A svéd irodalom fenegyerekének új világsikere.
Hogyan lesz a békeszerető svédeknek atombombája? Ráadásul úgy, hogy erről csak egyetlen svéd tud, Holger. Aki tulajdonképpen nem is létezik, csak az ikertestvére, akit szintén Holgernek hívnak. Egymásra talál-e a nem létező svéd férfi és a dél-afrikai fekete nő, aki tíz kiló antilophús helyett jut a tömegpusztító fegyverhez, véletlenül? Mit csinál eközben a Moszad két ügynöke? Mitől retteg a fazekasműhelyben a kiugrott CIA-s? Miért veri fejbe leghűségesebb alattvalóját V. Gusztáv király? Nyer-e a választásokon az Úgy szar, ahogy van nevű párt? És eljut-e a három kínai nővér Svájcba egy lopott mikrobusszal, hamis rendszámmal, mindenféle papírok nélkül? Ja, és megmenekül-e a világ a rendhagyó nukleáris fenyegetéstől?
2011-ben azt mondtuk Jonasson előző regényére, hogy az év legviccesebb könyve. Most, két évvel később, nyugodtan megismételhetjük ezt az állítást. A szerző magasra tette a lécet, és gond nélkül, röhögve átugorja.
Vélemény:
Nemrég fejeztem be a 100 éves embert, ami kifejezetten tetszett (kevés könyvnek sikerült ezt megugornia idén), így nem is volt kérdés, hogy egyből belecsapok az író második könyvébe (miért nincs még harmadik????).
A történet és a szerkezet itt teljesen más, mint a 100 évesbe, nem kapunk a történet nagyrészére kiterjedő flashback-eket, hanem nagyrészt lineáris két szállon futó történet a felégi majd indulhat a történés rész. Ebből a fő szál a címszereplő afrikai hölgy (végre szimpatikus női karakter, mondjuk a svédek tudnak ilyet alkotni) fiatalkora, majd azért sikerül az egész történetet átrakni Svédországba és valami miatt az atombomba itt is előkerül, mint az első könyvben (egyébként hiányzott egy legalább fél mondatos összekötő utalás, jól mutatott volna).
De mint az első résznél is, abszolút másodrangú a történet a stílushoz képest, ami itt is pazar és a történet is felpörög a végére, úgyhogy panaszra nincs ok. Hogy ez a jobb, vagy a 100 éves ember? Nehéz kérdés, nekem talán ez jobban tetszett és tényleg várom a harmadikat.
