Nyereményjáték - Eredményhírdetés

Nyereményjátékomat, több, mint 700-an néztétek meg és 14-en gondoltátok úgy, hogy érdemes játszani, főleg, hogy nincs is kérdés:)
Mivel többen a több nyertesre adtatok le szavazatokat, így két nyertes lett a két nyereménykönyvre, hogy melyik könyvet melyik nyertes kapja, azt a nyertesekre és azok gyorsaságára bízom.
A két szerencsés nyertes tehát:
Dobos Vera
és
Dávid Buzánszky

A nyertesekkel felveszem a kapcsolatot, hogy, hogyan is juthat hozzájuk a könyv. Esetleges nem jelentkezés esetére pótnyertesem is van:)

Ha esetleg kiadók ajánlanak még fel ilyen célra is könyvet, akkor lesz majd később is nyereményjáték, szóval érdemes visszanézni, figyelni a blogot.

Dan Brown: Inferno

.

"Keressetek és találtok."

Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.

Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.

Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek - szobroknak, festményeknek és épületeknek - mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt...

A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig.

Figyelem a most következő "kritika" bár nem tartalmaz eseményleírásokat, de tartalmaz esetleg a többségétől elütő véleményeket, aki érzékeny, az ne olvassa. És vallásra most ki se tértem, pedig Langdon abból példaképszerű.:)


Dan Brown a legjobb útikönyv író, akit ismerek. Az már nem az ő baja, hogy csak a szöveges részt olvashatjuk, volt idő, amikor még ki lett adva díszkötésbe képekkel is az adott mű, de most már ezek hiányában egy okostelefon/tablet/számítógép szükségeltetik a teljes olvasási élményhez.
Dan Brown könyvet olvasni sajnos anyagi csőd épp ezért is, mert hát igencsak kedvet tud csinálni, hogy most látogassunk Rómába, Londonba, Párizsba, Washingtonba, vagy adott esetben Firenzébe. Igen, megnéztem már a repjegyeket és igen volt egy időkapu, amikor 10.000-ből oda-vissza meg lehetett volna járni repülővel és még nincs elvetve, hogy esetleg tavasszal. De ha nem, akkor is a másik színhely már előtte tervbe volt véve, szóval ott azért mindenképp le kéne menni a Ground Zero-ra. És igen, Rómában is jártunk direktbe Angyalok és Démonok túrázni (hozzátéve, hogy anélkül is elég szép város, csak mégis van egy vezető fonal) és Londonban is kutakodtam a Temple Church felé (nem könnyű megtalálni).
Szóval, amit kapunk, az minden esetben egy útikönyv, de talán soha eddig nem volt ennyire az és ez nem feltétlen erény. Addig oké, hogy rávilágít érdekességekre, esetleg kevésbé túristabarát helyekre, de az Inferno-ból már megtudhatjuk címre pontosan vagy 15 kávézó helyét, hogy hol jó az expresso, vagy, hogy befizethetünk VIP túrára itt és itt és rengeteg, a történethez nem szükséges szoborról és festményről tudunk meg tényeket, ha más nem, azt, hogy csúnya. Ez már sok szerintem. Főleg, hogyha megfigyeljük és valakinek ez az első Langdon könyve, akkor csodálkozhat is, hogy oké, hogy ez szimbolumkutató, de akkor miért nem találkozik túl sok szimbólummal, miért lett belőle hírtelen történész/műértő? Merthogy itt már mintha kifogyott volna az érdekes okosságok sora, amiket az előző kötetekben megszokhattunk. Konkrétan úgy a 70-90 oldal környékén van az első hasonló, eddigre már a régebbi kötetekbe rég elmesélte, hogy ugye nem tudtuk, hogy ez és ez és amaz mit jelent, vagy miért. Itt ehelyett van műelemzés, hisz ha már múzeumba és hasonló helyen futkos a főhős, akkor muszáj megállni minden érdekesebb műremeknél, ha kapcsolódik a történethez, ha nem, ha érdekes, ha nem.
Szóval kapunk egy Firenze útikönyvet, aztán kapunk még két másik városét is, merthát azért annyira nem érdekes Firenze, hogy 600 oldalt megtöltsön, lássuk be fele annyi jóság van benne, mint egy Rómában vagy Washingtonba (erős két nap nálam), kapunk egy Dan Brown-t csak fejből vágja, amit ő kis füzetből, megkapjuk mellé a szokásos csajt, akivel szaladhatunk (eddig kivétel nélkül mindig ugyanez a csaj volt, csak más néven), kapunk barátokat, ellenségeket, néha azt se lehet tudni, melyik-melyik. Kapunk trükkös írást, néhány fordulatot, néhány nagyon kiszámítható és néhány talán kevésbé kiszámítható fordulatot. Kapunk rohanást, idővel és üldözőkkel való futkosást és kapunk egy - egyesek szerint - dilemmát, hogy azért gondolkodjunk is el kicsit.
A dilemma nem dilemma, a túlnépesedés tény, a végkifejlet elkerülhető, de egyenlőre senki nem akarja elkerülni a pusztítást, a kormányok nagy része még mindig azért fizet, hogy több gyerek szülessen, ami nonszensz, már vagy 50 éve a nulla és egy gyerekeseket kéne támogatni adóval és mindennel, a meddővé tételt ingyenessé tenni, a sokgyerekeseket meg ellehetetleníteni.
Persze minden fordítva van, de hát mindegy, talán én már nem élem meg, az önző szülők gyerekei meg majd szívnak, de az már sehogy sem az én problémám. Ha az lenne, gondolkodás nélkül megnyomnám a felezőgombot.
De Dan Brown okosabb, mint gondoltam és nem megy rá a tömegmészárlásra, mert az csúnya és rossz, hanem válassza a sokkal humánusabb (bár eredetiségtől szintén távol eső) verziót, ami azért nekem is jobban tetszik, veszteségmentes is (majd leküzdik akiknek le kell a könyv szerint állati ösztöneiket, de lehet a vírus arról is gondoskodott) és hát szinte tökéletes megoldás, tudom kívánni, hogy ezt viszont lépje meg valaki "főellenség" (szerintem ilyenek sincsenek) vagy valamelyik világszervezet, és nem is kell a kényes fejlett országokba, mivel azok többsége jól csinálja, mert csökken a népességük, szóval nyugodtan lehet a fejlődő országokra specializálni (plusz Kína, aki talán már csökken, de már mindenképp fejlett) és akkor még talán megmenthető az emberiség. De mint mondtam, nekem nem fűződik hozzá érdekem, plusz lehet, hogy a vezetők is Föld pártiak az emberiség pártiak helyett, meg hát hisznek az önmegtisztulásban, a Föld túl fogja élni.
A lényeg, hogy a könyv nem a legjobb Langdon könyv. Talán nem is a legrosszabb. 90%-ban ugyanaz, mind az eddigiek, a maradék 10% újításból viszont 7% rossz irányba visz.
Akinek tetszettek az eddigiek (pl. én) annak tetszeni fog ez is, minden hibájával együtt, akinek meg nem, annak valószínű ez sem. A mezőnyből nem emelkedik ki annyival, mint amekkora a marketingje (nem a magyar, azt már nem vitték túlzásba, de ettől még van egy pozícionálása a DaVinci miatt), de ettől még egy tisztességes iparosmunka a kalandos szórakoztató regények palettáján.

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Nos. Elősszőr is maga a szerkezet, az ötlet nekem újszerű, ötletes, én is akarom. Ami önmagában rossz hír is, mert valami miatt ez híres lett, így bár teljesen könnyedén lehetne ilyet írni és jobbat, sikerre nem lehetne vinni, mert ezzel hasonlítanák össze.
A jó ötletnek és szerkezetnek ellentmondva maga a könyv rossz és hiteltelen és baromira idegesítő.
A hosszú e-mailezgetésekben nagy rutinom van és nem így működnek. Úgy értem itt megvolt a cél, hogy mit kell elérni a levelezésbe, és milyen íven hova vigye az író, de nem volt meg a hogyan. Hiteltelen a végletekig. Mármint tényleg az egész olyan, mintha írnám, hogy jónapot kívánok Erzsi néni, finom volt a krumplifőzelék tegnap és erre Erzsinéni összepisili magát, onnantól kezdve az én Böskémnek hívja magát és bármikor benne lenne egy jó kis 50 árnyalatos találkába, mindegymitmond Pista bá a férje. Nem így működik. Semmiről nem szólnak az e-mailek, nem fejeznek ki érzelmeket, semmit. Amikor 30 oldalanként erre rájön az író, akkor benyom egy úgy megcsókolnálakot vagy a te szerelmes valamid. Ha ilyen szinten el lehetne érni bármit, akkor sajnos vagy tucat lány/nő sírta magát állomba az e-mailjeimtől az elmúlt 20 évben és nem ezen a szinten.
Ehhez hozzájön, hogy a csaj főszereplőt az első oldaltól kezdve jól fel kellene pofozni, abszolút unszimpatikus, beképzelt, végletekig buta, szétszort liba, aki úgy magasról szarik bárkire, de főleg a családjára. Ehhez jön a fickó, aki mindneképen inteligensebb, bár fogalmam sincs mit akar a csajtól, vagy milyen szinten szórakozik ezen, de hát reméljük szórakozik a csajjal, mert megérdemli és a cél, hogy az ő amúgy egész jó életének néhány este üresjáratát valakivel elfantáziálgassa teljesen legálisan, amikor éppen nem utazik valamerre.
Egyébként is abszolút negatív és mélységesen lenézendő a hasonló otthon unatkozó családanyák, akik más fickókkal leveleznek napi szinten, mert az hűdeizgi, bizonyos szinten nem jobb, mintha megcsalná a postással azt meg is vagyunk, sőt.
Szóval ez egy rosszul megírt, rossz üzenetű, abszolút nem romantikus valami, kerülje aki tudja, de tudom, hogy a célközönség nehezen tudja, mert jajhát olvasta az anyu, a barinő, a húgom, a Joy-ban is reklámozták, rá is van írva, hogy 1 millió nőci megvette már, és hát már úgyis kiolvastam azt a 6 könyvet, ami a hónapban a molyon trendi volt és hát így nekem is el kellett olvasni, így van időm, hát pólom…