzőt beillesztenek ide-oda, és valahova berakják mindkét kötetbe, hogy hm, hát akkor FBI profilozó leszek, hm, akkor doki leszek, de a bünüldözés is érdekel, biztos jó pályaválasztás lesz az, de amúgy ez nem Mulder vagy Scully csak úgy hívják őket.
Harmadrészt viszont továbbra is X-akták. Ami egyrészt jó, mert minden ami X-akták jöjjön, örülök, a két ügynök nevének láttán, de igazából ezek gyerekeknek feltűnik egy bűn eset és szólunk a rendőröknek, segítjük a nyomozást, mert nem elég szólni típusú kis történetek, nem X-akták.
A két történet közül meglepő módon a Scully-s könyv a jobb. A Káosz ügynökénél az ember várja a meglepetést, várja az X-faktort, vagy, hogy legalább ne a legegyszerűbb megoldás legyen minden csavar és meglepetés nélkül, de sajnos a csavar elmarad, minden az, aminek az elején látszott és már vége is. Az ördög ügyvédje már más, egyrészt 30-40%-kal hosszabb is, így van idő kifejteni a dolgot, több szereplőt mozgatni, másrészt van benne paranormális dolog, bár a háttérről és a folytatásról nem igen hallani (a fő gonosz visszatér vajon egy későbbi X-akták epizódban (?), mert az egy jó kapocs lenne, de sajnos sem emlékeim sem a google nem erősíti meg a végén a fél mondatot). Sajna a rejtélyek nagy részére itt is az a válasz, amit az elején gondol az ember, de ettől eltekintve sikerül nagyrészt fenntartani a feszültséget a maga szintjén.

Az összkép az, hogy egyrészt a kettő egyben működik (van egy kis kapocs is), de ha egyet olvasol el, akkor az a Scully-s legyen. Önmagában, mint krimi, vagy pláne paranormális krimi a rosszabb könyvek közé sorolandó, mint eredet történet közepesnél jobb, mint X-akták könyv, hát nem tudom, nem X-akták könyv, sok infót nem lehet belőle szerezni, de tényleg kellemes találkozni kedvenc karaktereinkkel, ha ily módon is.

Stephen H. Segal (szerk.): Geek bölcsességek

Leírás:
A geekek korunk iparának titánjai, akiknek képregényhősök a bálványai és az interneten buliznak. Tudnak valamit a 21. századi életről, amit mások nem: olyasmit, amiből mindannyian tanulhatunk. A Geek bölcsességek közel kétszáz, széles körben ismert filmes, televíziós, irodalmi, valamint a játékokból, a tudomány világából, és az internetről származó idézetből kiindulva ad hasznos tanácsokat. A modern kultúra ragyogó gyöngyszemeit öt megrögzött geek tárja elénk, az átlagember fantáziáját túlszárnyaló képzelőerejük segítségével. Igen, a könyvben szereplő rövid írásokat geekek alkották, geekek részére, a geekek világáról – az eredmény viszont olyan mélyreható, hogy a többiek bolondok lennének, ha nem olvasnák el.

Vélemény:

A Geek/Nerd/Kocka/stb. kultúra valóban egyre inkább előre tőr, bár lehet nem pont ez - az általam is kedvelt - válfaja, ami inkább a filmes/sorozatos/sci-fi-fantasy könyves/képregényes vonalat érinti, hanem inkább a játékos vonala, ami messze meghaladja ipari szinten a mozik és zenék világát és számomra teljesen ismeretlen is. A könyv témája viszont nem, bár csak igen alacsony szinten lehetek a geek-ek körében, hisz annak még mindig az alapjait olyan régi filmek, könyvek, játékok jelentik, amikkel én max követetten kerülök kapcsolatba, mint pl. az igen jó Ready Player One által vagy az újkori klasszikusok szintjén, ami a filmeket illeti + persze a Star Wars.

Azért mint látjuk, nem szinoníma

Ugyanakkor a Geek kultúra, egyrészt semmiképpen sem vallás, vagy valláshoz hasonlító valami, nyilván az általános alapigazságok ugyanúgy megtalálhatók egy kockán és abszolút ateistán gondolkodó emberben, mint egy vagy több istenben hívőben, hisz mindegyik a népi bölcsességeket és tapasztalásokat próbálja átültetni a saját formájára. Abból a szempontból meg igaz, hogy Marvel-es Thor-ba hinni, pont ugyanannyi értelme van, mint a másik 5000 istenkében, de nem hiszem, hogy a geek-ek hinnének Thor-ban:)
De nézzük a könyvet. Az ötlet alapvetően jó, bár nem szeretem az idézeteket, de nyilván vannak már olyan filmes idézetek, amik teljesen természetesen átültetődnek a mindennapi párbeszédekbe még csak nem is kell hozzá kockának lennie valakinek. Ezeket összegyűjteni nem rossz dolog, de ez kb. a könyvnek az 5-6%-a, amire azt mondom, hogy érdemes. A maradék 94-95% viszont rizsa. Nyilván ki lehet adni idézetes könyvet is, jó nagy betűkkel, 60 oldalon némi képmelléklettel, több ilyen könyv létezik, de valamiért ezt most kevesellték, így hát a legtöbb idézet mellé egy oldalas szövegelés kerül. És ez a szövegelés már egyáltalán nem érdekes. Néhol magyarázat az idézetekre, néhol háttér, de általában csak a geek kultúra egy-egy aspektusával kapcsolatos leírás és legtöbbször csak azt érezni rajta, hogy hát muszáj valamit írni.
Összességében tehát egy szépen kivitelezett, érdekes és értelmes irányba elinduló, de tartalmában nem eléggé szórakoztató művet kapunk. Szerintem, de hát lehet a geek-ebb geek-eknek más lesz a véleményük:)