Kormos Anett – Dombóvári István: A nagy roast könyv

Fülszöveg: A roast - vagyis a celebek égetése, cikizése, kikarikírozása - az amerikai tévénézők számára már régóta kedvelt műfaj, és a Showder Klub humoristáinak köszönhetően tavaly óta már hazánkban sem teljesen ismeretlen. Sőt, az internetes kommentelők - még ha nem is tudnak műfajteremtő viselkedésükről - már régóta részt vesznek ismert emberek roastolásában... Könyv formájában azonban eddig még nem hódított teret magának a műfaj.
A nagy Roast könyv elsődleges célja az olvasó megnevettetése, szórakoztatása, és semmiképpen sem a gyűlölködési kedv kiszolgálása, gerjesztése. A kötet szerzői épp ezért nem vállalnak közösséget a neten névtelenül vádaskodókkal, hanem arcukat, nevüket vállalva, az irónia, a humor eszközeivel mutatnak rá egyes személyek, karakterek, jelenségek, kulturális termékek hibáira, fonákságaira. Ez a könyv tehát azért született, hogy a bosszantót mulatságossá tegye, hogy a görbe elé még görbébb tükröt tartson, és hogy kreatív és változatos módon vessen fel olyan kérdéseket, témákat, amelyek nap mint nap foglalkoztatják a közönséget.

Vélemény:
Libikókamóka volt azt kell mondjam. Ennyire hullámzóan egységtelen könyvet sem láttam mostanában. Nézzük a folyamatot.
1. Hm, roast könyv, hm Dumaszínházasoktól, ez még így akár jó is lehet.
2. első 30 oldal: ez meg mi a tök, mostmár komolyan számolni fogom a szájszéli apró mosolyokat, mert eddig ennek száma is nulla, sem nem vicces, sem nem roast.
3. na, ez mondjuk jó meglátás, látszik, hogy ezeket ismeri/csoporthoz tartozik, néde még poén is van, itt meg még egy, úgyhogy mégse számoljuk
4. de ez akkor is csak nyomokban roast, legalábbis ami roastokat láttam az egyrészt személyfüggő volt, másrészt jobban égetett, ez meg csoportspecifikus és abszolút rá lehet néha ismerni, néha meg egyáltalán nem, néha meg csak helykitöltő blődség, de nem égetés túlzottan.
5. de én is akartam már írni kivel mi a bajom könyvet, szóval értem én, de néhol akkor is erőltetett, mégha tudom, hogy mennyiséget is kell felmutatni.
6. végülis nem rossz ez:) Meg van önkritikája a szerzőknek...

Michael Ridpath: Olvadáspont

Elfogult vagyok, mert még mindig imádom Izlandot, mint helyszínt, valahol olyan, mint a Star Wars, hogy egy bolygó egy település, itt egy sziget egy város (ha ez így nem is igaz:), és még mindig ismerősként tekintek rá, mert a leírások teljesen korrektek.
A történet is tartogat meglepetéseket, legalábbis én biztos voltam más valaki bűnösségében és mégsem ő volt, ilyen azért nem mindig fordul elő.
Közepes krimi+Izland az majdnem magas szintű olvasási élmény.

Hugh Howey: Megfelelő méret

Alapvetően nem volt ez rossz, minimalista romantikázás a lépcsőn öregekkel, gondolom nap, mint nap megesik a liftnélküli társasházakban bármely városban.
Ehhez jön egy vég, ami kicsit tán túl fel van vezetve, így eléggé sejthető, nulla meglepetés a végére.
De az első kötetet jellemző bizonytalanság meg rejtélyesség abszolút hiányzik, így önmagában ez egy majdnem gyenge, de legyen közepes fejezetke. Valószínű majd egészben lenne értelme ezt átlátni.

Wilbur Smith: Afrika mélye

Vannak előnyei és hátrányai is, de összeségében még mindig szeretek Wilbur Smith könyveket olvasni, annyira nem érződik, hogy már mennyire idős az öreg.
A sztori már megint egy bosszútörténet, ami kicsit unalmas, mert hát mindig az van, hogy valaki meghal vagy elrabolják ez a szuperember meg utánamegy nagykeményen.
Ha valaki olyan kis butus, hogy elolvassa a fülszöveget, akkor gyakorlatilag nem is kell elolvasnia a könyvet, mert leírják teljesen, szóval ezt nem ajánlom, én is a felénél olvastam, de még akkor se kellett volna.
Szigorúan 18+ os könyv, szóval bár WS mindig naturalista, de ez most is megmarad, itt aztán megy a kegyetlenkedés meg szex meg a kettő együtt, mindez néha megbolondítva a legrosszabb romantikus klisékkel (még mindig mindenkinek mindene hűdehatalmas).
A főhős még mindig nem szimpatikus, szerintem logikátlan, vagy inkább kisfiús, jaj, kinyírták akit legjobban szerettem, ja, mondjuk nem is annyira jaj, végülis ez mindegy is, meg tény, a lényeg, hogy fűdelelöjem, aki tette, vagy ha nem őt, akkor akire gondolok, hogy tette, vagy igazából mindenkit jól lelöjek, aki a környéken van.
Ettől még nekem tetszett:)